Szolnok Megyei Néplap, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-23 / 198. szám
e SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. augusztus 23. Köszönetnyilvánítások Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen édesanyánk, ÖZV. SZABÓ SANDORNÉ temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek. Gyászunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Mezőtúr. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak. barátoknak, ismerősöknek. valamint a Szolnok m. Szolgáltató Termelő Szövetkezet vezetőségének és volt munkatársainak, valamint az AFOR Tiszántúli Karbantartó Üzem dolgozóinak, akik szeretett feleségem. édesanyám. VAGÖ GABORNÉ temetésén részt vettek, koszorúikkal. virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Szolnok. ingatlan 70 m'-es két és félszobás, garázsos, szövetkezeti lakásom, azonnal beköltözhetően eladom, kp + OTP-vel. Érdeklődni : szerdán, pénteken a szomszédnál. Varga Pál, Szanriaszőlős. Gorkij u. 56. C. ép. I. 12. (H. 2568.) SZOLNOK, Ugar, Abonyi úti MÁV megállónál kétszobás. családi ház melléképületekkel 393 négyszögöl telekkel. azonnal beköltözhetően eladó. Villany, viz van. Érdeklődni: Szolnok. Bálvány út 20. fsz. 2. Molnár Kálmán. (4763.) AZONNAL beköltözhető háromszobás, összkomfortos, fél házrész sürgősen eladó. Szolnok, Tompa Mihály u. 10. Érdeklődni egész nap. (4714.) JÁSZBERÉNYBEN. Négy szállás 116. sz. tanya eladó. Kövesút mellett. Almás! István. (4739.) KERTES családi ház eladó. Török- szentmiklós, Templom u. 17. (4784.) 500 négyszögöl telek építési engedéllyel. Szandasző- lős, Kiss János u. 170. számú ház mellett eladó. Érdeklődni a 170 szám alatt. (H. 2640.) CSALÁDI ház —két családnak is megfelelő — 1900 négyszögöl telekkel eladó. Érdeklődni: Szanda- szőlös, Kiss János u. 175. Kemény. (H. 2662.) BEKÖLTÖZHETŐ családi ház olcsón eladó. Szolnok. Gyopár u. 4. sz. (Csallóköz). (H. 2651.) KÉTSZOBÁS, gázfűtéses öröklakás tehermentesen eladó. Szolnok. Balogh Adám u. II. ép. ifs. Salánki. Érdeklődni egész nap. (4800.) CSALÁDI ház eladó. Kertváros. Horgász u. 26 sz. (4827.) SZANDASZÖLÖ- SÖN. a Váci Mihály út 58. sz. ház azonnal beköltözhetően eladó. Érdeklődni minden nap az 50. sz. alatt. (4816.) GÉPJÁRMŰ 350-es Jáwa jó állapotban eladó. Szolnok. Vörös Hadsereg út 28. (H. 2656.) IB-s Skoda személygépkocsi eladó. Szolnok. Gagarin u. 58. Érdeklődni 17 órától. (H. 2642.) P-s rendszámú Trabant Lim. Spec, sürgősen eladó. Szandaszőlős, Gorkij út 56. B. ép. fszt. 5. 17 óra után. (4829.) 250-es MZ és önjáró fűrészgép eladó. Jász Janos, 5130 Jászapáti. Kinizsi út 6. (4780.) FIAT 850-es Cupé, betegség miatt sürgősen eladó. B aranyi. Jászberény, Vörösmarty u. 39. (4672.) ZC-s Skoda 110 L személygépkocsi 15 000 km-el eladó. Tiszaszentimre, Széles u. 5. (4805.) FORD Escord eladó. Érdeklődni 17 órától. 13-699 telefonon. (H. 2668.) MEGKÍMÉLT Ver- hovina motor eladó. Szolnok, Rák u. 19. (H. 2674.) ADAS-VÉTEL RÖVID fekete zongora eladó. Szolnok. Kút u. 5. in/10. (H. 2604.) NDK sportkocsi eladó. Jászberény, Szövetkezet u. 11. I. lépcsőház. ül. em. 9. (4781.) ELADÓ könnyűsodrott heréit 3 éves és 2 éves csikó. Karcag. Kinizsi u. 69. (4727.) MÉHEK törpefiókos rakodókaptárban és 12 db NB 24 keretes fekvő kaptárban eladók. Tö- rökszentmiklós. Mártírok u. 41/a. (4790.) AUTÖSZERELÖ- MÜHELY komplett berendezése és felszerelése eladó. Ko- csiscsik Mihály, Szolnok, Beloiannisz u. 44. (2655.) JÁSZBERÉNY típusú gyermekszobabútor eladó. Szolnok, Vár- konyi tér 18. m/ll. (H. 2660.) ÉPÍTKEZÉSBŐL kimaradt új faanyag és új — hófogós — cserép eladó. Szolnok. Orgona u. 7. Érdeklődni: 17 órától, szombat. vasárnap egész nap. (H. 2666.) HEREDARA eladó, nagyobb mennyiségben is. Mezőtúr, Vörösmarty út 8. (4807.) EGYÉB MÁRKÁS szereléssel rendelkező basz- szusgitáros zenekart keres. „Vendéglátó is érdekel” jeligére az egri hirdetőbe. (4750.) LAKÁSOMON gépírást