Szolnok Megyei Néplap, 1978. június (29. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-11 / 136. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. június 11. Olaj és sár Ezer méteres mélysé­gekben számolnak és másodpercekre sem ve­hetik le Szemüket az ör- döngősen pörgő gépek­ről. A figyelem soha nem lankadhat. Aztán az izmok feszülnek pat­tanásig. ha a technika már ellátta feladatát. Állandó változás. Nem számít éjszaka és nap­pal, hőség vagy fagy. Az olajos-sáros arcú emberek mindig ott van­nak a tornyok esőerdeje között. A föld méhét vallatják. Aztán, ha ki­buggyan a fekete kincs, felsistereg a földbe zárt gáz, örülnek... Szede- lödzködnek és tovább­állnak. Kilométerekkel arébb újra kezdik. A Nagyalföldi Kutató és Feltáró Üzem egyik bri­gádjának nehéz munká­járól, az endrődi kuta­tófúrásnál lestünk el néhány pillanatot. — VSZJ — Pusztai László képriportja Autóversenyzők A hatvan-hetven centiméter mély pocsolyának százhúszat sebességgel vág neki a ver­senyző-. így is csak cam­mogva kerül ki Nem sikerült bevenni a kanyart. Jó húszméteres re­pülés után a Hanga—Forró páros sziklás, tuskókkal tűz­delt szakadékban találta ma­gát. Hanga Béla „civilben” rendőrtiszt. Parancsnoka az esetről értesülve csak any- nyit mondott: — Hallom, hogy elszáll­tak. Befejeztetem a verseny­zést, mielőtt meghalna. — Ne tegye, parancsnok elvtárs — ijedezett Hanga —, mert abba halok bele. Az „elszállás” két hete tör­tént, a győri versenyen. An­nak részleteit idézi Hanga Béla: — Tamás autós navigátor­tól szokatlan adatot közölt: magasság ennyi, meg any- nyi. .. Derülünk az eseten, bár csúnya vége is lehetett vol- nat — Nem vagyok szerencsés ember, de ebben az esetben nagyon is az voltam. „Talpra esett” a kocsi. Húsz-harminc szurkoló tol- ta-húzta ki a szakadékból. Folytatták a versenyt. Huszonnegyedikként értek célhoz. Talán nem is bán­ták, hiszen útközben kike­rülték a kaszást. — Volt-e már halá­los baleset? ________ — . Az idén még nem. Pedig az említett szaka­dékban több kocsi ottma­radt. „A szerencse mindenkinek áll” — jut eszembe a régi sláger. Persze nem mindig, s nem mindenkinek. Tavaly például az egyik versenyen Hangáéknak egymás után háromszor szakadt el az ék­szíjuk. — Emiatt lettünk tizedi­kek. A szerencsénél is fontosabb az alapos felkészülés, a kor­mányt biztosan tartó kéz. Még így is kerülnek nehéz helyzetbe az autóverseny­zők. Váradi Attila például a pécsi versenyen: — Három kanyart egybe­csúszva vettünk. Mondtam is a navigátornak, hogy csak ezt ússzuk meg. Aztán meg a többit... Esett az eső, nehezebbé vált a versenyzők dolga. Egy Trabant egy Citroen ol­dalába fúrta magát. — Az útviszonyok kedve­zőbbé váltak számomra — emlékezik Váradi Attila. — Szereti a csúszós pályát? ____________ — Senki sem szereti. Sze­rencsére mások még úgy sem szeretik, mint én. A legtöbb baleset nem a kedvezőtlen időjárási viszo­nyok között folyó versenye­ken történik, hanem az ed­zéseken. Olyankor nem zár­ják le a gyorsasági pályá­kat, egymással szemben is száguldoznak a versenyzők Az utak pedig keskenyek. Hanga Béla mással is ma­gyarázza ezt a jelenséget: 1— Leginkább az edzéseken szoktam én is kocsit törni. Az ember akkor próbálgat­ja a pályát. A versenyeken jobban vigyáz, mert többet ér egy pont is, mint a sem­mi. — Mi tört össze a kocsiján? — Könnyebb azt felsorol­ni, ami az eredeti: a cso­magtartófedél, meg a motor. A többi alkatrész mind új. — Költséges verseny­ág ..._______________ — Lelkesedésünk a válla­latok segítsége nélkül nem lehetne eredményes. Egy- egy kocsi versenyre való fel- készítési költsége megköze­líti a negyvenezer forintot Bizonyos kategóriákban különböző változtatásokat lehet eszközölni a járműve­ken. Váradi Attila kocsiján (Lada 1200-asról van szó) a széria több darabjától elté­rően nagyobbak a szívósze­lepek, dupla Weber karbu­rátort tettek bele, a vezér- műtengely tovább tartja a szelepeket, módosították a kipufogórendszert. 