Szolnok Megyei Néplap, 1978. október (29. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-01 / 232. szám

1978. október 1. SZOLNOK MEGYE! NÉPLAP 7 Ma: zenei világnap 1975-ben határozta el az UNESCO Nemzetközi Zenei Tanácsa, hogy október első napját zenei világnappá nyil­vánítja. Az idén negyedik al­kalommal rendeznek szerte a világon megemlékezéseket, koncerteket és méltatják a zene népeket összekapcsoló erejét. Hazánkban a Magyar Ze­neművészek Szövetsége ké­szítette elő a hétvége zenei eseményeit. Budapesten teg­nap tartották a Korunk ze­néje ciklus első hangverse­nyét. A koncerten Ferencsik János vezényelt, valamint köszöntő szavaival méltatta a zenei világnap kulturális jelentőségét. A Zeneakadé­mián ma adnak koncertet a Liszt Ferenc nemzetközi or­gonaverseny győztesei. A kó­rusmuzsika kedvelői a fővá­roson kívül még öt városban (Nyíregyházán, Székesfehér­váron, Esztergomban, Vácon, Salgótarjánban) hallgathat­ják meg az 1978. évben nem­zetközi versenyeken díjat nyert hazai együttesek műso­rát. A szolnoki áfész Kodály- kórusa Vácott lép a közönség elé. A debrecenieknek kellemes szórakozást ígér ma a Deb­receni MÁV Szimfonikusok kortárs magyar zeneszerzői estje, a Szombathelyi szim­fonikus zenekar pedig évad­nyitó koncertjét tartja a vi­lágnap alkalmából. A televízió és a rádió is bővelkedik zenei programok­ban. A Budai Várszínházból nyilvános hangversenyt lát­hatnak és hallhatnak a né­zők, az ünnepi beszédet Pozs- gay Imre kulturális minisz­ter tarja. A rádióban ma mu­tatják be Ránki Dezső új Chopin-lemezét. A zenei világnap alkalmá­ból Szolnokon a város négy kórusának és a zeneiskola fúvósötösének közreműködé­sével rendeztek hangversenyt tegnap a Járműjavító műve­lődési központjában. A mű­sort a MÁV Járműjavító fér­fikara nyitotta, őket követte a Kassai úti Általános Isko­la énekkara, a városi tanács Bartók Béla kamarakórusa, a szolnoki zeneiskola fúvós­ötösé és a szolnoki áfész Ko- dály-kórusa. Ugyancsak teg­nap került sor Szolnokon a városi menetdalversenyre, amelynek résztvevői a Lenin. parktól a Tiszaligetig mene­telve mutatták be műsoru­kat. Tárlat a községben, jászberényi amatőr képzőművészek kiállítását rendezték meg a jászla­dányi művelődési házban Biztató jelek, Kunszentmárton a megye egyik legdinamikusabban fejlődő települése. Az elmúlt évtizedben munkások százait foglalkoztató üzemek kezdték meg a termelést a járási székhely nagyközségben, s ezzel egyidejűleg megkezdő­dött a lakosság átrétegződé- se. És jött a kátyú A képlet egyszerű: a vál­tozásokhoz „a tudat formálá­sára hivatott” intézmények­nek érzékenyen kell alkal­mazkodniuk formákban, mód­szerekben is. Mi tagadás —s ezt a kunszentmártoniak sem vitatják — mindez vaj­mi kevésbé sikerült. Sok ok játszott ebben közre, a tel­jesség igénye nélküli említünk néhányat. Nem alakult ki élő kapcsolat — még a kez­det kezdetén — a közműve­lődési intézménynek és az üze­mek között, kevés volt, a művelődésre fordítható pénz, a rosszul fölszerelt, szűk in­tézményekben gyakran cseré­lődtek a közművelődési szak­emberek is. Egyszóval: ká­tyúba jutott a Körös-parti Kezdődik az új tanév Eredményes tanfolyamok a Gorkij Nyelviskolában Október első két hetében indulnak az MSZBT Gorkij Nyelviskola