Szolnok Megyei Néplap, 1978. június (29. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-11 / 136. szám

1978. június 11. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Tanműhely épül a Karcagi Általános Technika Ipari Szövetke­zetben. A 630 négyzetméteres, könnyűszerkezetből készülő épületet központi támogatásból építik úgy, hogy még az idén megkezdődhet benne a tanítás Fénnyel, hanggal Automata tüzörök Automata tűzőröket állí­tottak munkába a szegedi textilművek kártolójában. A rendkívül érzékeny jelzőbe­rendezés akikor is működés­be lép, ha valaki a gép mel­lett cigarettára gyújtó Ilyen fegyelmezetlenség természe­tesen nem fordulhat elő, an­nál nagyobb tűzveszélyt je­lentenek a gépek, berendezé­sek súrlódási hője, szikrák, vagy más technikai okok. Minden gépnél elhelyeznek ilyen készüléket, mégpedig a gyapothulladékot elszívó cső­vezetékben. A véletlenül lángrakapó gyapot legcseké­lyebb füstjét „megérző” ké­szülék kicsinysége ellenére nagy hatáskörrel rendelke­zik: fényjelzéssel és kürt­szóval] riasztja a tűzoltósá­got. Ugyanakkor „intézke­dik” a tűz terjedésének meg­akadályozásáról: azonnal le­zárja a veszélyes csőszakaszt, így az égő gyapot nem jut­hat az összefüggő elszívó­rendszerbe. Az automata tűzőreéget a következő napokban bemu­tatják a pamulipar szakem­bereinek, s a tapasztalatok alapján az egész iparágban bevezetik a hasznos mód­szert. Nem tapsokért N ehéz úgy cselekedni napról-napra egy kö­zösségen belül, hogy az mindenkinek tessék. Haj­iunk arra, amit szálkaként s gerendaként szokás emle­getni, azaz önmagúnk túl- s mások leértékelésére. Meg­lehet persze, a gunyorosság mögött az irigység lapul. A minap a végszerelde üzem­vezetőjével beszélgettünk, az anyagellátás buktatóiról, a fegyelem megkövetelésének vélt s valódi akadályairól, amikor egy fiatalember ránk nyitotta az irodának csak nagy jóakarattal nevezhető lyukacska ajtaját. Az üzem­vezető lehunyta a szemét, s megfeledkezve rólam, sóhajt­va kérdezte: — már megint milyen zűr van Bátor Benő?! A harminc év körüli férfit nem izgatta különösebben sem az idegen jelenléte, sem a furcsa név. Rákezdte, s mondta a magáét. Megint nincs fölkészítve az anyag a szerelőszalag tálkáiba, három pneumatikus szerszám nem működik, holott ő már két napja megmondta, gondos­kodni kell a műszerész he­lyettesítéséről. .. Az üzem­vezető elnézést kért, s távo­zott; siet vissza. Fél órát vártam rá. Addig volt időm, s okom is töprengeni, vajon mikor, ki­csodák, miért ragasztották emberünkre a Bátor Benő csúfnevet, mert abban, hogy nem ez a becsületes polgári neve, egy pillanatig sem ké­telkedtem. Az üzemvezető visszatérte után még több okom teremtődött a morfon- dírozásra, mert beszélgető partnerem arca paprikavörös volt a méregtől; fölhúzták. Bátor Benő is, meg a műve­zetője szintén, aki tényleg nem gondoskodott a_pneu- matikus szerszámok mellé műszerészről, dehát akkor is... S ömlött belőle a pa­nasz, elsősorban Benőre, aki ugyan a szereidében a három legjobb munkás közé tarto­zik, de soha semmit nem hagy szó nélkül, kritizál, ja­vasol, magyarán mondva, az embernek az idegeire megy. S a csúf név? Külön történet. Akkor kapta, amikor fölállt a_ munkásgyűlésen, __s_tömör m ondatokkal elsorolta miért maradt el a tervteljesítéssel a végszerelde, s ha ezen, meg azon nem változtatnak, ak­kor nem lesz másként a kö­vetkező tizenkét hónapban. Képzelheti — bök felém a hangsúly kedvéért az üzem­vezető —, egyenest a vezér- igazgatónak címezte, aki ott ült az elnökségben a meghí­vott vendégekkel... Elkép­zelem. S ahogy elképzelem, egyre barátságosabb arccal áll előttem ez a Bátor Benő. Sok társa van, s öröm, hogy ennyien vállalják a ko­rántsem hálás szerepet, még akkor is, ha siker és kudarc egyaránt kijut nekik, hiszen némelyek tényleg nem sze­retik azokat az embereket, akik az idegeikre mennek; igazat beszélnek, a dolgokat a nevükön nevezik. Örökös elégedetlenek lennének, nem értik meg a nehézségeket? Illúziókat kergetnek? Vagy egyszerűn nem hajlandók beletörődni abba, hogy va­lami gyatrábban menjen, mint ahogy mehetne? Az utóbbi kérdésben benne a felelet, hiszen pontosan er­ről, egy magatartásmódról van szó. Bátor Benő, s a hozzá hasonlók magatartása az, ami nilkül egyetlen ter­melői szf "vezet —, de tágít­hatjuk a Kört, egyetlen kö­zösség — sem létezhet, mert bírálataik, javaslataik a cé­lok és a lehetőségek, a fel­adatok és a feltételek viszo­nyát, arányát világítják meg, azaz a ténylegesen elértet az elérhétővel szembesítik. Igényesek környezetükkel, de úgy, hogy elsősorban a sa­ját tetteiknek mércéje ma­gas, azaz nemcsak a kritiká­hoz értenek, hanem — és elsősorban — a munkához is, s éppen ezért__tudják_kita­p intani a fájó pontokat, s azt szintén ezekre mi lehet a gyógyír. Nyugtalanságuk nem egyéni indíttatású, hiszen az eseték _ túlnyomó részében ők a gondokkal — éppen tu­dásuknál, rátermettségüknél fogva — úgy-ahogy megbir­kóznának. Társaikért, a kö­zösségért, a kollektív célok elérhetőségéért emelnek szót tehát, nem pedig tapsokért. T ermészetes mozgás­terük, cselekvési kö­zegük az, ami mások­nak furcsaság, ok a meghök­kenésre, a csúfolódásra, a gyermeteg nyelvöltögetésre. Szó sincs arról, hogy bátor­nak tartanák magukat, s hi- valkodónak mutogatnák — tagadhatatlanul létező, s ezért figyelmet érdemlő — sebeiket. Kötelességtudatuk munkál bennük, az a meg­győződés, hogy jó ügyet nem lehet fél kézzel, felületes szó­val, és cselekvéssel szolgál­ni; két kéz kell ahhoz, s olyan szó, aminek a példa­mutató tettek adják a meg­győző erőt. Mészáros (Ottó Mintegy félezer hí­zott marhát értéke­sít az idén a jász­apáti Velemi Tsz. Takarmánykiegé­szítésként 500 va-f gon szenázst készí­tenek a közös gaz­daság legelőinek fűterméséből. Ké­pünkön.: lánctal­passal tömöritik az első kaszálású szecskázott füvet a téesz kettes kerüle­tében (Fotó:T. F.) Harminc éve történt II két munkáspárt egyesülése Harminc éve, 1948 júniusában a magyar munkásosztály nagy történelmi győzelmet aratott. A Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemok­rata Párt véget vetett a magyar munkásmozgalom több évtizedes kettészakítottságának, marxista— leninisa program alapján egyesült. Most, harminc év múltán e történelmi esemény jelentősége, ta­nulsága minden korábbitól jobban és világosab­ban áll előttünk, értékeit még nagyobbra be­csüljük. előzményei Az egyesülés visszanyűl­nak a Ta­nácsköztársaság időszakára, a Horthy-fasizmus elleni éles osztályküzdelmek évtizedei­re, a felszabadulást követő első évek nagy politikai csa­táira. „Végigtekintve a mun­kásmozgalom, ' fejlődésének történelmi korszakait — mondotta Kádár János egy nyilatkozatában — megfi­gyelhető, hogy a két mun­káspárt, a kommunista és a szociáldemokrata párt egye­sülésének kérdése, az egye­sülés szükségessége általában két szélsőséges esetben ke­rül napirendre. Vagy a for­radalmi fellendülés idősza­kában, amikor a munkásosz­tály számára lehetőség nyí­lik a hatalom átvételére, vagy a munkásosztályt fe­nyegető végveszélyben, ami­kor a burzsoázia ellenforra­dalmi támadása különösen kiéleződik”. A magyar munkásmozga­lom 1919 tavaszán nemcsak az Októberi Forradalmat kö­vette elsőként, hanem saját sorainak kettéosztottságát — a forradalmi feladatoktól megrettent és a burzsoáziá­val együttműködő szociálde­mokrata magatartás miatt keletkezett szakadást is el­sőként szüntette meg. A két párt egyesülése döntő fel­tétele volt 1919-ben is a ha­talom megszerzésének. Az egyesülés módja nem min­den vonatkozásban felelt meg a marxista—leninista osztálypolitika követelmé­nyeinek, történelmileg még­is helyes és szükségszerű volt. Később ugyan az ellen- forradalom felülkerekedése és a jobboldali szociálde­mokrata vezetők proletár- diktatúra-ellenessége újra előidézte a magyar munkás- mozgalom szakadását, az egység eszméjét, emlékét nem lehetet kitörölni a mun­kásosztály tudatából. Az egység gondolata és az erre irányuló politikai törek­vések nem voltak zavartól, problémáktól mentesek. A kölcsönös vádaskodások, a szociáldemokrata vezetők jobboldali szárnyának anti- kommunizmusa, esetenként a kommunisták szűkkeblűsége időnként sok nehézséget és politikai kárt okozott. En­nek ellenére a munkásmoz­galomban többé-kevésbé mindig élt az a felismerés, hogy a burzsoá kizsákmá­nyolás és a fasiszta önkény elleni harc sikere a munkás­ság egységes fellépésétől függ. A munkásegység és a szolidaritás eszméje végig megmaradt a magyar mun­kásmozgalom legnemesebb és legmaradandóbb értéké­nek. Ápolásában, fenntartá­sában és erősítésében egy­aránt kivették részüket kom­munisták és szociáldemok­raták. Amikor a két világháború között a totális fasizmus ha­zai térhódítási kísérletei, majd a német fasizmus elő­retörése és az új világhábo­rús veszély fenyegetett, kü­lönös erővel és súllyáT ke­rült ismét napirendre a munkásmozgalom egysége, mint minden haladó, demok­ratikus erő összefogásának elengedhetetlen alapja. E felismerésben döntő fordu­latnak számított a Kommu­nista Internacionálé VII. kongresszusa 1935-ben. A munkáspártok akcióegysége Európa több országában je­lentős politikai sikereket eredményezett és különösen a második világháború éveiben parancsoló követelménye lett az antifasiszta küzdelemnek. A kommunisták és a balol­dali szociáldemokraták anti­fasiszta összefogásának je­gyében számos sikeres akció született. Például á Népsza­va 1941. évi karácsonyi szá­ma, az 1942-es évi közös tün­tetések. Európában minden náci megszállás alatt levő ország­ban, Magyarországon is be­bizonyosodott, hogy a bur­zsoázia válságának végső óráiban sem riad vissza sem­miféle eszköztől hatalmának fenntartására, ha kell a fa­sizmus legvéresebb, legke­gyetlenebb terrorjával sújt le mindenkire, aki útjában áll. A fasizmus, a német megszállás nem kímélte a Szociáldemokrata Pártot, a szakszervezeteket sem, épp úgy betiltották és üldözték mint a korszakban végig il­legalitásban működő Kom­munista Pártot. A fasizmus okozta szenvedések, meghur­coltatások, üldöztetések szül­ték azt a szoros gyakorlati együttműködést, ami a két munkáspárt vezetői, aktivis­tái és a széles tagság között kialakult a háború utolsó évében. Ebben az együttmű­ködésben született az a fel­ismerés, hogy amint arra le­hetőség nyílik, meg kell te­remteni a magyar munkás- osztály teljes politikai egy­ségét, létre kell hozni egy­séges pártját. és szociál­A kommunisták demokra­ták együtt­működésének es akcióegysé­gének különösen sok szép példája született a felszaba­dulás után. Döntő szerepe volt azokban a sikerekben, amelyeket a fiatal demokrá­cia a felszabadulás első évei­ben kivívott. Kommunisták és sok baloldali szociálde­mokrata már ekkor világo­san látta, hogy a szocializ­mus forradalmi ügyének kö­vetkezetes képviselete, a munkáshatálom kivívása előbb-utóbb az egyesülés kérdését is napirendre tűzi. Amikor a harc akörül a kér­dés körül éleződött ki, hogy burzsoá, vagy szocialista rend legyen Magyarországon, a Szociáldemokrata Pártnak is. állást kellett foglalni. A párttagság zömének, főleg az üzemi munkásoknak az ál­lásfoglalása egyértelmű és nyilvánvaló volt: a kommu­nistákkal együtt, a tőkés ki­zsákmányolás felszámolá­sáért szálltak síkra. A párt baloldali vezetésének erre az erőre támaszkodva és a kommunisták politikai segít­ségét felhasználva sikerült a jobboldalt teljesen elszige­telni, tömegbefolyásától megfosztani és a szociálde­mokrata pártból kiszorítani. A munkástömegek részéről elemi erőként feltört igény találkozott a baloldali szo­ciáldemokrata vezetők poli­tikai felismerésével és erő­feszítéseivel és a kommunis­ta párt kezdeményezésével. Az egység tehát nemcsak a vezetés bizonyos körének, de mindenekelőtt a széles mun­kásrétegeknek, a munkásosz­tály alapvető tömegeinek uralkodó felfogása és gya­korlati törekvése lett. A tör­ténelmi szükségszerűség szülte azt a politikai, de sok tekintetben eszmei azonosu­lást a munkásosztály és a dolgozók politikailag legak­tívabb tömegeiben, amely alapját képezte az egyesü­lésnek, illetve megszüntette a további szervezeti elkülö­nülés politikai okait. Az utókor csak a legna­gyobb tisztelettel emlékez­het azokra az elvtársakra, politikusokra, volt kommu­nista és szociáldemokrata pártmunkásokra, aktivisták­ra, akik akkor felelősen cse­lekedtek. A kortársak visz- szaemlékezéseiből, tapaszta­lataiból tudjuk, hogy távol­ról sem volt könnyű dolguk. Nem volt könnyű az újat vállalni, hiszen több évtize­des múlttal kellett szembe­nézni, a körülöttük acsarko­dókkal megküzdeni és gyak­ran az évek során lerako­dott előítéletekkel is meg­birkózni. Mégis vállalták és elvtársi egységben képvisel­ték a munkásosztály, a ma­gyar nép érdekeit. * * * „A két munkáspárt egye­sülése — állapította meg az. MSZMP Központi Bizottsá­ga — helyes és szükségszerű lépés, történelmi jelentőségű esemény volt, amely fordu­latot jelentett a munkásosz­tály hatalmáért, a szoaializ- musért vívót harcban E következtetéseket a' té­nyek sora.támasztja alá. Az egyesüléssel végleg eldőlt hazánkban a hatalomért fo­lyó harc ügye. A dolgozó ozstályok, a ‘ munkásosztály egységén és a szoros politi­kai szövetségen megbukott a reakció minden kísérlete a burzsoá rend visszaállításá­ra. A dolgozó nép maga vet­te kezébe sorsának rányí- tását, és az egységes mar­xista—leninista párt vezeté­sével hozzákezdett a szocia*- lizmus építéséhez. A társa­dalmi élet minden területén gyökeres változások me 'ek végbe. Az új „honfogla. ” most már — a földek után — a gyárakban, a társad? lom minden fontosabb kulc: pozíciójában végbement. Az egyesülést követő évek­ben sajnálatos módos súlyos tévedések, hibák, a szemé­lyi kultusz következménye­ként a hatalommal való bű­nös visszaélések is történtek.. Ezek nemcsak a szocializ­mus építésének okoztak nagy ikárokat, de aa egyesülés ügyét is — utólag — káro­san befolyásolták. A gyanak­vás és bizalmatlanság légkö­re nem kedvezett a párt ki­alakuló összeforrottságának. E tanulságokért drágán meg­fizettünk, és egy életre okul­tunk belőle. Amikor 1956- ban ismét a hatalomról, a szocializmus fennmaradásá­ról, vagy a kapitalizmus restaurálásáról volt szó, az egység szelleme kiállta a ne­héz megpróbáltatást. A volt szociáldemokraták többsége — ahogy Kádár elvtárs is hangsúlyozta — nem habo­zott a döntéssel, a munkás- osztály egysége, az egyesült munkáspárt, a munkáshata­lom mellett foglalt állást, és a kommunistákkal együtt felvette a harcot az ellen­forradalmi erőkkel. Ebben a harcban szerveződött újjá és forrt össze véglegesen a ma­gyar munkásosztály egységes forradalmi pártja. fejlüdésé­Az ország nek több mint két évtizede arról tanúskodik, hogy a. Magyar Szocialista Munkáspárt eszmei, politikai és szervezeti egysége szilárd marxista—leninista elvekre épül. A párt eredményesen tölti be vezető szerepét, a széles dolgozó rétegek osz­tatlan bizalmát élvezi. A harminc évvel ezelőtti nagy eseménynek, a két munkás­párt egyesülésének történel­mi jelentősége ebben is meg­mutatkozik. Rákos Imre

Next

/
Oldalképek
Tartalom