Szolnok Megyei Néplap, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-25 / 200. szám

© SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. augusztus 25. Gyászhír — Köszönetnyilvánítások Mély fájdalommal tudatjuk, hogy NAGY MIKLÓS elvtárs a tiszaföldvári Lenin Mg. Termelőszövetkezet nyugalma­zott elnökhelyettese hosszantar­tó súlyos betegség után 1978. augusztus 24-én elhunyt. A ter­melőszövetkezet saját halottjá­nak tekinti. A temetésről későb­biekben intézkedünk. Tiszaföld­vári Lenin Mg. Tsz párt- és gazdasági vezetősége. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, is­merősöknek, jó barátoknak, szomszédoknak, munkatársak­nak, akik szeretett férjem, édesapánk FIALA KAROLY temetésén megjelentek. Sírjára koszorút, virágot helyeztek. Részvétnyilvánításukkal mély­séges fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Jászberény. Fájdalommal megtört szívvel ezúton mondunk köszönetét a Szolnok-Békés megyei FÜSZÉRT Vállalat vezetőségének, pártszer­vezetének, szakszervezeti bizott­ságának és valamennyi dolgozó­jának, a rokonoknak, barátok­nak. szomszédoknak, hogy drá­ga férjem, édesapánk és test­vérünk KAZINCZI ALBERT elhunyta alkalmából segítséget nyújtottak, temetésén részt vet* tek. sírjára koszorút, virágot he­lyeztek, együttérzésükkel fáj­dalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család. Szol­nok. INGATLAN KÉTSZOBÁS szö­vetkezeti lakás el­adó. Szolnok, Kas­sai u. -* 54. III. 9. (H. 2467.) KERTES családi ház eladó, melléképület­tel, Tiszaroff, Pető­fi u. 1$. sz. (4756.) SZOBA-konyhás la­kást vagy házrészt vennék. ..Beköltöz­hető” jeligére a Néplap jászberényi szerkesztőségébe. (4782.) JÁSZBERÉNYBEN. Négyszállás 116. sz. tanya eladó. Kövesút mellett. Almási Ist­ván. (4739.) MEZŐTÚR központ­jában. Csokonai út 19. nagyobb helyi­ségeket bérbe adok. Érdeklődni: Áchim út 16. sz. (4806.) SZOLNOK belte­rületén 400 négyszö­göl gyümölcsös (akár megosztva is) eladó. Érdeklődni: Vegyiművek lakó­telep. 7. sz. épület. Üjfalviné. (4798.) CSALÁDI ház el­adó. Szolnok. Már­vány u. 4. (H. 2696.) 500 négyszögöl te­lek építési enge­déllyel, Szandasző- lős, Kiss János u. 170. számú ház mel­lett eladó. Érdeklőd­ni a 170 szám alatt. (H. 2640.) SZOLNOKON, az Alma út 34. sz. alatt 498 négyszögöl építésre alkalmas telek, kis épülettel eladó. (Víz, villany van). Érdeklődni: szombat, vasárnap a fenti címen. Levél­cím : Szolnok. Kun B. krt. 11. IV. 6. (4381.) JÁSZBERÉNYBEN. Rét u. 26 alatt I. emeleti 3. számú, OTP-s. kertes tár­sasház, garázzsal, kp -f OTP-átválla- lással eladó. Érdek­lődni lehet: minden nap. bármikor. (4670.) ÚJ családi ház kp 4- OTP-átvállalás- sal eladó. Gyulavá­ri. Meggyesi S. u. J6 a. (4851.) EGYSZOBÁS — há­lófülkés tehermen­tes öröklakás eladó. Megtekinthető Szol­nok, Vörös Csillag út 19. II. em. 9. va­sárnap, hétfőn, szer­dán 17—18 óráig. (H. 2686.) SZOLNOKON. Má­tyás kir. u. 14. fsz. 3. egyszobás, össz­komfortos, szövet­kezeti laikás azon­nal beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Szandaszőlős. Krú­dy Gyula u. 70. Kiss József. (Posta mel­lett). (H. 2725.) KÉTSZOBÁS. össz­komfortos családi ház 25 m-es alsó­épülettel. beköltöz­hetően eladó. Szol­nok. Hajnóczi u. 19. (H. 2724.) MÁSFÉLSZOBÁS szövetkezeti lakás eladó kp -f- OTP- átvállalással. Szol­nok. Gorkij út 56. B. ép. m. em. 21. (4873.) KIS falusi házat, esetleg tanyát bé­relnék. Csak vil­lannyal. 