Szolnok Megyei Néplap, 1978. október (29. évfolyam, 232-257. szám)
1978-10-26 / 253. szám
1978. október 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 MEGY AZ ÚJSÁG... Postások hajnalban S okan még az igazak álmát alusszák, amikor a posták hírlaposztályainak munkásai már osztályozzák a friss napilapokat. A hajnalban kelő emberek ügyességétől, gyorsaságától függ, hogy a reggeli kávé mellé, vagy a kora délelőtti órákban kezünkbe kerül-e a Népszabadság, a Néplap, a Népszava és minden egyéb megrendelt folyóirat. Mezőtúri kézbesítők hajnali, reggeli munkáját kaptuk lencsevégre. A 600 éves város lakói szorgalmas újságolvasók, naponta átlagosan 3 ezer 130 Szolnok megyéi Néplap, mintegy 3 ezer országos napilap 130—140 belföldi és 4Q féle külföldi folyóirat talál gazdára a vá- rosbap. A hírlapokat a postai 'kézbesítők juttatják el az előfizetőkhöz. Tizenhat bélés három külterületi kézbesítő kopogtat be naponta a lakások ajtaján az újságokkal. Pirkadatkor a hírlaposztályon. Készülnek az újságcsomagok Passzívum és csirkegyár Rendszerek exportja tény, hogy a tervek, Sajnálatos párt- és kormányprogramokban lefektetett célok ellenére nem javul kellőképpen az export-import mérlege, kivált a fejlődő és a fejlett tőkés országokkal folyó forgalmunkban. Külkereskedelmünk egyenlege 40,3 milliárd forintos passzívumot mutat az év első nyolc hónapja alapján, szemben a tavalyi 28,7 milliárddal. Messzire vezetne a helyzetet előidéző valamennyi ok vizsgálata. Ezek közül e cikk keretében egyetlennel foglalkozunk: a gazdaságosság, az exportszerkezet kérdésével. Tagadhatatlan ugyanis, hogy mindennek jelentős mértékben köze van a passzívum növekedéséhez, a programokkal ellentétes folyamatok kialakulásához. Tény ugyanis, hogy a recessziótól megterhelt, éles konkurrenciaharcokait megélő világgazdaságban termékeink közül csak kevés indul versenyképesen, viszonylag nagy azoknak a száma — aránya, amelyek nem felelnek meg hiánytalanul az igényeknek. Mindez természetesen piaci szereplésükben — abban tudniillik, hogy milyen áron kelnek el — nyilvánul meg. A magyar cipők, egyeg. ruházati termékek, gépipari, sőt élelmiszeripari cikkek — kon- zervek ma már a külkereskedelem alsó árlistáján húzódnak, s kétséges, hogy egyáltalán érdemes-e eladnunk őket külföldre, hiszen ez a nemzeti jövedelmünket nem gyarapítja, hanem apasztja. Még nyilvánvalóbban világít rá az összefüggésekre az, hogy általában exporttermékeink túlnyomó részében tekintélyes az importhányad, s az export növelésénél gyorsabb az import emelkedési üteme. Azaz: nagyon alaposan meg kell vizsgálni, hogy mit és mennyiért exportálunk ahhoz, hogy ne fizessünk rá a boltra. A szakemberek előtt ma már világos, s nem hat újszerűén az újságolvasók előtt sem, hogy olyan exportcikkeket kell nevezni a világpiaci versenybe, amelyben értékes és tekintélyes mennyiségű emberi munkát lehet exportálni. Nem meglepő, hogy a Rába gyár Diesel-motoros vontatói, autómotorai, a Magyar Hajó- és Darugyár 200 tonnás úszódarui például a kedvezően exportálható cikkek közé tartoznak. De nem ennyire ismert, hogy a komplett egységek, mészművek, valamint rendszerek exportja szintén a leggazdaságosabb magyar termékek közé tartoznak. Gazdaságunk nagy lehetőségeinek határát jelzik a komplex rendszerek. Ha megvizsgáljuk őket, kiderül: ezek összetett, szellemi munkát, kutatási eredményeket, találmányokat, licenceket, fejlesztési taí- pasztalatokat rejtenek, know-how-t magában foglaló gyártmánycsaládokat. Olyanokat, amelyekben a magyar mérnökök, tervezők szakismerete párosul a munkáséval, és ily módon az átlagosnál jóval nagyobb additív, azaz hozzáadott értéket képviselnek — s ennek megfelelően nagyobb versenyképességük, s jó áron találhatnak vevőre külföldön. Ismert példák közül talán elegendő a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát közel-keleti rendszerexportját említeni, vagy néhány egészség- ügyi és oktatási eszközök komplett szállítását idézni. A bábolnaiak, összefogva külföldi partnerekkel, tojás- és csirkegyárat adtak el Irakban, majd egyedül Szíriában. Hasonló nyomon jár a Komplex külkereskedelmi vállalat, amely magyar termelőket, intézeteket, gazdaságokat tömörítve feldolgozó sorokat exportált közel-keleti, európai vevőknek, egyebek mellett a Szovjetuniónak. Hasonló vállalkozásban áll az Agrober irodája Iránban stb. Ide sorolhatjuk az Egyesült Izzó üzleteit, amelynek keretében lámpagyárakat ad el külföldön, elsősorban fejlődő országokban. A legtöbb ilyen, egyébként tekintélyes dollár- bevételt eredményező üzlet közös vonása, hogy a magyar szállítók többé-kevésbé kulcsra készen, sőt betanítással és bejáratással „terméket a kézben” adják át a komplett berendezéseket. Érdemes megjegyezni: mindez hallatlanul nagy erőfeszítést követel a külkereskedelmi tárgyalások lebonyolításától kezdve egészen az átadásig. Valamennyi fázisban olyan többletre van szükség a hazai szakemberektől, amelyeket csak minden tudásuk, lehetőségük „összeszedésével” tudnak megteremteni. Nem mindenben felel meg ugyanis a hazai háttér az efféle bonyolult, több iparág, sőt nem egyszer szellemi háttér bekapcsolását és zavartalan együttműködését igénylő vállalkozásoknak. Gondoljuk meg: egy kórház szállításánál, túl a műszereken, gondoskodni szükséges az orvoslás — a megrendelés helyén — legmegfelelőbb módszereinek biztosításáról, a gyógyszerekről, a helyi szakemberek képzéséről, az adott megrendelő ország egészségügyi előírásainak kielégítéséről. S ha, tételezzük fel, mindez könnyen sikerül is, akkor következnek az újabb nehézségek: kik menjenek betanítani a csak szuahéliül beszélő ápolószemélyzetet, hogyan lássák élőkét a műszerek pontos használati utasításával? Csupán idéztünk néhány természetes feladatot, s máris kiderül: az említett rendszerexport olyan hazai hátteret igényel — s nem csak iparit! —, amelynek létezése — kifejlesztése alapfeltétel ma már. Hogy ez miként lehetséges? — úgy, hogy a merev ágazati szemléletet föloldva, a gazdaság érdekeltségi-irányítási rendszerét is a gyártmányok, az együttműködés javítása érdekében átalakítjuk. ugyanis úgy mezőgazdasági Nehéz termelési rendszert kifejleszteni, hogy az kizárólag a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium magánügye legyen, hiszen a „legegyszerűbb” csirkegyárak is bonyolult műszerek sokaságát (illetékesség: Kohó- és Gépipari Minisztérium) megfelelő nyelvtudású szakembereket és kiadványokat igényelnek a külkereskedelmi tárgyalástól a betanításig (Oktatási Minisztérium, Könnyűipari Minisztérium — nyomdaipar) igényli, hogy a szállítás ma már mind nehezebb problémáját ne is említsük. És nem szükséges bizonyítani: az ilyen vállalkozás érdekében megfelelően rugalmas pénzügyi szabályozásra, a tervezők, a háttéripar kiváló koncepciójára szintén múlhatatlanul szükség van. Matkó István A magányos fa csak zizeg... — M. B. vagyok, de még az se fontos. írja csak azt, hogy papírgyári munkás. Gondolom bárkiről írhatná ezt a riportot, hiszen az itt dolgozók zöme rendes munkásember. — Hány éve dolgozik a Pa. pírgyárban? Úgy tudom gazdálkodott valamikor. — Jól tudja, az ötvenes évek előtt parasztizáltam: feleskedtem, fuvarozgattam, éjjel kukoricát törtem, nappal szántottam bérbe, meg ahogy jött. Sose láttam én gépet azelőtt — ipar az olyan volt nekem mintha ot.t csak a protekciósok dolgozhatnának. Sose hittem volna el bárki mondta volna is nekem, hogy te még valaha ipari munkás leszel. Szerettem is a földműves munkát igaz, saját földem kevés volt, de mindig akadt más is felesbe, harmadába. A jószág sose fogyott ki az udvarról, de a munka is tízannyi volt. — Hogyan került a papírgyárba? — Nehéz időben kerültem ide. Egyszerűen leadtam mindent a téesznek. Akkor volt az a kétlakisághullám, vagy a föld, vagy a gyár. Üres munkakönyvvel jöttem ide. Hol állt még a gyár is abban az időben. A ki_be érkező árukat lóvontatással szállították. A tér-munka a mostanihoz képest embergyilkoló volt. Ősszel egy sík sártengernek tűnt a gyárudvar. Ha meg akartuk közelíteni a vagonokat előbb be kellett padlózni, hogy a furikok kerekei ne üljenek el. Dehát ez már régen volt, mégsem árt néha visszakukkantani a múltba. Igaz ugyanaz a gép dolgozik az öreg üzemben amelyik harminc évvel ezelőtt, de ha annakidején egy műszak másfél tonnát termelt mondjuk irodai papírból, akkor még a főnök meg volt elégedve. Ma már a hat is kevés, mi magunk keveselljük. — Mióta gépmester? — Több mint tizenöt éve, Összerázódtunk, nagyon jó segítőim vannak. Egytől egyig szakemberek. Legtöbbjük vidékről jár évtizedek óta, mind fiatalemberek, de ha álmukból riasztanák bármelyik meg tudná mondani, milyen papír megy a gépen és hány grammos. — Miért Ady Endre nevét vette fel a brigádjuk? — Tudja, jellemző volt a brigádra. Hiszen van közöttünk, aki az irodalmat szereti, van aki a csillagászatot, a politikai könyveket. Ó, szoktak itt lenni olyan szellemi csetepaték! A gyártásvezetőnk is részt vesz benne és bizony sokszor marad alul, pedig egyetemet végzett. — Hogy telik el egy mű. szakja? — Nem mindig egyformán. Legjobban a gondtalan műszakot szeretem, Tudja, elég öreg masina már ez, sokszor meghibásodik. — Hallottam igen sok problémát szobához a bizalmi ülésen és a termelési tanácskozáson. — Igaz is. Azért tűnik sokszor soknak, mert az előző havit is meg kell ismételni, mert elhúzódik a megoldásuk. Én nem unom meg. Ügy vagyok, hogy százszor szólok inkább, mint egyszer is elhallgassam a véleményemet. Már ismernek, előre nevetnek az emberek, ha szót kérek. Nem bántanak meg, mert végül is komolyan veszik a mondókámat. Elég jól keresek, lássa túl vagyok az ötvenen. És még mindig tanulok, most szereztem meg a jogosítványt. Van egy kis kocsim, viszem a családot ahová csak akarják. Be akarom furikázni az egész országot. Maga az életemről akart írni, látja azt sokkal nehezebb lett volna elmondani. Igaz az a közmondás, hogy „a magányos fa csak zizeg, de zúg ha erdő”. A közösség és mind-mind, amiről beszéltem magának az életem egy része. Életünk kitágult, kilépett a családon túlra is. — Iluh — A kézbesítő is kiváncsi. Számbavétel közben belebelekukkant a legfrissebb hírekbe. A lakótelepi postás...- tsze - (Fotó: N. ZS.) ... és aki a külterületiekhez juttatja el a világ eseményeit Munkába menet is sokan vásárolják meg a korszerű pavilonból az „e napit”...
