Szolnok Megyei Néplap, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-25 / 200. szám
1978. augusztus 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Ami nem vehető meg Parancsol még valamit, szerkesztő űr? — A fodrászüzletben egy tömbben állt a megbonthatatlan meleg. Csepp híján álomba bágyadtam a borot- vahajvágás alatt. A közvetlen közelemben felhangzó kérdés azonban felébresztett: kíváncsian vettem szemügyre azt a férfiút, akihez intézték, hiszen elég nagy időt dolgoztam a sajtóban ahhoz, hogy csaknem minden újságírófélét ismerjek. Gondoltam, kollégát fedezek fel a mellettem lévő forgószékben. Ehelyett azonban nem is meglepetéssel konstatáltam, hogy a szerkesztő úrnak titulált úriember nem más, mint kedvenc ÁPISZ-bol'tom igen'ambiciózus vezetője. Épp akkor emelkedett fel a székéből, s' — véletlenül láttam meg — akkora borravalót csúsztatott a fodrász zsebébe, hogy az legközelebb minden bizonynyal főszerkesztő úrnak fogja szólítani. S közben — gondolom — jót röhög majd a markába. A miniatűr papírbolt gra- fomániás vezetője pedig peckesen sétált 'ki a helyiségből. Ügy hitte, megvásárolta a fodrásznak nemcsak a szolgálatkészségét, de az őszinte tiszteletét is. Csakhogy a tiszteletet nem lehet megvásárolni. Csakis az kísérletezzék vele, aki a .tisztelet csalóka illúziójával is beéri. Annakidején a komótosan kapitalizálódó Magyarországon a gyors ütemben tollasodó nagypolgár, a vagyonát foggal-körömmel gyarapító iparmágnás csillagászati summákat is hajlandó volt kifizetni az iparmágnás szóösszetétel első tagjának leválasztása érdekében. Igen, az iparmágnás egyszerűen csak mágnás akart lenni, fele vagyonát is képes lett volna odaadni egy alig használt bárói címért. S vajon mire ment vele? Az igazi arisztokraták, a „hamisítatlan” kékvérűek összesúgtak a háta megett és kinevették. Alaposan kihasználták, de ugyanakkor le is nézték a köreikbe erőlködő' par- venüt, talán még jobban, mint a címtelen és rangtalan köznépet. A „címtelen és rangtalan” köznép azóta átvette a hatalmat. Egyesek közülünk azonban nem az egyenlőség zászlaját lengetik, hanem valami mást. Magyarán: rázzák a rongyot. __ T évedés ne essék: nem irigylem a kocsi- és telek- vásárlók egyre szaporodó seregét. Örülök, hogy végre „tollasodnak” mindnyájan, hogy körülményeink szemmel láthatóan javulnak. Csak éppen az szomorít el, hogy a kocsi- és telekvásárlást sokan a respekt-szerzés módjának is tekintik. Luxuscikkekkel igyekeznek kivívni embertársaik becsülését, amiket legtöbbször csak nélkülözve tudnak megvásárolni. Ügy vélik, hogy a komoly áldozatok árán kinyögött „státuszszimbólumok” gyarapodásával párhuzamosan növekszik emberi értékük is. Nem veszik észre, hogy a pénzzel megszerezhető javakban Való gyarapodás csak irigységet szül a másik emberben, tiszteletet csak a jellemben és a műveltségben kimutatható gyarapodás ébreszt. Persze, a tudatuk alatt azért a tollasodás, a szerzés megszállottjai is érzik, hogy a vagyon, a pénz nem minden. Számtalan igen jómódú kisiparost ismerek például, aki erőnek-erejével be szeretne kerülni ismert művészek baráti társaságába. De olyan is jónéhány akad, aki neves tudós vagy közéleti személyiség kártyapartnere kívánna lenni mindenáron. Örömmel áldoz tetemes ösz- szeget fényűző háziestélyek rendezésére, ha a meghívottak között a szellemi és a társadalmi élet egy-két kiválósága is szerepel, mert reméli, hogy az ő fejükre záporozó dicsfényből a saját kobakjára is odatéved néhány elkószáló sugaracska... Kidobott pénz, elfecsérelt energia. Mert nem hinném, hogy bárki is hallott volna ilyenfajta beszédet: nagyon tisztelem Fuszulykánét, mert híres balettáncosnő a barátnője. Vagy: végtelenül tisztelem Rezeda elvtársat, mert kacsalábon forgó kéjlakot építtetett a Dunakanyarban. Nem. Embertársaink őszinte becsülését másfajta eszközökkel lehet megszerezni. Apósom hosszú évtizedeken át lakatosként dolgozott az egyik kispesti gyárban. Brigádvezető volt. Érdekes: nála sohasem tapasztaltam, hogy valamely tagját a brigádnak azért becsülte volna, mert — teszem azt — Opel Recordja volt az illetőnek. Ilyet viszont gyakran hallottam tőle: minden tiszteletem a Jóskáé, mert katonásan melózik. Vagy: a Pista komoly ember, silány termék véletlenül se kerülne ki a keze alól. Igaz, a munkások között is akad törtető, lelkileg elhája- sodó, kispolgárrá ernyedő ember, de — összképét tekintve — a munkásosztály „etikai normarendszere” a legegészségesebb. egészséges, hogv receptnek is tekinthető: silány termék sose kerüljön ki a kezünk alól, akár szellemi, ,akár fizikai tevékenység terméke legyen is az. Gondolkodásunk, emberi tartásunk parancsoljon tiszteletet. És főleg az, amit produkálunk tehetségünk szerint a társadalom javára. És akkor az autó is a helyére kerül : könnyebbé teszi azt, hogy több lehetőségünk és időnk maradjon tartalmasabbá tenni életünket. Baranyi Ferenc Annyira Cordia mixta Az Egyiptomban honos szarkófágfa, tudományos nevén Cordia mixta először hozott termést a szegedi József Attila Tudományegyetem botanikus kertjében. A növényt hosszú évekig zárt üvegházban nevelték, az ottani zsúfolt környezetben azonban csak a lombozata nőtt. Jelenlegi helyén, a levehető fóliával fedett növényházban azonban nyáron közvetlenül éri a napfény. Eszperantó kapcsolatok Pécs és testvérvárosi kapcsolatának gazdagításához is hozzájárul az eszperantó. A mecsekaljai városban jelenleg hét eszperantó csoport tevékenykedik. Ezek együttműködési megállapodást kötöttek Eszékkel és Lahtival, s a közeljövőben hasonló egyezményt írnak alá a schwerini- ekfcel. Ezenkívül Lvov és Szli- ven eszperantisfáival is kapcsolatot teremtettek. Móra-emlékház A Móra Ferenc születésének 100. évfordulójára készülődő Kiskunfélegyházán felújítják az író szülőházát, rendbehozzák a nádfedeles öreg hajlók környezetéti A munkát még az idén befejezik, majd újjá rendezik az emlékház állandó kiállítását, amelyet á centenáriumi év elején 1979. februárjában nyitnak meg ismét a látogatók előtt. A magyar szénbányászat 225 éves jubileuma alkalmából ünnepséget rendeltek Brennberg- bányán, ahol az egykori bánya egyik bejáratánál felavatták Őrsi Ferenc: „Brennberg- bánya,, című alkotását. A képen: Őrsi Ferenc alkotása Társaságunkban kubai rek. vizitumok: szivar, tengeri csillagok, kagylók, hanglemezek, prospektusok, jelvények, banánlikőr... A szolnoki Tallinn körzeti iskola igazgatóhelyette. se, Zámbó Árpádné azonban szintéi' kézzelfoghatóvá teszi a kubai tájat, embereket, hangulatot és a VIT sodró erejű eseményeit. „Kubában a vendégszeretet legnagyobb jele, ha azt mondják: gyere el hozzám, a házam a te házad. A VIT egyik jelszava ez volt: Jővén del mundo — Cuba es tu ca- sa. Magyarul: Világ, ifjúsága — Kuba a te házad. És tényleg a házunk tudott lenni! Azt a lelkesedést, amit a kubaiaktól láttunk, mi európaiak már nem tudjuk produkálni! Micsoda vendégszeretet! A magyarokért pedig valósággal rajonganak! Sok magyar szakember dolgozott Kubában, azt hiszem nekik is köszönhetjük ezt a fogadtatást, viszont sok kubai fiatal tanult nálunk, nyilván ők is elvitték hírünket. Például egy néger lány, a mi idegen- veztőnk is Magyarországon tanult. Megismerkedtünk Ho- ratióval, aki Miskolcon végzett műszaki egyetemen, és feleségül vett egy magyar lányt: ő szinte istenítette a magyarokat. — Van nektek egy ragyogó almátok. Mi is a neve? — kérdezte. — Jonatán. — Az!' Jaj, de jó, hogy van ez a fesztivál: eszem be jutott a kedvenc gyümölcsöm neve! Horatio imádta a magyar gyümölcsöket, főleg az őszibarackot és a földiepret. Felhajtottunk neki egy kis földieper dzsemet, nahát, a boldogságtól valóságos népünnepélyt rendezett kubai barátunk! A népünnepélyről jut eszembe a karnevál: ez Kubában az élet egyik fénypontja, általában öt napig tart. A mi kedvünkért csak két nap, két éjszaka karneváV-z- tak, a másik három napot azonban már hét végén bepótolták. Óriási, úgynevezett felvonuló hajóik vannak, ezek hatalmas járművek, rajtuk három-négyemeletes színpad, s egy-egy hajón három-négy zenekar játszik. Ezek a járművek lassan haladnak- és rengeteg van belőlük. Kora este kezdődött a karnevál, a lányok szédületes ruhakölteményekben pompáztak, táncoltak az emeletes színpadokon, még a gyerekek is bámulntosan ltudnak táncolni, és a karneválhoz a csodálatos Karib tenger a háttér, rajta hajók, fény- csóvák. A tömeg óriási, amikor lementünk közéjük, szinte megszédültünk, mindenki énekelt, táncolt, hatalmas papírpoharakból itták a sört. Egy öreg néger bácsi megkért, írjam a karjára a nevemet, nem akart fogni a toll, de valahogy belevéstük ... Állandóan aláírást kellett adni, néha ötvenet, hatvanat is egyszerre. És a jelvény cserék! Az a legtermészetesebb dolog volt, hogy ránkmosolyogtak. Egyszer egy kislány megfogta a kezemet, lehúzott magához, átölelte a nyakamat és úgy szorított, mintha régen- látott anyukája lennék, a végén kezembe nyomott egy úttörői elvényt és szégyenlősen elfutott az anyjához. Annyi zenekar volt, hogy se szeri, se száma. Egy amatőr zenekar, amelyben egy mérnök és két munkás muzsikált, úgy játszott, úgy énekelt, mint akiknek az élete múlik ezen! Cs^dilr.tes '’olt. Aztán a színpadra vezettek egy torz, nagytestű, elsorvadt karú, teljesen vak öreg négert, aki úgy énekelt, hogy az Külföldiek csodálják a kubai épületeket Indián szobrok a Szerelmesek szigetén Pálmaliget ember beleborzongott. És ettől megszépült az öreg. A kubaiak imádják a fényeket. Sárga, kék, zöld, vörös, lila, mindenféle fények a városokban, a teraszokon. . Hatalmas teraszok vannak, óriási ajtók, ablakok, trópusi az éghajlat, a növényzet is, s ez olyan buja, hogy alig látszik tőle a ház. Minden családban van öt-hat hintaszék, ezekben ülnek az emberek fél éjszaka, és beszélgetnek azon a gyönyörű, dallamos spanyol nyelven. Egyébként jártunk egy botanikus kertben, de szerintem egész Kuba egy botanikus kert, csak elkerítettek belőle egy darabot, orchideákkal, pálmákkal. Is .ráírták', hogy botanikus kert. Itt mindenki mindig énekelt. Ment két magyar a tengerparton, beszélgetni kezdtek egy kubai fiatallal, jött még két magyar, még három kubai, hátha úgy jobban megy a mutogatás, a végén már egy óriási tömeg gyűlt össze, énekeltek, s az ilyen éneklések mindig hatalmas kiáltozással és tapsolással értek véget: Viva Cuba! Erre a tömeg: Viva! Aztán: Viva Hungária! És a kórus: Viva! Roppant büszkén őrzik a kubaiak forradalmi hagyományaikat, mindent valami ezzel kapcsolatos dologról neveznek el. Például: Testvériség Park (21 különböző ország földjébe ültették az itteni fákat), Salvador Allende út, Kari Marx Színház, Hotel National, Habana Libre, sőt még a taxik oldalán is a szabadságot éltetik. Havannában jártunk a Forradalmi Múzeumban, ahol az idegenvezetők közül sokan még harcoltak a szocialista Kubáért. Irte"elnivaló szenvedéllyel beszélnék forradalmukról. Egészen rendkívüli élményünk volt a VIT záróünnepsége. A Forradalmi Téren egymillió ember! szorongott. Olyan trópusi esőt kaptunk-, amilyet mi még nem láttunk. Próbáltunk fedél alá jutni, de ez elől egyszerűen nem lehet elbújni, t— aztán mentünk, énekeltünk, csárdást táncoltunk, ebbe beszálltak a kubaiak, s közben ömlött a me • leg eső, úgy kiázott a kezem, mint itthon nagymosás után. Aztán kisütött a nap, és fél óra alatt megszáradtunk. Óriási volt a lelkesedés, énekeltük a Július 26. Mozgalom indulóját, azt hittem, ez a tetőpont, aztán megjelent Castro és ekkor a magasba emelkedett kétmillió kéz, ugyanennyi zászló és a tömeg zúgta, hogy Fi-del, Fi-dél... Csodálatos volt, örülök, hogy elmehettem Kubába, ha nem is küldöttként, hanem az Expresszel. Az utolsó pedagógus kongresszuson me- gyeVküldött voltam, ott megválasztottak a Pedagógusok Szakszervezete központi vezetőségének tagjává. Ennek az ifjúsági bizottságában is kaptám munkát. E két bizottságban végzett munkámért volt a jutalom a kubai út. Óriási ajándék, tizennyolc nap — Cuba es tu casa.” Körmendi Lajos Tizennyolc nap: Kuba a te házad