1 évre elő­re fizetek. 2713 Cse- mő. Tálas dűlő 9. (4872.) VÁROS központjá­ban családi ház el­adó, azonnal beköl­tözhetően. Garázs, műhely van. Szol­nok, Bánát u. 2. (H. 2717.) KERTES családi ház eladó. Tiszaföldvár. Mező Imre u. 14. (H. 2710.) A 7. sz. Vállalat alapfokú tehergépjármíivezetői és autóbuszvezetői tanfolyamot indít­Mindkét tanfolyamra jelentkezési feltétel:- általános iskolai végzettség- letöltött katonai szolgálat- büntetlen előélet Az autóbuszvezetői tanfolyamra jelentkezőknél 2 év iehergépjármüvön szerzett vezetési gyakorlat igazolása szükséges. A jelentkezőknek a tanfolyam beindításáig a vállalattal munkaviszonyt kell létesíteniük. Jelentkezés személyesen a vállalat személyzeti és oktatási önálló osztályán 1978. szeptember 15-ig. Szolnok, Landler Jenő út 24. (4811.) 54 m?-es, egyedi gázfűtéses. teher­mentes öröklakás kedvező helyen, csendes környéken eladó. Szolnok, Ba­logh Adám u. n. ép. 1 8. Érdeklődni egész nap. (4800.) TÖRÖKSZENTMIK- LÖS központjában kétszobás. össz­komfortos, 50 m3­es OTP-s öröklakás kp -f OTP-átválla- lással eladó. Ér­deklődni hétköznap 17 órától. Pintye Zoltán. Törökszent- miklós. November 7. u. 3—5. II. em. 8. (4790.) KIS másfélszobás. OTP-s lakás kp + OTP-átvállalással, sürgősen eladó. Szolnok, Ady End­re u. 20. X/8. Ér­deklődni: 16 órától. (H. 2716.) HOMOKON Bátor­szőlő III. út 4. (Kis- puszta) alatt sürgő­sen eladó 400 négy­szögöl gyümölcsös, öt helyiségből álló lakóházzal, azonna­li beköltözéssel. Víz. villany van. Érdek­lődni a szomszéd­ban, Szűcs Jánosék- nál. (H. 2712.) SZÁND A SZŐLŐ­SÖN. Kölcsey F. u. 2. sz. alatt kertes ház eladó. Érdek­lődni: Martfű. Szol­noki U. 14. II. 8. Kontra. (4788.) GÉPJÁRMŰ 250-es MZ és önjáró fűrészgép eladó. Jász János, 5130 Jászapáti. Kinizsi út 6. (4780.) SZOLNOKON, Cso­konai út 30. alatt CP-s Wartburg ki­tűnő állapotban el­adó. Megtekinthető 17 órától. (H. 2646.) JÓ állapotban levő IV-s Wartburg el­adó. Jászberény, Jászkapitány u. 14. Bartók. (H. 2689.) OPEL Kadett Coupé eladó. • Kisújszállás Kuthen Vezér út 3. (4820.) MOST vizsgázott UC Zsiguli eladó. Karcag. Kátai G. u. 9 a. (4852.) 6 éves 350 köbcenti­méteres Jáwa, meg­kímélt állapotban, áron alul eladó. Bu­dai, Jásztelek, . Baj- csy-Zsilinszk.y út 13. 17 óra után. (4848.) 850-es Fiat eladó. Jászberény, Tüzér u. 7. (4846.) GARÁZSBAN tar­tott kétéves Tra­bant eladó. Szol­nok Karkecz Károly út 14. Válé. (H. 2720.) RIGA — féléves — 16-os motorkerék­pár eladó. Szolnok, Rákóczi u. 42. Ér­deklődni: 17 órától. (H. 2711.) LADA 1200-as ZF írsz. személygép­kocsi eladó. Szol­nok, Zrínyi u. 15. (H. 2709.) 125-ös MZ motor- kerékpár eladó Rá- kóczifalva. Jókai u, 138. (H. 2702.) WARSAVA 203 gép­kocsi eladó. Érdek­lődni lehet: Antal. Budapest XXII. kér. Hegy fok út 4/a. (H. 2704.) CR 601-es Trabant 2 éves műszakival eladó. Tiszaföldvár. Szigeti tanya 3. (4868.) 