Szolnok Megyei Néplap, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-23 / 198. szám
1978. augusztus 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Ma: a Felszabadulási Kupa döntőjébe jutásért SZMTE—Bp. Honvéd mérkőzés Cegléden Ma újabb mérkőzésre kerül sor a labdarúgó Felszabadulási Kupában. Ezúttal Cegléden, a Bem SE pályáján 15.30-kor már a döntőbe jutásért játszik a Szolnoki MTE és az NB I-es Bp. Honvéd huszonegy éven aluli csapata. A Szolnoki MTE- nél a vasárnapi bajnoki fordulóban történt egy súlyos sérülés és két kiállítás — három kulcsjátékos kiválása — nehéz helyzetet teremtett. Arról érdeklődtünk Kóczián Antaltól, a pirosfeketék vezetőedzőjétől, hogyan igyekszik áthidalni a nehézségeket és miként értékeli csapata esélyeit? — Nem vitás, hogy a vasárnapi mérkőzés után nehéz helyzetbe kerültünk — mondotta. — A kialakult helyzet nyomán arra törekszem, hogy lehetőleg ne nagyon forgassam össze a csapatot. A sérült Kántor helyett a jobbhátvéd posztján Hegedűst veszem számításba. A kiállított Sebők helyét Simonra bízom. A középső középpályán szóhoz jut Lódi is, míg a támadósor tengelyében az ugyancsak kiállított Dákay helyén Varga játszik majd. A kispadra Boros mellé Kupeczkyt és Ben- csiket ültetem. — A Bp. Honvéd huszonegy éven aluli gárdáját nehéz ellenfélnek tartom. Több Kossuth KFSE-ből átigazolt játékossal erősödtek. Aztán olyanok szerepelnek náluk, mint például Gyimesi, Nagy, Bodonyi, Geiger. Várható, hogy legjobb összeállításban lépnek pályára. Mindezeket figyelembe véve, ha csapatunk fegyelmezetten játszik, a nehézségek ellenére sem tartom lehetetlennek, hogy kiharcoljuk a döntőbe jutást. MNK megyei selejtezői: Törökszentmiklós—Honvéd Szabó Lajos SE, Törökszentmiklós 16. Előkészületi mérkőzés : Rákóczifalva—Szolnoki MÁV, Rákóczifalva 15.30. Kocogás — kispályás foci Kevesen jelentek meg vasárnap délelőtt a szolnoki tömegsport bizottság Tiszali- getbe hirdetett kocogására. A bemelegítő gyakorlatokon még százan sem vettek részt. Annál örvendetesebb viszont, hogy a sportcsarnokban zajló országos II. osztályú felnőtt ifjúsági és serdülő viadal versenyzői időt szakítottak a küzdelemben, s beálltak a futók közé. A kevésbé sikerült rendezvényt az ugyancsak a Tisza- ligetben lebonyolított Alkotmány Kupa kispályás labdarúgótorna döntője feledtette. A küzdelmeket hat női és huszonkét férfi csapat kezdte meg. A vasárnapi döntőben már csak négy férfi együttes lépett pályára, s végül a Szolnoki Papírgyár csapata szerezte meg a trófeát, igaz csak 7-es rúgásokkal diadalmaskodtak a Járműjavító Üzem gárdája felett. A harmadik helyet a „Ganz lakóház” szerezte meg, miután 6:5-re nyert Szandaszőlős együttese ellen. A nőknél a Vegyiművek végzett az élen a Szolnoki Áfész csapata előtt, míg a bronzérem a Járműjavító Üzemé lett. A nők egyébként már egy héttel korábban lejátszották a döntőt, mivel augusztus 20-án a Békéscsabán rendezett hasonló tornán képviselték a szolnoki színeket. Á pálya széléről N ehéz helyzetbe került az MTE csapata. A nagy gólarányú vereségen kívül egy súlyos sérülés, két kiállítás a vasárnapi mérkőzés következménye. Tény, hogy a hódmezővásárhelyi játékosok nem egyszer durván és alattomosan játszottak, és szinte provokálták a szolnoki játékosokat. Fokozta a szolnoki labdarúgók feszültségét, hogy mindezeket a játékvezető ta hazai csapatnak rendre elnézte, ugyanakkor a piros-feketékkel szemben la legapróbb szabálytalanságoknál is a