Szolnok Megyei Néplap, 1978. szeptember (29. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-06 / 210. szám
1978. szeptember 6. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A marcaliból kevés a sikerhez Beszélgetés dr. Soós Gábor államtitkárral — A rendezvény önnek tulajdonított alapgondolata szerint azért van szükség ezekre, az ötévenként megismétlődő szimpóziumokra, mert az oktatás képtelen kész szakembereket útjukra engedni. A bizonyítvány, oklevél átvételének pillanatában ugyanis gyakran még nem is léteznek azok a tudományos, műszaki, szervezési ismeretek, amelyeket az újdonsült végzősöknek nemcsak ismerniök, hanem al- kalmazniok, sőt idővel esetenként továbbfejleszteniök is kell. Kifejtené ezt a véleményét valamivel bővebben? — Szívesen. A mezőgazda- sági termelés fejlődésében a biológiai, a technikai eredményeknek és a korszerű ökonómiai ismereteknek kell ötvöződniök. Nos ezek közül például a műszaki fejlődés négy-öt évenként olyan forradalmi változásokon megy keresztül, hogy csak az tarthat lépést vele, aki állandóan továbbképzi magát. A dologhoz természetesen az is hozzátartozik, hogy a mi mezőgazdaságunknak az egyik legdöntőbb tényezőjévé nőtte ki magát az anyag: a beruházás, az eszköz és a gép. Az előbbiek alátámasztásához mondom el, hogy míg a fel- szabadulás előtt mindössze a termelés öt-hat százaléka volt a gépekre bízva, a többiért a kétkezi munka felelt, addig manapság ez az arány már ötven százalék körül mozog. Ehhez persze azt is hozzá kell tenni, hogy az eszközök, kemikáliák sehol a világon nem tartoznak az olcsó áruk közé, tehát egyáltalán nem lényegtelen, hogy az említett tényezőkkel milyen hatékonyan gazdálkodunk. — No, és persze az se mindegy, hogy kr ül a volán mögött, ki az aki megtervezi, irányítja a munkát... — Az természetes, hogy mindezek fölé emelkedik az ember, elvégre tulajdonképpen a legtöbb rajta múlik. Ö az, aki mérnöki felkészültségével kiválasztja azokat a berendezéseket, amelyekre szükség van, ő az a technikus, aki gondoskodik a gépek hibátlan működéséről, és ugyancsak ő az a munkás, aki közvetlen tevékenységével a végső célt, a mind nagyobb, egyre gazdaságosabb termést eléri. Ebből adódnak természetesen a gondok is. Évente kétezer egyetemet, főiskolát befejező szakember, négy-ötezer szakközépiskolás, és ugyanennyi szakmunkás, valamint csaknem tízezer betanított munkás hagyja el az iskolapadot. Azt is számításba véve, hogy a szakközépiskolások egy része nem helyezkedik el azonnal a termelésben, hanem továbbtanul, szóval ezt is belekalkulálva ez egy óriási szám. És a gépész mégis kevés. Nos, ehhez párosul', márcsak a fejlődés miatt is az, hogy az oktatási intézmények mindössze a marsallbotot tehetik a végzősök tarisznyáiába, arra már nem vállalkozhatnak, hogy abszolút időtálló ismeretekkel halmozzák el a gyakorlatba kierülőket. Ezért van elévülhetetlen jelentősége a továbbképzésnek, amelynek. mint már említettem, legalább 4—5 évenként meg kell ismétlődnie. — A tanácskozáson más szocialista országbeliek is részt vesznek. Gondolom, a nemzetközi eszmecsere arra _ugyancsak jó, hogy a hazai helyzeten lendítsen. — Igen, ez így van. Bízom benne, hogy valameny- nyiünk számára hasznos ismeretekkel zárul a tanácskozás. Sőt, magam tapasztalatából mondhatom. hogy mástól ellesni valónk