Szolnok Megyei Néplap, 1979. január (30. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-19 / 15. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1979. Január 19. Kiéleződött a feszültség Iránban Kommentárunk Irán — sah nélkül S ok vért takaríthatott volna meg népének Mohammad Reza Pah- lavi iráni császár, ha előbb adja át a kormányrudat s eltávozik az országból. De hát a sah szinte a 12. óráig ragaszkodott uralmához s. csak akkor vált meg tőle, amikor végképp tarthatatlanná vált belső helyzete, s washingtoni szövetségese is a távozást tanácsolta. A maga után hagyott politikai-erkölcsi — s részben gazdasági — csődtömeg felszámolásával az uralkodó egy ellenzéki politikust, Sa- pur Baktiart bízta meg. Jogi szempontból a monarchia fennmaradását a kormányfő által vezetett kilenctagú régenstanács biztosítja. Kérdés azonban, hogy ténylegesen is képes lesz-e erre? A szociáldemokrata nézetű miniszterelnök az alkotmányos monarchia híve, de hát az ellenzék és a mögötte álló néptömegek nem elégednek meg a császár hatalmának a korlátozásával, hanem a monarchia eltörlését követelik. Baktiar kormányának a helyzete így felette ingatag, mert nem rendelkezik sem politikai, sem tömegbázissal. Amikor elfogadta a sah kormányalakítási megbízását, saját elvbarátai megtagadták s kizárták őt az ellenzékben levő polgári-liberális színezetű Nemzeti Front tagjai sorából. A törvénytelennek minősített Baktiar-kormány megdöntésére szólított fel a legnagyobb tömegtámogatást élvező konzervatív ellenzék vezetője, a franciaországi száműzetésben élő Khomeini Ajatollah, a siita egyház legtekintélyesebb főpapja. Bejelentette, hogy hamarosan hazatér s ideiglenes kormányt alakít, amely —■ reménye szerint békés úton — átveszi a hatalmat Baktiar- tól, hogy lerakja az ún. „Iszlám Köztársaság” alapjait. C arter amerikai elnök, aki feltehetőleg biztosítékokat kapott Bakti- artól, hogy tiszteletben fogja tartani az USA Iránhoz fűződő — s életbevágónak mondott — politikai, katonai és gazdasági érdekeit, támogatásáról biztosította az új kormányt. A leginkább attól kell tartani, hogy a zűrzavaros állapotok elhúzódása esetén a hadsereg, amelyet szoros szálak fűzik az amerikai szoldateszkához, vállalkozik a „rendteremtésre”, ami katonai diktatúrát jelentene. Így hát Irán mindenképp nehéz választás előtt áll, s csupán csak az bionyos, hogy múltjával véglegesen szakított. (Folytatás az 1. oldalról.) politikát, lépjen ki a CJ5NTO agresszív tömbjéből, szakítson meg minden kapcsolatot Izraellel és a fajüldöző délafrikai rezsimekkel, érvénytelenítse az Egyesült Államokkal kötött katonai egyezményeket és végül lépjen szoros baráti kapcsolatokra a haladó országokkal. Khomeini Ajatollah, a siita vallási ellenzék vezetője Párizsban visszautasította Carter amerikai elnök szerdán hozzá intézett felhívását. Azt hangoztatta, hogy Iránban helyreáll a rend és a nyugalom. ha idegen kormányok nem avatkoznak be az ország belügyeibe. Az Al-Szafir című libanoni lapnak adott interjúban Khomeini kifejtette külpolitikai alapelveit. Az általa megalakítandó Iszlám Köztársaságról kijelentette, hogy külpolitikájában az el nem kötelezettség fogja vezérelni, és nem vesz részt semmilyen katonai szövetségben. Szajed Dzsadal Tehrani, a sah szerepét távollétében betöltő régenstanács elnöke csütörtökön Párizsba utazott, hogy Khomeinivel találkozzék és — nyugati megfigyelők szerint — kísérletet tegyen az ellenzék főerejével való kiegyezésre. Khomeini azonban nem hajlandó fogadni a régenstanács vezetőjét. csak akkor, ha új elgondolásokat hozott magával és nem a kormánnyal való megbékélésről akar tárgyalni — közölte Ajatollah szóvivője. hangsúlyozza, a megbeszélés tükrözte a két félnek azt a szándékát, hogy elmélyítsék a kölcsönös megértést és az együttműködést. Mindkét részről arra törekszenek, hogy a két ország népének, s egyúttal az európai béke és biztonság megszilárdítása érdekeinek megfelelően szélesítsék az együttműködést. kétségtelen, hogy az új SALT kongresszusi jóváhagyását befolyásolni fogják az ország jelenlegi és távlati biztonságának érdekei. Az Egyesült Államok soha nem kívánja felhasználni Kínával megjavult kapcsolatait a Szovjetunió ellen, sem a Szovjetunióval „remélhetőleg javuló” kapcsolatait Kínával. szemben — hangsúlyozta az elnök. TELEXEN BUKAREST Hóvihar miatt nem szállhatott le a francia köztársasági elnök különrepülőgépe a Bukarest melletti otopeni repülőtéren. A leszállópályát állandóan takarították, de a bukaresti repülőtér a gépet nem tudta fogadni. A párizsi Élysée-palota a nap folyamán ' bejelentette, hogy függően az időjárási helyzettől Giscard d’Estaing ma kezdj meg romániai látogatását, tartózkodását azonban megrövidítik. DAMASZKUSZ A szíriai fővárosban szerdán hivatalosan bejelentették, hogy Szíria és Irak megállapodott külpolitikájának egyesítésében, s közös nemzetbiztonsági iroda felállítását határozta el. Mint a hivatalos tájékoztatásból kitűnt, e megállapodás a két ország külügy- és hadügyminisztereinek háromnapos damaszkuszi tanácskozásán született. BELGRAD Mirko Kalezics, a jugoszláv külügyminisztérium szóvivője szokásos csütörtöki sajtóértekezletén bejelentette, hogy Tito köztársasági elnök a jövő hónap elején hivatalos látogatást tesz Irakban, Kuvaitban és Szíriában. A szóvivő a továbbiakban megismételte, hogy Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke Tito elnökhöz intézett legutóbbi személyes üzenetében a szovjet—jugoszláv kapcsolatok további fejlesztésének kérdéseivel foglalkozott. A szóvivő ezzel összefüggésben hangoztatta: Jugoszlávia szakadatlanul arra törekszik, hogy fejlessze együttműködését a Szovjetunióval. MOSZKVA Súlyos betegség után Moszkvában elhunyt Fjodor Kuz- nyecov nyugalmazott vezér- ezredes, a szovjet fegyveres erők kiemelkedő politikai munkása. * * * 75 éves korában váratlanul elhunyt Moszkvában hazánk felszabadításának egyik kimagasló harcosa, Ivan Afo- nyin nyugállományú altábornagy, a Szovjetunió Hőse, a Szovjet—Magyar Baráti Társaság alelnöke, a Szovjetunió Háborús Veteránjai Szövetségének vezetőségi tagja. Afonyin altábornagy kimagasló szerepet töltött be a Budapest felszabadításáért vívott harcokban, a Szta- nyiszlavlról és Budapestről elnevezett. Vörös Zászlórenddel kitüntetett 18. lövészhadtest parancsnokaként. A Szovjetunió Hőse címet is a budapesti harcokban tanúsított hősiességéért kapta meg. Huszár hazaérkezett Helmut Schmidt kancellár csütörtökön Bonnban fogadta Huszár Istvánt, a Minisztertanács elnökhelyettesét, aki látogatást tett a Német Szövetségi Köztársaságban. A szívélyes légkörű megbeszélésen jelen volt Nagy János, külügyminiszter-helyettes, és Kővári Péter, a Magyar Nép- köztársaság bonni nagykövete. A Minisztertanács elnökhelyettese az NSZK-ban tett látogatásának ideje alatt részt vett a müncheni Magyar