50 köbcentis mo­torkerékpár I. o. akác parketta és használt cserép el­adó. Szolnok. Kert­város, Gagarin u. 1. (H. 2700.) ADÁS-VÉTEL NÉMET zongora el­adó. Szolnok. Mus­kátli u. 9. Érdek­lődni: 16 órától. (H. 2699.) GAZPALACK re- zsóval eladó. Szol­nok, Viola u. 2. (Béke étterem mo­zgott). (H. 2694.) MÉHEK törpefió­kos rakodókaptár­ban és 12 db NB 24 keretes fekvő kap­tárban eladók. Tö- rökszentmiklós, Már­tírok u. 41/a. (4790.) 7 éves sodrott al­másderes kanca, vemhes eladó. Rá- kócziújfalu. Tán­csics út 29. Földi. (4824.) 2 180—20o kg-os bi­ka eladó. Rákóczi- újfalu. Felszaba­dulás út 80. Jónás. (4823.) 1 gyenge fias tehén 6 hetes bikaborjú­val eladó. Rákóczi- új falui. Felszaba­dulás út 95. Kollár. (4822.) RÉVAY nagy Lexi­kon teljes sorozata eladó. Ajánlatokat .,Igényes 178Q87” jel­igére a mezőtúri hirdetőbe. (4810.) FRISS fejős tehén eladó. Jászberény, Szekér u. 8. (4849.) MIA diezelt kere­sek (üzemképte­lent is) és alkatré­szeket. Levélcím: 5008 Szandaszőlős, pf.: 5/H. (4803.) MEGKÍMÉLT esem-: pézett olaj kályha és komfort gáztűzhely palackkal elacfft. Cserős, Alcsi u. 3. (4871.) VARIÁLHATÓ szek­rény. lengyel heve­rő. két fotel és 170 literes hűtőszek­rény eladó. Szol­nok, dr. Csanádv krt. 22. 1/3. (H. 2703.) KING, Texan. Mon­dén. fiatal galam­bok költőpárban el­adók. Bárándi Já­nos. Tiszaföldvár. Árvái János u. 55 a. (H. 2701.) EGYÉB OROSZ nyelvből korrepetálást illetve egyetemi előkészí­tést vállalok közép- iskolások számára. Telefon: Szolnok, 11-441. (H. 2695.) FIATAL házaspár különálló lakrészt vagy lakást bérel­ne. ,.Üresen vagy bútorozva” jeligé­re a szolnoki hir­detőbe. (H. 2687.) GARÁZS kiadó Szol­nokon, a Kassai úton. Érdeklődni: 11-535 telefonon. 7 —10 óráig. (H. 2685.) FIATAL házaspár üres szoba-konyhás albérletet keres. Abony, Szolnoki ü. 91. (H. 2658.) SZOLNOK, Jászi Ferenc út 16—18. sz. alatt 120 m2 pince- helyiség raktározás céljára kiadó. Ér­deklődni lehet: Ha­raszti Lászlóné ház­kezelőnél. a hely­színen. (4615.) KÜLÖNBÉ J ÁRATÜ, bútorozott szoba kiadó. Karcag, Dó­zsa u. 16. Érdeklőd­ni : 17 órától. (4777.) LAKÁSCSERE SZOLNOK. kertvá-, rosi kétszobás, össz­komfortos. kertes, családi házamat el­cserélném két vagy két és fél szobás tanácsi vagy szö­vetkezeti lakásért. ..Ráfizetést kérek” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 2688.) SZOLNOKON, Kun Béla krt-i másfél- szobás, szövetke­zeti lakásom Mik­száth Kálmán úti garzonra cserél­ném. „Központ­ban” jeligére a szol­noki hirdetőbe. (H, 2721.) HÁZASSÁG 56 éves, nyugdíjas, elvált férfi mégis-, merkedne házasság céljából, becsüle­tes nővel. Családi házam van. „Józan élet” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 2713.) Dr. Ilizarov „csodái Egy szovjet kisvárosban, az Uraitól alig valamivel kelet­re fekvő Kurganban, különös fényképeket lehet látni dr. Gavril Ilizarov orvosi ren­delőjében. Az egyik fénykép­csoport „előtte és utána” ké­szült egy észt kislányról, aki­nek egyik lába lényegesen rövidebb volt, mint a másik — így született- Dr. Ilizarov- nak sebészi beavatkozás nél­küli csontkezelési módszeré­vel fokozatosan több mint 50 centiméterrel sikerült meg­hosszabbítania a csenevész lábat. Dr. Ilizarov betege volt Valerij Brumel, a korábbi magasugró világcsúcstartó is, aki súlyosan megsérült egy közúti baleset alkalmával. Brumélen két és fél év alatt 13 műtétet végeztek, elfo­gadható eredmény nélkül és már úgy látszott, hogy egész életére reménytelenül nyo­morék marad. De egy hóna­pon belül járni kezdett dr. Ilizarov klinikáján, négy hó­nap elteltével már nehéz sú­lyokat emelt és újabb hónap múltán átugrotta a 175 cen­timéteres magasságot. Lehet, hogy újabb világcsúcsokat állított volna fel, de egy bal­eset véglegesen visszavonu­lásra kényszerítette a spor­tolástól. Dr. Ilizarov meg van győ­ződve arról, hogy a csontszö­vetek regenerálódó képessége gyakorlatilag korlátlan. A kaukázusi pásztor fia tízéves korában határozta el, hogy orvos lesz, amikor súlyos be­tegségből gyógyították ki. A sztavropoli orvosegyetem hallgatója lett és a második világháború idején helyezték a kurgáni kórházba, arra a vidékre, ahol születése óta élt. Idestova 26 éve már, hogy először meghökkentette az orvosi világot, műtét vagy gipszkötés nélkül összeil­lesztve a törött csontokat és mindezt olyan hatékonyan, hogy a beteg törött sípcsont­tal már sétálhatott egy kicsit a második vagy a harmadik napon. Ezreket kezelt-gyógyí- tott Kurganban, módszerét más szovjet klinikákon, to­vábbá bolgár, cseh és más országok gyógyintézeteiben is felhasználják- Készülékét felhasználja lá­bak meghosszabbítására vagy csontszövetek átültetés nél­küli pótlására is. Véleménye szerint azonban nem a ké­szülék gyógyít. Csak megte­remti az alkalmas körülmé­nyeket a gyógyulásra és az emberi szervezet megteszi a többit. A következőket mond­ja módszeréről: „A legfontosabb dolog a törött csontvégek helyes il­lesztése és biztonságos rög­zítése csontörések esetében, de ugyanilyen fontos az ízü­letek és izmok normális mű­ködésének biztosítása is. Ha a törést gipszkötéssel rögzí­tik, ez az izmok és a vérke­ringés kárára van. Mi ezért vékony huzalokat vezetünk át a csontok nyílásai között, és a készülékhez kötjük őket, így biztosítva a kellő távol­ságot és ugyanakkor elég erőssé téve a törött lábat, hogy a beteg járhasson rajta, vagy a törött kart, hogy a be­teg súlyt emelhessen fel ve­le. Az észt kislány esetében is ezt a módszert használtuk fel a deformálódott csont nö­vekedésének kiváltására.” (Megjelent a Delta augusztusi számában.) Hirdessen a Néplapban! Hirdetmények Dr. Csordás ny. fogász fő­orvos nyári szünete után is­mét rendel, Szolnok, Ságvári krt. 27. hétfő, csütörtök, szombat du. 4—6^ig. (H. 2705.) szerve értesíti az érdeklődő­ket, hogy az Abádszalókhoz tartozó Pusztatomajon a tu­lajdonát képező emeletes is­kolaépületet és szolgálati la­kást lebontással árverezés út­ján értékesíti. Az árverés időpontja: 1978. szeptember 14. (csütörtök) 10 A KEVIÉP VÁLLALAT 4. SZ. főépítésvezetősége kotrógép- és rakodógép-kezelőt alkalmaz. Je­lentkezni lehet: Szolnok, Land­ler Jenő u. 22. sz. alatt. (H. 2663.) A BAJCSY-ZS. ÜTI ÁLTALÁ­NOS ISKOLA felvételre keres takarítót 4 órára és konyhai dolgozót 8 órára. Jelentkezés a gondnokságon. (4830.) Kereskedelmi vállalat pályáza­tot hirdet szolnoki munkahely­re munkaügyi osztályvezetői ál­lás betöltésére. Szakirányú egye­temi vagy főiskolai oklevél, il­letve felsőfokú munkaügyi vég­zettség szükséges. Pályázatot „Tisza” jeligére a szolnoki hir­detőbe. (H. 2681.) A „SZŐKE TISZA” ÁLTALÁ­NOS FOGYASZTÁSI ÉS ÉRTÉ­KESÍTŐ SZÖVETKEZET azon­nali belépéssel kétszemélyes szabadkasszás egységbe boltve­zetőt és helyettest keres. Jelent­kezés írásban vagy személyesen a szövetkezet központi irodájá­ban. 5062 Kőtelek, Szabadság tér 3. (4837.) AZ „AFOR” ÁSVÁNYOLAJ- FORGALMI VÁLLALAT TI- SZÁNTÜLI KÖZPONTJA felvételre keres közgazdasági szakközépiskolai végzettséggel, — sorkatonai szolgálatot letöl­tött — férfi dolgozókat, Bács-, Békés-, Csongrád és Szolnok megyei eladóhelyek ellenőrzésé­re hálózatellenőri munkakörbe, valamint egyetemet végzett gé­pészmérnököt vagy műszaki fő­iskolát végzett üzemmérnököt tmk előadói munkakörbe. je­lentkezés személyesen. Szolnok, Ságvári krt. 32. III. sz. Irodaház 15. emelet, a személyzeti cso­portnál. (H. 2680.) A VETŐMAG VÁL­LALAT 1. sz. ÜZE­ME Szolnok, Déli ipartelep, Panel út, azonnali belé­péssel alkalmaz kétműszakos min- tázót, üzemi taka­rítót, géptisztítót, teherlift-keze- lőt. Dolgozók szállítása saját autóbusszal történik a Pelikán Szálló parkolójából, reggel 7 órakor. Jelentkezés az üzeni bérelszámolójánál. (H. 2707.) A SZOLNOKI VAS- ÉS FAIPA­RI SZÖVETKEZET felvételre keres asztalos és kárpitos szak­munkásokat, kárpitos műhelybe géppel varró munkakörbe női munkaerőt. (H. 2708.) A VÖRÖS CSILLAG RUHAIPA­RI SZÖVETKEZET férfi öltöny gyártásában jártas, gyakorlattal rendelkező szakembereket keres középvezetői munkakörbe. Szol­nok, Verseghy u. 3. telefon: 12-903. (4832.) A SZOLNOKI NYOM­DA VÁLLALAT ál­landó délutános műszakra korrekto­ri munkakörbe fel­sőfokú végzettség­gel munkavállalót alkalmaz. Jelentkezés: Szolnok, Vörös Csillag út 28. munkaügy. (4856.) A SZOLNOK MEGYEI BERU­HÁZÁSI VÁLLALAT felvételre keres építészmérnököt vagy építőmérnököt, valamint főisko­lai végzettségű építészt, illetve épületgépészt. Cím: Szolnok, Dózsa Gy. u. 5. (4840.) Karcagi illetőségű adminisztrá­cióban jártas nyugdíjast, napi négyórás elfoglaltsággal kere­sünk felvételre. Jelentkezni le­het: Karcag, Kossuth tér 5. (4875.) Az abádszalóki Nagyközsé­gi Közös Tanács Végrehajtó Bizottságának szakigazgatási óra. Találkozás a helyszínen. (4665.) A Szolnoki Papírgyár papírgyártó szakmunkásképző iskolája még felvesz általános iskolát végzett fiúkat és leányokat szakmunkástanulónak az 1978/79-es tanévre. Vidékieknek otthoni ellátást biztosítunk. Társadalmi ösztöndíj köthető (havi 300-500 Ft) jelentkezés személyesen vagy írásban a Szolnoki Papírgyárban. 5000 Szolnok, Vörös Hadsereg u. 8-12. Jelentkezési Határidő: 1978. augusztus 31. (H. 2650.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom