Szolnok Megyei Néplap, 1978. október (29. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-08 / 238. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. október 8. II SPORTOLÓ EMBER A rcok: a gátfutó elszánt, csakazértis száguldása. A kosárlabdázók aggódva drukkoló tekintete. A futballcsatár kitörő öröme, diadala. A kajakosok szenvedő, fogakat összeszoritó, elkeseredett erőfeszítése. Az ügyetlen kisfiú tétova lógása a szeren. A távolugró gyerek groteszkül figyelő arca. A fa- tuskót dobó ifjú „namajdénmegmu- tatom" - mozdulata. Az önmegvalósítás, a jókedvű ki- kapcsolódás dokumentumai. Az akaraterőé. A játéké. Az erőé. A csapatszellemé. Tehát mindazé, amire nem csak a sportoló embernek van szüksége, hanem a dolgozó embernek is. T. Katona László képriportja Nászutasok előnyben? — Ha megírja a nevem az újságba, pakolom a betyárbútort és isten hozzád, kapufélfa ! Más se hiányzik, csak az, hogy szánjanak, vagy lenézzenek. Ebben az esetben mind a kettő rossz! A műhely előtt állunk. A harmincöt év körüli férfi a körmére égő csikket figyeli látszólag. A keserűsége már bent a műhelyben is parázs- lott. Nem gondoltam, hogy ilyen indulatokat kavar egy kérdés: miért utasította visz- sza az üdülőjegyet? Nem került volna sokba, a harmadik gyereke a kedvezmények szerint ingyen üdülhetne. A gyári szakszervezeti bizottság még meg is támogatta volna az ügyét, hiszen tizenöt éves törzsgárda- tag, s úgy mondják, jó szemű, aranykezű munkás. — Van magának három gyereke? — kérdezi. — Csak kettő. t — Jó, hogy nem olyan kérdezi, akinek egy sincs, mert azt én elküldeném... Akkor nem kell sokat magyaráznom. Tetemes összegeket törlesztek havonta a lakásért, mert én még akkor kaptam, amikor csak két gyerekem Volt, s mivel untuk az öregekkel az együttélést, inkább belevágtunk az OTP-be. Aztán pár év alatt csak eljutottunk odáig, hogy a háztartási gépek után — mert ahol gyerek van, az az első — szóval most már mind a két szobában új a bútor. Részletre vettük azt is, még az idén kitart a kötelesség. így elhiheti, csak nagy beosztással tudunk élni. Nincs mögöttünk tehetős após, anyós. Ilyenkor például a szeptemberi tanévkezdés után úgy kivagyunk az asszonnyal, mint a liba. Hiába, nem kerül sokba az iskoláztatás, sok a kedvezmény a családosoknak, de kérdezem magától, három iskolásgyerekkel nem fájdulna meg a feje? A legkisebb most ment elsőbe. Júniusban már félre raktuk, amit elbírtunk vonni. mert három iskolás több mint kettő. Akkor jött az üdültetési felelős, meg a bizalmi. Először még bizakodtunk. Számoltunk, osztottunk, szoroztunk a feleségemmel, aztán csak ki kellett mondanom: ad.d másnak komám, tehetősebbnek, én csóró vagyok most erre. Talán majd jövőre. — Itthon is kerül annyiba a koszt, inkább többe... — De itthon nem látja a gyerek lépten-nyomon, hogy fagylaltoznak mások, kólát kérnek, főtt kukoricát vesznek. Hallottam, hogy egy cső főtt kukorica hat forint volt a nyáron a Balatonnál. Ne számoljon, nem érdemes, a napi százas meg se koty- tyant volna költőpénznek, mondjam még? Hagyjon békén, nincs értelme ennek a beszélgetésnek! Tényleg nincs? Árvái István, a Szakszervezetek Szolnok megyei Tanácsának vezetőtitkára először azt a végtelen sok küszködést, erőfeszítést említi, amelyek az üdülőjegyekkel dolgozó szakszervezeti tisztségviselők mindennapjait jellemzi. Mert igaz. nem megfelelő még az arány, bár: — Évről évre több munkás üdül. Ha szerényen is, de állandóan javul a munkások aránya mind a szak- szervezeti, mind ped,ig a vállalati üdülésben. Aki ezt kevesli, és ezért a szakszervezeti szerveket bírálja, nincs igaza. Megjegyzem, a mi adataink jobbak az országos átlagnál. Hogy néhány üzemben, gyárban nem tesznek meg mindent az arra hivatottak, s nem javul az arány, az igaz lehet. De nem ez a jellemző. A szakszervezetek megyei tanácsánál évente kétszer kerül napirendre az üdülés. A legutóbb készült tájékoztató az' 1977. évi és az idei első félév tapasztalatait összegzi. íme egy megállapítása : „A szakszervezeti kezdvezményes üdültetésben részt vett felnőttek közül 1977-ben 41,1 százalék volt a munkások aránya, míg a kevésbé népszerű (? — a szerző) vállalati üdültetésben ez az arány 46,5 százalék volt. Az adatok azt bizonyítják, hogy még mindig nem kielégítő a szak- szervezeti üdültetésben a munkások részaránya.” Árvái István azt javasolja, nézzem meg a statisztikát is, hiszen a munkások mellett mind, több közvetlen termelésirányító és műszaki üdül. A 3-as számú melléklet számszerűen így példázza: 1977-ben üdült 6054 fizikai, 1322 műszaki és 5572 egyéb besorolású dolgozó. Hallottam azt is: nézzen csak inkább annak utána az újság, hogy vannak olyanok, akik jobban ismerik egy-egy üdülő berendezését, mint a saját otthonukét. Mert vannak sajnos „törzs- gárdatagok” az üdülésben. Ha több munkás venne igénybe beutalót, minden bizonnyal ezek a törzsgárda- tagok bánnák. Koltai István, a Középti- szavidéki Vízügyi Igazgatóság szakszervezeti bizottságának titkára se zárkózik el a kérdés elől. Osztja a véleményt, valóban a munkásság nem létszáma arányában részesül ebből a kedvezmény, bői. — Nem hiszem, hogy ezért egyértelműen a szakszervezetekeit lehetne hibáztatni — mondom nem udvariasságból, meggyőződésből. — Három éve dolgozom a szakszervezetben, de szinte egész eddigi életemet itt töltöttem el, vízügyi szolgálatban. Mindenképpen ismerős nekem a téma, s azt hiszem, nem mondok valótlant, ha megemlítem, miközben a szakszervezet igyekszik meggyőzni a munkást, hogy szüksége van két kellemes, gond nélküli, pihenést, szórakozást nyújtó hétre, más környezetre, mint a megszokott, ő is mondja az ellenérveit. Például azok, akik nehéz fizikai munkával, a folyók partján töltik munkaidejüket. Nos, ezeknek az embereknek egyrészt nem kecsegtető a balatoni beutaló. Vizet lát eleget, azt mondja. Ha kínáljuk, menjen hegyes vidékre, nem kap az alkalmon. Hivatkozik erre meg arra. — Kézzel fogható, valós dolgokra. — Természetesen. Arra például, hogy otthon van egy kis kertje. Ha elmegy, pláne családostól, ki öntözi a veteményest, ki ad enni a baromfinak. Aztán hivatkozik másra is. Manapság az emberek vidéken építenek. Ha a saját ház már megvan, segít rokonnak, jó komának. Az is meglehet, hogy összeállnak egy brigádba a nyári hónapokra, kubikos, kőműves, ács — s a szabad időben házépítést vállalnak. Kis mellékeshez jut, ugyan ki sajnálja? Ezért azt mondja nyáron nem üdül. Szabadságát kiveszi apránként, ahogy a körülményei diktálják. (Vagy ő a körülményeit... — a szerző). Néhány üzemi vizsgálódásom után rájöttem, ahol nem egyszerre megy el szabadságra egy-egy kollektíva, — a könnyűipari futószalagokra gondolok — ott igencsak elaprózza szabadságát a munkás. A vidéki, kertes házzal, kis földdel rendelkező tavasszal szőlőt metsz, ősszel kukoricát tör. Közben bejöhet egy-egy családi esemény — ha rossz: betegség, halál, ha jó: születés, esküvő, s megy a művezetőjéhez: kellerte két-három-négy nap szabadság. Természetes, mondhatjuk. Természetes? A vízügyi igazgatóságnak, mint annyi más munkahelynek van saját üdülője is. Kell az, mert meglehetősen kevés SZOT-beutaló jut a két és fél ezer embernek évente. Ráadásul nem csak nyárra szólnak a beutalók. így hát van vállalati üdülő, ahol teljes ellátással, vagy anélkül jobbára családok üdülhetnek. Általában szívesen megy vállalati üdülőbe, aki egyszer próbálta. A nagycsaládosoknak különösen a „szabad”- kasszás lehetőség tűnik jónak. Mármint az, hogy a jól berendezett üdülőben éppúgy főz családjának az asszony, mint otthon. Szerényen is lehet üdülni! (A kérdés csak az, milyen szabadság, pihenés ez a nőnek? — a szerző.) Vannak faházak is. A vízügynek például Cserkeszőlőn, a Berekben és Tiszaőrsön, másoknak a Balatonon, a hegyekben. Nos, a vízügyesek most azon gondolkodnak: a gyógyvizek mellett hétvégi üdülőnek alakítják át a fa- házakat. Az a tapasztalat ugyanis, hogy az ízületeit fájlaló, a természet szabad ege alatt dolgozó reumás munkásemberek arra inkább hajlanak, hogy hét végén, 2— 3 napra melegvíz, gyógyvíz mellé utazzanak. És hátha a 2—3 nap után jövőre, vagy azután kíváncsiak lesznek egy kéthetes üdülésre, igazira is? Nem rossz gondolat, talán többet ér, mint az „agi- tálás”. A MEZŐGÉP gyáraiban úgy szervezték a vállalati üdülést, hogy egyhetes turnusokat kínálnak. — Maradjon szabad idő otthonra is, a családi dolgokra — mondja Hegyes János. — Lehet, ennek is tulajdonítható, hogy az idén a munkások részaránya javult: a vállalati üdülésben 52,1 százalékban részesedtek a íizikai munkások. A Papírgyárban élcelőd- nek, nem is jogtalanul. Nászutasok előnyben? — mondja a szakszervezeti bizottság titkára. Az ugyanis az igazság, hogy miközben a népesedés- politikai határozat szellemében munkálkodunk, a SZOT nem tudta nagy hirtelen, — még mostanra se — kellőképpen növelni a családos üdülőket. Ezért aztán megtörténik, hogy például egy ezer munkást foglalkoztató gyár alig kap családos beutalót. A Cukorgyárban megszervezték a külföldi üdülés egy új formáját: a vállalati autóbusz viszi szép tájakra a családokat. Mellette ugyancsak családok üdülhetnek Balaton- szabadiban és Bogláron is. Van ugyanis olyan családos munkásember, aki szívesen útrakel. Azt mondják, csak az első üdülésre adják nehezen a fejüket az emberek. A legtöbb kedvet kap a következőkhöz. Ezekhez az elsőkhöz kellene kedvet csinálni! Úgy például, ahogyan Tóth Dénes kétgyerekes munkásnak csinált a munkahelye. A fiatal házaspár már májusban ragyogott. Újságolták mindenkinek: külföldi üdülést kaptak, utaznak a két gyerekkel. Eddig nem mehettek, a kicsi lány most hároméves, a fiú betegeskedett. És három éve vettek lakást, most letelt végre az utolsó bútorrészlet is. Mibe került ez a négyszemélyes boldog két hét? Annyiba, mintha itthon egy vállalati üdülőbe mentek volna, legfeljebb az útiköltség lett volna egy kicsivel több, ha a szakszervezet abba is nem segít. De segített. Tóthék azóta is jókedvűek, kiegyensúlyozottabbak. Látszik rajtuk, életükben először pihenéssel teltek szabadság- napjaik, kikapcsolódtak, kicsit megújultak, felfrissültek. Ez a család kimondta: először féltek, idegenkedtek. Már ezután nem lesz kételyük, szorongásuk. Másoktól hallottam; meggondolják, érdemes-e három, négy naponként elfogyasztani az éves szabadságot, a pihenés, felfrissülés idejét. Mégis ... ■■■■ ■■■■ ■■■■ ■ ■■■ ■■■■ ■■■■ Bonyolult kérdés ez még mindig. Szokások, idegenkedések, körülmények gátolják, s közbeszól a pénz is, a család anyagi helyzete. Esetenként ez utóbbi lehet nagy akadály is. Korántsem akkora és annyi azonban, mint vélnénk. Nagyon remélem, vitapartnerem is elmegy előbb-utóbb. Ha a bútorrészletnek is vége, talán már jövőre. A szakszervezeti bizalmi és az üdülési felelős ugyanis nem rest. Újra meg újra kínálja a lehetőséget. Vállalják. Sóskúti Júlia