1300-as motorral látták el, széle­sebb kerekeket, más típusú lökésgátlókat szereltek fel, a kocsi elejét egy kicsit megemelték, a hátulját sül­lyesztették. — A jól felkészített kocsi igen csábító a bravúrokra. Hanga Béla más vélemé­nyen van: — A versenyzők vezetési morálja megközelíti a töké­letest. _ Egyetlen társamat sem láttam még például se­bességtúllépés miatt az el- lenőrzőpotoknál ácsorogni. Az tartják: udvariasság, előrelátás, nagymérvű ru- galfhasság nélkül senkiből sem válhat jó versenyző. — A versenyzők sze­mével nézve milyen a körutakon a veze­tési morál? Hanga Béla arca elkomo­rul: — Észbontó. Ne is beszél­jünk 1 róla. Nem véletlenül szorgalmazom már hosszú ideje, hogy tartsunk vezetés- technikai bemutatókat, mert a volán mögött ülők jó ré­sze nem tudja, hogy miből mi következik, hogyan lehet elkerülni a baleseteket, mit kell tenni váratlan helyze­tekben. — Kezdeményezése milyen visszhangra talált? — Süket fülekre — pedig szaladgáltam már fűhöz-fá- hoz. Hangoztattam, hogy sok mindent meg lehetne csinál­ni ebben a megyében. Sza­vaimra legfeljebb bólogat­tak. Közben a mesteriskolát megcsinálták más megyé­ben,. —A versenyzőknek volna idejük vezetés­technikai bemutatók­ra? — Szakítanánk rá időt, bár ez a legnehezebb. A ko­csi felkészítése és az edzés nagyon időrabló. — S mit szól ehhez a család? — A feleségem nem lel­kesedik érte, de eltűri — mondja Váradi Attila. Han­ga Béla szerint: — A feleségem szerencsé­re megérti, hogy a munka és a család mellett kell egy harmadik plusz is, ami fenn­tartja az ember egyensú­lyát. A hármas kötelezett­ség összehangolása iszonyú erőfeszítésembe kerül — de az autósport - kellemesen iszonyú erőfeszítés. Az autóversenyzők mindig párosban állnak rajthoz. A vezető mellett ott a navigá­tor. Az tartja számon az időt, a kanyarfokozatokat, a buk- kanókat, a rosszabb útsza­kaszokat. Váradi Attila di- csérően vélekedik róluk: — Ugyanolyan értékű munkát végeznek, mint a vezetők. A XVII. AFIT sportköré­nek szolnoki' autósport-szak­osztálya öt párost támogat a harmincegynéhány ver­senyző közül. Csak az ed­zés és a versenyzés költsé­geit vállalja. A kezdőknek a nevezést és a versenyen­ként kötelező biztosítást té­ríti. A benzinköltséget sa­ját zsebből fedezik. Igaza van Váradi Attilának: — Először bizonyítani kell. A Szalóki—Szedlák páros­tól ideiglenesen megvonták a támogatást, mert Pécsen nem álltak rajthoz. A teljes értékű • tám«. tatást majd csak akkor élvezhetik ismét, ha legalább egy országos hato­dik helyezést elérnek. Ne­héz dolguk lesz. A versenyzők saját kocsi­jaikkal vesznek részt a fu­tamokon. Persze, nem lehet az utcáról minden további nélkül rajthoz állni. Bukó- csövet kell elhelyezni az utastérben, a kocsi külse­jéről kezelhető áramtalaní- tót kell felszerelni, s végre­hajtani a sportbizottság megannyi rendelkezését. Mindez természetesen pénz­be kerül. Jackanin József szakosztályvezető szerint: — A támogatáson túl a versenyzők minimum tizen­ötezer forintot saját zsebből fizetnek ki évente. Persze, van aki ennek többszörösét. Egy verseny­autó felújítás nélkül 18 ezer kilométer után kikészül, míg egy normál jármú száz­ezret is kibír. Érthető, hogy a legjobbak álma: feljutni a rallye-osz- tályba, s ott állami kocsi­val versenyezni. A szakosz­tályvezető viszont a realitá­sok talaján áll: — A rallye-osztályban a költségek minimum három­szor nagyobbak, mint a tú­raosztályban. Ezért nem szándékozunk versenyzőit in­dítani ott. A szakosztály működőké­pessége a Tiszamenti Vegyi­művek, az AFIT és a SZÖV- TAXI anyagi támogatásá­nak köszönhető. Több — más vállalatoktól származó — támogatást is megérde­melne egyébként, hiszen az alig hároméves együttes ta­valy 22 csapat közül a he­tedik helyen végzett, az idén pedig — két bajnoki futam után — a negyedik. A szakosztály 1977-ben a megyében először vállalta az országos meghívásos ver­seny. a Pelikán Kupa ren­dezését. A jövő hónap ki­lencedikén ismét megrende­zik azt, növelve egy szár­nyát bontogató szép sport­ág híveinek táborát. Simon Bclg

Next

/
Oldalképek
Tartalom