Szolnok Megyei Néplap, 1978. június (29. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-01 / 127. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 197S. június 1. Tizenhét pillanatkép „Itt így esznek, otthon a földre tett kondérból.” Negyedikesek. Elől a legjobb tanuló, Kovács Sándor. Öcsödről L A tanítónő magyarázza az osztálynak, hogyan kell szeretni az édesanyákat. Az egyik gyerek kiabálni kezd. — Én nem szeretem anyámat! Én nem szeretem anyámat! öt eldobta az anyja. ^ 2« Hat-hét éves kisfiú áll, gyönyörű szemei vannak. — Hol van a térded? Nem tudja. — Hol van a könyököd ? Mutasd meg! Nem tudja. — Mutasd meg a fejedet! Mondjátok neki cigányul is! A többiek lelkesen segítenek, ismétlik cigányul. De a kicsi így sem tudja, mit neveznek a fejének. 3. — Sok rokonotok van? — Sok. — Rokonnal lehet-e házasodni ? — Nem lehet. — Miért? — Mert egyforma a vírük, oszt a gyerek nem lesz okos. Meg béka lesz a gyerekük feje. 4. • — Amikor hazamentek, mit mondtok? — Semmit. — Köszöntök? — Nem. — Hát a tanítónak? — Annak köszönünk. — Miért? — Mert az magyar. 5. — Mi leszel, ha nagy leszel? — Zsokés. — Van lovatok? — Van. — Szoktál lovagolni? — Nem. — És ha nem lehetsz zsoké? Akkor mi leszel? — Más. — Micsoda? — Csikós. — Hol? — Pesten. Egy másik fiút kérdezek. — És te mi leszel? — Rendőr. Egy másik gyerek közbeszól. — Nem lehetsz rendőr, mert apád börtönben van. — A tied is. — Az is. — És mit csinálnál, ha rendőr lennél? — Megbüntetném azt, aki lop. — Ti loptok? — Mindenki csóreszol. A tanítónő bólint: őt is meglopják minden évben. 6. Egy kislány mondja. — Tanítónéni, én is voltam locsolkodni húsvétkor. — De te lány vagy, hosz- szú a hajad. — Alágyűrtem egy sapkának, oszt mentem. — Szeretnek csalni — mondja a tanítónő. — Kérdezem egy gyerektől: hol voltál tegnap? Azt mondja, beteg volt. Mondom, láttak a többiek. Erre: Ja, akkor a testvéremre kellett vigyázni. Mondom, hogy ez sem igaz. De már készen volt a harmadik hazugság. 7. — Az idén három lány ment férjhez a felsőtagozatból — mondja a tanító. — De a tanácshoz nem mennek, csak a fényképészhez. A többi úgy van, mint a magyaroknál: fehér fátyol a menyasszonynak, két gyerek viszi... A lányokért egyébként pénzt adnak. Az egyikért 5 ezret, a másikért 5 és fél ezret adtak. Szombaton volt a harmadik esküvő. Mennyit adott a bátyád nító az egyik gyerektől. — 15 ezret. — Biztos? — Biztos. Kérdezem a gyerekeket. — Mitől íügg, /hogy! melyik lányért mennyit adnak? — Ha szép, akkor többet ér, ha csúnya, kevesebbet. — Hát még? — Akivel sokan háltak, az nem ér annyit. 8. — Környezetismeretből éppen a sündisznóról beszéltem, mutattam a képét — meséli a tanítónő. — Az egyik gyerek felpattant: „Tanítónéni, olyan finom paprikás van abból!” A tanító meséli. — Kirándulni mentünk a gyerekekkel. Útközben láttunk egy döglött libát. Mondtam nekik, hogy meg ne tudjam, hogy valaki elviszi ezt a dögöt! Hát nem is tudtam meg ki vitte el. 9. — Építtetett a tanács a cigánytelepen egy wc-t. Az ajtaját eltüzelték, a wc-t nem használják. Ügy van, mint azelőtt: körbeaknázzák a putrit. A wc-papírt nem ismerik, néha olyan büdös van az osztályban! . .. — Egyszer vetítettem odakint egy fehér ház falára — meséli a tanító. — Egyszer érzem, büdös van. Körülnézek, látom valaki ott végezte el a dolgát mellettem. Ejnye, mondom, vigyétek már innen! Körülrakták nagy göringyekkel, egyet a tetejibe: az egyik gyerek ráült, onnan nézte a filmet. 10. — Iszik még az apád? — Nem iszik, mert megátkozta magát. — Félnek az átoktól? — Jaj, nagyon! 11. — Hogy néz ki egy temetés? Mi van akkor? — Jönnek a rokonok. — Sok rokon van? — Sok. — És aztán? — Isznak. — És? — Pálinkát öntenek a halottnak. Meg sört. — Hát még? — Pénzt dobnak neki. — Mennyit? — Van aki százast. — Hát még? — Cigarettát. — Azt minek? — Hogy legyen a halottnak odaát. — Mi lesz a halottal odaát? — Elronad. — Akkor minek neki a cigaretta? — Mert visszajön. — Mikor? — Karácsonykor. Éjjel. Tizenkettőkor. — Honnan tudod? — Láttam. — Kit? — A bátyámat. — Az halott? — Halott. — És láttad? — Láttam. — Ö volt? — Ö. — Féltek a halottól. — Félünk. 12. — Mi a legnagyobb ünnepetek? — Ha valaki megjön a ru- biából. — Az micsoda? — Börtön. Éjjel engedik ki belőle. — És? — Taxit fognak. Értemen- nek. Visznek sört. Meg pálinkát. — Itthon? — Főznek. Tyúkokat. Káposztával. Nagy ebéd van. Isznak. Zenész is van. Jönnek a rokonok. — Ilyenkor mentek iskolába? — Nem megyünk iskolába. 13. _ A faluban egy cigánygyerek jár óvodába. Mi előkészítőt szerveztünk, mert egyik sem tud magyarul, de nem is értenek. 14. Kisgyerek várja a tanítónő kérdését. — Hogy hívnak? — Kincses. — Nem. Téged Rostás Ritának hívnak. Érted? — Igen. — Na, hogy hívnak? — Kincses. 15. — Mondom az anyának, hogy a gyereknek mindkét kezén összenőtt két-két ujja, nem tud írni, vigye orvoshoz. Azt mondja, nem baj, legalább nem viszik katonának. Van itt egy nagyon okos kisfiú. Mondom a nagyanyjának, hogy remélem továbbtanul a gyerek. Azt mondja a nagyanyja, hogy á, majd megnősül és jól van. 16. — Megy egy ismeretlen gyerek az utcán, meg- Kpccoljuk, hány éves lehet, utánanézünk, beiskolázzuk. Már szinte minden gyereket beiskoláztunk — mondja a tanítónő. 17. Megismerkedtem három kiváló tanítóval. Derűsen, nagy-nagy szeretettel foglalkoznak a cigánygyerekekkel. Érdemes figyelni áldozatos munkájukra. Öcsödön megtalálják őket. Az úgynevezett cigányiskolát keressék! Körmendi Lajos Fotó: T. Katona László Arankáért — kérdezi a taA napköziben ízlik az ebéd Tájvédelem az ősgyepea Egész Európában példátlan faunával büszkélkedhet hazánk legújabb pusztai tájvédelmi körzete, a Dévavá- nya és Újkígyós közötti ősgyep. Az elsősorban madarairól, a kis- és pusztai héjáiról, rétisasairól, sőt a dögkeselyűiről híres Békés megye területén lényegében most indult meg az állatvilág • „feltérképezése”. A délorosz pusztákon Ikiívül például sehol másutt nem él a molnárgörény és a földikutya, s a módszeres tudományos munka valószínűleg sok meglepetést szerez még a zoológusoknak. A tájvédelmi körzet vezetője Réthy Zsigmond — aki nemcsak flórájában és faunájában, hanem építészeti emlékeiben is megőrzésre méltónak ítéli a csaknem négyezer hektárnyi területet — így beszél a vidékről, terveiről : — Az őshonos növényekből Erdőspusztán már 1875- ben szép arborétumot alakítottak ki, a szikes pusztai területen ma is szemgyönyörködtető látvány a mocsári tölgyek, a fehér nyírfák, a kőrisek és a tatár juharok csoportja. A körülötte elterülő pusztai szikföld, csenke- szes gyep emberemlékezet óta az északról vonuló vad- lúdak, récék, darvak, pólingok és cankófélék kedvelt pihenőhelye, ahol táplálékhoz is jutnak. — A park s az egész körzet újjáépítését a szegedi erdőrendezőség irányítja. ígéretesek a készülő tervek. Az Ybl Miklós alkotta szabadkígyósi kastély, s a hozzá tartozó magtár, a Czeigler aradi építész tervei alapján 1844-ben épült templom éppúgy megújulnak, mint a hajdani uradalmi cselédlakások. — Nemcsak az épületek öltenek új köntöst, visszaadjuk a puszta minden eredeti értékét s szépségét, sőt újabbakkal gazdagítjuk, s természetesen gondolunk az ide látogató természetbarát közönségre is. Gépkocsi-parkolók, mosdók, esőbeállók, szalonnasütő és vízvételi helyek készülnek majd a hazai és a külföldi kutatók, turisták kényelmére. A terveket hallva elgondolhatjuk, müven nagyszerű látvány nyílik majd a Rókakaszinó /környékén felépülő magaslesről, ahonnan egyszerre 10—15-en is gyönyörködhetnek az Alföld „tengersík” vidékében. Aki nem rest és felkapaszkodik, a Petőfi megénekelte „pusztai kilátóból” pompás panoráma tárul majd a szeme elé: robogó ménes, szélzúgás, „a csikósok kurjantása” s „pattogása hangos ostoroknak”. B. J. Gyerekek és madarak A Múzeum étterem Sólyom út felöli sarkánál tizenéves srácok vihognak. Az ereszalját lesik kajánul, egy halál- félelmében oda menekült galambot figyelnek, amint verdeső szárnyakkal próbál kitérni üldözői elöl — hasztalan. Az egyik hős „vadász” — nyilván annak tartja magát, és társai is felnéznek rá, hiszen csak neki van „fegyvere” — kezében megfeszül a csúzli. Nincs a közelében senki, aki lefogná, s mire odaérünk, aléltan hull lába elé a szürke tollú madár. — Mit műveltek itt?! — csattan fel az SZTK-épület elé érő asszony hangja. A nagyanyjuk lehetne. — Mi köze hozzá? — és hangos röhögés a válasz. A „tettes” felkapja, dzsekije alá rejti a galambot, s mint a nyúl, viharzanak el az ellenkező irányba. Az asszony csak áll, fejcsóválva bámul utánuk. — Kis gonoszok ... Nem szeretik a madarakat, nem tisztelik az öregeket — filo- zófál félhangosan — pedig nekünk ők a legkedvesebbek: a gyerekek és a madarak. — re — Elismerés oldalnézetből felülnézetből való elismerésnek gyakran lehetünk tanúi, különösen a jelesebb állami ünnepek idején hosszú a névsor. Azonban a felülnézetből történő elismerésnek az ellenpólusa is megjelenik, ha nem is mindig nyomtatásban, az előző névsor mellett. S ha van értékelés felülről is, alulról is, akkor lennie kell oldalnézetnek is. Fölfigyeltem legutóbb dr. Rózsa Józsefnek, a Munkaügyi Minisztérium szociálpolitikai főosztálya vezetőjének egy megjegyzésére, amelyet népszerű hetilapunk munkatársának kérdésére adott: —. „ ... Meg aztán nemigen bontakozott ki nálunk az oldalnézetből való elismerés, az, hogy a kollégák is megbecsüljék a másik munkáját” — mondta többek között. A hozzáértő és szimpatikus főosztályvezető megjegyzése helytálló. De ő sem tudott receptet adni, mindössze annyit mondott, hogy a munkahelyeken kell kialakulnia a megfelelő légkörnek, s a jó atmoszféra megteremtésében sokat segíthet a párt- és a szak- szervezet. Nyilván nem köny- nyű és egyszerű dolog ez, nehéz a három különböző alapállásból érkező értékelést a legideálisabb közelségbe hozni. Aligha lehetne „intézkedésekkel” kérni és követelni a vélemények azonosulását. Az alábbi esetet egy építőipari vállalatnál jegyeztem föl. Kerestem ugyanis egy olyan szocialista brigádot, amelyet példaképül állíthattam volna a többi kollektívák elé, de ha nem is példának, legalább a munkamódszereik népszerűsítésére gondoltam. A szakszervezeti bizottság tisztségviselője sokáig meditálgatott a brigódlisták fölött, míg megnevezett egyet, olyan szakembereket, akik a befejező munkákat végzik az építkezéseken, általában lakásoknál. Mielőtt a megnevezett brigádot fölkerestem volna, elhatároztam, hogy nem csupán a „Hallgattassák meg a másik fél is” elvét követem, hanem a harmadik felet is — tehát alul-, felülés oldalnézetből is tájékozódom. 1! Felülnézetből. A brigád főépítésvezetője mondta: — Kitűnő társaság, sok ilyen kollektívára lenne szüksége a vállalatnak. Rájuk mindig lehet számítani, fegyelmezettek, munkájuk mennyisége és minősége kifogástalan. Elmondhatom azt is, hogy nem csupán a termelésben jeleskednek, hanem a szocialista munkaverseny, a brigádmozgalom további két követelményének is rendben eleget tesznek. Erről a brigádról példát vehet bármely kollektíva. Alulnézetből. Két új lakót kérdeztem meg az új városnegyedben, akik nem oly régen költöztek be azokba a lakásokba, melyeknek belső, befejező munkáit az említett, példának állított kollektíva tagjai végezték. Az egyik III. emeleti lakás tulajdonosának felesége mondta: — Higgye el, örülünk az új lakásnak, bár megjegyzem, hogy az árával már a csillagos eget súrolják, hiszen ez a másfél szobás 370 ezer forintba került, s ebből a beköltözés előtt 100 ezret le kellett szurkolnunk. Ennyi pénzért kifogástalan munkát várnánk. Nézzen körül a szobában, mit szól a tapétához, ferdén áll a minta, s néhol hólyagos is. Vagy nézze az előszobái pvc padlóját, dimbes-dombos, mert alatta hagyták a kavicsdarabokat, hol meg hólyagos, mert nem került alá egyenletesen a ragasztó. — Földszint, 1-es lakás tulajdonosa: — Most már nincs különösebb panaszom, ami hiba volt, azt gyorsan rendbe hozták. (Sok javítanivaló akadt?) Különösen a beépített bútorzattal voltak bajok, az egyik ' szekrényt ki sem lehetett nyitni. (Summázva, hogyan értékelné a szakemberek munkáját?!) Elégtelen osztályzatot adnék, hiszen itt nincsenek fokozatok, valami vagy kifogástalan, vagy hibás. Oldalnézetből. Hasonló munkákat végző, másik kollektíva vezetőjétől érdeklődtem a példaképnek említett csoportról. A különben ugyancsak elismert szakmunkás csak lassan melegedik bele az értékelésbe: — Mit is mondjak? Értik a mesterségüket, jók a versenyben is, de ... de annyira nem jobbak a többinél, mint ahogyan futtatják őket. Akad ott is annyi kifogásolnivaló, mint a többinél. Csak magának mondom, maradjon köztünk, azt is hallani, hogy a főnökség favorizálja őket, hiszen tudja, hogyan yan az, a mi vállalatunktól is kell egy olyan brigád, amelyik magasabb elismerést is kap. Abban a brigádban van egy-két ember, azok tudnak helyezkedni, a fölöttesek nyelvén beszélni. Ez az én véleményem. (Fölvennék velük a versenyt mennyiségben és minőségben?) Bármikor állnék eléje a társaimmal együtt. így fest az értékelés felülnézetből, alulnézetből és oldalnézetből. Nem tudom, miért van ez így. Visszaem- lékszem, hogy gyermekkoromban a szomszéd cipész dicsérően emlegette a szemben lakó ácsmester tudományát, kifogástalan munkáját, de a falu másik végén dolgozó szakmabeli mestertársát elmondta mindenféle kontárnak. Miért volt ez úgy akkoriban? Erre többé- kevésbé tudjuk a választ. A tőkés társadalom aki bírja, marja elkölcseiben leledzett a másik ember munkájának alábecsülése. Olykor a lét- fönntartás is rákényszerített embereket, hogy másokat, mások munkáját szapulják, és a magukét állítsák előtérbe. Ma azonban nem kell féltenie senkinek sem a megélhetését, munka nélkül aligha marad bárki is hazánkban. i volna hát a jó? M Nyilvánvalóan az, ha a három oldalról érkező értékelés, elismerés közeledne egymáshoz, ha nagyobb lenne az összhang, ha nem térnének el egymástól ennyire a különböző irányból — alulról, felülről és oldalról — érkező vélekedések. Mit lehetne végül is mondani, tanácsolni? Többet nemigen, mint amennyit a minisztériumi főosztályvezető mondott, sokat segíthetnének a párt- és a szakszervezetek a munkahelyeken, hogy olyan közszellem alakuljon ki. amelyben természetessé, nélkülözhetetlenné válik az oldalnézetből való elismerés is. G. I.