mindig akad, és talán az se szerénytelenség, ha azt mondom, hogy mi is tudunk újat nyújtani másoknak. — Búcsúzóul még egy megjegyzés. A bevezető előadásokból az is kitűnt, hogy erre a tanácskozásra nem csupán gépészeket hívtak meg .. . — Ez természetes, mert itt nem elsősorban műszaki, hanem a mezőgazdasági szakemberek továbbképzéséről váltunk szót. Ha röviden akarom összefoglalni, akkor ennek a szimpóziumnak végeredményben az a célja, hogy az új, komplex ismeretek elsajátításának módszereit, lehetőségeit ismertetve a népgazdasági igények mind teljesebb kielégítését szolgálja. Braun Ágoston Fló-ó-ó-rián — nemcsak Óbudán Reklám Szolnok megyében is „Bontott csirkét, bontott csirkét, bontott csirkét...” — vágja feledékeny férje és a moziba látogatók vagy tévénéző fejéhez a reklámfilm házsártos háziasszonya. Az ember mulat az ezreszer látott — kivételesein — ötletesre sikerült filmecskén, ha könyökén is jöin ki, amit Hót. A reklámkönyvek válasza egyértelmű: igen. A vásárló megismerkedik az újdonságokkal, tudja, mit keressen. A gyártó is jól jár: kelendőbbek lesznek árui. Ezekkel a megállapításokkal az utóbbi tíz évben a magyar vállalat- vezetők többé-kevésbé egyetértenek. A reklámozási gyakorlat, a hirdetésekre költött pénz, a meggyőzés fontosságának megítélése azonban cégenként változik. Ahogyan Posch Péter, a Tiszamenti Vegyiművek kereskedelmi osztályvezetője fogalmaz: „A reklámozás csupán egy eszköz, elválaszthatatlan az egész vállalat céljaitól.” Mindez azonban tatáin túl misztikusnak tűnik. A TVM szinte mindenki átlal ismert termékének, a Tomi mosóporoknak a példája, talán segít világosabbá tenni miről is van szó. Kilenc évvel ezelőtt, amikor a háziasszonyok először találkoztak az üzletekben a Tomival, tudták, mi van a kartondobozban: mosószer. A márka megismertetésére 1970- ben körülbelül 3 millió forintot költött a vállalat, jelentősen azóta sem emelikeA TVM-ben reklámra költött összeg az évek során alig emelkedett, sőt az árbevételhez viszonyítva az arány csökkent is. Nem véletlenül, hiszen az évi termelésüket így is eladhatják. Fölösleges lenne a prapagandára szánt összeget felduzzasztani. Magyarországon a háztartások 5 százalékában van automata mosógép (az NSZK-ban,ez a szám a 70 százalékot is eléri), márpedig a Szolnokon gyártott mosószerek nagy része, főleg a legkorszerűbb Ezerféle márkanév, cégjelzés, termék nyüzsög így agyunkban. De eszünkbe jutnak-e a jótanácsok, amikor vásárolunk? Érdemes-e a tíz másodpercekben mért filmekre, az újságoldalakra, a plakátokra tízezreket áldozniuk a vállalatoknak? dett ez az összeg. Nem hiábavaló volt az „áldozat”: egy nemrég készített tanulmány tanúskodik róla, hogy a TVM mosóporait szinte minden háztartásban ismerik. Ez azonban kevés. Csupán akkor ér valamit, ha veszik is az árut. A közismertség és a fogyasztás azonban a Tomik esetében nem áll arányban egymással. Igaz, minden háztartásban tartanak belőle egy-'két dobozzal, de ritkán használják. Miért? Túl minőségi termékként rögződött a köztudatban: 1969-ben a legdrágább mosóporként jelent meg a piacon. Megvették, hogy legyen otthon, de a régi, megszokott szereket használják a mosásnál. Persze a propaganda hiányosságai is rossz útra vitték a vásárlót. A fogyasztók nem mindig tudták meg, hogy mit is kapnak a szokásosnál több pénzért. Maradtak hát a régi bevált árunál. Ezért is kívánják a jövőben a Vegyiműveknél a propagandára szánt pénz nagyobb részét a korszerű mosási szokások megismertetésére, a Szolnokon gyártott szerek tulajdonságainak, gazdaságos használatának tudatosítására költeni. háztartási gépek számára készül. A vállalat célja tehát az, hogy tudatosítsa: az automaták az ő szereikkel működnek a legkiválóbban. És hogy minden háztartásban megtudják, mire is való a Tomi, ahhoz elegendőnek látszik a költségek átcsoportosítása is. Azt nem tudják pontosan, mennyit is kellene reklámra költeni, de a mostani évi 3,5 milliót is hatékonyabban lehet felhasználni. (Mosószerek reklámozására kétmilliót költenek.) Mennyi lesz a forgalomnövekedés az átcsoportosítás után? Nem is becsülték. A fogyasztás ellentmondásai — kis piaci részesedés, kontra közismertség; van, aki hagyományos mosószert használ az automata gépbe is; kevesen tudják, hogy a Tomi nemcsak gépi mosásra jó — jelzik a teendők. A Vegyiművekben nem vizsgálják a reklám hatékonyságát, pontosabban, nem készült felmérés, hogy egy- egy propagandára költött forint mennyi forgalomnövekedést hoz. „Hiányzik hozzá a megfelelő apparátus, és talán a módszerek is,” — mondják. A Hűtőgépgyár kereskedelmi vezetői más okok miatt nem tartják szükségesnek a hatékonyság mérését. A magyarországi propagandát nem is neveznék reklámnak. Igaz, legalább tíz éve nagy jelentőséget tulajdonítanak a „Lehel” márkanév tudatosításának; és azt tartják, hogy enélkül kevesebb gépet adhatnának el évente itthon, még több lenne az export. (Jelenleg a hazánkban eladott gépek IkörüllbelüH egynegyede külföldi.) Azonban a ma viszonylag minimális reklámra fordított összeg is elegendő a vevők megtartásához. A márka megismertetése az első Inkább az a fontos, mondják, hogy ennyi pénz állandóan rendelkezésre álljon. Plakátjaikkal, filmjeikkel, a „Lehel” márkával állandóan találkozzon a fogyasztó. No, persze az is lényeges, hogy új termékeik részletes ismertetésére is jusson a pénzből, mert a vásárolni akaró csak így tudja meg, mit is keressen. A jászberényiek véleménye szerint előfordulhat, hogy változik majd a propaganda osztály pénzigénye. Ha a hazai háztartásokban is annyi lesz majd a hűtőgép, hogy az évi forgalom csökkenne, akkor új taktikát kell kidolgozni. Ez pedig pénzbe kerül. És a pénztárca kinyitásának időpontja már nincs is mész- szí : az évi forgalom már nem emelkedik az évi 230—250 ezer darab fölé. V. Sz. J. Veszik, de nem használják Nem nő a reklámköltség Ahol a térkép nem igazít el — Olyan ez, mint az öregember. Érteni kell a nyelvén, mert különben nem lehet vele boldogulni. Ezért nem bíbelődnek vele a fiatalok. Bene Mihály munkásőr kedvtelve nézegeti kiszolgáit UTAS traktorát. — Szóval az UTAS elviszi még az utast? — Szükség van rá, hiszen havi átlagban 60 vagon takarmányt őrölünk, keverünk, szállítunk. — Az ilyen nagy lekötöttség késztetett bennünket arra, úgy szervezzük a munkát, hogy az egység állománya minél több területen dolgozzon, egy-egy összevonás ne okozzon fennakadást a termelésben — magyarázza Nagy István munkásőr századparancsnok-helyettes. A tiszaföldvári Lenin Tsz- ben a foglalkozások 70 százaléka szabad időre esik. Érthető Nagy István öröme: — A területi versenyben az idén első lett a zászlóaljunk, annak első százada pedig a mienk. A munkásőr egység főleg tsz-tagokból tevődik össze, a törzs pedig teljes egészében. Az állomány néhány tagja a Tisza Cipőgyárban . dolgozik. Róluk mondja Nagy István: — A munkások is kötődnek a szövetkezethez. Legtöbbjük hozzátartozója tsz- tag, háztáji területet is művelnek. Olyan összeforrott gárda ez, hogy szét se lehetne robbantani. — Mi bizonyítja ezt? — Nem akarnak leszerelni az emberek. Mindebben nagy szerepe van a parancsnoki állománynak, melyre a kiképzési idő csökkentése óta kétszeres teher hárul. A szövetkezet AGRO- KOMPLEX sertés-szaktele- pén nagy a rend, rózsák díszítik az előteret. Tavaly 11 ezer 400 hízót adtak le csupán erről a telepről. Négy munkásőr is dolgozik itt: Bucsi Mihály, Molnár Gábor, Tóth Ferenc és Hévízi János. Egyértelmű dicséretükre szolgál Csatos Imre keverőüzem-vezető véleménye: — Ide nem lehet akárkit állítani, mert akkor nem megy a verkli. Állandóan kampány van, mindig résen Munkában a „jó kell lenni. Nem hivatkozhatunk arra, hogy esik az eső, ha enni kér a jószág. Persze, nemcsak az .etetés az itteniek dolga. Bucsi Mihály törzsálattenyésztő szerint többről van szó: — Kiválasztjuk a tenyésztésre alkalmas egyedeket. Tudni kelj minden kocáról, hogy mit „termel”. Ha keveset fial, kiselejtezzük. Hévízi János állatorvosi szaksegéd számára főleg a fiaztató adja a munkát. — Legtöbb gond a napos malacokkal van, de bőven akad munka az apaállatoknál is — például az agyar- és körömápolás. — Szóval a manikürözés? — Szükséges, mert több évig itt vannak a betonon. Bucsi Mihály tizenhárom éve munkásőr. A tizenhár- mast sokan szerencsétlen számnak tartják. — Szerencseszám az. Szerencsés is vagyok. Tavaly a megye legjobb telepe volt a mienk. Százhuszonöt vagon húst adott 130 százalékos telepkihasználtsággal. Jó számadó kanászok, pardon, törzs- állat-tenyésztők dolgoznak itt, ezt ne felejtse ki a riportból. Szőke Ferenc, a szövetkezet párttitkára nem alaptalanul elégedett a munkás- őrökkel. — A kitüntetettek, a külföldi útra kerülők közé évente tíz-tizenkét munkásőr jut. S nemcsak a fegyveres szolgálat miatt. Aki gazdasági számadó kanászok” munkáját elhanyagolja, nem jöhet számításba csak azért, mert rnunkásőr. Az élet azt igazolja, hogy a munkásőrök a termelésben is példát mutatnak. Ügy Vélem a testület — Sokoldalú nevelőmunkája révén — a legjobb előkészítő a párttagságra is. A határszemlére elkísér bennünket Nagy István. Magyar Jánosék háza elé érve mondja: — Nézzük meg a kislányokat. Névadójuk szerepét a munkásőr-egység vállalta. — Csináltattam egy hosszú ülést a kerékpárra — mutatja az udvaron Magyarné. — Ha vásárolni megyek, viszem mind a három gyereket. A rendőr már figyelmeztetett, de mit csináljak? A fiú csendes, nyugodt, de a két kislány olyan, jnint az égede- lem. A határba vivő út tükörsima. Dr. Szabó Béla termelési elnökhelyettes azt vallja: inkább az út karbantartása, mint egy tengelycsere. A szövetkezet 8100 hektáron gazdálkodik, területének több mint a fele öntözhető. Az építés, a változás megannyi jelével találkozhatunk útközben. Az egyik öntözőcsatornán átívelő új híd mellett azt mondja Nagy István: — Gyakorlataink alkalmával az okoz nehézségeket, hogy a térkép már nem mindig igazít el a tájon. De ez örömteli gond számunkra. Simon Béla Révésznek lenni ^NAP MA Üjsághír: Üj, 20 tonnás komp érkezett Mezőtúrra, amely a Magyar- Mongol Barátság Tsz- nek a Hármas Körös két partján fekvő területeit kapcsolja ösz- sze ... „A komp üzemben tartásának ideje: minden nap napfeljöttől napnyugtáig” — olvasom. Az átkelőhely tövében a parton, kissé kopottak már a táblák, hiszen elődje is volt a húsztonnásnak.. A révészek sem mai gyerekek már. Tömösközi Zsigmond 1955-ben, Fekécs Illés egy évvel később, igaz, Nagy Antal még csak hat évvei ezelőtt választotta ezt a mesterséget. Méltóságteljesen közelít a parthoz az új komp, egyetlen személygépkocsival. Ilyenkor alkonyattájt, no meg aratás után nincs már nagy forgalom. — 3ezzeg aratáskor nem volt ilyen nyugalom, száz fordulót is megtettünk naponta! Ez a motor nagy segítség, tíz ember munkáját elvégzi. Azelőtt, motor nélkül nagyon nehéz volt. Ezt a húzóvasat ráakasztottuk a kötélre és kézzel-lábbal adtuk az erőt, magunk vontattuk partra a kompot — mutat egy vasrudat Fekecs Illés, a szolgálatos révész. — Nyári időszakban hajnali fél négytől este fél nyolcig. Aztán az ember nem leült, hanem leesett a székre, úgy elfáradt... Szívesen beszél az utasoknak arról, hogy vízjártassági vizsgával került az első komphoz 1956-ban, oda, ahol a Berettyó a Körösbe torkollik, az „árvízkapuhoz”. Mezőtúrra 1970. január 16- án helyezték. Amikor két évvel később motort is kaptak a vontatáshoz, hatodmagával jogosítványt szerzett, amivei akár folyami hajót is vontathatna. De nem akar, jó itt, úgy megszokta, hogy nem cserélné fel semmivel. — Ha az egészségem megengedi, már innen megyek nyugdíjba. Négy évem van hátra, de ha eljön az idő, szívesen maradnék még tovább is. Az unokám mindig mondja, most négyesztendős: te hazajössz papám, amikor én iskolába megyek! Hát, nem tudom... Papp Sanyi bácsi is bánja, hogy elment. Huszonegy évig volt révész, most nyugdíjas, nem találja sehol a helyét. Így lennék én is. Tudja, mikor szabadnaposak vagyunk — mert úgy ált a szolgálat, hogy két nap munka, egy nap pihenő — akkor is kijövünk látogatóba egy kis időre. Megnyugszunk, hogy minden rendben, úgy megyünk haza. Hol lakik a révész? Természetesen a révészházban. Huszonkettedik éve, hogy kint élnek a Berettyó torkolatánál, a régi komp mellett. Néhány éve nortonku- tat kaptak a tanácstól, pedig jobban áhítoztak villanyfényre. — Televíziót azért nézünk mi is, nem vagyunk az isten háta mögött. Akkuval működik a Minivizor, jó kis masina. De a petróleumlámpát már nagyon unjuk. Csak a gáton kellene áthozni a vezetéket... Széttárja karját, körbemutat. — Jó ám itt a vízen. — És ha jön a tél? — Nem mondom, akkor fázik az ember keze, lába. De akkor sem pihenünk. Ha befagy, kivágjuk a jeget, közte haladunk. Amikor zajlik, van úgy, hogy két órahosz- szat is állunk a víz közepén, mert vigyázni kell! Árvízben csónakom kötünk a motor mellé. Régebben eveztünk, húsz személyt is át tudtunk hozni a Tulakörösről, sokan laknak odaát. Ha éjszaka rosszul lesz valaki, vagy szülő nőt kell szállítani, jönnek ám értünk a révészházba, az ide öt kilométernyire van. Segíteni kell, hát jövünk, kerékpárral, motorral* nem számít, hogy éjszaka van ... Amikor révész lettem, hatszáznegyven forint volt a fizetésem, most megvan a háromezer. Derű, egészség sugárzik napszítta arcáról. — rónai — Fotó: Pusztai