tanfolyamai. Szolnok megyében a hatodik tanévet kezdik ezen az őszön. A tanfolyamok iránt nagy az érdeklődés ebben az évben is, de a csoportok és a hall­gatók számáról még nincse­nek végleges adatok. Az 1977/78-as tanévben 48 tanfolyamot indítottak 666 hallgatóval. Többségük a kezdő, illetve a haladó tan­folyamra jelentkezett, de nagy volt az érdeklődés az alsótagozatos diákok körében és az egyetemi előkészítő tan­folyam iránt is. Sikeres kez­deményezésnek hizonyult a jászladányi óvodában az orosz nyelvtanfolyam, ahol játékos módszerekkel taní­tották a gyerekeket, s szép eredményeket értek el. Az általános és középiskolás di­ákokat egyrészt az érdeklő­dés vonzza a tanfolyamokra, n.ár,részt az iskolai nyelvta­nulás megkönnyítése. A szak­munkásképző intézetekben nincs orosz nyelvi oktatás, ígv az érdeklődő diákok a nyelviskolában fejleszthetik tudásukat. Eddig Jászapátin, Karcagon és a szolnoki 605- ös sz. Ipari Szakmunkáskép­ző Intézetben indult tanfo­lyam. A 666 hallgató 30—40 szá­zaléka diák. a nagyobb há­nyadot a felnőttek alkotják. Vajon mi ösztönöz egy dol­gozó embert arra, hogy a na­pi munka után leüljön a könyv mellé idegen szava­kat tanulni? Sokan azért te­szik, hogy tudjanak segíteni gyermeküknek a nyelvtanu­lásban, mások a nyári tú- ristaútra készülnek. Sokan munkájuk megkönnyítése ér­dekében iratkoznak be a nyelvtanfolyamra, ugyanis megyénkben nem egy válla­lat küldi ki szocialista orszá­gokba szakembereit tanul­mányútra. Az orvos vagy mérnök pedig a tudomány eredményeivel csak úgy tart­hat lépést, ha külföldi szak­lapokat olvas, amelyek nem mindegyike jelenik meg ma­gyar fordításban. A nyelviskola a hagyomá­nyokhoz híven minden év tavaszán rendezi meg az orosz nyelvi versenyt. Az idén három hallgató kéthetes szovjetunióbeli túristautat nyert. A nyelviskola vezető­sége a csoportvezető^ mun­káját is figyelemmel kíséri, értékeli. (A csoportvezetők 90 százaléka tanár, 10 száza­léka pedig a Szovjetunióban végezte egyetemi tanulmá­nyait.) A pedagógusok közül az elmúlt évek kiemelkedő munkája alapján megyénk­ből Szedák Istvánné, a me­zőtúri Teleki Blanka Gimná­zium tanára és Sajnóczky Sándorné, a kunszentmárto­ni Mátyás király úti iskola tanára megkapta a Magyar— Szovjet Baráti Társaság aranykoszorús jelvényét. Fekete nagyközség művelődésének szekere. Egy séta a főutcán, s a közművelődési létesítmé­nyek állapotára máris van el­fogadható magyarázat. Egy­szerre lett minden kicsi Kun- szentmártonban: az út, és az üzlethálózat, a bölcsődék, az óvodák, az orvosi rendelők. Nem panaszkodhattak a „vá­rosatyák”, hogy nincs elég tennivalójuk. Dicséretükre legyen mondva, s persze a te­lepülés közösségének dicsére­tére is, hogy Kunszentmár- tonban ma már városi szín­vonalú lakótelepek állnak, ki­tűnő üzletekben lehet vásá­rolni, szép sportpályán lehet sportolni. Nem csoda hát, hogy a kulturális létesítmé­nyek a „sor végére” jutottak. Pedig a fejlődés ütemének, az „új szakmák — új isme­retek” parancsnokának meg­felelően alakult a kunszent­mártoniak művelődési ked­ve. Jól kifejezi ezt — példá­ul — a könyvesbolt forgalma. — Tizenhetedik éve veze­tem a könyvesboltot — mond­ja Karai Sándor. — Ez alatt az idő alatt megtöbbszöröző­dött az évi forgalom, tavaly már meghaladta a kétmillió forintot. Több száz állandó részletfizető vásárlóm van? Nemcsak a szépirodalmat vi­szik, hanem a szak- és kézi­könyveket is. S mindjárt példát mond. A drága, hatkötetes magyar iro­dalomtörténet — közhaszná­latú nevén: „nagy spenót” — második kiadásából néhány nap alatt több mint húsz ta­lált gazdára. Lassú közeledés Takács Lászlóné, a nagy­községi tanács közművelődé­si előadója óvatosan fogal­maz: — Két évvel ezelőtt szüle­tett egy együttműködési megállapodás, ennek értel­mében a település gazdasági szervei anyagi támogatást nyújtanak a közművelődési intézményeknek, amelyek a támogatás viszonzásaként az üzemek dolgozói számára te­remtenek művelődési alkal­makat. A szerződés pontjai ezidőtájt kezdenek valósággá válni, az üzemek, a művelő­dési központ és a könyvtár egyre több területen dolgoz­nak együtt, összehangoltan, így például közösek a ren­dezvények szervezési felada­tai. Mindez persze nem azt jelenti, hogy jó, biztos kap­csolat, de a korábbiakhoz ké­pest mindenképpen jobb. A mondottakat alátámaszt­hatja a művelődési központ költségvetéséből vett néhány adat is. A fenntartáshoz, mű­ködtetéshez a tanácson kívül hozzájárul jelentős össze­gekkel az Áfész, a Körösmen­ti Tsz és a Beton- és Vasbe­tonipari Művek is, amely a támogatóson kívül egy klu­bot is fenntart a művelődési központ épületében. Olyan magas költségvetéssel, — több mint egymillió forinttal — mint az idén, még soha nem gazdálkodott az intéz­mény. S noha a létesítmény nagysága, állapota, berende­zése ma sem kielégítő, máris kialakulóban van a rendez­vények törzsközönsége, a né­hány működő kiscsoport munkája megalapozottabbá vált, sőt újabbak szervezésé­re is mód nyílott. Ezzel együtt is túlzás volna persze azt mondani, hogy rendben van minden a művelődési központ házatáján. Jelenleg is betöltetlen egy előadói stá­tus, a szakmunkásképző in­tézettel és a gimnáziummal alig van kapcsolatban az in­tézmény. Természetesen egyik napról a másikra nem épülhet új művelődési köz­pont Kunszentmártonban, de arról, hogy a jelenlegi kicsi és barátságtalan épület leg­alább „barátságos kuckó” le- gyen, lehetne gondoskodni. Ami a formákban, módsze­rekben, ötletekben rejlő le­hetőségeket illeti, alighanem csak a „ki a gyárba” recept lehet hosszú távon hatásos, örvendetes, hogy ennek is van már jele, a Pannónia Szőrmekikészítő és Konfekció Vállalat gyáregységében pél­dául nemrég fejeződött be egy közösen rendezett isme­retterjesztő előadássorozat. Részmegoldást újabb követ Talán a könyvtár .példája fejezi ki a legjobban, milyen erőfeszítéseket tesznek a közművelődésért Kunszent- mártonban. Két évvel ezelőtt sikerült külön helyiséget ta­lálni a gyermekkönyvtárnak, ezáltal lehetővé vált, hogy kényelmes olvasótermet, ze­nei gyűjteményt, kölcsönzőt alakítsanak ki a felnőtt rész­legben. Az átalakítás idén tavasszal fejeződött be, s az olvasói statisztikák javulá­sa, a helybenolvasók számá­nak növekedése máris azt jelzi, hogy érdemes volt ne­kivágni a sók bonyodalom­mal járó átépítésnek. De — és ez jól példázza a kunszentmártoni feszültsé­geket — a könyvtárnak máris raktározási gondjai vannak, 6—7000 kötetet Kungyalun kénytelenek tárolni. A rész- megoldás után újabb rész- megoldás után kellett nézni. Találtak, s ennek így kellett lenni, mert végső soron az általános javulás is az apró részleteken múlik. A várakozáson, halogatá­son már túl vannak Kun­szentmártonban. A többi szakértelem, lelemény és összefogás dolga. Sz. J. Kis Föld, Újjászületés Leonyid Brezsnyev memoárjai terjedelmű tf Af |||* visszaem­ItCI Illa lékezéske- rült a na­pokban a könyvesboltokba. Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP KB főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa elnöksége elnökének memoárjait „Kis föld” és „Újjászületés” címmel adta ki közösen az ungvári Kár­páti Kiadó és a Kossuth Könyvkiadó. Szerény külsejű könyvecskék, összesen alig több, mint száz oldal a ter­jedelmük. A tárgy azonban, melyről az írások megszü­lettek, nagy jelentőségű. Leonyid Brezsnyev, aki már a háború kirobbanása előtti években jelentős párt­funkciót töltött be, 1941 nya­rának legforróbb napjaiban került a harcoló hadseregbe, s a 18. hadsereg kötelékében végigjárta a háború poklát — a Kaukázus előhegyeitől — Prágáig. A pártfunkcioná­rius a hadseregben politikai munkás — komisszár lett. A Kis Föld az SZKP fő­titkárának visszaemlékezése, a pártmunkás-komisszár me­moárja, arról az időszakról szól, amelyet, mint a hadse­reg politikai osztályvezetője töltött a „Kis Földön”, azon a kicsiny földdarabon, ame­lyet a németek által megszállt Novorosszijszk közelében fog­laltak vissza. A könyvnek nem célja, hogy méltassa en­nek a műveletnek a kato­nai értékét, elsősorban az emberről, a szovjet katoná­ról szól. aki életét nem kí­mélve küzdött a szülőföld harcban visszaszerzett, bom­bák, lövedékek által baráz­dált kicsiny darabkájáért. A németek hatalmas erő­ket vetettek itt be, hogy megsemmisítsék, tengerbe szorítsák a „Kis Föld” vé­dőit. Végtelenül megnehezí­tették a harcosok utánpótlá­sát. Az életveszélyben osz­tozott Brezsnyev ezredes is, 1943. április 17-én, amikor a frontra tartott, német torpe­dó elsüllyesztette a hajót, amelyen utazott. Az SZKP KB főtitkára meleg szavak­kal emlékezik vissza Zmoda törzsőrmesterre, aki talán az életét mentette meg. A harcok hevességét jel­lemzi az adat: a „Kis Föld” minden egyes védőjére 1250 kilogramm lövedék, bomba :utott. „Időm java részét én is a Kis Földön töltöttem — írja Leonyid Brezsnyev — így hat a gyilkos fém e ki­logrammjaiból valamennyit nekem is szántak.” L. Brezsnyev háborús visz- szaemlékezéseinek javarészét az emberekre való emlékezés tölti meg. Felsorolja azokat a kiváló férfiakat és nőket, akik kiállták a pusztító na­pokat, azokat, akik végig- küzdötték a 250 gyilkos na­pot. Közöttük is sokat fog­lalkozik hajdani legközvetle­nebb munkatársaival, a po­litikai tisztekkel, a frontúj­ság munkásaival. A háborús memoár vallomás a szovjet emberről, aki a legnehezebb pillanatokban sem veszíti el emberségét, szeretetét társai iránt. A pártmunkás Leonyid Brezsnyev így foglalja össze tapasztalatait: „A hadsereg­ben az a jó politikai tiszt, akit körülvesznek az embe­rek, aki pontosan ismeri han­gulatukat, szükségleteiket, ál­maikat, aki önfeláldozásra, hősiességre ösztönzi őket. És ha figyelembe vesszük, hogy mindig is a harci szellemet tartották a hadsereg ellen­álló ereje legdöntőbb ténye­zőjének, akkor a háború éveiben épp a politikai tiszt­re bízták a legélesebb fegy­vert. A katonák szívét és lel­két edzette ő, enélkül sem harckocsik, sem repülőgépek nem biztosították volna győ­zelmünket.” * * * A háború véget ért, azon­ban a küzdelem nem feje­ződött be. Leonyid Brezsnye- vet a párt az újjáépítés frontjának egyik legfonto­sabb parancsnoki posztjára, állította: területi és városi párttitkár lett Zaporozsjében, a dnyeperi vízierőmű és a kohászati kombinát helyreál­lításának felelőse. Óriási felelősség volt ez: a hajdani ukrajnai iparvidék ropiokban hevert, az ország legfontosabb nehézipari bá­zisa éppen csak éldezett. Az amerikaiak megtagadták a vízierőmű újjáépítéséhez szükséges berendezések szál­lítását (amire előzőleg ígé­retet tettek), s az acéllemezt stratégiai anyagok közé so­rolták, váratlanul abbahagy­ták eladását. A gazdaságnak pedig acéllemez kellett. Hi­szen azokban az években — emlékezik vissza L. Brezs­nyev — nem volt ritka a deszkából készült vezetőfül­kéjű gépkocsi. Az újjáépítési munka ne­hézségei rendkívüliek voltak. Hiányzott sok minden, ami az építéshez kellett. A leg­lényegesebb azonban, s er­re az SZKP KB főtitkára gyakorta emlékeztet, az em­berek akarása, áldozatkész­sége. Az építkezés emberi hátterére nagy figyelmet for­dított a területi párttitkár: „Meg kellett oldani a lakás, a mindennapi élet, a szolgál­tatások kérdéseit. Hisz az építkezésre naponta az em­berek százai érkeztek: lesze­relt katonák, szerelők más területekről...” Az egyik jegyzőkönyv lap­jairól visszaidézett szöveg szerint Leonyid Brezsnyev így beszélt egy bizottsági ülésen: „Cementre kétségte­lenül szükség van. De sok­kal fontosabb, hogy az em­ber,, aki bedolgozza a be­tont a gátba, tudja miért kell a húsz fokos fagyban, 40 méter magasban bedol­gozni ezt a betont.” Számtalan epizód támaszt­ja alá az emberekkel való törődés és az építés közös brezsnyevi munkaprogram­ját. Leonyid Brezsnyev meg­írja — mindig szükségesnek érezte, hogy szoros kapcso­latot tartson a dolgozókkal, a város, a terület lakosságá­val. „Aprócska ügyek — ír­ja — az egyszerű ember szá­mára létfontosságúak”. A visszaemlékezést azon­ban nem a saját cselekedetek felsorolása tölti meg: Brezs­nyev, a memoáríró számára az egykori harcostársak, munkatársak a fontosak, az ő életükkel írja. történetét. Programadó az „Újjászüle­tésnek” ez a néhány sora: „Egyébként megjegyzem, az emberekre, különösen a de­rék emberekre való emlé­kezés a pártmunkás számá­ra emberi kötelesség is és hivatásbeli kötelesség is. Ez gazdagítja a pártmunkást, szorosabbra fűzi kapcsolatát az élettel, segítségére van abban, hogy, mint mondják, első kézből ismerje meg az emberek elgondolásait, ér­deklődését, szükségleteit.” lehetne Hosszan rv"X dákat. Leonyid Brezsnyev memoár­jai az emberekkel való kap­csolat. az építés rövid törté­nete. Az újjászületés évei embert próbáló idők voltak. Ezekben az esztendőkben to­vább teljesedtek Leonyid Brezsnyevnek, a kommunis­ta pártmunkásnak, vezetőnek tapasztalatai. Harminc évvel ezelőtt tör­téntek az „Újjászületés”-ben leírt események. A politikai vezető, a humanista, a kom­munista magatartásának azonban ma is érvényes pél­dáját olvashatjuk az SZKP KB főtitkárának munkájá­ban. (KS)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom