Szolnok Megyei Néplap, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-09 / 160. szám
1978. július 9. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Darabosék „édesei” Erzsiké most huszonhat esztendős, szép barna fiatal- asszony, két huncut kisfiú édesanyja. Még nem volt annyi idős, mint a nagyobbik fia, — alig múlt hét — amikor kis matyójával, öcs- csét kézen fogva, félve megérkezett Darabos Dezsőék házába. Akkor még nem tudta, hogy később, alig egy év múlva — amikor szülőanyja visszakéri őket —térdig érő hóban szökik vissza Ferkóval abba a tiszaörvé- nyi kis házba, ahol szere- tetet, jó szót. gondoskodást is kaptak a puha ágy, a meleg étel mellé. Azt sem tudta, hogy sírva könyörög majd Éva néninek: „vegyük magunkhoz Erikát, a kicsi testvéremet is, mert elpusztul ott anyáméknál!” A félárva testvérek anyja idegbeteg volt, összeállt egy fiatalemberrel és nem törődött magzataival. Tulajdonképpen Erzsiké révén került a három Ri- móczi testvér Darabosékhoz. Múltak az évek, Erzsiké férjhez ment és ma ő nevel- geti két fiát, akiket minden évben nyaralni visz a „nagy- mamáékhoz”. Ferkó most huszonhárom éves, a Budapesti Műszaki Egyetem villamosmérnöki karán negyedéves hallgató. Négy éves volt, kis szőke, dadogós, ideges gyermek, amikor az első éjszakán, amit a tiszaörvényi házban töltött, szinte önkívületbe sírta magát: „Idegi alapon állandóan görcsöt kapott a lába. Éjszakákon át masszíroztam, fürdettem meleg vízben... aludt az egész ház. csak mi ketten voltunk ébren” — vallja a mama. Ferkó sem gondolt arra, hogy Darabosné még Miskolcra is elutazik majd annakidején az érdekében, hogy fölvegyék őt a Bláthy Ottó Erősáramú Szakközép- iskolába. hogy összevesz a kollégium egyik nevelőjével: Szikrázik a napfény az új hidroglóbuszon a falu szélén. A lakosság régi vágya teljesült Tiszaszentimrén, nem gond már a jó ivóvíz. A kiviteli tervnek megfelelően es módosítás nélküli határidőre befejezte a vízmű építését — alvállalkozók közreműködésével — a megyei Víz- és az 5 fia nem állami, hanem az övé! Jószerével ma már csak Darabos mama emlékszik Ferkó dadogására. Jóképű, rendes fiú lett belőle. A mama épp most kapott tőle levelet: a dékán megengedte, hogy a nyáron is a kollégiumban lakjon néhány hétig, londiner lett ugyanis a Nemzeti Szállóban. Kell a pénz! Az NDK-ba akar utazni, kirándulni. Darabos papa büszkén mutat egy drága műszert, azután a magnót, a számológépet, amit Ferkó vett az ösztöndíjából. Na mit szólok? Milyen ember az ő fia? Erika most húszéves, Egerben műszaki rajzoló, hétvégeken jár haza Tisza- örvénybe. És most reménykedik a család: ha igaz, Erika ősztől az Egri Tanárképző Főiskola nappali tagozatának hallgatója lesz. A mama szerint éjjel-nappal a felvételire készült, — mert tavaly sajnos nem sikerült neki. Pedig korábban tanulmányi versenyt is nyert. De saját bevallása szerint „elszaladt velem a csikó, azt hittem mind,en simán megy az életben”. A mama kinyitja Erika szekrényét: „Tessék megnézni milyen rendes, ügyes az én kislányom!” Valóban, katonás rendben sorakozik ott minden, patyolat tisztán. Nem mondom ki, de tudom: közvetve a mama keze nyoma látszik itt mindenen. Kis falusi, gerendás ház Tiszaörvényben, a Fő utca 48 szám alatti. Ez Darabos Dezsőék otthona. Ez a szerényen, de csinosan berendezett hajlék, a kis kert. Nézem Erika bútorát — amit a mamáéktól kapott — és arra gondolok: ilyet az édes gyermekének vesz az ember. Kérdem: mennyi a havi jövedelmük? A két idős ember összenéz: négyezer forint körül van. Csatornamű Vállalat karcagi üzemigazgatósága. Június végén tartották meg az üzempróbát és mivel semmi minőségi kifogás nem merült fel, egy hete, a műszaki átadás napján üzembe helyezték a százköbméteres víztornyot és a több mint 50 közkifolyót. — Én a TRVVV-nél vagyok itt szivattyúgépész, — mondja a férj. — A feleségem is kap egy kis nyugdíjat ... — Boltosok voltunk — szól közbe a mama. — Ennyi jön össze. Bizonyára másra is költhették volna a bútor árát, vagy amibe az „unokák” nyaralása került. De nem! — Nekünk mindig a gyerekek voltak az elsők — szól a mama. — Főként neked, — néz szeretettel élete párjára Dezső bácsi. — Látja, sokszor írják az újságban, hogy' fel kell karolni, támogatni kell az elhagyott gyerekeket. Szerintem nem elég támogatni. Melléjük kell állni, felnevelni őket türelemmel, szeretettel. Mert valahol mindegyiknek sérült a lelke. De ha érzik a biztonságot, a hátteret, hogy otthonuk van, akkor olyan derék emberek lesznek, mint a mi gyerekeink. Higgye el nem minden a pénz, az anyagiak... vallja csendes szóval a mama. Nem minden a pénz... Nézem Ferkó leckekönyvét és eszembe jut amit hallottam: Ferkó érettségi bankettjén tizenketten ültek a virágos asztal mellett Miskolc legszebb éttermében. A papáék fizették a számlát. Lám ebben a leckekönyvben csupa négyes, meg ötös jegy van... Aztán egyik képről Erzsiké, a másikról meg Erika néz rám mosolyogva. Hogyan is mondta a megyei gyermekvédő otthon igazgatója? Mi csak annyit adtunk a gyerekek felneveléséhez, ami jár. De a többet, aminek értéke pénzben nem mérhető, d,e ami által igazán emberré lesz egy gyermek, azt attól a két csupa szív embertől kapták ott, Tiszaörvényben. Varga Viktória Szakmunkásavatás A jászberényi Hűtőgépgyárban pénteken rendezték meg az idei tanévben végzett szakmunkástanulók avatóünnepségét. ötvenhat fiatal sajátította el az elmúlt évek alatt tíz szakma elméleti és gyakorlati tudnivalóit. A fiatalokat a vállalat nevében Hamar József, az állami díjas villanyszerelő szocialista brigád vezetője köszöntötte. Üzemel a vízmű Tiszaszentimrén 0 — Még egy reván- sot, édes Sanyikám? — kérdezi Szórády Képírótól. Édes Sa- Sanyikámat csak egy hajszál választja el a gutaütéstől, ami gonosz tréfa lenne a sorstól, egy nagy színész a színpadon haljon meg, mint Jean-Baptiste Paquelin alias Moliére, vagy mint Kabos Gyula, és ne a társalgóban, egy paccertól elszenvedett majdnem susztermatt következtében. Szerencsére e pillanatban fölrecseg a hangosan beszélő, elterelve, csillapítva Képíró már- már robbanó indulatait. — Figyelem, figyelem! Emlékeztetjük a kedves kollégákat, hogy ma este a kyo- tói japán színház delegációja ellátogat hozzánk. Mint ezt már a héten több ízben közöltük, az igazgatóság az előadás második szünetében kis fogadást ad tiszteletükre. Ezúton kéri föl ismételten az igazgatóság a társulat minden olyan tagját, aki ebben az időpontban szabad, hogy vegyen részt e baráti találkozón. Figyelem, figyelem! Kínos, roppant kínos! Ott ül három egyforma japán az asztalfőn,- mellettük, körülöttük ott ül vagy húsz különböző magyar, és nem tudnak mit kezdeni egymással. Mert a tolmács valahol elveszett a kacskarin- "V: folyosókon. Koccintani már koccintottak vendégek és vendégláKürti András: Csodák a színházban tők a száraz grúz pezsgővel, de hogyan tovább? Ülnek kukán, és zavartan vigyorognak egymásra. A japánok csak japánul tudnak, meg angolul. A jelenlevő magyar színészek meg magyarul tudnak, németül, franciául, még olaszul beszélő is akad, de a társulatnak az a két tagja, aki jól ismeri Shakespeare nyelvét, az öltözőjében készül a harmadik fölvonásra. Kultúrbotrány! Pályatársak érkeztek vagy ötezer kilométerről és nem tudunk egy árva szót sem váltani velük! Egy picuri üdvözletét tolmácsolni! És fogynak a percek a szünetből! És ekkor fölemelkedik székéről és megszólal szórády. És hirtelen igazi, bensőséges mosoly kerekedik, a vendégek arcán, meghökkenés, majd megkönnyebbült öröm a vendéglátók tekintetében. Mert az utolérhetetlen, a szuperzseni, a gigász Bélu — japánul beszél! Tudja a manó, hogy miket mond, de amit mond, biztosan japánul mondja, mert a vendégek értik, szemmel láthatóan értik, örülnek neki, bólogatnak, meghajolnak, kezüket a szívükre teszik, közbeszólnak, helyeselnek. Szórády befejezi szónoklatát, leül, mindenki tapsol, a legkisebb japán föláll, ő is kivág egy lelkes beszédet. — Fordítsd, Bélu — sziszegi az igazgató. Szórády nagyvonalúan legyint. — Minek? Azt mondta, hogy szeret minket. Ezt cifrázza. Igyunk rá! Magasra emeli poharát, mindenki mindenkivel koccint, mindenki mindenkivel összeölelkezik. Szódády ismét nagy volt! Egyszerűen összeszedett és bevágott húsz mondatot egy társalgási útiszótárból még délután, azt mondta föl. A vezérjapán szavaiból egy mukkot sem értett, azért nem fordította, nem is for- líthatta. Deus ex machina. Csengő jelzi a nagyszünet végét, emelkedett hangulatban búcsúznak a tagok a távoli jövevényektől, Szórádynak háBoldogságos Nagykörű A bor Tokajban az igazi, a cseresznye Nagykörűben. Így mondják. Hetvenezer gyümölcsfa díszíti és gazdagítja ezt a két és félezer lelket számláló kis falut: 20 ezer található a téesz gyümölcsösében, 10 ezer meggyfa a falu utcáin, 40 ezer gyümölcsfa a házi- és a zárt kertekben. Mindig is nagy híre volt a nagykörűi gyümölcsnek, de még a burgonyának is. Huszár Dénesné már hajnali négy órakor a cseresznyefák körül serénykedett, s ilyenkor — idényben — dolgozik, amíg csak lát. Dühös a seregélyek hordáira, mert megpocsékolják a gyönyörű termést. Tervezget: négyen összefognak, és vesznek egy karbidágyút a seregélyek ellen. — Amikor hajó járt Szolnokra, sok árut vittek a nagykörüiek oda — meséli. — Meg szekérrel is. Jött a vevő, nézte a szekéren a táblát: nem Nagykörű volt ráírva? Ment tovább. A körűi krumplit keresték. Amikor az itteniek eladták a portékát, megkérték őket a más falubeliek, hadd pakoljanak át a körűi szekérre, mert úgy könnyebben eladják az árut. Ma is kapós az itteni termék, főleg a cseresznye hoz sok devizát. Felvásárolják, viszik külföldre. Régen, a felszabadulás előtt mindenki úgy értékesítette a gyümölcsöt, a cseresznyét, ahogy tudta. Hosszú sorok gyalogoltak Törökszentmiklós, Fegyvernek, Szolnok felé, az emberek vitték a termést kenderből szőtt abroszban, tótkaskában. A falut el is nevezték Törökszentmikló- son „boldogságos Nagykörűnek”, a sok gyümölcs miatt. Amikor a kezdetek iránt érdeklődöm, mindenki egy nevet említ, mégpedig a múlt században élt Petro- vay Györgyét, akiről valóságos legendákat mesélnek. Az egyik utód, Petrovay Béla szép kertjében nézegetjük a cseresznyefákat. — Tudós ember volt Petrovay György — mondja a Palotási Állami Gazdaság egykori üzemgazdasági csoportvezetője, ma már nyugdíjasa. — Növényeket nemesített, kísérletezett a faiskolában, levelező tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának. Később a kezembe került egy újságcikk, melyben — lásan szorongatja kezét az igazgató, ő szerényen vállat von, kifelé menet odaszól a főiskolás Cinka Péternek: — Fiam, nézd meg, mi van ott a mosdóban. Mintha valami zajt hallanék; csak nincsen valaki rosszul? Péter már fut is, kívülről kulcsra zárva az ajtó, bent a halálra rémült japán—magyar, magyar—japán tolmács, őt valaki oda belökte a nagy tumultusban, bezárta, mást nem tud. Szórády elgondolkozva ballag az immár néptelen színházi folyosón, az egyik fordulóban fiatal, szép barna lány ugrik a nyakába, megcsókolja. Ott volt ő is az igazgatói fogadáson, elbű- völten figyelte Bélu pazar mutatványát. Szórády rápillant a lányra. A népszerűséghez, női imádathoz szokott férfiak kötelező udvariasságával, közönyös kedvességével megsimogatja a lány pofikáját. — Egy autogrammot, kicsi? — kérdi s nyúlna a go- lylóstolláért. A nő, elképed, elsápad, hátrál, a falnak támaszkodik, megdöbbenve bámul a színészre. Szórády vállat von, fütyö- részve tovább sétál, nem az első eset, hogy a közelében transzba esett egy bolondos diáklány, egy perc múlva, az utcán már el is röppen fejéből ez a jelentéktelen apróság. (Folytatjuk) halálakor — Petrovay György munkásságát méltatják. Valóban tudós ember volt, a Magyar Történelmi Társulat igazgató-választmányának, a Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság választmányának tagja, a magyar történettudományi folyóiratok munkatársa, élete utolsó évtizedében Mára- maros főlevéltárnoka. Ez a felvilágosult ember Nagykörűben kiosztott 124 fertály földet a jobbágyok között (amint mondják, egy fertály 24 magyar hold), ö maga állandóan a munkásai között dolgozott, beszélgetett velük, tanította őket a fa szeretetére, beléjük oltotta a telepítés, a gyümölcstermesztés szenvedélyét. Amikor azt látta, hogy munkásai csemetét lopnak a faiskolájából, elfordította a fejét: az a fa is itt fog teremni, ennek a népnek. Nem kereste az akkori urak társaságát, viszont szívesen megebédelt valamelyik parasztcsaláddal, s esténként is a kis parasztházakhoz járt vendégségbe egy demizsonnal. Így mesélik a falubeliek. Az egykori faiskola helyén állunk, a nagykörűi cseresznye bölcsőjénél. — Nem is tudom, mikor jutott ideje Petrovay Györgynek a tudományra, hiszen mindig a parasztok között volt — gondolkozik Huszár Dénes, aztán egy tekintélyes nagyságú kézírásos füzetet mutat. Az egykori faiskola termékei vannak benne fölsorolva: pontosan 534 féle körte, 521 féle alma, 149 féle szilva, 68 féle őszibarack, 28 féle „medgy”. 65 féle cseresznye stb. Csak mutatóba néhány cseresznyefajta a valamikori fáis- koláról, ahonnan „a szállítás készpénzfizetés vagy utánvét mellett eszközöltetik, — kis csomagok postán küldetnek, súlyosabbak a vaspályán szállíttatnak”,: Anno- nay-i, Coburgi korai fekete, Heintzen korai cseresznyéje, Jabulay-i — ezek korai érésű fajok. Középérésűek: Büttner kései ropogósa, Disz- nódi fűszeres, Dönisen sárga ropogósa, Elton, Korkoványi, Korponai fekete, Med- nyánszky Emília, Nagy fekete ropogós, Paulisi, Püspök cseresznye, Ropogós bíborvörös, Som cseresznye. Kései érésűek: Badacsonyi. Baltavári, Entz-féle fekete, Espe- ren ropogósa, Fekete sas, Germezsdorfi, Herczegné, Magdolna cseresznye, Schneider kései ropogósa... — Ez a gyümölcskultúra igényessé tette itt az embereket — mondja Barát József tanácselnök. — Korán gyökeret vert itt a földmunkásmozgalom, olvasókörök Ez majdnem százéves cseresznyefa, mutatja Huszár Dénesné alakultak, 1928-ban már mozgófilm volt Nagykörűben, a harmincas években kibontakozott a mozgalmi élet is. A mai Nagykörű átvett, megőrzött minden haladó hagyományt. A régen ültetett cseresznyefák gyökerei a mai életet gazdagítják. — A cseresznye Nagykörű jelképe is lehetne. — Persze! Szeretnénk itt, az egykori „bölcsőben”, a régi faiskola helyén egy cseresznyemúzeumot létesíteni: megóvni ezeket a gyönyörű fákat, bemutatni a műveléséhez használt ősi és újabb eszközöket. Bulgáriai testvérmegyénk, Kjusztendii ötlik eszembe: a cseresznyétől piroslanak a hegyoldalak, a többszáz hektáros cseresznyeültetvények, melyeknek gyümölcséből egy esztendeje ettem. Most, a nagykörűi cseresznyét ropogtatva félidéződnek bennem a híres kjusztendili festőművész, Dimitrov gyümölcsöktől élénk, derűs képei, egy sajátos kultúra reprezentáns alkotásai. — Olyan ez a cseresznyés, mint a valóságos paradicsom. Festményre kívánkozik — ábrándozom. — Itt, ebben a csodaszép ősparkban, cseresznyésben mi egy művésztelepet szeretnénk létesíteni, ahol nyaranta tehetséges, fiatal képzőművészek dolgozhatnának — lelkesedik Barát József. Egy falu felismerte lehetőségeit, vállalta nemes hagyományait (úgy tudom, a téesz újabb negyven hold gyümölcsöst akar telepíteni), s a Tiszasülytől Besenyszö- gig húzódó szikes tengerrel körülvett nagykörűi homokszigeten gyönyörű gyümölcs- kultúrát teremtettek. Ez lenne a „boldogságos Nagykörű” titka, mely érdemes a művészi megörökítésre is. Körmendi Lajos A jól ismert nagykörűi germezsdorfi cseresznye és a kevésbé ismert fehér (nem éretlen!) cseresznye
