Szolnok Megyei Néplap, 1978. december (29. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-03 / 285. szám

6

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1978. december 3.

c

ÜLPOLITIKAI

■c

Th ..

ORKEP

Testi—lelki rabság

Szekták az Egyesült Államokban

A nemzetközi közvélemény érthető figyelemmel és megütközéssel figyeli a guayanai tragédiát.'Maguk az események immár közismertek. A hatvanas évek végén egy zavaros fejű tisztviselő, bizonyos Jim Jones, egyszercsak „tiszteletesnek" kezdte titulálni magát és híveket toborzott az USA Kalifornia államában.

Jones hamarosan lényeges és amerikai körülmények között egyáltalán nem olyan szokatlan megállapodást kötött J. Brown kaliforniai kormányzóval. Ennek lényege, hogy Jones és gyarapodó szektája anyagilag, valamint szavazatokkal és propagandával támogatja a kormányzó és emberei újraválasztását; ennek fejében viszont a kaliforniai hatóságok elnézik a gyülekezet tevékenységét.

Pontosan ez történt. Any- nyira ez, hogy amikor 1977- ben Jones — állítólag nem utolsósorban az adóhivatal „kellemetlenségei” miatt — elhatározta, hogy szektáját a guayanai dzsungelekbe telepíti át, magasrangú amerikai személyiségektől kapott ajánlólevelet a guayanai kormányhoz. (Az egyik aláíró például Rosalynn Carter asszony, az Egyesült Államok elnökének felesége volt!)

Totális

rabságban

Így aztán hiába figyelmeztetett néhány lap arra, hogy a híveitől amúgyis korlátlan engedelmességet követelő Jones a guayanai őserdőben totális rabságban tartja majd a hozzászegődött szerencsétleneket, 1977-ben csaknem ezer ember — köztük számos kiskorú gyermek — hagyta el az Egyesült Államokat és alapított kolóniát a guayanai fővárostól kétszáznegyven kilométerre a fülledt, áthatolhatatlan dzsungelben. A telepet a szektavezér nevéről Jonestownnak, Jones városának keresztelték el.

Ami várható volt, bekövetkezett. A szektatagok a vezér testi-lelki rabszolgái lettek. Mindent csak parancsra tehettek, a külvilággal akkor sem érintkezhettek, ha erre lett volna módjuk. Néhány Amerikában maradt hozzátartozó igyekezett mozgósítani az illetékeseket és egy Ryan nevű képviselő követelésére az Egyesült Államok guayanai nagykövetsége is érdeklődni kezdett. A nagykövet kénytelen volt jelenteni azt az értesülését, hogy a jonestowni telepen „pokoli állapotok” uralkodnak.

Ryan vezetésével vizsgáló- bizottság utazott a helyszínre. A dzsungel-repülőtéren a látogatókat sortűzzel fogadták és a vérengzésnek maga a képviselő is áldozatul esett. A világ ekkor értesült arról, mi folyik az egykor büntetőtelepnek használt őserdei rejtekhelyen. Több mint kilen c- száz ember — köztük mintegy kétszáz gyermek — esett áldozatul az amerikai hatóságok felelőtlenségének. Az elkésett, utólagos vizsgálat — ahogy ilyenkor lenni szokott — különös anyagi vonatkozásokra is fényt derített.

Legalább tízmillió dollár készpénz, valószínűleg ennél is nagyobb értékű ékszer, valamint egy önmagában is vagy húszmillió dollár értékű tengerjáró hajó különös hátteréről keringő kósza hírek járták be a világsajtót.

. Búvóhely bűnösöknek

A guayanai tragédia ráirányította a világ figyelmét az amerikai társadalmi tulajdon gombamódra elszaporodott ön- és közveszélyes szektákra. A panamai rádió figyelmeztetett arra, hogy „egész

sor, az Egyesült Államokból furcsa körülmények között kirajzott szekta él Latin- Amerikában, többek között Panama őserdeiben is. Közös vonásuk a szekta-tagok felett gyakorolt lelki és fizikai terror... Nem egy ilyen telep szolgált búvóhelyül náci háborús bűnösöknek is.”

