Szolnok Megyei Néplap, 1978. október (29. évfolyam, 232-257. szám)

1978-10-22 / 250. szám

1978. október 22. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 NEMES TEHER — Kapott ugye egy levelet a gyár sze­mélyzeti igazgatójától, illetve a szakszer­vezeti bizottság titkárától? — Az a tanulási levél? Arra gondol... — Igen. Mi a válasz? ... — Hát, nézze ... Gyerek, család. Negy­venéves leszek maholnap, öreg fejjel... Már, hogy az iskolapadhoz képest... Nagy Ferenc betanított munkásnak ez tehát a válasza. Ügy mondta: nem lenne ő már sokkal okosabb, ha a meglévő hat osztályhoz hozzáragasztana még kettőt. De mit „válaszol” hétszáztíz munkatár­sa, — ugyanis ennyien kapták meg — 48 éven aluliak — a jászberényi Hűtőgép­gyár említett két vezetőjének levelét, amelyben felkérik őket, hogy pótolják ré­gebbi mulasztásukat, végezzék el az álta­lános iskolát. Eddig csak harmincegyen adtak igenlő választ. A hallgatás — ez esetben — saj­nos nemet jelent. De majdcsak megszó­lalnak. A felkérőlevélhez ugyanis a szű- kebb munkatársi környezet biztatása is társul. A Hűtőgépgyár termékeit nem kell bemutatni, ismer­tek határainkon túl sokfelé. Automata gépsorai a lehető legmodernebb elektromos jelrendszer vezérléssel mű­ködnek: a „kényes” piacra csak ezeknek a műszaki cso­dáknak alkalmazásával tud­nak a minőségi követelmé­nyek szerint és gazdaságo­san termelni. A fizikai dolgozók egyne­gyede viszont nem végezte el az általános iskolát. Ki­áltó ellentét mutatkozik: ma­gas műszaki színvonal, ala­csony iskolázottsági szint. Szerencsére ez — az utób­bira vonatkoztatva — csak látszat. A gyár fizikai dol­gozóinak iskolázottsága az országos és a megyei átlag fölött van. A szakmunkások 71,4 százaléka általános, 18,2 százaléka pedig középiskolai végzettséggel rendelkezik. A betanított munkások 59,8 százaléka eredményesen el­végezte a nyolc osztályt, 4,6 százalékuk középiskolát járt, a segédmunkásoknak pedig csaknem fele rendelkezik ál­talános, 4,2 százalékuk pe­dig középiskolai végzettség­gel. Nem akarjuk együtt emlí­teni sem a gyár nagyszerű műszaki felkészültségét az ott dolgozó harminckilenc (!) analfabéta szintjével, hiszen messzi vannak ők a gépso­roktól, így a kapcsolatterem­tés abszurdum lenne, de az ezerötszáztizenöt félig-med,- dig iskolázott munkás jövő­je már szót kér. Nagykapuk és kiskapuk Egy KGM-rendelkezés egy­értelműen kimondja, ahhoz, hogy valaki betanított mun­kás lehessen, szükséges az általános iskola elvégzése. Csak minisztériumi enge­déllyel lehet — kivételesen — valaki betanított munkás, nyolc osztály nélkül. Másik minisztérium más rendelkezése viszont lehető­vé teszi, hogy a segédmun­kásból három-négy év után „bérszempontjából”, kellő szakmai ismeretek birtoká­ban az általános iskola el­végzése nélkül is betanított munkás lehessen. ' Nem nehéz eldönteni, hogy akiben még nincs meg az önművelés igénye, aki pá­lyája csúcsának véli. hogy betanított munkásként dol­gozhat, — melyik utat jár­ja ... De így sem nagy a „tolongás”, hiszen az alap­órabér — átlag — közötti bi­zony igen csekély a különb­ség. Más kérdés, hogy a be­tanított munkások — pl. a túlórák révén — mégiscsak jobban keresnek. De tény, hogy a különféle rendelke­zések nem biztosítanak meg­felelő anyagi ösztönzést a to­vábbtanuláshoz. A nem érde­mes tanulni hangulat elég erős a gyárban, különösen azok a középiskolát végzett fiata­lok képviselik ezt, akik négy­öt osztályt végzett emberek között dolgoznak, ugyan­annyiért, vagy kevesebbért. De azért mégis