Szolnok Megyei Néplap, 1978. szeptember (29. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-03 / 208. szám
1 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. szeptember 3. Afganisztán a változás útján D em tapsoltak az Afganisztánban csaknem négy hónapja hatalomra került demokratikus rendszer szomszédai Teheránban, Iszlámábádban és Peking- ben, de Rijadban. Kairóban és a nyugati hatalmak fővárosaiban sem. Az okokra a napokban a TASZSZ szovjet hírügynökség hírmagyarázata mutatott rá. „Valahányszor a világ valamely térségében — hívja fel a figyelmet a hírmagyarázó — olyan fejlemények következnek be, amelyek nem felelnek meg a nyugati imperialista körök törekvéseinek, e körök megpróbálják fellelni az eseményekben „Moszkva kezét”. Ez történt Afganisztánnal kapcsolatban is...” Az angol Guardian, például. még mindig úgy vélekedik, hogy „az oroszok beha- toljtak Afganisztánba?’, mely ország a Szovjetunió számára nem más, mint „tranzit- út az Indiai-óceári felé”. Afganisztán stratégiai helyzetének fontosságát ugyan senki sem vonja kétségbe, de az országban lezajlott demokratikus forradalom külső beavatkozástól mentes voltát és önálló politikáját még ellenzői közül is egyre kevesebben tagadják. A változás okait elemezve a teheráni Keyhan című lap rámutat a megdöntött Mohammed Daud államfő mély konzervativizmusára, aki — bár a haladó nézetű fiatal tisztek mozgalmát „meglovagolva” 1973-ban megszüntette a monarchiát — adós maradt a beígért reformokkal s a hagyományos félfeudális rétegre támaszkodott. Bukása ezért törvényszerű volt — vonja le a következtetést az egyébként konzervatív beállítottságú teheráni lap. Az előbb említett — és Daudban csalódott — tisztek vezette hadsereg vállalkozott arra, hogy ez év áprilisának ’só napjaiban elmozdítsa az önkényuralomra berendezkedett államfőt s felélessze az általa elsorvasztott demokratikus forradalmat. Katonai államcsínynek tűnt kezdetben ez az akció, amelyben Daud és közvetlen hívei életüket vesztették, de hamarosan rendhagyónak bizonyult. tAz új vezetésben ugyanis a katonák háttérbe vonultak — az akció parancsnoka, Abdul Kader ezredes megelégedett a honvédelmi tárcával — s előlépett az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt, melynek vezetője. Nur Mohammed Taraki lett az új állam- és kormányfő. Az uralomra került párt egy éve alakult meg két illegális baloldali szervezet egyesüléséből: a Kalakot (Nép) Taraki vezette, a Par- csam (Zászló) csoport élén pedig Amir Akbar Hajber állt, akit azonban április 17- én megöltek s halála volta felkelés szikrája. A belső változások irányát már az új kormány első intézkedései mutatják: Afganisztáni Demokratikus Köztársaságra változtatták meg az ország nevét; május elsejét állami ünneppé nyilvánították; államosították a trónfosztott Nadir dinasztia jókora vagyonát; meghirdették az addig elszabotált földreform és más társadalmi reformok haladéktalan megkezdését. Gazdasági szempontból a mintegy 18 millió lakosú Afganisztán a világ legszegényebb országai közé tartozik: az egy főre jutó jövedelem évi 100 dollár körül mozog. Meglepő módon szilárd azonban pénze, az af- gani, ami az aktív fizetési mérleggel magyarázható. Afganisztán exportja ugyan jelentéktelen (évi 200 millió dollár), de az importja sem sokkal nagyobb s így kereskedelmi deficitjét bőven fedezik a külföldi segélyek, hitelek, valamint a szomszédos Iránban dolgozó több százezer afgán vendégmunkás hazaáramló pénzutalásai. A köztársaság kikiáltásakor 40 ezer család a művelés alatt álló föld 73 százalékát birtokolta. A lakosság egytizede nomád. 90 százaléka pedig írástudatlan. Az európai értelemben vett osztályszerkezet még csak kialakulóban van; továbbra is hatalmas az iszlám vallás befolyása a hagyományos törzsi és nemzetségi vezérek szerepe. Épp ezért az új vezetés azonnal leszögezte, hogy a társadalmi fejlődés jelenlegi szintjén az iszlám megmarad államvallásnak. Ugyanakkor nem rejti véka alá, hogy szándékában áll megdönteni a törzsi vezetők, a szarda- rok rendszerét és — az ország sajátosságainak mesz- szemenő figyelembe vételével ■— a szocialista jellegű fejlődés útjára vezetni az afgán társadalmat. Természetesen a visszahúzó erők még jelen vannak. Ezek közé tartozik az Afgán Iszlám Párt, amely 10 évvel ezelőtt alakult meg akabuli egyetemen. A szélsőségesen jobboldali párt fegyveres csoportjai — a Muszlin Testvériség szervezete — az utóbbi hetekben vidéken, különösen Nurisztán tartományban, több rajtaütést hajtott végre rendőrőrsök ellen és a lakosságot terrorizálni próbálja. A kormány azonban erélyesen visszavágott, s ellenőrzi a helyzetet. Az új rendszerrel szembenálló másik csoport, a nyolc jobboldali pártból alakult ún. Nemzet Megmentésének Frontja fegyveres harcra szólította fel híveit, de nem igen talált visszhangra. Időközben öntisztulási folyamat zajlott le a kormányon levő Népi Demokratikus Párton belül is. ami kormányátalakításban jutott kifejezésre. Babrak Karmait, a Parcsam csoportvezetőjét, aki miniszterelnökhelyettesi posztot töltött be, prágai nagykövetté nevezték ki. Nur Ahmed, Nur addigi belügyminiszter pedig Afganisztán washingtoni nagykövete lett. Folytatódik az államigazgatási apparátus tisztogatása is, ahonnan eltávolítják a monarchia és Daud volt államelnök híveit. Külpolitikai síkon az új vezetés leszögezte hűségét az el nem kötelezettségi politika elveihez. A világ legtöbb kormánya már elismerte az afgán forradalmi rendszert. A Szovjetunióval, a nagy északi szomszéddal való barátság és együttműködés ápolása nem újkeletű irányzat Afganisztánban, amely annakidején elsőnek ismerte el a fiatal szovjet államot, s 1931-ben semlegességi és meg nem támadási szerződést kötött vele. A Szovjetunió a múltban sokoldalú segítségben részesítette déli szomszédját s már közölte az új kormánnyal, hogy ennek fokozására számíthat. Ö eleti szomszédjával, Pakisztánnal kényes a viszonya Afganisztánnak, miután ebben az országban jelentős számú afgán kisebbség él. Irán a jelek szerint napirendre tért a számára kétségtelenül kellemetlen afgán változás felett. Teheránban bejelentették, hogy ebben az évben 70 millió dollárnyi segélyt juttatnák Afganisztánnak. így hát meg vannak a belső és külső feltételek ahhoz, hogy az ország határozottan rátérjen a társadalmi és gazdasági felemelkedés útjára. Pálfi Viktor Az OSZSZSZK nem feke- teföldű övezete (2,8 millió négyzetkilométer) 29 területet és autonóm köztársaságot foglal magában olyan hatalmas ipari központokkal, mint Moszkva, Leningrad, Gorkij, Szverdlovszk, Perm, Tula stb. Ezen a területen van a köztársaság összes iparvállalatainak csaknem fele. Ez az övezet adja egyszersmind a Szovjetunió bruttó mezőgazdasági termelésének 16 százalékát. A nem feketeföldű övezet Oroszország területének ke.- vesebb mint egyhatod részét foglalja el. Itt termelik a köztársaság gabonatermésének 20 százalékát, a burgonyának több mint felét, a zöldségfélék 43 százalékát, csaknem az egész lentermést, a tej és a tojás 40 százalékát, a hús több mint 30 százalékát. Ezek az adatok meggyőzően beszélnek e terület mezőgazdasági termelésének hatékonyságáról. És a tartalékok még távolról sincsenek teljesen kihasználva. A tizedik ötéves tervben hatalmas összeget, 37,3 milliárd rubelt fordítanak a nem feketeföldű övezet rékonstrukciójára. Mint ismeretes, a Szov- ' jetunió szárítóinak háromnegyed része olyan területen fekszik, ahol állandóan fenyeget az aszály veszélye. A nem feketeföldű vidéken viszonylag kedvező az éghajlat, megfelelő a csapadék mennyisége. És bár itt gyengébb a talaj, a termés jóval biztosabb lehet, mint más körzetekben. Az övezet lehetőségei kihasználásának kulcsa a megfelelő talajjavítási és agrokémiai munkálatok elvégzése. Ezek után ugyanis a legfontosabb mezőgazdasági kultúrák termése gyakorlatilag függetleníthető az időjárás szeszélyeitől. A tudósok számításai szerint évente 70 millió tonna gabonát lehet majd, aratni itt, s a termés sokkal stabilabb lesz, mint a Szovjetunió déli és keleti hagyományos gabonatermelő vidékein. A tervek szerint 1980 végére a nem feketeföldű övezetben az alapvető mező- gazdasági ágazatokban a termelés a jelenleginek harmadával, 1990-re pedig 2— 2,5-szörösére fog emelkedni. A mezőgazdasági termelés fejlődésével párhuzamosan épülnek és bővülnek a mezőgazdasági termékeket feldolgozó vállalatok is. Jelentős mértékben folyik a nem feketeföldű övezet mezőgazdasági lakosságának koncentrációja is. Jelenleg ebben a körzetben mintegy 138 ezer falu és apróbb település van. Ezeknek csaknem fele alig kétszáz lakosú, s a települések területileg meglehetősen szétszórtan helyezkednek el. Ez a szétdaraboltság egyaránt sok nehézséget okoz a települések korszerűsítésében és a munka gépesítésében. A szakemberek kijelölték azokat a településeket, amelyeket a jövőben továbbfejlesztenek. Többségükben közművesített kolhoz- és szovhozközpontok ezek. A fejlesztésre alkalmatlan településekről — megfelelő anyagi segítséggel — ide fognak költözni a parasztok. Képünkön: Talajjavítás klepikovszki körzetében. Kétszáztíz energetikai objektum harminc országba A Szovjetunióban az össz- Szövetségi „Technoprom- export” Egyesülés fő feladata a külföldön épülő energetikai objektumok műszaki segítése. Az egyesülés közreműködésével Európa, Ázsia és Latin-Amerika 30 országában több mint 210—38 millió kilowatt összteljesítményű — energetikai objektum épült fel vagy épül jelenleg is. Dolgozz többet és jobban! Vasúti komp a tengerszoroson A Szahalin és a kontinens közötti teher- és személy- forgalom évről évre nő. Az Ohotszki-tengerben csaknem ezer kilométeren át északról — délre húzódó sziget potenciális lehetőségei nagyok. Sokfelé indulnak innen hajók, amelyek halat, papírt, cellulózt, és más termékeket szállítanak. A szigeten kirakodó hajók hozzák a népgazdaság fejlesztéséhez szükséges bányászati berendezéseket, gépeket, építőanyagokat, a különféle közszükségleti cikkeket — kezdve a személykocsiktól a gyerekjátékokig. A kontinenst Szahalintól elválasztó Tatár-szorosban már öt éve Diesel-elektromos jégtörő komp mindegyikének fedélzetén sínek vannak a vagonok számára. Az átkelőhajók néhány óra alatt leküzdík a báziskikötőül szolgáló Vanyino és a szahalini Holmszk közötti Vasúti kocsik gurulnak a tengeri komp fedélzetére) távolságot. Mivel a rakományt nem kell átrakni, a szállítás sokkal olcsóbb — a rakodás kiküszöbölése különösen gyorsan romló áruk esetében fontos. A felszabaduló mólókat így más hajók foglalhatják el. A komphajók nagyszámú utast is szállítanak. A közeljövőben a hajók számát nyolcra növelik, ami elősegíti e szolgáltatás további javítását, „Dolgozz többet és jobban!” — ez ma az egyik legnépszerűbb jelszó Vietnamban. De nemcsak jelszó. Ez az élet programja, a kambodzsai—kínai provokációkkal szemben felsorakozó dolgozók millióinak közös, békés kiállása. Már az 1976-os évben a vállalatok ezreiben több mint 40 000 ésszerűsítési javaslatot fogadtak el és alkalmaztak, s ezáltal mintegy 40 millió dongot takarítottak meg az államnak. Az újítások és ésszerűsítések gazdasági eredményessége tavaly és az idén tovább fokozódott, kifejezésre juttatva a vietnami munkásosztály öntudatát, érdekeltségét a munkatermelékenység növelésében, láttatva tevékeny hozzájárulását a szocializmus építéséhez. A Vietnami Hazafias Front (amelyben részt vesznek az ország északi és déli részének politikai pártjai és haladó társadalmi szervezetei) egyik központi feladata, hogy mozgósítsa az egész népet a gazdaság újjáépítésére és fejlesztésére, a szocialista iparosításért, a nyomor és az elmaradottság felszámolásáért vívott harcra. Le Duan-nak, a Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárának szavai szerint „ez jelenti a jelenlegi szakaszban az osztályharc egyik lényeges elemét". Ily módon a Dél gazdaságában szaporódnak a szocialista elemek, Északon pedig elmélyülnek a szocialista termelési viszonyok, megszilárdul a proletárdiktatúra államának alapja. Észak-Vietnamban még á sokéves pusztító háború feltételei között is nagy gazdasági sikereket értek el: 1975-ben az anyagi termelés szférájában az állóalapok 1960-hoz viszonyítva 5,1-sze- resére növekedtek, az ipar- vállalatok száma pedig 16,5- szöröse volt az 1966. évinek. Véget vetettek a munkanélküliségnek és az éhínségnek, a tömeges írástudatlanságnak és a szociális igazságtalanságoknak. Dél-Vietnamban a felszabad,ulás, az újraegyesítés történelmi napjaira az ipar, az imperialisták és a velük összejátszó, őket kiszolgáló hazai tőkések rablógazdálkodása következtében teljesen deformálódott, eltorzult, a mezőgazdaság pedig lényegében megbénult. A történelem — mintha csak betetőzni akarta volna a szerencsétlenséget és a bajt — egy és ugyanazon országban szembeállította egymással a két rendszert, az élet két formáját... A munkásosztály, az egész dolgozó nép a vietnami kommunisták másfél milliós pártjának vezetésével hozzálátott a szocializmus anyagi-műszaki bázisának kiépítéséhez, a testvéri országok történelmi tapasztalatára és sokoldalú segítségére támaszkodva. Ez a segítség még közvetlenebb lehet a jövőben, miután Vietnam a közelmúltban teljes jogú tagjává lett a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának, Ami Vietnamban történik: a szocialista internacionalizmus példája. A vietnamiakkal együtt megfeszítetten dolgoznak itt a szovjet mérnökök és a lengyel bányászok, a bolgár szállítómunkások és a kubai állattenyésztők. Gigászi munkával kell megteremteni Délen az új gazdasági övezeteket, a túlságosan felduzzasztott dél-vietnami varosokból át kell telepíteni a lakosság nagy tömegeit, visszaszoktatni őket a mezőgazdasági munkára. Feladat tehát van elég! De a munkás hétköznapokat beragyogja a szocializmusért vívott harc romantikája, új szellemi világ keletkezik és erősödik — az alkotó ember, az új társadalom cselekvő építőjének világa. Az ésszerűsítési javaslatok ezrei látnak napvilágot, az iparvállalatokban és a mezőgazda- sági termelőszövetkezetekben az élmunkás brigádok százai jönnek létre, új gyárak épülnek, új Utak keletkeznek. S Vietnam, amint azt Ho Si Minh megmondotta: „tízszerte szebb lesz, mint volt”. Összeállította: Majnár József \