Szekták mindenütt vannak, ahol lelkileg, idegileg gyenge, vagy nagyon primitív, kőny- nyen fanatizálható emberek élnek. De — és ez statisztikai tény — sehol nincs any- nyi miszticizmusba menekülő, életét a félelemre és erőszakra építő csoport, mint az Egyesült Államokban. Erről sokat ír az amerikai sajtó is. „Vajon — teszi fel a kérdést Guayana nyomán a Christian Science Monitor — nincs-e társadalmi, politikai, kulturális életünkben valami, ami elősegíti az ilyen csoportok felbukkanását?” A tekintélyes Washington Post válasza laptársa kérdésére így hangzik:

„Országunkban gyökeret vert a tanácstalanság és a céltalanság alapérzése.” „Számos amerikai — teszi hozzá a Baltimore Sun — társadalmon kívülinek érzi magát és ez természetesen kedvez a miszticizmusnak.”

A modell érdekes: kiegyensúlyozatlan emberek valamilyen — nemegyszer sokféle — kiszolgáltatottság miatt menekülnek hamis prófétákhoz, egy, a korábbinál is nagyobb kiszolgáltatottság béklyói közé. Ez volt a helyzet Jim Jones híveinél és ez a modell érvényesül annyi más szekta esetében is. Lássunk közülük néhányat.

A mennoniták szektáját a pennsylvaniai Ephrata-ban alapította Harold M. Zimmermann ingatlan-ügynök. A tagdíjakból és a monstre beat-koncertekből (!) hamarosan annyi pénz gyűlt ösz- sze, hogy a pennsylvaniai Morganban Zimmermann megvett egy nagy farmot. Ezt hamarosan egy másik nagy gazdaság követte a közeli Mount Unionban, majd számos más helyen — immár nemcsak Pennsylvania államban.

Ma a mennoniták Amerika- szerte zárt közösséget álkot- nak, komoly anyagi erőforrásokkal és — ahogy ez lenni szokott — (Zimmermann személyében) sokszoros milliomos szekta vezérrel.

Ji az istenség

A Fenséges Fény Missziója az Amerikában virágzó, számtalan indiai ihletésű szekta egyike. Vezetője egy nagyon alacsony, nagyon kövér fiatalember, bizonyos Maharesh Ji. A körülötte serénykedő mahawmas-ok (főpapok) szerint Ji „maga az isteni tökéletesség”. A molett ifjú tehát nem más, mint Bhagwam, vagyis — hind.u kifejezéssel — istenség. Ö tehát más istenségektől eltérően a szó akusztikai értelmében is meghallgathatja — és természetesen meg is hallgatja — hívei hozzá idézett fohászait.

Körülbelül ebből a nem túlságosan eredeti állításból áll a szekta egész „tanítása”. És Ji-hez — nemegyszer fantasztikus értékű adományaikkal, ajándékaikkal együtt — tódulnak a hívek. A szekta amerikai létszáma megközelíti a százezret (!).

„A feltámadás gyülekezete”. Központjuk maga New York. Hitük lényege: imádkozni kell az elhunyt feltámadásáért. A jelek szerint nemegyszer maguk segítik hozzá egymást ahhoz, hogy legyen miért imádkozni... A New York-i rendőrség nemrég gyanús körülmények között elhunyt fiatalember holtteste körül furcsa csoportra bukkant. Fanatikus arccal mutattak a tetemre és azt mondták a kiérkezett csoport vezetőjének, egy hadnagynak: „Nézze meg az arcát. Három napja halt meg és imánk nyomán már sokkal jobban néz ki...”

Moon és a Cl A

A kígyóméreg-szekta. Elsősorban Louisiana-államban és az amerikai Dél más körzeteiben „tevékenykednek”. Fanatizált híveik kígyóval maratják meg magukat szertartásaikon, azon az alapon, hogy „ha a hit elég erős, a méreg sem hat”. Sajnos, a hit az esetek többségében nem elég az életben maradáshoz.

A Sátán Barátai. A koreai, majd a vietnami háború idején az amerikai hadseregben terjedt a vérontásba belefáradt, az életet kiúttalan- nak látó fiatalok között, akik tömegesen követtek el ön- gyilkosságot szolgálati fegyvereikkel.

A Moon-szekta. Alapítója egy most ötvennyolc . éves dél-koreai -kalandor, Moon Son Myung. Az Egyesült Államokban harmincezer híve van. Mivel harcot hirdet „a kommunizmus ellen”, támogatja a CIA és dél-koreai partnere a KCIA is. Az eljött messiásnak nevezi magát, Amerikában és Európában számos kastélya ván, személyes vagyona hetvenöt- millió (!) dollár. New Yorktól északra, Westchester Countyban levő birtokának értéke meghaladja az egy- milió dollárt.

Mintegy huszonöt helyen létesített kolóniát Amerikában. A fanatizált szektatagok naphosszat keményen dolgoznak, hogy Moon bankszámláját gyarapítsák. Szülők ezrei indítottak már pert elcsábított gyermekeik kiszabadításáért. A Moon-ko- lóniákon napirenden van a korbácsolás, a testi-lelki kínzás.

Ami most Guayanában történt, Moon bármelyik telepén bármikor megtörténhet, ha ugyan már meg nem történt — vélte a minap a New York Times.

Harmat Endre

Camp David-i megegyezés

Sikerült megalapoznunk a közel-keleti békét! (Krokogyil - KS)

EGY SZELET HÚS

V

an, akinek egy szelet hús a halált, másnak az életet jelenti. Ebben a mondatban a világ élelmezési helyzetének fő jellemvonása sűrűsödik. A jól táplálkozó Európában, Észak-Amerikában és más hasonlóan ellátott övezetek-* ben jobbára a túltápláltság és az ebből származó civilizációs betegségek, sőt halálozási okok nyugtalanítanak, az itt lakóknak naponta egy szelettel kevesebbet enni — életmentő cselekedet. Ugyanez a darab hús másutt, az éhségövezetekben azt a szükséges fehérjeadagot nyújthatja a csont-'bőr embereknek, amely a pusztulási szint fölé emeli őket.

Több mint ötszázmillióan éheznek Latin-Amerikában, Afrikában és Dél-Ázsiában, s ez annak ellenére így van, hogy például az idén 1380 millió tonnával, három százalékkal nőtt a világ élelmi-1 szertermelése, nemcsak a korszerűen termelő, hanem az elmaradott tájakon is. Mégsem beszélhetünk javulásról, s ennek több oka van. Az egyik — bár nem feltétlenül a legfőbb — a népesség gyors szaporodása. ENSZ- felmérések szerint legalább négy százalékkal kellene növekednie a világ élelmiszer-» termelésének, hogy az átlag három százalékos népesség- szaporulattal ne csak lépést tartson, hanem esztendőről esztendőre több élelmiszert juttasson . mindenkinek. De a három százalékos termelésnövekedés — ez is csak jó esztendőkben — gyakorlatilag azt jelenti, hogy csökken az egy főre eső élelmiszer — és mindez a XX. század utolsó harmadában, a ‘technika és a tudomány szédítő fejlődésének korszakában.

A másik ok a rossz tér-1 mésű évek hatása, a szárazság és az árvíz, a sáskajárások, a természeti csapások sora. A természet még a fejlett országok mezőgazdaságának a szempontjából is kiszámíthatatlan úr, de a harmadik világ még kevésbé tud védekezni ellene. S végül — ez a harmadik ok — a megle-* vöt, a megtermettet sem tudják mindig jól elosztani. Gyakran az utak hiánya, a rossz közlekedés, a gazdasági kapcsolatok kiépítetlensé- ge miatt nem tudnak élelmiszert szállítani az egyik országból, ahol jó volt a termés, a másikba, amelyben éhség dühöng.

Nemzetközi szervezetek is, fejlett és fejlődő országok kormányai is tudják: féléi-* metes problémával állnak szemben. S törik a fejüket a megoldáson. Nagy összegek, segélyek áramlanak Európából és Észak-Ameíikából a harmadik világba, de a falat még nem tudták áttörni, fél- milliárd ember még mindig az éhségszint körül tántorog. A publicista sem veheti magának a bátorságot, hogy néhány mondatban tálalja a megoldást. De a marxista tudomány már leszögezett olyan tételeket, amelyek alapján meg lehet találni e súlyos gond felszámolásának eszközeit. Az egyik alapgondolat nagyon röviden szólva így hangzik: segélyekkel csak pillanatnyi hatás érhető el, csak egyJegy esetben menthetnek meg az éhhaláltól embereket; csak úgy lehet meggyógyítani az emberiségnek ezt a betegségét, ha ezek az országok gazdaságilag, technikailag, tudományosan fölfejlődnek, saját lábukra állnak és meg tudják majd termelni azt, amire szükségük van: fejlett mezőgazdaságot hoznak létre, megfelelő ipari hátteret, képzett és a munkához értő emberekkel.

Van még egy szempont, amelyre a segélyt és a támogatást adók nem mindig gondolnak, a közvéleményben pedig egyáltalán nem terjedt el. Nemcsak La- tin-Amerika, Afrika és Ázsia szorul Európára és Észak- Amerikára, fordítva is igaz a tétel: nekünk is szükségünk van a harmadik világra. Nyersanyagkincsére, piacaira, munkaerejére.

M

em szilárdulhat meg a nemzetközi együttműködés, ha a harmadik világ problémái nem oldódnak meg, ha az éhségövezet nem válik a jóllakottak övezetévé. Természetesen nem addig a fokig, ahol már egy szelet hús a túltápláltság betegségeibe dönti az embert.

T. I.

A cienfeugosi öbölben van legnagyobb cukorállomása:

Kuba „cukorkikötője”. A tíz éve épült kikötő a világ egyik óránként 1200 tonna cukor haladhat át. Képünkön szovjet hajó rakodik

Kína és a NATO

Zöld jelzés

BRÜSSZELI értesülések szerint, jelentették a minap a jól informált hírügynökségek, a NATO-országok ezentúl akadálytalanul szállíthatnak bizonyos fegyvereket Kínának. A „zöld jelzést” az USA adta nyugat-európai partnereinek, akik közül számosán felettébb érdekeltek a nagy távol-keleti piac megszerzésében.

Eddig ugyanis az atlanti tömbnek a fegyverszállítások ellenőrzésére hivatott és egyhangú döntésére kötelezett bizottságában Washington rendre megvétózta a hasonló üzleteket. Az indok: a fegyverszállítások veszélyeztetnék az Egyesült Államok szövetségesének, Tajvannak biztonságát.

Nos, a mostani szabad jelzéssel a Pentagon hozzájárult ahhoz, hogy a NATO-szövet- ségesek „nem támadó jellegű” fegyvereket szállítsanak. Ez, az amerikai indoklás szerint „nem fenyeget senkit sem”, s csupán arra szolgál, hogy a kínai hadsereg vezetőinek helyzetét megerősítse az országban. Aligha kell indokolni: ez a magyarázat bizony alaposan sántít. Többek között azért, mert nehezen lehet csupán „védelmi fegyverekről” beszélni. s azok a pusztító eszközök, amelyeket Peking jelenleg megvásárolni készül Nyugaton, korántsem csupán a tábornokok és marsaitok presztízsének erősödését szolgálják.

Az idén tavasszal és nyáron több magas rangú kínai politikai és katonai küldöttség járt Nyugat-Európa országaiban és Japánban. A delegációk egyetlen alkalommal sem mulasztották el katonai létesítmények, bázisok, hadiipari üzemek meglátogatását. Sok szó esett az esetleges rendelésekről, s a kínaiak a fegyverek széles köre iránt érdeklődtek.

Ügy tűnik, Peking minden erőt a hadsereg korszerűsítésére kíván fordítani, s ehhez az eszközt és technikai hátteret a fejlett tőkés országokban véli megtalálni. Természetesen a legnagyobb jelentősége az esetleges kínai —amerikai katonai kapcsolatoknak lenne, s a washingtoni Peking-lobby egyes tekintélyes tagjai arra igyekeznek rávenni a Carter- kormányt, hogy tegye meg ezt a lépést. így például már döntés született arról, hogy Washington hírközlési műholdat bocsát Peking rendelkezésére. Ez pedig alig tagadhatóan katonai célokat is szolgál.

Nemrég Kínában járt az amerikai energiaügyi miniszter, James Schlesinger, aki korábban a Ford-kormány- ban a hadügyi tárca birtokosa volt. A minisztert kísérő újságírók beszámoltak arról, hogy Schlesinger kiemelt fogadtatásban részesült. Valószínűleg nemcsak azért, mert a minisztert vezető stratégaként is ismerik, de megmutattak neki katonai létesítményeket is. S tudni való — Schlesinger minisztériumának hatáskörébe tartozik a nukleáris fegyverek fejlesztése is ...

A VEZETŐ tőkés hatalmak és Kína katonai együttműködése tehát mind intenzívebbé válik. Valószínű, hogy Peking nem kíván hosszú távon a nyugati fegyvergyárak megrendelője lenni, hanem maga akarja előállítani a korszerű fegyvereket. Kínában a hadsereg fejlesztése egyértelmű célt szolgál: a hegemonista külpolitika, a feszültségteremtés eszköze. Ezért kelt méltán aggodalmat a fegyverek új lehetséges koncentrációja a Távol-Keleten, ami természetszerűleg együtt járhat a fegyverkezési verseny fokozódásával is.

M. G.

Összeállította: Hájos László