Szolnok Megyei Néplap, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-03 / 181. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. augusztus 3. uennapok forradalma’ Magyar gálaest Havannában Havanna sajátos hangulatú óvárosában a Lazaro Pena Színház volt kedden a magyar gálaest otthona. A műsornak amelyben a magyar VIT delegáció művésztagjai is szerepeltek, a ..Mindennapok forradalma” — címet adták. Az előadott dalok, költemények a ma forradalmi- ságáról, napjaink hőseiről szóltak. A gálaesten szinte valamennyi VIT delegáció képviseltette magát A lelkes közönség már a nyitószámot is nagy ovációval fogadta. Ez a szám a korábbi VIT-efcnek otthont adó országok népzenéjéből és táncaiból állt. Amikor Berki Tamás ajkáról felhangzott a jól ismert dal, Carlos Puebla Che Guevará- ról szóló balladája, majd a Carnilo Oienfuegos, szűnni nem akaró tapsorkán volt a jutalom. Bánki Dezső Bartók Allegro Barbarójának tolmácsolásával aratott sikert. A színpadra lépő Fonográf és Konmorán együttest is forrón ünnepelték. A Fonográfék az egész fesztiválközönség kedvenceivé váltak. Igen népszerű Koncz Zsuzsa, és Totes- vay együttes is, a rajkókat pedig most alig akarták le- enigedni a színpadról. A magyar kulturális delegáció ünnepi műsorát megtekintette Osvaldo Dorticas, az Államtanács tagja, a Kubai KP PB tagja, ott volt Maróthy László, az MSZMP PB tagja, a KISZ KB első titkára, a magyar VIT-kül- döttség vezetője, és Gyenes András, az MSZMP KB titkára. a fesztivál magyar díszvendége. A latin-amerikai népek melletti szolidaritás volt a havannai fesztivál ötödik napjának s egyszersmind a központi nagygyűlésnek a jelszava. A nagygyűlést a Havannától 40 kilométerre tevő ariguanabói textilgyár udvarán rendezték. Folytatódik a sajtóértekezlet-sorozat a XI. Világifjúsági és Diáktalálkozó sajtó- központjában, a Habana Labere Szállóban. A VIT Latin-Amerika napjához időzítették a chilei ifjúsági delegáció képviselőinek, valamint a fesztivál chilei díszvendégeinek találkozóját az újságírókkal. Először Isabel Allende, a chilei VIT-előkószítő bizottság elnöke, a fesztiválon részt vevő küldöttség vezetője üdvözölte az egybegyűlteket, majd Luis CorKommentárunk valán, a Chilei Kommunista Párt főtitkára tájékoztatta az újságírókat az ország helyzetéről. Mint mondotta, számos jel utal arra, hogy gyengül a Pinochet-rezsim uralma. Nemcsak az összes chilei demokratikus pártok harcolnak Pinochetek ellen, hanem egyre több tiszt és katona fordul szembe a rezsimmel. — Az elhurcolt és nyomtalanul eltűnt chilei hazafiak hozzátartozóinak éhségsztrájkja, a legutóbbi május elsejei tiltakozó tüntetés, a chilei dolgozók ezreinek számos más megmozdulása, mind azt mutatja, hogy napról-napra erősebbek vagyunk, s harcunk győzni fog — hangoztatta Luis Corvalán. Sajtóértekezletet tartott Havannában a Szocialista Ifjúság Nemzetközi Szövetségének elnöke, Alejandro Montesinos is. Váratlanul izgalmassá vált a havannai Budapest klubban tartott vívóbemutató: Tordasi Ildikó olimpiai és világbajnokunk a vívóügyességi játékok legjobbjának díjul ajánlotta fel azt a tőrt, amellyel Montrealban olimpiai bajnokságot nyert. így aztán a fiatal kubai vívók közül aligha volt boldogabb ember annál a fiúnál, aki a jeles fegyvert végül is hazavihette. „Mérkőzött” Ve- rőczi Zsuzsa Európa-bajnok sakkozónőnk is: az Allende utcában rendezett ezer tab; lás szabadtéri sakkszimultánon húsz asztalnál kapott ellenfeleket. A tegnapi nap az imperializmus, a gyarmatosítás és a neokolonializmus ellen, a fel- szabadulásért, a nemzeti függetlenségért, a nemzetközi együttműködés kiszélesítéséért, az új, igazságos nemzetközi gazdasági rend megteremtéséért folyó harccal való szolidaritás jegyében telt el. Az enyhülés kiterjesztése, a fegyverkezési verseny beszüntetése, egy új, igazságos gazdasági rend megteremtése változatlanul ezek a központi témái a VIT kiemelt politikai centrumainak. A béke és az enyhülés alapvető kérdéseivel foglalkozó 1-es számú központban tegnap megkezdődtek a nagy- fontosságú záródokumentum szövegezésének munkálatai. A központ elnöksége tegnap este vitatta meg a dokumentumtervezetét, amelyet Felemás döntés Megtört hát a jég: az Egyesült Államok föloldotta a Törökországnak szánt fegyvereladások embargóját. Azt azonban a legjobb szándékkal sem lehet állítani, hogy egy héttel a szenátus után a képviselőház elsöprő többséggel állt volna a Carter-kormányzat mellé: mindössze három szavazaton múlt a döntés. Három és fél év után tehát Ankara ismét részesül az amerikai fegyverszállításokban. Mi több, a törvény- hozás felemás döntése egyszersmind azt az egymilliárd dolláros segélyt is engedélyezi, amely annakidején rendkívüli viharokat kavart: Washington ezzel is szerette volna Ankarát rávenni a ciprusi rendezés érdekében teendő lépésekre, a törökök viszont sokáig vitatták, vajon miért kell kétszeresen „lakolniok” a négy évvel ezelőtt Ciprus ellen amerikai fegyverzettel végrehajtott invázió miatt. Azt írtuk: felemás a döntés. Nos, igen: a törvényhozás ugyanis tudomásul veszi a jelenlegi állapotot, de Carter elnöktől azt várja, hogy biztosítsa a képviselőházat, miszerint Ankara mindent megtesz a ciprusi kérdés békés megoldásáért, a török és görög ciprióták tárgyalásainak újrafelvételéért és mielőbb kivonja csapatait a szigetről. Kétségtelen, hogy az embargó meglehetősen hűvössé tette az amerikai-török kapcsolatokat, s ezzel hozzájárult a NATO dél-keleti szárnyának gyengüléséhez. Amerika aggodalommal figyelte, hogy katonai támaszpontjainak — és a NATO bázisainak — egy részét a törökök bezárták, s Ankara nem titkolt baráti, jószomszédi viszonyt ápol a Szovjetunióval. Ügy tűnik, mindenekelőtt ez a körülmény játszott közre abban, hogy Carter siettette a döntést, s rendkívül elégedett, még ha az felmás is. Felemás, mert a ciprusi probléma rendezését aligha segíti elő. A török csapatok változatlanul megszállva tartják a szigetország mintegy negyven százalékát, s a török-görög viszonyban sem következett be áttörés. A döntés mindenesetre megnyugtatja az amerikai kedélyeket, megfékezi az utóbbi időben egyre sűrűbben hangoztatott Amerikaellenes kirohanásokat, s nem utolsósorban megnyitja a jelenlegi katonapolitikai helyzetben nélkülözhetetlen — legalábbis a Pentagonban így megítélt — támaszpontokat. Gyapay Dénes ma — a pénteki jóváhagyás előtt —a résztvevő küldöttségek képviselői elé terjesztenek. A központ munkáját — mint azt magyar és nemzetközi források egybehangzóan tanúsították —kiegyensúlyozottság jellemezte, a felszólalások és témafelvetések elsöprő többsége tükrözte a világifjúsági találkozó szellemét, azt az álláspontot, amelyet a haladó erők, valamint a szocialista országok a nemzetközi politikai élet egyéb színterein is képviselnek. Elhangzottak azonban disszonáns hangok is. Az angol, a svéd, Illetve az NSZK delegációval érkezett küldöttek — mint ahogy az sejthető volt a VIT-et megelőző nyugati propaganda- ' kampányból — megpróbálták napirendre tűzetni az emberi jogoknak a szocialista országokban való álUtóla- gas megsértésének kérdéséi. Burkoltan támadták a Szovjetunió és az NDK belpolitikáját is. Kísérleteik azonban határozott visszautasításra találtak. Önálló útra tért a Progressz—2 Tegnap befejeződött a Szal- jut—6 űrállomás, a Szojuz:— 29 személyszállító- és ,a Progressz—2 teherszállító űrhajó közös programja. A kora reggeli órákban közép- európai idő szerint 5 óra 57 perckor a földi repülésirányító központ szakemberei távirányítással végrehajtották a szétkapcsolást, és azóta a Progressz:—2 önállóan folytatja útját. Az automatikus rendszerben történő repülés során ugyancsak táv- irányítással kipróbálják a teherszállító űrhajó fedélzeti rendszereit, majd ennek befejeztével lefékezik és a légkör sűrűbb rétegeibe vezérlik a Progressz—2-őt, ahol az megsemmisül. Már csak néhány hét, és Bajkonurból — valószínűleg a Szojuz—31 fedélzetén — szovjet parancsnokkal együtt elindul az űrbe az első NDK-beli kozmonauta. A Szojuz—31 csatlakozik majd a Szaljut—6 űrállomáshoz, és a két űrhajós aki különböző készülékeket és berendezéseket visz magával a törzslegénységgel együtt egy .hétig újszerű kutatásokat végez. Az Izvesztyija az USA „kemény irányvonaláról »» Az Izvesztyija elemezve az Egyesült Államok jelenlegi „kemény irányvonalát” — amelynek legfőbb szószólója washingtoni vélemények szerint Zbigniew Brzezinski, Carter elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója —, tegnap a következőket írta: „A történelmi tények — makacs dolgok. Azt tanúsítják, hogy Washington jkiülpolitikája, amikor azt az elvakult kom- muniistaellenesség jellemezte, nem hozott babérokat irányítóinak”. — Brzezinski koncepcióinak alapját mindenkor az az elképzelés képezte, hogy világszerte meg kell akadályozni a forradalmi átalakulásokat. Brzezinski elsősorban azzail foglalkozott, hogy miképpen lehetne feltartóztatni és a lehetőség szerint visszafordítani a társadalmi haladást a világban, — írja az Izvesztyija, majd végezetül hangsúlyozza: — Mint azonban a közvéleménykutatások tanúsítják, az amerikaiak többsége az enyhülés politikája, a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatok javítása mellett foglal állást. A „kemény irányvonal” semmiképpen sem egyeztethető össze az amerikai kormányzatnak azokkal a megny i Íja tkozásai val sem, amelyek szerint az Egyesült Államok együttműködésre törekszik a Szovjetunióval. Kínai—vietnami határincidens Súlyos határincidenst provokáltak kedden kínai tisztségviselők Cao Lang vietnami tartományban, a „Barátság” határellenőrző állomáson. A VNA hírügynökség tudósítása szerint néhány kínai ügynök „fokom látogatás” ürügyén illegálisan átlépte a határt és behatolt Vietnam területére. A betolakodók felheccelték a hoa nemzetiségekhez tartozók ott várakozó csoportját, olyannyira, hogy ezek hirtelen a határ felé rohantak, tett- leg bántalmaztak és megsebesítettek egy vietnami haKiutasították az iraki diplomatákat A francia kormány Valery Giscard d’Bstaing államfő elnökletével megtartott tegnapi ülésén úgy döntött, hogy kiutasítja az országból azt a három iraki diplomatát, akik hétfőn tüzet nyitottak az iraki nagykövetség elleni támadás miatt letartóztatott fegyveresre és az őt kísérő francia rendőrökre — jelentette be közleményében a francia kormányfői hivatal. Az iraki légiforgalmi társaság menetrendszerű járatán tegnap, a kora délutáni órákban elutazott Párizsból a Franciaországból kiutasított három iraki diplomata. A francia miniszterelnökségnek az ügyről tegnap kiadott hivatalos közleménye úgy tünteti fel a történteket, hogy „az iraki nagykövetség alkalmazottai" 'vaktában lövöldöztek” az elfogott terroristát körülálló francia rendőrökre. tárőrt, átugrottak a határsorompót és kínai területre futottak. A kínai rendőrök, ahelyett, hogy megakadályozták volna őket ebben, illegálisan behatoltak vietnami területre és kísérletet tettek vietnami határőrök elhurcolására. „A kínai fél augusztus 1- én a „Barátság” határátkelőhelyen folytatott üzelmei- vel komolyan megsértette a Vietnami Szocialista Köztársaság területi szuverenitását, és nagy mértékben veszélyeztette a határvidék biztonságát” — állapította meg a VNA hírügynökség. LONDON Dr. Owen brit külügyminiszter tegnap este az alsóházban a Rhodesia elleni szankció fenntartása mellett foglalt állást. Ki jelenítette: „ne tegyenek illúzióink —, ha megszüntetnénk a szankciókat, azonnal súlyos konfliktusba keverednénk az ENSZ-szel. a Brit Nemzetközösséggel, az Afrikai Egységszervezettel, s talán legjobb barátainkkal is”. WASHINGTON Manuel Gutierrez Melado, a spanyol minisztertanács hadügyekkel megbízott első elnökhelyettese Washingtonban találkozott Walter Mondáié amerikai alelnökkel, Harold Brown hadügyminiszterrel és a Pentagon több magasrangú képviselőjével. A tárgyalások során az amerikai—spanyol katonai és politikai kapcsolatok egész problémakörét megvitatták. Melado. szerint Spanyolország NATO-tagságának kérdéséről nem volt szó. SZÓFIA A Szófiában tartózkodó Nguyen Duy Trinht a Vietnami Kommunista Párt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagját, a MiniszLihanen .. Nemcsak délen harcolnak Libanonból ismét hadije- tentések érkeznek: nemcsak a déli országrészben — ahol a hadsereg egységeinek a jobboldali milicisták támadásai miatt még mindig nem sikerült Kaukából tovább haladniuk —, hanem most már a középső és az északi területeken is folynak harcok. Bej rút keresztények lakta kerületében a rendőrség közlése szerint 11 halottja és mintegy 60 sebesültje van a legújabb lövöldözéseknek. A lakosság jelentős része ismét azl óvóhelyeken próbálja átvészelni' a harcokat. A jobboldali erők rádiója ezúttal is az arabközi békefenntartó erők soraiban levő Szíriái katonákat vádolja a harcok kirobbantásával, de a zavaros helyzetben ez a vád sem megerősítést sem cáfolatot nem nyert. A legújabb jelentések szerint azonban most már nemcsak a jobboldali fegyveresek lövik a változatlanul egy helyben álló libanoni kormánycsapatokat ; a libanoni hadsereg közleményben jelentette be, hogy az izraeli tüzérség a határ túlsó oldaláról egy órán át lőtte egységeit. Ugyanezzel Szelim Al-Hossz kormányfő is megvádolta Izraelt. Egy izraeli katonai szóvivő tagadta, hogy izraeli területről tüzet nyitottak vSlna a libanoni hadsereg egységeire. A cél: arab csúcskonferencia ^összehívása Fahd Ihn Abdel Azizsza- úd-aráhiai trónörökös, a miniszterelnök első helyettese tegnap arab kőrútjának1 újabb, állomásán, Bagdadban Ahmed Hasszán el-Bakr iraki államfővel tárgyalt. Az INA iraki hírügynökség szűkszavú közleménye szerint a megbeszélésen „az arab fejleményeket és a kétoldalú kapcsolatokat” vitatták meg. Mint ismeretes, Szaúd-Arábia „erős embere” jelenlegi kőrútján eddig Egyiptomban, Szíriában és Jordániában járt — azon fáradozik, hogy helyreállítsa az egyiptomi—izraeli közvetlen tárgyalások következtében meggyengült arab szolidaritást. A megélénkült szaúdi diplomáciai tevékenységgel egyidejűleg bizonyos jelek arra látszanak utalni, hogy Ríjad módosította álláspontját a közel-keleti külön tár - gyalásokat illetően, amelyeket eddig hallgatólag támogatott. A szaúdi álláspont megváltozására utal egyébként Fahd trónörökös bagdadi látogatása is,. hiszen Irak a Szadat különutas politikáját a leghatározottabban elutasító arab államok egyikének számít. Az It’S hírügynökség bejrúti diplomáciai forrásra hivatkozva pedig arról számolt be, hogy a szaúdi kormány hivatalosan tájékoztatta az Egyesült Államokat: értelmetlennek tartja, hogy továbbra is Egyiptom és Izrael közvetlen tárgyalásai révén próbálják megoldani a közel- kelati konfliktust. A meg nem nevezett bejrúti diplomata szerint Ríjad most arab csúcskonferencia összehívását igyekszik lehetővé tenni — ezt célozza Fahd herceg mostani körútja is, a távolabbi cél pedig — az arab csúcs után — al genfihez hasonló közlel-keleti békekonferencia megtartása lenne. letartóztatások Chilében A chilei kormány kedden elrendelte Manuel Contreras Sepulveda nyugalmazott tábornoknak, a DIN A, az azóta átszervezett chilei titkos- rendőrség egykori főnökének őrizetbevételét. Az intézkedésre azt követően került sor, hogy a washingtoni nagyesküdtszék hivatalosan vád alá helyezte Oontrerast és több társát, mivel részük volt Orlando Letelier egykori chilei külügyminiszter Washingtonban 1976. szeptemberében történt meggyilkolásában. A chilei kormány — a belügyminisztérium szóvivőjének közlése szerint — az amerikai kormány kérésére rendelte el a letartóztatást. Contreras tábornokkal együtt őrizetbe vették Espinoza ezredest, a DINA volt operatív főnökét, Fernandez La- rios századost, a titkosszolgálat volt munkatársát, valamint négy, az Egyesült Államokban élő, de jelenleg Ghilében tartózkodó kubai emigránst, őrizetük maximálisan két hónapig tart. Az Egyesült Államoknak ez idő alatt kell kérnie kiadásukat a chilei kormánytól. Megfigyelők szerint az USA-nak sikerült „jobb belátásra bírnia” a chilei juntát, s rávenni arra, hogy az Egyesült Államok számára is egyre kényelmetlenebbé váló Letelier-ügy végleges lezárása érdekében feláldozza né-' hány emberét. ELEX ■E I tertanács elnökhelyettesét, külügyminisztert tegnap fogadta Todor Zsivkov, a BKP KB első titkára, az Államtanács elnöke. A találkozón megvitatták a kétoldalú kapcsolatokat, a nemzetközi helyzet és a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kérdéseit. A felek hangsúlyozták, hogy nézeteik valamennyi megtárgyalt kérdésben azonosak, és kijelentették, hogy a két párt és a kormány tovább fejleszti Bulgária és Vietnam sokoldalú kapcsolatait. BEJRŰT Az amerikai haditengerészet bakterológiai fegyverkísérleteket végez Egyiptomban. A fegyvereket közel-keleti alkalmazásra szánják — írja egy magát meg nem nevező egyiptomi tudós kutatási eredményeire hivatkozva az Al-Kifah Al-Arabi című libanoni hetilap. ADDISZ ABEBA Az etióp hadsereg a széles néptömegek támogatásával folytatja támadó hadműveleteit Eritrea tartományban. A reguláris csapatok kedden — a szeparatisták elkeseredett ellenállása ellenére — felszabadítottak három megerősített települést: Digsát,. Sege- neitát és Aresát — jelentette be az országos forradalmi operatív parancsnokság közleménye. TOKIÖ Véget ért tegnap Tokióban az 1978. évi nukleáris leszerelési világkonferencia. A nemzetközi tanácskozás résztvevői felhívást tettek közzé, s ebben követelték az összes atomfegyverek teljes betiltását. A konferencia felszólította a japán kormányt, hozmon megfelelő törvényeket a Hirosima és Nagaszaki elleni atomtámadás túlélőinek megsegítésére.