Szolnok Megyei Néplap, 1979. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-28 / 23. szám
1979. január 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A fiatalabbak is túl vannak az ötvenen így gondoskodnak az öregekről Jászberényben Munkában megfáradt, magukra maradt, beteg vagy magatehetetlen, idős emberek. A legöregebb 96 esztendős, a „fiatalabbak” is jóval túl vannak az ötvenen. Az egyiket betegsége köti az ágyhoz, a másik a magány elől menekül. Mindegyik a maga küzdelmének emlékét hurcolja, és mindegyik egyformán vágyik emberi szóra és arra, hogy tudja: tartozik valahová. „Városos” emberek Figarók egyetlen helyen Korszerűsítés helyett bezárták Hogy hány fodrászüzletre van szüksége egy tízegynéhány ezres településnek, nehéz lenne megmondani. Egy azonban bizonyos: jelenleg Tiszafüred férfilakossága mindössze egyetlen helyen szabadulhat meg borostájától, rövidítheti hosszúra nőtt haját. Ez a furcsa helyzet tavaly, december 27-én alakult ki, amikor máról-holnapra bezárt az állomás utcáján működő, kétszemélyes borbélyüzlet. Állítólag a KÖJÁL rendelkezett így, bár Dr. Temesvári Ottó főorvosnak más a véleménye. — Mi egy üzletet nem zárathatunk be, csak felfüggeszthetjük a működését. Itt még viszont az sem történt, csak kértük a felettes szervet, hogy az év végéig korszerűsítsék a helyiseget. Ugyanis ez a szoba bérlemény — ahova nincs bevezetve a folyóvíz, a szennyvizet pedig az úttest melletti kicsiny árokba zúdították. A képhez hozzátartozik: a tulajdonos is igyekezett megszabadulni a bérlőktől, és ez, valamint a mi felszólításunk kapóra jött az üzlet bezárásához. Pedig véleményem szerint a lelakatolás helyett a feltételeket kellett volna megteremteni, ha nem itt, akkor másutt, mert egyetlen férfifodrász üzlet kevés egy tizenkétezer lakosú nagyközségnek. A bezárással egyébként a nagyközségi tanács illetékesei sem értettek egyet, hiszen egy üzlettel kevesebb lett és egy kifogással több a szolgáltatások frontján. Az üzlet két fodrásza felkerül a központi üzletbe, mivel így határozott a Szolnok megyei Fodrász Szövetkezet. A részletekről Takker Ferencet, a kunsági terület karcagi vezetőjét faggatom: — Csekély volt a forgalom, a KÖJÁL is kifogásolta, a házigazda se jó szívvel tűrt bennünket. Gazdaságtalan volta miatt ezt az eljárást megyei határozat is alátámasztotta. Néztünk mi helyette két újabb helyiséget is, de egyik se volt jó. Visszatérve a bevezető gondolathoz, nem tudom hány fodrászüzlet szükséges egy tizenkétezres településen. De bizonyos, egynél többr Mert igaz a közmondás: sok jó ember elfér kis helyen, de ezt a nyiratkozás- ért kilométereket gyaloglók és esetleg órákig várakozók valószínűleg nehezen értik meg. És tulajdonképpen igazuk is van. — D. Szabó — Jászberényben 1978-ban összevonták a város valamennyi olyan szociális intézményét, amelynek feladata: gondoskodni a magukra maradt, idős emberekről. Az összevonással a városi tanács Egyesített Szociális Intézetének irányítása alá került két szociális otthon, az öregek napközi otthona és a házi beteggondogzó szolgálat. Az egyesített szociális intézetben százkilencvenöt rászoruló idős ember kap teljes ellátással, egészségügyi és szociális szolgáltatásokkal járó otthont. Az intézet lakói ízlésüknek és az egészséges táplálkozás követelményeinek megfelelő, napi háromszori étkezést kapnak. Kényelmes viseletű, házi ruhaneműkkel látják el őket, mosnak, takarítanak rájuk. Egészségügyi ellátásukat két orvos, napi kétórás foglalkoztatásával biztosítják. Az otthon lakói nem unatkoznak. Szépen berendezett társalgójukban van színes televízió, sokféle szórakoztató társasjáték. Kézimunka- és barkács-szakkört is szerveztek maguknak. Akik bírják fizikailag, szívesen segítenek az intézet kertészetében, hizlaldájában vagy mosodájában. Az öregek napközi otthonába negyven magányos, idős ember, házaspár jár be naponta. A reggel 8-tól este 6-ig nyitva tartó, korszerűen felszerelt társalgóban, a kényelmes pihenőszobában töltik idejüket. A házi beteggondozó szolgálat 35—40 olyan idős ember ellátásról gondoskodik, aki otthonában ágybanfekvő beteg. A gondozók — három főfoglalkozású és kilenc társadalmi beteggondozónő — naponta meglátogatják őket. Takarítanak náluk, segítenek a bevásárlásnál, a főzésnél, a téli tüzelő, a gyógyszer kiváltásánál. Az idős emberekről való társadalmi gondoskodás egységes irányításával, szervezettebbé vált a munka. Az intézet hatvankilenc dolgozója között huszonnyolc a főhivatású ápoló, beteggondozó. Jól ismerik a gondozásukra bízott idős embereket, szokásaikat, igényeiket, egészségügyi állapotukat. Fz azért lényeges, mert az a* idős ember, aki ma az öregek napközi otthonába jár be, holnap lehet, gondozásra szoruló, ágyban fekvő beteg, néhány hónap múlva pedig a szociális intézet valamelyik otthonának lakója lesz. Az egységes irányítás, az átgondolt szervezés eredménye, hogy hatékonyabb, kiegyensúlyozottabb lett az intézet gazdálkodása. Az egyesítés után megalakult az intézet központi raktára, létrehoztak egy javító-karbantartó részleget. Az öt és fél millió forintos költségvetéssel gazdálkodó szociális intézet évi bevétele másfél millió forint. Ennek az összegnek a nagyobbik része az intézet két kertészeti részlegében és a házilagos sertéshizlaldájában előállított termékekből származik. A kertészet az intézet konyháinak igényeihez igazodva, tervszerű gazdálkodással megtermeli mindazt, amire szükség van. A hizlalda adja a konyhák sertéshús-szükségletének 80 százalékát. Erősödött az egyesített szociális intézet kapcsolata a város gazdasági és társadalmi szervezeteivel, munkahelyi kollektíváival. Ennek eredménye, hogy tavaly új. húszszemélyes pavilonnal bővült az általános szociális otthon, és várhatóan még ebben az évben újabb húszszemélyes pavilon épül társadalmi összefogással. ADY A SZÁZADFORDULÓN írt egyik cikkében „városos” Magyarországról álmodott. Hogy ő és akkor milyennek képzelte Magyarország lehető fejlődését, az két kötetre való publicisztikájából több oldalúan kiderül, de engem ez az egy szó —■ „városos” — nagyon megragadott, éspedig nemcsak hangzása és íze miatt, hanem azért is, mert több rétegű értelem rejlik mögötte. Sokkal több, mint ami belefér egy rövid meghatározásba, például abba, amit egy neves szociológus így fogalmazott meg elismerésre méltó frappáns rövidséggel : „Az urbánusságot a civilizált fizikai és társadalmi körülmények, s a művelődés tág lehetőségei jelentik”. Nem igen tudnék rövidebben jobb meghatározást találni, de az Adyé valahogy mégis több — egyetlen szóban. Jelenti ez a szó azt is, hogy az ország tele van várossal, de azt is, hogy az élet e városokban városias, továbbá jelenti... Mit is jelent? Jómagam nagyon erősen berzenkedtem nem egyszer, amikor ilyen vagy olyan indokkal arra akartak rávenni, hogy szabad időmben barátkozzam a velem egy lépcsőházban lakó emberekkel, családokkal. És berzenkedésemet körülbelül így fogalmaztam szavakba: „Az, hogy X- szel vagy Y-nal egy lépcsőházban lakom, merő véletlen; és ez a véletlen rejtheti azt a lehetőséget is, hogy találok közöttük olyan embert, aki nekem rokonszenves, s akinek én is rokonszenves vagyok, de jelentheti azt is, hogy puszta véletlenségből csupa számomra ellenszenves vagy legjobb esetben közömbös emberrel kerültem egyazon lépcsőházba, akik számára én is közömbös, vagy éppen ellenszenves vagyok. A fizikailag azonos hely nem jelent világlátás-, ízlés-, érdeklődésbeli rokonságot vagy azonosságot. Hagyjanak nekem békét az ilyen erőltetett kollektivizmussal ! Ma is tartom magamat ehhez a véleményhez, hozzátéve azt, hogy ez nem jelent sem embergyűlöletet, sem nagyképűséget, sem az elemi udvariasság hiányát — ez magától értetődik. S mindez magától értetődik mindaddig, amíg az egyformán morzsolódó hétköznapokról van szó, amíg szidom a szomszédot, mert bőgeti a televízióját, vagy az alattam lakó nénit, mert talán még a lekvárosbuktát is fokhagymával süti, és bűzlik az egész lépcsőház. Politikailag, társadalmilag, anyagilag konszolidált világunkban ilyen dolgoknál súlyosabbak csak nagyon ritkán (árvíz, tűzvész, földrengés stb.) vagy eddig még nem, s remélhetőleg sohasem (háború stb.) fordultak, illetve fordulnak elő. De ha olyan igazi, valódi városlakókra gondolunk, mint amilyenek például a legendás calais-i polgárok voltak, akkor biztosak lehetünk benne: a városáért életét elsőként felajánló Eus- tache de Saint-Pierre az angol megszállást megelőzően talán szívből utálta azt az öt polgárt, aki ezután vele együtt hajlandó volt életét adni Calais-ért, de akkor és ott, abban a vészterhes időben a város falai alatt eggyé váltak. Távolról sem akarom dramatizálni, a könnyzacskókra apellálva beállítani ezt a vá- rosszeretetet. De érdemes elgondolkozni azon, hogy mit szerethettek városukon a példaként felhozott calais-i polgárok. A falakat szerették? A macskaköves utcákat? Az akkori „urbánus” körülményeket? A több mint hatszáz év előtti „civilizáltsá- got”? No igen, bizonyára azt is. De a várost a városlakók teszik várossá. Eustache de Saint-Pierre egészen biztosan morgott, amikor kiderült, hogy a városlakók közösségét képviselő községtanács — mondjuk — még öt évig nem tud pénzt szánni egy új posztóház építésére. Node mi köze ennek a városszeretethez? Mi köze ennek ahhoz, hogy én calais-i, sztálingrádi, lidi- cei, debreceni vagy szolnoki polgárnak érzem és tudom magamat? Morgok, mert tehetem, s bár mástól, kívülállótól nem tűröm el, én szidom, mert ez más: a magamét nyugodtan szidhatom. S éppen ez a kifejezés — „a magamé” — ad kulcsot ahhoz a tényhez, hogy a tévé- bőgetős, ellenszenves fráter, meg az évente ötven kiló fokhagymát felhasználó néni éppúgy az én városom polgára, mint én magam. TEHÄT bármi furcsán hangozzék is, olyan helyzetben, amikor a város egészéről van szó, magam is elsősorban a bőgetős szomszédot. a fokhagymaszagú nénit szeretem, s nem a város épületeit, nem a parkok kedves platánfáit, nem a távfűtést, nem a gázbojlert. Azt hiszem, hogy Ady „városos” álmából ilyesféle gondolatok (s félve írom le: érzelmek is) kibányászhatok. (kemény) Edígey Mister MacAreck FORDÍTOTTA: BÁBA MIHÁLY 5. Csak este találkozhattam mister MacAreckkel, aki kihasználva a szép időt. az egész napot sokkal kellemesebben töltötte, mint én. Szép Mercedesével egyszerűen elutazott Miedzydrójba. Elképzelem, hogy egész nyáj tizenéves lány megpróbált kikezdeni a sportkocsi gazdag tulajdonosával. Ezúttal vacsoránk nagyon egyszerűen folyt le. Az iskolai emlékek felidézése után kérdezgetni kezdtem. Henio nagyszerű hangulatban volt és szíves örömest felfedte életének néhány lapját, attól a pillanattól kezdve, amikor elég hűvösen váltunk el az Otwock melletti kis erdőben. A Makarek által vezetett katonai egység több mintegy hónapig vándorolt dél felé. Üttalan utakon és erdőkön át vonultak éjszaka. Néhányszor, fegyverrel a kézben kellett utat nyitni maguknak. így mentek át Ot- wocktól egész Lengyelországon. A Kárpátokban nagyobb ütközetet vívtak a határt lezáró német katonai egységekkel. Ezután csaknem tíz napon át vonultak Szlovákián keresztül. Ott a hitleristákkal együttműködő „Hlinka pap gárdája” üldözte őket. Végül még egy nagyobb ütközet után eljutottak a magyar határra, ahol katonai táborba internálták őket. Makarek százados egysége itt fejezte be pályafutását, innen már mindenki egyénileg igyekezett kijutni a táborból, és menni nyugatra, a Francia- országban megalakult lengyel hadseregbe. Makarek gyorsan megtette ezt az utat. Amikor Franciaországban jelentkezett a katonai hatóságnál, nem kapott elismerést korábbi cselekedeteiért. Nem ismerték el az önmagának adományozott századosi rangot sem, sőt hadbírósággal fenyegették meg. Végül Henio, mint egyszerű gyalogos indult útnak az egyik újonnan alakult lengyel gyalogezredben. \A „piszkos háború” még néhány hónapig tartott. Henio jóslata Franciaország leveréséről három hét alatt pontról-pontra bekövetkezett. Franciaországban a lengyel katonai egységek az utolsó pillanatig harcoltak. Makareknek sikerült elkerülnie a fogságot és eljutni Franciaország meg nem szállt területére, ahol a petaini hatóság nem jó szemmel nézte a lengyel menekülteket. 1940 októberében néhány . francia és lengyel matrózzal megszervezte egy francia hadihajó elrablását. Ez csak azért sikerült, mert a kis egység legénységének néhány tagja az „eltérítőkkel” működött együtt. Henio azt állítja, hogy véletlenül lett a hajó parancsnoka. Egyszerűen sikerült neki egy egyenruhát szereznie, sorkapitányi jelzésekkel, míg a többiek francia tiszti és matróz egyenruhában léptek a hajóra. Máskülönben nem tudtak volna eljutni a kikö~ tőbe, ahol a hajó javításra várakozott. Ellenben az az ötlet, hogy ne Gibraltárba menjenek, ahová Francia- országból vonultak a hajók a menekültekkel, és ahol a tengert az olasz és a német tengeralattjárók ellenőrizték hanem ellenkező irányban — egyedül és kizárólag a barátom koncepciója volt. És csak ennek köszönhető, hogy sikerült a szökés. Mégis úgy érzem, ahogy Henryk Makareket ismerem, hogy kissé lódított, amikor a sorkapitányi egyenruhájáról beszélt. Ez a variáció nagyon hasonlít a századosi egyenruha megszerzéséhez, amit a lublini országúton egy szétlőtt, vagy elhagyott autóban talált. Ez a kedves Henio biztosan elfelejtette már, hogy ismerem a gyalogos egység parancsnoka kinevezésének történetét, és kissé másképpen megismételte ezt a történetet. Ismerve iskolai kollégám „vezetői ösztönét” és rendkívüli szervezőkészségét, feltételezem, hogy Makarek a hadihajó megszerzésének legelső ötletétől kezdve, a haditengerészet magasrangú tisztjeként mutatkozott be a többi ellenállónak, ö mindig zseniálisan tudott füllenteni. Az egész manőver nagyszerűen sikerült, tehát senki nem ismerte járatlanságát. Persze, ne felejtsük el, hogy Henio néhány esztendeig a varsói vitorlázó egyesületbe tartozott, sőt: kitűnő eredményeket ért el versenyeken. Érdekesebb az, hogy amikor a kis hajó az ellenség üldözését lerázva befutott a máltai La Valetta kikötőbe, az angolok a saját flottájukhoz csatolták, s Henryket meghagyták parancsnoki beosztásban. A merész manőver ténye, amit a hajóval csaknem az egész olasz flotta orra előtt hajtott végre, az angolok' számára elegendő bizonyíték volt, hogy jó parancsok. Az angol kémelhárítás által vezetett nyomozás kifejezetten csak abban az irányban folyt, hogy ily módon nem dobtak-e át Máltára egy csoport német, vagy olasz kémcsoportot. Makarek személyi adatainak ellenőrzése után így lett Őfelsége haditengerészetének tisztje. A háború után a szövetségesek úgy felékesítették kitüntetésekkel, mintegy karácsonyfát és leszerelték. Leszerelés címén őfelsége parancsnokának komoly ösz- szeget fizettek. Amikor elhajózott a Földközi-tengerre, sikerült „gesztenyére” váltania a fontot, így az Egyiptomban vásárolt aranynyal is tekintélyes nyereséghez jutott. így Makareknek, amikor civil lett, jókora összeg volt a zsebében. Lengyelországba nem akart visszatérni. Nem, a rendszer miatt, inkább azért nem, mert nem volt kihez. Az anyja és a nővére még 1939-ben meghalt. A bank- tisztviselő (karrierje nem felelt meg számára. Más lehetőségben nem hitt. Elég az hozzá, hogy Londonban telepedett le. ahol betársult egy mosodai szövetkezetbe. Azonban hamar rájött, hogy a szövetkezés ama elv alapján alapult, hogy: neki pénze volt. a többieknek meg tapasztalata. Hamarosan fordítva lett. Henio szerencsétlenségére elhatározta, hogy bepereli a csaló társakat. A pereskedés elvitte a maradék pénzét is. (Folytatjuk) Nemrég adták át Tiszaszentimre új ABC-áruházát. A modern üzlet mintegy 700 ezer forint értékű árukészlettel áll a helybeli vásárlók rendelkezésére
