Szolnok Megyei Néplap, 1978. június (29. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-25 / 148. szám

1978. június 25-, vasárnap SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Lavórt a vendégnek A cserkeszőlői kemping faházait az egész idényre lekötötték már a tél végén. Hegedűs Imréné, az Idegen- forgalmi Hivatal megbízott­ja mégis elégedetlen. — A sátorosokat hiányo­lom. Máskor a faházak övezte akácos tele volt sátrakkal. Ez az idénykezdés viszont a hűvös idő miatt nem sok jót hozott. Persze nem mindenki ér­kezik sátorral. Sokan számí­tanak a fizetővendég-szolgá­latra. Cserkeszőlőn hetven szoba százhetven ággyal szol­gál ilyen célokat. — Nagyon kevés köztük az első osztályú — mondja Hegedűsné. — A legtöbb árengedményes, ami a II. osztályú követelményeknek sem felel meg. Hiába, a faluban kevés még a fürdőszoba. S egyál­talán kevés a kiadó szoba. — Sok megrendelőlevelet vissza kellett utasítani. Ta­valy még így is százhúsz embert tovább kellett kül- denem. A hét végén érke­ző, szállást nem kapó ven­dégek tucatjait nem is szá­moltam. — A külföldieket is to­vábbküldi? — Igen, ha kocsival jön­nek. De nem mindenki az­zal utazik. A Jugoszláviából érkezők okozzák a legtöbb gondot. Sokan jönnek onnan az esti busszal. Olyankor se szállás, se továbbutazási le­hetőség. Mit csináljak? Kö- nyörgök a helyieknek, hogy fogadják be őket. — S befogadják? — Többnyire. Sokan tar­tanak „fekete vendéget”. Szemet hunyunk, mert az üdülőket nem tudjuk elhe­lyezni. Ezért kellene egy szálloda a közkedvelt fürdő mellé. — S aki letáborozik, meg­kap-e mindent? — Néha szombat délután nincs kenyér a fürdő mellet­ti boltban. Bizonyára nincs elég gyakorlatuk az eladók­nak. Egyikük bérelszámoló volt, a másik sofőr. A fürdő mellett van egy büfé. Tavaly még negyed- osztályú volt, az idén előre­lépett. Most már harmad- osztályú áron szolgálhatja ki magát a vendég. Felszol­gáló ugyanis nincs. A ven­dégnek kell visszavinni a poharat. — De nem kell elmosnia — évődik Czakó József, aki a távolabbi, a Beton úton levő italbolt vezetője. — Volt olyan idő, amikor a vendég mosta el a poharat, ha in­ni akart. Csak úgy kapkod­ták egymás kezéből, ráért kevés volt a sör. Czakó József munkahelyé­re, a szövetkezet italboltjá­ba a távolság miatt nem járnak az üdülők. A főköz­lekedési út viszont mindig jelent vendéget. A huszon­egy éve ott dolgazó Czakó mégis elégedetlen. — A szeszkorlátozás na­gyon megcsappantotta a for­galmat. Reggel kilencig nem adhatok szeszes italt. Ko­rábban a reggeli forgalom jelentette az 1,6 milliós évi terv egyharmadát. — Ételválaszték? — Vagdalt vagy kocso­nya. Valamelyik mindig van. Az italbolt elhanyagolt, raktára istállónak se felel­ne meg. — A szemben levő üzlete­ket átalakították, rendbe tették. Könyörögtem, hogy legalább a homlokzatot csi­nálják meg. Három vödör anyag kellene hozzá. Ott a kőpor szemben, letapossák a sárba — méltatlankodik a kocsmáros. Az italbolt délben bezár néhány órára. Éppen ebéd­időben. Nem az étel miatt sajnálják a környékbeliek. —- Ha elfelejtünk szóda­vizet venni, egész délután szomjazhatunk — panaszko­dik Saczó Elekné, az ipar­cikküzlet vezetője. — Kút jó félkilométerre van ide. Pedig forgalmas hely. Itt van a község új élelmiszer- üzlete. Most már mélyhűtött áruk is kaphatók, meg sok olyan cikk is, amit koráb­ban hiába kerestek a helyi­ek. Elégedettek is. Egy tu­catnyi vásárló dicsérő sza­vai után faggatom Szántó Lászlónét: — Mi hiányzik a boltból? — Semmi. Alaposan meg­javult az ellátás, mióta nyug­díjba mentem. — Hol dolgozott? — Itt a szövetkezetnél. — Akkor hazabeszél... — Mi értelme volna? A nyugdíj mellett a fólia ad­ja már a kenyeret. Az üzletvezető viszont elé­gedetlen. — Az áruellátásnál nem azt kellene figyelembe ven­ni, hogy ez csak kis falu, hanem azt is, hogy télen is vannak üdülők. Kevés a ba­nán, a téliszalámi. Húsz lá­da magyar sör egy hétre semmi... Az utcán Nagy István ti- szainokai juhász pitjykés mellényét bámulják az üdü­lők. Dicsekvően mondja: — Szentesen egy ökör árát adták volna tíz pity- kéért. A kételkedő pillantásokat látva megvonja a vállát: — Persze azt nem mond­ták, hogy milyen ökörért. Mert ugyebár vannak kis ökrök is, meg egészen na­gyok is. Ez csak a szemlé­lődéskor derül ki. Simon Béla Az utolsó lovas gátőr Sudár magas ezüstfenyők az ajtónállók. A virágokkal szegett járdán egy eltévedt porszem se. Rózsák illatoz­nak, margaréták szerény­kednek a hatalmas kertben. — Itt lehet nagy kert, bent a faluban kétszáz négy­szögölet nem haladhatná meg, itt meg hatszáz négy­szögölön áll az épület. Pon­tosan így szól a címünk: Kurucz Pál, Kunszentmár- ton, Tanya 416. Kövesút mellett áll a ta­nya 416-os. Kicsit odébb Kurczék régebbi lakhelye. A Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság 11/4-es gátőrhá­za. Ott volt a gazda, jó tíz éven át gátőr. Élete párja onnét pillogott ki a konyha- ablakon, ha a szakaszmér­nök, vagy más feljebbvaló jött, s embere szalutálva je­lentett. — Olyan, mint a hadse­reg. A háborút itt a víz je­lenti. Kurucz Pál most is „vizes ember”, mégha a gátőrház­ból rég elköltötzött is. Vagy tíz évig építette a tanyát, a tágas két szobás házat, meg a hozzávalót. Ha már ta­nya, legyen igazi! A kis barna ember elnéz messzire, úgy mondja: — Hát ez igazi tanya volt. Istállóval, aprójószággal, te­henekkel. Kurucz Pálné könyökig matat egy öreg fiókban. Vé­gül hozza boldogan a fény­képet. Karcsú hátaslovon, pejparipán ül a gazda. — Én voltam az utolsó lo­vas gátőr, lovas erdész úgy mondja ezt, hogy vele kell érezni. Igazi hátasló volt, kocsit el nem húzott a vi­lágért se. Ha rákényszerítet- tük, elvitte a szekeret a szomszédig, de onnét már se előre, se hátra. Kellett az a ló Kurucz Pálnak. Még a vízügy is el­ismerte a hasznát. Szénát kapót az igazgatóságtól. —• Mostan enyém a Tisza bal partja Törökszentmik- lóstól Csongrádig, a Körös jobb partja a Berettyó tor­kolatáig, aztán a Berettyó torkolattól Túrkevéig. Meny­nyi az? Csak a Tisza-part 95 kilométer. Tölgyfaasztal, székek az udvaron. Az asztalt fiatal fa dereka közé okoskodta a gazda. Érti a fát, érzi. — Nem kell megijedni, mert én csak a hullámtéri véderdő területnek vagyok a felelőse ezen a távon! Hogy más is értse, az árvé­delmi töltés és a meder köz­it területen kitelepítjük a kiöregedett erdőket, rendez­zük új alá a terepet és újat ápolunk, gondozunk. Tölgy- és nyárfaerdők ezek. A ne­mes nyár a víz felől szélfo­gó sávként szolgál. A fűz­erdő a gát felől hullámtörő. Még nemrég is csonkoltuk a fűzfát, hogy minél több le­gyen a főzse a védekezés­hez. Már nem kell. Fóliá­val védekezünk. Kurucz Pál ötven évesen szerezte meg az erdésztech­nikusi oklevelet Szegeden. Már egy éve sincs a nyug­díjig. Május elsején arany­gyűrűt kapott a negyedszá­zados vízügyi szolgálatáért. Most szabadságon van, a gyűrű balkezén fénylik. — A munkakönyvemet én akkor láttam, amikor kivál­tottam. Azóta nem. Pedig ugye, egy gátőrnek mindig kicsi volt a pénze, de ha szorgalma volt, a családja is igyekezett, termett neki a kert, hízott a disznó, tejelt a marha az udvarán. Igaz, ennek rég vége. A szép há­taslovam is eladtuk ta­valy. A lóról a betegség, a műtét szállította le. Azóta buszon, vonaton megy a dolga után. — Kezes jószág volt, jött utánam kantár nélkül, ami­kor dolgoztam — sóhajt, s restellkedik, mert a ló fény­képét nézem, a nevét kér­dezem. — Nem becéztem én. a lá­nyaim hívták csak Lepké­nek. Ök is sokat ültek a há­tán, bár megérezte, hogy nem a gazdája van a nyer­gében. De hát már a lányok is kinőttek a tanyából rég. A legutolsó lovas gátőr­erdész egyik lánya gimná­ziumi tanár Füzesabonyban, a másik külkereskedő az Ikarusban. Jövő hónapban az esküvője következik. — Járja az országokat — mondja Kurucz Pál az ezüst­fenyő alatt, a tanya 416-os udvarán. — ö tudja, neki biztosan jó. Nekem már csak ez a világ. Ügy mondtuk valamikor: lovon, gyalog, vasúton, buszon megyen a gátőr” — nekem az volt a szép élet, a szabadság. A természetnél nincs szebb, el­hiszi? S. J. A pedagógus kötelessége: a tanítás, a nevelés . ott, ahol iskolaépítés előtt állnak, de előtte min­den évben épült valami, ahol az átlagosnál több a gond. kihat az emberek idegálla­potára, hangulatára. A ren­geteg egyéb irányú feladat feszítetté teszi a tempót, fe­szültté a légkört. . . Felada­tunk. hogy az új létesítmé­nyek építéséhez segítséget nyújtsunk, részt vegyünk a társadalmi munka szervezé­sében . . Mindezek a közelmúltban hangzottak el a jászkiséri pedagógus pártalapszervezet beszámoló taggyűlésén. Már akkor felvetődött bennem a kérdés: ha egyszer egy isko­lában az átlagosnál nagyob­bak a feladatok, miért kell még többlet kötelezettséget vállalniuk a pedagógusok­nak, olyan kötelezettséget, amely elsősorban nem is az ő dolguk? Miért ez az el­lentmondás? Azon a tag­gyűlésen sokszor elhangzott ez a négy szó: feladat, tár­sadalmi kötelezettség, meg­becsülés. Igaz, ez utóbbi ki­csit fanyar, kesernyés hang­súllyal. A napokban ismét Jászkiséren jártam, választ kérni az azóta is foglalkoz­tató kérdésre. Akikkel be­szélgettem: Nagypál József, a pártalapszervezet titkára, Papp János, az iskola igaz­gatóhelyettese. Üjszászi Sán­dor tanár, Molnár László, a községi pártbizottság titkára. Bánlaki Zoltán tanácselnök és Varga János nyugdíjas ta­nácstag. Az első sző: feladat Mit jelent itt a szó: min­dennapi feladat? Nemcsak heti 21 órai tanítást — a kötelező óraszámot — okos, magyarázó szót egy-egy, a helyi általános iskolában dol­gozó pedagógusoknak. Nekik reggeltől estig, két műszak­ban kell tanítaniuk, erre kényszeríti őket a kevés tan­terem. És jelent esti órák­ban rájuk figyelő, fáradt fel­nőtteket is, akiknek csak most lett idejük — meg aka­ratuk? — megharcolni a ma­gukét a tudományért. Szür­kék a számok, de sokat­mondók: Óvónőkkel együtt ötven­nyolc pedagógus foglalkozik nyolcszázhatvan gyerekkel a nagyközségben, közülük negyvennégy nő. Jelenleg kilenc nevelő van gyermek- gondozási szabadságon. Ta­valy nyáron hét tanár tá­vozott el a testületből: el­költöztek, nyugállományba vonultak. A helyükbe érke­zők közül hárman képesítés nélküliek, rajtuk kívül is még négy képesítés nélküli van a tantestületben. Ter­mészetesen valamennyien ta­nulnak — a helyettesítésüket a „régieknek”, a képesítet­teknek kell vállalniuk. Már­mint azoknak, akiknek nincs kisgyerekük. Mert bizony kisgyerekes anya is van jó néhány a testületben, és ha beteg a kicsi... Soroljam tovább? Egyetlen adat min­dennél többet mond: az 1977 78-as tanévben havonta 1500 óra helyettesítés volt a jászkiséri általános iskolában, a hozzá tartozó napköziben és diákotthonban. — Tizennyolc évig taní­tottam két műszakban, eb­ből' tizenhat évet dolgozók általános iskolájában is. Van, aki azt mondja, azért, mert pénz