Szolnok Megyei Néplap, 1978. szeptember (29. évfolyam, 206-231. szám)
1978-09-03 / 208. szám
1978. szeptember 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Költségcsökkentés, tervtúlteljesités Mind több szénhidrogén a népgazdaságnak Bányásznapi ünnepség a megye- székhelyen iKoszorúaással (kezdődött tegnap a Nagyalföldi Kutató és Feltáró Üzem valamint a Nagyalföldi Kőolaj- és Föld- gáztermelő Vállalat dolgozóinak bányásznapi ünnepsége Szolnokon. A két vállalat képviselői a megyeszékhely Hősök téri szovjet emlékművén helyezték el a kegyelet virágait, egyben az 1919. szeptember 6-i tatabányai bányásztüntetésre is emlékezve. Az ezt követő ünnepi rendezvényen, amelyen megjelent Mohácsi Ottó, a megyei pártbizottság titkára, Ul- veczki Tibor, a megyei tanács elnökhelyettese, .Árvái István* az SZMT vezető titkára, valamint Sándor László, a szolnoki városi pártbizottság első titkára, dr. Vájta László, az OKGT vezérigazgató-helyettese mondott ünnepi beszédet. Elöljárójában üdvözölte a XXVIII. bányásznap alkalmából az olajbányászokat, majd egyebek között szóit arról, hogy milyen fontos szerepet kap a szánhidrogén az ország energiafelhasználásában. Hosszú évtizedek munkájával, az alföldi olajbányászok elérték azt, hogy évente 2 millió tonna kőolajat, s 6 milliárd köbméter földgázt tudnak adni a népgazdaságnak. Az igények évről évre nőnek,: s ez felelősségteljes ténykedést kíván a vállalatok kollektíváitól, minden dolgozójuktól. A hazai szénhidrogén-termelés lehetőségeinek maximális kihasználását a következők teszik fontossá: jelenleg országunkban minden egyes szénhidrogén-kutatásba befektetett forint 13 forintot eredményez. A kőolaj tonnája például önköltségi áron 605, míg tőkés relációból beszerezve 4 ezer forint. Az elmúlt évben Magyarországon mintegy ötven területen kutattak földgáz és kőolaj után, ebből hét jelentős sikerrel járt. Figyelemre méltó az NKFÜ tevékenységében, hogy a fúrással eltöltött hasznos időt mintegy hat százalékkal javították az 1975 évihez képest. Mindezek mellett csökkentették a kutatási költségeket, annak ellenére, hogy helyenként a munkák biztonsága megkövetelte a drágább berendezések használatát. A fúrásoknál javultak a teljesítményt meghatározó fajlagos mutatók, de a jobb eredmények elérését a már-már folyamatosnak tűnő anyaghiány gátolja. Ennek kiküszöbölése egyebek között a jövő feladata. A Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat, mint az ünnepségen elhangzott, a hazai szénhidrogéntermelés legfontosabb bázisa. Terveit — mint az elmúlt év vagy 1978 első hat hónapja példázza, — túlteljesíti, így jelentős mennyiségű kalóriatöbblethez jut az ország. Különösen fontos termékei közül a propán-bután termelési többlete, ebből az alacsonyabb hazai igények kielégítésén túl a vállalat exportálni is tudott. A termelési értékesítési célkitűzések mellett jelentős feladatok hárulnak az NKFV dolgozóira, a beruházások, a kutatások területén is. Kiemelkedően fontos a ferencszállási, kis. zombari mezők gyorsított ütemű munkába állítása, de ugyanígy lényeges, az algyői poliimeres eljárás üzemi kísérletek befejezése, amely a napvilágra hozott kőolaj- mennyiséget növeli. A fúrási üzem és a termelő vállalat mintegy 220 szocialista brigádjának év elején tett vállalása, a dolgozók szakmai, politikai fejlődése, nemcsak a tervek teljesítésére ad biztosítékot, hanem ezek megvalósításán túl jelentős minőségi és mennyiségi többletet nyújtanak a kollektívák. Az ünnepség végén a munkában élenjáró dolgozóknak nyújtottak át kitüntetéseket. H. J. Kávák az Orionnak MEGKÉSETT INDULÁS Gondok a jászárokszállási Vas* és Faipari Szövetkezetben A Jászsági Vas- és Faipari Szövetkezet is azon üzemek közé tartozik, amelyeknek nem úgy sikerült az év első fele, mint tervezték. Különös ez, hiszen jó néhány adat s körülmény arra utal: éppen ellenkezőjének kellett volna bekövetkeznie. Új és régi Ä szövetkezet évek óta — pontosak 11 esztendeje — gyárt zsírzókészülékeket. A termék nélkülözhetetlen, ezt bizonyítja az is, hogy a megrendelők, így például a Gépgyártó Vállalat, a Magyar Vagon- és Gépgyár, a SZIM vagy a DIGÉP állandó vevői a zsírzóknak. A gyártmány az eltelt idő alatt nem sokat változott — ára sem, hiszen ezt szabályok szorítják korlátok közé. Ettől tehát nem várhatta a szövetkezet, hogy termelési értéke, árbevétele túlságosan „megugrik”. Viszont ezzel a céllal szüntették meg a fűtőkészülékek gyártását, s kezdték el a KAEV megrendelésére levegőtisztítóberendezéseket és a festőkabinokat készíteni. (Az előbbieket szövő-, az utóbbiakat pedig cipőgyárakban használják.) A termékek nyereségesek, ugyanúgy, mint a Hűtőgépgyárnak szállított alkatrészek, amelyeket olaj- és gázfűtő berendezésekbe szerelnek. (A szövetkezet egyik állandó partnere a Hűtőgépgyár .— kapcsolatuk mintegy 16 esztendős múltra tekint vissza.) Nagy ipari üzemeken kívül kereskedelmi vállalatoknak is szállít a jászárokszállási központú szövetkezet, így az óvodákba való gyermekfektetőknek vevője a TANÉRT, s ugyancsak ez a vállalat veszi meg azokat a tanulószobákat, amelyekhez a vasszerkezetet a szövetkezet. a faalkatrészeket pedig a Mátravidéki Építő és Szakipari Szövetkezet készíti. Eddig a jászsági üzem vasipari termékeiről szóltunk, noha nevébeli is benne van, gyárt faárukat is. Mondhatni ez a munka kulcsfontosságú szerepet kapott a szövetkezet életében. Az Orionnal kötött egyezséget, amely szerint televíziókhoz s hangszórókhoz kávákat készítenek dolgozóik. A termeléshez az Orion megvásárolja a gépeket — méghozzá javarészt automatákat,, a szövetkezet pedig felépít egy új üzemcsarnokot jászkiséri telephelyén. A szerződés megszületett, az építkezés elkezdődött, s el is húzód.ott. Egyrészt a tervező, a Szegedi Tervező Vállalat, valamint a kivitelező — a szövetkezet — jóvoltából majd másfél évet késett a 26 millió forintos beruházás átadása. A kapcsolat elmérgesedett A kapcsolat a szövetkezet az Orion között kissé elmérgesedett. (Az utóbbi szempontjából ez érthető, hiszen exportszállítmányait veszélyeztette a határidő- tologatás.) Aztán az idén január 2-án elkezdődött a termelés. Igaz, a beruházás még mindig nincs befejezve. A hiánypótlásokat még ‘nem végezték el, félig kész az iroda- és a szociális épület, nincs nyersanyag- és készáruraktár — igaz megvalósításukhoz pénz sincs, Az indulás nem volt zökkenőmentes —, a munkát fólia, ragasztó és forgácsolólap hiánya nehezítette. Hogy az árbevétel a vártnál kevesebb lett, abban közrejátszottak ezeken, kívül más tényezők is. így például — a szerződésben rögzítettek szerint — a nagytermelékenységű gépek munkába állítása miatt, alacsonyabb áron számították meg az Orionnak a termékeket, mint tavaly, tehát hiába szállítottak többet a kávákból az elmúlt esztendeihez képest, az árbevétel elmaradt a múlt évitől. Nem úgy alakult a létszám sem, ahogy gondolták, a tervezett ellenére 484 dolgozó helyett csak 461 tevékenykedik a szövetkezetben. (Ez nemhogy több, de tizenhéttel kevesebb a tavalyinál, ami érthető, hiszen munkaerőben a Jászság sem gazdagabb az ország más területeinél.) A javaslat A szövetkezet az év első felében tervének csak - 85 százalékát teljesítette, az elképzelt 12 millió forintos nyereség helyett, csak 1,6 milliónyit termelt. A vezetőség nemsokára összeül, • hogy megtárgyalja: irreális-e az 1978-ra tervezett 96,5 millió forintos termelési érték? S ha megállapítja: igen, akkor a módosítását javasolja a tagságnak. Ha figyelembe vesszük, hogy tavaly, amikor .még az új gépek nem dolgoztak, 92 millió forintnyit termeltek, ekkor feltételezhetjük: nem biztos, hogy ez az egyetlen járható út a bajok, a lemaradás orvoslására. H. J, A túlórák ára űz úton összetorlódtak a járművek. Baleset — érkezett el a hír onnan élőiről. A busz összer nyomott egy kis Polski Fiatot, ezért állunk. Csakhamar megjött a rendőrség, megkezdődött a már szokásos procedúra a mérőszalaggal a szondával, a fényképezőgéppel. A busz vezetője, jó ötvenes őszhajú férfi szomorúan diktálta az adatokat. Nem, nem ivott. Jogosítványa, menetlevele rendben. Az utóbbi három évben nem volt még koccanása sem. „Fáradt vagyok, alhadnagy elvbáns”! — tárja szét a kezét a buszsofőr, és ez nem panaszkodásul hangzik. Inkább megállapításul. Az alhadnagy bólint, s korrektül feltett kérdései mögül kitűnik: együttérez az „elkövető”-vei. Hét év után — szó szerint — megtört a buszvezető balesetmentes sorozata, s bár kétségtelenül megszegte a KRESZ-szabá- lyait — nem tanúsított kellő figyelmet —, az az összetört kisautó aligha csak neki róható fel. A menetlevele, válaszai elárulják: túlórázik. A rendőr elmegy, a sor megindul, a buszvezető a már kiürült járművel óvatosan a garázs felé veszi az útját. Az apró, mindennapos történet eszembe juttatja a túlórák ügyét. Köztudott, hogy a munkaerőgondokkal küzdő közlekedési vállalatok — a rendkívül szigorú szabályok dacára — néha kénytelenek igénybevenni ezt a módszert is, hogy feladataiknak egyáltalán megfelelni tudjanak. A sofőrök volán mellett töltött órái egyre gyakrabban túllépik azt a határt,- amely fölött már lazul a koncentrálóképesség, a figyelem, s a több évtizedes rutin, a jó szakmai felkészültség sem képes már megmenteni a sofőrt a balesettől. Sajnos, csak a vizsgálat után derül ki: a túlóráztatás gyakorlata, a túlhajtoittság nagymértékben okozója volt a kárnak, nem egyszer a tragédiának. De senki se'higgye, hogy ez a sajátosan hozzánk tapadt gyakorlat kizárólag a közlekedésre jellemző. A közelmúltbeli országos munkavédelmi tájékoztatóból vált ismeretessé, hogy az elmúlt évben, sőt 1978 eddig eltelt hónapjaiban, nem változott a helyzet — a vállalatok, üzemek rendszeresen túlóráztat- ják dolgozóikat. Hovatovább merő fikció lesz néhány helyen a rövidített munkaidő, a 44 órás munkahét is. A könnyűiparban, építőiparban gyakorlatilag az öftvenórás munkahét sem ritka negyedévek, félévek „előestéjén”. A Központi Statisiztikai Hivatal havi jelentései arról árulkodnak, hogy az iparban, a közlekedésben dolgozók 40 százaléka rendszeresen túlórázik! Ez persze csák a hivatalosan is elkönyvelt többleteket foglalja össze, ám ki tudná pontosan meghatározni, hogy valójában mennyi is a túlórák mennyisége? Szolnok megyében jelentős túlörafogyasztó a maga évi 40 ezer túlórájával a Ganz Villamossági Művek szolnoki gyára. A szolnoki MEZŐGÉP Vállalatnál 119 ezer órányit dolgozott tavaly a „nyolc óra” után a 3480 munkás, persize, ez nem egyenletesen oszlik el mindannyiukra, hiszen itt vannak olyan üzemiek, amelyek többet, vannak amelyek kevesebbet használnak fel. Anyaghiány és szállítási, rakodási gondok miatt- érte el a kisúj- szállási Faipari Vállalat túlóraszáma az év első felében a 2618-at, s hasonló okok — atalp- élilátás rapszódikussága — emésztették fel a Cipőipari Vállalatnál is a munkaidő utáni munkával töltött perceket. A 7-es számú Volán Vállalatnál 1978 dolgozó ténykedik a szállításnál, ők tavaly 322 ezer túlórát használtak fel. Hasonlóan kapósak a „8 óra” utáni 60 percek az élelmiszerkereskedelemben és a vendéglátóiparban is. Ha a munkaerőhiányról nyilvánosságra hozott adatokat figyelembe vesszük, akkor becslések szerint a negyven százalékhoz legalább még 15—20 százalékot hozzá kell adni. Ez pedig elképesztően magas arányt mutat — s így valóban igaznak látszik a megállapítás: egy- egy vállalatnál csakugyan papíron létezik már a rövidített munkaidő. Erre enged következtetni egyébként az is, hogy a túlóráztatás olyannyira beépült a munkaerőgazdálkodásba, hogy ma már olyan bérezési rendszereket is alkalmaznak az üzemek, amelyek elfedik a túlóráztatás tényét, kijátszva a túlóraszabá- lyokat. Ami egyébként nem nagy művészet ma már — éppen az ellenőrzés gyengesége, vagy „megértő volta” miatt. Mert amikor az asztalra kerülnek az érvek: „Megengedhetjük azt, hogy néhány száz fekete túlóra árán elvesszen a prémium, ne teljesüljön egy átadási határidő?!” — hangzik el a kérdés. S a válasz legtöbbször nyilván az érintettek egyetértése abban: nem. S a túlórát megszervezik, a szükséges pénzt előteremtik: vállalkozó mindig akad. Ha nem, akkor egyszerűen elrendelik a túlóráztatást. Hogy mennyire súlyos mindennek a helyzetnek a következméT nye erre — a már említett, szakszervezeti fölmérés is utal azzal1, hogy összefüggést állapít meg az 1978. év eleji aggasztóan megszaporodott súlyos és halálos balesetek száma és a túlóráztatás gyakorlata között. A fél év környéki „ráhajtás” napjaiban kivált tapasztalható jelenség azonban nem csupán a megnövekedett balesetek, a súlyos tragédiák miatt érdemel nagyobb figyelmet. (Bár önmagában ez is elég lenne arra, hoigy végre alaposabban megvizsgálják, föltárják okait.) Legalább ilyen súllyal esik latba az a közismert tény, hogy a túlóráik száma a közben növekszik, hogy a rendes munkaidőben eltöltött idő — üzemektől, iparágaktól függően ma sem haladja meg a hat-hét órát naponta. Vannak olyan munkahelyek, ahol a különféle igazolt és igazolatlan távolmaradások miatt a munkára könyvéit idő személyenként mindössze öt és fél óra. S még hol vagyunk a munkahelyen eltöltött idő hasznos kitöltésétől?! Hiszen szántón országos fölmérések igazolják, hogy a munkaihelyen csupán a munkaidő átlagosan 70 százaiétól használják ki munkára, értékképzésre. Ezzel összefüggésben szemlélve azt, hogy a túlóráztatás ma gazdaságunk hétköznapi eszköze — ugyancsak elgondolkodtató dolog. De maradjunk egy kicsit a túlórák felhasználásánál: a vizsgálatok bizonyították, hogy ezek 75—77 százalékát a termelési feladatokra, 13—15 százalékát karbantartásra, 7 százalékát anyagmozgatásra, a fennmaradó részt egyéb feladatokra alkalmazzák. S a papíron legalábbis kimutatják, hogy a plusz időben mit sikerült megoldani, hogyan pótolták a rendes műszakokban keletkezett elmaradást, stb. Tény, sokszor kézzelfogható az eredmény, de az is; a túlórázás nagyon drága és egyáltalán nem termelékeny, nem hatásos eszköz. Ergonómia vizsgálatok tudományosan dóku- mantálták, hogy az ember biológiai ritmusa súlyosan károsodik a normális ütem megbontásával, következésképpen a teljesítmény rendkívüli mértékben lecsökken. Gyakorlati példák igazolták, hogy az ember sehol nem képes napi 10—12 órás, azonos intenzitással végzett munkára. Ha ugyanis a rendszeresen tizenkét órát foglalkoztatott ember munkaidejét 9 órára mérséklik, akkor teljesítménye úgy megnövekszik, mintha 12 órát dolgozna... Mindezekhez vegyük figyelembe: a túlórákat általában jóval nagyobb összegekkel fizetik ki, mint a „rendes” műszakok óráit. Magas órabérért alacsonyabb teljesítményt kap a munkáltató — s ez aligha ösztönző a rendes műszakok idején végzett hatékony termelésre. litt bezárul a kör, csupán a rend kedvéért is megfogalmazandó kérdés: akkor miért? Miért rendelik el, szerveik növekvő szómban a túlórákat országszerte? A válasz talán közhelyszerű — ám mélységesen igaz. Az ok a könnyebb megoldás keresése, a kínzó munkaerőgondok gyógyítására. Hiányzik ennyi ember — a hiányzók számát szorozzuk meg napi 7,5 órával és megkapjuk, hogy hány túlórát kell kiírni... Poolfhnnif 32 étet egyre kevésbé USaKnOgy töriazeffételeegyszerűsí- J w léseket, a pusztán meny- nyiségekkel való számolást. Még akkor is, hogy a vállalatok felső és középirányítói — tisztelet a kivételnek — nem tudják vagy nem akarják alkalmazni a felsőbb matematikát: a „rendes” műszakokban elvesző, rejlő munkaórák föltalálását munkaszervezéssel, korszerű technika, technológia kialakításával, akár az ésszerűbb, és fegyelmezettebb mun- kaerőgazdálkodással. Pedig ideje volna már — a túlórák' ügyében is — szigorúbban számolni — és elszámoltatni. Ezzel nem csupán a gazdaság nyerne, hanem maga a dolgozó ember is, aki látszólagos napi anyagi előnyei ellenére változatlanul abban érdekelt, hogy a kor színvonalán éljen — ne agyomhajtottan, hanem hatékonyan dolgozzon és pihenjen. M. J. Jól.megmunkált talaj - biztosabb és nagyobb termés. A tiszaföld- vári Lenin Termelőszövetkezetben az ősziek vetéséhez készítik elő a talajt.
