Szolnok Megyei Néplap, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-09 / 186. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. augusztus 9. Szeptemberben Amerikai egyiptomi—izraeli csúcs Alexandriában tárgyal Cyrus Vance amerikai külügyminiszter. Képünkön: egyiptomi kollegája Mohamad Kamel (a kép bal szélén) társaságában (Telefotó - KS) Carter—Szádat—Begin-ta- lálkozót tartanak szeptember 4-én az amerikai elnök Camp David-i rezidenciáján — jelentették kedden a hír- ügynökségek az amerikai szenátus külügyi bizottságához közelálló forrásokra hivatkozva. Más források szerint Szadat egyiptomi államfő és Begin izraeli miniszterelnök már elfogadta Carter elnök meghívását. Vance amerikai külügyminiszter kedden másodszor is találkozott egyiptomi kollégájával,' Kamellal, hogy az egyiptomi—izraeli közvetlen tárgyalások újra kezdésének lehetőségéről tárgyaljanak. Vance kedden este újból találkozott Szadat elnökkel, majd közös sajtókonferenciát tartanak. Alvaro Cunhal, a Portugál Kommunista Párt főtitkára többek között rámutatott arra, hogy a válság leküzdésére olyan szilárd kormányt kell teremteni, amelyben a fő politikai szerepet a szocialista párt töli be. Hangsúlyozta, hogy — különösen gazdasági és pénzügyi téren —■ meg kell teremteni azokat a feltételeket, amelyek lehetővé teszik a nemzeti problémák sürgős megoldását. „Ha az új kormány nem képes dönteni az ország súlyos problémáiban, akkor a törvényes demokratikus keretek között. idő előtti választásokat kell kiírni” — jelentette ki a Portugál Kommunista Párt főtitkára. jószomszédi kapcsolatok. Az utóbbi időben a két állam több egyezményt kötött a gazdasági-, kereskedelmi és kulturális kapcsolatok fejlesztéséről. A Szovjetunió és a többi szocialista ország nyíltan törekszik arra, hogy támogassa az afgán népet gazdasága megerősítésében. A Szovjetunió és Afganisztán jó kapcsolatai ugyanúgy, ahogy Szovjetunió és bármely más ország kapcsolatai a szocialista diplomácia megingathatatlan elveire, azaz az egyenjogúságra és az egymás ügyeibe való be nem avatkozásra épülnek. Háromhatalmi megbeszélések Kedden Genfben, a leszerelési bizottság ülésén a Szovjetunió, az Egyesült Államok, s Nagy-Britannia közösen számolt be a nukleáris fegyverkísérletek teljes betiltásáról folyó háromhatalmi tárgyalások menetéről. A három ország küldöttségének közös nyilatkozata megállapította, hogy a tárgyalásokon jelentős előrehaladást sikerült elérni. A tárgyalófelek egyetértettek abban, hogy a szeizmikus tevékenységre vonatkozó adatok nemzetközi cseréje jelentős szerepet játszik majd a nukleáris fegyverkísérletek teljes betiltására vonatkozó megállapodás betartásának ellenőrzésében. Megállapították, hogy minden tőlük telhetőt megtesznek a tárgyalások mielőbbi befejezése érdekében. A vélemény- cseréről a küldöttségek áttértek a megállapodás megszövegezésére, s a még megoldandó konkrét kérdések megvitatására. A Szovjetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia képviselői egyetértettek abban, hogy a szerződésnek meg kell tiltania mindenfajta nukleáris fegyverkísérletet és tartalmaznia kell egy olyan jegyzőkönyvet, amely a békés célú nukleáris robbantások végrehajtását szabályozza. A nyilatkozat végül megállapítja : a tárgyalófelek arra törekszenek, hogy a tervezett szerződés biztosítsa a megállapodás betartásának megfelelő ellenőrzését, s az ellenőrzésre vonatkozó előírások ne lépjék túl a szerződés megszabta kereteket. Megkezdődtek a kínai-vietnami tárgyalások Tegnap Hanoiban külügyminiszter-helyettesi szintű tárgyalások kezdődtek a Vietnami Szocialista Köztársaság és a Kínai Népköz- társaság kormányküldöttségei között a Vietnamban élő kínai nemzetiségű személyekkel kapcsolatos kérdésekről. Mint a VNA hírügynökség jelenti, Hoang Bich Son a vietnami küldöttség vezetője az első találkozón