sokan to­vábbtanulnak. s főleg tanul­tak. Hol lenne ez a gyár, ha csak a kezdet kezd,étén meg­lévő szellemi tőkével ren­delkezne? ! A múlt bűnei, napjaink hanyagságai Szerény történeti áttekin­tés nélkül nem érthetjük meg, hogy lehet — nagyság­rendekkel több jól képzett munkás mellett — ilyen sok iskolázatlan fizikai dolgozó az Európa-hírű gyárban. Az üzem alapítási évében — 1952-ben a megyében élő lakosságnak mindössze 12,8 százaléka rendelkezett a mai általános iskolának — hozzávetőlegesen — megfe­lelő végzettséggel. Mivel a gyár telepítési helyén alig volt ipar, az iskolázottság szintje még ennél is rosz- szabb volt. Kubikos művelt­séggel indult szinte ennek a gyárnak a mukásgárdája... Csupán az elmúlt öt év­ben háromszázharminchárom „hűtőgépgyári” járt az álta­lános, — s ezerkétszázhar- minchat pedig — nemcsak munkások! — középiskolába. Az általános iskolát el nem végzettek száma még­sem csökken, — mert újabb és újabb csak 5—6 osztályt végzett fiatalemberek jelent­keznék munkára. A munkapszichológiai la­boratórium felmérése sze­rint a múlt év végéig — megint negyvennéggyel nőtt az általános iskolát el nem végzettek száma, s közöttük — új belépők — három analfabéta is van. A horizont tágabb ismere­téhez tartozik, hogy az ál­talános alapműveltséggel nem rendelkezők közülszáz- huszonhárman ötven év fe­lettiek, „csupán” százhet­venkét — nő és férfi azo­nos arányban — közülük a harminc éven aluli. A jász­berényi telephely mutatóit nézve: ezerötvenegy fizikai munkás nem végezte el az általános iskolát. közülük háromszáztizenhatan negy­ven éven aluliak. Ki, mit mulasztott? Ellentétes vélemények csapnak össze a továbbtanu­lás megítélésében. Abban minden — legkülönbözőbb szintű — párt. társadalmi és állami vezető egyetért, hogy mindent meg kell tenni az iskolázottság szintjének eme­léséért. De a részletkérdé­sekben már megoszlanak a tapasztalat szülte nézetek. Nem a túlharsogó ambi- cionálás, az erőltetett ösztö­kélés hibája-e, hogy sokan már úgy gondolják: nem is kell tulajdonképpen tanulni, csak valahogy megszerezni a bizonyítványt, S azt, ha eny- nyien akarják, könnyű. Kell-e jutalmazni, aki el­végzi a nyolc osztályt? Ha jutalmazzák őket, mit szólnak azok, akik időben éltek a megkapott lehetőség­gel, s gyermekkorukban, bakfis és kamaszkorukban „rendesen kijárják” az isko­lát? Ezzel szemben: nem helyt­álló az a nézet, hogy csak az 1945 előtt felnövő nemzedé­keknél vezethető vissza az alacsony iskolázottság társa­dalmi okokra. Nemcsak az anyagi feltételek miatt ala­kulhat ki hátrányos helyzet, hanem a települési adottsá­gok, a családi környezet, a rossz magatartásformák és életideálok miatt is. Más: hovatovább mind többen azt hiszik, hogy szí­vességet tesznek a gyárnak, a társadalomnak, ha tanul­nak. Nem a képzetlen em­bernek elsődleges érdeke, hogy tanuljon? Még egy — jogos! — me­ditáció: a gyár biztosítja a továbbtanuláshoz a feltéte­leket — kihelyezett osztá­lyok, ingyen tankönyv, stb. — az emberek tanulnak, de a tehertételnek nincs vége... Az iskoláknak újabb és újabb kamaszok _ fordítanak hátat, s jönnek a’ gyárba. Vállalni kell A gyár személyzeti és ok­tatási főosztálya tudomá­nyos intézetnek is becsüle­tére váló alapossággal, terv- szerűséggel dolgozik. Névre szólóan biztatnak. Hol si­kerrel. hol nem... Tavaly 3 millió 435 ezer forintot költöttek oktatási célokra. A különböző vizs­gaidőszakokban csaknem egyszerre háromszáz ember hiányzik a termelésből — 331 az állami oktatásban je­lenleg részt vevők száma — de vállalják. A jászboldog- házi üzemben például — ahol tavaly huszonnégyen jártak általános iskolába — a műszaki és adminisztratív dolgozók álltak be a munka- padok mellé — vizsgaidőben. A szocialista brigádok mindent megtesznek tovább­tanuló társaikért. Mindenki zöld utat kap, aki akar. A mindennapok harca ezért az egyetlen szóért, az akarásért folyik, az igényfelkeltésért. Talán nem is tudja Nagy Ferenc betanított munkás, hogy nemrégen az üzemi párt-végrehajtóbizottság és a pártbizottság, a szakszer­vezeti bizottság, az igazgatói tanács, a városi párt-végre­hajtóbizottság az ő sorsának is kereste jobbító lehetősé­gét. Mindenki azt szeretné, hogy a hétszáztizenegyék megértsék, miért érdekük, hogy műveltebb emberek le­gyenek. Tiszai Lajos Pedagógusoknak Összefoglaló a szaklapokból Megváltozott formában je­lentette meg a Verseghy Fe­renc könyvtár pedagógiai szolgálata a „Rövid úton” cí­mű folyóirat szemle, s aján­ló bibliográfia sorozat új szá­mát. Az új formával tartal­mi változások párosulnak. A kiadvány a jövőben gyakrab­ban jelenik meg, az előzőnél rövidebb terjedelemoen. Egy- egy kötetben két hónap pe­dagógiai cikktermé6éből ad­nak válogatást, rövid ismer­tetést a szerkesztők, s ezál­tal frissebben megjelent írá­sokra hívják fel a pedagó­gusok figyelmét. A napokban megjelent számban tizennégy a közel­múltban, a szaklapokban köz­zétett cikk összefoglalása ol­vasható. A sokrétű válogatás olyan írásokra hívja fel a pe­dagógusok figyelmét, ame­lyek elolvasása, tanulmányo­zása segítséget nyújt az ok­tató-nevelő munkában az igazgatónak, a testnevelő­nek, a magyar szakosnak egyaránt. A kötet utolsó lap­jain a Köznevelés cikkeiből állítottak össze ajánlást a szerkesztők őri Zoltánná és Szurmay Ernő. Jól kiegészíti a kötetet az ajánló bibliográfia, amely a tavaly beszerzett, a könyv­tárban meglelhető filozófiai, etikai, esztétikai, pedagógiai és p6izicitológiai témájú ki­adványokról tájékoztatja a pedagógusokat. Legenda a lóról Zenés játék egy Tolsztoj-elbeszélés nyomán i vált a Legen­! Aki jegyet Iához, aligha sejti előre, hogy egy istállóban köt majd ki, a színház ugyanis erre az estére istálló képé­be öltözik. Már az előcsar­nokban is a lovasélet kellé­kei fogadják a nézőt, a stí­lusosan alkalomra kiépített „rusztikus” falakon is lovak — igaz, csupán rajzpapíron, kiállítva, Lelkes István erő­teljes grafikái (nemes nép­nevelői törekvés a művésze­tek ilyen társaságba vonása egy közös gondolat jegyé­ben) — a színpadon pedig már valóságos istálló-han­gulat uralkodik: valódi szer­számokkal a valódi falakon, valódi hordó valódi vízzel, valódi alom valódi szalmá­ból. Csak a lovak nem való­diak. Azok bőrében embe­rek „rejtőzködnek”. Lovak világába vagyunk hivata­losak — egész este egy öreg ló mesél fiatal társainak —, de azért, hogy magunkról, s nem róluk, az emberi ter­mészetről tudjunk meg egyet-mást. Tolsztoj, kinek • Holstomer című elbeszéléséből szüle­tett e játék, jól ismerte és szerette is a lovakat, de még jobban szenvedő embertár­sait, magát az embert. Hogy róla — és érte! — szólhas­son, egy kivénhedt paripa képében megteremtette egyik legemlékezetesebb hősét, Rőföst, a bölcs és öreg lo­vat. Ismerős művészi kép­let; amikor egy-egy törté­netben az állatok játsszák az emberit, s az emberek képviselik az állatit. Tolsz­toj egy ló életének tükré­ben, megszületésétől halálá­ig kísérjük végig életén, em­beri gyarlóságainkat mutat­ja fel: a gőgös önteltséget, a szabadságveszejtő zsarnok­ságot, a tékozló könnyelmű­séget és minden bájok for­rását, a birtoklás és tulaj­donlás oktalan és értelmet­len szenvedélyét. Morális „lecke” A ló története? Az, varázslatosan elbeszélve. Ez a varázs érinthette meg és az elbeszélésből el­sőként játékot teremtő le- ningrádiak sikere ösztönöz­hette Kerényi Imrét (no meg oly kevés is az épkézláb, egészséges tartalmú zenés játék), hogy bátran vállalja fel egy bizony többnyire csak lehetőségeket rejtő, vázlatos szövegkönyv alap­ján a Legenda újraterem­tését itt a Tisza-parton is. Olyan librettó alapján, amely kész formájában is csak vázlat csupán, kikötet­len biankócsekk egy színház számára. (Ellenőrizhető a sokszorosításban közreadott szövegkönyvben!) Kerényi érezhetően meg- ittasulva a tolsztoji gondo­latok szépségétől, és felbuz­dulván a látványos megje­lenítés formai lehetőségein, nagy kedvvel, mondhatni pazar játékot produkál a színpadra. Magával ragadó, ahogy létrehoz egy-egy me­legen lírai pillanatot, vagy ahogyan a soványka cselek­mény csomópontjain drámai izzást csihol ki az anyagból. De ami leginkább érdeme, hogy a játék végeztével az alig kétórás színpadi mesé­ből meggyőzően csendül ki, még ha kissé bonyolultan is jutunk el odáig, többször is nekirugaszkodván a törté­netnek, s el-eltévedve a megjelenítés túlbonyolított idősíkjaiban: az emberi gyarlóságon érzett tolsztoji keserűség. Mai hangszerelés­ben, indulatos „fohászként” a jeles pop-zenész, Szöré­nyi Levente zenéjével ki­dalolva: hogy tudniillik mi­re is jó a dőre kapzsiság — mennyi igazságtalanság for­rásai —, mikor végül is min­denkinek be kell érnie majd az utolsó elszámoláskor egyetlen köbméter földdel. Keserű bölcsesség, de ko­rántsem azzal a hangsúly- lyal, hogy az igénytelen le­mondásra vagy holmi pasz- szív beletörődésre indítson, ellenkezőleg, s ebben az elő­adásban jól közeledik Tolszj toj szelleméhez, aki maga sem akar érzelmileg lefegy­verezni, sőt épp azt akarta, hogy gyarlóságainkkal szem­ben vértezzük fel magunkat nemes érzésekkel. Ezt har­sogja erőteljesen a játék ze­nei prológjának nekünk sze­gezett parancsa is: „Ne fe­ledd. .. hogy ember vagy” — hangzik az ének. sajnos gépi forrásból, magnóról is, ami nemcsak stílusában, de minőségében is elüt a játék eredeti zenéjétől, s így né­mi következetlenség szárma­zik belőle. (Itt említendő meg, hogy efféle „stílusza­var” a túlburjánzó játék közepette máshol is megesik, amikor a formai eszközök kifejező rendjét a formák hatásosnak szánt tarkasága váltja fel. Például a ruhák­ban (Mialkovszky Erzsébet tervezte), amelyek csak szé­pek és színesek.) Keserűen édes játék a Le­genda. Itt a legédesebb ér­zelembe is vegyül néhány csepp a keserűségből. S ví­gasság sincs meg, szomorú­ság nélkül. Ebben a mesé­ben nem az érzelmek tiszta képlete uralkodik, amit nagyszerűen érzékeltet Pá- kozdy János, az öreg Rőfös szerepében, — nem minden figura tanúskodik erről — akinek érett játékában a leginkább megvalósult a Tolsztojra is oly jellemző érzelmi összetettség: játéká­ban édes és keserű elegye­dik nemes arányokban. Ná­la még akkor sem csordul túl az érzelem, amikor a pillanat líraisága erre csá­bítaná. abszolút főszerep Igaz, az övé. S talán az egyetlen iga­zi drámai feladat is neki jut a játékban, a többiek, Szer- puhovszkij herceg kivételé­vel, akinek összeomlása és erkölcsi megrendülése lehe­tőséget ad drámai ábrázo­lásra, inkább csak egy-egy színt villantanak fel. egy- egy jellemvonás érzékítésé- ben igazolhatják tehetségü­ket. Pákozdy játékában a bölcs