Szolnok Megyei Néplap, 1978. november (29. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-12 / 267. szám
1978. november 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP B m be re k és szó b roi k VÉDŐNŐK (3) \ — Megbecsülik a köztéri szobrokat Kisújszálláson? Papi Lajos szobrászművész értetlenül néz rám. — Meg. Hamarjában tucatnyi szobrot számolunk össze, Papi Lajos tudja mindegyik alkotóját is._ — Kisújszálláson még sohasem rongáltak meg szobrot! — mondja. Innen nézve természetesen fölöttébb furcsa ötlet a rongálást firtatni, látszik, hogy a szobrászművésznek is mqst jut eszébe először végiggondolni ezt a kérdést: eddig nem volt rá szükség. Kitessékel bennünket a kertjébe, amely tele van a szobraival, akad itt portré, de kétméteresnél nagyobb kompozíció is. — Ezeket is elvihetné akárki — mutat körül —, de meg sem próbálták. Megrongálni se. Erősen töpreng. — Bár egy szobromat már összetörtek. No, nem Kisújszálláson, hanem Karcagon egy kiállításom előtt lelökték. Helyre sem állítható a szobor, mert elveszett egy darabja. Elmegyünk Karcagra. A véletlen úgy hozta, hogy összetalálkoztunk két első éves szakmunkástanulóval (fazekasnak készülnek), a kunszentmártoni Nagy Anikóval és a tiszaörsi Molnár Erzsébettel. Éppen a várost járták az osztály megbízásából, hogy összeírják a megtekintésre érdemes műalkotásokat, s így egy jó délutáni programot javasoljanak társaiknak. Az alábbiakban az ő írásos beszámolójukat idézem. „Először a kunmadarasi út mentén levő felszabadulási emlékműhöz látogattunk el. E kőből vésett rózsát már messziről megpillanthatjuk, mert nagy üresség veszi körül. Habár nem is olyan üres ez az útkereszteződés, hiszen van itt minden, csak éppen az nincs, ami egy történelmi emlékműhöz méltó lenne. Csak mindjárt az alkotáshoz pár méterre levő környezetet nézzük meg !T’ Az elfogulatlan tekintet látja az itt magasodó földtúrásokat, csöveket, talicskákat, cölöpöket, melyek körülveszik Csikai Márta művét. Ez azonban egy átmeneti állapot, amely óhatatlanul együtt jár egy város fejlődésével, az építkezésekkel. Elgondolkoztatok azonban a lányok következő mondatai. „Azt mondják itt, erről az emlékműről még akkor elfeledkeztek, amikor felállították, és ahogy a közmondás tartja, itt még a madár se járt azóta. Pedig az átadás ideje két évvel ezelőtt volt.” Nem tudom, ez az emlékmű mennyire tartozik ma már hozzá a város képéhé/., mennyire érzik magukénak a^ karcagiak, hogy volt-e az avatás óta itt politikai rendezvény, egyszóval, hogy az emlékmű valójában az-e, ami? Én magam csak azel- ménckedő megjegyzéseket, élcelődéseket hallom a valóban elhagyatottnak tűnő emlékmű mellett elhaladó autóbuszok utasaitól. De menjünk tovább a lányok szíves kalauzolásával. „A toronyházzal átellen- ben levő, a karcagiak által bikásnak nevezett ház freskóját szintén GYÖNYÖRŰ állapotban találtuk .. . Azt hiszem, ideje lenne már restaurálni. Ezenkívül az ősznek köszönhetjük, hogy a freskó egy része beleesik a látókörünkbe, ugyanis a haA teljesen tönkretett falfestmény talmas fák lombozatától nyáron nem sokat lehet lafi ni a nem is olyan régen készült műből.” Miközben fotóriporterünk igyekezett megörökíteni a lassan felismerhetetlenné romlott falfestményt, a ház egyik lakója, dr. Hazai Bé- láné sietett oda hozzánk. — Jaj, csak nem a falfestményt akarják rendbehozatni ? Lehet, hogy kissé csalódott az idős hölgy, hogy nem az „illetékeseket” találta ott? Aztán beérte velünk is, végre valakinek elmondhatja bosszúságát. — Tudják, nem értem én ezeket az embereket. Ékelődnek a „bikás” házzal, de a nagyobbik baj az. hogy a gyerekek céltáblának használták a falfestményt, dobálták, jaj, de sokat veszekedtem velük! Dehát a gyerekeken csodálkozunk? Nézzék meg azt a lyukat, ami téglával van bedugva! Azt az ottani lakás tulajdonosa ütötte ki, szellőzőt vágott a spájzának. A falfestményen keresztül! Pedig szegény urammal, nyugodjék békében, de sokat gyönyörködtünk ebben az alkotásban! Bujkál az emberben a kisördög: lehet, jobb is, hogy a fák eltakarják a megcsúfolt művet? Csakhogy Karcag fában fölöttébb szegény város, s nincs annyi fa, amen.y- nyi „függönynek” kellene — merthogy van ez ám tovább is, mutatják a felfedező úton levő lánypk. „További utunk a parkon át vezetett. Feltűnt a lovasszobor mögött található nem szökő szökőkút. Működni ugyan nem működik, de úgy látszik, nem akarták, hogy üresen álljon, éppen ezért a park szeméttárolójának a funkcióját tölti be.” A karcagiak megnyugtatására közöljük, hogy azóta kitakarították a szökőkutat, csupán a nem tudni mi célt szolgáló terméskövek maradtak ott. „Utolsó utunkhoz érve újból megdöbbentő dologgal találkoztunk. Ugyanis Cs. Kovács Imre Ülő nő című alkotását szintén nem ép állapotban találtuk. Az alig három hónapja, augusztus 20-án átadott, fémből készült mű jobb kezéről az ujjakat letördelték. Ügy látszik, hogy már a fiatalok sem tartják megbecsülésben a játszótér díszítésére szolgáló szobrot, pedig nem hobbiból vásárolta a három vállalat vagy gyár ezt az igen drága műtárgyat.” A szobor talapzatán tábla hirdeti, hogy a KÁTISZ, az Építőipari Szövetkezet és a Talajjavító Vállalat a műalkotást „Karcag város lakosságának ad,omány ózták”. De a lakosok néhány tagja mintha még nem lenne elég érett az effajta adományokra. Igaz, az Ülő nő közelébe, a Nagykun Múzeum köré nem a lakosok hordták ki a termésköveket két éve. s nem ők hagyják azóta is ott gazosodni a kőhalmokat a betonalap mellett, s nem ők felejtik el megépíteni a Kálvin úton elkészült alacsony díszkerítéshez hasonló kerítést a felhalmozott s talán elfeledett anyagokból. Lehet, hogy jogosan írja a szakmunkástanuló kislány, hogy „azt hiszem, nem sok megbecsülésben részesülnek itt a város díszítésére szolgáló dolgok”? A látottak alapján Nagy Amikó alkothatott volna más véleményt, mint: „Bizonyára nem sok lehet azoknak a száma, akik szeretik a (nyíltan megmondva) koszos, nagykiterjedésű mezővárost, mert én még csak három hónapja élek, tanulok itt, de a tetszésem egyáltalán nem nyerte meg Karcag, és sok más itt tanuló diáknak is ez a véleménye.” Abádszalók. A tanács vb- titkárával. Bordás Imrével beszélgetünk. Terveket sorolt: új tanácsháza és párt- bizottság épül itt, elé ped.ig szeretnének egy szép szobrot egy fiatal szobrászművésztől. — Megbecsülik majd az emberek? — kérdem. Biztosan, hiszen ők választják ki, amit szeretnének. A szobrásznak rendezünk majd itt egy kiállítást és megkérdezzük a lakosok véleményét: melyik alkotást látnák szívesen Abádszalók központjában? Naponta látják majd, kell, hogy szeressék is. Mindenféle dologban kérjük a véleményüket, éppen ebben a dologban kerülnénk meg őket ? Körmendi Lajos Fotó: T. Katona László Összegezés helyett összegezés helyett Fehér Edit megyei vezető védőnővel beszélgettem. '■§ Van-e elegendő védőnő a megyében? — Százkilencvennégyen dolgoznak Szolnok megyében, ezzel a számmal elégedettek lehetünk, megfelel az igényeknek. A területi megosztás viszont nem egyenletes: van, akihez negyven nyolc- ötven csecsemő gondozása tartozik. Különösen a Jászságban magas az egy védőnőre jutó gondozottak száma, például Jászjákóhalmán és Jászfelsőszentgyörgyön, általában a dinamikusan fejlődő községekben. De például Tomajmonostorán csak tizenhat, Nagyréven huszonegy, örményesen huszonkét, Tiszagyendán huszonnégy csecsemővel kell törődnie egy-egy védőnőnek. | Logikusnak tűnik- a gondolat, hogy ez az aránytalanság a körzetek átszervezésével csökkenthető. — A védőnők 1971 óta a helyi tanácsok alkalmazottai, így a körzetbeosztás is a helyi tanácsok hatásköre. A községek pedig nem szívesen mondanak le már az ott dolgozó védőnőkről. A megyei tanács egészségügyi osztálya legföljebb javasolhat,- de van olyan községi tanács, amely önállóságának csorbítását véli fölfedezni. Az utóbbi időben már volt példa állás „átcsoportosítására”, de ez ritka eset, és pénzügyileg is elég nehézkesen, sok bonyodalommal megy. | ár a tény, hogy a védőnők átkerültek a helyi tanácsok hatáskörébe, változtatott-e a helyzetükön? — Az átmenet nem volt zökkenőmentes, de például egy-két év alatt rájöttek a tanácsok, hogy az egészségügyön nem érdemes takarékoskodni, és persze a járási főorvosok és a vezető védőnők is figyelemmel kísérték a védőnők szociális helyze. tének alakulását. Az első években kaptunk olyan jelzést néhány községből, hogy a védőnők nem dolgoznak, örökké az utcán látni őket. Azt válaszoltuk, az a jó, ha gyakran látni őket az utcán, mert akkor látogatják a gondozottakat. Persze a dolog másik oldala az, hogy a védőnőknek is rá kellett jönniük: tekintélyt, elismerést helyben kell kivívniuk a munkájukkal. Mostanra már rendeződött a helyzet, egyet_ len kirívó, általánosan megoldatlan gondot sem tudnék említeni. H Eddig jobbára a községi védőnőkről eset szó. Menynyiben más a városokban élők munkája? ■ — A városi védőnők nagyjából három csoportot alkotnak aszerint, hogy körzeti orvossal, körzeti gyermekorvossal, gyermek-szakorvossal, illetve szülész-nőgyógyász szakorvossal dolgoznak. Az lenne az ideális, ha mindenhol gyermekkörzetek lennének, legalább a városokban, egyelőre azonban, a lehetőségek alapján elég tarka a kép, a gyógyító és megelőző munka sokféle szervezésben folyik. Ami pedig a tényleges különbségeket illeti: falun a védőnők általában jobban magukra vannak hagyva, fő munkájuk a megelőzés, az orvosé a gyógyítás, a két terület élesebben elkülönül mint a városokban, ahol a körzeti gyermekorvosok több segítséget adnak a védőnőknek a megelőzésben is. A különbség jórészt a falusi orvosok nagyobb igénybevételéből adódik, bár túlnyomó többségük részt vesz a megelőzésben. Falun a védőnők rendszerint több társadalmi munkát végeznek, hamarabb lesznek vöröskeresztes aktívák, KISZ-vezetők. tanácstagok, városon kevésbé tűnnek föl, bár városi tanácstag is akad közöttük. | Könnyebb és eredményesebb-e a védőnők munkája, mint néhány évtizeddel ezelőtt? — Inkább azt mondanám, hogy más. Sok maradi elv makacsul tovább él a szülők körében, de mintha a kényelmesség . és az anyagiasság is erőteljesebben befolyásolná őket, mint régebben. Például egyre rosszabb az anyatejes táplálás aránya, egyre több anya menekül gyermeke egyéves kora körül a gyesről. Tudom, hogy a munkaerőhiány miatt erre bizonyos társadalmi ösztönzés is van, a hivatásszeretet is közrejátszhat, de ne áltassuk magunkat. Sok anya egyszerűen afeért megy visz- sza a gyesről, mert a gyermek nevelése egyéves kor körül válik .„munkaigényesebbé”, addig ugyanis a nap nagy részét alvással tölti. A mostani szülők gyermekkorában kezdődött meg a hagyományos család átalakulása', egyszerűen nincs előttük követhető példa, családmodell, amely megkönnyítené feladataikat, nem mindig akarnak lépést tartani a gyermek életkorának megfelelő gondozási-nevelési kívánalmakkal. Emiatt nehézségeik adódhatnak. Mindez végső soron hat a védőnők munkájára is. Általános vélemény, hogy könnyebben értünk szót a második gyermeküket nevelő szülőkkel, akik saját tapasztalataik alapján jobban meg tudják ítélni tanácsaink hasznosságát. ■ Indokoltnak tartja, hogy a főiskolát végzett védőnők munkaköri leírása nem változott?-r- Az országban összesen több mint négyezer védőnő dolgozik, százvalahány főiskolai végzettségű. Egyelőre' nem oldható meg, hogy számukra külön munkaköri leírás készüljön. Egy idő után, ha többen lesznek, bizonyára a helyzetük is megváltozik. De véleményem szerint ma is van lehetőség magasabb szintű képzettségük kamatoztatására1 végezhetnek iskolai szűrővizsgálatokat az iskolaorvos irányításával, az egészségnevelés terén pedig korlátlanok a lehetőségeik. ■ Tapasztalatai szerint okoz-e feszültséget a kétféle végzettségű védőnők fizetése közötti különbség? — Egyelőre nincs ilyen tapasztalatunk, bár ha a főiskoláról többen kerülnek ki, esetleg előfordulhat majd bérfeszültség. A fizetések egyébként sokat javultak, tavaly területi pótlékként százháromszáz, az idén újabb háromszáz-ötszáz forintos emelést kaptak a védőnők. Feszültség akkor adódhat inkább, ha nyugdíjba megy az a harminc védőnő, akinek nincs meg az érettségije, s így nem végezheti el a főiskolát. Az ötvenes években ugyanis két esztendőben érettségi nélkül is lehetett menni á védőnőképzőbe, ők alacsony bérrel mennek nyugdíjba, ez okozhat majd gondot. Az idő múlásával, a társadalom fejlődésével párhuzamosan változik az egészségügy intézményrendszere, változik az egészségügyi munka jellege, vele együtt a védőnők munkája is. A hivatás vagy ahogy ők egyszerűbben, közkeletűbb, bár nem egészen pontos szóval mondták, a szakma is átalakulóban van. gyakorlói maguk is keresik a helyüket, lehetőségeiket a gyorsabb, eredményesebb kibontakozásra, a társadalmilag hasznosabb tevékenységre. Ebből az átalakulásból mutattunk be néhány mozzanatot, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az egyéni sorsokban, gondokban, sikertelenségekben és sikerekben megmutassunk valamit a nagyobb egészből, a cseppben a tengerből. VÉGE Bistey András Kovács Imre Ülő nő című szobra.. ,. .és a szobor megrongált jobb keze Pénzre nyíló markok Jászszentandrásoh. új utcát szándékoztak nyitni, merthogy sok a tanyáról beköltöző, kellenek az új házhelyek. Az utca két oldalára gondozott kis kerteket, szép házakat álmodtak már tanácsi vezetők, amikor kiderült, hogy a dolog nem is olyan egyszerű. A telekkönyv 23 tulajdonost jegyzett arra a közel 800 négyszögölös telekre, amelynek egy része belógott a jövendő utcába. A tanácsiak meg a falubeliek tudták ugyan, hogy a területet vagy negyven éve egy özvegyasszony használja, dehát a törvény az törvény. Az illetékesek meg a tulajdonosok összeültek alkudni. Tulajdonosok? Közülük sokan azt se tudták, hogy ott föld is van. azt . meg álmukban sem gondolták, hogy netán az ő nevükön. Igenám, de most nem kapálni kell, hanem a markot tartani a pénzért! Egyszerre negyvenhat marok támadt az addigi kettő helyett. Az özvegy négy évtizede ott lakik, szegény urával házat épített, kerítést húzott, meg aztán a földet is művelték. Enyém ez a föld — mondja. A többiek nem engednek, merthogy a telekkönyvben ott a nevük. S ha ott van, akkor az övék a föld. A tanács —, hogy az utca végre megnyílhasson — telekcserét hajtott végre, így aztán a felperes özvegy s az időközben fogyó-szaporodó húszegynéhány alperes járja a bíróságot. M.-éknek például mindösz- sze 2 négyszögölnyi jut —, ha jut. Mások 20—30 négyszögölért pörlekednek. — Nem bánom én, akármibe kerül is! Mán pesti ügyvédet fogadunk, mer’ a herényi nem jó! — mondja tűzzel egyikük. — Engem senki ne röhögjön ki, hogy csak úgy hagyom azt a jó fődet! —- így a másik. Eleddig hat tárgyalást tartottak, azon általában ti- zenöten-húszan meg is jelentek. Az annyiszor egy munkanap. Ehhez számoljuk hozzá az útiköltségeket, meg a járási székhelyen elköltött forintokat — nem beszélve a fogadott ügyvédek költségeiről — már tekintélyes summa jön össze. Tán mondani sem kell, bogy jócskán meghaladja egy-egy telekrész árát.' A vesztes félnek a perköltségeket ki kell fizetnie. De nem enged egyik fél sem. Hadd idézzem az özvegy egy mondatát: Ha én nem művelem azt a földet, ott marad parlagon, azon senki egy kapavágást nem tesz. Igaz. Mint ahogy azok a pénzre nyíló markok is elgondolkoztatóak. — h —