elhangzott felszólalásban emlékeztetett arra, hogy a megvitatásra kerülő kérdéssel kapcsolatban a vietnami fél már májusban előterjesztette javaslatait azokat azonban Kína elutasította. Csüng Hszi-tung, a kínai delegáció vezetője terjengős felszólalásában megismételte a már ismert koholmányokat, amelyek szerint Vietnamban állítólag „terrorizálják” a kínai nemzetiségű személyeket és „erőszakkal kiűzik” őkét az országból. Hoang Bich Son alaptalannak minősítette és. elutasította a kínai küldöttségvezető állításait. Tovább tart a portugál kormányválság Antonio Ramalho Eanes tábornok, portugál államfő a legfontosabb pártok vezetőivel tartott hétfői tanácskozása után közleményben ismertette a kormányválság megoldására kidolgozott formuláját. Eanes elnök közleménye hangsúlyozza, hogy mivel lehetetlennek bizonyult a parlamenti pártok megegyezésével alakítani meg az új kormányt, ezért az általa kinevezendő miniszterelnök kormányának a parlamenti képviselők támogatásával kell működnie. Emlékezetes, hogy a legfontosabb politikai erők már korábban kedvezően nyilatkoztak egy ilyen kormányzati formuláról. TRSZSZ-kommentár Nyugati rágalmak Afganisztánról Jurij Komyilov, a TASZSZ hírmagyarázója írja: A maga nemében megszokottá vált, hogy ahányszor egy országban vagy a világ valamely térségében olyan fejlemények következnek be, amelyek nem féléinek meg a nyugati imperialista körök törekvéseinek e körök! megpróbálják fellelni az eseményekben „Moszkva kezét"! Frissen példázzák ezt azok a rágalmak, koholmányok, amelyek Nyugaton és különösen Londonban, terjednek Afganisztánnal kapcsolatban. Tény, hogy a Szovjetunió és Afganisztán között sikeresen fejlődnek a baráti és MOSZKVA ' Keddre virradó éjjel újabb teherszállító űrhajót indítottak útnak a bajkonuri űrrepülőtérről a Szál jut—6 űrállomás^ felé. A moszkvai idő szerint röviddel éjjel fél kettő után rajtolt Progressz—3 élelmiszert, a létfenntartáshoz szükséges anyagokat, valamint műszereket, berendezéseket és természetesen postát visz az űrállomásra Vlagyimir Kovaljonóknak és Alekszandr Ivancsenkovnak. * * ♦ Leonyid Brezsnyev, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke Jean Villot bíboros, vatikáni államtitkárhoz küldött táviratában mély részvétét fejezte ki VI. Pál pápa elhunyta alkalmából. VI. Pál a békéért, az enyhülésért és a fegyverkezési hajsza megfékezéséért síkraszálló egyházfőként marad meg a jó- akaratú emberek emlékezetében — hangzik a távirat. CAP CANAVERAL Kedden egy Atlas Centaur típusú hordozórakéta segítségével űrszondát lőttek fel a Vénusz-ibolygó légkörének kutatására az Egyesült Államok Florida szövetségi államában lévő Cap Canaveral űrkutatási központból. HANOI Befejezte vietnami látogatását az az amerikai küldöttség, amely Edward Kennedy szenátor megbízásából egy héten át — a hanoi külügyminisztérium vendégeként — a Vietnami Szocialista Köztársaságban tartózkodott. HONGKONG Nyugati hírügynökségeknek a VNA vietnami hír- ügynökségre és a hanoi rádióra hivatkozó jelentései szerint a kínai hatóságok provokációja következtében tegnap incidens zajlott le a kínai—vietnami határon, Bac Luan határátkelőhelynél. A VNA jelentése megállapította, hogy a határátkelőhelyen tartózkodó, áttelepülé- sük engedélyezésére várakozó kínai származású vietnamiak a kínai biztonsági szolgálat embereinek felbuj- tására késekkel, kövekkel és botokkal támadtak a szolgálatot teljesítő vietnamiakra. A támadók húsz embert, köztük tizet súlyosan megsebesítettek. Újra itthon a VIT-kiildöttség (Folytatás az 1. oldalról) södve, gazdag élményekkel érkeztünk haza. A VIT-kül- döttek munkája természetesén ezzel még nem ért végett Valamennyien jól tudjuk, hogy a rengeteg élményt nehéz megosztani, de kötelességünknek tartjuk, hogy mindenről híven beszámoljunk társainknak, ifjúságunknak és minden érdeklődőnek. — Még egyszer megköszönjük, hogy mi kaptunk megbízatást a XI. VIT-en való részvételre. Azon leszünk, hogy mindazt a szépet és jót, ami ezzel nekünk jutott, helytállásunkkal szolgáljuk meg, ott, ahol hivatásunk szerint dolgozunk — mondotta befejezésül Maróthy László. Ezt követően Óvári Miklós köszöntötte a Kubából hazaérkezett fiatalokat. — Örömmel és nagy szeretettel köszöntőm a havannai Világifjúsági és Diáktalálkozón részt vett magyar küldöttséget a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, egész társadalmunk és mindazok nevében, akiknek szeretete és figyelme, bizalma és érdeklődése elkísérte önöket a távoli földrészre. Most együtt örülünk annak, hogy megbízatásukat sikeresen teljesítették és tapasztalatokban gazdagon, a becsülettel végzett munka tudatával, jó egészségben visz- szaérkeztek szülőföldjükre, Rhodesiái tervezel A rhodesiai „átmeneti kormány” (végrehajtó tanács) tegnap nyilatkozatban nyilvánosságra hozta tervezetét a faji megkülönböztetés korlátozásáról, a tervezet azonban még a nyugati! hírügynökségek értékelése szerint is messze elmarad a várakozástól. Szó van ugyan benne a faji megkülönböztetés felszámolásóról a szállodákban, éttermekben, bárokban, uszodákban és színházakban, nem említi viszont az iskolákban, a kórházakban és általában a lakónegyedekben érvényesülő faji elkülönítést. családjuk, barátaik, munkatársaik körébe. — A XI. Világifjúsági és Diáktalálkozó eredményeinek és tanulságainak részletes összegezését nyilvánvalóan csak később lehet majd elvégezni; a sajtó jelentéseiből, a televízió közvetítéseiből, s Maróthy László elvtárs imént elhangzott szavaiból azonban már most is levonhatjuk azt a legfontosabb következtetést, hogy a fesztivál elérte célját. A békét és a haladást szolgálta. — A fesztivál megmutatta, hogy a találkozó résztvevői és a mögöttük álló milliók tudják és értik, hogy most és a következő évtizedekben rajtuk is — és egyre inkább rajtuk — múlik, hogyan alakul az emberiség sorsa. Erejüket megsokszorozza egységük, szándékukat bearanyozza a barátság, akaratukat megcélozza a szolidaritás, elszántságukat növeli a vállalt felelősség. Fidel Castro elvtárs a feledhetetlen záróünnepélyen felidézte a spanyol köztársasági harcosok híres „No pa- saran!”-ját. A fesztivál hitet tett: a világ haladó ifjúsága nem engedi meg, hogv az imperializmus, a fasizmus, a re; akció sötét erői áttörjenek, A kolondalizmus és a neoko- lonializmus erői nem fognak áttörni! A fajgyűlölet hirdetői, a népek közötti ellentétek szítói nem fognak áttörni! A fegyverkezési verseny kezdeményezői, a hóbort gyújtogatok nem fognak á törni! Övári Miklós megállapító ta: a fesztivál megerősített a békés jövőbe vetett r< ményt, majd így folytatta: — Közvéleményünk nag figyelemmel követte a rru gyár küldöttség munkájú Csak az elismerés hangja szólhatok arról, hogy népünl ifjúságunk küldöttei lelke fáradtságot nem ismerő mim kájukkal hozzájárultak fesztivál sikeréhez, méltóa képviselték szocialista hs zánkat, erősítették a magya és a kubai nép barátságát, szocialista országok testvél ifjúságának egységét, s kife jezték népünk szolidaritásé a békéért, a társadalmi ha ladásért és a szocializmuséi küzdő népek iránt. Köszön« érte mindnyájuknak! Azt hiszem, nem tévédéi kedves lányok és fiúk, ha az mond can, hogy a fesztivá után egy kicsit mindnyája: mások lettek. Élményekben tapasztalatokban gazdagoi érkeztek vissza hazájukba, bizonyára jobban értik é jobban érzik feladataikat é felelősségűken az itthon munkában is. Kérem adják á barátaiknak, itthonmarad társaiknak tapasztalataikat, i XI. világifjúsági és diáktalálkozó üzenetét. Az ünnepélyes fogadtató a DlVSZ-dnduló hangjaivá ért véget. Az olasz társadalmi és politikai élet (vezetői Castelgandolfo- ban, a pápák nyári rezidenciáján tisztelegnek VI. Pál rovaránál (Telefotó - KS) Kommentárunk Puccs Hondurasban Hétfőn este Hondurasban puccs történt. Nincs az a nyári uborkaszezon — mostanában nem panaszkodhatunk: egymást kergetik a világpolitika eseményei — amikor ez a hír különösebb izgalmakat vált ki. Honduras már hozzászoktatta a világ közvéleményét a véres vagy vértelen hatalomátvételekhez. Latin- Amerika gyakori puccsai közül talán a legtöbbet ebben a 112 ezer négyzetkilométeres, ám csupán mintegy hárommillió lakosú országban hajtották végre. Már alighanem száznegyven elnök állt az állam élén — megbízható statisztika nincs róla, mert előfordult, hogy a délben diadalmaskodó tábornokot délután már elsöpörte egy újabb lázadás. Természetesen, Juan Alberto Melgar Castro, a most elmozdított elnök is így került az államfői tisztségbe. Három éve ragadta magához a hatalmat, amelyet most a háromtagú junta elorozott tőle. A juntában a fegyveres erők főparancsnoka, a biztonsági erők főnöke és egy ezredes kapott helyet. Az államcsínyre — állítólag — Melgar Castro vonakodása adott okot: nem akart megválni a kabinet három tagjától. Válaszul a legfelső katonai tanács — 300 zászlóaljparancsnok, magasrangú főtiszt és a katonaiskolák igazgatói alkotják — „elfogadta lemondását”. így megy ez már 1838, az állam függetlenné válása óta. Honduras az USA egyik legmegbízhatóbb partnere a „zöld kontinensen”. Exportjának csaknem fele az Egyesült Államokba irányul s onnan származik importjának megközelítően azonos százaléka. ízig- vérig banánköztársaság, amely számtalan hosszabb- rövidebb háborút viselt szomszédaival: El Salvadorral és Nicaraguával. A legemlékezetesebb konfliktus 1969. július 14-én robbant ki és két hétig tartott. Futball- háború néven jegyezték föl, miután látszólag a hon- durasi és a salvadori válogatott világbajnoki selejtező mérkőzésen támadt nézeteltérés váltotta ki. Valójában azonban a Hondurasban meghirdetett részleges földreform miatt dúlt a legalább háromezer áldozatot követelt háború. A túlnépesedett Salvadorból 300 ezren Hondurasba települtek, s a telepesek a földosztás miatt elvesztették anyagi bázisukat. Nicaraguával a Moszkitó-part. birtoklásáért folyt a vita, amelyet a pártatlan döntőbírónak fölkért spanyol király, majd a nemzetközi bíróság Hondurasnak ítélt oda. A főleg banántermelésből élő ország területének kétharmada mezőgazdasági művelésre alkalmatlan. Lakói emiatt szegények, magas a munkanélküliek száma, s a latin-amerikai országok közül itt az egyik legriasztóbb a gyermekhalandóság aránya. A pucs- csista tisztek „forradalma” azonban mindezen aligha változtat. Szonoda Pekingben Kedden megérkezett Pe- kingbe Szonoda Szunao japán külügyminiszter, — jelentik a hírügynökségek a Kyodo japán hírszolgálati irodára hivatkozva. A japán diplomácia vezetőjét a repülőtéren kínai kollégája, Huang Hua fogadta. A két politikus ma kezdi meg a tárgyalásokat. Szonoda utazásának- célja, hogy kimozdítsák a holtpontról a kínai—japán bélre és barátsági szerződés ügyét, amely a Peking által erőltetett úgynevezett hegemóniaellenes tétel miatt fe- neklett meg. Az Aszahi Simbun című lap közlése szerint a japán külügyminisztérium — .Fukuda kormányfő jóváhagyásával — új változatot dolgozott ki ahelyett a cikkely helyett, amellyel Japán a hegemóniatétel szovjetellenes élét szerette volna elvenni. Machel beszéde t Samora Machel, a Mozambiki Népi Köztársaság elnöke tegnap a ! FRELIMO Központi Bizottságának Mapu- tóhan tartott plenáris ülésén élesen elítélte az imperialista hatalmaknak az afrikai kontinensen kifejtett tevékenységét. A mozambiki elnök rámutatott arra, hogy népi demokratikus államok létrejötte Afrikában első ízben fenyegette felszámolással a kapitalizmust a világnak ebben a részében. Ez a tény magyarázza a nyugati hatalmaknak a2 afrikai népek felszabadító mozgalmai megbontására irányuló jelenlegi taktikáját.