Szolnok Megyei Néplap, 1978. június (29. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-04 / 130. szám
1978. június 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Üresjárat — tanulságokkal Ankét a szolnoki munkások mOvolődésóről A katedra vonzásában Kitüntetett pedagógusok Az ünnepi könyvhéten a Verseghy könyvtár olvasótermébe ankét hirdettetett meg a szolnoki munkások művelődéséről. Célja: „Kötetlen formájú tanácskozáson szeretnénk megbeszélni és tisztázni: hogyan lehetne élőbb, közvetlenebb kapcsolatot kialakítani a megyeszékhely művelődési intézményei és az üzemek művelődési bizottságai között.’' A rendezők százhúsz érdekeltet hívtak meg. Ténylegesen tizenegy szolnoki üzem, vállalat művelődési bizottsága képviseltette magát. A meghívólevelet aláíró három szervezet közül kettő nem jelent meg. Érdemi vita nem alakult ki, az „üresjáratban” eltöltött két óra azonban mégis nagyon hasznos volt, de ez csupán a levonható tanulságoknak köszönhető. Forma a dolgok lényege? Szolnok nagyüzemeiben — •ezt a jelentések is bizonyítják — működnek a művelődési bizottságok. Jó néhány helyen valósan és érdemben. A bizottságok titkárai nyilvánvalóan vállalták a kulturális szolgálatot. A szóban- forgó ankéton azonban a megjelenési számarányuk elgondolkodtató. Idézünk újra a meghívólevélből: „A tanácskozást segítené, ha már előzetesen megírva azokat a kívánságokat, igényeket gondjait, amelyek megoldását a közművelődési intézményektől várja.” Érdemi kérés írásban sem érkezett. A megyei könyvtár, a TIT, a múzeum szakemberei ismertették a megjelentekkel, hogy milyen szolgáltatokkal tudnák segíteni az üzemi, vállalati művelődésügyi bizottság munkáját. Kérték a megjelenteket: mondják el igényeiket. A kínos csendben egy múltkoriban látott televíziós riport jutott eszembe: különböző vezérigazgatók a titkárnőjükkel, gépírónőkkel próbálták helyettesíteni magukat egy fontos tanácskozáson. (Tisztelet a kivételnek!) Milyen akadályai vannak üzemünkben, vállalatunknál a munkásművelődésnek, hangzott a jó indulatú, segí- tőké&zséget sugalló kérdés. A válasz, hiányából nem lehet általánosítható következtetéseket levonni, de a téma fontossága és a megjelenési arány, valamint az együttgondolkodás közötti ellentét figyelmeztető! A kényszer az kényszer A munkásművelődés hogyanját érintő végletes nézetek két, egyformán káros szemlélet körül csoportosíthatók. A munkások önérzetét joggal sértheti, ha csak úgy mehet be délben az ebédlőbe — mert menetközben „eltérítik” — ha először megnéz egy kiállítást. Vagy említhetjük a ,yfrüstök” idején tartott lisimeretterjesztlő előadásokat is, amelyek elől nincs „pardon”, hallgatni kell és kész... Az ilyen megoldásokat alkalmazók — talán felismerésükön kívül — elidegeníte- nek, hiszen tárgyként kezelik a nevelés alanyát. Ellentétes túlzásba azok esnek, akik pontosan a meglévő ízléshez tervezik a programokat, s nem alakítói a műveltségnek, hanem az igények kiszolgálói. A tanítónak mindig előbb kell járni elvét a gyakorlatban sértik meg a legkönnyebb megoldások hívei. A tudatosság hiányából fakad ez, pedig a tudatosságnak a társadalmi élet minden területén érvényesülnie kell. Ha ez nem így történik, akkor a lényeges és a lényegtelen dolgok a közművelődésben is könnyen egy- szintre kerülnek. Innen pedig már csak egy lépcső; a látszatiság. Fától az erdőt Akik a munkásművelődés ügyét most akarják elmozdítani a holtpontról — köszönet a jó szándékért — bizony — és szerencsére — elkéstek. De még ez a kissé pesszimista és téves helyzet- megítélés is előremutatóbb, mint a „minden nagyon szép, minden nagyon jó” szólam, amely elfedi a valódi gondokat. A munkásművelődés helyzetét folyamatában és adott realitásában kell értékelni, hiszen csak