vállalok. „Másodállás” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 2630.) GONDOZÓT keresünk idős édesanyánk számára, aki szállást és teljes ellátást biztosit, előnyös anyagi feltétellel. Érdeklődni lehet: Sülyi, Jászberény, Pipacs u. 6. (4624.) MASFÉLSZOBAS lakást bérelnék Szolnokon. „Két személy” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 2637.) MINDENFÉLE plisz- szirozást vállalunk — utánvéten szállítással. Karcag. Ma- darasl u. 49. Csillag Andor. (4728.) SZOLNOK, Jászi Ferenc út 16—18. sz. alatt 120 m3 pince- helyiség raktározás céljára kiadó. Érdeklődni lehet: Haraszti Lászlóné házkezelőnél. a helyszínen. (4615.) VÍZ- és központifűtés-szerelési, javítást vállalok. Tele- lefon: Szolnok, 13-841. (H. 2586.) TÖRÖKSZENTMIK- Lós belterületén gázfűtéses. háromszobás, összkomfortos lakás azonnal bérbe kiadó, hosz- szabb időre. „Vállalatok előnyben” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 2652.) KISGYERMEK gondozását lakásomon vállalom. Szolnok, Vörös Csillag út 58. n. em. 7. (H. 2667.) MEZŐTŐR központjában. Csokonai út 19. nagyobb helyiségeket bérbe adok. Érdeklődni: Áchim út 16. sz. (4806.) FEHER-fekete foltos foxi kutyám elveszett. A megtalálója vagy aki tud róla. kérem, szíveskedjék értesíteni. Németh sándorné. Mezőtúr. Szabadság tér 14. (4808.) LAKÁSCSERE DUNAÚJVÁROSTÓL 16 tan-re lévő családi házaj szolnokira cserélnék. Érdeklődni Szolnok, 14-211-es telefonon. (H. 2653.) ELCSERÉLNÉM egri egyszobás, összkomfortos, tanácsi lakásomat szolno ki hasonlóra. Ajánlatokat ..Hegyvidék” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 2644.) TÖRÖKSZENT MIKLÓSON. Vörösmarty út 137. sz. alatti kertes családi házamat elcserélném szolnoki egyszobás. tanácsira. (H. 2659.) A VARGA Katalin Gimnázium. Szolnok. Szabadság tér 6. sz. (bíróság mellett) nyugdíiazás miatt másfélszobás. gázfűtéses, hivatalsegéd! szolgálati lakást cserél a város központjában lévő lakásra. Érdeklődni az iskola gondnokánál 8—11 óráig lehet. (H. 2669.) HAZASSAG 29 éves 173- cm magas csinos leány ezúton keresi korban hozzáillő férfi ismeretségét házasság céljából. Kalandorok kíméljenek. „Nehéz egyedül” jeligére a Néplap jászberényi szerkesztőségébe. (4735.) OuGOZOKAT ALKALMAZUNK A KEVIÉP VÁLLALAT 4. SZ. főépítésvezetősége kotrógép- és rakodögép-kezelöt alkalmaz. Jelentkezni lehet: Szolnok, Landler Jenő u. 22. sz. alatt. (H. 2663.) A BAJCSY-ZS. ÜTI ALTALANOS ISKOLA felvételre keres takarítót 4 órára és konyhai dolgozót 8 órára. Jelentkezés a gondnokságon. (4830.) A BUDAPESTI GEODÉZIAI ÉS TÉRKÉPÉSZETI VÁLLALAT szolnoki osztálya érettségizett férfiakat vesz fel segédfelmérői munkakörbe. Érdeklődni lehet: Szolnok, József A. út 46. II. e. 38. (4650.) Gondnoki állást vállal középkorú házaspár. „Azonnal” jeligére a kiadóba. (4817.) Osvilági fenyő Kubinyi Ferenc, a lelkes kutató 1837-ben Nóg- rádban járt, amikor pásztorok vezették el az ipoly- tarnóci „gyertyánkő lócához", ahogyan ők nevezték, mivel azt hitték, hogy megkövesedett gyertyánfa az a 42 méter hosszú törzs, amely átívelt a falu közelében a patakon. Árvízkor ezen mentek át a pásztorok Romhány felé. A lezúduló víz idővel kimosta a törzset a beágyazó kőzetből, mely több millió éven át védte, s lassan ösz- szetöredezett. A lelet a korabeli újságok nagy szenzációja volt, a becslések szerint a törzs átmérője 120 centiméter, kerülete 4 méter lehetett. Ettől kezdve igen sok tudós — geológus, botanikus — foglalkozott a lelettel. Felvetődött az elszállítás gondolata is, hiszen a faóriásnak múzeumban lenne a helye. Ipolytarnócnak azonban ekkor még nem volt vasútja, így az időközben 22 méter hosszúra csökkent, de még így is 800 mázsa súlyú lelet elszállítása komoly nehézségekbe ütközött. A kutatók felismerték, hogy nem gyertyánfáról, hanem egy ősi fenyőfáról van szó, amelynek a pontos fajmegállapítására csak 1964-ben került sor. A kihalt fenyőfaj mai legközelebbi megfelelője