Szolnok Megyei Néplap, 1978. október (29. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-29 / 256. szám

■ 1978. október 29.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

9

Az ismeretlen megnyomta a csengőt. Mintha pókhálóba ragadt légy zümmögött volna valahol a ház falai között. Majd könnyű léptek zaja hallatszott, kulcs zörgött a zárban, kinyílt az ajtó.

A küszöbön öregasszony állt, vállán sállal. Kicsiny lábán nagy mamusz, ősz haja ezüstösen csillogott a félhomályban.

— Jó napot! — köszönt a férfi. — Itt van a kiadó szoba?

AZ asszony felmérte az ismeretlent, mintha a külsejéből akarná megállapítani: rendesen fogja-e fizetni a lakibért. Tüzetesen megnézte a férfi gyűrött nyakkendőjét, fakó kalapját, viseltes ruháját, s csak nem akaródzott mondania, hogy a szoba foglalt. A szoba már néhány hónapja üresen állt, és nehezen akadt albérlő. Aztán meg éppen ezek a kopottruhásók szoktak rendesebben fizetni, s nem azok, akik selyeminget, új tollas kalapot hordanak.

— Tessék — szólalt meg az öregasszony, és bevezette az ismeretlent.

Sötét folyosón mentek keresztül, majd beléptek egy zöld falú szolbába.

A férfi »így nézett körül, mint aki gyakorlott az ilyesmiben: ágy, szekrény, asztal, székek, plüss kanapé — minden rozzant, minden kopott, minden töredezett, félig szétesett. Az ócska bútorokkal zsúfolt Szobában Ikét-három ízléstelen kép függött a falon. Meztelen nők fürdőztek nagy ártatlanul a természet ölén, de mosolyukban annyi kacérság volt, mintha kabaréban lennének. Az ismeretlen magába szívta a fülledt levegőt, az ódon szekrény tk- ből, ládákból áradó nehéz szagot. Az ablakhoz ment, s ahogy szórakozottan kinézett, egy sokerkélyes, sokablakos, magas épület hátsó falára látott. A szoba tetszett neki, tetszett az ósdi berendezés. Az ismeretlen, külsejéről ítélve, egyike lehetett azoknak az örök albérlőknek, akik mindig ilyen szobákban laknak: plüss kanapék, homályos tükrű szekrények, kinyúlt rugójú, nyikorgó ágyak, beteg asztalok, székek között,- melyekből mindig kiáll egy-egy aljas szög, és öreges rosszindulattal üldözi az embert. A vendég visszament a szoba közepére, és félhangosan megkérdezte:

— Mosdó nincs?

— Nincs — felelte az asszony. — A konyhában kell mosdania.

Ezután a lakbérről kezdtek beszélni. A beszélgetés során a férfi is, az öregasszony is feltárt valamit életéből.

Az asszony özvegy, s kis nyugdíját a lakbérrel pótolja. Egy asszony lánya van vidéken és egy fia Amerikában, Detroitban. „Uraságod már bizonyára hallott Detrodt- ról?” — kérdezte az asszony. Hogy tudatlanságát leplezze, az úriember azt felelte, hogy Amerikában a világ minden tájáról vannak emgiránsok. A kis kitérő után újra a lakbérről beszéltek. Az ismeretlen megemlítette, hogy egy magánvállaflaitnáli dolgozik, és a fizetése nem nagy. Az asszony engedett. Jó, odaadja a szobát olcsóbban, csak aztán rendszeresen fizessen. Ja, és még valamit: van-e az uraságnák sok ismerőse, és gyakran meglátogatják-e? Nem, nincs sok ismerőse, magányosan él, rokonai sincsenek. A mimikából egyenesen hazajön, és csendes, mint a légy. Az öregasszony megörült: csendes, mint a légy. Pontosan ilyen albérlőt szeretett volna. És mint ahogy általában az ismeretség kezdetén minden új házigazda és minden új albérlő, úgy az asszony és az ismeretlen is különös rokonszenvet érzett egymás iránt. „Nem kér egy kis édességet uraságod?” /Äz úriember megrántotta a vállát, szégyenlősen pislogott, de mégis megette az édességet. Sőt a detroiti fiú fényképét is megnézte, és előleget adott a szobára,

Másnap a férfi már hozta is csomagjait: két vászonkoffert, tömve ruhaneművel és a háztartás szegényes kellékeivel. A behordott holmitól egyszerre élet költözött a szobába. Az ágy előtti kis szőnyegre rongyos papucs pottyant, az egyik székre fes- lett ujjú zubbony került, a szekrényben télikahát nyújtózkodott, s az asztalon alumínium poharak, pléh spirituszégő, kanalak, villák zömint valami filmvásznon, mindig ugyanaz a kép rezgeti: egy fiatalember hegedült. Az ablak zárva volt, és hang nem hallatszott. A fiatalember még kezdő muzsikus lehetett. Keze bizonytalanul húzta a vonót a hegedű húrjain, s egész teste szorgalmasan hajladozott a játék ütemére. Az albérlő estéről estére mindig egyforma képet látott a szemközti ablakban, s mint ahogy a kép nemválSZVETOSZLAV MINKOV:

Mese a begóniáról

rögtek. A tárgyak és ruhadarabok gyökeret eresztettek a szobában, s a négy fal' között feldobogott egy új élet ritmusa.

Az új bérlő akkurátus embernek látszott. A háziasz- szony engedélyével néhány szöget vert az ajtó 'belső felére. Ezekre akasztotta a törülközőt, a kötött mellényt meg a sapkát. Végül gondosan felírta nevét egy üres névjegyre, s a név alá zárójelben odaírta: „Két csengetés!” Az így előkészített névjegyet aztán kiszögezte a csengő alá, a bejárati ajtó mellett. Tudta jól, hogy senki sem fogja keresni, tehát a figyelmeztetés teljesen felesleges, de hát mindenkinek megvannak a maga szokásai. Akkurátus barátunk megszokta, hogy minden eddigi lakásának ajtajára kiszögezzen egy ilyen névjegyet, s nem gondolt arra, hogy már évek óta senki sem érdeklődik létezése felől.

Az albérlő korán reggel elindult hazulról, s estefelé, sötétedéssel került haza. Néha otthon étkezett. Hozott egy darab kenyeret és valamit, kis papírba. Az asztal egyik sarkát leterítette egy fehér kendővel, és lassan, elgondolkozva evett. Ha kenyérhéj vagy kis szalámivég maradt, az egészet betakarta a fehér kendőbe, és az asztalfiókba tette. Még a morzsát sem dobta el. Ujjaival felcsipe- gette és elropogtatta. Azok közé tartozott, akik tudnak a pénzzel bánni.

Esténként, lefekvés előtt, elüldögélt egy kicsit az ab-, laknál, és a szomszédos épület piszkos, magas falát nézte. Ott, pontosan szemben, egy világos ablak sárgállott a sötétben. Az ablakban,

tozott, nem változott az ő kívánsága sem, hogy estéről estére valami közönyös kitartással szemléje.

Mire gondolt ilyenkor ez az ötvenéves, kopasz, jellegtelen szemű férfi? Talán az ablakban hegedülő fiú valami távoli dologra emlékeztette saját miíitjából? Talán valaha ő is játsrött hegedűn, s azt hitte, muzsikus lesz belőle. A gyermekek nagy igyekezettel futnak a pillangó után, de felnőnek, s már észre sem veszik a színes pillangót. Fiatal karában az ember álmodozik, célt kerget. Aztán megöszül vagy megkopaszodik hirtelen, arca tele lesz ráncokkal, karja elvékonyodik, mint a madarak lába. Elsüllyed a hétköznapok sűrű szürkeségében, s ezt sem más, sem sajátmaga nem veszi észre. Hát lehet életnek nevezni ennek az albérlőnek az életét? A világ idegen volt számára, nem érték el hozzá az események, hatalmas üresség töltötte be egész életét. Mit tudott? Csak az utat ismerte otthonról a hivatalba, az olcsó vendéglőt, a dűledező mosodát, ahová mosni vitte ruháját. Ünnepnapokon sétára indult, de hamar visszatért. Azt képzelte, meghűl, v ha sokáig sétál. A meghűlés miatt érzett megmagyarázhatatlan félelem állandóan üldözte. Ügy érezte, mindig huzatban áll, valahonnan mindig fúj a szél. Egyetlen veszélytelen szórakozás volt: esténként leült az ablak mellé, s gondolatok nélkül, tompán figyelte a szemközti ház erkélyeit és ablakait, nézte a fiút, ahogy hegedül, kivárta, amíg eloltja lámpáját, hogy ő is elolthassa a magáét.

Mohácsi Regős Ferenc Székely Bertalan-dijas festőművész munkáiból nyílt kiállítás a Fényes Adolf teremben. Kiállításáról a Halak című üvegablak-tervét mutatjuk be - (Fotó: Várszegi László)

Egyik reggel, amikor munkába indult, a háziasszony megállította a folyosón. Néhány hétre vidékre utazik, mondta, a lányához. Kisbabájuk született, és szükség van a segítségre. Kérte az albérlőt, zárja be gondosan az ajtót, csavarja el gondosan a konyhai vízcsapot.

Az albérlő magára maradt, és pontosan végrehajtotta a háziasszony utasításait. Bezárta az ajtót, elcsavarta a konyhai vízcsapot.

így érkezett el a nap, amikor valami szokatlan történt. Vasárnap reggel volt. A magányos albérlő a szobájában ült, és kávét főzött a spirituszon, amikor hirtelen a folyosó végén hosszan, érdes hangon felzümmögött a csengő egyszer és azután még egyszer. Az albérlő hegyezte a fülét. Neki csengettek. Ki keresheti? Ennyi év után, úgy látszik, vannak még, akik nem felejtették el. Persze, ez az akkurátus ember egészen természetesnek vette életének e szokatlan eseményét, mintha mindennap hallaná a kétszeri csengetést. Kiment az ajtóhoz, kikukucskált a függöny mögül. Kint nem volt senki. Kinyitotta az ajtót és a küszöbön levelet vett észre. Lehajolt, a kék borítékot felemelte a földről: a borítékon saját nevét és címét látta.

Helyében mindenki legalább egy kicsit meglepődött volna, hogy levelet kap, miután már nagyon-nagyqn régen nem csengetett a postás az ajtaján. Valami homályos kapcsolatot érzett volna magi és a külvilág között, megérezte volna annak a titokzatos láncolatnak az áramát, mely az embereket, még a legmagányosabbakat is összeköti. De ebből az emberből, úgy 'látszik, hiányoztak a gondolatok és az érzések. ‘Nyugodtan kibontotta a’ borítékot, kivette az összehajtó, gatott levelet és elejétől végéig elolvasta.

A háziasszony írt. Megkérte, öntözze a szalon ablakában álló begóniát. A konyhai vízcsap felett van egy polc, azon egy fehér 'bögre. Ebben a bögrében vigye a vizet a cserépbe. Azután emlékeztette, hogy 'be kell zárnia az ajtót, és meg kell szorítania a vízcsapot.

Az öregasszony a távoli városkában is gondot visel a házára, a szalonban álló begóniára és a fehér bögrére a konyhában. Miért éppen ezzel a bögrével kell öntözni a virágot, és nem mással? A háziasszony még csak el sem tudta képzelni, hogy a legkisebb változás is történjék mindennapi szokásaiban. Számára a holt tárgyak már különös értelmet ési jelentőséget nyerték, behatoltak életébe, és megelevenedtek.

Az albérlő gondolkodás nélkül a konyha felé indult.. Fogta a fehér bögrét, megtöltötte vízzel és bement a szalonba.

Ott bent, az öreg családi fényképek intim múzeumának titokzatos félhomályában, a magányos albérlő úgy mozgott, mintha temetőben volna. Csend volt, egy szék- rény tetején két gyertyatartó és egy óra lyukas számlapja csillogott. A szoba mélyén tükör fénylett hidegen. Va larni kimondhatatlan vigasztalanság áradt körös-körül minden tárgyból, láthatatlan pókhálóval fonta be az egész szobát, rátapadt az arcképekre, és fullasztotta a begóniát, amely az ablak poros üvege mögött hervadozott.

E gyforma napok, mérhetetlen hosszú órák és percek fűződtök füzérré. Az élet a házban folyt tovább, ugyanúgy, mint régen. A többi folyosón nevetgéltek a cselédlányok, a lépcsőkön gyermekek fűtik ár óztak. Az albérlő árnyékként járt közöttük, és gondosan locsolta a begóniát a szalonban. És sok kilométerre onnan a háziasszony is gondosan fürösz- tötte a kisbabát, aki csodálkozó szemmel nézett szét a világban.

Rákosi Gábor fordítása

Ismereteink tárháza

Művelt

embernek korábban azt tartották, aki rengeteg számot, dátumot, adatot tudott fejből idézni. Időközben azonban annyira bővült az ismeretek tárháza, hogy ä sokféle tudomány megannyi alágából vajmi kevesen tudnák kapásból megmondani akár csak a legköznapibb adatokat is. Szinte naponta vagyunk tanúi új országok függetlenné válásának, földrajzi fogalmak és számok megváltozásának, termelési mutatók módosulásjának. S még akkor nem is esett szó az élet különböző területein dolgozó híres emberekről, akiknek életrajzi adataira gyakran szükség van, ám ezek is gyakran változnak.

Éppen ezért ma már a művelt ember fogalmát inkább úgy lehetne meghatározni: az számítható oda, aki tudja, hogy mit milyen lexikonban keressen.

Rövid visszapillantás: lassanként negyedszázada, 1954. március 15-én alakult meg önálló vállalatként a Magyar Enciklopédia szerkesztősége. Ez volt az első próbálkozás ahhoz, hogy megjelenjék tudományos igényű, összefoglaló mű, amely már a fel- szabadulás óta bekövetkezett változásokat is mutatja. Az első ngay munka, az Űj Magyar Lexikon 1959-ben kezdte elhagyni a nyomdát. Érdemes idézni előszavából: „Megjelentetését elsősorban az teszi halaszthatatlanná, hogy a magyar olvasó- közönség hatalmasan kiszélesedett köre kétségtelenül igényt tart egy olyan összefoglaló műre, amely röviden, közérthetően és megbízhatóan tájékoztat az ismeretek haladásáról, a társadalmi vívmányokról..

Nem utolsósorban a közismert nyomdai „átfutás” okozta, hogy a hat kötet megjelenése újabb évekbe telt. Sok adat elavult már addigra, mire — 1962-ben — napvilágot látott az Üj Magyar Lexikon hatodik kötete is. Éppen a sok változás indokolta, hogy kiegészítőként — egy újabb évtized múltán — kiadják a 7. kötetet. Általános megállapítás, hogy ennek sikerült elkerülnie az Űj Magyar Lexikon alapvető hibáját: a régebbi lexikonok sok fontos adatát, ott szerepelt, jelentős személyiségek egész sorát hagyta ki, más, kevésbé jelentőseknek túl nagyteret szentelt. A pótkötet igyekezett az egyensúlyt némileg helyreállítaná.

Minden hibájával együtt — általános ismerettárként mindmáig egyetlen az Üj Magyar Lexikon, s az érdeklődést mutatja, hogy évente 40 000 példányban jelenik meg változatlan utánnyomása. Az össz-példányszám már megközelíti a 400 ezrét. A legközelebbi évekre sem tud jobbal biztatni a Magyar Enciklopédia szerkesztőségének feladatkörét átvevő Akadémiai Kiadó. Csupán újabb és újabb, változatlan utánnyomások várhatók.

Hasonló a helyzet a Magyar Irodalmi Lexikonnal is.

Bármilyen szükség volna új magyar irodalmi lexikonra, senki nem tudja megmondani, mikor kerülhet sor megjelenésére. Az ok: azok a lexiknnszerkesztők, akik képesek lennének egy ilyen nagyhorderejű és jelentőségű munka összeállítására, jelenleg a Világirodalmi Lexikon újabb kötetein dolgoznak. Ennek 6. kötete 1979-ben jelenik meg, válogatják a nagyon bőséges anyagot a továbbiakhoz. Lehet, hogy az egész munka a tíz kötetet is meghaladja majd.

Lényegesen rövidebb lélegzetűnek szánták a Pedagógiai és a Biológiai Lexikon köteteinek sorozatát, mindkettőből eddig 3—3 kötet jelent meg, a negyedik a következő hónapokban, talán a téli könyvvásárra várható. Ezekkel teljes lesz a Pedagógiai és a Biológiai Lexikon —, ha egyáltalán lehet .teljességről 'beszélni manapság lexikonoknál. Különösen az utób- ibit, a Biológiai Lexikont fenyegeti a gyors elavulás veszélye a természettudományok, ezen belül a biológiai kutatások világszerte tapasztalható gyors haladása nyomán.

Ugyancsak négykötetes lesz a Néprajzi Lexikon, amelynek első kötete megjelenésekor a vártnál is nagyobb közönségsikert aratott. Már akkor tervezték, hogy hamarosan követi a második kötet. Ezt azonban igen szomorú akadály hátráltatta: a Néprajzi Lexikon fő- szerkesztője, a magyar néprajz elismerten legkiválóbb tudósa, Ontutay Gyula elhunyt. Halála e téren is pótolhatatlan veszteséget jelent. A szerkesztőség most már nélküle kénytelen folytatni a munkát, s a Néprajzi Lexikon második kötete az

1979- es Ünnepi Könyvhétre a tervek szerint megjelenik.

Némileg pótolja az Űj Magyar Lexikon hiányosságait a népszerű Magyar Életrajzi Lexikon. Ennek első kötete 1967-ben, a második két évvel később jelent meg. Azóta számos adat korrekcióra szorult, nem utolsósorban azért, mert az Életrajzi Lexikonban csak befejezett életművek szerepelnek. Az időközben 'bekövetkezett változásokat a harmadik kötetbe vették fel, az előreláthatólag

1980- ban kerül a könyvesboltokba.

Megkezdődtek az Űrhajózási Lexikon előkészítési munkái is. Még a kezdet kezdetén tartanak ugyan: a szinte napjainkban született új tudományág hazai legjobb szakemberei állítják ösz- sze a kéziratot, amely jövőre kerül a szerkesztői asztalra. így az Űrhajózási Lexikon — benne minden bizony- nyál' az első magyar űrhajós vagy talán űrhajósok nevével — • az 1980-as évek elején hagyja el a nyomdát.

Ennél is távolabbi terv: a Jogi Enciklopédia kiadása. Az előkészületek itt is megkezdődtek, de még távol vannak attól, hogy a kézirat leadását és nyomdába kerülését is beütemezhessék. Kétségtelenül nagy szükség van rá a jogpropaganda szempontjából is. No meg — talán elsősorban — azért, hogy megkönnyítse „az íróasztal mindkét oldalán”, a hivatali dolgozók és a hivatala« ügyeiket intézők számára egyaránt az eligazodást a tengernyi jogszabály között.

Mindez mutatja, hogy a lexikonok szerkesztősége, az Akadémiai Kiadó igen sokrétű munkát végez, s arra törekszik, hogy az életnek minél több területéit dolgozza fel a lexikális ismeretek ösz- Szegyűjtésévei és közreadásával. A mindinkább megnövekvő igények állnak az egyik oldalon — a szűk létszám, a szerkesztői „kapacitáshiány” és a csak lassacskán javuló nyomdahelyzet a másikon.

26 féle lexikon jelent meg Magyarországon 127 .kötetben, összesen 48 kiadásban. Elismerésre -méltó (teljesítmény, hiszen soha azelőtt ennyi, az ismereteket terjesztő, az adatokat összegyűjtő és bárki számára könnyen hozzáférhetővé tevő munka nem látott napvilágot. Mégis kevés, mert a közönség igényei mérhetetlenül megnőttek, érdeklődési köre a korábbival összehasonlíthatatlanul bővült.

S mert az ifjilság egyre inkább azt hallja az iskolákban, hgoy az adatokat, számokat, évszámokat nem kell tömegével megjegyezni, azok megtalálhatók a lexikonokban — jó lenne mihamarabb ott tartani, hogy mind több csalód könyvespolcán megtalálhatók legyenek a lexikonok.

Várkonyi Endre

25 év alatt

Összeállította: Rékasy Ildiké