Szolnok Megyei Néplap, 1979. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-28 / 23. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. január 26. KISKÖZSÉG HÓNAP Ki tudja, hogyan alakult ki a falu? Gép palackozza a híres Mlra-vizet TISZAJENÖ, az igyekvő falu A rra a kedd reggelre jégpáncélba öltözött a FALU. CSÚSZKÁLUNK A TANÁCSHÁZÁHOZ VEZETŐ ÚTON, S MAGAMBAN ARRA GONDOLOK: EBBEN A HAVASFAGYOS IDŐBEN, AKINEK NEM MUSZÁJ, ALIGHA MOZDUL KI OTTHONÁBÓL. TÉVEDTEM: A TÉESZ MARKOLÓGÉPEINEK KEZELŐI TÁRSADALMI MUNKÁBAN OTT DOLGOZTAK AZ ÓVODA bővítésénél. Mondom Eszes László tanácselnöknek : — Amióta először jártam itt, és ez már elég régen volt, nagyot változott Tiszajenő. — Férfikorba értünk, — válaszol, utalva arra, hogy az idén huszonöt esztendeje kapott községi rangot a valaha gyarmatnak csúfolt pusz- tajenői és vezsenyszőlői rész. Jól sikerült a „házasság”, pedig akkoriban a „vőlegény” is, meg a „menyasszony” is húzódozott a frigytől. Elég, ha csak azt említem meg, hogy Pusztai enő Pest megyéhez, Vezsenyszőlő pedig Szolnok megyéhez tartozott, és mindenki a maga „hazáját” tartotta jónak. Kitört a vita: melyik részen épüljön majd fel az új falu központja? (Igaz, pénzük még nem volt rá, de azért ember az ember, hogy jó előre meggondolja a dolgokat.) Mindkét fél kötötte az ebet a karóhoz, sőt, a jenőiek társadalmi munkában még a leendő tanácsháza alapját is kiásták, — persze a jenői területen. A szőlősiek nem hagyták magukat, nem addig van az, náluk épül a tanácsháza és punktum. Az akkori tanácselnök aztán megtalálta a megoldást: pontosan a két megye határán húzatta föl az épületet, amelyet azóta alaposan kinőttek. Ezzel aztán megszületett a békesség. E régi vitáról csak véletlenül szereztünk tudomást. Mert a lakosság. Később az iskolában az éppen kóruspróbát tartó gyerekektől megkérdeztem: tudjátok-e kik voltak a totyók meg a vacerok? A szemekből olyan értetlenség sugárzik felém, hogy már-már megbánom a kérdést. — Hát azt tudjátok-e, hogy jött létre ez a falu? Csend, vállvonogatás, majd egy kislány bátortalanul fölnyújtja az ujját: — Én úgy hallottam, hogy két községhez tartozó tanyavidékből. Időzzünk még egy pár percet az öregek között. Négy esztendeje alakíttatta át a tanács a megürült külterületi iskolát öregek napközi otthonának. amelyre szerintem sokkal inkább illik a klub elnevezés. A modern berendezésű. jól felszerelt szobák, a barátságos légkör, a klubszerű foglalkozások inkább ezt mutatják. — Húszán járnak hozzánk — mondja a fiatal vezetőnő, Martosi Lászlóné. — Ebben a rossz időben is csak négyen maradtak otthon. — De hiszen sokkal többen elférnének. — Ez igaz, csak van aki messze lakik nem tud bejárni. van. aki jönne, de a családja nem engedi. Szégyenlené ... Megszólal egy mellettünk kézimunkázó néni: — Ránk is azt mondják milyen a szerencse? Bekopogunk az öregek napközi otthonába, és ott találkozunk a falu első tanácselnök-helyettesével, Bözsike nénivel, Sipos Lászlónéval. Mérhetetlen sok emléket őriz a régi időkről. Bár megfogadtam, hogy riportunk a mai Tisza- jenőről szól, ezekből az emlékekből mégis közre kell adnunk néhányat. Az összehasonlítás kedvéért is. — Ebben az épületben volt az alakuló tanácsülés. Akkoriban úgy nevezték: Cibaki úti iskola. A vezsenyszőlősiek kezdeményezték, hogy egy község legyen a két tanyasi rész. De nem volt, aki vállalja, hogy ezt elmondja a gyűlésen. Rám bízták, beszélj te. Ráálltam, mondtam, ha nagyot vernek rajtam, nem kell sokáig szaladnom, mert a közelben lakok, hamar hazaérek. — És kellett szaladni? — Hát majdnem. Aztán rámtestálódott az elnökhe- lyettesség, mert attól is húzódoztak az emberek. Majd tíz évig tartott, amíg a fiatalokat sikerült összehoznunk, amikor már nem számított ki totyó (ezek voltak a jenőiek) és ki vacer (ezek meg a szőlősiek). így csúfolta egymást kedves, hogy a szegényházba szorultunk. — Aki ezt mondja, nem tudja milyen volt a szegényház ... — És nem tudja mit jelent egy öregnek otthon a négy fal között egyedül. — Mennyivel jobb lenne nekik is itt velünk. Beszélgetve, kártyázva, kézimunkázva, tévét nézve gyorsabban telik az idő ... Hallgatom őket. A múlt még közöttünk él. — A távolabb lakókat nem lehetne naponta ide szállítani? — kérdezem Eszes Lászlót. — Talán a téesz segíthetne vagy a Mira-telep, ha majd meglesz a mikrobusz, amivel dolgozóikat munkába szállítják. Még legalább húsz idős embernek volna itt hely. Bár mi is megszerveztük a házi szociális gondozást: három gondozónőnk huszonhét idős embert segít. Tudjuk, hogy ez nem sok ... Egy kisközség erejéből? Ahol a lakosság száma nem éri el a kétezret? Mindenképpen dicséretet érdemelnek az eddig tett intézkedések is. Az iskolabővítést — központi segítség igénybevételével — a falu összefogása tette lehetővé. Nagyon sok tárHangulatos sarok az öregek második otthonában Eszes Líszló Sípos Lászlóné Zsemlye Ferenc hogy az idén is négy százalékkal növeljük termelésünket. — Sokat tesznek a faluért, az emberek boldogulásáért a kommunisták? A (fiatalember elmosolyodik, látszik, ebben a pillanatban sok emlék idéződik fel benne. — Sokat? Az ő lelkesedésük, akaratuk nélkül nem tartanánk itt. Tiszajenő. Melegszívű, igyekvő embereknek otthont adó falu. Gyönyörű lesz majd, ha virágozni kezdenek a meggyfák — mert az utcára is gyümölcsfákat ültettek. És tavasszal majd új, összkomfortos házak építéséhez kezdenek az emberek. Tehetik, hisz van vízmüvük, húsz kilométernyi vezetékkel, — a maguk erejéből. És talán rövidesen megszületik Tiszajenő 1871. polgára is. Növekszik a lakosság száma. Egy tanácstagi beszámolón Eszes László valahogy szóba hozta a népesedéspolitikát, mondván: ő boldog, hogy három gyermeke van. Három gyermek, háromszoros öröm a családban. Nem is olyan régen egy este bekopogtatott hozzájuk az egyik választója, és azt mondta: „Na tanácselnök elvtárs, én megfogadtam a, maga szavát. Nálunk is megvan a harmadik gyerek. Gratulálhat.” Varga Viktória Fotó: Temesközy Ferenc sadalmi munka van a szép tornatermükben (!), de újabb tantermeket is építettek. Egy iskola, ahol csak délelőtt van tanítás, — ritka a megyében, mint a fehér holló! Tíz tantermükben 189 gyerek tanul és lényegében hét év alatt 22 százalékról 87 százalékra növelték a szakaszosan leadott órák számát. — Rajz- és énekszakoson kívül minden szaktanárunk van — mondja büszkén Vida István igazgató. ö Szolnokról jár ki Tisza- jenőre. A megyeszékhelyen középiskolai tanár volt. Senki nem kényszerítette, hogy Tiszajenőn vállaljon igazgatói megbízatást. Mi hozta ide? Mi tartja ebben a kis faluban? — A feladat és az eredmények — mondja, és hozzáteszi: — A falusi iskolának is megvan az előnye. Itt kisebb a tanulók létszáma, fegyelmezettebbek a gyerekek, és hálásabbak a törődésért. Sok a hátrányos helyzetű gyerekünk, olyan értelemben, hogy van, aki naponta hatnyolc kilométert kerékpározik az iskolába. De van napközink, a gyerekek 62 százaléka veszi igénybe. (Ez is jóval magasabb a megyei átlagnál I) Valóban nagyszerű lehet egy fiatalodó, lelkes tantestületben dolgozni — ahol a képesítés teljes, — olyan faluban iskolaigazgatónak lenni, ahol minden nevelő összkomfortos szolgálati lakást kapott a tanácstól, ahol a szülők nagy többsége rendszeresen eljár a szülők akadémiájára, mert ők is tanulni akarnak. Kérdem Eszes Lászlótól — hisz ezen a napon velünk járja a falut, együtt beszélgetünk az iskola igazgatójával, tanulóival is —, honnan vették a pénzt, hogy ennyi mindent tudtak építeni. Mert az évi fejlesztési alapjuk aligha lehet több 300 ezer forintnál. — Igyekszünk úgy gazdálkodni, hogy többlet bevételeink legyenek. Sokat segít a község: tizenöt év alatt több mint 21 millió forint volt nálunk a társadalmi munka értéke, ebből csupán tavaly 6 millió. Erre az évre is terveztünk 3,5 milliónyit. — Nem „föntről” kell várni mindent, — szól Vida István. — A boldoguláshoz magunknak is hozzá kell járulnunk. Amikor korábban a járási pártbizottságon Tiszajenő felől érdeklődtem, többen is úgy jellemezték: igyekvő falu! Nos, ha számba veszem mindazt, amit a boldogulásukért tettek, egyet kell értenem e véleménnyel. Itt aligha találni olyan embert, aki ne dolgozott volna már a faluért! Mutatja ezt a sok oklevél a Mira-gyógyforrás és palackozóüzem vezetőjének szobájában is. Vincze Ferencet azonban most egészen más téma foglalkoztatja: — Nem tudunk kokszot szerezni, pedig legalább ötven mázsa kellene, hogy fűteni tudjuk a raktárakat. Ha nincs fűtés, szétfagynak a palackok, pedig egy üveg öt forintot ér ... Ilyen januárunk még nem volt, pedig én 1955 óta dolgozom itt. A hideg miatt nem rendelnek a FÜSZÉRT-ek sem. nem tudják tárolni a gyógyvizet. — Szállítás sincs, hiszen a teherautón megfagynának az üvegek. Ezért most 140 ezer palack van raktáron ... Kevesen tudják, hogy az ország egyetlen Mira gyógyforrása Tiszajenőn van, és hogy tavaly 1.3 millió palack Mira fogyott el hazánkban. Van elég víz? — Négy éve mérték fel a szakemberek, akkor azt mondták, körülbelül húsz évre elegendő. — Milyenek ezek a kutak? — Egyszerű ásott kút valamennyi, négy-öt méteresek. Mélyebbről már rendes ivóvizet kapnánk. — Mi lesz, ha elfogy a víz? — kérdezem a palackozó gépsor mellett dolgozó asszonyokat. — Hol van az még, sok Mira folyik adcjig a töltőgépen — nevet Török Istvánná, meg Tekes Dezsőné. Ez a gépsor most a büszkeségük: amióta Mira a Mira, asszonyi erővel töltötték itt az üvegeket, de tavaly munkába állt a gép, elkészültek a víztárolók, s most már szinte emberi kéz érintése nélkül kerül a gyógyvíz az üvegekbe. — Nem fáznak? Elég hideg van a helyiségben. — Aki dolgozik, nem fázik — mondják. Egy műszakban 10—11 ezer üveget vesznek le a szalagról és raknak rekeszekbe. Szorgalmas emberek laknak Tiszajenőn. Nemcsak a községért, a maguk boldogulásáért is sokat dolgoznak. A háztájiból, meg a kiskertekből — ideértve a hobbikerteket is, mert már hatvan szolnokinak van hétvégi háza a községben, — az áfész a felvásárolt burgonyáért, zöldségért, gyümölcsért csaknem 23 millió forintot fizetett a gazdáknak, míg a téesz az átvett sertésekért 6.5 milliót. Ebben az összegben nincs benne annak a zöldségnek az ára, amit a konzervgyárak vettek meg a tiszajenőiek- től, nincs benne a primőr zöldbab, amivel elsőként ők jellennek meg a főváros piacain. — Igaz a mondás, hogy gazdag község, szegény téesz? — kédezem Chladek Kálmántól a téesz elnökétől, amikor végre az estébe hajló délutánon találkozhatunk. Nagy munkában vannak most a Tiszamenti Tsz-ben is, készül a zárszámadás, az új gazdálkodási terv... Január az elszámolás hónapja. — így nem mondanám, bár sok gonddal küszködünk. Bruttó termelésünk nőtt, a leltár is gazdagabb, de a nyereségünk, bár még nincsenek végleges adataink, látszik, hogy kevesebb lesz. A termelési költségek nagyon megnőttek a múlt esztendőben. Mást ne mondjak: 37 százalékos víztartalommal tudtuk csak betakarítani a ku- kurociát, a búzát is szárítani kellett, hisz esőben arattunk. Február 10-én a zárszámadási közgyűlésen értékeljük majd mindezt. — És vízjárta földjeik vannak. .. — Földünk mintegy 53 százaléka ártéren van, de az a lelke az egésznek. Mit tehetünk? Ősszel megmunkáltuk, bevetettük, műtrágyáztuk, gyönyörű, örül az ember lelke, ha a határt járja. De mi lesz, ha megint jön az árvíz? Ennyi gondot, bajt mint ami itt a Tisza mellett van, én másutt sehol nem tapasztaltam. — A kertészkedés nem hozna valamit a konyhájukra? — Ismeri az adatokat? Mennyit keresnek a háztáji kertekben? Nos, akkor tudja, hogy mi már nem kapunk újabb munkaerőt. Mást kell csinálnunk. — Mi tartja itt, Tiszajenőn? — A becsület. Ha bennem megbíztak az itteniek, akkor helyt kell állnom. Ügy mondják, vannak akik mindent egy lóra tesznek fel. Én itt akarok eredményeket elérni, hogy nyugodtan nézhessek az emberek szemébe. És eddig akárkihez fordultam segítségért, sehol nem kaptam elutasító szót... A téesz, de a község párt- titkárja is Zsemlye Ferenc. Ő mondja: — Nemrég tartottuk beszámoló taggyűlésünket, és úgy találtuk, rendszeresíteni kell a szövetkezetben a közgazda- sági elemzéseket, erre most külön csoportot hozunk létre. Már megtettük a lépéseket: a felső földeken igyekszünk olyan terményeket előállítani, amelyek behozzák az árvíz miatti esetleges kieséseket. Száz hektáron például csonthéjas gyümölcsöst telepítettünk. A taggyűlésen nem egyszer elhangzott: olyan pártmegbízatásokat kell adnunk, amelyek mérhetőbbek, amelyeket számon lehet kérni, és amelyek elősegítik, Vida István Chladek Kálmán