egy Észak11 makaróni feltalálója A nápolyi élelmiszerkutatók hosszú és alapos nyomozással kiderítették, hogy a spagetti és a makaróni feltalálója egy bizonyos Marco Aroni, a makaróni az ö nevét őrzi. Marco Aroni a XVIII. században élt Nápoly környékén, és egy lacikonyha tulajdonosa volt. A különböző formájú metélt tésztákat már akkoriban is ismerték és kedvelték. A kis lacikonyha híres volt róluk. A tulajdonos „papi tincseknek” és „kutyafüleknek” nevezte ezeket a tésztákat. A hagyomány szerint egy napon Aroni kislánya metélt tésztával játszott, vékony. hosszú tekercseket formált belőle és ruhaszárító kötélre akasztotta szárítani őket. Aroni elvette a gyermektől a vékony tekercseket, forró vízben megfőzte és paradicsommártással összekeverte őket. Az étel íze kitűnő volt, vendégeinek is megnyerte tetszését. Aroni konyhája mind népszerűbbé vált, s végül jó áron vevőre talált. Aroni a kapott összegből megalapította a világ első makarónigyárát. Amerika nyugati részén, a Sierra Nevada lejtőin, kb. 1000—1600 méter magasságban élő fenyő. Hogyan maradhatott fenn ez a faóriás? Az ipolytarnóci riolittufa kőzetek kb. 23 millió évvel ezelőtt vulkáni tevékenység során képződtek. A riolittufába ágyazva igen sok levélmaradvány őrződött meg, amelyek elárulják, hogy milyen növényekkel élt együtt a fenyő. A fatörzs azonban nem a riolittufa be- temetődésének köszönheti fennmaradását. A vulkáni működés eredményeként nagymennyiségű kova képződött és a kovás oldatok ugyanúgy kerültek be a növény szöveteibe, mint a táplálékoldatok: lerakodtak a sejtfalakba. Miután a kova anyaga, a szilíciumvegyület igen ellenálló, konzerválódott a fatörzs szöveti szerkezete. Az évgyűrűvizsgálatokból a A nélkülözhetetlen só Sólerakat Vietnamban, a Hon Khoi sziget sóbányája mellett kutatók újabban fontos következtetéseket vontak le az akkori idők naptevékenységére vonatkozóan. Fiatalok, figyelem! Az ÁFOR Ásványolajforgalmi Vállalat ez év szeptemberében a 318. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézetben (Komárom) beindítja az általános iskolai végzettségű és gimnáziumban érettségizett fiúk és lányok yészére a Kőolajtermék-elosztó (804-2) szakmában a képzést Képzési idő: általános iskolai végzettséggel 3 év, gimnáziumi érettségivel 1 1 év. Jelentkezni lehet: az „ÁFOR” Tiszántúli Központ személyzeti és oktatási csoportjánál, Szolnok, Ságvári krt. 32. 15. emelet 38 ajtó. 1978. augusztus 31-ig. (H. 2625.) A konyhasó — amellett, hogy ételízesítő, élettani szempontból is fontos ve- gyület, ezért bizonyos meny- nyiségű konyhasó fogyasztására a szervezetnek szüksége van. Űjabban azonban felismerték, hogy túlzott fogyasztása káros, sőt veszélyes, illetve bizonyos betegségek gyógyítása esetén fontos lehetőséget nyújt a sószegény diéta. Megfigyelték, hogy összefüggés lehet a nagyobb konyhasófogyasztás és a magas vérnyomás között. Szigorú, napi 1 gramm alatti konyhasószegény diéta hatására azt tapasztalták, hogy az érfalizomzat a vérnyomásemelő anyagokra és hatásokra a szokottnál kisebb mértékben reagál. Terményfertötlenitést, rágcsáló- és rovarirtást, gyomirtást garanciával végzünk. Petőfi Tsz. Növényvédő és Kártevő Szolgálata, Szolnok, dr. Balogh Kálmán u. 8. Telefon: 13-279. A konyhasó kultúrtörténetünkben az egyik legősibb kiegészítő tápláléka az embernek. A régészeti leletek tanúsága szerint valószínűleg már a korai kőkorszakban is használták. Igen régóta kereskednek is vele, Kínában már időszámításunk előtt 2000 évvel is megadóztatták, sőt ugyanitt később pénzt is helyettesített, ugyanis sódarabbal fizetni is lehetett. A vegyiparnak is fontos nyersanyaga, a legtöbb nátrium- és klórvegyület belőle készül. Használják ezenkívül a szappangyártásban, a szerves színezékiparban úgynevezett „kisózásra”, élelmiszerek konzerválására, pácolására, hűtőkeverékek készítésére. Az ipolytarnóci kőváz fatörzs darabja a Természettudományi Múzeumban