Szolnok Megyei Néplap, 1978. december (29. évfolyam, 283-307. szám)

1978-12-24 / 303. szám

1978. december 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 s ROMANY PÁL: Mezőgazdaságunk mérlege Új közösség összekovácsolódásával r *saea**^*' .411'' 'I-----­. .. ‘ x r. Ji i i mű születik—a növényolajgyár mezőgazdaságban nincs két egyfor­ma eszter, d 5. Hogyan is lehet­ne, amikor nem­csak az emberi munka ala­kítja, nem csupán az alkal­mazott gépek, vegyszerek, növény- és állatfajták, fel­használt anyagok formálják eredményeit, hanem — szó szerint — a szél, a fény, az eső, a nem szabályozható hőmérséklet is. Földünknek ezen a táján pedig ez utób­biak is nagyon változéko­nyak. Hogyne örülnénk tehát annak, ha azt látjuk, hogy a mezőgazdaságban fáradozó ember szorgalma, találékony­sága ismét győzött: többet adott a föld, mint egy évvel előbb, jobb a termés, na­gyobb a jószágállomány, több jut a raktárakba, üzletekbe is. A mezőgazdaság alapvető fogyasztási igényeket elégí­tett ki mindig, indokolt ezért, hogy először a termelési tel­jesítményeket vegyük sorra. Az 1977. évi jó termés után előirányzott 3,9 százalékos növénytermelési és 1,2 száza­lékos állattenyésztési növeke­dés nem volt csekély. Azzal számolt a terv, hogy az álla­mi szektor 3,1 százalékkal növeli a teljes mezőgazdasá­gi termelést, a szövetkezetek 4,5 százalékkal, míg a mező- gazdasági kistermelés lénye­gében szinten marad. így vált tervezhetővé a mezőgazdasá­gi termelés országosan 2,5— 3 százalékos növekedése. A Központi Statisztikai Hivatal csak a mérlegek le­zárása, a számadások elvég­zése után összegez, de az lát­ható, hogy a mezőgazdaság teljesítménye a tervnek meg­felelő lesz. Mégpedig úgy, hogy a növénytermesztésnek a tervezettől való elmaradá­sát, az állattenyésztés, hizla­lás, állatállománynövekedés többlete pótolja, kiegyenlíti. Búzából, kukoricából még soha nem termett ennyi egy hektáron, mint az idén. Vá­góállatot — vágósúlyban szá­molva — közel másfélszer annyit állítottak elő az or­szágban, mint 1970-ben. A múlt évben csupán a hízott­sertés 11,2 millió mázsa volt, ami az 1970. évi kétszerese. Az idén várhatóan több lesz. Mezőgazdaságunk így tehát eleget tud tenni alapvető belföldi szállítási-ellátási kö­telezettségének. Az ország 10 és fél milliós lakossága, az idelátogató mintegy 16—18 millió turista ebben az évben is erről győződhetett meg. Mezőgazdaságunk nyers­anyagot ad a feldolgozóipar­nak, a könnyűiparnak és az üzlethálózatnak és más fo­gyasztóknak. Annak a nagy feladatnak a teljesítéséből is kevés maradt el, amit az 1978. évi, a 62,6 milliárd fo­rintot kitevő tervezett összes agrárexport képvisel. Kisebb lesz az export a tervezettől, az agrártermékek importja pedig — ide számítjuk a dé­ligyümölcsöt, a kávét, de a fehérjetakarmányként hasz­nált szóját is — a tervezett körüli értékben valósul meg. Az ország fizetési mérlegének egyenlegét így kisebb mér­tékben tudja javítani a me­zőgazdasági áruforgalom, mint ahogyan azzal a terv számolt. A mezőgazdaság mindig olyan műhely volt, ahol sza­bad ég alatt folyt a termelés. Ennek megfelelően meg volt a maga kockázata is hol nagyobb, hol pe­dig — az agrártudományok fejlődésével — kisebb és va­lószínűleg mindig meg is lesz. Az 1979-es esztendőben me­zőgazdaságunk fokozott fel­adatokat kell, hogy vállaljon nemcsak az ország lakosságá­nak, eddig is megszokott színvonalas élelmiszerellá­tásában, hanem külkereske­delmi mérlegünk egyensú­lyának helyreállításában is. Kell-e mondanom, hogy az idei évnél nem könnyebb külgazdasági viszonyok mel­lett, azat nagy nemzetközi versenyben. Az agrárexport mintegy 12 százalékos növe­lését tervezzük jövőre, de úgy, hogy a termelési ered­mények csupán mennyiségi növelése helyett a hozam- és ráfordítások ésszerű, kedve­zőbb viszonyát helyezzük előtérbe. Gyorsan változó világban élünk, ahol a nemzetközi ke­reskedelem zajló porondján napról napra változik . a helyzet. A mi mezőgazdasá­gunk „export-orientált” gaz­daság, akármit teszünk te­hát, nem saját kívánságunk­ból és vágyainkból kell ki­indulnunk, hanem azt kell cselekednünk, amit az ex­port-piac megkövetel. Akkor is ezt kell tenni, ha begya­korlott, eddig bevált kény­szer-pályákat kell feladnunk, ha kénytelenek vagyunk más szemmel nézni néhány olyan termékünkre, * amelyeknek gazdaságosságához évtizede­kig nem fért kétség, ám ezt változó körülmények most megkérdőjelezték. Várhatóan olyan technológiákon, mód­szereken is változtatnunk kell, amelyeket még öt évvel ezelőtt ideálisnak tartottunk. Hangsúlyozni kívánom azonban azt, hogy szocialista mezőgazdaságunk fejlődésé­ben nincs szó semmiféle új, vagy másfajta helyzet­ről, hanem „csak” ötéves ter­vünk időarányos, egyenletes végrehajtásának követelmé­nyéről. mezőgazdasági termelés 1979-re tervezett 3—3,5 százalékos növe­kedése úgy való­sítható meg, ha az állami szektor gazdaságai legalább 6 százalékkal, a szövetkezeti szektor gazdaságai pedig leg­alább 4 százalékkal növelik a bruttó termelési értéküket. A mezőgazdasági termelés szerkezetének kialakításánál a nagyüzemek azt vegyék fi­gyelembe, hogy az összes ter­melésen belül 1979-ben a növénytermesztés termelési értéke nagyobb mértékben növekedjék, mint az állatte­nyésztésé. Ez, az idei eszten­dő tanulságait is figyelembe­vevő célkitűzés megalapozná az állattenyésztés bővebb és megfelelő öszetételű takar­mánybázisát, valamint ex­portfeladataink teljesítését. A kitűzött célt — ez sem új, de nagyon sürgető — jórészt belső tartalékaink mozgósítá­sával, a hatékonyság sokat emlegetett növelésével tud­juk és kívánjuk elérni. Bele­értve az üzemi adottságok­nak leginkább megfelelő, az üzem- és munkaszervezés ol­daláról is legkedvezőbb fáj­ós fajtaösszetétel megválasz­tását, az anyagokkal, ener­giával, takarmányokkal, esz­közökkel és munkaerővel va­ló ésszerű takarékosságot is. El kell érnünk, hogy a hoza­mok — főleg a fajlagos mu­tatók terén meglévő — üze­mek közötti és az egy üze­men belül az évek közötti szóródás mérséklődjön, a technológiai fegyelem javul­jon. Nagy feladat az is, hogy a mezőgazdasági nyersanyag­ból mind értékesebb, jobb áron eladható terméket állít­son elő élelmiszeriparunk. Szükség lesz a jövőben, jobban mint eddig a termelés megfelelő anyagi-műszaki megalapozására. A hetvenes évek mezőgazdasága más, mint a 15—20 évvel ezelőtti volt. Ezer szállal kötődik más iparágakhoz, amelyek gyárt­mányai, szolgáltatásai, átvé­teli készsége, vagy informá­ciói nélkül gyakorlatilag a manapság elvárt színvonalon nem tudna működni a mi agrártermelésünk, amely már maga is helyenként ipar, vagy ipari jellegű. Mindez kölcsönösséget tételez fel, a mezőgazdaság szerteágazó ágazati kapcsolatain keresz­tül, nemcsak kap, hanem ad is. Jogos az igény, hogy szál­lításai hasonló módon pon­tosak, jó minőségűek legye­nek. Nem érdektelen talán el­mondani, hogy sok külgazda­sági nehézségünk ellenére is el tudtuk érni, hogy a mező- gazdaság 1979. évi gépberu­házás előirányzata az ez évi szinten alakuljon. A tőkés or­szágokból származó import­gépbeszerzés azonban csök­kenő értékű lesz. A hazai gépgyártás és import lehető­ségeket figyelembe véve 1979- ben 7500 traktor, 4000 teher­gépkocsi, 7000 pótkocsi, 2000 kombájn, 800 önjáró szálas- takarmány-betakarító gép beszerzésére nyílik lehetőség, összességében — "úgy tervez­zük, hogy növényvédőszerek­ből is a kívánt mennyiség­ben, megközelítőleg a kívánt összetételben el fogjuk tudni látni a mezőgazdaságot. Eb­ben is a hazai vegyiparé és a szocialista országok szállí­tóié a fő szerep. Mezőgazdasági nagyüzeme­ink, erdőgazdaságaink fő fel­adata most az, hogy a terv­ben előirányzott termelésnö­vekedéssel 10 százalékos nye­reségnövekedést valósítsanak meg 1979-ben. Ebben az eset­ben az 1980-ban felhasznál­ható saját fejlesztési források az V. ötéves tervben elő­irányzott körül alakulnak, ami lehetővé teszi a terme­lésfejlesztés zavartalanságát. 1979-ben és a későbbi évek­ben is kamatoztatni kell tud­nunk a mezőgazdasági kis­termelés szervezésében az el­múlt esztendőkben szerzett tapasztalatokat. Mindenki tudja, hogy a ház körül, ke­vés befektetéssel — bár sok és kemény munkával — az ország számára fontos és a termelőnek is megérdemelt hasznot hozó termékeket le­het előállítani. A nagyüze­mektől nem szívesség, hanem pártunk agrárpolitikájától diktált kötelesség ennek a törvényes keretek között végzett munkának segítése, feltételeinek szervezése, be­leértve a szükséges szakis­meretek nyújtását is. Ez utóbbiban ilyentájt különö­sen indokolt lehet a nagy ha­gyományokkal rendelkező „Téli esték” felhasználása. A hagyományos — nem ré­gimódi. Keressék állami és szövetkezeti nagyüzemeink továbbra is annak a módját, hogy integrációs szervezési tevékenységüket megerősítve — ahol lehet, új területekre kiterjesztve — fejlesszék a munkamegosztást, együttmű­ködést a közös és a háztáji között. Hozzájárulva ezzel is ahhoz, hogy mezőgazdasá­gunknak csakugyan minden meglévő termelőeszköze mindannyiunk javára mű­ködjék is. Országszerte készülnek már a zárszámadásra, dolgoznak a mérlegbeszámolókon, meg­vonják a mérlegeket, de nem­csak a termelőüzemekben, hanem az ágazati irányítás­ban is. Rendszereznünk kell az esztendő tapasztalatait, hazai és nemzetközi tanulsá­gait. Országosan is fontos feladat ez, de a gazdaságok­ban, vállalatoknál, a brigá­dokban is. Hasznosabb, ered­ményesebb munkát kell vé­gezni jövőre mindenütt. Ag­rártermékeinknek állni kell a versenyt árban, minőség­ben, szállítási megbízhatóság­ban minden piacon. ártunk két évti­zede bevált ag­rárpolitikája, a munkásosztály és a parasztság tör­ténelmi szövetsége változat­lanul sikereink záloga. Te­endőinket hosszú távra meg­szabják a Magyar Szocialis­ta Munkáspárt Központi Bi­zottsága 1978 márciusi hatá­rozatában foglaltak. Közös erőfeszítéseink bizonyára eredményesek lesznek az el­következendő 1979-es eszten­dőben is. Valkóczi Sándorné, a mű­szaki tervdokumentáció fia­tal kezelője csodálkozva né­zett rám, amikor lelkesedé­sük „forrásairól” érdeklőd­tem. — Mi lelkesíti itt az em­bert? Hát... ez az egész — és kezével az építkezés felé mutatott, önkéntelen mozdu­lat volt ez, de mégis sok be­szédnél kifejezőbb. Vallott arról, hogy büszkék erre az „egészre”, amely közreműkö­désükkel, két kezük, erejük, ügyességük, eszük, tehetsé­gük hozzáadásával készül. Ez az „egész”, a 27 hektár területet elfoglaló új gyár­óriás, amely nemcsak a me­gye — az egész ország gaz­dasági életének kiemelkedő alkotása lesz. A beavatatlan ma csak a fából készült fel­vonulási épületeket, távolabb az óriási silókat, az épülő hatalmas olajtartályokat lát­ja, amelyre apró, finom fe­hér kristályokat szitál a tél. És lát anyagszállító teher­autókat, csöveket cipelő munkásokat, szerelőket, akik­nek keze szinte ráfagy mun­ka közben a jéghideg vasele­mekre. A gyár igazgatójának irodájában makett, láthatja rajta a hozzá nem értő is: milyen lesz a Növényolajipa­ri és Mosószergyártó Vállalat martfűi Növényolajgyára. Naponta ezer tonna napra­forgómagot dolgoz majd fel — ma ennyit öt növényolaj- gyár együttes produktuma — éves termelési értéke közelí­ti a négymilliárd forintot. Termékeit tőkés piacon érté­kesíti, vagy tőkés importot vált ki, és ez a népgazdaság­nak 80 millió dollárt jelent. És mindez körülbelül négy­száz ember munkájával, irá­nyításával. Császár János igazgató le­nyűgöző számokat sorol: a beruházás 2,3 milliárdba ke­rül, ebből 800 millió forint az építkezésre, 900 millió a gépek beszerzésére kell. A Magyar Nemzeti Bank 1,6 milliárd forint hitelt nyúj­tott az export-árualapok bő­vítését szolgáló keretből, a többit a vállalat saját erejé­ből teremtette elő. Itt 1976- ban még búzát termeltek a földön, 1979-ben megkezdőd­nek a részleges üzembe he­lyezések, 1980 második fél­évétől pedig már teljes ka­pacitással dolgozik a gyár. MiRdcn erő az építésre Nagyszerűek a készülődés évei! Még inkább a tervező, alkotó emberek! A növény-- olajgyár építése — mondták — kis híján kiemelt beruhá­zás lett. De nem az! Sok olyan segítségtől estek így el, amire bizony többször szükségük lenne. Ezért aztán a „hiányzót” maguk igyekez­nek pótolni. Ma egyetlen jel­szó, ami érvényes: minden erőt a gyárépítésre! Hogyan verbuválódik össze egy új gyárhoz a dolgozó gárda? Az igazgató a nagy­vállalat központjában. Rá­kospalotán ~ volt a műszaki fejlesztési csoport vezetője. Murin Ottó pártszervező, alapszervezeti titkár ugyan­ilyen megbízatást látott el Rákospalotán, csak a tmk- csoportnál. Matusik János beruházási osztályvezető va­lamikor kohász volt Csepe­len. amióta beruházó, több munkahelyet épített, ide pá­lyázat révén került a KOM kötelékéből. Valkóczi Sán­dorné (Mária) a KISZ vezető­ségének tagja, műszaki raj­zoló volt a központi gyár­ban. de mert férjét idehelyez­ték Martfűre, ő is jött. Szol­noki János villanyszerelő. pártcsoport-bizalmi Nagykö­rűből, az építőipari szövetke­zetből jelentkezett Martfűre. Szikszai Ádám mezőgazdasá­gi gépészmérnök — itt a magüzem vezetője — majd­nem az egyetemi pádból... Nos, a „hiányzó pótlásra” egy példa (de talán a leg­jellemzőbb): a gyár vállalta a beruházás bonyolítását. Miért? — Magyarországon nincs ilyen beruházás bonyolításá­ra létrehozott szervezet. A növényalojipar teljesen spe­ciális követelményeket igé­nyel. Egy kevésbé hozzáértő bonyolító szerv csak lassítot­ta volna a munkák ütemét. mert amíg tőlünk egy-egy té­mában szakvéleményt kér­nek, aztán mi megadjuk ... időbe telik. Ez az egysze­rűbb és a gyorsabb módszer, és a mi érdekünk, de a nép­gazdaságé is. Előny továbbá, hogy kialakul a gyári vezető­ség, összeszokik a kollektíva a munka során. Az üzemve­zetők? Az első kapavágástól ott vannak leendő munkate­rületük építésénél — mond­ta Császár János. Amikor megkérdeztem Szikszai Ádámot, mit jelent neki, mint üzemvezetőnek, hogy már az üzem építésében részt vesz, azt felelte: — Nem sok fiatalnak ada­tik meg életében, hogy része­se lehet annak, amikor a semmiből valami születik, amikor magának is építhet. Itt magamnak csinálok vagy nagyon jót, vagy nagyon rosszat. Menet közben nem is egyszer kell módosítani a terveken. Szocialista szerződésben Murin Ottó szerint: — Az sokat számít, hogy a megyei pártbizottság vezetőinek ja­vaslatára szocialista szerző­dést kötöttünk a generálki­vitelezővel, a megyei építő­ipari vállalattal és a beruhá­zásban részt vevő többi vál­lalattal, szám szerint kilenc­cel. Egyetlen cél vezérelt bennünket: a kezdeti „csú­szást” — a 4—6 havi lemara­dást — behozni, megközelítő­leg határidőre felépíteni a gyárat. Pártszervezetünk kez­deményezte, hogy a szerző­désben foglaltakat ismertes­sük meg valamennyi itt dol­gozó vállalat munkáskollek­tívájával, hogy ne csak tud­ják, értsék is, miért van itt szükség megfeszített munká­ra. Csak megjegyzem: a mart­fűi üzem és a vállalat vidé­ken levő gyárainak, kutató- intézetének szakembereiből százharminc tagú szerelőgár­da jött létre. Vagyis nem­csak az üzemvezetők, a mun­kások is maguknak építenek, szerelnek, mivel részt vesz­nek a kivitelezésben. — Magunktól is, de mások­tól is megköveteljük a jó munkát — mondta Szolnoki János. — Az az alapállá­sunk, hogy a párttagoknak oéldát kell mutatniuk és eb­ben szerintem nincs hiba. Most, amikor a pártcsoport- ülésünket tartottuk, úgy ér­tékeltük, hogy eleget tettünk a követelményeknek, a párt­megbízatásoknak is. — Igen. párttagjainktól megköveteljük a példamuta­tást — erősítette meg az előbbieket Murin Ottó. — És az eltelt egy év is bizonyítja — hiszen alapszervezetünk 1977. november 29-én ala­kult meg —. hogy párttagsá­gunk — és a párton kívüliek is — tisztában vannak e ha­talmas munka fontosságával. — Hogy jött létre a párt- szervezetük? Hogyan alakult ki ez a kommunista kollektí­va? — Tizenheten Budapestről jöttünk, az alapszervezetet mi alakítottuk meg. Aztán ahogy növekedett á létszám, az át jelentkezőkkel egyre többen lettünk. És az idén már két tagfelvételünk is volt. Most harmincötén va­gyunk. Fontos:a jó közérzet Szikszai Ádám tagkönyvén még alig száradt meg a tinta, két hete kapta kézhez. — Az ember meggyőződés­ből lesz párttag. Amikor ki­kerültem az egyetemről, lát­tam, hogy a kommunisták azok, akik mindig többet vál­lalnak. Amikor ide jöttem, kért.em, szeretnék párttag lenni. Ottó azt mondta: vár­jak, majd meglátjuk ... Tu­dom, kellett az idő, hogy lás­sák mennyit érek. Most szóltak, adjam be a kérel­met. Nagy sikerélmény volt számomra, hogy egyhangúlag elfogadtak az alapszervezet tagjai. Persze azért kaptam a fejemre, hogy min kell vál­toztatnom, hogy ne legyek türelmetlen. Igaz, hamar fölkapom a „vizet”, de ez ne­kem nem egy munkahely, hanem a munkahely, ahol bizalmat kaptam és lehetősé­get a bizonyításra, ahol la­kást adtak, hogy a családom­mal otthont teremtsek. Nem mindegy számomra, hogyan mennek itt a dolgok. Az igazgató véleménye: „A gazdasági munka segítésén túl a pártszervezet és annak titkára az, akihez a legin­kább eljutnak az emberek, párttagok és párton kívüliek mindennapos gondjaikkal. Bizalommal vannak iránta, ö szól, milyen gondok, problé­mák vannak, amin segíteni kell. Ahhoz, hogy jól men­jen a munka, az kell, hogy jól érezzék magukat az em­berek. A pártvezetőséggel együtt sikerült létrehoznunk és kihasználnunk az üzemi demokrácia fórumait, hiszen létrejöttek már a tömegszer­vezetek is.” Mária újságolja: nagysze­rűen sikerült az első ifjúsági parlament. Hogy mielőbb fel­épüljön a gyár, a fiatalok védnökséget vállaltak az építkezés felett. A KISZ-ta- gok egyéni feladatvállalása is ezt a célt szolgálja. A parlamenten »is sok szó esett arról, hogy a gyár a szakembereknek a letelepe­déshez Martfűn vagy Szol­nokon lakást biztosított, de mennyi gond van a minden­napos utazással, azzal, hogy nincs a kicsiknek elegendő hely a bölcsődében, óvodá­ban. Murin Ottó viszont ki­fejtette: igyekeznek jó kap­csolatot kialakítani a helyi tanáccsal, a cipőgyárral, de valamennyi olyan tanáccsal, ahonnét bejáró munkásaik vannak. Martfűn például most egy orvosi rendelő lét­rehozásában segítenek, vi­szont jó lenne, ha nekik is lenne üzemorvosuk. Mert igaz. hogy ők most körülbe­lül kétszázan vannak, de az építkezésen ezernél több em­ber dolgozik. És róluk is gon­doskodni kell. Születőben- van egy nagy mű — a megye legnagyobb beruházása ebben az ötéves tervben. Igen! Lelkes, áldo­zatkész, nagyszerű emberek közreműködésével készül. Varga Viktória

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom