Szolnok Megyei Néplap, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-05 / 156. szám

1978. júliius 5. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Egészségügyiek béremelése Megállapították a kőtelező minimumokat Az egészségügyi dolgozók idei, október 1-től esedékes béremelése a társadalom megbecsülésének ismételt ki­fejezése — állapította meg tegnapi ülésén az Orvos- Egészségügyi Dolgozók Szak- szervezetének központi ve­zetősége. Tavaly elsősorban a há­rom műszakban dolgozó ápo­lónők és fizikai dolgozók fi­zetését emelték, és rendez­ték az ügyeleti-készenléti dí­jakat. Az idén újabb 85 ezer egészségügyi dolgozó részesül béremelésben, az orvosok és az egyéb felsőfokú végzett­ségűek bérét átlagosan mint­egy 20, a tavalyi emelésben nem részesült szakdolgozók bérét átlagosan mintegy 17, a gazdasági és-ügyviteli dol­gozókét pedig átlagosan mintegy 10 százalékkal eme­lik. A központi vezetőség ülé­se elé terjesztett közös ter­vezet szerint minden érintett orvos és felsőfokú végzett­Emlékszel még, ami­kor elhatároztuk, hogy a nyári szünetben el­megyünk favágónak? Csábított az erdő zöld­je, a lombok alatt sur­ranó vadak, a madarak éneklése. És különben is, meg akartuk mutat­ni. hogy a „tészta iz- mú” gimnazisták is ké­pesek valamire. ____________o B ányafát aprítottunk, pa­pírfát hántoltunk. Szó se le­hetett arról, hogy az enyhet adó hűvös alá menjünk. Ott kellett dolgozni, ahol a fa­rakások voltak. Tűző napon, permetező esőben, hirtelen hidegre forduló metsző szél­ben. örültünk, ha mi főz­hettük a vacsorát, olyan­kor legalább egy órával ko­rábban lerakhattuk a szer­számot. A faluba borért is szíve­sen mentünk. Az alumínium­kannát színig mérték jóféle vinkóval. A dolog akkor kez­dett. gyanússá válni, amikor meg kellett kóstolni a hal­vány rózsaszínű folyadékot. — ízlik? — kérdezték csillogó szemmel az esti tűz körül üldögélő férfiak. Mit lehetett itt válaszol­ni? Ha meghallják az iga­zat, még a végén megsértőd­nek. — ízlik! — nyögted ki ud­variasan, holott a hátadon a hideg szaladgált. — No, akkor igyék még eggyel! — nyújtották a kan­natetőt. s te tudtad, hogy inkább meghalsz, de előttük szégyenben nem maradsz. Van annak már vagy tíz éve, hogy mindez megtör­tént, de azokat a párás haj­nalokat — amikor a brigád­vezető csak ennyit szólt a lakókocsiban „— Megvirradt emberek!” — nem felejted el sohasem. S örülsz, hogy újra kinn vagy az erdőben, és hiába a távolság, az idő, ugyanazokat a férfiakat ta­lálod, mint akkor. Várod, mikor szólal meg val^nelyi- kőjük. — Tudod öcsém, mi in­kább az iskola mellé jártunk "annató idején. Ami kevés tudományt szereztünk, azt most rögtön átadhatom. Há­romfajta fűrészünk van. Egyiktől a karunk, másiktól á derekunk fájdul meg es­tére. Harmadik a legjobb, mert az úgy elzsibbaszt, hogy a fáradtságra már nem is gondolhatunk. ____________________© L átod, ülnek, kezükben a kanál, várják az ebédet. Tü­relmetlenek, pedig előre tud­ják, hogy a hamis gulyás után mákostészta a második fogás. Mindegy, az a lényeg, hogy főtt étel. Legalább nem kell a tarisznyában fölpuhult, megződült felvá­gottat falatozni. ségű szakember október 1-től 2—10 éves munkaviszony esetén kötelezően legalább 600, 10 év feletti munkavi­szony esetén 700 forint bér­emelést kap. i Az érintett egészségügyi szakdolgozók­nál, valamint az igazgatási és ügyviteli dolgozóknál a kötelező béremelés összege 200, illetve 300 forint. A központi vezetőség az­zal is egyetértett, hogy a vi­dék orvosellátottságának ja­vítása céljából kilenc me­gyének differenciálására az átlagosnál nagyobb összeget bocsássanak rendelkezésére. Mindenekelőtt Borsod-Aba- új-Zemplén. Szabolcs-Szat- már és Békés megye mun­kaerőgondjain szükséges ily módon segíteni). A pályakezdők fizetését is számottevően, az orvosoknál és a felsőfokú végzettségűek­nél legkevesebb 500, a szak­dolgozóknál és a gazdasági ügyviteli dolgozóknál legke­vesebb 200 forinttal emelik. A fűrész is a legkönnyebb fajta, oldalán az egész vilá­gon ismert márkajelzés: Stihl. A Nagykunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság pusztavacsi erdészetének dol­gozói, akik ma már nem fa­vágók, hanem fakitermelő munkások, szóval a két bri­gád még mindig ebédre vár. Szívják a fogukat, mert előbb leálltak, mint kellett volna, és már jó félórája be­széddel fecsérlik a drága időt­— Máskor negyedóránk sincs az evésre, most meg már mióta ülünk! — így az egyik. — Mert mindig rajtunk csattan az ostor — tromfol a másik. *— Ha nincs autó, elakad a jármű, ki szenved­je meg? Természetesen nem az irodisták, hanem az, aki az erdőben dolgozik. Ez aztán elindítja a pana­szok áradalat. Miért késik a munkaruha? Egyik napról a másikra tönkremegy az acélbetétes bakancs! Ez sincs, az sincs, amaz is hi­ányzik . . . Megint elakad a beszélge­tés. Ám az emberek hiába kémleli^ az erdő szélét, az ebéd még mindig nem jön. — Pedig nekem: estére ka­pálnom kell, és az nehezen megy kaja nélkül — vakar­ja a fejét a fűrészes. — Ugyan már — legyint a társa —, te csak hallgass! Én már háromkor az illet­ményföldön voltam. — Engem meg a gyerek nem hagyott, aludni — kap­csolódik a társalgásba a harmadik. — Fél tizenkettő­től reggelig egyfolytában nyarvogott. — Ez már csak velejár — nyugtatja a brigád legjobb­ja, a havi 4500 forintot ke­reső testes fakitermelő. ■— Roszui hitted, ha másra szá­mítottál .. . ____________o N éhány kilométerrel odébb a tűzifát rakják pótkocsira. A szállítást irányító férfi itt is nyugtalan, mert hiába a sok jármű, ha a rakodógép hibádzik. Mondja is a ma­gáét Borzási Bélának, az üzemi főmérnöknek, aki az előbbi munkahely után újabb gondokat cipel a há­tán. Még szerencse, hogy a méhészekkel most nincs semmi baj, és amikor az akácvirágtól oldalt sárga úton két őzgida is átszeren- csétlengedik, a főmérnök ar­ca is megenyhül. Tíz éve nem hittük volna, hogy a főnöknek se könnyű. Akkor mi is az erdőbe kilá­togató vasalt nadrágost lát­tuk benne, akinek a leg­főbb gondja a fontoskodás. — Nézze, főmérnök elv­társ! — mondta neki is a kopaszodó vágásirányító. — Ugye maga se szereti, ha Nem látványosan Községfejlesztés a szolnoki járásban Megyénk legnagyobb járá­sa, a szolnoki, mind terüle­tileg, mind a lakosság szá­ma szerint, összesen tizen­négy önálló tanács van a já­rásban, amelyek erre az év­re együttesen 34 millió fo­rintot költenek a települések fejlesztésére. Ennek az ösz- szegnek a nagyobb részét felújításokra, járdaépítésre, vízhálózat