Szolnok Megyei Néplap, 1978. december (29. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-03 / 285. szám
1978. december 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 A várossá vált város Világszerte ismert szívsebészünk előadását egy középiskolai diákklubban hallgattuk; nagynevű fizikusunk didaktikai stúdiumát ugyanabban a városban, pedagógusközösségben; kétezer ember előtt láttuk táncolni az etnikum hagyományait éltető néptánc együttesi!; a könyvtár folyosóin hires mesterek grafikáiban gyönyörködhettünk; Sarastró alakítójának évfordulóin muzsikától hangos a város. A közelgő gyermekkönyvhétre készül a tiszafüredi járási könyvtár gyermekbábcsoportja. A Zrínyi Ilona Általános Iskola Napsugár őrse bábjátékával az óvodásokat fogja több alkalommal szórakoztatni Iskolapadban az utánpótlás Pályaválasztási munka az üzemekben Mindez ugyanígy hozzátartozik a mai Jászberény arculata változásához — de talán jobban is — ahogy az a lőtéri lakóház, amelyet most cserepeznek. ÉRDEKLŐDŐ „OTTHONÜLÖK“ A házakon, utcai hirdetőoszlopokon hívogató falragaszok. Az egyik est Bach- műveket ígér, a másik kórushangversenyt. De a falragasz még nem a megvalósult kultúra, csak annak ígérete. Ám sokatmondóak lehetnek ezek a jelzések; a „Dérynében” a Vasas énekkar ad hangversenyt, a budapesti kamarakórus napokon pedig — a Zeneművészeti Főiskolán — a Palo- tásy János szövetkezeti vegyeskar. S ha már a város zenekultúráját idézzük: kezünkben egy jelentés: a Székely Mihály zenei napoknak 95 ezer látogatója volt. Talán hihetelenüi nagy ez a szám, de az kétségtelen, hogy a jászberényiek nem „otthonülő” emberek. Jobban vonzódnának a kultúrához, mint a megye más tájain élők? Téves lenne az általánosítás, sokkal inkább arról van szó, hogy érdeklődésüket — differenciáltan — csaknem mindig sikerült felkelteni. VAN-E „SZAOflD IDŐ”? A jászberényi „tervezők” — hosszú évek tapasztalatai mutatják — értő mérnökök. A „kiknek, mit és hogyan” egységével dolgoznak — tudományos alapossággal. A művelődési központ szakembereinek felkészültsége igen jó, a közművelődés gépezete a programozásnak megfelelően működik. S nemcsak Jászberényben, de az egész járásban. Miért fontos ez? Elképzelhetetlen, hogy egy város magas kulturális színvonalra jusson a peremközségek felemelkedése nélkül. Ha egy városnak nincs vonzó és kisugárzó hatása, akkor hogyan tud megfelelni tájegységi, egyáltalán kulturális funkcióinak? Jászberénybe naponta három és fél ezer munkás jár dolgozni a környező községekből. Döntő többségük nem a jászberényi művelődési intézményekben tölti szabad idejét, hanem a lakóhelyén. De számukra is ugyanolyan tartalmú és színvonalú kultúrát kell biztosítani — legfeljebb a megvalósítás módszerei mások, mint a városban élőknek. Éppen ezért nagyon örvendetes, hogy a Déryné Művelődési Központban már nem különül él élesen a városi és a járási feladatkör. Az üzemek és termelőszövetkezetek kulturális ügyintézőinek továbbképzésén — melyet a napokban tartottak — negyvenen vettek részt a Jászságból. A szabad idő tervezése, így egységes szemlélet alapján történik. A városban dolgozó függetlenített közművelődési szakembereken kívül a járás tizenhét községében tizenöt függetlenített népművelő dolgozik, a többségük szakképzett, vagy öt évnél hosszabb szakmai gyakorlattal rendelkezik. A KEVÉSRŐL SOK A művelődési központ egy év alatt 132 műsoros estet rendezett, amelyen csaknem ötvenezren vettek részt. A számok sokatmondóak, de még értékesebbek, ha tudjuk, hogy egyetlen, a mai igényeknek megfelelő színházterme sincs a városnak. A gyakorlat megcáfolja azt a véleményt, amely szerint a közművelődés hatékonysága a korszerű művelődési házak létén áll, vagy bukik. A jászberényi eredmények a jó tervezésben gyökereznek, az adottságok figyelembe vételével alakítják a kulturális programokat, nem légvárakat építenek. Bizonyítja ezt a „színházkérdés” is. Tíz, tizenöt évvel ezelőtt még „tájolt” a városban egy-két színház, de a körülmények hatására — főleg a technikai hiányosságok miatt — igen rossz előadások születtek. __ A közönség elpártolt a színháztól, pontosabban a színházi élményt alig nyújtó előadásoktól. Nyilvánvaló, hogy más megoldásokat kellett keresni. Ez sikerült is, ma már Jászberény — de a Jászság egésze — a pódiumművészek egyik legvonzóbb játéktere. Ide szívesen jönnek a legkiválóbb előadóművészek is, mert hálás közönségre találnak. Ez nyilvánvalóan összefügg a meglevő „színházéhséggel”, amit más formában is igyekeznek — a lehetőségekhez képest — kielégíteni. Mindennaposak a színházi járatok: a Hűtőgépgyárból, az Aprftógépgyár- ból, az iskolákból, termelő- szövetkezetekből — Budapestre. A rendelkezésre álló és becsült adatok alapján — a kulturális információnk statisztikai része pontatlan, áttekinthetetlen — havonta két és fél—háromezren utaznak a Jászságból a fővárosi színházakba és a szolnoki Szigligeti Színházba. Ez a szám meghaladja a hasonló, színházat fogadó városok átlagos nézőszámát, örvendezésre persze semmi okunk: sokan így sem jutnak élő színházi élményhez. A pódiumművészet csupán helyettesítheti, de nem pótolhatja a színházat. VIOLINKULCS ÉS LOGARLÉC Jászberény az aranydiplomás kórusok városa. Ügy tűnik a jászságiak szeretnek énekelni: a kitűnő Palotásy kórusban, a Vasas munkáskórusban, a Madrigál együttesben, a főiskola és a középfokú intézmények kórusaiban. Ezeket az énekkarokat nem a „legyen egy kórusunk is” szemlélet tartja fenn, hanem a Vox humana, az emberi hang szeretete, a kultúra ápolásának vágya. Milyen kifejező, hogy a jászságiak Kiváló címmel kitüntetett könyvtárában — a nyár elején, Zene a kisgra- fikákon címmel, illetve témakörben rendeztek nagy sikerű kiállítást. A zeneszerető közönség — három filharmónia bérletsorozat fut a városban: a felnőtteknek, az általános és középiskolásoknak, valamint a szakmunkástanulóknak — vizuális élményben találta meg a muzsikát. A város értelmiségének jó része nemcsak passzív élvezője a kultúrának, de alakítója is. Csupán a művelődési központ szervezésében 243 ismeretterjesztő előadást tartottak, tizennégyezer hallgató előtt. A Gépipari Tudományos Egyesület, a Magyar Pedagógiai Társaság, a Magyar Közgazdasági Társaság, a Szervezés- és Vezetéstudományi Társaság — és sorolhatnánk tovább — tagjai, aktív alakítói a város szellemi életének. Bizonyítja ezt a tudományos és kulturális hónap sikere is. Élő, eleven a város közönségének kapcsolata a Tanítóképző Főiskola tanáraival, diákjaival. A főiskola nyitottságából következően kulturális rendezvényein bárki részt vehet, ugyanakkor a közművelődési kollégiumot hallgató leendő tanítók a művelődési központban sajátítják el a működésükhöz alapvetően szükséges gyakorlatot. Ez felbecsülhetetlen előny: a hallgatók olyan szakmai indítást kapnak, amely egész életükre meghatározhatja népművelő munkájukat. Sorolhatnánk a jól működő klubok sorát is. Többségükben a tartalmas program a vonzóerő, nem a fényűző kényelem. De vajon az egész országban — sőt a határokon túl is — ismert Jászsági népi együttes nem a régi „bagolyvárból”, a Víz utcai próbateremből küzdötte fel magát a színváltós rivaldalámpák elé? S januárban nyit a Kamara Néptánc Színház — az országban elsőként. Kéthetente tartanak majd előadásokat „aranysarkan- tyus”táncosok, az Állami Népi Együttes tagjai, a Bartók, a Sebők és a Muzsikás együttes lépnek itt fel, a „hazaiakon” kívül — tehát a tiszta folklór legjobb művelői. hogy bírják ANYAGILAG A kérdés óhatatlanul felmerül: ennyi pénz van a Jászságban a kultúrára? Nincs több, mint máshol! A járási-városi művelődési központ 1 millió 340 ezer forint állami támogatást kap — az éves költségvetés 2 millió forint. De négy-öt év alatt megduplázták a saját bevételt. (Nem rendeznek operett- és magyamóta-este- ket!) A közönség tehát megfizeti a kulturális „szolgáltatásit”, nem kizárólagosan borítékon kívüli juttatásnak tartja. (Persze, egy kicsit mégis az: az állami szubvenciók miatt.) Epilógus helyett a krónikás szeretne egy esetleges félreértést eloszlatni: ha valaki is azt hiszi, hogy Jászberényben és a vonzáskörzetébe tartozó közösségekben nem küszködnek tengernyi gonddal, bajjal a köz- művelődési szakemberek — az téved. EPILÓGUS HELYETT Nem a hibátlanság modelljét akartuk felvázolni — a tényleges helyzet ennek ellentmond — csupán egy fejlődő város és környezete már karakterisztikusan mutatkozó kulturális jellegzetességeit összegeztük, a teljesség igénye nélkül. Egyetlen, de nagyon lényeges és általánosítható tanulságot azonban levonhatunk: Jászberény és környéke semmivel sincs jobb dologi és pénzügyi helyzetben, mint hozzá hasonlítható kisebb — és nagyobb — településeink többsége. A város szellemi pezsgése viszont az átlagosnál élénkebb. Tiszai Lajos Új könyvek A finnugor népek mintegy öt ezer évvel ezelőtt váltak el egymástól. Nyelvészeink, néprajzosaink, régészeink kutatják, s részleteiben egyre gazdagabban feltárják a rokon népek műveltségének, kultúrájának oly sok idő utáni egyezéseit is. A finnek tőlünk messze északon, a vogulok, osztjákok, cseremiszek messze keleten s a kisebb finnugor népek jórészt szétszóródva kisebb csoportokban élnek. A rokoni kapcsolatok ápolásának, a két nép barátságának mintapéldája az a kötet, mely a budapesti Corvina és a helsinki Otava kiadó közös gondozásában jelent meg: A finnugor népek népművészete. A szöveg Niilo Valonen munkája, a magyar kiadáshoz Ortutay Gyula írt előszót, utolsó szép munkái egyikeként. A kötetben azonban nem a szöveg a domináns, hanem azok a csodaszép felvételek, melyeket Rácz István a Finnországban élővilághírű fotóművész készített, akinek A nagyszentmiklósi kincs című kiadványból már ismerhetjük munkásságát. A népművészet összes ágát bemutató szép album gazdagságával felülmúl minden eddigi, hasonló kiadványt. Ezt a kötetet csak elfogultsággal lehet lapozni, nemcsak a rokonság elfogódottsága, hanem a kötet kivételes szépsége miatt is. Karácsony előtt aligha örülhetnénk kedvesebb meglepetésnek, mint ennek a kötetnek. A könyv képanyagát Finnországban nyomták bravúros eleganciával, a magyar nyomdák számára is példamutató kivitelben. „Ami jót és rosszat átéltem” — így kezdődik Széchenyi István 1814-ben megkezdett naplója. A legnagyobb magyar — ahogyan őt politikai ellenfele és sorstársa, Kossuth nevezte — 1814-től haláláig vezetett naplót. Ebben örökítette meg magán- és közéletének eseményeit. A forradalom Kossuth eszméje, a reform Széchenyié. A harc Kos- suthé, a hídépítés Széchenyié. A történelem dilemmáit élték át mindketten, s ezt feloldani Széchenyinek későn sikerült. Mindig is, igazan, magát emésztve, pénzét, idejét, tehetségét a hazának áldozva élt — mélyen átérezve nemzetének sorsát. Hatalmas terjedelmű naplójából Oltványi Ambrus válogatott 1400 oldalnyit, s látta el jegyzetekkel s névmagyarázatokkal. A napló műfaja a vallomás, s ha ed,dig netán szoborként élt volna bennünk Széchenyi alakja, most e kötetből megismerhetjük a tragikus sorsú embert. Ebben a tanévben megyénk általános iskoláiban ötererhatszáz diák fejezi be tanulmányait. Bár a tanév vége még messze van, hamarosan dönteniük kell arról, hogy hol folytatják a tanulást, milyen szakmát, hivatást választanak. A döntés azonban 13—14 éves korban nem könnyű. A szülőkre, a pedagógusokra, a munkahelyekre vár a feladat, hogy Segítsék, irányítsák a diákok pályaválasztását. Szolnok megyében évtizedek óta tervszerűen folyik ez a munka. A hatvanas évek elejétől folyamatosan kialakult az iskolai pályaválasztási felelősök hálózata, s az elsők között alakult meg a megyei Pályaválasztási Tanácsadó Intézet. Az utóbbi évtizedben egyre több üzem is felismerte, hogy szakemberutánpótlását már az általános iskolák padjaiban ülő gyermekek között kell keresnie. Az együttes munka hatására évről-évre növekszik a továbbtanulók aránya, az elmúlt oktatási évben megyénk mintegy ötezerszáz végzős diákjának 96 százaléka folytatta tanulmányait valamely középfokú oktatási intézményben. A MÁV szolnoki Járműjavító Üzemében például 1910 óta van szakmunkásképzés. Szakmunkásdinasztiák nevelődtek az üzem tanműhelyében, amely tíz év óta új épületben, korszerű oktatási eszközökkel várja a fiatalokat. Ennek köszönhetően az üzem nem küzd munkaerőgondokkal. Az idei tanévben 122 elsőéves tanulót fogadott, köztük első ízben szakközép- iskolásokat is. Már szállóige, hogy a Járműjavítóban apá- ról-fiúra száll a mesterség. Az üzemben számon tartják, hogy évenként hány végzős gyerekre számíthatnak „házon belül”, de a pályaválasztást segítő tevékenységük az egész megyére kiterjed. Szolnok összes iskolájával, a megyéből pedig legalább 15 oktatási intézménnyel tartanak rendszeres kapcsolatot. Üzemlátogatásokat szerveznek, szülői értekezletekre látogatnak Jel!, pályaválasztási kiállításokat, ankétokat rendeznek, de már arra is volt példa, hogy szakmunkásvizsgára hívták meg a nyolcadikosokat. Elmondható azonban, hogy nemcsak a Járműjavító, de valamennyi üzem tülekszik arra, hogy minél több fiatallal ismertesse és szerettesse meg a falai között folyó munkát. Valamennyi helyen külön megbízott végzi ezt a munkát. A Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalatnál például körültekintő felmérést végeztek, amelyből kiderült, hogy a következő 5—10 évben milyen feladatok várnak a vállalatra a szakmunkásképzésben. A végrehajtás érdekében intenzív propagandamunkát fejtenek ki a pályaválasztás előtt álló fiatalok körében. Az általános iskolákban már jól ismerik a pályaválasztási tanácsadó füzeteket, amelyek a vállalatról, az építőipari szakmákról, kedvezményekről, a kereseti lehetőségekről tájékoztatják a nyolcadikosokat. Az ÁÉV úgyszólván minden eszközt megragad annak érdekében, hogy az építőiparra irányítsa a fiatalok figyelmét. Tervei között szerepel, hogy az általános iskolák felső tagozatosainak szakköröket szervezzen, ahol a gyerekek szakemberek irányításával közelebbről is megismerkedhetnek egy-egy építőipari szakmával, és ez befolyásolhatja későbbi pályaválasztásukat. A vállalat munkatársai a megye összes általános iskoláját felkeresik, munkahelyek és üzemek látogatására hívják meg a fiatalokat. Idén 195 elsőéves szakmunkástanuló tölti gyakorlati idejét az Állami Építőipari Vállalatnál. Az igények azonban nem mindig állnak összhangban a lehetőségekkel. Vannak úgynevezett „slágerszakmák”, amelyekre a négy-ötszörös túljelentkezés sem ritka, ezzel szemben olyan szakmák is akadnak, — mint például a vasbetonszerelő —, amelyekre évek óta egy fiatal sem pályázott. Az aránytalanságok csökkentésében az iskolák, a Pályaválasztási Tanácsadó Intézet és az illetékes tanácsi szervek mellett nagy feladat hárul az üzemekre is. T. E. Képek a kórháznak Szép, emberséges kezdeményezés született Baranyában: a Pécsi Tanárképző Főiskola rajzszakos hallgatói képeket készítettek és adományoztak a harkányi reumakórháznak. Az egészségügyi intézmény meghívására 1976 ősze óta gyakorta töltötték Harkányban a hétvégét a diákok, témát kerestek és alkottak. A kórház valóságos kis alkalmi művésztelepet rendezett be számukra. A száztíz legszebb festményt és grafikát most adták át a kórháznak, s a fiatalos életkedvet árasztó képek most a betegszobákat, a folyosókat és az irodákat díszítik.
