Szolnok Megyei Néplap, 1978. szeptember (29. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-03 / 208. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. szeptember 3. KEREKES IMRE: em tudom mi_ W Y kor jutott I 1 eszembe, hogy i komputer ke- L A zelő leszek, de azt a pillanatot már sokszor elátkoztam. Mit mondjak, szeretném leszidni magam a hülyeségemért, hagy így beleestem ebbe az ügybe... Azt hittem, ha komputer kezelő leszek, hát majd állandóan valamiféle elméleti matematikával foglalkozom, kibernetikával, meg mit tudómén mivel. Már előre úgy éreztem magam, mint a tudósok, akik mindig egy diplomás istenről ábrándoznak. Ügy képzeltem a jövőmet, hogy majd szép csendesen táplálom a komputert és! ha valaki látna, azt mondaná, tiszta őrület amit ez a gép tud. Ez már se nem technika, se nem más, ez egyszerűen valami igézet. Szóval jól be- fürödtem ebbe a varázslatba. Annak iszom most a levét, hagy egy teljesen ártatlanul induló napon reggelizés közben összevesztem a féleségemmel. Ha agyonvernék se tudom már, mi volt az ok. A nagy ügyeknek különben is szabadszemmel alig látható okai vannak. Az utcán tovább forrt bennem a méreg, mire a gépteremig jutottam, már az volt az érzésem, hogy ereimben szivárványszínű vér kering, és idegeim ettől úgy remegnek, mint gyilkosban az ítélet. Nem is tudom, hogy miért, akartam-e, vagy csak úgy történt, megnyomtam egy gombot a komputeren. A gép szelíden beindult, én pedig álltam ott, és hallgattam ezt a zümmögést. Esküszöm, ez úgy hatott rám, m:nt a nyugtató. Ettől kezdve igazán társamnak éreztem a gépet, mondhatom úgy is, partneremnek. Va. lakinek a valami helyett, akinek el lehet mondani, hogy mi a bánatom, miért vagyok szomorú. Hát én panaszkodtam, méghozzá nem is akárhogyan. Haragudni sem lehet rám azért, hogy ezzel a magam komputeres módján próbálkoztam: betápláltam az információt a féleségemről. Szabályszerűen beprogramoztam tulajdonságai koordinátáit, hangulatainak szinusgörbéit és otthoni vitáink vissza-visszatérő okait. Jó játék volt. Még el is röhögtem magam. Szóval, nagyon kiéltem ezt az ügyet, még az ingem is felgyűrtem. Annyira forrt bennem a méreg. Még tavalyi sérelmeim is felkavarodtak bennem. Olyan lehettem, mint egy tűzhányó, de nem lávát dobáltam a magasba, hanem a világfeleségek bűneit, hogy lássa az egész emberiség, íme asszonyok, ti vagytok az élet megrontói. Lehet, hogy tárgyilagosan nézve is van ebben valami... Mindezzel elkészülvén, begerjesztettem a gépet. Dörzsöltem a kezem, hogy anyukám, most aztán befűtök neked. Ügy tessék-lássék feleségem néhány kedvező oldalát is bekevertem az információs játékba, már csak a forma meg a tisztesség •kedvéért is, mert nem játék a játék, ha nincs finomság és árnyaltság az akcióban ... Mindezt onnan is tudom, hogy nagy focirajongó vagyok. Szóval, bárki elképzelheti, mi lett az eredmény, mikor a komputer kidobta, hogy milyen is az én kedves nejem. Ilyen jó napom mint az, talán azóta sem volt. Na, drágám, mondtam, téged aztán jól eláztattak, az isten se mossa le rólad, ki vagy. Itt tartalak a markomban ... Még ez a komputer is nekem adott igazat. Elvakult- ságomban már csak ezt láttam, mert köztudott, hiába van messzebb a Hold, mégis azt látjuk, nem a Himaláját. Kezdtem magam egyre kellemesebben érezni. Eddig is szerettem ezt a komputert, de ettől a pillanattól éreztem, hogy még közelebb kerültünk egymáshoz. Láthatatlan vezetékeinkét is kiépíti valaki. Még- jobban vigyáztam rá, hogy túl ne hajszolja magát, azon. nal meghallottam, ha csuklóit és sóhajtott, megérez- tem, ha felment a hője és ezt a terem levegőjén is érezni lehetett. Ilyenkor szünetet tartottunk. A komputer hálás volt ezekért a pihenőkért, lágyan duruzsolva szívta magába a friss áramot, és memóriaegységei színes álmokat szövögettek azokról az éljövendő boldog napokról, amikor majd izotópjait kicserélik és friss olajban fürdetik ízületeit. A feleségemmel történt balhé óta reggel azzal kezdtem a munkát, hogy betápláltam az információkat tegnapi magánügyeimről, nőügyek is akadtak szép számmal, a komputer pedig válaszolt és így nagyon megnyugtató párbeszéd alakult ki közöttünk. Ha valami történt velem, s az emberrel mindig történik valami, alig vártam a reggelt. A délelőtt- jeim különben is üresek voltak. Ez mindenhol így van... Délelőtt csak unatkozni lehet. De az ilyen komputer fantasztikusan fel tudja pörgetni az embert. Ügy megszoktam, hogy napközben többször is arra gondoltam hogy na most mit mondana. És a komputer mindig válaszolt. Ha megéheztem a játékra, máris tápláltam őt, tömtem bele az információkat, a gép pedig zümmögött és dorombolva válaszolt. Szóval, szépen éltünk, vagy mondjuk inkább, elég jól, mindenesetre civa- kodás nélkül. Együttlétünk- nek olyan romantikus hangulata volt, mintha mondjuk egy tengerszem álmodna az óceánról. Én meg úgy kuporogtam mellette órákhosz- szat, mint bazilikán az angyalok. Igazán jól éreztem magam az információknak ebben a szerelőcsarnokában. A kisember minden korban otthon érzi magát. Éppen ezért sokat tűnődtem azon, miért van az, hogy az ember nem szeret hazajárni? Mindezek után érthető, hogy lassan-lassan már úgy éreztem, kezdek hasonlítani erre a komputerre. És igazán akkor érezzük otthon magunkat, ha hasonlítunk valakire. Az ügy akkor komplikáló- dott, amikor kibékültem a feleségemmel. Erre sem emlékszem már pontosan, hogyan történt. __Egyszercsak m egindult a duma, mintha előtte semmi se lett volna. Közben valami rajzfilm hangoskodott a tévében, a vacsora is elég jó volt. szóval, mit szépítsem, gyenge az ember, meg feledékeny, meg gyáva, meg semmi ... Persze erre logikusan következett, hogy újra használtam a gép medencéit, betápláltam az infokat a kibékülésről, mert ugye kíváncsi voltam a véleményére. Kihez fordulhat az ember ilyen ügyben? Ki tud ilyenkor válaszolni? agyon meglepett, amikor bizonyossá vált előttem, hogy a komputer nem akart beindulni. Gondoltam még fáradt, vagy rassz a közérzete, frontátvonulás is volt azokban a napokban, és kulminált az influenza járvány. Később mégis elindult, de nem a kérdéseimre válaszolt, hanem élesen zümmögő hangon feleselt, a zü-zü-zü helyett már inkább az élesebb zi-zi-zi-t lehetett érteni. Erről az élesen zizegő hangról neveztem el akkor a gépet Zizi-nek, amit abba se hagyott egészen addig, míg a homlokát meg nem simogattam. A légkondicionálót is bekapcsoltam és hogy a kedvébe járjak, óránként legalább annyi pihenőt adtam neki, mint mondjuk, míg egy háziasszony meg- teázik. Zizi egyébként a legjobb típusom egyikéhez tartozott, kecses volt, friss alumíniumillatú és finoman kezelhető... De bármit is tettem, Zizi már nem kedvelt úgy, mint azelőtt, és há magamról kérdeztem, időnként olyan véleményeket dobált ki magából, hogy füllentek, köny- nyelműsködöm és elfogult vagyak. Rá kellett jönnöm, hogy lassan egyre kevesebb tekintélyem van a gép előtt. Bizonyos ügyekben kicsinyesnek és nevetségesnek minősített. Megzavarodtam és félni kezdtem... arra gondoltam, mit tudhat még rólam- ez a gép, míg én róla valójában még azt se tudom, hogy hol találhatók jelrendszerében a titkok parcellái. Ügy ültem ott, mint elveszett emberek a kutatólaboratóriumban ... Mikor vé- gülis közölnöm kellett volna azokat az információkat, hogy máért békültünk ki, de az eredmény, amit feleségemről kihozott, újra és újra negatív volt. Én pedig ismét és ismét új infokat programoztam be, abban a reményben, hátha végül mégis tűrhető anyagot kapok nejemről. Nem kaptam. Valamit változott ugyan a kép, de egészében nagyon pocsék maradt. Zizi memóriaegységei sohasem működtek ilyen kitűnően. Különösen emiatt aggódtam, és sejtelmeim sajnos még rasszabbakra fordultak. Néhány nap múlva ugyanis meglepetéssel tapasztaltam, hogy Zizi új variációkat dobál ki magából. Azt állította, hogy nejemnek külön útjai vannak. Ügy tettem, mintha ez nem érdekelne. Erről úgy értesült, hogy másnap nejem gyengéd oldaláról alkotott infáimat programoztam a hálózatba. Nukleáris méretű hülyeséget csináltam, mért ettől dühro- hamot kapott, rájött a szívnélküli szívbaj. Nyíltan fédté- kenységi jelenetet rendezett. Amikor hozzáértem, komoly áramütéssel válaszolt, és fejmagasságban szikrákat röpített felém. Csak úgy tudtam lecsillapítani, hogy tíz percig zenei elemeket tápláltam Zizi-be. Ez valahogy megnyugtatta, de viszonyunk akkor már nagyon kiélező-' dött. Magam is ott tartottam, hogy legszívesebben egy menedzsert kerestem volna zűrös ügyeim intézésére. Nem volt mit tennem, abba kellett hagynom magánéletem programozását. De ez már annyit' ért, mint színházi látcső a csillagvizsgálóban. Zizi ettől a csendtől ugyanis teljesen megkukult. Nem volt hajlandó addig más munkába kezdeni, míg nem közöltem vele, mivel töltöttem előző estémet. Időnként semmitmondó dolgokat közöltem vele, csakhogy elüssem a dolgot. Zizi eszén sajnos nem tudtam túljárni. Nyilvánvaló lett, hogy visszaéltem saját erőviszonyaimmal. Válasz helyett ugyanis megjósolta nekem hazugságaim következményeit. Válaszfanom kellett. Házasságomat csak úgy tudtam megmenteni, hogy felmond- tam. Nem vagyok katona és így sajnos nem tanulmányoztam a vereség tudományát. Ezek után természetes, hogy az ilyen helyzetben tanácstalan voltam. Legfeljebb annyit tudtam, hogy Bagoly- falvára is elmentem volna, csak megszabaduljak onnan. Állapotom egyre' romlott. Ha tükörbe néztem, magamon láttam, hogy olyan bizonytalan vagyok, mint szimbólum a költeményben... izit is erősen megviselte az 1 ügy. Szakítá- JjP ] sunk után “ hallottam, ________hogy még sokáig súlyos üzemzavarai voltak. De én is elátkoztam azt a percet, amikor Zizi-vel kezdtem, mert olyan jó állásom aligha lesz mégegy- szer. Később mégis Zizinek lett igaza, már annyiban, hogy feleségemtől elváltam. Nagy űr keletkezett körülötte m, de hiába, így történt. Az űr azért van, hogy beleférjünk. Az új komputeres azonban jój, járt. És neki azért is könnyebb, mert még nőtlen. Zizi is kihevert engem. Sőt, amikor az új fiú beprogramozta saját információit arról, hogyan csalta meg a barátnőjét, mert kíváncsi volt, hogy ezek után milyen esélyei maradnak nála, Zizi már tudta, hogy ismét van keresni valója. Szóval neikS még voltak esélyei. Tudta, a fiú elindult azon az úton, amelyen el lehet jutni hozzá. És hátha egyszer valakit meg lehet tartani. CSORBA GYŐZŐ: Növények Mostanában kellene éjszakánkint kimenni közéjük a kertbe figyelni és tanulni tőlük hogyan készülnek föl a télre szűnik meg egymással csatájuk búcsúznak bölcsen nyugalommal: mert nyilván tudnak némi hasznos tudnivalót ez alkalomra mert vagyok én is tél felé menendő mert felém is a tél jövendő és összekeveredve jócskán csak kapkodok mit is csináljak M. MAKKAI PIROSKA FAMETSZETE 1. Ügy vélnénk, manapság nincsenek oly pusztító tüzek, mint hajdanában, amikor (zsúpról zsúpra) egész falvak leégtek. Szerelemféltésből sem vetnek csóvát a legények a lányos házra, jobban dívik a bicska. Tüzek mostanában gondatlanságból keletkeznek. K. A. termelőszövetkezeti brigádvezető esete azonban kivétel. Afféle szigorú gazda volt 6, aki rövid gyeplőre fogta a családját. Négy fiát korán munkára szorította, a legidősebbet harmincnégy éves koráig házasodni sem engedte. Hajszolta, törte, dolgoztatta őket s a féleségét, ahogy őt az apja egykor. — Ügy akartam meghalni — mondta a bíróságon —, hogy a két szememmel lássam, milyen birodalmat hagyok hátra. Az apám cselédként kezdte, és tíz-tíz holdat hagyott a hét fiára, mindegyik tanyás birtok volt. Megdolgoztatott bennünket, de volt eredménye. Hát én ebbe, jaj!, belebuktam. — Remegett a lába, a fejét fogta. Az történt, hogy a családot kemény gézzel fogva felépített egy hatalmas, kétszintes házat a falu főutcáján, mely — terve, s álma szerint — az egész nagy családnak, fiáknak, menyeknek, unokáknak otthont nyújt majd. Ebben a házban szeretett. Volna megöregedni, ebben az általa létrehozott birodalomban. Csakhogy mire a ház elkészült, a négy fia közül egy sem akart sem a házban, sem akarnok apjával élni. Tavalyelőtt tavasszal mind a négyen elszállingóztak... A legkisebb fiú Pestre szökött, munkásszállásba. A rákövetkező éjjel K. A. olajjal öntötte meg a házat és felgyújtotta. Ilyen kormos lánggal még nem égett ház a faluban. — Jogom van a saját csűrömet felégetni! — hajtogatta makacsul a tárgyaláson. Ilyenek lehettek a középkori tüzek. 2. Ülnek az öregek a nagydiófa alatt. A tyúkok már visszavonultak az ólba, a kutya a kerítés mellett kó- dorog, nem érdekli, mit beszélnek azok ott rekedtes, suttogós hangjukon. Orruk megvastagodott, s megnyúlt, bőrük a nyakukon feketésbarna, mint az arabu- soké. Csak az emberi dolgok éssziel alig felmérhető jelenségei foglalkoztatják elméjüket; azok, amelyekre az mondható: ki hitte volna?! — Hallotta? — kérdi egyikük a mellette ülőhöz fordulva. — A Pántlikás bácsi meg a felesége éhen akartak halni! A másik kettő csóválja a fejét. Tudják. Mindenki tudja a faluban. Hinni azonban alig képesek. — A fiuk Jugoszláviába ment a feleségével, a tengerhez. Pántlikás bácsiék meg megbeszélték, hogy éhen halnak Hümmögnek. Bólogatnak. Pántlikás bácsi! Pedig micsoda cifra, jókedvű férfi volt! Ilyet!... Furcsa, gondolják . hogy épp a Pántlikás bácsi. — Megetették a jószágot, adtak elé annyit, hogy négy napig se tudja megenn Aztán megvetették szépen az ágyat, egymás mellé feküdtek.?. és feküdtek. Ki hitte volna, hogy ilyen is van! — Nem akartak már élni. Gondolták, 'egymás mellé fe- küsznek, s addig fekszenek, míg élhenj nem halnak. A Feri meg oda1 volt a tengernél. Nagy szállodában laktak, de a Pántlikás gyerek nem tudott aludni. Hallották? A másik kettő nem szólott semmit. A Pántlikás bácsi válogatott legtovább a lányokból, jutott esziükbe. Nagy szál, asszonyroppantó férfi volt. S ni csak! — Azt mondja a Feri a feleségének: „Menjünk haza! Rossz érzésem van!” Nem bírt magával. Otthagyták a drága szállodát. Ki vaflit előre fizetve. A Pántlikás bácsi meg Eszterke akkor már három napja feküdt. Nem ettek, nem ittak. Aztán hallgatott, hallgatott mind a három öreg. Csuklójukon akkora bog volt, mint a térdükön, úgy érezték, kaszára érettek mar maguk is. Forgatta agyuk a históriát. Forgatta, forgatta, de helye nem kerülj az észben 6ehol. Az éhhalált választókat sem érteni, sem sajnálni, sem elítélni nem tudták. Ültek a hűs estében al forró nap után, s egyre az járt a fejükben: mit érezhetett a Feri, mikor belépett a házba. Mert ő még fiatal, épp hogy ötvenes, az ilyen még nem szokott hozzá a fájdalomhoz. S akkor a harmadik, aki eddig is beszélt, azt mondta: — Nem érdemelte ezt a Feri, akármilyen öregek is. Élet s érdem, ím így ösz- szetartozik. GULAY ISTVÁN : Bofygótiizek
