Szolnok Megyei Néplap, 1978. december (29. évfolyam, 283-307. szám)
1978-12-24 / 303. szám
197S. december 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Tartalékaink BORJÚNEVELŐ, TEHÉNISTÁLLÓ Borotvaélen táncoltak lértük azt a határt, amikor mindenkinek a korábbinál nagyobb részt kell vállalnia magára a népgazdaság nehézségeiből. Kevesebb nyereség marad a vállalatoknál, növelni kell a kötelező tartalékokat, alaposan meggondolandó tehát, hogy ki, mikor, mit fejleszt. Aki viszont megáll, nem tud lépést váltani, az lemarad, hiszen a közepes termelés — éppen a szigorúbb feltételek miatt — csak az átlagosnál rosszabb eredményt hozhat. A Szolnoki Állami Gazdaság ennek az ellenkezőjére példa. Az üzem vezetői már 1977 vége felé felfigyeltek a várható változásokra, s így egy esztendő múltával az 1979-es tervkészítés idején nem is érte őket meglepetés. A belső tartalékok feltárását az üzemgazdasági, szervezési tevékenység megerősítésével kezdték. A munkaidő jobb kihasználásának és az üzemszervezésnek is jelentős része volt abban, hogy az egy főre jutó termelési érték 12 hónap alatt ötvenezer forinttal emelkedett, és év végére meghaladja a négy- százezer forintot. A gazdaság szakembereinek figyelmét az se kerülte el, hogy az ipari eredetű anyagok milyen nagy arányban részesednek a költségekből. A 73 millió fotont csaknem duplája a mezőgazdasági eredetű anyagok fel- használásának, úgyhogy a takarékosságnak főképp ezt az összeget kellett célba vennie. Az üzem, a korábbi tapasztalatokra is építve három éve számítógép segítségével készíti, a műtrágyázási terveket. A több változatból helyesnek tartott adag kiszórásával elérték, hogy a hozamok növekedtek, a műtrágyafelhasználás viszont az 1975-ös szintre csökkent, s ez tízszázalékos megtakarítást jelent. Az említett eredmények jó alapot adnak a tervezéshez, ám még korántsem befejezett a munka. Az állami gazdaság vezetői az idén döbbentek rá arra, hogy nem elég a technológiák folyamatos ellenőrzése, korszerűsítése, a géppark és az egyéb eszközök felújítása, a teljesítménybérezési rendszeren is változtatni kell. Tudniillik, ha „kijön a lépés”: beválik a fajta, kedvező az időjárás, a növény bő hozammal hálálja meg a gondoskodást, akkor a kombájnos például harmad annyi munkával kereshetne dupla annyi pénzt, mint amikor esővel, sárral dacolva, erejét megtízszerezve küzd a lényegesen rosz- szabb termésért. A szakemberek tehát olyan normát alakítottak ki, amely az átlaghozamtól függ, de messzemenően figyelembe veszi a körülményeket is. ez csak egy példa, hiszen valamennyi munkahelyen ugyanaz a cél: a nagyobb teljesítmény kapjon komolyabb elismerést, a szakszerűbb, becsületes munka eredménye egyenlő arányban lát- szódjék meg a borítékon is. B. Á. Maga építi a téesz Az építőrészleg létrehozását az alakuló ülésen szükségmegoldásnak tekintették, létjogosultságát azonban — az előző év tapasztalatainak összegezése után — a jól végzett munka igazolja. Jánoshidán a Vörös Hajnal Tsz azért hozta létre saját építőrészlegét, mert a szükséges fejlesztésekhez,« az új létesítmények építéséhez, a régiek felújításához nehezen vagy egyáltalán nem kapott kivitelezőt. Az építőbrigád húsz szakiparosból és segédmunkásból áll. Az első év tapasztalatai a kezdeményezés helyességét bizonyítják. Az építőrészleg jól szervezett munkájának eredménye, hogy a tsz-ben az idén befejezték a szabad- tartásos szarvasmarhatelep felújítását, elkészült a 180 férőhelyes tehénistálló. Az 1979. évi fejlesztési terveket a tsz már saját építőrészlegére alapozva készítette öl. Készül a 300 férőhelyes tehénistálló, a központi majorban elkezdik a 240 férőhelyes borjúnevelő építését. A jövő évi fejlesztési tervben szerepel a 180 férőhelyes nö- vendékistáhó és egy korszerűen felszerelt fejőház is. A szarvasmarhatenyésztés fejlesztését, korszerűsítését szolgáló létesítmények végleges átadását 1981 közepére tervezik. Ma még nem „hiányzik“, pedig.., Pénzt, energiát takarít meg az energetikus Hol kezdődik az energetikus tekintélye? Egyik szövetkezetünk példája: óriási tartályban tárolták az üzemanyagot. Ürméretét igaz tudták,, de hogy pontosan mikor, mennyi van benne, azt nem. A folyadékszintről megmondták — „úgy szemre” — éppenséggel ha nagyon kérték a legfőbb szövetkezeti vezetőt, hány centiméternyi fogyott el. Nem titkolták — bizonyosan jutott néhány deci néhány dolgozó Skodájába, Zsigulijába. Akkor aztán jött a szövetkezethez egy energetikus — aki abban a pillanatban még nem tudta, hogy ő az, ugyanis az események után kiáltották ki ennek. (Megkérdezte, milyen átmérőjű a tartály, milyen a sugara a végét lezáró gömbhéjaknak. Szó ami szó megmondta: ennyivel és ennyivel szorozzák be a mindenkori folyadékszintet, s megkapják hány liter üzemanyag van a tartályban. Milyen egyszerű, s lám milyen hatása van egy számocskának — egyből megcsappant a tartály körül legyeskedő kis üzemanyagkannák száma. Az illetőből pedig energetikus lett. Nagy szó, egy szövetkezetben. Vállalatoknál mint például a Tiszamenti Vegyiművek vagy a Szolnoki Papírgyár, a Cukorgyár, a Tisza Cipőgyár jónéhány energetikus szakember gondoskodik a berendezések, a gépek, egyáltalán az üzem villamos, gáz- és ásványolaj- termék ellátásáról. Kisebb gyárakban, szövetkezetekben viszont hiánycikk az energetikus. A Nehézipari Minisztérium rendelete igaz előírja, hogy az energiaköltségek nagyságának megfelelően milyen posztokat kell kialakítaniuk a vállalatoknak, a szövetkezeteknek. Ez a szabályzat mondja ki, hová kell függetlenített, főfoglalkozású energetikus, vagy éppen az ezzel összefüggő problémákat felkaroló ügyvivő. A TITÁSZ szolnoki üzemigazgatóságánál megkötött szerződések bizonyítják azonban, sokszor éppen a raktárost küldik el rögzíteni a megállapodást. (Hol van itt az energetikus tekintélye még?) Gyakran olyan ember intézi egy-egy kisebb vállalat energiaügyeit, aki alapvető tudnivalókkal sincs felvértezve. Nagyobb gyárakban mint a TVM, létkérdés az energiaellátás, például a villamosáram biztosítása. Energetikusok tucatja vigyázza, hiszen kimaradása, túlzott felhasználása, vagy éppen az országos hálózat túlzott megterhelése ezrek biztonságát, s forintok millióit veszélyezteti. Itt tehát tudják, érzik a felelősség nagyságát, kisebb üzemekben már kevésbé. Erről tanúskodnak az imént említett szerződések is. Elmegy a „cég” képviselője a TITÁSZ-hoz aláírni, hogy mennyi villamosenergiára lesz szüksége a következő évben. Ügy gondolja, hátha vesznek még ezt azt, s a biztonság kedvéért többet kér. Ugyanis többre tart igényt a hozzá hasonló másik és harmadik, ahol nem mérik fel pontosan — műszer és szakember híján nem is tudják — mennyi kellene a wattokból. Igaz, év végén kiderül, nem használták fel a kért mennyiséget, de mivel muszáj kifizetik. A rákövetkező esztendőben aztán ugyanígy „ráfejel” — fő a biztonság. Ez a „biztonság” pedig a népgazdaság pénztárcáját terheli, az energiát ugyanis elő kell állítani — erőművet építeni *— vagy külföldről be kell szerezni. A biztonságra törekvés nem baj. A szemlélettel azonban nem békülhetünk ki. Sajnos, ez a „biztonsági” nézőpont a beruházásokra is rá nyomja bélyegét. Valamikor a BVM szolnoki gyára két megawatt teljesítményt igényelt. Ma már bőven elegendő lenne fele is. A tervezők nem ismervén a pontos technológiát, bőven mérik a trafót, a hálózat teljesítőképességét. Igaz ennek töredékéből is futná a majdani igényekre, de akkor, amikor ez tisztázódik, már késő. A létesítmény kész, a pénzt elköltötték. Lehetett volna a beruházás olcsóbb? Ez igaz, de ki tudhatta még akkor? — mondanák a tervezők. Valószínűleg az energetikusok. Ha kell, éppen a leendő gyár, üzem, létesítmény leendő energetikusai. (A beruházási költségeket a megengedetthez képest gyakran túllépik a megvalósítók, s ez legtöbbször apróságokon múlik. Az imént említett probléma ilyen ppróság. noha értéke összegezve milliókra rúghat...) Az energetikusok szerepe tehát már az építkezéseknél elkezdődik, s a már kész üzemben sem elhanyagolható. Hogy még mindig a villamosenergiánál maradjunk: nem mindegy mikor, meddig és hogyan üzemelnek a gépek. Ha egy eszterga üresen forog, amíg a munkás megreggelizik, az elfogyasztott ennivaló lehet, hogy nem de a felemésztett energia kárba vész. A hasznos és a meddő energiahányadosa sosem éri el az eggyet, de ha már 0,9 felett van, árengedményt adnak a villamosáram szolgáltatói. Bizonyos értéknél pedig büntetést kell fizetni a vállalatnak. Ez az úgynevezett meddő energia, nemcsak hanyagság miatt keletkezik, bizonyos berendezéseknél elkerülhetetlen. Kondenzátorok beépítésével azonban a veszteség csökkenthető. Ez azonban pénzbe kerül, nem beszélve a fáradtságról. Mert bizony nem kevés „fáradtság” kell ahhoz, hogy valaki ezt felismerje. (Igaz, a tankönyvek tanítják, de addig el kell jutni.) A beruházás — a készülékek beépítése — mivel nem nagy értékről van szó, félév alatt átlagában megtérül. De inkább fizeti valaki évekig a büntetést, minthogy „fáradozzon”. így például nem sokat foglalkoznak a meddő energiával a Szolnoki Állami Gazdaságban, vagy a rákóczifalvi Rákóczi Termelőszövetkezetben, néhány üzemükben — a büntetések nagysága erről tanúskodik. Az elmarasztalás — a fizetség — persze energetikusok hiányával is magyarázható. (Igaz, ez még valószínűleg nem szünteti meg a gondokat.) Bizonyíték arra, hogy a szakemberek az energetikusok hiányát ma még nem mindenütt érzik. A kis üzemek energiafelhasználása -1- hiszen energiaköltségeik csak pár százalékát teszik ki termelési értéküknek — ma még nem mindenütt kap kellő figyelmet. Ma még . . . Hajnal József Nehéz évek után biztonságban a BVM Az idén 380 millió forint értékű termékét adta el a Beton- és Vasbetonipari Művek szolnoki gyára. A több száz milliós árbevételből azonban csupán egymillió forint növelte a vállalat nyereségét. Igaz. nem ebből az egymillióból élnek Szolnokon, a „testvérgyárak” jövedelméből is bőven jut nekik pénz (az idén például 1 millió 300 ezer forint csupán nyereségrészesedésre), a kicsiny nyereség mégis bizonytalanná teszi helyzetüket. Néhány százezer forint „kiesése” ugyanis már óriási lemaradásnak számít, A vállalati alapokból csak akkor kapnak pénz, ha a tervet teljesítik, egymilliónyi nyereségnél néhány százezer forint kiesése azonban már óriási lemaradást jelent. Miért táncolnak Szolnokon borotvaélen? A magyarázatot a gazdasági mutatók között köny- nyen megtalálhatjuk. A BVM többi gyárában az árbevételnek több mint tíz százalékából lesz nyereség, a szolnoki gyárban azonban csak 30 fillér hasznot hoz 100 forint bevétel. A számokat ismerve, könnyen mondhatnánk, hogy túl drágán dolgoznak, és a feltevésben van is némi igazság. A kavicsbányáktól, a cementgyáraktól távol esik a Tisza- parti város, az alapanyagok szállítása igen sokba kerül. Persze áraik valamivel magasabbak is, mint a vállalati átlag, a cement és a sóder hosszú „utazásának” árát azonban nem fizettethetik meg teljesen a vevőkkel. Versenyképeseknek kell maradniuk. A vállalat számláját mindig ugyanúgy terhelő, a termelés változására érzéketlen állandó költségek is magasak. A gyárigazgató, dr. Kozma Tibor szerint legalább ötödrészüket megtakaríthatták volna, ha a gyár letelepítésekor körültekintőbbek. (Kazánházuk például lényegesen nagyobb a szükségesnél, mert úgy tervezték, hogy három, mellettük épülő gyártelep is tőlük kapja a gőzt. Olyan területekért is fizetnek földhasználati díjat, amelyeken csak a gaz terem.) Mindezeken a gondokon ma már nem lehet segíteni. A gyenge jövedelmezőség okait azonban nem is a költséggazdálkodásban kell keresni. Ebben az iparágban csak úgy lehet tízszázalékos nyereséget elérni, ha az üzem legalább annyi árut ad el évente, amennyi gépeinek, épületeinek, egyszóval állóeszközeinek értéke. A szolnoki gyár idei, 380 millió forintos árbevétele azonban a 430 milliós állóeszköz-értékhez képest kevés. Igaz, már az is eredmény, hogy fedezi a költségeket: néhány éve még veszteségesen gazdálkodtak. A hetvenes évek elején alig tudtak megrendelést szerezni. Pedig nem véletlenül építettek betonelem- gyárat az Alföld közepén. Tíz évvel ezelőtt még soksok mezőgazdasági üzem kereste az előregyártott, köny- nyen összeszerelhető elemeket. A gyár megálmodásakor például úgy gondolták, hogy egymillió négyzetméter betonelemet vesznek az állami gazdaságok és a szövetkezetek évente. Csakhát 1972-től néhány mezőgazda- sági építkezésekre az állam már nem adott támogatást. A kereslet megcsappant, így födémpanelből például csak ötvenezer négyzetméter váz- szerkezetet rendeltek évente az új gyárból. Üj profilt kellett keresniük. Ha nehezen is, mégis találtak megrendelőket. Egyedi vagy kis sorozatban készülő termékek gyártását vállalták el. A nagy szériákra tervezett üzemben készültek — és készülnek még ma is — a paksi atomerőmű építésénél használt betonelemek, a vinnyica;—al- bertirsai távvezetéki alaptest - jei, a Skála áruház váza. Sokan megcsodálták a Hilton Szálló homlokzati elemeit is, ez azonban még nem tette gazdaságossá az egyedi gyártást. A drága fémsablonokat, amelyekbe a betont öntik, alig néhányszor használták, növekedett a termelés előkészítésének költsége is. Hiába tehettek a különleges főtartókra, az oszlopokra akkora hasznot, amennyit egy sorozatban készülő elem nem bírt volna el, nyereséget nem sikerült szerezni. Mindent elvittek a költségek, hiszen igen keveset termeltek. Még úgy sem tudtak többet gyártani, hogy szinte mindent elvállaltak. 1976-ban árbevételüknek majdn^n negyven százalékát az egyedi gyártmányokért kapták. Lassan változott a helyzet, az utóbbi két évben azonban a vezetők egyre kedvezőbb képet festhettek a gyár dolgozói elé. Több megrendelést kaptak, az idén azt is engedélyezték a vállalat vezetői, hogy a szolnoki gyár túlteljesítse tervét. A termelés növekedése nemcsak a nyereség mennyiségét növelte, javította a jövedelmezőséget is. A kapacitások teljesebb kihasználása után ugyanis többfelé osztódnak a költségek. Tíz év után mindig a termelés „felfuttatása” a gazdaságosság javításának szinte egyetlen útja a BVM szolnoki gyárában. Jövőre 407 millió forintos árbevételt szeretnének elérni. Ha terveik valóra válnak, akkor már 10 millió forinttal járulnak hozzá a vállalati nyereséghez. Az összeg azonban még mindig igen alacsony jövedelmezőséget takar: száz forintnyi állóeszközre két forint 50 fillér nyereség jutna. Valójában sokkal nagyobb eredményt várnak az 1979-es évtől. Ügy látszik, jövőre végre elegendő megrendelést kapnak, mert a BVM Budapesti gyára megszüntette, az alsózsolcai üzem pedig csökkentette a födémpanelek gyártását. A lakosság és a vállalatok igényeinek kielégítése a szolnoki gyárra hárult. Néhány éve épült, Európában ma még egyedülálló Span-Deck üzemük termékét, a feszített tetőpanelt is egyre több építkezésen használják. Nem elképzelhetetlen hát, hogy a jövő évi mérleg „árbevétel” rovatába 430 millió forintot írhatnak be. Ez viszont azt jelentené, hogy az állóeszközre jutó nyereségből elérnék a 10,2 százalékos vállalati átlagot. Több mint negyvenmillió forint lenne a jövedelem. Az idei egymillió után. VSZJ. Drágán dolgoznak Mindent vállaltak Biztató jövö „Mozog” a MEZŐGÉP „Mozgalmas” az év vége a MEZŐGÉP szolnoki gyárában : egész üzemrészek cseréltek helyet, komplett gépsorokat helyeztek át, hogy helyet adjanak az újnak. A sokszor hallott kifejezések: termékszerkezet-átalakítás, belső tartalékok feltárása — a mindennapok valóságává vált mostanában. Terven felül 150 Claas-adapter készül az év végéig a kiürített forgácsoló üzemcsarnokban, 30 millió forintnyi valutát hozva ezzel a népgazdaságnak. A ládák nemsokára eltűnnek: januártól itt kezdik meg az új termék, az UTB 3,5 takarmányfelszedő kocsi gyártását Nehéz ráismerni a teljesen átalakított Diesel-motorjavító csarnokra is. Az idei rekonstrukció eredményeként logikus sorrendbe állított gépeken, szerelőszalagokon folyik a munka — és az átalakítás ellenére is teljesült az idei terv: ötezer erőgép javítása