legszigorúbban lépett fel. Jellemző, hogy még a higgadtságáról és sportszerűségéről közismert Sebők is elvesztette nyugalmát. Ezután következett Dákay sportszerűtlensége, amire viszont már nem lehet magyarázatot találni. Az eseményekből azonban a tanulságokat így is le kell vonni. Az átszervezett NB II. Keleti csoportjában csak vidéki csapatok vannak, és idegenben forró légkörű mérkőzésekre, keményen játszó ellenfelekre kell számítani, melynek elviselése nagy önfegyelmet igényel. • — va — C salódottan távoztak a kék-fehér szurkolók a Véső utcából a Szolnoki MÁV—Honvéd Szabó Lajos SE megyei rangadó után. Jogosan, hiszen a látottak alapján feltétlen rászolgált volna a vasutas gárda legalább az egyik pontra. A csatársor gólképtelensége miatt azonban szertefoszlottak a pontszerzés reményei. Bár a küzdőszellemre ezúttal sem lehetett panasz, valamennyien nagy akarással játszottak, de a hajrára idegileg és fizikailag elfáradtak. Úgy tűnt, hogy Himer legénysége belenyugodott a pontosztoszko- dásba. Ekkor azonban megérezte a Honvéd, hogy korántsem lefutott a mérkőzés, van keresni valójuk az egyre többet hibázó és kapkodó MÁV-val szemben. örök igazság, hogy egy labdarúgó- mérkőzés a végét jelző sípszóig tart. Aligha kell erre felhívni a figyelmet, főleg a MÁV játékosainak, hiszen számos érzékeny pontot vesztettek már a mérkőzés hajrájában tanúsított gyengébb ellenállás miatt. — ti — * * * A Szolnok megyei Labdarúgó Szakszövetség edzőbizottsága a megye összes edzőjének csütörtökön délután négy órakor Szolnokon, a MÁV-sporttelepen gyakorlati bemutatót tart. Téma a gyorsasági állóképesség fejlesztésének speciális módszerei. Kézilabda Sikeres forduló NB I B. Női. Tisza Cipő SE—Beloiannisz SE 12:11 (5:6), Martfű, 200 n„ v.: Gözsy, Völgy. Tisza Cipő SE: Gyuros — Siposné, Hor- váthné (7), Pálya, Filákné (1). Herbály (3), Mészáros, Balázs (1), Gulyás, Lantos. Boros. Edző: Csabai János. Őszi első hazai mérkőzésén az igen jó játékerőt képviselő Beloiannisz volt a Martfű ellenfele. A sokszoros válogatott Jányáné vezérletével vezetést szereztek a vendégek, cje a cipőgyáriak szép akciógólokkal 5:2-es vezetéshez jutottak. Ezután érthetetlen visszaesés következett, melyet a fővárosiak ügyesen kihasználtak, úgy, hogy az első játékrész végén már ők vezettek. Szünet után nagy lendülettel kezdtek a cipőgyáriak, és sikerült az eredményt megfordítani. 11:8-as állásnál kétszer is büntetőt hibáztak, így a Beloiannisz ismét kiegyenlített. Filákné utolsó másodpercben lőtt góljával szerezte meg a martfűi csapat sorrendben harmadik győzelmét. NB II. Férfi. Tiszaföldvár —Szentesi Kinizsi 13:0 (5:4). Tiszaföldvár, 200 n., v.: Ácsai, Dzsipoff. —Tiszaföldvár: Nemes — Kovács S., Fekécs (1), Kovács J. (3), Nagy (4), Burján, Vincze (3), Czene, Danku (2), Szabados, Antal. Edző: Nagy József. Az első félidőben hallatlanul kemény küzdelemben, a hazaiak sok helyzetet kihasználatlanul hagytak, így csak egygólos előnyhöz jutottak. A második harminc percben a csapatok mintha már unták volna az első félidő eredménytelenségét, nagyobb sebességre kapcsoltak. A vendégek szinte csak szemlélői voltak az eseményeknek. Nem tudták átvenni a földváriak által diktált iramot. Tíz perccel a mérkőzés befejezése előtt már 12:5-re vezetett a hazai legénység. A biztos vezetés és győzelem birtokában kiengedtek, s a küzdőszellemben jól vizsgázott szentesiek ezt kihasználva tudtak szépíteni. A földváriak jól kezdték az őszi idényt (az első forduló Szarvas elleni mérkőzését tavasszal lejátszották). Kemény védekezésükkel, jó szellemű csapatjátékukkal könnyen, megérdemelten tartották otthon a két pontot. Bravúros védésével kiemelkedett Nemes. Szolnoki Olajbányász— Hódmezővásárhelyi Hunyadi 23:15 (15:8). Szolnok, 200 n„ v.: Kertész, Könczöl. Olajbányász: Szintai — Kocsis (8), Hajdú, dr. Szász (2), Csajbók (1), Tari (2), Rát- kai (2), Masáth (4), Matuz (3), Nádas, Varga (1), Tú- róczi. Edző: Horváth József. Az őszi első hazai mérkőzésen jól kezdett az Olajbányász a kiesés ellen küzdő Hunyadival szemben és 5:2- re elhúzott. A biztonsági játékra törekvő vendégek igyekeztek lassítani a játékot, hogy elkerüljék a nagyarányú vereséget. Ez a taktika csak a félidő közepéig sikerült, mivel a szolnokiak rákapcsoltak, rendre szerelték a vendégek támadóit és gyors ellentámadásokból lőtt gólokkal 20:10-re elhúztak. A mérkőzés hajrájában csökkentette az iramot az Olajbányász, és így sikerült szépíteni a vendégeknek. Az Olajbányász győzelmével megerősítette vezető helyét a bajnoki táblázaton. Röplabda Ezüstérem a Fesztivál Kupán A közelgő olaszországi világbajnokság miatt a válogatottakat adó szuper ligában már júniusban befejeződött az NB l-es röplabda-bajnokság. Az alsó régiókban azonban a hét végétől, november 10-ig, sűrített fordulókkal megindul a harc a kiesés ellen és a jobb helyezések reményével. A Vegyiművek röplabdá- zóinál július vége óta tartó felkészülés a befejező szakaszánál tart. A csapat a múlt héten részt vett a 20. alkalommal megrendezett szegedi ünnepi hetek Fesztivál Kupáján. A selejtezők során három jó képességű NB Il-es ellenféllel találkozzon a szolnoki csapat, s az Ózd valamint a Szeged ellen 16 ponttal, míg a Pécsi EAC ellen 19 ponttal győzött a kétszer 25 percig tartó találkozón. A kupa döntőjébe a Vegyiművek mellett a másik két csoportelső, a Bp. Honvéd és a KOMÉP SC került. A több válogatottat felvonultató Honvéd ellen nagyszerű küzdelemben 34:31-re alul maradt a végig jól játszó Vegyiművek. Másnap az ezüstérem volt a tét a régi rivális KOMÉP elleni mérkőzésen. A szolnoki csapat ismét jó teljesítményt nyújtva 32:19-re nyert úgy, hogy egy pillanatig nem fért kétség győzelméhez. A Vegyiművek bajnoki lőpróbája sikeresnek mondható, hiszen a megszerzett második hely mögött jó egyéni teljesítmények egész sora áll. Súlyemelés Ulviczki I. osztályú szintet teljesített MOZI Szolnok Vörös Csillag: Blöff (50%-os felemelt helyáron); Kert: Két férfi a városban (14), Tisza: Mr. Süket trükkjei (14), Tallinn: Volt egyszer egy vadnyugat I—II. (20%-os felemelt dupla helyáron, 14), Vegyiművek: Szünnap, Reptér: Szünnap. Szandaszőlős Terv: Szünnap. Abádszalók Petőfi: Szünnap. Jászapáti Táncsics: Szünnap. Jászberény Lehel: Egy király New-Yorfcban, Kert: Szünnap, Mopresszó: A fej nélküli lovas. Karcag Déryné: Szünnap. Kisújszállás Ady: Szünnap. Kunhegyes Szabadság: Szünnap. Kun- szentmárton Körös: Szünnap. Mezőtúr Béke: A rendőrnő (20%- os felemelt hielyáron), Dózsa: Monsieúr Verdoux (14), Szabadság : Blöff (50%-os felemelt helyáron). Tiszafüred Tisza: Szünnap. Törökszentmiklós: Dózsa: Helga és Michael (16), Hunyadi: Szünnap. Túrkeve Vörös Csillag: Szünnap. RÁDIÓ SZOLNOKI STÜDIÖ: 17.00: Hírek. — Kedvelt énekesek felvételeiből. Tina Charles énekel. — őszi előkészületek a mezőgazdaságban. Riporter: Balogh György. — Mezei szőttes. Népdalok, népi hangszerszólók. — 17.30: Zenés autóstop. Szerkesztő: Zental Zbltán. (A tartalomból: Vtfürók. Lakókocsik hazai rendszámmal. Autósszemmel külföldön. Tankolj magad!) — 18.00—18.30: Alföldi krónika. — Ritmikus percek. — Hírösszefoglaló, lap- és műsorelőzetes. KOSSUTH: 8.25: Zenevár. — 8.41: Bontsunk vitorlát! Jegyzet. — 8.51: Ránki Dezső zongorázik. — 10.05: Robi. Tóbi és a Töfröcsó. Fantasztikus rádiójáték gyermekeknek. — 10.39: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.54: Barokk muzsika. — 12.35: Tánczenei koktél. — 13.20: Brigádnapló. — 13.40: Magyar! Imre népi zenekara játszik. — 13.59: A sokaság fiai. Dokumentumműsor Váci Mihályról. — 15.10: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. — 15.19: Hangképek az úttörő népi együttesek országos találkozójáról. H. rész. — 15.39: Emberek és naplók. — 16.10: Artur Rubinstein Chopln-műve- ket zongorázik. — 16.29: A Román Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepén. — 17.07: Mozgásterek. — 17.32: Puccini-áriák. — 17.55: Máder László népzenei műsora. — 18.Í5: Karinthy Ferenc: Dialógus. Könyvszemle. — 18.25: Mai könyvajánlatunk. — 19.15: Közvetítés az öttusa VB- ről és az úszó-vízilabda VB-röl. — 19.35: Bagoly a cégtáblán. Műveltségi játék. H. középdöntő. — 21.00: Töltsön egy órát kedvenceivel. — 22.15: Közvetítés az úszó-ivízilabda VB-ről! — 22.25: Tíz perc külpolitika. — 22.35: Klasszikus kórusmuzsika. — 22.45: Zenekari muzsika. — 0.10: Payer András táncdalaiból. PETŐFI: 8.05:Indulók fúvószenekarra. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.33: Operettfinálék. — 9.30: A 04. 05 . 07 jelenti. — 10.00: Zenés műsor üdülőknek. — 11.33: A Szabó család. — 12.00: Népdalok. — 12.33: Nabucco. — 13.30: Zenés képeskönyv. — 14.00: Kettőtől ötig __ — 14.00: Fényes Szab olcs operettdalaiból. — 14.25: Néhány perc tudomány. — 14.30: Hírek. Körzeti időjárás. —.14.35: Slágermúzeum. — 15.30: Hírek. — 15.33: Műsorismertetés. — 15.36: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Virágh István oboázik. — 15.51: Katonadalok. — 16.13: Egészségünkért! — 16.18: A nagyárpádi német fúvószenekar játszik. — 16.30: Hírek. — 16.33: Rossini: Teli Vilmos. — 16.45: Előadja a szerző: Gilbert O’Sullivan. — 17.00: A román kultúra hete. Constanta. Constinesti és a tenger. — 18.00: Egyszerű, de nagyszerű ni. rész. — 18.10: A gerolsteini nagyhercegnó. Részletek Offenbach operettjéből. — 19.00: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai. — 19.30: Zenéjét szerezte: Kurt Weill. — 20.00: Nótamuzsika. — 21.00: Iránytű. Szórakoztató mágazin. — 22.10: Szimfonikus könnyűzene. — 23.00: Egy óra dzsessz. 3. MŰSOR: 14.05: zenekari muzsika. — 15.00: Emlékiratok a szabadság- harc és az abszolútizmus koráról. vili. rész. — 15.20: Geszty Szilvia és Fritz Wunderlich énekel. — 16.03: Húszas stúdió. — 17.02: XX. századi kamarazene. — 17.22: Az 1977. évi pori dzsesszfesztivál műsorából. — 17.50: Meditáció a társadalom azonosulás kérdéseiről. — 18.00: A világgazdaság hírei. — 18.05: Vivaldi-müvek. — 19.00: Katedra. — 19.30: Kapcsoljuk a salzburgi Festspielhaus nagytermét. — Közben: 20.15: Zászlóbontás 75 év távlatából. Megalakult a Szerb Szociáldemokrata Párt. — 21.30: Operakettősök. — 22.05: Oj zenei irányzatok. A hét végén Leninváros- ban került sor a hagyományos nemzetközi „Vegyész Tisza Kupa”, és ezzel párhuzamosan az 1978. évi országos junior bajnokság küzdelmeire. A Szolnoki MTE súlyemelői mindkét versenyen szerepeltek, és sikeresen helytálltak. Közülük is kiemelkedett a nemzetközi Vegyész Tisza Kupán a 110 kg- os súlycsoportban induló Ulviczki Mihály. Súlycsoportjában 330 (152,5, 177,5) kg-os I. osztályú szinttel ezüstérmes lett. 52 kg-ban Palóczi Gyula 185 (82,5, 102,5) kg-os II. osztályú szinttel negyedik helyezést ért el. A junior magyar bajnokságon 56 kg-ban: Vallyon János 185 (80, 105) kg-os III. osztályú szinttel bronzérmet szerzett. 