bővítésére hasz­nálják fel, kisebb hányadát, új beruházásokra költik. Ezek közül kiemelkedik a martfűi 20 lakás, amely úgy­nevezett célcsoportos beru­házásban épül és várhatóan ez év szeptemberében elké­szül. Ugyancsak a harmadik negyedév végén kívánják át­adni a kenderesi pedagógus lakást és az örményesi or­vosi lakást. Vezsenyen jól haladnak a vízmű építésével, amely a község régi gondját oldja majd meg, hiszen naponta 330 köbméter vizet ad öt ki­lométer hosszú vezetéken. belebeszélnek a munka szer­vezésébe. Na azért, mert én sem. Vártad, hogy Borzási Béla ezek hallatán feldühödik, mi több, esetleg még üvölte- ni is fog. Vagy legalábbis ki­kéri magának ezt a hangot. Ehelyett szép csendesen el­magyarázta, hogy a bizony­latokra szükség van, és ide­jében ki kell tölteni őket, mert különben a kutya sem ismeri ki magát rajtuk. A vágásvezető egy darabig va- kargatta a fejét, de utána a legnagyobb barátságban vált el az üzemi főmérnök­től. Borzási Béla beült a GAZ-kocsiba, és így szólt Milota Erikhez, az erdőgaz­daság főmérnökéhez: — Nem rossz gyerek ez a vágásvezető, érti a dolgát. Csak a papírmunkát útálja. A két férfi szeme villaná­sából láttad, hogy ők is. ____________________© A z autó a csemetekapáló brigádhoz tart. Hű, milyen pokoli forróság szokott len­ni ilyenkor az apró fácskák között. A nadrágot levetni nem lehet, mert akkor ösz- sze-visza csipked, szurkál, karistol a gaz, az inget pedig azért kell fennhagyni, mert különben pecsenyére süt a nap. A brigád már beállt a so­rok. közé, de ez nem akadá­lyozza meg Borzási Bélát abban, hogy észrevegye a „szabálytalan lábbeliket”. — Milyen viseletét ír elő a munkavédelmi rendelke­zés? — kérdi az egyik mű­anyagszandált viselő férfi­tól. — Bakancsot... — hal­latszik halkan, majd vala­mivel bátrabban: — de ab­ban olyan meleg van! Hiába, a balesetvédelem nélkülözi a kényelmi szem­pontokat: a brigádtag vagy megfelelő lábbeliben kapál, vagy sehogy. Az irodájába tartó főmér­nök benéz a feldogozó üzem­be is. Hatalmas fűrészek szeletelik a rönköket: készül a bútoralkatrész és a par­ketta. Félmeztelen férfiak gyűrik a munka nehezét, ördöngös kezű lányok, asz- szonyok felügyelik a köny- nyebbjét. Nincs elveszett energia szemernyi se, a fű­részport is a fa gőzölésére, szárítására használják fel. _________o G ondolataid visszakalan­doznak az erdőbe, újraper­geted az utolsó képet. A fia­tal csemete már elbírja a madarat. Itt gyűjtötték, ros-' tálták, ültették a magot, né­hány évtized múltán ismét innen indul utolsó útjára az akác. Braun Ágoston Erdő mellett... Rugalmas munkaidő némi jó érzéssel töltheti el az em- HZért, bért, hogy változnak a dolgok... No, nem annyira gyorsan, nem annyira radikálisan és nem mindig olyan ésszerűen, mint ahgyan szeretnénk. — meg ahogy a józan ész is elvárná, — de azért változnak. Például: van annak már vagy nyolc esz­tendeje is, hogy a magyar sajtóban először bukkant fel egy — kizárólag külföldi pél­dákkal illusztrált — beszámoló a rugalmas munkaidőről. Valamint — csak rövid em­lékeztetőként — a módszer lényegéről: má­sok, másutt rájöttek arra, hogy seregnyi munkahelyen és munkakörben nem kell kőbe vésett parancsolatként tisztelni a ha­gyományos — például: reggel nyolctól dél­után négyig, fél ötig tartó — munkaidőt. Legfőképpen azért nem, mert ezeken a munkahelyeken gyakran előfordul, hogy bizonyos időszakokban egyszerűen nincs mit csinálni. A munka jellege is olyan, hogy könnyűszerrel átcsoportosítható, át­rendezhető. Kitalálták tehát a rugalmas munkaidőt, ami hasonlít a mi jól bevált csúsztatási módszerünkhöz. Vagyis: ha sok a munka, túlórázunk, ha kevesebb, vagy éppenséggel semmi, akkor a korábbi túl­órákat „lecsúsztatjuk”. A rugalmas munka­idő nem más, mint az intézményesített csúsztatás általánossá tétele. Az ötlet bevált, olyannyira, hogy Euró­pában jelenleg vagy 15 millióan dolgoz­nak rugalmas munkaidőben, persze a mód­szer lényegéhez tartozó szabályok szigorú betartásával. A nap bizonyos időszakában, az úgynevezett blokkidőben, mindenkinek a munkahelyén kell tartózkodnia. Ezt meg­előzően, illetve ezután, ki-ki sajátmaga ha­tározza meg a munkaidejét. Az eredmény pedig: nyugodtabbá, fegyelmezettebbé és szervezettebbé vált a munkavégzés, mert a munkavállalók elemi érdeke, hogy a lehető legésszerűbben gazdálkodjanak saját ide­jükkel. Ráadásul a minimumra csökkent az úgynevezett törtnapi hiányzások aránya, lévén, hogy a személyes ügyeket egyszerűb­ben, könnyebben intézhetik az emberek. Nyolc évvel ezelőtt azt a bizonyos újság­cikket néma csend, vagy jobb esetben, a zagyva butaságoknak kijáró megvető kéz- legyintés követte. Két évvel később híre jött, hogy az egyik fővárosi kereskedelmi vállalat, nagy titokban, és csak próbakép­pen bevezette a rugalmas munkaidőt —tel­jes sikerrel. Nem az alkalmazottak, a vál­lalat vezetői mondták: olyan eredményeket értek el, hogy ha rajtuk múlik, soha nem térnek vissza a merev munkaidőhöz. Sze­rencsére rajtuk múlott, azon egyszerű ok miatt, mert a munkarend szabályozása vállalati belügy, nem kell hozzá felsőbb en­gedély. Megpróbálta néhány más vállalat is, hírek érkeztek a szocialista országokból is.. . egyszóval napirendre került a rugal­mas munkaidő ügye, s mostmár nem lehe­tett egyetlen kézlegyintéssel elintézni. Meg­jelentek, elhangzottak . az első óvatos nyi­latkozatok, hogy „.. .igen, voltaképpen ér­dekes. .. tanulmányozzuk... idővel talán nálunk is, persze csak nagyon korlátozott körben...” meg ilyesfélék. Aztán az illeté­kesek elhatározták — úgy másfél éve —, hogy hivatalos kísérletet indítanak nem is tudom hány vállalat részvételével, tapasz­talatok szerzése céljából. Hogy e kísérlet végül is milyen ered­ményre vezetett — s hogy egyáltalán lezá- rult-e? — arról nem tudni, de aligha lenne érdekes. Az a néhány tucat vállalat, intéz­mény, ahol már évek óta alkalmazzák a rugalmas munkaidőt, tökéletes kísérleti alanyként fogható fel; egyetlen egy sem akadt közülük, ahol visszatértek volna a hagyományos munkaidőbeosztáshoz. A ta­pasztalatok mindenütt és egyértelműen kedvezőek. S a rugalmas munkaidő még­sem terjed Magyarországon úgy, ahogy az — a módszer előnyeinek ismeretében — el­várható lenne. Pedig, mint tudjuk, nem kell hozzá hivatalos, ha tetszik központi engedély... Csakhogy: a kezdeményezések, engedélyezési herce-hurcák, és tilalmi táb­lák nélkül is megbuktathatok. Csak kellő közönnyel kell körülvenni az újdonságo­kat, csak éreztetni kell a „nem tiltjuk, de nem is támogatjuk...” színezetű álláspon­tot, csak fel kell villantani' néhány jól csengő — ám lényegét tekintve üres — frázist, s máris a bátortalanság válik a jel­lemző magatartásmóddá. Tévhit, hogy a rugalmas munkaidő beve­zetésének komoly anyagi, műszaki és egyéb feltételei vannak. Egyszerűen elemi szerve­zési tennivalókat kell elvégezni. Tévhit to­vábbá, hogy csak bizonyos alkalmazotti munkakörökben vezethető be (s ily’ módon bizonyos társadalmi feszültségek forrásá­vá válhat, tehát politikailag is megfonto­landó!) Gyárak tucatjaiban alkalmazzák fi­zikai munkaterületeken és most egy hazai vállalat is áttér a fizikai munkások köré­ben alkalmazható változatok bevezetésére. És a legnagyobb tévedés azt hinni, hogy ha egy szervezési módszer szokatlanul új, rá­adásul a viliág más tájain találták fel, ak­kor azt nekünk eleve gyanakvással kell fo­gadni. — hogy el ne feledjem —, a Mert, rugalmas munkaidő nem holmi — csak a kiválasztottak által élvezhető — luxus, hanem szervezési mód­szer és eszköz. Aminek számottevő össze­gekkel mérhető közvetlen gazdasági haszna van. Legalább ez ejtsen gondolkodóba min­denkit, akinek köze lehet e korszerű mun­karend elterjesztéséhez. Vértes Csaba Ikaruszok a világban Drezda tereit és utcáit is a magyar Ikarusok járják Bármerre utazhat a ma­gyar turista, minduntalan szembetalálkozik a karcsú vonalú, modern Ikarus autó­buszokkal. A Szovjetunióban éppúgy, mint az Egyesült Államokban, Svédországban vagy Bulgáriában. Ä Ikarus Karosszéria- és Járműgyár exportál a Föld minden kontinensére. Autó­buszaink népszerűsége első­sorban az állandó piackuta­tásnak, a konstrukciók meg­bízhatóságának és esztétikai kivitelének, s persze a gyár mind egyre növekvő terme­lésének köszönhető. Nézzük az adatokat: az Ikarus 11 000 dolgozója az elmúlt esztendőben 12 000 autóbuszt állított elő 13 mil­liárd forint .termelési' ér­tékben. Ez a világ autóbusz- gyártásának négy, százaléka. Míg tavaly lényegesen nö­vekedett az Ikarus exportja, .addig a világ hat legnagyobb ‘ autóbusz gyártó országának a kivitele két év alatt 37 százalékkal visszaesett. Az elmúlt év egyik újdon­sága volt a repülőtéri autó­busz, melyet a Ferihegyi re­pülőtéren próbáltak ki. A szovjet kereskedelmi partner kívánságára a 200-as autó­busz család több tagjának meleg- és hidegégövi válto­zatát is elkészítették. A ter­vezők, konstruktőrök szünte­len tökéletesítik, változtatják az egyes típusokat, az egyre növekvő igényekhez iga­zodva. Az Ikarus gyár külföldi partnerei között megtalálhat­juk a svájci BBC céget is, mellyel 16,5 méteres csuklós trolibuszok gyártására kötöt­tek megállapodást. Jól bevált továbbá az iraki autóbusz­összeszerelő üzem, melynek mintájára hasonlót rendelt Tanzánia. Az Egyesült Álla­mokban nemrégiben járt be­mutató körúton az új típusú 18 méteres, nagy befogadó- képességű csuklós autóbusz. E kiragadott példák nyomán is joggal megállapíthatjuk tehát, hogy az Ikarus autó­busz a világpiacon a hazai ipár egyik legkeresettebb terméke. Ikarus Luxus távolsági autóbusz Nizzában Pillanatkép az Ikarus gyár egyik szerelőcsarno­kának diszpécser központjából

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom