Szolnok Megyei Néplap, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-23 / 198. szám

1978. augusztus 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Egy-egy száron 38-40 ha­talmas levél. Virágh Sán­dor ágazatvezető szerint a tavalyinál jóval szebb az idei termés A nagyiváni határban is megváltozott a dohány- termesztők élete, munkál­ja. Univerzális gépek vál­tották fel a gömyedező kukásbrigádokat, Balthes- ek szüretelik a füstölni­valót a Petőfi Tsz-ben. Hol van már a kötélrefűzés. a levélsimltgatás meg a bá­lázás hajnaltól estig való nehéz munkája, A levél­füzérektől roskadozó paj­ták helyett olajtüzelésű Si­rokkóban szárad a dohány. Valami azért most is a ré­gi a mai, modern kukás­életben: az egész évi Jól végzett munka, a betakarí­tás öröme: a Balthes-eket kísérő téeszbeliek vidám nótázáaától hangos ilyen­kor, dohányszüret idején, a nagyiváni határ. A negyven hektár termését hat szárítóba hordják, mindegyik Sirokkóban 70 mázsa dohánylevél szikkad egyszerre (Kép és szöveg: T. F.) Napjaink tómája A HÁTTÉRIPAR lobb kifejezés híján a háttéripar megje­lölést alkalmaz­zák a szakemberek mind­azokra a cégekre, tevékeny­ségekre, melyek elengedhe­tetlenül kapcsolódnak a vég­termékkibocsátók munkájá­hoz, alkatrészeket, részegy­ségeket állítván elő. Közre­működők, bedolgozók kiter­jedt hálózata ez, ha — a nemzetközi tapasztalatokat összegezünk. Hazai viszo­nyaink között egyre inkább érezzük ennek a hálózatnak — hiányát. Friss és nagy sú­lyú dokumentumot idézve: az MSZMP Központi Bizott­sága 1977. október 20-i ülé­sének határozatában— a ter­melési szerkezet és külgaz­dasági politikánk fejleszté­sének hosszú távú irányel­veiről — azt olvashatjuk, hogy „A gépipar fejlesztésé­nek kulcskérdése a kifogás­talan minőségű és széles kör­ben felhasználható előgyárt- mányok, alkatrészek, rész­egységek hazai gyártásának és külkereskedelmi forgal­mának növelése, s ennek ré­vén mindinkább a ,gépesítés’ megvalósítása”. Ami a gép­iparban kulcskérdés, az a többi területen sem szorul a hátsó sorokba. Laikusként pusztán a jó­zan észre hagyatkozva is könnyen beláthatjuk, sokkal célszerűbb — a legegyszerűbb esetet választva — ott csa­varokat készíteni, ahol ehhez automata gyártósorok, kel­lő tapasztalaid dolgozók, megfelelő anyagok, szerszá­mok, műveleti utasítások áll­nak rendelkezésre, mint ott, ahol mindezek a feltételek hiányoznak. Mégis, gyárak, vállalatok sora kényszerül arra, hogy a termékeihez nélkülözhetetlen csavarokat — azaz, hogy hivatalosak le­gyünk: kötőelemeket — ké­szítsen, mert ebben az eset­ben a háttéripar a szükség­leteknek mindössze 43—46 százalékát képes fedezni. Nemcsa,; a csavarokkal ál­lunk így. hanem a szerszá­mokkal úgyszintén. A fejlett ipari országokban a szer­számkészítés nagy üzlet. Er­re szakosodott, azaz munka­erővel, technikával, techno­lógiával erre specializálódott cégek fényesen megélnek be­lőle. Itthon viszont még ott tartunk, hogy a megbízha­tatlan szállítások, a minősé­get érő kifogások, s nem utolsó sorban az el nem fo­gadott megrendelések miatt vállalatok serege szervezi meg, tartja fenn a maga kü- lönbejáratú szerszámüzemét, ahol — számítások szerint — kétszer, háromszor akko­ra ráfordításokkal állítják elő a termelőmunka e nél­külözhetetlen eszközeit, mint az átlagosan dolgozó, de ki­zárólag ezzel foglalkozó szer­számgyárakban. Ez a viszo­nyítás már kifejez valamit abból, miért érdeke a tár­sadalomnak a háttéripar megteremtése, fejlesztése. Messzire nyúló, történelmi okai vannak annak, hogy az ipar a végtermékre koncent­rál, hogy az árutermelésben igazi értéke a gépnek, komp­lett berendezésnek van, s az alkatrész, a részegység elő­állítása a szervizeléshez, a javításhoz szinte teher. azután a drá­ga technikai javak szorul­nak kényszerpihenőre, s az sem ritka eset, hogy egy szétszedett gép alkatrészei­vel javítják meg a hasonló másik kettőt. Alig különb akkor a helyzet, amikor ma­gához az új áruhoz kell az alkatrész, a részegység. A partnerek ódzkodnak, mert több a hasznuk, ha maguk is készterméket állítanak elő, mintha alkatrészeket ké­szítenének, s a húzódozás láttán a megrendelő végül is másfelé kutatja a megol­dást: kooperáció helyett — pénzt, fáradtságot nem kí­mélve — kénytelen maga berendezkedni a gyártásra. A miért van így-re kétfé­le irányban kereshetjük a magyarázatot. Az egyik irány: az ipar szervezeti föl­építése sokkal inkább tükre a hagyományoknak, mint a mai szükségleteknek. Kevés a kis- és közepes vállalat, ahol gyorsan, rugalmasan ké­pesek kielégíteni a változó igényeket, s e szerény tá­bor is apad, mert divat a beolvasztás, a nagyobb cég­hez történő odacsatolás. Ü , .. irány: a sza­masik kosodást, a----------------- specializalodast a z ösztönzési, hitelezési sza­bályok nem értékelik (nem bátorítják) kellő módon. Az a néhány tucat vállalat, szö­vetkezet, mely a szocialista ipar több, mint ezernégy­száz egységéből ilyen tevé­kenységet folytat, örökös fejlesztési s forgóalaphiány- nyal küzd; kiforratlan a fo­lyamatos ellátáshoz nélkü­lözhetetlen készletezés anya­gi terheinek ésszerű viselése is. Ezért megtörténik hogy az fizet rá az üzletre, aki ténylegesen népgazdasági ér­dekeket szolgál. Változtatni a helyzeten nemcsak lehetséges, hanem elengedhetetlenül szükséges, ám mint a vázoltak mutat­ják, a teendők bonyolultak. Ezért hiba lenne itt is arra várni — mint sok minden másban — hogy először „fent”, illetve „lent” lépje­nek. A fenti és lenti lépé­sek nem azonosak, nem cse­rélhetők fel, egyik a mási­kat nem helyettesítheti! Ép­pen ezért az ösztönzési rend­szer finomítása éppúgy ré­sze a mai állapotok kedve­ző irányú változtatásának, mint a vállalatok közötti kapcsolatok áttekinthetőbbé tétele, s új cégek — kizáró­lag -ilyen feladatokra sza­kosodott termelőegységek — alapítása. M. O. Apróságok a minőségért Még egy lápénál Bizonyos pluszról lesz szó a következőkben, arról a sokat emlegetett néhány lapátnyiról, amit „ráteszünk” olykor­olykor - vagy rá kellene tennünk - hogy a dolgok a rend­jén menjenek. Annak a bizonyos plusznak a hiányáról vagy létéről, amelynek nyomán mosoly fakad, esetleg könnyek gurulnak, néha forintok is. Méghozzá el. Homályos, megfoghatatlan Bevezetőként három tör­ténet. Az első: az ifjú pár boldogan olvasta fel a nász­nép előtt a dísztáviratokat. A sorban a negyedik a tá­vol élő nagymamától, s nagy­apától érkezett. Szövege: „Boldogságotokhoz sok-sok házasságot kívánunk ...” íme egy pillanatnyi kiha­gyás a postán ... Kínos. A második: étterem a jász­sági kisközségben. Hétköz­nap, 13 óra múlt. A vendég babgulyást kanalaz. A pin­cértől kenyeret kér. A vá­lasz: nincs. Mire a vendég mondja, ne haragudjon, de én még ott, az első asztalon egy kosárban látok két sze­letet. Mire a pincér: az ne­kem kell, még én sem ebé­deltem. A harmadik: a Láng Gép­gyár megvette a svájci YGNIS kazánok gyártási li- cencét két éve. Hogy még mindig nem gyártják? Baj van a beépítendő magyar égőkkel. Nem tudják azt, amit a külföldiek, pedig szin­te minden alkatrészük im­portból származik. Nem túlságosan nehéz a három történet azonos vo­násait leszűrni. Szembetűnő mindegyiknél a figyelem, a figyelmesség hiánya, az a „több”, amit meghatározni, pontosan definiálni nem le­het, de tudjuk, ha nincs, már bosszankodunk. S még ha csak bosszankodnánk, de olykor a forint is kihullik pénztárcánkból, legyen az csak egy személyre vagy or­szágra szóló. Általában ez az általánosságban homályo­san jelentkező „több”, soha­sem világot rengető .dolog, túlnyomórészt apróság, még­is mennyi előnyünk, hátrá­nyunk származhat beiő'e. A Hűtőgépgyárban egy al­kalommal szóltak a meó ve­zetőjének .— három milli­méterrel rövidebb lehet-e a hűtőszekrényeken a díszléc? Igen — hangzott a válasz. Később kiderült, az üzem­ben úgy értették, hogy egyik végéről is három, másik vé­géről is három. Leállították a gyártását, új díszléceket készítettek. A vállalat ugyan­is megtanulta az évek során: ezek az apróságok sokat szá­mítanak. Ránéz a hűtőszek­rényre a külföldi megrende­lő, s máris nemet mondhat. Márpedig, ha telített rak­tára, minden alkalmat meg­ragad, hogy visszadobja a szállítmányt. Nem szabad tá­madási felületet hagyni még egy darab díszlécnyit sem. Ehhez hasonlóan üzemeink gyáraink egy része elsajátí­totta már: a vevő igénye sze­rinti gondolkodást, s ad az apróságokra. Egyre tóob ter­mék kapja meg például az őt megillető csomagolást, a gyártmányok bizonyos részé­nek kialakításánál pedig megkérdezik a formaterve­zőket is (bár ma még ez a ritkaságok közé tartozik.) Éppen a forma S ha már a formánál tar­tunk, egy példa: beszélge­tünk az Alumíniumárugyár tiszafüredi gyárának egyik szakemberével. Előkerülnek a teáskannák. Szépek, gyö­nyörűen polírozottak. Aztán a szekrényből az asztalra vándorol egy különleges da­rab. A jelenlevők megálla­pítják: különleges, mintája még gyönyörűbb, csodá­latos ... A jelenlevők meg­tudják: a termék külföldi. Itthon is csinálhatnának ilyet, amely így kelleti ma­gát, csakhogy az a b:zo- nyos plusz ... ami, mint em­lítettük, megfoghatatlan, imitt-amott pedig ötlet ké­pébe öltözik. Az említett példák több­ségéből kiderül, s ez a va­lóság, a munka minőségét befolyásoló apróságok álta­lában nemcsak a figyelem­mel, de a fegyelemmel is összefüggenek. Mert hiába törik magukat például a Szolnoki Papírgyárban a fénymásolók, vagy a zacskó­készítők, ha a gyártók gyen­gébb papírt küldenek, már nehezebben lehet vagy alig lehet — teljesíteni az elő­írásokat. Elég ha a nyers­anyag sok jellemzője közül egy nem stimmel — nehe­zebben halad a feldolgozás. Ezt megelőzendő szerződést kötöttek a feldolgozók s a gyártó kollektívák, á szo­cialista brigádok. A megál­lapodás úgy ér valamit, ha betartják. S, hogy lehet ten­ni az apróságokért, a minő­ségért, azt bizonyítja itt, a visszaküldött papírtekercsek fogyatkozó * mennyisége. Türelem — tűrés A munkát tehát úgy kell megszervezni, hogy a „ki­csinységek” miatt ne fordul­janak elő hibák. A techno­lógia kidolgozásánál már ezekre is ügyelni kell. Isme­rősöm elébem tesz két rádiós magnetofont. Az egyik, amelynek lötyög a füle, ha­zai. Lehet, hogy véletlen, le­het hogy nem tudta a fogó csapjának, s magának a fo­gónak készítője, hogyan il­leszkedik a gyártósorba a munkája. Mindenesetre a nehezen értékesíthető — nem csoda — eredmény, ide- oda kotyog tulajdonosának kezében. Tűrés ... így nevezik a műszakiak a gyártmány pon­tossági jellemzőit, s tized, század, ezred milliméterek­ben fejezik ki. De van a szó­nak egy másik értelme is, eszerint például a gazdasá­gi körülményeink egyre tü­relmetlenebbül kényszerítik a vállalatokat a tűrésre, a tűrések betartására. A pon­tosságra, a jó minőségre. A Hűtőgépgyárban mondják, elég egy karc, s már elad­hatatlan a készülék, az YGNIS kazánoknál: csak pár atmoszférával kevesebbet tudjon az égő — már alkal­matlan a beépítésre. Lehet, hogy ami itthon a belföldi piacon jó, az már külföldön nem eladható. Éppen ezért kell a mércét már az itthon forgalmazandó termékeknél is magasabbra tenni. Az esz­közöket, a technikai felté­teleket általában biztosítják az üzemekben, a hiba for­rása nem ebből fakad. Leg­többször kimarad egy lépés a megmunkálás sorából — különösen hajrák idején gya­kori ez — máskor éppen az előírt anyag marad el. S ha minden adott, akkor időn­ként az a bizonyos plusz hiányzik, az a néhány lapát­nyi, amit rá kell — rá kel­lene — esetenként dobnunk. Hajnal József Eladták a kombájnokat A mezőgazdasági nagyüze­mek nyári gépvásárlásai ar­ról tanúskodnak, hogy a gaz­daságok számoltak, illetve a továbbiakban is számolnak a kedvezőtlen időjárás okoz­ta nehézségekkel, és ezért a tavalyinál nagyobb számú gépet vásárolnak. Az Agrotröszt jelentése szerint a kedvezményes' kombájnértékesítési akjió keretében eladták a raktá­rakban levő összes arató­cséplőgépet. A kombájnokat még időben vették át a ter­melők, akik a gépekkel meg­gyorsították az utóbbi évek egyik legnehezebb aratását. Néhány napon keresztül az AGROKER vállalatok rak­táraiban nem is volt eladás­ra váró kombájn, az augusz­tus eleji újabb szállítmá­nyokkal azonban ismét fel- töltötték a készleteket. Az állattartás fellendülését jelzi egyebek között az is, hogy nagy az érdeklődés a takarmánybetakarító gépek iránt. A csehszlovák fűka­szából 260-at hoztak be, s ezt nyomban meg is vásá­rolták a nagyüzemek. Megérkeztek a gazdaságok­ba a nagy teljesítményű szovjet traktorok is. Az el­ső félévben mintegy 200 T— 150K típusú gépet szállított a szovjet külkereskedelem, a vontatók már kint dolgoz­nak a határban. Ugyanúgy átvették a gazdaságok a megrendelt MTZ—82 típusú szovjet traktorokat is. A Finomkerámiaipari Müvek Gránit Csiszolókorong és Kő­edény Gyárában mintegy ezerötszáz fajta csiszolókorongot gyártanak, elsősorban a szerszámgépipar, a kohászat és az acélipar részére. Az évi hétezer tonnányi csiszolókorong legkisebbje két milliméter átmérőjű, de készítenek egy méte­resnél nagyobbat is

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom