Szolnok Megyei Néplap, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-26 / 201. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. augusztus 26.. nnr Wll V LÜJs. JÜwLli a] LM Amikor 1924-ben, Bácskában, Kulán géplakatos édesapja házában világra jött, nemigen sejtették volna, hogy valaha az agrártudományok, ezen belül is a kertészet egyik legnagyobb hazai szaktekintélye válik Tamássy Istvánból. Hiszen a később a Csepel Autógyárban dolgozó munkás apától, de mástól sem a családból, aligha kaphatott illyen irányú hatást. A pályaválasztást egyszerű ok motiválta: szakmát adó középiskolába kellett mennie, szerette a természetet, így lett a munkásfiúból a kertészeti középiskola tanulója. Majd a Kertészeti Főiskolára került telepvezetőnek, és ottani patrónusa, Mohácsi Mátyás vette rá a továbbtanulásra. 1943-ban kezdett a Kertészeti Főiskolán, és 1947-ben végzett az Agráregyetem Kertészeti és Szőlészeti Karán. (Csak a név változott, a képzés nem.) Egyéves ösztöndíjjal Bulgáriában tanulmányozta az ottani, nem csekély kertészeti eredményeket, majd a Földművelésügyi Minisztériumba került. Egyetemi adjunktusként jelentkezett 1950—53 között a szovjetunióbeli as- pirantúrára. Micsurinszkban Jakovlev akadémikus, Micsurin tanítványa volt a témavezetője. 1953-ban szerezte meg a kandidátusi fokozatot. „Kertészeti növények fagy- és télállóságának fokozása különböző nemesítési módszerekkel” című értekezésével. Ennek „alanyai” a szőlő és a kajszibarack voltak (máig is ezek a kedvenc növényei). 1953-ban került docensként az egyetem Növény- örökléstani és nemesítési tanszékére, amelyet 1954 óta vezet. Az ötvenes években volt a Minisztertanács tanácsadója, minisztériumi főosztályvezető, 1958-tól egyetemi tanár, 1961-től csak az egyetemen dolgozik. 1958-ban védte meg a tudományok doktora címért készített disszertációját, amelynek témája azonos volt a kandidátusi értekezésével, csak a növények köre bővült zöldségnövényekkel, őszibarackkal, mandulával. 1973-ban választották a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává, székfoglalójában a két előző értekezésben megkezdett témát vitte végig. A kertészeti növénynemesítés olyan új módszereivel foglalkozott, amelyek tél- és fagyállóság, azaz a klimatikus rezisztencia mellett a patológiai rezisztenciát, a betegségekkel szembeni ellenállóképességet taglalták. (E témakörbe tartozik a peszticid maradványok kiszűrése is a növény- termesztésből.) 1976-tól az MTA elnökségi tagja, 1977-től az agrártudományokkal foglalkozó akadémiai osztály elnöke is, az idei közgyűlésen pedig az egyik legfontosabb előadást éppen ő tartatta. Munkásságát a Munka Érdemrend mellett a nemesítési eredményekért kapott tudományos emlékérmek és plakettek sokasága, a moszkvai Tyimirjazev Akadémia tiszteletbeli doktori tisztsége is elismerte. Az Agrártudományi Közlemények főszerkesztője, a KGST mezőgazda- sági folyóiratának, a Nemzetközi Mezőgazdasági Szemlének magyar felelős szerkesztője is. Mivel foglalkozik mostanában? A MÉM egyik kutatási főirányát irányítja, melynek címe: „A kertészeti növények genetikája és új nemesítési módszerek kidolgozása”. Mit jelent ez a hétköznapok nyelvén? Például a itíterózis-ne- mesítés kertészeti vonatkozóBemutatjuk Tamássy István akadémikust saival foglalkoznak, azaz vonalakat, fajiakat kereszteznek évről évre. hogy az utód valamilyen vonatkozásban felülmúlja „szüleit”. Ennek elméletét kutatják, közben „mellesleg” új sárga- és görögdinnye, csemege-kukorica é6 paradicsom fajták születtek. Másik érdekes kutatási területe a mutációs genetikai és nemesítési vizsgálatok. Két úton nyernek mutációs változatokat: fizikai behatásokkal (neutron, kobalt, röntgen-sugárzással), amelyhez az Országos Atomenergia Ügynökség segítségével Sziget- csépen épített kobalt-sugár- kert segít, ebben élő növényeket is sugároznak. A gének és kromoszómák sugárzás okozta örökletes változásai jórészt negatívak, a tudomány feladata ezek közül a kevésszámú haszv-os örökle. tes változást kiszűrni. Jellemző e munka nehézségi fokára: 1958 óta működik a sugárkert, első eredményei azonban csak két éve születtek. Kajszibaracknál pl. olyan változat 1 szüleitett, amely nem fagy el, és az elmúlt három évben teljes termést hozott. Ez talán növeli a kajszitelepítési kedvet, mert biztosabbá teszi a termesztését. E munka tanulsága — mondja nevetve a professzor —, hogy a kutató ne legyen türelmetlen. Már maga is kételkedni kezdett az egészben, amikor 15—17 év után sikerült eredményt elérni. A másik út: kémiai muta- gének, azaz naey biológiai aktivitású vegyületek alkalmazása. A vegyszereket a Szovjet Tudományos Akadémia Kémiai-Fizikai Intézetétől kapják. Az iregszemcsei takarmánykutatókkal közösen új ipari és takarmánynövények, a budatétényi kertészeti kutatóban egynyári virágok születnek e módon. A sárgadinnyénél például 10 nappal előbb érő fajtát állították e módon elő. Tamássy professzor másik kutatási területe a távoli hibridizáció, azaz távoli rokonfajokkal való keresztezés, egyes tulajdonságok, például a fagyállóság növelése érdekében. A szilva és a kökény keresztezéséből például a kökény szárazságtűrését öröklő, Bugacon, a futóhomokon is megélő új fajta lett. A gyümölcs nagysága változatlan, csak ,némileg savanykásobb — de örökölte a kökény be- tegség-ellenálíókápességét is. A szőlőnél az amuri vadszőlővel pcóbálkoznak. amelynek vesszeje, rügye mínusz 50 fokot is elbír. Igaz, a vadszőlő szuperérzékeny a pero- noszpórára, de ezt éppen ellenkezőjére lehet fordítani, mert a megtámadás helyein azonnal beszárad, így a gomba nem tud terjedni. Ez a munka még Micsurinszkban kezdődött, a rezisztenciát már elérték, azt is, hogy a termésnek nincs direkttermő „rókaíze”. Visszakeresztezés- sel pedig a szőlőhibrid szemnagyságát is megoldották, két fajtát már abból is elismertek, most már annak a hozama is kitűnő, 2—3 szorosa az eddiginek, és az eddigi 10— 12 helyett elég két alkalommal peornoszpóra ellen permetezni. Az őszibarackot kínai vad őszibarackkal keresztezték. A hibrid virága még mínusz 7 foknál sem fagy el, a levéltetű nem tudja megtámadni ! Az almával is foglalkozik Tamássy professzor, pedig e növény ügyében „hivatalos” kutatások, sajnos, nem folynak. Pedig baj van a jonatánnal, nem nagyüzemi fajta, nehezen bírja a műtrágyát, öntözést, lisztharmat, barnafoltosodás támadja, veszélyben az exportképessége. A starkingnál a magházpenész a gond. Most állami gazdaságokkal közösen vadalmafajokkal keresztezik az almát, e szibériai és távol-keleti vad növények ugyanis gombáé,- lenállóak. A rezisztenciát már elérték, itt is a termésnagyság növelése a következő lépcsőfok. — Ennyi munka mellett magánéletre, hobbyra marad-e ideje?' — Legfeljebb olvasásra — nevet a professzor. — Kertet otthon nem művelek, hiszen kísérleti terület az egész ország, főleg az állami gazdaságok. No meg, büszke vagyok három fiamra, bár sajnos, nem követnek a pályán. Moszkvában tanulnak mindhárman, a legnagyobb diplomatának, a másik kettő újságírónak készül. Szatmári Jenő István Innen—onnan Ehetfi pohár Az USA-ban újabban olyan poharakban hoznak forgalomba italokat, amelyeket használat után nem kell elmosni, mert a vendégek egyszerűen elfogyasztják őket- Ostyából készítik ezeket a poharakat, és fogyasztásra alkalmas anyagokkal, példáui zselatinnal impregnálják, hogy az ital ne áztassa el őket. Az ostyát némelykor ízesítik is. Az ízesítést az italok ízével komponálják össze. A jéghideg Martinit például citromíz'ű pohárba töltik. Az ehető pohár részben megoldaná a hulladékproblémát, sőt a környezetvédelemhez is hozzájárulna. A légiforgalmi társaságok is kipróbálják, az NSZK-ban pedig főleg a tejipar érdeklődik iránta. Azt remélik, hogy a jóízű utóételre való kilátás a gyermekeket több tej fogyasztására fogja sarkallni. Újabb megállapítások a koffein hatásáról A szakemberek még nem tudják pontosan, hogy mi módon hat a koffein a vérellátottságra. Bonni tudósok megállapításai különös figyelmet érdemelnek, mivel néhány ellentmondást tisztáztak. Azt már többször megállapították, hogy . 150— 250 milligramm koffeint juttatva a szervezetbe — ennyi koffeint tartalmaz 2—3 csésze feketekávé — a vérellátottság sem a bőrben, sem az izomzatban nem változik említésre méltóan. Ez a koffein kettős hatásával magyarázható: a perifériás körzetekben ■ értágulást okoz ugyan, egyúttal azonban in- gerli a központi idegrendszert is, s ennek érszűkülés a következménye. A koffeinnek e kettős hatása tehát kiegyenlíti egymást a test perifériáiban. Más a helyzet a szívvel kapcsolatban. A koffein gyorsítja a szív működését, ezáltal növekszik a szív oxigénfogyasztása. Egyúttal tágulnak a koszorúerek is, ez azonban nem fedezi a fokozott igényeket. Ezért koffein hatására a szív „teljesítménytartaléka” csökken, s ez különösen akkor esik latba, ha már fennáll bizonyos szívgyengeség. A kutatók véleménye szerint az olyan betegeket, akiknek a szívműködése nem teljesen zavartalan, el kell tiltani a kávé és egyéb koffeintartalmú italok fogyasztásától. Őspáfrány Elhagyott bányák környékén vagy nagyobb méretű földkiemelésnél, ún. feltárásnál gyakran találhatjuk ősnövények maradványait. Az őslénytan kutatói számára sokat elárulnak ezek a maradványok: mikor, hol, miből és hogyan alakult ki a mai növényzet, milyen volt a régmúlt idők növényvilága? Az őslénytan kutatóin kívül a geológusoknak is sokat elárulnak ezek a maradványok a régi korokból: mikor, milyen körülmények között kerültek ezek a növények a föld mélyebb rétegeibe, milyen átalakuláson mentek át, milyen volt a múlt környezete, éghajlata, hasznosulhat-e a növénymaradvány, mint nyersanyag? Előfordulhat — szerencsés körülmények között —, hogy az ősnövénynek az alakja és az anyaga is megmaradt a mélybe temetve, sőt olyan eset is ismeretes, amikor az ősnövénynek még a zöld festékanyaga, a klorofill is fennmaradt. Más esetben csak a növény alakja maradt meg lenyomat formájában, mint például a képen látható őspáfrány esetében. Viszonylag gyakori, hogy csak a növény anyaga marad meg, ilyen például a kőszén. Ahhoz, hogy az ősnövény valamilyen formában fennmaradhatott, belső és külső tényezők szerencsés találkozására van szükség. A belső tényező a növény anyagára vonatkozik, a külső pedig a betemetődés körülményeire, hiszen a betemetődés védheti meg a növényt a biológiai, kémiai és fizikai pusztító erőktől. Kísérletek a gabonával A „zöld forradalom” megvalósításához új, nagyhozamú gabonafélék termelésbe állításához elengedhetetlen feltétel a talaj óriási meny,- nyiségű nitrogénnel történő műtrágyázása. Egyre nagyobb gondot okoz azonban, hogy a nitrogénműtrágyák előállítása meglehetősen drága, és nincs is elegendő- kapacitás a világ igényeinek a kielégítésére. A drága műtrágya helyett jó lenne a biológiai nitrogéntrágyázás nagyüzemi megvalósítása. A pillangós növények gyökérgumóiban a Rhizobium szerű baktériumfajok képesek a levegő egyötödét alkotó nitrogént megkötni, és olyan vegyülékké alakítani, amelyeket a virágos növények is képesek gyökereiken keresztül felvenni- Az elmúlt években intenzív kutatás kezdődött a Rhizobium fajok körül. Sikerült egy új fajt is felfedezni, amely nem a pillangósok gyökerével él együtt, hanem másféle növényfaj nitrogénellátását segíti. A felfedezés reményt nyújt arra, hogy talán sikerül olyan baktériumfajt találni és tenyészteni, amely a gabonafélék gyökerében élve, biztosítja majd a gabona nitrogénellátását. A kísérletek másik iránya a gabonafélék átalakítását vette célba. Olyan gabonafajtát próbálnak előállítani, amely képes együttélni a pillangósok Rhizobium baktériumaival. A kísérletek során a Rhizobium baktériumokat tartalmazó szójabab gyökérsejteket nevelnek együtt — sejttenyészetben — gabona gyökérsejtekkel, remélve, hogy a két sejttípus fúziójából, egyesüléséből keletkezett sejtekből mesterséges körülmények között felnevelt növény és utódai is rendelkezhetnek a Rhizobiu- mokkal való együttélés képességével. A kísérletek harmadik csoportja a baktériumok génjének a gabonafélékbe való átvitelére irányul. A' növényi „génsebészetnek” a művelőitől azt várják, hogy a baktériumokban található, a levegő nitrogénjének megkötését irányító gén a gabonafélék sejtjeibe átültetve, azokat is képessé teszi a levegőből korlátlanul' rendelkezésre álló nitrogén felvételére. Fenti képünkön gabona- magéakat készítenek elő a kísérletekhez. Fehérje élesztőből Egyre több szaktekintély nyilatkozik arról, hogy a jövő évszázadban az emberi táplálék jelentős részét parányi szervezetek, mikroorganizmusok szolgáltatják. A mikroorganizmusok hasznos szerepet tölthetnek be az emberiség táplálásában, még ha ez a szerep nem is közismert. Az emberek ugyanis nem gondolnak mikroorganizmusokra akkor, ha a kenyérsütés élesztőjéről beszélnek, sem a savanyúkáposzta fogyasztásakor, sem olyankor, ha speciális savanyítással készült ételeket fogyasztanak. A mikroorganizmusok közül tápláléktermelés szempontjából már ma is ismertek a takarmányélesztők. Régóta megfigyelték, hogy az élesztőgombák sok fehérjét tartalmaznak- Ez a fehérje igen jó minőségű. A mező- gazdasági termelés feladatai között égyre nagyobb súllyal szerepelnek az állati eredetű fehérjék: a baromfihús- és tojástermelés, a viszonylag zsírmentes sertéshús, marhahús stb. előállítása. Mindezek termelése azonban nagyon igényli a takarmányfehérjét. A takarmányfehérje-igény fedezésére irányuló törekvések eredményezték, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a takarmányélesztők iránt. Az élesztőgombák tenyészetéből sajtolt „élesztő” legnagyobb tömegben a szeszgyártás során keletkezik, mint melléktermék. A takarmányként hasznosítható élesztő mennyisége attól függ. hogy mennyi nyersanyagegységnyi mennyiségéből mennyi takarmányélesztőt lehet előállítani. A takarmányélesztő-gyár- tás bővítésének kisebb mértékű, de kézenfekvő lehetősége a papírgyártás mellék- termékeként keletkezett szul- fitszennylúg erjesztése. Egy köbméter szulfitlúgból 10—12 kilogramm élesztőt lehet előállítani, ami azt jelenti, hogy a jelenleg még általában hasznosítás nélkül elfolyó és csak a folyók vizét szennyező szulfitlúgból évenként kb. 100 vagon takarmányélesztő lenne nyerhető! De rejtett tartaléknak számít ilyen szempontból a cellulóztartalmú mezőgazdasági hulladékok vegyi* lebontása, mert ebből is igen jelentős meny- nyiségű élesztő lenne termelhető. A technológia mór ma sem ismeretlen, hiszen a Szovjetunióban, Finnországban és más, sok erdővel és faiparral rendelkező államban a fűrészporból ma is tetemes mennyiségű élesztőt termelnek. Kézenfekvő volna a jelentős mennyiségben veszendőbe menő kukoricaszárat is ilyen módon hasznosítani. Kutatási területe: növények keresztezése