Szolnok Megyei Néplap, 1978. június (29. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-04 / 130. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. június 4. ( ÜLPOLITIKAI c ORKEP AFGANISZTÁN Eszmék és fegyverek H | a feltesszük a kérdést, szükségszerű-e, hogy az ideológiai küzdelemmel együttjárjon a fegyverkezési verseny, józan értelmünk egyértelműen és határozottan ezt válaszolja: nem. A valóság mégis mást mutat. Folyik, időnként és helyenként még élesedik is a két társadalmi rendszer eszméinek harca, s ez természetes — de folytatódik, időnként és helyenként nyugtalanítóan gyorsul a hadieszközök gyártása. S ha így van. meg kell vizsgálnunk az okokat, összefügg-e a kettő? Sajnos igen, hanem is a mi hibánkból. Vannak megváltoztathatatlan dolgok. Időről időre a nyugatiak felhívásokat intéznek a szovjet kormányhoz: „állítsa le” a nyugateurópai kommunista pártok osztályharcát vagy az afrikai nemzeti mozgalmakat. Valójában még ha akarná se tudná ezt megtenni. Annak ^döntése ugyanis, hogy melyik megoldás, melyik rendszer jobb — történelmi méretekben folyik; ezt semmilyen kormányrendelétttel nem lehet leállítani. A fegyverkezést azonban igen. Miért nem teszik tehát, miért nem állítják le azt, ami valóban leállítható? A szocialista országok leszerelési javaslatok egész sorát nyújtják át a nyugati kormányoknak. reális, megvalósítható felhívásokkal, s ha ezek a kísérletek nem is teljesen eredménytelenek — az áttörés még várat magára, új árnyékok tűnnek föl a iátha- táron, úji fenyegetések. Ha a fegyverkezési verseny és az eszmék küzdelmének összefüggéseit kutatjuk, két fő mozgatórugót találunk: a tőkés kormányok másként értelmezik az ideológiai harcot, mint mi. És ebben a vitában segítségül hívják — ha nem is a háborút, de — a fegyverkezést. Különös ellentmondásnak vagyunk tanúi. A szocialista országok azt vallják, hogy az ideológiára nem vonatkozik a békés egymás mellett élés. Amíg tehát katonai és politikai területeken, a gazdasági életben meg kell és meg is lehet találni az együttműködés módjait, a kölcsönösen előnyös középutakat — a társadalmi fejlődésről alkotott nézeteinkben nem ismerünk megalkuvást. A nyugatiak viszont — elvileg — azt kívánják, hogy az eszmék területén is érvényesüljön a koegzisztencia. S mit tapasztalunk a valóságban? Mi valóban az eszmék síkján tartjuk a vitát. A tényeket, a társadalmi rendszerek eredményeit engedjük mérkőzni egymással; rábízzuk a nem szocialista országok kommunista pártjaira, hogy a maguk portáján vívják meg a csatát, A tőkés kormányok azonban megpróbálnak közvetlen hatást gyakorolni a szocialista országok életére, másszóval beavatkozni belső ügyeikbe. Egyirányú ideológiai békés egymás mellett élést óhajtanak: csak tőlük induljon áramlat felénk. Világos példája volt ennek az emberi jogok kampánya, amelynek lényege: a polgári rend törvényeit és szokásait rákényszeríteni a szocialista országokra. Mindhogy azonban ez nem megy és szinte minden földrészen hódítanak a szocializmus eszméi, nő a Szovjetunió tekintélye, a Nyugat a fegyverkezést is beveti ebbe a küzdelembe. Fogalmazzunk pontosan: nincs felelős nyugati államférfi, aki atomkatasztrófába akarná taszítani a világot, de a fegyverek tömegével, azok technológiai színvonalával és elrémítő hatásával szeretnének súlyt adni politikai és ideológiai követeléseiknek. Mi a teendő? Biztos recept nincs, de mindent meg kell tennünk, hogy két dolog hiábavalóságáról meggyőződjön a nyugati közvélemény. A fejlődést nem lehet megállítani: ahol a társadalmi helyzet változásra érett, ott előbb-utóbb győz az új. Hiábavaló továbbá a fegyverkezés, ebben