akartam keresni. Nem igaz. A szükség is rá- kényszerített erre engem is, a többieket is — mondja Üj­szászi Sándor. Mert a gyerekhez be kell menni az órára. A gyerek nem' maradhat egyedül. A gyereket tanítani. nevelni kell! És éveken át napi több órai tanítást csak hivatás- szeretetből lehet csinálni. De vajon szabad-e csinálni? Papp János véleménye sze­rint: „Nem! Egyformán kel­lene leterhelni az embere­ket, mert az az igaz, hogy mindenekelőtt a párttagok­tól várjuk a többletvállalást. Most ,két képesített nevelő jött az iskolához helyettesí­teni. Nagyon sokat segíte­nek rajtunk, és már a képe­sítés nélküliek sem lesznek tettesen kezdők.” Tudni kell: az új tanév újabb nagy feladat elé ál­lítja az egész testületet és így ismét csak nem számít­hatnak könnyű esztendőre. Az első osztályosok számá­ra új tanterv - kerül ősztől bevezetésre — új tárgyakat, újiszerűen úgy is fogalmaz­hatok, hogy összetetten ta­nulnak majd a gyerekek: matematika, technika, anya­nyelvi oktatás, környezetis­meret, ének, zene, rajz —és ez a pedagógusoktól is foko­zott felkészülési időt, tu­dást. pedagógiai kulturáltsá­got igényel. Üj tanterv sze­rint oktatják majd az 5. osztályosoknak a számtant, a hatodikosoknak a fizikát, és bevezetésre kerül a 11 napos oktatás is, a kéthetenkénti szabad szombat az iskolák­ban is. Az órarendek össze­állításánál biztosan lesznek gondjaik. A második szó: kötelezettség Az utóbbi években mindig épült valami az iskolához: központi óvoda, úttörőház, bővítették a napközit, kerí­téseket csináltak, sok-sok tár­sadalmi munkával. És most teljesülőben egy régi vágy: modern tizenkét tantermes iskolát kap Jászkisér. — Három éve elsők va­gyunk a községfejlesztési ver­senyben — mondja Bánlaki Zoltán. —■ Tavaly egy la­kosra 1985 forint értékű ön­kéntes munka jutott, ez 13,5 millió forintot jelent össze­sen. Igen, a pedagógusok is dolgoztak, bár mi elsősorban azt várjuk tőlük, hogy pro­pagandistái legyenek a tár­sadalmi munkának. Molnár László szerint: — Példát mutatnak a többiek­nek, ha ők is részt vesznek a munkában. Ha mindenkit agitálunk: jöjjenek óvodát építeni, jó, ha ők is ott vannak. Mert a szülők kö­zül nem egy mondta: jó, megyünk, de vajon ott lesz­nek a pedagógusok is? Hisz ők dolgoznak majd abban az épületben, amit csinálunk. — Az én körzetemben is elismerte a lakosság, hogy szép munkát végeztek a ke­rítésépítésnél a tanár bá­csik — említi Varga Já­nos. — Meg nem mondaná senki, hogy nem mesterem­berek készítették. Szóval példát mutattak, és ezt el is várják tőlük. Nem értem, vitatkozom is a nézettel: egy óvoda, egy iskola elsősorban a község­nek épül. A gyerekeknek, hogy megfelelő kulturált kör­nyezetben tanulhassanak. Á pedagógusnak pedig első dol­ga — és mindenekfeletti dol­ga — a tanítás, a nevelés. Nem azzal mutat-e igazán példát, ha úgy készül fel a tanórákra, úgy használja ki azokat, hogy egyetlen gye­reknek sem kell azt a ku­darcot éreznie: nem bír megbirkózni a tananyaggal. Papp János azt mondja: — Való igaz, hogy nekünk elsősorban az iskolánkban kellene a többletfeladatokat is elvégezni. Mire gondolok? Mondjuk X osztály nevelési terve ezt és ezt a munkát igényli. Mi pedig tegyük hoz­zá : még ennyi és ennyi pluszt végre tudunk hajtani a gyerekek érdekében. Bár most sem kell szégyenkez­nünk, a mi iskolánkban sem rosszabb a tanulmányi át­lag, mint bárhol. Azt még hozzá kell tenni: van másféle társadalmi munkájuk is bőven, amelyek szintén elsősorban a kom­munista pedagógusokra vár­nak. Különböző társadalmi tisztségeket töltenek be, pro­pagandisták és így tovább. Egy sor kötelezettség, ami­nek a szabad idejükben kell eleget tenniük. A harmadik sző: megbecsülés Mindebből következtetni lehet a légkörre. Ott, ahol iskolaépítés előtt állnak, de ezt megelőzően is minden évben épült valami, ahol az átlagosnál több a gond, az hatással van az emberek idegállapotára, hangulatára. A rengeteg egyéb irányú fel­adat feszítetté teszi a mun­katempót, feszültté a lég­kört. Pedig jó lenne ezt a feszültséget megszüntetni. Az azonban tény, ha az iskola, a gyerekek érdeke úgy kí­vánja, mindenki alárendeli érdekeit a közösség akaratá­nak. Még akkor is, ha né- hányan nem tapsolnak az örömtől, ha újabb feladat vár megoldásra” — hallot­tam a pártalapszervezet tag­gyűlésén. Felvetődik a kérdés: meg- kapják-e a nevelők mind­ezért a kellő megbecsülést? A község lakói tisztelik őket, a község vezetői elis­merik munkájukat! Ez tény! — A többletmunka anya­gi elismerésére nem nagyon van lehetőségünk. A szülé­sek, a betegségek miatti bér­megtakarítást más tantestü­letben kifizethetik jutalom­ként. Nálunk ezt az össze­get. mert a sok helyettesítés miatt 113 ezer forint bér­hiány keletkezett, ennek fe­dezésére kellett adni — ma­gyarázza Papp János. Üjszászi Sándor mondja: — A taggyűlésen is elmond­tam: tudjuk, hogy a párt­tagság nem jár előnyök­kel ... Molnár László közbeveti: — De hátránnyal sem jár­hat ... Ismét Üjszászi Sándor szól: — Nem jár előnyökkel, nem is vádolhatnak minket az­zal, hogy előnyöket várunk. Azt azért mégis megkérde­zem : miért van az, hogy mindig a kommunista peda­gógusoktól várjuk a példa- mutatást, legyen az bármi­lyen munka, de amikor a kitüntetéseket adják, nem vagyunk ott a sorban. — Igen, erre valóban nem figyeltünk eléggé, de az az igazság, hogy örültünk, ha felterjeszthettünk valakit — mondja Nagypál József. —■ Azért senki nem kap­hat kitüntetést, mert párt­tag. Első a szakmai munka, és csak azután jön, hogy milyen társadalmi tevékeny­séget fejt ki az illető —veti közbe Papp János. — Felvetődik akkor a kér­dés, netán a sok egyéb irá­nyú elfoglaltság a párttagok szakmai munkájának rová­sára megy? Lehet! Ezért is beszélnünk kell arról, med­dig lehet egy-egy embert pluszmunkákra kérni, vagy kötelezni — szól Nagypál József. Válaszul Könnyű lenne azt mon­dani : feszítő gondok — olya­nok, amilyenekről szóltam — csak a jászkiséri iskolá­ban vannak. És csak Jász­kiséren várnak el olyan mun­kát is a pedagógusoktól, ami helyett saját szakmájukban értékesebbet alkothatnának. De ez nem lenne igaz. És vajon más tantestület más nevelőiben nem vetődik fel a kérdés: az anyagiak mel­lett megkapják-e a kellő er­kölcsi elismerést. A Jász­kiséren tapasztaltak min­denképpen példaként szol­gálhatnak néhány tanulság levonására. A tanórák védelme, a gye­rekek és a nevelők védelme is. Kell annyi id,őt adni egy tanárnak, ■ hogy nyugodtan, alaposan készüljön fel egy- egy órára, foglalkozásra. Olyan körülmények között pedig — mint ahogyan Jász­kiséren dolgoznak a peda­gógusok — nem szabad tő­lük elvárni, de elfogadni sem, hogy társadalmi mun­kaként még kétkezi fizikai munkát is végezzenek, le­gyenek azok kommunisták, vagy pártonkívüliek. Az iskola pártalapszerve- zetének az eddigieknél na­gyobb figyelmet kell fordí­tania az iskolán belüli köz­életi feladatok elosztására, mint ahogyan a község ve­zetőinek is ügyelniük kell arra, hogy a település egész értelmisége egyforma mér­tékben vegyen részt a köz­ügyek gyakorlásában. Hisz ha a település jövőjéért mun­kálkodnak, valamennyien a saját érdekükért is tesznek. Varga Viktória

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom