Szolnok Megyei Néplap, 1978. november (29. évfolyam, 258-282. szám)
1978-11-11 / 266. szám
1978. november 11. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A 38 millió forintos rekonstrukció óta tíz hónapot üzemelt, ez alatt 12 millió csibét keltetett a Baromfikeltető és Termelő Termelőszövetkezeti Közös Vállalat kisújszállási üzemegysége. A rekonstrukció során helyezték üzembe ezt a holland gyártmányú tojásolztályozó automatát is, amely lényegesen megkönnyiti a dolgozók munkáját. Vízügyi beruházás Műszaki tervek a fiókokban Tanácskozás a MÉM-ben A mezőgazdasági nagyüzemek az ötödik ötéves terv első három évében a tervezettnél várhatóan 2,6 milliárd forinttal többet költenek beruházásokra. Ez a többlet- kiadás azonban az áremelésekkel van összefüggésben, ilymódon nem jelent ilyen arányú kapacitásbővítést — mondotta Kovács Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes tegnap a MÉM-ben a beruházási-műszaki országos tanácskozáson. A tervidőszakban megvalósított létesítmények döntő többsége megfelel a várakozásnak, jól szolgálja a termelésfejlesztést. Ellenben még jobbak lennének az eredmények, ha nem kísértenének.még mindig a beruházási gyakorlat régi hiányosságai. A műszaki tervek egy része továbbra is a fiókokban hever, ezek a „felesleges” tervek teljesen haszontalan munkát adtak a tervezőknek, megvalósításuk már eleve nem volt lehetséges, ugyanis a kivitelezéshez hiányoztak és jelenleg is hiányoznak az anyagi lehetőségek. Ezért a jövőben csakis a realizálható tervek elkészítéséhez szabad lekötni tervezői-erőt. Nagyszabású vízügyi beruházás előkészítését kezdték meg Győrött: a következő években, együttesen több mint 100 millió forintos költséggel megoldják a határmenti Ikva folyó árvizeinek biztonságos elhelyezését, s ezzel befejezik az Ikva—Hanság belvízi rendszer teljes kiépítését. Ez a munka még a harmadik ötéves terv idején kezdődött meg. Az illetékes osztrák vízügyi szervekkel is egyeztetett terv szerint az Ikva folyó árvizeit, illetve azok egy részét szükség esetén a Fertő tóba vezetik. Ugyanakkor megmarad az a lehetőség is, hogy * Hansági főcsatorna, illetve r, Rábca közvetítésével a Dunába csapolják le. Munka közben dudorásztam A jászberényi Hűtőgépgyár modern irodaháza kecsesen emelkedik ki a gépcsarnokok és a nemrég épült vagy most épülő munkáslakások közül. Az aluminium fehér fénye úgy csillog az ég szinét visszajátszó ablakok sokasága között, mintha a tenger játszana délibábot. Aki a fotócellás ajtón belép, annak olyan érzése támad, hogy egy indulni készülő űrhajóba szállt: a beszerelt telefont csak fel kell emelni, es halljuk a visszaszámlálást. Utcáknak tűnő folyosók kötik össze a gépcsarnokokat: itt már evilági dolgok veszik körül az embert, a gépek dübörgő zaja. A gépek körül az elkészült munkadarabok mire összeállnak szolgáló kis masinákká, mennyi szorgalmas kézen mennek át! A formálható anyag engedelmességre kényszerül, meghajol az ember akaratának. Mindenütt ott a munkáskéz nyoma, a fáradhatatlan emberé. Oláh Vendelné, a hűtőüzem munkásnője most jubilált. Egykor tizenöt éves kislányként jelentkezett munkára a felvételi irodában. Most mosolyogva lép a művezető irodájába. Kétrészes kék overálja zsebkörnyéki részéhez törölgeti tenyerét, kétszer összesimítja és kezet fog velem. — Mi vezette a gyárba, hiszen még nagyon fiatal volt akkor? „Dolgozni akartam. Pénzt keresni. A szegénység szorongatta a családot, apám rokkant emberként jött haza a háborúból, nem dolgozhatott. A bátyám szintén nyomorék, fiatalon mozgás- képtelen. Édesapám valami kis pénzt kapott valahonnan havonta, de ez még ennivalóra sem futotta. Elsírtam az akkori igazgatónak, miért is akarok én dolgozni. Négyszer jártam itt, fel is vettek. Édesanyám takarítani járt, de egyikünk mindig otthon volt a két tehetetlen beteggel. Néhány hónapot dolgoztam. amikor édesapám meghalt. Segélyt utaltak ki: jaj, megrémültem, hiszen sosem bírom én azt visszafizetni. De nem is kellett. Hasonló korú lányok a