Napok megnyitóján, s megbeszélést folytatott Ottó LambsA Kambodzsai Népköztársaság külügyminisztériuma nyilatkozatban utasította vissza azokat a vádakat, amelyeket Kína képviselője emelt az ENSZ Biztonsági Tanácsa vitájában a népi Kambodzsa ellen. Az SPK hírügynökség által közzétett nyilatkozat emlékeztet a bukott Pol Pót— leng Sary-rezsim népellenes jellegére, majd megállapítja: ez ellen a barbár uralom ellen kelt fel Kambodzsa népe és döntötte meg a Phnom Penh-i rezsimet. Kambodzsa kész jó kapcsolatokat teremteni Délke- let-Ázsia államaival egymás függetlenségének, szuverenitásának és területi integritásának kölcsönös tiszteletben tartása alapján. A népi forradalmi tanács nagyra értékeli a Szovjetunió biztonsági tanácsbeli képviselőjének István az HSZK-ból dorff gazdasági miniszterrel a két ország gazdasági együttműködéséről. Találkozott Franz-Josef Strauss bajor és Johannes Rau Észak-Rajna Vesztfália-i tartományi miniszterelnökkel, valamint az NSZK ipari és pénzügyi életének több vezető személyiségével. * * * Huszár István csütörtökön este visszaérkezett Budapestre. Fogadására a ferihegyi repülőtéren megjelent dr. Johannes Balser, az |NSZK budapesti nagykövete. korrekt eljárását, amikor visszautasította a kínai nyomásra előterjesztett határozati javaslatot. A Szovjetunió korrekt eljárása teljes összhangban van a nemzetek önrendelkezési jogának elveivel, amelyet az Egyesült Nemzetek alapokmánya is rögzített; továbbá megfelel Kambodzsa jelenlegi gyakorlati helyzetének. A Szovjetunió fellépése értékes támogatás Kambodzsa forradalmi vívmányainak megvédéséhez. A népi forradalmi tanács végezetül felhívással fordult az ENSZ-hez, Délkelet- Ázsia kormányaihoz és népeihez, s a világ többi országaihoz, legyenek éberek a pekingi reakciós klikk mesterkedéseivel szemben, nyújtsanak támogatást a kambodzsai nép igaz ügyéhez. Koszigin fogadta a spanyol külügyminisztert Moszkvában tárgyal a spanyol kiilügyiáiniszter. Képünkön: Marcelino Oreja Aguirret (harmadik balról) csütörtökön fogadta Alekszej Koszigin (harmadik jobbról) is (Telefotó - KS) Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök csütörtökön fogadta Marcelino Aguirre Oreja spanyol külügyminisztert, aki szerdán érkezett hivatalos látogatásra Moszkvába. A tárgyszerű légkörben megtartott megbeszélés során a kétoldalú kapcsolatokról, mind pedig az időszerű nemzetközi kérdésekről szó volt. Mint a kiadott közlemény Carter sajtóértekezlete Carter elnök, a jövendő új SALT-egyezménnyel kapcsolatos kérdésekre válaszolva kijelentette: nem ért egyet azokkal (az egyezmény ellenfelei által hangoztatott) nézetekkel, hogy a Szovjetunió katonai fölénybe került volna az Egyesült Államokkal szemben. Nincs kétsége afelől, hogy az Egyesült Államok megfelelő katonai erő felett rendelkezik most és a jövőben — bár Helmut Schmidt fogadta a Minisztertanács elnökhelyettesét Huszár István NSZK-beli tartózkodása során találkozott Helmut Schmidt nyugatnémet kancellárral. Képünkön: A két politikus (Telefotó - KS) Kambodzsa kész ió kapcsolatokat teremteni Ázsia országaival Kőolaj és rulett Pénz beszél, kutya ugat — tartja a köz- 8 , j I mondás. És a szaudi vezetőknek sok, na- sWUHH gyón sok pénzük van, amiből hajlandók másoknak is adni, ha azok cserében teljesítik politikai elképzeléseiket. Mindezt természetesen nagyon diszkréten csinálják, „bőkezűségük” pontos megoszlását szigorúan titokban tartják, de hitelt érdemlő források szerint a világ mintegy ötven országa részesedik valamilyen arányban az évi tízmilliárd dolláros szaudi „segélyből”. Nyílt titok: Egyiptom és Szomália több milliárd dollárt kapott azért, hogy elforduljon a szocialista országoktól. Ugyanígy Észak-Jemen, Jordánia, Szudán, és még ki tudja, hány arab, afrikai, ázsiai és nyugat-európai ország — hasonló vagy más okokból. Talán meglepő: Híjadban manapság többen fordulnak meg, mint Washingtonban, és sok látogató csak azért megy oda, hogy a markát tartsa — Sza- ud-Arábia pedig bőkezű. Külföldi segélyprogramja ma már majdnem olyan nagy, mint az Egyesült Államoké. A szaudi királyi család az arab és a mohamedán világ „megbízható közvetítőjjének” szerepében tetszeleg általában, azonban azok íi kényes missziók, amelyeket magára vállal, egyértelműen az Egyesült Államok érdekeit szolgálják a térségben „Kormányzatuk számára” -^mondotta az amerikai külügyminisztérium egy tisztviselője — „az energiakérdés, és ez egyenlő Szaud-Arábiával, a közel-keleti rendezés alfája és ómegája”. A „felhőtlen kapcsolatok” legfőbb magyarázata az USA részéről mégiscsak az olaj. E tekintetben szorul ugyanis a legjobban Szaud-Arábiára: ma szükséglete mintegy 25 százalékát fedezi onnan, és ez az arány a következő években csak tovább fog nőni Majdnem ugyanilyen fontos, hogy a tőkés világgazdaság válságának felszámolásában — egy titkos megállapodás alapján — Szaud-Arábiára hárul az olaj- árelemés fékezése a Kőolaj- exportáló Országok Szervezetében, a OPEC-ben. Ezekért cserében valamiféle számára elfogadható megoldást sürget a Közel-Keleten a királyi család, és az első amerikai elnök, aki ígéretet tett, maga Carter volt. Továbbá kéri, hogy az Egyesült Államok védje meg hatalmát, ha ez veszélybe kerülne. A hatalmát betegesen féltő Szaud-dinasztia tagjai ma már nagyonis tisztában vannak gazdasági erejükkel. És ami még elképesztőbb: zsarolásra is képesek. Ezért idegesek időnként a fejlett tőkésországok vezetői, pedig hát Szaúd-Arábia (érképe ők emelték arra a „csúcsra” a szaudi királyi családot, ahonnan már beleszólni is képes dolgaikba. A hercegek közül nem egy újabban azon a véleményen van, hogy szövetségeseik, mindenekelőtt az Egyesült Államok folytatja az olaj pazarlását, hagyja esni a dollár árfolyamát, változtatni kell Ríjad politikáján, különben gazdagságuk előbb-utóbb elszáll a levegőben. De ma még gazdagok — és ennek számos látványos jelével lepik meg a világot. Fahd herceg például egy éjszaka kétmillió dollárt vesztett a Monte Carlo-i játékkaszinóban. A közelmúltban, amikor Cleveland-ben szívműtététet hajtottak végre Khaled királyon, az amerikai város lakóit valósággal elkábította a szaudi uralkodó és 200 fős kísérete bőkezűsége. A hercegek kizárólag a luxuskocsikat kedvelik, s a ritkaság- számba menő vadászsólymokat. A Korán ugyan szigorúan tiltja, de nem vetik meg a drága italokat sem. Néhány éve a haditechnika is „érdekli” őket. Az elmúlt három esztendőben 5,8 milliárd dollárért vásároltak fegyvereket az Egyesült Államoktól • s Washingtonban az idén újabb 2,5 milliárd dollár értékben 60 korszerű F—15-ös vadászbombázó gépet szavaztak meg számukra. A fegyverek azonban nem a hercegi házi múzeumokat gazdagítják. Szaud-Arábiát Rijadban már regionális nagyhatalomként látják. De könnyen meglehet, hogy ez csak álom — az ezeregyéjszaka égy meséje. (VÉGE) Kocsi Margit