öreg, meghurcoltatá­sai ellenére is méltóságos ló jellemrajzában együtt van minden az érzelmek áhítata, a megalázás miatti keserű dac, a szabadság utáni vá­gyódás duhajsága, a szám­kivetett magányos ember szomorúsága, s mindezeken túl tekintetéből szinte időt­lenül sugárzik a belső derű. (Kár, hogy ruhája inkább egy őserdei szörnyszülött képmását kelti, semmint e ló-hős tragédiájának gro_ teszkségét erősíti.) Legszebb pillanataiban tragédia-igé­nyű hős, Tolsztoj mélysé­geinek hordozója. Külön di­cséret Dölle Zsoltnak, aki néhány, lényeget sűrítő gesz­tusból alkotott Rőfösnek ki­fejező „ló-nyelvet” és egy­ben a Legenda lovainak is karaktert. Egy kedves asz- szony-ló szerepben meleg lírájával figyelemre méltó Szabó Ildikó (Szilfavirág) s kiválik a ménesből Halmá- gyi Sándor kacér Kedvese. (De remek huszártiszt is, második szerepében.) táborából A nem-lovak mindenek­előtt a Vasz- kát alakító Csák Györgyöt említem; ez a villogó tekin­tetű, apró legényke termé­szetes életvidámságával nem csupán afféle szemfüles, kot­nyeles istálló-fiúcska, egy jellegzetes népi figura meg­teremtője, realista színészi eszközökkel. Szerpuhovszkij herceg sze­repében Körtvélyessy Zsolt akkor ragad meg, amikor a lélek kiüresedésének, meg­bomlásának drámáját kell ábrázolnia. Jutkevics Krisz­tina csábító és bódító mű­lovarnő, s hogy erejéből több színre is telik, azt meg­villantotta egy másik apró feladatában, ahol egészen el­lentétes figurát, egy előke­lő úrhölgyet formál meg — jól. Polgár Géza öntelt és hangoskodó gazdája, Üjlaky Dénes vaskos humorú istál­lómestere, — a birtoklás szenvedélyének sajátosan bumfordi oldalát villantotta fel, — Hollósi Frigyes kissé híg humorú kocsisa, (ennek tulajdonítható, hogy később a nemcsak nevetséges, de egyben félelmetes Fritzén is csak mosolyogni tudunk), aztán Medgyessy Pál fess garabonciása említhető a faj­súlyosabb teljesítmények kö­zött. De elismerés jár a ménest alakító valamennyi színész­nek, hisz az ő játékos köny- nyedségük nélkül hiába in­tett volna varázsvesszejével Kerényi Imre rendező, ami­kor kellett, az istálló szem- villanás alatt nem változott volna át friss, harmatos tisz­tássá. ahol kivirágzott a sze­relem, s még a kék pillangó is „megtermett”, vagy cir­kuszi poronddá, ahol pom­pás lovait parádéztathatta a csinos műlovarnő, s nem tá­gult volna ki szellemesen egy lóverseny nézőterévé sem, anélkül, hogy az istálló akár egyetlen deszkáját is elmoz­dították volna. Ha valaki azzal ül be a nézőtérre, hogy a Lenegdá- ban Tolsztoj géniuszával lesz majd igazi találkozása, bi­zonyára csalódás éri. (Bár aki erre vágyik, az eredeti Tolsztoj-elbeszélést is kézbe veheti, az előadásra megje­lentetett ízléses könyvecské­ben.); aki viszont kélleme- sen tanulságos szórakozást keres, az a mese végeztével megelégedéssel állhat fel ülőhelyéről. Ez nem A ló története, de a varázsos ere­deti „legendává” változtat­va, játékos színpadi formá­jában is édességet hagy az emberi szívben — és kese­rűséget, módiával. Valkó Mihály A Kőfaragó- és Épü­letszobrászati Válla- lalat vegyes brigád­ja felújította a Gel- lért-hegyen a Fel- szabadulási Emlék­művet. A korrodált szoborelemeket vé­dőanyaggal vonták be, s megerősítették szerkezetét. A ta­lapzat új kőburkola­tot kapott. Már be­fejeződött! a főalak restaurálása és bont­ják az állványokat. A tervek szerint no­vember 7-re elké­szülnek a felújítás­sal. A képen: A fő szoboralak talapza­tát vörösrézzel bo­rítják be

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom