Szolnok Megyei Néplap, 1978. június (29. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-25 / 148. szám
1978. június 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 9 A vers születése BARANYI FERENC: A szerelem harmadik éve és dacos kalózhajónk engedelmes már a szélnek durva gyönyörtől halad s kifinomult kín felé megy vátlainkban még zokog éhes ujjakról az emlék érintésük fodrozott — kőnek is lemosva szennyét ám talonba tett öröm ül le már csak asztalunkhoz elfelejtett zongorák billentyűin ujja futkos test-csodája még remek ,— láthatár zárul be rajta s árnya szavaim alatt rejlő arcát már takarja * A szerelem harmadik éve: a szerelem sorsdöntő éve. S hogy miért éppen a harmadik? Talán mert ennek a számnak különleges misztikája támadt az évezredek során. Péter apostol akkor hasonlott meg önmagával, amikor harmadszor is megtagadta azt, akire addig esküdött. Turandot hercegnő három enigma megfejtésére szólította fel Kalaf tatár fejedelmet, s a harmadik rejtvénynél tetőzött igazán az izgalom, hiszen feje vétetett volna az ifjúnak, ha nem tud válaszolni. A mesebéli hősöknek mindig három kívánságuk van, s mindig a harmadik a sorsdöntő. A próbatétel, a változást előidéző krízis mindig a folyamatok harmadik fázisában jelentkezik. Juhász Ferenc híres versének egyik — mintegy refrénként visszatérő — sora szinte már szállóigévé vált: „a harmadik napon a legnehezebb, a harmadikon.” Itt a harmadik nap jelképes, korántsem a harmadszori huszonnégy órát jelenti, mint ahogy a szerelem harmadik éve sem konkrét — háromszázhatvanöt napos — esztendőt jelent. A szerelem harmadik éve elérkezhet a hatodik héten is akár, de a nyolcadik esztendőben is. A „versképződés” folyamata nycanonkövethetetlen. Nehéz tettenérni a pillanatot, amikor a benyomás, az impresszió vagy az élmény költői képekké kezd átalakulni a poéta agyában. Mindenesetre valami konkrét impulzus kell, csakis akkor van esélyük verssé szerveződni a benyomásoknak, az impresszióknak vagy az élményeknek, ha személyes indulatot váltanak ki a költőből. ... Ott kezdődött a dolog, hogy a lány, akit már régóta szerettem, egyszercsak felkelt az ágyból, és a zongorához ült azon ritka délutánok egyikén, amikor titokban együtt lehettünk. Chopint játszott, valamiféle anakronisztikus érzelmes- séggel és mégis lélek-zson- gítóan. És szép volt, jó volt az a délután a halk szomorúságtól, ami a dallamokból áradt. Másképpen volt szép és jó, mint évekre visszamenően az előzőek. Addig nem is tudtam, hogy a lány tud zongorázni, ezt a talon- ba-tett, témaszegény és testileg jóllakott időkre tárolt örömszerző képességét azon a délutánon vette csak elő. Akkor, amikor az egymáshabzsolás kívánsága már nem volt annyira mohó és telhetetlen, hogy kitölthet- te volna azt a két-három órát, ami adatott nekünk az idegen lakásban. Zongorázott, hogy nehogy elkezdjük unni egymást. S akkor, a Chopint játszó lány látványától nyilallt belém ez a két verssor: “ „ .. .talonba tett öröm ül le már csak asztalunkhoz / elfelejtett zongorák billentyűin ujja futkos”. Igen, akkor köszöntött ránk a szerelem harmadik éve, amikor bennem is tudatosodott, hogy „dacos kalózhajónk engedelmes már a szélnek.” Más szóval: szerelmünk, amely kalóz —tehát törvényen kívüli — hajóként csakis a saját kénye- kedve szerint volt hajlandó suhanni a határtalanság tengerén, boldogan dacolva az elemekkel is, most a szelíd megcsöndesedés szakaszába lépett. Immáron nem öntörvényei, hanem a természet — a dolgok természetének — törvényei szerint alakul tovább, szándékunktól szinte függetlenül,. („Engedelmes már a szélnek”, azaz a szerelmek történetében mindenütt érvényesülő drama- maturgiának, amely sematikusan felvázolva így fest: ismerkedés —1 boldogság — megszokás — elhidegülés vagy beletörődés a sírig. A megszokás — mert végül is miért ne mernénk nevén nevezni a megcsöndesed,ést —• a harmadik fázis. A szerelem harmadik éve. Az első és a második esztendő „durva gyönyörében” a folytonos izzástól észre sem lehet venni az alattomos, aprócska pörkölődéseket, a féltékenység pengeként villanó pillantásainak ezernyi döfése érzékelhetetlenné je- lentéktéleníti a kicsinyes gyanakvások parányi tűszúrásait. Ám a „kifinomult kín” felé hajt a dolgok természetének a szele minden kapcsolatot, ahol a tűszúrás döfésként fáj már, és elemésztő ízzású a pörkölődés is. Pedig a szerelem harmadik évében még ott zokog a vállakban az emlék az éhes ujjakról, amelyeknek érintése nyomán nemrég még szétfodrozott a szeretett lény teljes „felületén” a szerelem megtisztító varázslata, oly gyengéd gyűrűzéssel és mégis oly erővel, hogy még a belénk kövesedett szennyet is képes volt kioldani. Igen, ha a másik testének felfedezésére indulnak az éhesujjú kezek, megváltó delejt visznek át, „kőnek is lemosva szennyét”. Mert a másik teste még a szerelem harmadik évében is remek, sőt „láthatár zárul be rajta”, azaz még mindig ő a világban a kezdet, és a vég, a mindenség határa, karcsú fény-jelenés az ég peremén, csak éppen az arc, amelynek könnyű költői szavak színes tülljei és habfelhős fátylai kendőzték el két éven át a valóságos vonásait, nos, csak az arc búvik a végérvényes megismerhetetlenség árnyékába immár, mert azt az árnyékot saját maga veti a saját arcára, mert rej- telmességét a kijózanult költő letépett szavainak tülljei és fátylai nem szavatolják többé — önmagának kell tehát biztosítania azt a saját árnyékával. És rejtel- messég nélkül nem létezhet nő a világban, de szegényebb is lenne a világ a nők rejtelmessége nélkül. A gond,ólatoknak ilyenfajta örvény lése vetette ki ezt a verset lelkemnek iszapos medréből. Ám mindenképpen kellett egy apró kavics, amelynek csobbanása nyomán a gyűrűzés örvény- nyé terebélyesedik. S ez a kavics az a pillanat volt, amikor a lány kikelt hirtelen az ágyból és ruhátlanul zongorázni kezdett a félhomályos szobában. És én már jobban figyeltem a zenére és a gondolataimra, mint az ő ruhátlanságára. Akkor, Chopin g-moll balladájával kezdődött el szerelmünk harmadik éve, amit a „talonba tett”, addig titkolva tartalékolt örömök még sokáig nagyon széppé varázsoltak . .. Baranyi Ferenc chubert professzor úr egy délnémet városkában lakott, közel a svájci határhoz. A városnak egyik fele dombokon épült, másik fele, régi házakkal, zegzugos utcákkal, s világhíres katedrájával a dombok alján elterülő síkságon. A város fiatalsága tavasszal a domboldalra járt fel csókolózni, ősszel a síkságra házasodni. De megesett, hogy az ember télen a magas parkokban járván, a zúzmarás fák alatt, a fagyban, egy-egy mozdulatlan szerelmespárt pillantott meg, amely némaságában úgy hatott, mintha a nyárnak egy ottfelejtett szo- borcsoportozata volna. Schubert professzor úr ebben a szerelemre termett városrészben lakott Elly nevű feleségével és Musi kutyájával. Villájukat egy nagy kert kerítette, amelyben Musi, a fekete foltos, .drótszőrű foxi télen-nyáron s éjjel- nappal oly szabadon s vidáman élt, hogy még gazdái is megirigyelték olykor egy- egy rosszkedvű pillanatukban. Az irigység egyik ilyen hevesebb kirobbanásának tulajdonítható, hogy elhatározták, megismertetik Musit a szerelem édességeivel. Ne legyen neki oly könnyű az élete, gondolhatták, nyilván egy sanda oldalpillantással a • háborúkra, gazdasági válságokra, a felekezeti, faji és szociális kérdésekre, amelyek saját emberi életüket szünet nélkül körülhullámozták. JVlusi oly fehér volt. mint az ártatlanság, négy lába egyenes és merev, mint négy pálcika, pofája pama- csos és röhögő, egy nagy fekete folttal bal szeme körül, teste rugalmas, mintha acélrugókból építették volna, a szeme pedig oly huncutul, oly édesen és derűsen ragyogó, eleven, ficánkoló és szemtelen, hogy százat lehetett tenni egy ellen, még a legmogorvább agglegényeket is megbabonázza, ha sor kerül rá. Musi tudniillik hölgynemű volt. Pedig- réjére s fiatalságára való tekintettel gazdái eddig nem adtak neki alkalmat, hogy bárkit is megbabonázzon. Ennek a gondtalan életnek azonban most, úgy látszik, vége kellett hogy szakadjon, mert Schubert professzor úr, a kutyabarátok egyesületének helyi csoportja révén megismerkedett Bi- erbaum professzor úrral, aki a város egyetemén élettant adott elő egyrészt, másrészt tulajdonosa volt egy Romi nevű, fajtiszta és himnemű drótszőrű foxinak. Május volt, a természet teljes rü- gyezésben, még a város legszűkebb, s legvénebb utcáiba is behatolt a hegyoldalról a kertek illata, a parkok tele voltak andalgó párokkal. Schubert professzor úr Musi nevében bejelentette Bierbaum professzor úrnak, hogy védence hajlandó ideiglenesen frigyre lépni a fajtiszta Römivel. Bierbaum professzor a bejelentést tudomásul vette, majd a két úr hazament, ki-ki saját feleségéhez, hogy megbeszéljék, mint gondos szülőkhöz illik, az ügy közelebbi részleteit. Musit s Romit egyikük sem kérdezte meg. Egy ' verőfényes tavaszi napon Schubert tanár úr elzarándokolt Bierbaum professzor úrhoz, aki a város másik végén, jó másfél órai távolságra lakott, s délben, ebédidő előtt, Römivel a tekintete derűs volt, s már nem oly ördögi és ficánkoló, de hálásabb és engedékenyebb. Romi * pofája pedig állandóan röhögött s oly vidámakat vakkantott, mintha láthatatlanul fehér kockacukorral kínálná szünet nélkül a foxterrierek védőszelleme. Egy hét múlva Schubert professzor feltette kalapját, szíjra kötötte Romit, s elvitte hazulról. Romi nem értette, hogy mi történik vele s csak akkor eszmélt föl, s kezdett hevesebb ellenálDÉRY TIBOR: Romi — karján, beállított saját lakásába. A két pamacsos pofájú vidám teremtés, meglátva egymást, szédítő ugatásba tört ki s két önműködően mozgó golyószerű fehér tüneménnyé alakulva át, villámsebesen gurultak egymás mögött a lakás egyik végéből a másikba, majd hirtelen kitörtek a kertbe, s hosszabb időre eltűntek szem elől. Mire estére éhesen és kócosán beállítottak, a Schubert családban az a vélemény ala- l kult ki, hogy itt két szív egymásra talált. Egy teljes hétig a ház csak úgy visszhangzott a vidámságtól. A ház gazdái csak a legnagyobb óvatossággal közlekedhettek a szobákban, mert soha nem lehetett tudni, hogy melyik pillanatban vágtat vad. iramban lábuk közé a fiatal házaspárnak egyik vagy másik tagja, esetleg mind a kettő. Musi és Romi enyelgő játékai oly viharosak voltak, hogy nem törődtek sem a bútorok, sem élő környezetük testi épségével; a Mári cselédlányt egyszer feldön- tötték, több díványpárnát megettek, a háziasszony fél papucsát pedig úgy elrejtették, hogy csak fél évvel később, ősszel találtak rá áfonyaszedés közben a kert egyik bokra alatt. Schubert profeszsor úr és felesége, Elly, sőt még a derék s egy ízben feldöntött Mári is elnéző mosollyal figyelte a gondjukra bízott teremtmények kíméletlen, de szívderítő hadmozd.ulatait. Schubert professzor ugyan egy ízben az emberi méltóságra hivatkozott, amikor Römiék hancúrozás közben laboratóriumába törtek, s feldöntöttek egy asztalt két tucat üres lombikkal, súlyosabb erkölcsi következtetéseket azonban nem vont le az esetből. Ha az ember figyelmesen megnézte Musi arcát, megállapíthatta, hogy lágyabb s ábrándosabb kifejezést öltött, mint azelőtt, Rómeó lásba, amikor észrevette, hogy Schubert professzor úr villamosra száll vele. Olyan mondhatatlanul szomorú, szinte megtört pillantást vetett a kertre s a kertkapu mögött ugató Musira, hogy a tanár úr jóságos szíve be- lesajdult. Félóráig utaztak villamoson Bierbaum professzor úr lakásáig, ahol is a teljesen letört Romi rögtön a dívány alá bújt, s úrnőjét is, aki valamivel később jött be a szobába, csak egy rekedt vakkantással s néhány fáradt farkcsóválással üdvözölte. Másnap hajnali hat órakor Schubert professzor úr vészes ugatásra ébredt. Az ugatás oly elfajzott, szomorúan vinnyogó és szívsza- kasztó volt, hogy a tanár felkelt az ágyból, s az ablakhoz" ment. A kertkapu mögött megpillantotta Romit, aki két hátsó lábán állva, elülső lábaival a kapu dróthálózatát tépegette, s közben megállás nélkül sírt és vinnyogott. —. Te Elly — mondta a tanár feleségének —, itt a Romi! — Hogy-hogy? — kérdezte az asszony álmosan. — Hát nem vitted tegnap haza? — Dehogynem — mondta a tanár. — De úgy látszik, elszökött hazulról az éjjel. Hogy talált ide? — kérdezte az asszony felélénkülve. — Bierbaumék legalább másfél órányira laknak gyalog, s Romi csak kétszer tette meg az utat, egyszer, amikor hoztad, s amikor visszavitted. — Egy Rómeó ez az állat — mondta a tanár. — Nyilván egész éjszaka szaladgált és szimatolt, amíg idetalált. Ügy látszik, esett az eső az éjjel, mert egy víz és sár az egész állat. A tanár hálóingben lement a kertbe, s beengedte Romit, aki vad örömében majd feldöntötte. Musi, aki a földszinten, a konyhában lakott, oly vad ugatásba fogott a bezárt ajtó mögött, hogy Mári ijedtében majd kiesett az ágyból. Egy újabb paradicsomi nap következett a két paradicsomi ártatlanságé állat számára. Estére Schubert professzor felpakolta Romit s villamoson hazavitte Bierbaum-fé- le otthonába, ezúttal arra kérve meg kollégáját, hogy zárják vagy láncolják le éjjelre a kutyát. De úgyJÁt- szik, a zár rossz volt, vagy a lánc gyönge, mert harmadnap reggel pontosan hat órakor az ablak alatt újra felharsant a szívhez szófó üdvözlés. Schubert profesz- szor úr ezúttal megvakarta fejét. — Mit tegyünk? — kérdezte feleségétől. Ez vállat vont. — Engedd be — mondta —, mert ez úgysem hagy fel az üvöltéssel! Negyednap reggel hatkor Romi újra megjelent a kertkapu előtt. Ötödnap elmaradt, a hatodik napon pedig délben állított be. A tanár úr új módszerrel próbálkozott, nem engedte be a kertbe. De a két kutya. Musi a • kapun belül, Romi a kapun kívül oly pokoli lármát csapott, hogy egyórai türelmes várakozás után Schuberték kénytelenek voltak engedni. Este, amikor a tanár visszavitte Romit gazdájához, a két úr között hosszabb tanácskozás indult meg a körül, hogyan lehetne a szerelem kényelmetlenül viharos áradatának gátat állítani. A tanácskozás eredményeképp Romi két napig nem mutatkozott, az utána következő héten azonban még háromszor megjelent, mindegyik alkalommal pontosan hajnali hat órakor. , Schubert tanár úr egy délelőtt az egyetemről hazajövet, villamosra szállván, a kocsi peronján megpillantotta Romit, aki a sarokba húzódva, csendesen ült két hátsó lábán, s úgy tett, mintha nem venné észre a tanárt. Ez körülnézett, gazdája után, de sem Bierbaum kollégáját, sem ennek feleségét nem látta a villamoson. — Kivel utazik ez a kutya? — kérdezte végül is a kalauztól. kalauz elnevette magát. — Egyedül — mondta — egyes- egyedül! Már második hete utazgat így magában, rendszerint reggel, az első járatot szokta megvárni a Reinhold utcai állomásnál, ott felugrik, behúzódik egy sarokba, s a Schöneck utcánál kiszáll. Hát persze — tette hozzá —, egy kutyának is hosszú az út a Reinhold utcától a Schöneck utcáig! A Schöneck utcánál a tanár s a kutya leszálltak a villamosról s együtt bementek a házba. Romi volt a legravaszabb foxi, akivel Schubert professzor úr életében találkozott. összeállította: Rékasy Ildikó
