Szolnok Megyei Néplap, 1978. június (29. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-11 / 136. szám

1978. június 11. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Bényi László festményeiből nyílt kiállítás a Csók Galériában, Budapesten. Képünkön a Sárga ház c. alkotása Hová! merre Szigligeti? Vakáció! Június 3-án hosszú szüne­tet jelzett a csengő minden általános iskolában. A gye­rekek nagy örömére megkez­dődött a nyári vakáció. Há­rom hónap iskolaszünet! A vonatokon már délután meg­jelentek az „első fecskék”; nyaralni induló gyerekek apukával, anyukával, kitö­mött bőröndökkel. Sokan a falun élő nagyszülőkhöz utaztak. Ez a legegyszerűbb megoldás. A nagyszülők örül­nek a városon élő unokának, a gyerek jól érzi magát, megerősödik a jó le­vegőn, a szülőknek pedig egy csomó gond lekerül a válláról. Hogy mik ezek a gondok? Hová tegyem a gyereket? — Nálunk nincs nagyma­ma és nincs olyan ismerő­sünk sem a városban, akire rábízhatnánk a gyerekeket a vakáció idején, — mondja a szolnoki Kiss Jánosné. — Igaz, most már csak hagy- ján! Jancsi az idén végezte a hetediket, Erik ötödikes volt. Nagy fiúk tudnak ma­gukra vigyázni, de azért mégis nyugtalan az emberi Egész nap egyedül, felügye­let nélkül vannak. Lemennek az utcára, vagy ha a strand­ra mennek ki, ott történhet valami bajuk... Törtem a fe­jemet nyári programokon. Végül úgy alakult, hogy a fiúk úttörőtáborba mennek Salgótarjánba, és SZOT üdü­lőbe a Balaton-partjára. Ez még egy hónap sincs... És a többi idő? Rendelet szerint a 14. élet­évüket be nem töltött gyere­kek nem vállalhatnak mun­kát. A 12—13 évesek többsé­gének pedig nemcsak a ké­pességük van meg ehhez, de a tapasztalatok szerint szí­vesen is dolgoznának nya­ranként két-három hetet. Ez az iskolák nevelési céljainak elérését mindenféleképpen segítené, hisz munkára ne­velni legjobban munkával lehet. A Szolnok megyei Pálya- választási Tanácsadó Intézet idén először állított össze lis­tát arról, hogy hány munka­hely tart igényt a diákok szünidei munkájára. Pontos adatok r* mesének arról, hogy az általános iskolások közül hányán jelentkeztek, de az érdeklődés egy iskola pél­dáján is jól lemérhető. A Tallinn körzeti általános is­kola végzős nyolcadikosainak 50 százaléka dolgozik a nyá­ri szünidő egy részében. Az igazgatói iroda ajtaján azonban évek óta kopogtat­nak a 6—7. osztályos gyere­kek is munkavégzési enge­délyért. Sajnos hiába. Jól jön nekünk az építőtábor A Tallinn körzetben ma­radva, egy jó kezdeménye­zésről is beszámolhatunk. Nyaranként az általános iskola ad otthont a szolnoki építőtábornak. Szakmunkás- tanulók, középiskolások ér­keznek a városba, hogy az Vakáció? építkezéseket segítsék. El­kerülhetetlen, hogy a lakóte­lepi gyerekekkel találkozza­nak. S ha már így van, miért ne töltenék együtt szabad idejük egy részét? Közös sportolással. Lakótelepi csa­patok küzdenek meg foci, kézilabda, kosárlabda, aszta­litenisz mérkőzéseken az épí­tőtábor lakóival. Igaz, ez csak a fiúknak jelent hasz­nos időtöltést. És a lányok? — Nézők vagyunk a kerí­tés mellett és szurkolunk a srácoknak — mondja Deb- reczeni Györgyi tizenhárom éves. — Ha megunjuk elme­gyünk a strandra a barát­nőmmel, beszélgetünk, tol- ioslabdázunk. Néha olvasok is. Egyébként reggel ott a cédula az asztalon. Anya fel­írja mit vegyek a boltban, mit főzzek, mit kell a lakás­ban elvégezni. Nem vagyok már dedós Szolnokon körülbelül nyolcezer általános iskolás korú gyerek él. Elméletileg, minden rászoruló diák helyet kaphat a nyári napközis tá­borban. Ezzel szemben több éves tapasztalat az, hogy csak az alsótagozatos gyerekek töltik ott a nyár nagy részét. Nyolc-kilenc évvel ezelőtt háromszázötvenen—négy­százan, idén már hatszázan lesznek a tiszaligeti strand területén levő tábor napközi­sei. Varga Judit mondja: — A szüleim napközibe akartak dugni, de addig kö­nyörögtem, amíg elálltak szándékuktól. Jövőre leszek nyolcadikos, nem vagyok már dedós. Valami lesz Ügy tűnik a napközis tábo­rok nem túl vonzóak a ka­maszgyerekek számára. Hogy miért? Szerintük túlságosan sok kötöttséggel jár, sok a gyerek egy csomóban, ráadá­sul náluk sokkal kisebbek. Egyszóval kár erőltetni, úgy­sem éreznék ott jól magukat. A napközis tábor nyári prog­ramjairól, különböző gyer­mekműsorairól, amelyeket az úttörőház és a művelődési központ szervez, ők sem és a szüleik sem tudnak semmit. Őszintén szólva mi sem so­kat, ugyanis a programtervek még nem készültek el. (!) így tehát vajmi kevés szere­pük lehet abban, hogy a tá­borokat vonzóbbá tegyék. Mint ahogy arról sincsen tudomásunk, hogy azok a gyerekek, akik nem lesznek a napközis tábor lakói, mi­lyen programok között válo­gathatnak a nyáron. Az el­múlt évben a Komarov-te- remben néhányszor filmvetí­tés volt számukra, az idén is „lesz valami”, csak — ilyen szervező és tervező munka után — valószínűleg közönség nem. Már tanév­közben gondolni kellett vol­na a nyárra, számolni a diá­kok megnövekvő szabad ide­jével és kellőképpen felké­szülve —, mint ahogy ez a közművelődési intézmények dolga is — hozzájárulni an­nak hasznos, tartalmas eltöl­téséhez. Török Erzsébet Befejeződött a tanítás a középiskolákban Szeptember 4-én kéz dftdik az új tanév Az általános iskolásoknak már egy hete tart a nyári va­káció, tegnap pedig befeje­ződött a tanítás a középis­kolák I—II—III. osztályosai­nak is. A bizonyítványosztás­ra mindkét iskolatípusban június 12—20. között a tan­évzárókon kerül sor. Már ismertté vált a jövő tanév beosztása is. Az okta­tási miniszter utasítása ér­telmében az 1978/79-es tan­év szeptember 4-én a tanév­nyitó ünnepéllyel kezdődik. Az első tanítási nap szep­tember 5-e. Az általános is­kolások és a gyógypedagógiai intézmények tanulói 1979 jú- nius-15-ig tanulnak. A közép, iskolák I—II—III. osztályo­sainak június 9-én lesz az utolsó tanítási nap, a IV-esek pedig május 12-én ballagnak. Az érettségizők írásbeli vizsgái a középiskolákban május 14-én, a dolgozók kö­zépiskoláiban pedig május 28-án kezdődnek. A közös (írásbeli éré tliség i - fe Lvéte 1 i vizsga időpontja: május 21— 22. A téli szünet az alsófokú és a középiskolákban 1978 december 22-től 1979 január 3-ig, a tavaszi szünet 1979 április 5-től április 17-ig tart. n kérdés rántsem költői, s ha nem isi ebben a formájában, de a lénye­gét tekintve ebben az érte­lemben gyakorta felvetődik a színház életében előállott változások után, drámai nyelven szólva a várható, de mégis robbanásszerűen be­következett fordulat terem­tette helyzetben. Beszédtéma az igazgatói irodában épp­úgy, mint a színházat szere­tő-féltő közönség körében. Természetes a nyugtalanító bizonytalanság érzése: va­jon színházunk meg tiídja-e továbbra is őrizni kivívott szakmai rangját, magas mű­vészi színvonalát; vajon si­kerül-e az új vezetésnek olyan körülményeket kiala­kítania — objektív és szub­jektív értelemben —, ame­lyek lehetővé teszik a ma­gasrendű színházi gyakor­lat, a nemes hagyományo­kat megszülő művészi mun­ka folytonosságát. Schwajda György igazga­tó, aki alig két hónapja vet­te át, évad közben,, a társu­lat irányítását, sokkal köz­napibban fogja fel, amikor a címben szereplő, kissé „fennkölt” kérdéssel kopog­tatok be hozzá. Helyzetéből adódóan rengeteg a tenni­való, de világszemléletétől is távol áll az effajta pá­tosz, az álemelkedettség. Jól bizonyítják ezt drámai művei, amelyekben egy­aránt jellemző a dolgok, események groteszk, sőt oly­kor abszurdba, hajló szem­lélete és ábrázolása. Igaz. szerzőként saját színházában csak gyerrnekdarabokkal je­lentkezett, például az Egér­cirkusszal, de Bohóc című színpadi játékát Veszprém­ben, a Mesebeli Jánost Bé­késcsabán vitték színre, s a Segítség bemutatója épp most tavasszal volt Miskol­con. „A Puntila úrral most június közepén a Nemzeti Színházba megyünk, A nap gyermekeivel közvetlenül a fővárosi vendégjáték után Galacba utazunk romániai szereplésre. Közben pedig tovább tájolunk a Bugrisok- kal, a Januárral pedig Kun­hegyesre látogatunk. Válto­zás ide, változás oda: az életnek mennie kell.” A beszélgetés során azon­ban mégiscsak kiderül, hogy a máskor ilyenkor megszo­kott bölcs számvetés és ter- vezgetés légköre helyett az izgalmas finálé feszült at­moszférája uralkodik a szín­házban. Amit az igazgató­ból feltörő keserűség is iga­zol, amikor megjegyzi, hogy: szegényembert az ág is húz­za. S azokat a megbetege­déseket, illetve súlyos bal­esetet említi — Lázár Ka­tinak, aki minden előadás­ban szerepel, filmfelvételen a bokája sérült meg súlyo­san —, amelyek következté­ben a színház csak több­szörös beugrásokkal tudja életben tartani előadásait. „Sajnos ilyen és hasonló okokból kellett lemonda­nunk az évad utolsó, zenés bemutatójáról is. Amit azért is sajnálunk, mert régi jó szokás színházunkban, hogy az évadot jelentős zenés já­tékkal zárjuk. De ha kény­szerű okokból a Tűzijáték elmaradásával most csorba is esik az évad programján, gondoskodunk róla, hogy kö­zönségünk semmiképp ne rövidüljön meg szórakozá­sában. Ősszel a bérleten kí­vül külön zenés játékkal szolgálunk — kárpótlásul.” S a direktor gondolatai már akaratlanul is a jövő­be kalandoznak. Elképzelé­sekről, tervekről esik szó, gondolataival szinte fenn­hangon a jövőt tapogatja. S mindabból, amit megfogal­maz, az új vezetés művészi alapállásának, hitvallásának lényege is kicsendül: az ed­digi jó hagyományok válla­lásával tovább járni a gon­dolatiságában izgalmasan mai, politikai tartásában kö­vetkezetes színház útját. „Az elképzeléseink között újabb Gorkij-bemutató, a Hamis pénz magyarországi ősbe­mutatója is szerepel, hisz a Gorkij-játszásnak éppúgy hagyományai vannak már színházunkban, akárcsak Shakespeare-nek.” Példakéntai éfTn igazi közönségsikert ara­tott Gorki j-bemutató­ját említi a direktor, A nap gyermekeinek általános elismerést kiváltó előadását. „A mai magyar drámához sem akararunk hűtlenek maradni. Örkény Vérroko- nokjának szolnoki előadásá­val a dráma értékeinek, ta­lán eddig rejtve maradt ér­tékeinek felfedezését is sze­retnénk nyújtani, és igazi színházi csemegének ígérke­zik, úgy gondolom, Shakes­peare Velencei kalmár cí­mű drámájának premierje — a színház régi dédelgetett álma — a címszerepben ven­dégként Major Ta­mással. A testvéri szocialis­ta országok drámairodalmát ezúttal a lengyel Mrozek Tangója képviseli — elő­ször magyarul Szolnokon.” Hagyomány, elért művé­szi színvonal, jó szokások — művészi értelemben — szin­te visszatérő motívumai be­szélgetésünknek. Valahogy az az érzése az embernek; új vezetésről van szó, de a „régi” színházról beszélünk. Schwajda György számára mindez természetes is, hisz négy éven át, 1974 óta, ami­kor Székely Gábor hívására, zsebében friss diplomával dramaturgnak Szolnokra ér­kezett, azóta maga is szel­lemi részese volt a színhá­zi műhelymunkának, kivette részét a színház jelenlegi arculatának megformálásá­ból is. — Névtelen munkás­ként, hisz a dramaturg so­hasem szerepel az előadá­sok színlapján, nyilvánosan. Vallja is: Nem az az első­rendű dolog most, hogy az új vezetés új elveket ková­csoljon, hanem, hogy a jól kialakított, a gyakorlatban már kipróbált művészi cél­kitűzések további érvényesí­téséhez megteremtse a szük­séges feltételeket a jelenle­gi új helyzetben. „Voltak és még vannak nehézségeink, elsősorban a társulat építésében, hisz az eltávozottak helyébe új szí­nészeket kellett keresnünk, szinte az utolsó órában. Még most is tárgyalunk művé­szekkel. Arról nem is szól­va, hogy az új játékrend. a repertoárrendszer jövő évi bevezetése egyébként is szükségessé tette a társulat bővítését. Űgy-ahogy már egyenesben vagyunk. Tizen­hat új színész szerződött hozzánk, köztük hét most végzett főiskolás, három fiú és négy lány, továbbá Koós Olga Kecskemétről, Margit­tay Ági a József Attila Színházból, Szabó Ildikó a Nemzetiből és lesz új ta­gunk Pécsről, a Népszínház­ból. És amikor arra gondo­lunk, hogy lesz-e elegendő erő elképzeléseink megvaló­sítására, ne feledkezzünk meg azokról sem, akik to­vábbra is vállalták Szolno­kot.” Kétségtelen, az új társu­lat létrehozása kulcskérdés ma a színházban. Minthogy azonban a színház nem csu­pán szellemi műhely, ha­nem termelő üzem, amely­nek igazi műhelyekre is szüksége van, s az ide érke­ző új színészeknek elhelye­zéséről is gondoskodni il­lik,, nem kevés gondot okoz ez az egyébként a szokásos­nál is nehezebb évadot záró színházban. „E pillanatban még éltet bennünket _a re­mény, hogy szeptemberben valóban beköltözhetünk az új ,Jcisegítő” épületbe. Bár a jelekből ítélve, dhogy fogynafc a napok, reménye­ink is úgy csappannak meg. Mi mindenesetre bízunk, hisz a jóleső bizalom légkö­rében építgetjük a jövőnket, a megye és a város párt­ós állami vezetői mégértő figyelemmel kísérik mun­kánkat, bízunk tehát, hogy ha szükséges, tanácsi segít­séggel úrrá tudunk lenni felmerülő lakásgondjainkon, s újabb épület-átadási ha­táridőkre sem kerül sor.” Érthető az igazgató gond­ja, hisz a színház valóban csak akkor tud élni, szaba­don lélegezni, ha szükség nem szorítja, ha korlátok — akár technikaiak is — kény­szermegoldásokra nem köte­lezik. A tárgyi feltértelek megteremtése különösen hangsúlyossá váltak most, amikor az előadásokon túl egy igazán nagy premierre is készül a színház. „A re­pertoár-műsorrend minden bizonnyal színháznak és kö­zönségnek egyaránt előnyö­sebb lesz, mint a régi. A szí­nészeknek nem kell soro­zatban akár harminc estén is át ugyanazt játszaniuk, ugyanazzal a fizikai megter­heléssel, például az Athéni Timont, egymás után har- mincötször, micsoda meg­terhelés, s a közönségnek is gazdagabb lehetősége nyí­lik a választásra, hisz ko­moly dráma és könnyedebb zenés játék, vagy épp ko­média, 'egymást váltogatják majd a műsoron belül. Sőt, minthogy egy-egy sikeres előadásunkat akár egész év­adban is műsoron tarthat­juk, a nézőnek, ha elsza­lasztottá is a bemutatót, ké­sőbb is alkalma nyílik az előadás megtekintésére. Leg­alább olyan izgalommal vár­juk ennek a premiernek a sikerét, mely kezdetben ki­sebb nehézségeket okozhat, mint egy-egy előadásunk fogadtatását.” meglepő, hogy amikor általában a színházakban ilyenkor, jú­niusban a számvetés, az el­múlt évad értékelése szere­pel a napirenden, ezen a beszélgetésen kevesebb szó esett a múltról, az is csak utalásokban, a jövő függvé­nyében, jóllehet kétségtele­nül sikeres évad van mö­göttünk. olyan színháztörté­neti jelentőségű bemutató­val is, az évad csúcsteljesít­ménye, mint a Boldogtala­nok. A napi gondok is a távlat tükrében mutatkoz­nak meg, hisz ha a szín­ház új vezetése a régit meg nem is tagadja, sőt, erényeit vallja, új helyzetben mégis­csak egy új színház van ki­bontakozóban. Valkó Mihály A Budapesti Műszaki Egyetem épületgépészeti II. tanszékén kutatómunka kezdődött a napenergia minél gazdaságosabb és célszerűbb hasznosítására, A különleges világítástechnikai méréseket hat méter átmérőjű kupolába épített mesterséges égbolt alatt végzik. Képünk a tanszék laboratóriumában készült

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom