Szolnok Megyei Néplap, 1978. október (29. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-26 / 253. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. október 26. SZOLNOK MEGYEI HrpFip 1978. OKTÓBER 26., CSÜTÖRTÖK DÖMÖTÖR NAPJA A Nap kél 6.18 — nyugszik 16.37 órakor. A Hold kél 0.17 — nyugszik 14.14 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: átmenetileg erősen megnövekvő fel­hőzet, esőkkel, záporok­kal. Megélénkülő déli, délnyugati, majd meg­erősödő és északnyugati­ra forduló szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 8, 13 fok között. Bemutatkoznak a jászsági fafaragók Amatőr népi-díszítőművé­szeti és fafaragó kiállítás nyílt tegnap Jászberény bért, a Déryné Művelődési Köz­pont és a Cipőipari Vállalat művelődési bizottsága szer­vezésében. A kiállításon a tanítóképző főiskola népi­díszítőművészeti csoportja és jászsági fafaragók mutatják be alkotásaikat. A kézimunkákat, kun és jászsági szűrh önzéseket ki­állító csoport tagjai eredeti hímzésekről^ fényképfelvéte­lekről ismerték meg a külön­böző tájegységek hímzéseit, néprajzi, díszítőművészeti és népviseleti hagyományait. A kiállítás, amit Bakó Gáspár, az MSZMP városi bizottságának titkára nyitott meg, november 2-ig várja a látogatókat. NSZK vendégek a Hűtőgépgyárban Milos Crnjanski Nyolcvanöt évvel ezelőtt. 1893. október 26-án született Milos Crnjanski szerb költő és regény­író, a két világháború közötti időszak egyik kiemelkedő Iro­dalmi alaka. Hányatott élete volt. Az első világháborúban magyar katona­ként járta be a csatatereket. A második világháború után hosz- szabb ideig emigrációban élt Londonban és csak 1964-ben tért vissza hazájába, Jugoszláviába. Háborús élményei hívták életre prózai fő művét, az 1929-ben megírt, magyarul 1941-ben napvi­lágot látott örökös vándorlás című regényét, amelyben a Ma­gyarországon letelepedett szer- bek utódainak céltalan pusztu­lását, elvérzését mutatja be — a Habsburgok érdekeiért. E re­gényét 1963-ban jelentősen kibő­vítette. Könyvének hangvétele expresszionista; erőteljes prózá­ját is borongó líra járja át. Ismertebb műve még Ithaka lírája című verseskötete Napló Camojevicről című regénye. A Külkereskedelmi Mi­nisztérium és a Magyar Ke­reskedelmi Kamara vendége­ként hazánkban tartózkodó nyugatnémet küldöttség teg­nap ellátogatott a jászberé­nyi Hűtőgépgyárba. A dele­gáció vezetője dr. Rudolf Eberle, a Baden-Wuertem- berg tartomány államminisz­tere, tagjai kormányfőtaná­csos, . kormánytanácsos, cég- tulajdonosok, bank. és üzem­igazgatók. A vendégek különösen az ipari hőcserélők gyái'tása iránt érdeklődtek. A tájé­koztató utáni kötetlen be­szélgetés folyamán szóba ke­rült a meglevő jó együttmű­ködés továbbfejlesztésének lehetősége, a kooperáció, a gyártásprofil megosztása, Szüretelik a szőlőt a Mátra-aljai borvidéken. A markazi Mátra-völgye Mezőgazdasági Termelőszövetkezet pincéjé­ben már hordóba került az új termés Petőfi adó 12.55-kor Tanyák lámpásai Ezzel a címmel hangzik el a szolnoki stúdió műsora ma 12.55 óra és 13.25 óra között a Petőfi-adón. Gárdonyi Gé­za múlt század végén szüle­tett regénye, A lámpás óta, nagyot változott a világ, s benne a tanya, e sajátosan bomló világ. Hogyan gondol­kodnak és dolgoznak Békés, Bács-Kiskun és Szolnok me­gye tanyádnak „lámpásai", kik azok, akik a szétszórt ta­nyai körzetek közművelődé­séért felelősséget éreznek és vállalnak? Erről beszél a műsorban a leleményes újí­tó-pedagógus, Enyedi Ferenc Kétpóról, az egykori békési Fényes-tanya tanítója, Lam- per Mihály, a békéscsabai, Szabadság Tsz vezetői, Ba- gyinka György és Zsilinszki János. Bács-Kiskunban Ágas­egyházára, a Sándor-telepi iskoláéba látogattak el a ri­porterek, hogy a hangulatos tanyai klubest- után Zám Ti­bor szociológussal és Buda Ferenc, József Attila-díjas költővel beszélgessenek el a tanyai művelődés lehetősé­geiről. A műsort a Jászság folklórjának jeles ismerője és gyűjtője a jászszentandrási Járás-tanya .„kedélynevelő foglalkozásainak” jóízű mű­velője, Molnár István zárja, aki még egy édesapjától ta­nult szép nótát is mond, de­rűs életszemléletének bizo­nyítékaként. A Tanyák lám­pásai c. félórás összeállítás riporterei: Korán Éva és Dr. Pálréti Ágoston. — pálréti — Családalapitó fiataloknak Áruvásárlási kölcsön Ebben az évben vált köz­kedveltté a családalapító fia­talok kedvezményes áruvá­sárlási kölcsöne. A tavalyi­nál két és félszer több, vagy­is mintegy ezer fiatal házas­pár élt a lehetőséggel, hogy előtörlesztés nélkül, kizáró­lag hitelből vásárolja meg a lakása berendezéséhez szük­séges bútorokat, háztartási gépeket. Részükre a kölcsön visszafizetése is kisebb meg­terhelést jelent, hiszen a fel­vett összeget három év alatt törleszthetik vissza, és az OTP által felszámított ka­mat mértéke is alacsonyabb, mint az egyéb áruvásárlási kölcsönöké. Kirándulnak a kertbarátok Közös kirándulást szerve­zett tagjainak a hét végén az újszászi kertbarátklub. A helyi Szabadság Tsz autóbu­szával negyvenen Szarvasra látogattak, ahol az arboré­tum növénykülönlegességei­vel ismerkedtek. Következő közös rendezvényük a no­vember 5-én az újszászi mű­velődési házban megrende­zendő termékkiállítás lesz. r­Legalább lenne valami nyom Swanssonné a következő­képpen kezdte vallomását: — Éppen lefelé készül­tünk az ebédlőbe, amikor belépett az inas és jelen­tette, hogy egy úr kíván beszélni a férjemmel. Har­ry megkérdezte, hogy hív­jak, mire az inas azt felel­te: „Az úr nem mondta meg a nevét, csak annyit közölt, hogy élet-halál kér-l désről van szó.” — Akkor a férjem meg­kért, — folytatta Swans­sonné —, hogy kísérjem le a könyvtárba. Amint be­léptünk, az ismeretlen fel­ugrott a karosszékből, zse­béből pisztolyt rántott elő és háromszor lőtt. Harry holtan esett össze. — És maga nyugodt ma­radt, asszonyom? — kér­dezte a felügyelő. — Nem. özvegy marad­tam — felelte méltóság- teljesen Swanssonné. Foster felügyelő folytat­ta a kihallgatást: — Hozzányúlt valaki va­lamihez a könyvtárban? — Igen. A lányom. Mint mindig, most sem tudta türtőztetni magát és meg­fogta ... — Mit? — A felügyelő felállt az asztaltól. — A holttestet. Mikor látta, hogy az apja mozdu­latlan, kivett á zsebéből egypár bankjegyet. Ez már olyan reflex nála, érti? — ön telefonált a rend­őrségnek? — Nem. Amikor az is­meretlen lőtt, az első dol­gom volt, hogy bevegyek két nyugtatót. A dörrenés­től szörnyen megfájdult a fejem. — Hát akkor ki értesí­tette a rendőrséget? — A bátyám. Éppen ná­lunk volt ebédelni. — És most hol van a kedves bátyja? —Azt mondta, rögtön jön, mihelyt végez a desz- szerttel. Mivel gyermekko­ra óta nincs oda az édes­ségért, gondolom, hamaro­san itt lesz. Meglehet, hogy 'már jövőre ... Tudja, olyan ideges szegény. ,.,Hú- gocskám — mondta —, jobb lesz, ha nem most, hanem egy kicsit később beszélek a felügyelővel.” És elutazott. Most már út­ban van Mexikó felé. Ap­ropó, nem tudja véletlenül, mikor zár a bank? — Mi dolga a bankkal, asszonyom? — Ö, csak azt szeretném megtudni, mikor kapom meg a szegény férjem után járó pénzt. Képzelje, még két hete sincs, hogy fél­millió dolláros életbiztosí­tást kötött — és milyen szörnyű véget ért! A felügyelő gondterhel­ten imkargatta az állat. — Nem akarok szomo­rúságot okozni, asszonyom, de eddig semmi gyanús szálat nem látok ... Leg­alább lenne valami nyom, amin elindulhatnánk! Mitjans írását fordította Zahemszky László Először Magyarországon Országos gyermekkönyvhét Sok-sok társadalmi szerve­zet, minisztérium, országos főhatóság fogott össze, hogy a jövő évi gyermekek éve beharangozásaként sor ke­rülhessen hazánkban először az országos gyermekkönyv­hét rendezvénysorozatára. Az összefogás eredményeként létrejött Országos Szervező Bizottság irányításával a Móra Ferenc Ifjúsági Könyv­kiadó és a Magyar Könyv­kiadók és Könyvterjesztők Egyesülése szervezi ezt a fi­gyelemreméltó rendezvény- sorozatot. A hét célja, hogy alkalmat adjon a gyermekirodalom népszerűsítésére, hogy erő­sítse a gyermek és könyv kapcsolatát, megszervezze a csapat „tökéjét” Röpülj páva Utolsó forduló — élen Baranya Utolsó fordulójához érke­zett a „Röpülj páva” nép- művészeti vetélkedő: a tele­vízió október 27-én sugároz­za a döntő befejező részét a Pataky Művelődési Köz­pontból. Az eddig lezajlott három forduló után a zsűri értéke­lése szerint — Baranya me­gye csapata áll az első he­lyen 133 ponttal: Veszprém a második 131 ponttal. Az utolsó fordulóban a Tolna megyei' székelyek és a szigetköziek mutatják be tudásukat. Az eredményhirdetést és a gálaestet november 4-én ren­dezik meg — ismét a Pa­taky Művelődési Központ­ban. Itt dől majd el, hogy kik nyernek majd egy-egy mikrobuszt. A gálaesten a győztesek szerepelnek. Ittasan vezetett Szabó Lajos, Karcag, Vasút út 1. sz. alatti lakos, hiva­tásos gépkocsivezető a Sütő­ipari Vállalat gépkocsiján úgy vett részt a közúti forga­lomban, hogy előtte szeszes italt fogyasztott. A karcagi városi kapitányság szabály­sértési előadója Szabó Lajost 1 ezer 500 forint pénzbírság megfizetésére kötelezte. Lukácsi Endre Jászjákóhal- ma, Kapitányrét tanya 116. szám alatti lakos, mielőtt motorkerékpárra ült szeszes italt fogyasztott.' Vesztére, mert a Jászberényi Járási-vá­rosi Rendőrkapitányság sza­bálysértési hatósága 3 ezer forintra büntette és 6 hónap­ra „elbúcsúztatta” járműve­zetői jogosítványától. gyermek és könyv találkozá­sát, ' hogy felkeltse az olva­sás iránti tudatos igényt az óvodai és általános iskolai korú gyermekek körében. A cél eléréséhez természe­tesen szükség van a könyv­tárosok. népművelők segítsé­gére, akik az úttörővezetők­kel és pedagógusokkal. együtt a leghatásosabb módszere­ket tudják alkalmazni a gyermekkönyvhét rendezvé­nyein. Hogy ez a hét a könyv és a gyerekek talál­kozásának megfelelő fóruma lehessen, részletes forgató- könyvet adtak ki, amelyek felhívásokat, javaslatokat, ajánlásokat tartalmaznak az úttörőcsapatok, a különböző közművelődési intézmények számára. Kastélyból szálloda 1980-ra elkészül Zalaeger­szegén a megyei idegenfor­galmi hivatal 200 személyes szállodája, amely a Balatoni út mellett épül fel. Idegen- forgalmi célokra hasznosít­ják a város közelében levő egervári várkastélyt is. Mű­emlék jellegét megőrizve 80 ágyas szállodát rendeznek be a reneszánsz épületben. Ungvári, nyíregyházi diákok Közösen kutatják a Tiszát Űjabb területtel gazdago­dott az ungvári Állami Egye­tem és a nyíregyházi Tanár­képző együttműködése: a Tisza közös kutatására írtak alá szerződést a napokban. A kutatások célja: a jelen­legi állapotok felmérése alap­ján a természet- és környe­zetvédelmi feladatok, az ön­tözési és tájrekonstrukciós tervek megvalósításának elő­segítése. A kutatások ered­ményeit a tiszakutató bizott­ság kiadványában, a Tiscia- ban közlik, amelynek szer­kesztésében két szovjet szak­ember is bekapcsolódik. Tűzoltó házmester Szolnokon, a Széchenyi la­kótelep Jászi Ferenc út 4. sz. II. emeleten levő folyosón éghető anyagot tároltak, amely kigyulladt feltehetően egy eldobott cigarettavégtől. A közművezetéken és a vi­lágító udvar nyílásán keresz­tül a tűz tovaterjedhetett volna, ha Lajkó Csaba ház­mester gyors beavatkozással meg nem akadályozza, Építenek is, tataroznak is Az idén kezdték gyártani a tiszaföldvári Építő-, Vas­ipari és Szolgáltató Szövet­kezetben a családi házak kis­kazánjait. Az új termékből év végéig 800 készül el. Jól haladnak‘ a szövetkezet építői annak a nyolclakásos, takarékszövetkezeti ház­tömbnek az építésével is, amelyet 1979 első felében ad­nak át a nagyközségben. Az építők egy másik csoportja Szolnokon dolgozik, mintegy 15 millió forint értékű lakás- tatarozási munkát fejeznek be december végéig. © OSZTÁLYFŐNÖKI órán a néphadseregről. A szolnoki Abonyi úti iskola 6. osztályá­ban ma a Magyar Néphadse­reg fegyvernemeivel és a rendfokozatokkal ismerked­nek a diákok. ■ A MODERN lengyel épí­tészetről tart ma előadást Szolnokon, délután fél öttől a TIT Kossuth téri klubjában Jerzy Szwej, a koszalini vaj­daság műemlékvédelmi hiva­talának főrestaurátora. © A KUNMADARASI Kos­suth Termelőszövetkezet szo­cialista brigádjai részére szombaton — október 28-án — délután vetélkedőt rendez az OTP kunmadarasi fiókja és a művelődési ház. ■ CIGÁNY-ANKÉTOK. Egyre nagyobb a sikere a megye különböző települése­in rendezett cigány-ankét- nak, ahol az egészséges élet­módról, a környezet szerete- téről és megbecsüléséről esik többek között szó. Holnap Túrkevén, hétfőn délután pe­dig Karcagon rendez a helyi Vöröskereszt és a Hazafias Népfront ankétot. © AZ UTOLSÓ simításokat végzik Martfűn azon a húsz lakásból álló, tanácsi értéke- sílésű épületen, amelyet no­vember 7-én adnak át a la­kóknak. H KALINYINI, harmincöt tagú szovjet turistacsoportot látott vendégül a Jász-Nagy­kun Vendéglátó Vállalat MSZBT-tagcsoportja tegnap. Az élelmiszer- és a mezőgaz­daságban dolgozó turisták­kal a házigazdák munkájuk közös vonásairól, életkörül­ményeikről beszélgettek töb­bek között. © elkészült a szolnoki gyógyszertári dolgozók baráti körének új klubhelyisége a Kossuth téren. Ma este 6 óra­kor Varga Ferenc, a Magyar Rádió főmunkatársa lesz a klub vendége. SfOlNOK MiCVII A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-069. 11-932 Telex: 23 35? Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Szolnok, Pf.: 105 5001 igazgató: Virágh Iván, Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 20,— forint Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag út 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla Mint a méhek a mézet, olyan szorgosan gyűjtögették sza­bad idejükben a papirt és a textilhulladékot a szolnoki Csanádi körúti általános iskola diákjai. A napokban vette át a MÉH megbízottja az összegyűjtött hulladékot: az 51 mázsa 65 kiló papírért és a több mint 117 kiló ron­gyért járó pénzből alapozzák meg a pajtások az úttörő­(Fotó: Kőhidi)

Next

/
Oldalképek
Tartalom