67,5 kg-ban Kürti László 245 (112,5, 132,5) kg- os II. osztályú eredménnyel ötödik lett. Szegeden Alkotmány Kupa országos meghívásos versenyt rendeztek arany- és ezüstjelvényes ifjúsági súlyemelők részére. Itt négy fiatal képviselte a Szolnoki MTE színeit, akik valamennyien ezüstjelvényes szintet teljesítettek és dobogós helyezést szereztek. Az ifjúsági II. korcsoportban 52 kg-ban Ignácz Mihály 165 (79,90) kg-mal második lett. Az ifjúsági I. korcsoportosoknál 67,5 kg- ban: Bódi Béla 200 (90, 110) kg-al ezüstérmes lett. 82,5 kg-ban Juhász Ferenc 225 (100, 125) kg-al aranyérmet szerzett, míg ugyanebben a súlycsoportban Szabolcsi Károly 220 (97,5, 122,5) kg-mal második lett. A magyar utánpótlás súlyemelő válogatott szeptember 1-ig Budapesten, a Népstadionban tartja felkészülő táborozását, amelyen mint edző Hollóy Tamás, a Szolnoki MTE vezető edzője és Sólymost Csaba a piros-feketék középnehézsúlyú versenyzője is részt vesz. A válogatott szeptember 1-én Berlinbe utazik, ahol négy nemzet — Lengyelország, NDK, Csehszlovákia és Magyarország — utánpótlás válogatottjainak tornáján vesznek részt. TELEVÍZIÓ 8.59: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.). (Színes.) — 9.05: Érdekes állatkertek. NSZK filmsorozat. 4. rész: A medellini állatkert (ism.). — 9.30: Gazdag ember, szegény ember. Magyarul beszélő amerikai tévéfilmsorozat. XII/8. rész (ism.). (Színes.) — 10.15: Delta. Tudományos híradó (ism.). — 10.40: Barátok hangja. Intervízió-átvétel Moszkvából. — 11.25: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor (ism.). — 16.28: Hírek. — 16.35: A magyar mesternégyes. Rövidfilm. (Színes.) — 17.00: Tudományos rajzfilmek. (Színes.) 1. A növényvilág fejlődése. 2. Az ember kialakulása. — 17.30: örökösök és örökség. Portréfilm Tolnai Gáborról. — 18.25: A Román Szocialista Köztársaság nemzeti ünnepén. — 18.45: Szépen, jól magyarul. . . — 18.55: A közönségszolgálat tájékoztatója. — 19.00: Reklám. — 19.10: Esti mese. — 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. (Színes.) — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Kék fény. Riportműsor. — 21.00: Z. szerkesztő emlékezetes esetei. Történetek és történelem. Tévéfilm. (Színes.) — 21.40: Panoráma. Jelenségek a világ- politikában. — 22.05: Tv-híradó. 3. —- 22.115: Telesport. Üsző- és vízilabda VB. Közvetítés Nyugat-Berlinből. (Színes.) 2. MŰSOR 20.0b: Szerelem 16 évesen. Magyarul beszélő NDK film. (Színes.) — 21.20: Tv-híradó. 2. — 21.40: Reklám. — 21.50: Vezetők klubja. Ösztönöz vagy fékez .. .? BUKAREST: 7.00: Közvetítés az ünnepi felvonulásról.- — 9.30: Zenés folklór- műsor. — 11.05: Románia zenevilágából. — 12.00: Tv-híradó. — 15.10: Dokumentumfilm a bősök emlékére. — 15.30: Irodalmi táncos zenés műsor. — 16.30: Pioníroknak. — 17.35: Dokumentumfilm. — 18.30: Tv-híradó. — 19.40: Augusztus diadalíve. Emlékműsor augusztus 23. tiszteletére. — 20.55: Tiszta ésszel. Tv-film. — 22.20: Tv-híradó. A döntő mérkőzés. Fehér nadrágban a győztes papírgyáriak Útban a labda a hódmezővásárhelyi kapuba