Szolnok Megyei Néplap, 1978. június (29. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-01 / 127. szám
1978. június 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Tábor a kastélyból A képen látható kastélyban februárban még laktak. Márciusban kezdtek átalakításához, hogy helyet biztosítsanak az építőtáborba érkező száznegyven lány számára. A csépai Tiszamenti Tsz tiszaugi kerületében épülő tábor 4,5 millió forintba kerül, s plusz egymillióba a berendezés, melyre külön figyelmet fordított a szövetkezet vezetősége. A pinceklubba például Czibula Péter fafaragó garnitúrája kerül. Mint arról már korábban hírt adtunk, a kastély mellett egy új szárny is épül. Ott kap helyet a táborparancsnokság mellett a fürdő, s ott lesznek a betegszobák is. Az udvaron sportpályákat alakítanak ki. Mindehhez jelentős társadalmi munka járult. Volt olyan nap, hogy nyolcvan társadalmi munkás szorgoskodott ott. A tábort jövőre tovább bővítik. Akkor már kétszáz személyes lesz. Az idén az első lakók zalaiak lesznek, akiket június 18-án fogadnak. Segítő kezükre nagy szükség van a szövetkezet több száz hektár területű gyümölcsöseiben és szőlőtábláin. Az építőtábor a szezonmunkák idején túl egyéb célokat is szolgálhat. A szövetkezet vezetőinek „titkos” terve, hogy felveszik a kapcsolatot valamelyik szomszédos ország hegyvidéken gazdálkodó közös gazdaságával, s csereüdülést kezdeményeznek. Mindkét szövetkezet tagjai számára maradandó élményt jelenthet ez. Pótmamaszolgálat, Fegyverneki ötletek „Fokozni kell a nők közéleti aktivitását” — mondjuk minden olyan tanácskozáson, amelyen épp a gyengébb nem társadalmi feladatvállalásáról dugjuk ösz- sze fejünket, s ugyanekkor többen „sajnálattal állapítjuk meg”, hogy sok esetben az államunk biztosította jogukkal élő anyák, a gyermekgondozási segélyen lévők objektív okokból bár, de mégis csak kívül kerülnek a munkahelyi és a közélet sodrásából. Néha már hajlamosak vagyunk arra is, hogy „leírjuk” őket az egy- két-három évre, pedig nincs az a világszép, legaranyosabb egyetlen gyermek, aki mellől időnként ne jönne el szívesen egy-két órányira az édesanya, hogy egy kis „lelki környezetváltozásban” felfrissülve térjen vissza ... Fegyverneken a közelmúltban a községi tanács és a Hazafias Népfront elnöksége közösen vizsgálta, hogy a tanácstagok milyen arányban jelennek meg a tanácsülésekre, s egyebek közt rájöttek, gyermekgondozáson otthon maradt kismamák anyai kötelességeik miatt nem tudnak résztvenni a testület munkájában. S jött az ötlet: szervezzünk pótmamaszolgálatot, őrizzük az apróságokat. Az ötletből valóság lett. Fegyverneken közel egy éve segítik a népfrontaktivisták a tanácstag kismamákat. A közeljövőben pedig úgyszólván „intézményesítik” a pótmamaszolgálatot, ugyanis az öregek napközi otthonának szakképzett házi betegápolója vállalta, hogy alkalmanként ellátja a napközi helyiségében a gyermekek felügyeletét. Nem maradnak hát otthon a kismamák, s nem maradnak őrizetlenül az apróságok. Ez utóbbi pedig nem csupán a tanácstagok kisgyermekeire vonatkozik. Egy másik fegyverneki ötlet az iskolás gyermekek érdekében született, s hogy nem csupán ötlet maradt, arról bárki meggyőződhet, aki a község alatt megbúvó holtág partján végigsétál. A hajdani sportöltöző megszépült és megnőtt, ugyariis a község lelkes dolgozóinak jóvoltából, több mint háromszázezer forint társadalmi munka hozzáadásával az öltöző felújításakor az épülethez hozzátoldtak egy új szárnyat, amelyen ma felirat hirdeti: nyári napközi. Közös foglalkoztató, tálaló, ebédlő na és nem) utolsó sorban füves focipálya, minierdő... Nemsokára benépesül az üdülőnek is díszére váló fesnyári napközi tőj partrészlet, birtokba veszik a gyerekek a szép intézményt. A hivatalosan ötven személyes napközibe (ennyi gyerek tud egyszerre étkezni) természetesen ennél jóval többet is felvesznek, s mint Baunok Béla tanácselnök elmondta, rajtuk nem múlik, hogy a nyáron ne csellengjen egyetlen rászoruló gyerek se a fegyverneki utcákon: nem utasítanak el egy jelentkezőt sem. Két kis ötlet — az apróságokért. Nem is olyan apróság. I. Zs. A 37-39 fokos gyógyvízben jól esik a terefere. A téma - mint mostanában oly sok helyen - a „Mondial", a közelgő világbajnokság Életmód és művelődés okoz fejtörést népművelők- Gyakran nek, ha egy-egy kiváló művészeti rendezvényre a kö- -zönség nem jön el. Mi tartja vissza? Nem ér rá? Nem érdekli? Nincs egyértelmű válasz. Kinek-kinek a mindennapi életritmusa, érdekeltsége, elfoglaltsága, hangulata határozza meg végső fokon a részvételt valamilyen rendezvényen. Méginkább érvényes ez a művelődési folyamatokba való bekapcsolódásra. Fiatal és felnőtt az idő kettős szorításában él: kevés a szabadideje, sok a tenni- és tudnivalója. Munkahelyen és otthon sokféle művelődési hatás ért, egyfelől szakmájával, önképzésével összefüggésben, másfelől élményre és szórakozásra vágyó énjének (személyiségének) belső szükségletéből fakadóan. ömlesztve kapja a kultúrát minden értelmes ember. Lévén televízió, rádió, megannyi újság, folyóirat, szakkönyv bejáratos a lakásba. Nemcsak a szabad idő véges, az emberi befogadóképesség is. Megoldás: a megfontolt válogatás a művelődés-tanulás lehetőségei közt. Csak olyan dolgokat lenne érdemes megnéznünk, megjegyeznünk, magunkba fogadnunk, amiből létünk és személyiségünk építkezik. Persze, ez túlzottan ésszerű (programszerű) életvitelt feltételezne. Nagyfokú, már-már emberfeletti tudatosságra lenné szükségünk. Ám, úgy tűnik, döntéseinkben gyakran a „véletlen” kap szerepet. Ha meggondoljuk, ez a véletlen mégsem egészen véletlen! Benne rejtőzik mindennapi életünk és személyiségünk megannyi „rezdülése”, — életkörülménye, kívánalma, terhelése, hangulata, szükséglete. Két szóval: az életmód emberestül. Végső fokon mindig az életmód határozta meg az ember művelődését. Azt, hogy milyen ismeretre, milyen tudásra, milyen élményre van szüksége. Mit bir el az agy és a lélek. Mit érdemes bensőleg magáévá tenni, legyen az hasznos ismeret, avagy személyiségépítő művészeti, erkölcsi hatás. A közművelődési párthatározat fogalmazta meg átfogóan az életmód és közművelődés közös gyökérből való sarjadását. Kölcsönös feltételezettségét. Egyik üzemben a brigádművelődés kísérleti rendszerének ürügyén, szakmunkásokat faggattam: miből áll művelődésük? Vajmi kevés derült ki mindaddig, amíg a brigádművelődés oldaláról közelítettünk a kérdéshez. Mihelyt az életükkel járó elfoglaltságokról, kedvtelésről érdeklődtem, nagyszerű dolgok derülitek ki. Olyanok, amelyek az életmódban és a személyiségben egyaránt adottak. Például: kirándulások, országjárások kapcsolódtak a barlangok geológiájának, vagy a régi várak történetének ismeretszerzéséhez. Másoknál a kisállattenyésztés elfoglaltságával meg a horgászás örömével járó természettudományos tájékozódás iránt tapasztaltunk fogékonyságot. Sőt jártasságot. Mindez természetesen kapcsolódott életükhöz. A brigádművelődés dossziéjában azonban alig szerepelt. A tények és tapasztalatok arra engedtek következtetni, kétféle adósságunk van a művelődés mindennapjaiban: egyik az, hogy gyakran maguk a brigádtagok sem tudják, hogy amit szeretettel, kíváncsisággal tanulmányoznak és végeznek, valójában teljes önművelés. Átfogja a személyiséget, örömet és ismeretet egyszerre nyújtva. Ugyanakkor a szabad időben mozgó egyén természetes megújítója. A másik adósság pedig az, hogy a népművelők (avagy ezt a munkát végző kulturosok) jörésze gyakran nem az élet szálain keresi a művelődést és hasznos időtöltést, hanem valami eleve elképzelt „szükségletből” indul k!i. A művelődés meghatározója az életmód adta személyes és társadalmi körülmény az adott embernél, illetve az adott embernél, illetve az adott településen. Ha mindennapi életünkkel és formálódó személyiségünkkel nem találkozik természetszerűleg, belső szükségletként, akkor kényszeredett, kelletlen, hatástalan a művelődési alkalom. Nemrég a szocialista brigádvezetők klubjában említette valaki, hogy műszak után könnyen elslisszol- nak a munkások a foglalkozásokról, ha nem vigyáz a rendezvény szervezője. Úgy gondolom, nem az embereket kéne „elkapnunk” ilyenkor, inkább a „slisszolás” oklait kéne tetten érnünk. Ki miért megy el? Mi várja otthon vagy a lakóhelyén? Szükség van-e arra az ismeretre, melynek megszerzését nem óhajtotta, csupán „beráncigálták” az előadásra? Van-e ideje? Fontosabb-e, ami „meglépésre” ingerli, mint az, ami tartóztatja? Megannyi kérdés. Valamennyi az életmód egészében fogalmazódik meg. És ott is nyer feleletet. Közművelődésünk nagy adóssága — alapvető adóssága! —. hogy az életmódi és művelődés összefüggéseit csupán általánosságokban vizsgálta. Tavaly zajlottak (persze, különösebb „zaj” nélkül) a közművelődési határozatok teljesítését vizsgáló, értékelő tanácskozások községi, járási, városi párt- és tanácsi szerveknél. Több beszámolót ismerek. Az a vélemény alakult ki bennem: bár mindenről szó van ezekben, a hibákat sem hallgatva el — az egészből mégsem derül ki: hol is tartunk a közművelődés megújulásában? Mennyire szolgálja az életmód alakulását, egyáltalán mennyiben összehangolt életünk művelődése a művelődés életével? Mik a főbb gondok, melyek megoldása nélkül nincs előrelépés? Egves tájak, községek adottságai milyenek? Vagyis a közművelődést nem az életmód részeként, eszközeiként vizsgáltuk (bár mindez szavakban elhangzott), hanem inkább — önmagában. Ezért nehéz lemérni, hol tartunk. Az elemzések általában addig jutnak el. hogy „történtek előbbre lépések”, „fejlődés mutatkozik”, a gazdaságvezetők és tanácsvezetők „hozzáállása javult” stb. Mindez igaz. A kérdezésben azonban itt korántsem állhatunk meg. Mert nem pusztán a fejlődés általános érzékelése a dolgunk. Sokkal inkább a fejlődés konkrét lehetőségeinek és megvalósulásainak vizsgálása! A kérdés lényege tehát az: egy-egy település közművelődése a helyi adottságok, erőforrások arányában fejlődött-e? Ami lett, megfelel-e annak, ami lehetett volna?! sietnünk a közművelődés megújításában, élethez és személyiséghez igazításában. Évtizedes programot jelöl meg az erre vonatkozó párthatározat. De már az első lépéseknél sem késlekedhetünk abban: igazi ösvényen induljunk! Mondhatnám, az élet lábnyomait kitapintva szegődjön az ember útitársává a művelődés. Haladjon ütemes lépéstartásban vele. akár gyorsulni, akár las- súbbodni kényszerülj. A legfontosabb, hogy mindig serkentse az Nem kell embert. B. ö. Nyárelő Cserkeszőlőn Alighogy megnyitotta kapuit a cserkeszölöi strand, a merészebb fürdözök — az „edzett ifjúság” képviselői —- máris benépesítették. Képeink a strandszezont „idézik”, ami — bármily szeszélyes is ez a tavasz — mégis el kell hogy érkezzék. Érkezik a fő kellék, a vetítőgép, a szabadtéri mozi esti előadásához. Szúnyog még nincs, a takaró viszont ajánlatos az esti hűvösben A kemping is megnyitotta faházait. Egy Jugoszláviából és egy Hollandiából érkezett házaspár már a lakója; jól megértik egymást - magyarul A nyírfák alatt... Fotó: Kőhidi