a versenyben senki nem győzhet. Nem hiábavaló azonban a békés egymás mellett élés keretében zajló verseny. Ezen minden nép csak nyerhet. n bból indultunk ki, hogy egyelőre mind az eszmei harc, mind a fegyverkezési verseny fokozódik. A szocialista országok az utóbbi megfékezésére összpontosítják erőfeszítéseiket, egyebek között azért, mert ideológiájuk elég erős ahhoz, hogy ne követelje meg a fegyveres alátámasztást. Tatár Imre Olaj a* Egyesült Államokba - fegyverek a Közel-Keletre Okok, magyarázatok Annyiszor feltettük már a kérdést: kinek használ a magukat „vörösnek”, „baloldalinak” nevező terroristák sok-sok ostoba és gonosz cselekménye? Az olasz „Vörös Brigádok”, a nyugatnémet „Vörös Hadsereg Frakció” tetteire hivatkozva bukkantak fel a minap fasiszta szervezetecskék Münchenben és környékén. Sendlingben, Perlachban és másutt a pedagógusok vették észre a fali mázolásokat, a ruhákon felbukkanó horogkeresztes jelvényeket, a karszalagokat. Sendlingben harmincöt fasiszta eszmékkel megfertőzött fiatalt hallgattak meg a tanárok, s amikor igyekeztek őket felvilágosítani a nácik rémtetteiről — a felvilágosításra szükség volt, a fiatalok szüleiktől erről nem hallottak, legfeljebb a vendég- munkásokat gyalázó kijelentések idején figyeltek fel olyan megjegyzésekre, hogy „Hitler alaposan elbánt az efféle szemét-néppel”! —, kiderült? hogy a terroristák tettei is ott voltak a kezdődő szervezkedés okai között. „Hitler idején nem voltak ilyen terrorista-csoportok” — mondták a send- lingi fiatalok. Vajon elég világosan megmagyarázták nekik tanáraik, hogy az SA, az SS, a nácipárt különböző más szervezetei kezdték valaha német földön a legveszedelmesebb, tömeggyilkosságokra előkészítő terroristacsoportok megalakítását és oktatását? A világ tíz legnagyobb kereskedelmi flottája 1776 ji-üus I k többi orsut 26, Japán 11,2 FrMciiorsiái 3,0 Eiyesült Államok ‘ Pziunti 4,1 Szovjetuni4 5,5 Goroíorszáj6,7 Norvépa 7,5 Nagy-Britannia 8,8 Az Amoco Cadiz libériái tankhajó márciusi katasztrófája nyomán 230 ezer tonna kőolaj jutott az Atlanti-óceán vizébe. Jelenleg még mindig több, mint 100 ezer tonnányi olaj „bolyong” a szél és az áramlatok sodrában a bretagnei partok közelében. A „fekete dagály” újabb területeken veszélyezteti a tenger élővilágát, 1976-ban 1,2 millió BET (1 BRT, bruttóregisz- tertonna = 2,83 m3) hajótér pusztult el. a ciprusi flotta 2,3, a panamai hajópark 1,4%-a semmisült meg. A világ kereskedelmi flotta kapacitása 1977- ben 6%-kal emelkedett, elérte a 394 millió BRT-t. A hajóállomány 25,6%-a érc- és szárazáru, 19,8%-a darabáru, és 44,2%-a folyékony áru (pl. kőolaj stb.) szállítására alkalmas egységekből állt. A múlt évben a libériái kereskedelmi flotta 6,5 millió BRT-vel, a görög 3,8 millió BRT-vel. a panamai 1,3 millió BRT-vel gyarapodott, a japán hajópark 1,6 millió tonnával, a brit 1,3 millió tonnával csökkent. Az idegen zászlók (libériái, panamai, ciprusi, gö- rök, szingapúri stb.) alatt közlekedő hajók száma 1965 óta közel kétszeresével nőtt, 1976-ban a világ hajóterének 28%-át tette ki. Az ilyen idegen regiszterü, „olcsózászlójú hajók” fele a gazdaságilag fejlett országok tulajdonában állt és közel 10 milliárd dollár jövedelmet biztosított tulajdonosaiknak. A világ tankhajó flottájának 70%-ával Libéria (több, mint 33%), Japán, Nagy-Britannia, Norvégia, Görögország és Franciaország rendelkezik, az érc- és szárazáru szállítóhajóknál Libéria, Japán, Norvégia és Nagy-Britannia hajói vezetik a nemzetközi mezőnyt. — TERRA — A FORRADALOM EGY HÓNAPJA 1978 májusában szokatlan hírek érkeztek Afganisztánból. Az égig érő hegyek között elterülő közép-ázsiai ország eddig, elég ritkán került a figyelem középpontjába. Nem véletlen ez, hiszen általánosan elterjedt volt: a 20 millió lakosú Afganisztán a XX. század harmadik harmadában is a középkort éli, kezdetleges földművelést folytató parasztok és nomád hegyi pásztorok lakják. Az április 29-i forradalmi fordulat pár nap alatt azonban változást hozott az ország életében. A szokatlan hírek egyike: a kabuli állami nyomda élére munkásigazgatót nevezett ki a kormány, egy héttel korábban pedig megalakították a főváros első szakszervezetét egy textilüzemben. Meghirdették a radikális földreformot és bevonták a hatalom gyakorlásába az ország nemzetiségeit, a tadzsi- kokat és az üzbégeket. az ország új neve pedig Afgán Demokratikus Köztársaság lett. Hprilis 29 előzményei Egy hónap alatt megkezdték a kiterjedt reformprog- (am végrehajtását, amelynek célja, hogy a hegyek lakóit a hűbériség korából egy jobb, igazságos társadalomba vezessék. De kik irányítják ma Afganisztánt, milyen történelmi előzményei vannak az áprilisi fordulatnak? tott uralkodó rendszerének fenntartására törekedett. Az ország legaktuálisabb problémája a földkérdés. A földosztás azonban olyan „ütemben” haladt, hogy statisztikusok szerint csak 250 év múlva fejeződött volna be. A többi probléma megoldása is váratott magára. Az arisztokrácia továbbra is gyakorolta hatalmát, a monarchiát megdöntő katonatiszteket háttérbe szorították. betiltották a baloldali szervezeteket, s nem kaptak jogot a nemzetiségek sem. Daud az utóbbi időkben fokozottabban törekedett arra, hogy a két szomszédos CENTO-ál- lam, Irán és Pakisztán vezetőinek rokonszenvét megnyerje. Ezért hajlandó lett volna csatlakozni a CENTO „polgári” háttér-szervezetéhez is. A Nyugat felé fordulást a sah jelentős hitelekkel honorálta. A kormány hozzálátott a baloldal felszámolásához. Április 25-én a rendőrség letartóztatta a Demokratikus Néppárt hét vezetőjét. közöttük Tarakit is. Mindez arra mutatott: Daud, elnök végképpen a jobboldal befolyása alá került, s a baloldalt a fizikai megsemmisülés veszélye fenyegeti. A letartóztatás után négy nappal tört ki a forradalom. Végrehajtói katonák voltak, főként a hadsereg harckocsizó alakulatai és légiereje. Ellenállást csupán Duad testőrsége tanúsított, s a harcokban elesetr maga a volt elnök is. Alig két napig tartottak az összetűzések, a forradalmár tisztek teljes siHarckocsi a kabuli utcán a forradalom első napjaiban Azt Afganisztánról tudni kell, hogy kormánya több évtizede jószomszédi kapcsolatokat tart fenn a nagy északi szomszéddal, a Szovjetunióval. Az ország gazdasági fejlődéséhez Moszkva jelentős erőkkel járult hozzá, utat, vasutat épített, amely összeköti a két állam területét, műszaki főiskolát létesített Kabulban, s több mezőgazdasági és ipari üzem felállításához adott segítséget. Az ország fiatal értelmiségének is számos tagja szovjet egyetemeken tanult, s szovjet katonai főiskolákon kapott diplomát az afgán fegyveres erők sok tisztje is. A haladó értelmiség, a főváros üzemeiben kialakuló ipari munkásság a hatvanas években hoztá létre első forradalmi szervezeteit, s 1965 januárjában megtartotta első kongresszusát a Demokratikus Néppárt, amelynek vezetői a jelenlegi forradalom élére álltak, s amelynek főtitkára Nur Muham- med Taraki ma az ország állam- és kormányfője. A monarchia éveiben a párt illegalitásban működött, de így is jelentős befolyásra tett szert. 1973-ban haladó katonatisztek hajtották végre azt a fordulatot, amellyel megdöntötték az Olaszországban tartózkodó Mohammed Zahir sah uralmát, s az ország élére a király rokonát, Muhammed Daudot állították. Az új államfő azonban a köztársaság elnökeként a megbuktaNur Mohammed Taraki a Demokratikus Néppárt főtitkára, államfő, iró és műfordító kert arattak, a párt vezetőit a börtönből hívták az ország kormányához. Kicsoda Taraki? Az ország vezető személyiségét korábban kevesen ismerték Afganisztán határain kívül. Érdekes módon részletes életrajzát a moszkvai Lityeraturnaja Gazétában közölte N. A Dvorjankov professzor, a filológiai tudományok doktora. Nem véletlen, hogy egy irodalomtudós tud talán a legtöbbet Tarakiról. ő ugyanis nem csupán politikus, de az afgán irodalom kiemelkedő személyisége, publicista, író és műfordító. Dvorjankov pig- fesszor szerint Taraki 1917- ben született parasztcsalád- ban. írni-olvasni apjától tanult meg. Különböző iskolákban tanult, hivatalokban dolgozott, majd Indiába került. Bombayben fordítóiskolát végzett. A negyvenes évektől egyike az afgán ifjúság vezetőinek, haladó irodalmi folyóiratot és mozgalmat alapít. 1952-ben a király Washingtonba küldi, ahol a követség sajtóattaséja. Az Egyesült Államokban Taraki monarchiaellenes cikket közöl. amiért megfosztják afgán állampolgárságától. Később hazatér, fordítóirodát nyit és még aktívabban kezd irodalommal és politikával foglalkozni. Irodalmi tevékenységét az jellemzi, hogy elbeszélései, kisregényei témáit az alakulóban levő kabuli munkásosztály életéből veszi. Stratégiai helyzet Politikai programja is ekkor alakul ki. Az 1965-ben megalakult Demokratikus Néppárt széles demokratikus változások végrehajtását tűzte ki. Ennek a feladatnak nehézségeivel az afgán forradalmárok tisztában vannak. Hiszen a hatalom átvétele még korántsem oldotta meg a legfontosabb problémákat. Az ország központjában a haladó erők szilárdan kezükben tartják a hatalmat, a demokratikus néppárt képviselőit állították a tartományok élére is. A párt megkezdte programjának népszerűsítését. Fontos feladata az, hogy ne kerüljön ellentétbe a mélyen vallásos lakossággal, s a 250 ezer mohamedán mullával, akik befolyásuk alatt tartják az analfabéta parasztokat. Taraki több ízben is kijelentette, hogy a forradalmi kormányzat tiszteletben tartja az iszlám vallást. (Meg kell akadályozni azt, hogy az elmaradott tömegeket a forradalom ellen uszíthassák, azzal. hogy az „istentelen”, „kommunista”.) Az új haladó afgán rendszer ma még belső nehézségei felmérésének elején áll. A gazdasági-kulturális elmaradottság mérhetetlenül nagy. A párt vezetői számíthatnak munkájukban a haladó értelmiségre, a 125 ezer fős hadseregre és a kabuli munkásokra. A földreform pedig a forradalom mellé állítja a szegényparasztokat is, akik még századunk hetvenes éveiben is robottal szolgálták földesuraikat. A köztársaság kormánya kijelentette: Afganisztán el nem kötelezett, békeszerető politikát kíván folytatni, az aktív és pozitív semlegesség alapján erősíteni kívánja kapcsolatait összes szomszédaival. E haladó külpolitika fontosságát stratégiai helyzete is aláhúzza. Az országnak hosszú határa van a Szovjetunióval, Iránnal és Pakisztánnal, egy rövid szakaszon határos Kínával, s csupán kis távolság választja el Indiától. Ez a térség valaha a népek országútja volt. Járt erre Nagy Sándor, s a mongol hódítók is. Az új, demokratikus vezetés Kabulban évszázadok lemaradását kívánja behozni. A külügyminiszter kijelentette: arra törekszenek, hogy az országot megszabadítsák a külföldi kizsákmányolás terheitől, s a munkások és parasztok szövetségének alapján virágzó gazdaságot teremtsenek Afganisztánban. Ehhez pedig s ezt a forradalmár vezetés jól látja: békére és biztonságra van szükség. Miklós Gábor Összeállította: Hájos László