szerelemmel, a szórakozással voltak elfoglalva. Nekem szomorúság, gyász, gond több jutott tizenhat éves koromra, mint másoknak ötvenre. Szerettem én mindazt, ami ak_ koriban járta. Énekeltek a többiek, szórakoztak, bálba jártak. Ha én nem mehettem is, mindent elmeséltek a többiek, aztán később olyannak tűnt, mintha én is átéltem volna. Ma édesanyámat gondozom, nyolcvanegy éves. A gyárban két üzemrészt ismerek: ahol a férjem dolgozik, meg ezt a hűtőelem üzemet. A többiben még nem jártam. Az üzemig, az öltözőig, a mosdóig vagyok járatos. Alig fél éve épült fel a kis házunk, parasztosan régimódira, de ez már a miénk. Nem szól rám senki: ne tegye oda, ne vegye oda! Jó érzés, ha a sajátjának érezhet az ember egy házat. Igaz, negyven elmúltam. Megöregedtem. Más velemkorú asz- szonyok már könnyű munkán vannak, nem bírják a műszakolást, a nehéz munkát. Én még bírom. Amikor már nem tudom hozni azt, amit a munkatársaim . . . Tizenkét év van még a nyugdíjig. Ha tanultam volna, se hagyom itt ezt a munkát. Túlórázni szeretek, megnyomja egy kicsit a havi pénzt, de meg is van előre a helye minden forintnak. Tizenkét éves koráig hordtam a kislányomat a kórházba, az orvoshoz, sírva utaztam Szolnokig meg vissza: az egyik veséje nem működött. Jaj, ennyi baj egy családban! Ha munka közben dudorásztam, társaimon szinte látszott az öröm. Bizalmi vagyok hosszú évek óta, csak hat osztályom van igaz, de az asszonyok hozzám fordulnak, ezzel, azzal. Huszonöt éve itt... A tanulásra sok lehetőség van, de az életem nem engedi meg nekem. Eddig nem. Az a pár év, ami még hátra van, jó így ... Három napig voltam leghosszabb ideig távol Berény- től. Életem javát leéltem, de még egy könyvig nem jutottam el. A tévében amit látok néha a világból, arról tudok . .. Háborúk... A lányomnak, ha segíteni kellene a tanulásban, nem tudnék. A gyári rendezvényekre nincs időm menni. Újságot se járatok. Mennyi szépség, mennyi gyönyörűség kimaradt az életemből! A tanulás öröme. A könyvekben leírt nagyszerű dolgok! Nincsenek emlékeim, amikre szívesen gondolnék. Nincs két hajszálam,, ami nem fehéredéit meg Ujjaim tövén a kéreg sosem simult ki. Talán ezért vagyok nagyon is megértő az asszonyokkal. Nehéz őket egy félórára is itt tartani munka után, a menetrend parancsol, legtöbbjük más településekről jár. A munkaruhámat nem cserélném fel tíz fehér köpenyért. Nem jutottam el odáig, hogy incifinciskedjek. Sok olyan van, hogy az üzembe nem jönne le dolgozni, inkább elmenne a gyárból. Pedig még ezer forinttal is töb_ bet kereshetne. Én nem vagyok elégedetlen. Szeretek itt dolgozni. Nem is tudom, mi lenne velem, ha elkerülnék a Hűtőgépgyárból. Hozzánőttem. Végigcsinálom, ha az egészségem engedi. Másként élni biztosan szebb, jobb. de talán a lányom, a lányom majd úgy él, ahogy én szerettem volna.’ Iluh István Tervezni vagy koppintani? CipOkonstruktOrök diploma nélkül Mi kell ahhoz, hogy valaki tervező legyen - mondjuk éppen cipőtervező? Diploma? Szerencse? Vagy valami más? Ennek a szakmának képviselői, ha akarjuk, ha nem, időről időre formálják, alakítják ízlésünket. Persze lehet, hogy ez a tétel éppen fordítva igaz. S mi befolyásoljuk az övékét. A jászberényi Cipőipari Vállalat fiatal tervezői választ adnak az előbbi kérdésekre, noha nem esztéták, nem iparművészek, nem formatervezők, nincs diplomájuk: szakmunkások. Szabó Julianna ahogy mondja: tavaly „szabadult”. — Tizenhármán végeztünk azon az évfolyamon, én három hónapig tűzőként dolgoztam, úgy választottak ki egy másik társammal tervezőnek. — Milyen alapon? Néhány a legfrissebb modellekből — A tanulmányi eredményem, az elméleti és a gyakorlati jegyeim szerint választottak ki. Szóval elkerültem a szalagról, és most cipőtervezőként dolgozom. Szabó Julianna nincs egyedül, a tervezők mindegyikét — öten vannak — hozzá hasonlóan választották ki. Vezetőjük Kerekes László, vaOláh Erzsébet egy hónapig dolgozott a szalag mellett. Négyes-ötös tanuló volt. Kicsit meditál a kérdésen: mit is szóltak a többiek a „kiemeléshez”? Végül kiböki: — Irigykednek sokan... Hogy miért? Nem tudnék rá válaszolni. A szalagon a velünk együtt végzettek többet keresnek, és mégis... néhány motívumot, megoldást az ember. Baksay Pál közbeszól: — Eljárnak a tervezőink divatbemutatókra is, például a Duna Intercontinentálba... Kikerülhetetlen kérdés: — Nincs kisebbségi érzésük a diplomás, a nagy rutinnal rendelkező formatervezőkkel szemben ezeken a bemutatókon? Ismét csend. Ismét meditáció. Szabó Julianna töri meg a hallgatást: — Ismerjük az adottságainkat, s így nem lehet kisebbségi érzésünk. A műbőr harmadosztályú anyag. Ebbői kell kihoznunk, a szépet, a jót, átgondolva, hogy az gyártható legyen, s meg is vegyék. A divatbemutatókon sok exkluzív dologgal találkozik az ember. Persze akad olyan is, hogy ötletet merítünk az ott látottakból. A mi lehetőségeinket meghatározza a műbőr, mint említettem, s a talpgyártók — ezt a részt is vesszük — technikai lehetőségei sem a legjobbak. — Hol csiszolják az ízlésüket? Egyáltalán szükség van-e erre? Kerekes László: „Művezető voltam...” lantikor a Tisza Cipőgyárban dolgozott. — Szalagon méghoz? 4.. Itt művezető lettem, később az új „szelekkel” kerültem ide. Ez azt jelenti, hogy nyugdíjba ment két idős konstruktőrünk, bár egyikük még „négy órában” tevékenykedik a gyárban — helyükre fiatalok kerültek. — Hány cipőt tervez évente a kollektíva? — Évente átlagosan százat. Két alkalomra, a tavaszi és az őszi bemutatóra dolgozunk. Ezeken láthatják a kereskedők, hogy mit alkottunk. Ebből választják ki, amit megrendelnek a vállalatunktól. — Sok az a száz, vagy kevés? — Sok, mert kevesen vagyunk. Elmentek közülünk gyesre ketten, ezért kell a friss erő a szakmunkások közül. Baksay Pál műszaki vezető megmagyarázza, hogy még miért: — Valamikor Budapestről egy modellőrtől rendeltünk cipőket. Később kiderült, ezt nem lehet úgy megoldani, hogy ne dolgozzék itt a gyárban a tervező. Nem is fize- tődne ki, hiszen hatalmas ösz- szegeket kellene az ilyen szakértőnek kifizetni. Szóval nem is próbálkoztunk képzett szakemberek ..beszerzésével”, mi magunk neveljük ki tervezőinket. Még annyit ehhez, hogy a gyár csak műbőrből készít cipőket. Ez a természetes anyagtól eltérő tervezést és megmunkálást kíván, A tervezett cipőt el kell készíteni — Amikor elképzel egy cipőt, hozzágondolja, kik viselik majd? — Végeredményben mindent hordhat fiatal és idős egyaránt. Mi elsősorban a vékonyabb pénztárcájú embereknek dolgozunk. A műbőr cipők, olcsók, nem luxuscikkek, noha mi is szeretnénk szép, érdekes lábbeliket készíteni. — Honnan szerzik az információkat a divatról? — A 'vállalat kereskedelmi osztályánál mondják meg körülbelül milyen cipőkre tart igényt a kereskedelem. Zárt, nyitott, díszítéssel, csattal... Megbeszéljük, s kezdődik a munka. Aztán forgatjuk a divatlapokat, onnan is elles — Én a dolgozók szakközépiskolájába járok — veti közbe Oláh Erzsébet, de mintha maga sem hinne abban, hogy ez elég. Kerekes László hozzáfűzi: — És megbeszéljük egymás között az ötleteket, a kivitelezhetőségeket. — Más gyárak tervezőivel van-e kapcsolatuk? — Nincs... Az ifjú tervezőknek lelkesedéséből sok mindenre kell. hogy fussa: leküzdeni az irigységet, a szakmai gyakorlatlanságot, a konkurrencia produktumait, s elismerik vagy sem, esetenként a kisebbségi érzéseket. Ügy ahogy képezik is magukat, de ma még arra, hogy ízlést formáljanak aligha jut erejükből. A kezdeti — egy-két éve tartó — lépések jól sikerültek, hiszen modelljeik többé-kevé - bé kapósak a piacon — ezt bizonyítja a gyár termelésének felfutása. A kővetkező állomás az export — méghozzá tőkés piacra, még akkor is, ha ma ez csak álom. (Kinevették volpa azt, aki öt évvel ezelőtt a házicipőket gyártó üzemben ki meri mondani, hogy pár esztendő múlva itt utcai lábbelit készítenek.) Jelenleg minden, általuk tervezett, s gyártott ezer pár cipő után húsz forint prémiumot kapnak. Csakhogy ez az esztétikai képzéshez, a továbbjutáshoz kevés. Hajnal József Fotó: T. Katona László
