Szolnok Megyei Néplap, 1978. december (29. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-03 / 285. szám
1978. december 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Kritikusan és önkritikusan Ifjúsági parlament a Szolnoki Állami Gazdaságban és a mezőtúri főiskolán Tegnap 141, harminc éven aluli fiatalt képviselve ült ösz- sze 40 küldőül a Szolnoki Állami Gazdaság ifjúsági parlamentijén. Az ülésen, Eszenyi Béláné szakszervezeti titkár megnyitója után Szöllösi János, a gazdaság igazgatója ismertette a résztvevőkkel az elmúlt két! év eredményeit. A beszámoló ifjúságpolitikai és a termelési kérdésekkel egyaránt foglalkozott. Hangsúlyozta, hogy az üzem vezetősége mindent megtett az ifjúságpolitikai irányelvek érvényesüléséért, a dolgozók élet- és munkakörülményeinek javításáért. A termelésben elért eredmények kiválóak. A gazdaságban az egy főre jutó termelési érték ez évben eléri a 400 ezer forintot. Szép termésátlaggal zárt a növény- termesztés. Kukoricából több, mint 80, búzából pedig 45 mázsát takarítottak be hektáronként. Az állattenyésztési ágazat sem maradt el a növénytermesztés mögött: a gazdaság termelésének 50 százalékát adja. A beszámoló utáni vitában a 40 résztvevő közül tizen- ketten szólaltak föl. A legtöbb embert a következők foglalkoztatták: miért nem kap illetményföldet, aki már 10 éve a gazdaságban dolgozik? A munkába menetelt és a hazaszállítást miért nem szervezik meg jobban a gazdaság vezetői? — A 141, harminc éven aluli közül 15 nem végezte el a nyolc osztályt. A fiatalok sem tettek meg mindent, hogy ezen a helyzeten változtassanak — emelte ki hozzászólásában Fekete Sándor, traktoros. Szabó Béla brigádvezető szóvá tette, hogy több, 16 éven aluli dolgozik 6 óránál többet. A fiatalok nem ismerik a kollektív szerződést. Rossz az üzemegységek kulturális helyiségeinek felszereltsége. A kérdésekre Szöllösi János, a gazdaság igazgatója válaszolt. Megemlítette, hogy az illetményföld odaítélésére határozat van, mely szerint egyedülálló nem kaphat. Kérte a dolgozókat, hogy a szállítási igények esetében maradjanak a realitások talaján, nem lehet a gazdaság járművét igénybe venni, ha a munkahely közhasznú közlekedési észközzel is elérhető. A kulturális felszereltség jó, csak az eszközöket nem használják ki megfelelően. Ha mégis valamiben hiány lenne, beszerzi a gazdaság. Pénteken délután tartották Mezőtúron ifjúsági parlamentjüket a DATE Mezőgazdasági és Gépészeti Főiskolai karának dolgozó fiataljai. Az esti órákba nyúló tanácskozáson az intézmény és a tanműhely képviseletében mintegy 60—70 fiatal vett részt. Az intézkedési tervhez és a beszámoló szóbeli kiegészítéséhez 13 fiatal szólt hozzá. Őszinte hangon beszéltek a munkahelyi gondokról, eredményekről. Többen emeltek szót a pályakezdők beilleszkedésének megkönnyítése, a családalapítás előtt álló fiatalok segítése érdekében, önkritikusan tették szóvá a köz- művelődés területén mutatkozó hiányosságokat, a klubélet tartalmasabbá tételének szükségességét. Kritikus, de reális szellemben értékelték a KISZ és a szakszervezet tevékenységét, munkájának eredményességét. Javaslatokat tettek a jobb munkahelyi légkör kialakítására, az értelmiségi és fizikai dolgozók kapcsolatának javítására. Kifejtették törekvésüket a szocialista brigádmozgalom „fiatalítására”, számadatokkal bizonyították a társadalmi és a kommunista műszakokon részt vevő fiatalok magas arányát. Megemlítették a dolgozók iskolai végzettségének örvendetes javulását, az érettségizettek számának emelkedését. A hozzászólásokra, kiegészítésekre az intézmény vezetői válaszoltak, majd a résztvevők elfogadták az intézkedési tervet, amely 1980 végéig meghatározza az ifjúsági törvény végrehajtásának feladatait. H. V. F. S. Szakmunkáslányok húszon innen Való igaz, ma még nem sok tizenéves vasas szakmunkáslány dolgozik vidéki üzemeinkben, gyárainkban. Viszont az is tény, jelenlétük már egyáltalán nem számít szenzációnak. Szükség van rájuk A Magyar Hajó- és Darugyár Tiszafüredi Gyáregységében jelenleg 924 dolgozó tevékenykedik. Közülük 129 a nő és csak négy a szakmunkás. Mindössze négyen vannak, de már vannak. Valamennyien húsz évnél fiatalabbak: ketten esztergályosok és ketten hegesztők. Hogyan érzik magukat a vasas szakmában a tizenéves lányok? Volt-e környezetükben, családjukban berzenkedés, ellenvetés, amilért „fiús” foglalkozást választottak? Mihály Anna vasesztergályos és Dajka Gabriella hegesztő a délelőtti műszakban dolgozik. Mindketten tizenhét évesek, csinosak, kedvesek. — Amikor három éve esztergályos tanulónak jelentkeztem, sem a szüleim, sem az osztálytársaim nem lepődtek meg választásomon — kezdi Mihály Anna. — Közepesen tanultam az általános iskolában, meg a szakmunkásképzőben is. Nem volt túlontúl nehéz tantárgy se itt, se ott. így a nyáron eredményesen szakvizsgáztunk Bessenyei Julival. Július 3-a volt az első munkanapom, és a műhelyben sem hatott szenzációnak, hogy a Varga-féle brigád egv fiatal szakmunkáslánnyal gyarapodott. Eddig is fiúk között voltam, most is velük dolgozom. Két műszakba járok, 13 forintos órabérrel vettek fel, azóta is ennyit keresek. Megfizetik őket — Julival váltjuk egymást ezen az elég régi gépen, és a havi átlagom két és félezer körüli, de egyszer már meghaladta a háromezret is. Szeretnék a váltómmal egy félautomata esztergagépre ke- rülrji, s ez a tervem januárban valószínű meg is valósul. A tizenéves Mihály Anna és az öreg esztergagép Dajka Gabriella egy éve hegesztő Dajka Gabriella már ..régebbi” szakmunkás. — A hegesztés kétéves szakma. Tavaly júniusban szabadultam fel, és azonnal 13,50-es órabérrel alkalmaztak. Ma már 14,50 a bérem a Csesznok-féle csoportban. Bevallom, féltem idejönni, mivel csupa srácból áll a brigád, de igazán rendesek, kedvesek valamennyien. Én is megkeresem a havi két és felet, háromezret is. — Megbecsülés ... — Ügy érezzük, szeretnek- bennünket. A munkánk ellen eddig nem volt kifogás, teljesítményben dolgozunk, elvégezzük, ami ránk esik. Én pl. már kaptam egy forint emelést is. Most volt az ifjúsági parlament, résztvet- tünk rajta, de még nem szóltunk, hiszen alig ismerjük a gyárat, a dolgok, tények összefüggését. Szakmaés munkaszeretet — Panaszok ... — A hegesztés füsttel, gázzal jár, és a szellőztetés lehetne tökéletesebb is. Az öltözőben nagy a hőség, kint könnyen megcsapja a hideg az embert. Azért szeretjük a munkánkat, jól keresünk, ezerrel többet, mint az érettségizett irodai alkalmazottak. Mindkét szakma biztos megélhetést, kereseti lehetőséget nyújt. Ami a szórakozást illeti, discóba nem járunk, „kiöregedtünk” már! Elvégre betöltöttük a tizenhetet! Jól dolgoznak a munkahelyen, becsülettel elvégzik feladatukat. Amikor műszak után végig mennek a füredi utcán, a fiúk utánuk fordulnak. Felesleges, mert már mindketten elkötelezték magukat. A tiszafüredi ipari szakmunkásképző intézetben jelenleg újabb három leánytanuló ismerkedik a vasas szakma szépségeivel. D. Sz. M. Találkoztam egy emberrel Gyerekként faltam a könyveket, olvastam Nemo kapitányról s ugyanakkor magam köré álmodtam egy tengeralattjárót, egy színpompás, mélytengeri világot, ahol titokzatos lények, kincsek, kalandok várnak reám. Aztán - olvastam az Afrikát kutató Magyar Lászlóról, s egyszeribe fenyegető dzsungellé változott az udvar néhány bukszus- és csalánbokra, a baromfiudvar szavannáján ismeretlen fenevadak leselkedtek reám, én azonban rettenthetetlenül haladtam előre az „ismeretlen” felé. Aztán elmúltak az évek, s vele a lázas álmodozások: sok más felnőtthöz hasonlóan magam is azt hittem, hogy az ilyen álmok csak a gyerek fantáziájában s könyvekben léteznek. Mostanában azonban találkoztam egy emberrel, előbb a Balaton melletti Ábrahámhegyen, utóbb Szolnokon, aki pontosan az, aki én is szerettem volna lenni. Dr. Ferencz Károly most hatvanhárom esztendős. Végzettsége szerint állatorvos, agrármérnök, tanár és geológus, a Műszaki Egyetemen doktorált. Életéből huszonöt esztendőt külföldön töltött geológusként, legutóbb tizenöt évet Afrikában, ahol tervezett erőművet, ültetvényeket telepített, emlékművet készített, operált, ásványlelőhelyeket fedezett fel... De ne vágjunk a dolgok elébe! DOKTOR voltam, nem adnának el kínaiul sem.” „Ázsiából hova került?” „Nagy út volt: amikor a repülő elindult Ulánbátorból, ott mínusz 52 fok volt. Amikor megérkeztem Afrikába, plusz 42 fok fogadott.” „Itt dolgozott tizenöt esztendeig.” „Igen, Guineában. De nem légkondicionált lakásban éltem a városban, nem volt boyom sem, mint a többi európainak : én kint éltem az őserdőben, kunyhóban. Ügy- hogy, amikor hét év után először hazajöttem szabadságra, újra meg kellett tanulnom késsel-villával enni, nagyon furcsa volt, mindig nézegettem magam, nincs-e rajtam valami különös.” ■■■■ ■■■■ ■■■■ „Sokfelé dolgoztam. Három és fél évig például Albániában. Lecsapoltam egy maláriaveszélyes mocsárvilágot, geológiai kutatásokat végeztem. Kint laktam a hegyekben. Sok hiúz élt itt, többször találtam átharapott torkú bárányokat. Veszélyes volt, mégis egyedül mászkáltam, két nagy kőzetmintákkal tele lévő bőröndöt cipeltem. Adtak mellém segítséget, de nem bírták a munkatempómat, otthagytak. A hatóságok figyelmeztettek is, hogy nem tudnak az életemért felelősséget vállalni, ha egyedül bolyongok.” „És milyen nyelven beszéltek?” „Albánul. Jól megtanultam.” „Más országokban?” „Tudok franciául, angolul, németül, oroszul.” „Bármerre járt, megtanulta az illető nép nyelvét is?” „Nem, nem csak egy keveset. Például egy évet töltöttem Mongóliában, vizet kutattam, huszonnégy kutat fúrtam, ott, ahol azelőtt egy csepp víz sem volt. De rengeteg színes fémet is találtam, megkaptam érte a legnagyobb mongol kitüntetést. Nem mondhatom, hogy megtanultam mongolul, de elég sok ragadt rám. Kínában is „Mit csinált Guineában?” „Megterveztem a nemzeti emlékművüket. Kivitelezését a franciák nem vállalták, mondván, ők ezt nem tudják megcsinálni. Na, mondom, adjanak egy ügyes kőművest: sokszor evőkanállal raktam az emlékmű csipkéibe a cementet —, de elkészítettük. Két termő narancsfát is átültettem mellé: ilyet még nem láttak ott, úgyhogy ördögnek tartottak, olyan varázslófélének. De az ültetvények miatt is ördögnek neveztek: akármerről nézték a telepítésemet (kávé, ananász, oltott mangó, narancs), mindig csak egy fát láttak. Nekik új volt a sorba ültetés. Egyszer bementem egy erdőbe, a falu könyörgött, hogy ne menjek be, mert az az ördög tanyája, s aki oda bemegy. az két nap múlva meghal. Én bementem, nem haltam meg, máskor is bementem, ördög sehol. Erre azt mondta a falu népe azért, mert én is ördög vagyok.” Dr. Ferencz Károly színes diákat vetít. Szép egészséges néger gyerekek. „Az európaiak féltik, gyógyszerezik a gyerekeket, mégis betegek. Ezek a fekete gyerekek, ha földre esik a kenyér, felkapják, eszik tovább. Seb van a lábukon, rászáll a légy. Ez mind fertőzésveszély. Csakhogy ők ezáltal olyan immunitást szereznek, hogy ha a villám beléjük vág, az sem árt nekik.” A képen szavannafű. „Ott mindent megad a természet. Még a labdát is. Ezt a szavannafüvet összesodorják, az egyik fából nyersgumit csorgatnak rá, sodorják, alakítják, a levegő benne marad, kész a labda, lehet játszani.” A képen a Nimba hegy csúcsa, rajta áll dr. Ferencz Károly. „Egy francia geológus, Molnár Lénárd meg akarta mászni a Nimbát, de f áfa" A megszűnt szőnyegszövő üzem munkásnőinek egy része is a Zöldért tésztaüzemében kezdett új munkához Tiszasason, Így naponta 50 kilogramm csígatészta kerül kezük alól a megye üzleteibe lezuhant és meghalt. Én is nekivágtam. Csak vizet vittem magammal. Két nap alatt értem a csúcs alá. Megmásztam, más jelet nem tudtam otthagyni, így hát belevertem egy szeget és visszatértem.” Gyönyörű, tiszta vizű patak a képen. „Egyszer egy ilyen patakban ittam egy jóízűt. Ahogy törlőm a számat, felnézek folyásirányba: hát egy leprás ott mossa a lábát.” „És nem lett baja?” „Semmi.” „Oroszlánnal nem találkozott?” „Sajnos nem. Harmincnegyven méterre tudtam csak megközelíteni őket, akkor mordultak egy nagyot, felugrottak és elmentek előlem, így nem tudtam lefényképezni őket.” „Majmokkal találkozott?” „Egyszer, alkonyat tájt, amikor az állatok vonultak inni, fürödtem a patakban, vízmosásos helyen, egy kis zuhatag alján, ahol gödör képződik, s ott a száraz évszakban is áll a víz. Éppen a víz alá buktam, amikor a majmok megérkeztek, ő a víz fölé hajolt inni, én felbukkantam, s a majom meglepetésében szájoncsókolt. Nem tudom, melyikünk rémült meg jobban.” „Itt is egyedül járta az őserdőt?” „Általában egyedül.” „Nem félt?” . „Sohase féltem. Nem kell félni, csak az emberektől. Ha egyedül bolyongtam a vadonban, nagy csendben, semmi sem ment el előlem, láttam a természetet: párducot, rovarokat, mindent.” Már vetíti is, hogy miket látott: hétemeletes termeszvár a képen, ezt hazahozta a Nemzeti Múzeumnak. — „Több mint hatezer lepkét gyűjtöttem, állatokat preparáltam. Sok mindent a Nemzeti Múzeumnak adományoztam.” Szép, pucér feketebőrű nők a képen. „Ott többnejűség var). Még az asszonyok ösztönzik a férjüket, hogy hozzon új asszonyt a házhoz, mert akkor órájuk kevesebb munka jut. Ezek a nők száz kilót is elcipelnek a fejükön kilométerekre. De nincs válás. Nálunk kétezer forintért bárki megszabadulhat az asz- szonytól, ha megunta. Ott nincs ilyen.” „Elsősorban geológus volt.” „Sok kutat fúrtam, találtam kaolint porcelángyárnak, uránt, gyémántot, rezet. Szerettek az emberek, én voltam nekik a Doktor.” „Milyen volt a kunyhója?” „Kisebbfajta tudományos központot rendeztem be az őserdőben; kitömött madarak, állatok, kőzetminták, fotók,. minden volt ott. A gui- neaiak mindig a Doktorhoz küldték külföldi vendégeiket, mert ami az országra jellemző, azt nálam együtt találták. De gyógyítottam is: ■ az emberek ültek sorban a kunyhómnál, mint a verebek, amikor jöttem haza az őserdőből, injekcióra vártak. Még a kórházból is küldtek hozzám betegeket.” Dr. Ferencz Károly, a Magyar Állami Földtani Intézet tudományos főmunkatársa azért itthon is dolgozott. Nevéhez fűződik magyarországi termálvizeink feltárása, állami gazdaságok, falvak vízellátásának megoldása, hegyek feltérképezése, az Ad- ria-kőolajvezeték nyomvonalának kijelölése (geológiailag hol gazdaságos vezetni), egyetemi hallgatók oktatása, és így tovább. „Itt Ábrahámhegyen, a Balaton mellett jól érzem magam. Fészket csináltam a sündisznóknak kövekből, madárrezervátumot is szeretnék létesíteni. Jó lenne építeni ide egy házat, ahol múzeumot rendeznék be mindabból, amit mindenfelől hazahoztam. Igaz, rengeteg dolgot a Nemzeti Múzeumnak adtam, de van még éppen elég anyag. És talán le is kellene írni élményeimet.” Körmendi Lajos