így lehet célraveze lő, hatékony munkát végezni. Éppen a művelődési bizottságoknak kell legjobban ismerniük működésük terepét — együttlátni a fákat az erdővel — s megtalálni a közművelődés eszközei, módszerei helyes alkalmazási arányát. A seké- lyes igény és a művészeti arisztdkratizmus egyformán káros, ez kétségtelen, de a kettő tömegbázisa nem azonos. Sajnálatos, hogy erre az ankétra a Szigligeti Színház új igazgatóját nem hívták meg, hogy kifejtette volna a műsortervvel összefüggő elképzeléseit, amely bizonyára megnyugtatóan hatott volna. Szót érdemel az a|nkéton felvetett gondolat: „bevezetni az új közönséget az előadások „titkaiba” megismertetni a rendező törekvéseit, a darab kulcshelyzeteit” A Művészeti Szakszervezetek Szövetsége tervében (1974- ben készült) szerepel ennek megoldása: „ .. . célszerű lenne kiképezni olyan színházi népművelőket, akik a legjobb értelemben vett propagandistái lennének a színház és a társadalom kapcsolatának.” Vetélkedünk vagy művelődünk? A kérdés szétválaszthatat- lan. A játék akkor jó, ha elő. nyűnkre kapunk tőle valamit. Nem mindig így történik. A tervszerű, didaktikusán irányított művelődést nem pótolhatják a kétes értékű vetélkedők. Dömping- ben sem, sőt akkor már egyenesen károsak, hiszen elvonják az időt és a figyelmet a hasznosabb művelődési formáktól. Az ankéton ugyancsak felvetett gondolat viszont — az üzemi sajtó bevonása a vetélkedő lebonyolításában nagyon hasznossá válhat, ha nem marad „totószinten”. Közöny vagy időzavar? A nagyüzemek, vállalatok többsége — a Járműjavító, az Állami Építőipari Vállalat, a Vegyiművek, a Vízügyi Igazgatóság stb. — a jelenléti ív szerint nem képviseltette magát az ankéton. Így nem a rendezők szándékán, hanem az érdektelenségen múlott a sikertelenség. Tiszai Lajos Jubileumi hangverseny A szolnoki Bartók Béla Zeneiskola huszonötödik és a Kassai úti általános iskola fennállásának tizenötödik évfordulóját jubileumi hangversennyel köszöntik az intézmények diákjai, nevelői. A hangversenyt holnap este 7 órától a Szigligeti Színházban rendezik meg. Szolnokon A szegedi színház operatársulata A szegedi Nemzeti Színház operatársulata június 6-án és 8-án Szolnokon vendégszerepei. A Szigligeti Színházban 6-án este 7 órától Mozart Figaró házassága című operáját Horváth Zoltán Erkel-dí- jas rendezésében mutatják be. Figaró szerepében Vág- hegyi Gábort láthatja a közönség, a főbb szerepeket Berdál Valéria érdemes művész, Gyimesi Kálmán, Kari- kó Teréz, Siskó György és Gregor József Liszt-díj as művészek játsszák. Az opera- társulat 8-án Beethoven Fi- delio című operájával lép a Szigligeti Színház közönsége elé. Színészi pályafutásának 25. évfordulójára önálló műsort állított össze Iványi József, érdemes művész a Szigligeti Színház tagja. Csak állok és beszélek címmel rendhagyó pályaképet fest önmagáról Shakespeare, Rostand, Gorkij, Csehov segítségével, egy-egy részletet idézve tőlük gondolatainak igazolásául. Először Kiskunhalason hangzott el e rendhagyó „vallomás”, legutóbb pedig pénteken a szolnoki Verseghy könyvtár olvasójában a megye könyvtárosai találkoztak (képünkön) a jubiláló művésszel Ha volna ecsetem meg palettám, most könnyű lenne a dolgom. Tűzpirossal festeném a lelkesedését, a korát meghazudtoló fiatalos lendületét. Gyönyörű szép kéket kevernék ki, amilyen tisztának, reményteljesnek látja a gyerekeket, haragoszölddel érzékeltetném az örök szigort, az elégedetlenséget önmagával, s a tanítványokkal szemben, ibolyakékkel a szerénységét. S ott van még a fehér, a fekete, a bordó, a sárga, a színek kavalkád- ja élethűen visszadná egyéniségét. De nincs se ecset.' se festék, csak egy toll. Így jobb ha az elején kezdem. Négy évtizede, vagy még annál is több a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumban dolgozatot írtak a végzősök. A téma: mi szeretnék lenni? Tóth Péter, a törökszentmiklósi bejáró diák azt írta, rajztanár, s hosszan ecsetelte az elképzelt tanári pálya szépségeit. A dolgozatból olyan erős akarat áradt, hogy az irodalomtanár esküdni mert volna rá, hogy tanítványa szeptemberben már egyetemista lesz. Tóth Péter is hitt benne. Aztán mégsem sikerült. Közbeszólt a - háború is. s a hadifogságból hazatérő, férfivá érett egykori diák az egyetem helyett hivatalnokként munkába állt. Az ötvenes évek pedagó- gushiánya az ő életében kedvező fordulatot hozott. A törökszentmiklósi Bethlen úti Általános Iskolában raiz- szakost kerestek. Képesítés nélkül 1952-ben állt először az áhított katedrára, de egyúttal beült az iskolapadba is. Még ugyanabban az évben elkezdte a szegedi Tanárképző Főiskola levelező tagozatán a rajz szakot. Alighogy megszereztp a diplomáját. pontosan húsz évvel ezelőtt meghívót holott a postás. Csak a Parlamentben tudta meg, hogy a Kiváló Tanár kitüntetéssel jutalmazzák meg munkájáért. Két évtized telt el azóta, s a napokban ismét jött egy meghívó, újabb elismerés. Ezúttal a legnagyobb, amit pedagógus elérhet, az Apáczai Csere János-díj. Tóth Péter úgy érzi, nem érdemelte ki a magas kitüntetést, hiszen nem csinált semmi rendkívülit. Sem magáról, sem a munkájáról nem akar beszélni. Nagy Kálmán, az iskola igazgatója a segítségemre siet. Vaskos dossziéból olvassa Tóth Péter díjnyertes pályamunkáit: „Az osztályozás elvi alapjai a rajztanításban”, „Az igazgató ellenőrző munkája”, „Pedagógiai helyzetek és azok elemzése”. Csak néhány kiragadott cím. Aztán egy találmányt mutat, ügyes szemléltetési eszköz a perspektíva tanításához. Ilyet használnak minden általános iskolában a rajzszakosok, hiszen az Országos Újítási Hivatal közreműködésével megvalósult a gyártása. Nemcsak erről ismerhetik azonban a kollékák, ha forgatják a rajztanítás kézikönyveit, ott láthatják a nevét az első oldalon. Tóth Péter lektorálta a ma még érvényben lévő dokumentumot. A tanítás mellett volt iskola-, diákotthon-igazgató s szakfelügyelő. Tizenhárom évig járta a megye általános iskoláit, hangsúlyozva elvét a kollégáknak: minden diákot meg lehet tanítani rajzolni, csak meg kell szerettetni velük az ecsetet, a festéket, meg kell tanítani őket a látás, az ábrázolás művészetére. Neki n Bethlen úti Általános Iskolában sikerült. Együtt nézzük a diákok munkáit, szinte valamennyi kiállításra kívánkozik A szakfelügyelői jelentésben olvasom; hogy Tóth Péter „paradicsomi állapotokat teremt a rajzóráin, sokoldalúan szemléltet, közvetlen hangot üt meg tanítványaival. A kép és a forma nyelvén keresztül hat a diákokra. A tanulók vázolási és megfigyelési készsége kimagasló.” A rajzszak-tanterem, akár egy műterem. Van benne minden, ami a korszerű rajztanításhoz nélkülözhetetlen. A termet, a berendezést tizenhárom más szaktanteremmel együtt Tóth Pété- tervezte meg, s a kivitelezésben is aktívan részt vett. A mindig újat kereső, lendületes rajztanár hatvan éves. Mehetne nyugdíjba, de marad még egy évet; kíváncsi az új ötödikesekre, hány tehetséges, ügyes kezű diák akad köztük. S egy év múlva? Lehet, hogy akkor mór a megérdemelt pihenést választja. Tanártársai mindenesetre úgy vélekednek, hog', ez elképzelhetetlen, aki eny- nyire szereti a diákokat, a munkáját, az nem tud lemondani a tanításról soha. Felnőttek ülnek az iskolapadban. Osztályvizsga van a szolnoki Vegyipari. Műszeripari és Finom- mechanikai Szakközépiskolában. Izgatottak a vizsgázók, de a legizgatottabb talán a csoport vezetője, Galsi Isméria. Éppúgy drukkol a felnőttekért, mint a nappali tagozatos diákjaiért. Az elégtelen osztályzat neki rendszerint nagyobb fejtörést, álmatlan éjszakát okoz, mint a tanulóknak. A pedagógus számára a lehető legrosszabb érzés, ha megbuktat egy diákot; vallja. Megalkuvásra pedig képtelen, a semmire nem tudja ráírni a kettest. Szigorú tanár, az órán nem tűri a fegyelmezetlenséget, a lazaságot. Mindig is szigorú volt, de elsősorban önmagával szemben. Következetesen végigvitte elképzeléseit, terveit. Csak is így válthatta valóra gyermekkori álmát, hogy tanár lesz. Igaz, nem a hagyományos módon érte el, de az ő korosztályára ez a jellemző. 1944-ben, a hatodik osztály befejezése után, szeretett volna továbbtanulni, de sokféle ok miatt nem volt lehetősége rá. Csak jóval később nyílt meg előtte az iskola kapuja. Két év alatt szakérettségizett le, jeles eredménnyel. A jó bizonyítvány révén szabad utat kapott a debreceni egyetemre. Ott is a legjobb tanulók közé tartozott. Több mint két évtizeddel ezelőtt szerezte meg diplomáját. Tanított Nyíregyházán, Jászapátiban, gimnáziumban, általános iskolában. Mindig ott, ahol éppen a legnagyobb szükség volt matematika—fizika szakos pedagógusra. Nyolc éve a. vegyipariban oktat-neveh Néhány évvel ezelőtt az „Oktatásügy Kiváló Dolgozója” címmel ismerték el munkásságát. Az idén a pedagógus nap alkalmából pedig a Kiváló Pedagógus kitüntetést vehette át. örül az elismerésnek, de azt érzi, hogy még ennél is jobb munkát kell végezni. Addig sohasem lehet elégedett, amíg csak egy olyan diák is akad, akivel nem tudja megszerettetni a matematikát, s önmagát. Mert az oktatás-nevelés sikere szerinte a tanár és a tanítvány kapcsolatán múlik. A jó kapcsolat pedig tudja, úgy alakulhat ki, ha kölcsönösen bíznak egymásban. Lakatosinasból szakoktató. E két szóval foglalható össze Kasza István, a jászberényi 606-os számú Ipari Szakmunkás- képző Intézet szakoktatójának eddigi élete. — A megvalósulás persze korántsem volt ilyen egyszerű, s rengeteg munka, tanulás van mögötte. Amikor a frissen szabadult géplakatos szakmunkás belépett a gyárba dolgozni, úgy érezte, mindent élőiről kell kezdenie. A mestere, aki olcsó munkaerőnek tekintette, jóformán semmire sem tanította meg Az azóta eltelt időszakban egyetlen olyan év sem volt, amikor a munka mellett ne járt volna valamilyen tanfolyamra, továbbképzésre vagy iskolába. Még a legfontosabbak felsorolása is hosszú; elvégezte/a gépipari technikumot, pedagógiai szaktanfolyamra járt. előbb Jászberényben, majd a Műszaki Egyetem dunaújvárosi tagozatán oklevelet szerzett, elsajátított még egy szakmát, a hegesztést, jelenleg pedig a Marxista—Leninista Esti Egyetemen másodéves. 1955-től dolgozik a Hűtőgépgyárban, előbb mint lakatos, 1960-tól pedig a tanműhelyben szakoktatóként. Ha valaki tudja, hogy milyen óriási különbség van az egykori inas s a mostani szakmunkástanulók élete között, akkor Kasza István föltétlenül közéjük tartozik. Pedagógiáját meghatározza a tapasztalata, tudja, hogy a diákoktól azt várhatja el, amit ő ad nekik. Igyekszik hát minél többet átadni a tudásából, emberségből, szeretetből. Arra tanítja őket, hogy legyenek becsületesek, jó szakemberek, a legjobb tudásuk szerint végezzék munkájukat. S mindezt olyan meggyőző erővel teszi, vagy talán az egyéniségének varázsa okozza, hogv a hegesztő, a lakatos, a műszerész tanulók el sem tudják képzelni másként az életüket. A Hűtőgépgyárban nagyon sok munkás tőle tanulta meg a szakma fortélyait. Valamennyien megállják a helyüket, élenjárnak, s az is előfordult már, hogy a volt szakoktatójukkal együtt vehették át A gyár kiváló dolgozója kitüntetést. Kasza István a számos munkahelyi kitüntetés mellé tíz évvel ezelőtt megkapta az Oktatásügy Kiváló Dolgozója címet. A napokban pedig Budapesten átvette a Kiváló Pedagógus kitüntetést. Tál Gizella Fotó: NZS
