Szolnok Megyei Néplap, 1978. június (29. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-25 / 148. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. június 25. Csak vigye már Hogy nem jó fejek? A piacon MINDENNEK VAN HATÁRA „Na mesélj!” Mi volt a határon?” És van aki mesél: A hová, mit dugtam című történetei a vámellenőrzésről, izgalmasabbak és színesebbek, mint az úti élményei. És van aki nem mesél. Nem is érti a kérdést. „Miért, mi lett volna?” Semmi. Ha csak nem arra vagy kíváncsi, hogy a sorompók előtt és között hány órát ácsorogtunk.” Röszke, 1978. június. Szombat. A nemzetiszínű sorompó előtt Zsigulik, • Wartburgok, Fiatok, Trabantok, Forr dók, Mercedesek, kamionok, mikrobuszok, menetrend szerinti és különjáratok. Az egyikben több ezer kilométerrel a háta mögött az NSZK-ban dolgozó görög vendégmunkás inti mérgesen türelemre nyűgösködő családját. A Mercedesben egy jugoszláv professzor rendezgeti nagy gonddal a megszámlálhatatlan kötetekből álló lexikon sorozatot, amelyért Magyarországra átugrott. Amott egy hajó nagyságú áramvonalas autóban arab fiatalemberek vitatkoznak hevesen gesztikulálva. Egy csomagoktól roskadozó Wartburgban férj feleség kutat lázasan a táskák mélyén. Lassan csordogál az autósor a határőr intésére gombnyomásra emelkedő sorompó mögé. A határőrök nyakukban a „kis ládával” autótól, autóig járnak: Jó napot kívánok, kérem az útlevelet! Angolul, szerbül, németül, magyarul egy forgalmasabb napon több mint húszezerszer hangzik el a röszkei határállomáson. — Köszönöm — kérem. Ha az útiokmányok rendben találtatnak, akkor ennyi az egész. Van akinél kicsit hosszabb. Mint például a Trabantos házaspárnál. „Hol van az országot jelző H betű a kocsiról?” Míg a férj hosszasan mentegetőzik „Elnézést tényleg hová is tettük pedig...” addig a fiatalasszony előkapja a táskájából a rúzsát és takaros H-t kanyarít a hátsó ablakra. Pár száz kilométer után egy elmaszatolódott színes zsírfolt jelzi majd a kocsi utasainak nemzetiségét. Erről ennyit. Öt név és melyik az igazi? A rúzsos Trabant már Szabadkán járhat, de az arabok autójánál — ahol előbb kezdődött az útlevélvizsgálat — a határőrök még a tarkójukat vakargatják. Ember legyen a talpán, aki a kézírással kitöltött útlevelükön el tud igazodni, öt-hat név és melyik az igazi? De legalább olvasható lenne. — Ez van. Az okmányfegyelmük nem éppen a legpe- dánsabb. Időbe telik mire kibogozzuk, mi is van abban az útlevélben. De söpröges- sünk a magunk portáján, váltott témát Szendi László főhadnagy, a határőrség parancsnokhelyettese. — Meggyőződésem, hogy mi vagyunk a legfeledékenyebb nemzet. Még egy hosszabb körutazásra induló magyar turistával is előfordul, hogy itt veszi észre otthon maradt, vagy lejárt az útlevele, hogy nincs kiutazási engedélye, mert azt hitte a valutaengedély ugyanaz. — Kissé mintha szűkre szabták volna ennek a határállomásnak a határait. — Kinőttük. Pedig alig öt esztendeje, hogy felavattuk. Nagyobb terület kell, több sáv a kocsiknak, ésszerűbb elrendezése a szolgáltatásoknak. — Itt van például egy remek kis büfé, ahová órákon át nem láttam utast belépni. Mondják, azért, mert a határon belül van. Akik a kilépő oldalon várnak, kizárt, hogy beugorjanak egy Colára. A sorompón kívül állók még nem, akik pedig túl vannak az útlevél- és vámellenőrzésen, azok már nem juthatnak be. — Igaza van. Hozzátartozna az utazók kényelméhez, s elviselhetőbbé tenné a várakozást a csúcsforgalomban. Nem a mi asztalunk, az utasellátóé. A csempészáruk raktárkészlete — A bűnügyi statisztika szerint az futazási kedvvel együtt nőtt a deviza- és a vámbűntettek szabálysértések száma is. Itt az ország egyik déli kapujának legális és illegális áruforgalmát szemmel tartó vámosoknak mik a tapasztalatai? — Ugyanez, — volt Lazányi Béla századosnak, a vámhivatal parancsnokhelyettesének tömör válasza. — Évről évre több a csempészáru, az eldugott valuta. Ha viszont a forgalomhoz viszonyítjuk a törvénysértések számát, csak ezrelékben fejezhető ki. Egymillió utas, 142 feljelentés. Tessék kiszámolni. — Mit hoznak be az országba, és mit visznek? — Jöjjön. Az elkobzott áruk „raktárkészlete” önmagáért beszél. A keskeny hosszúkás helyiség mennyezetig érő polcain farmer, farmer hátán, több száz nagylemez, akad bőrkabát, irhabunda, a sarokban rekeszekbe szortírozva szeszes ital, főleg rum- punch, konyak, néhány üveg tiszta szesz. — Ennyi, másfél hét alatt. A kéziraktárunk is dugig van élelmiszjerrel. Kávé, zsír, cukor, szalámi, étolaj, gyerekcipő egész kartonnal. Tilos kivinni ezekből, egyetlen grammot, vagy egyetlen darabot is. — Mi lesz a sorsuk? — Innen a központi raktárba, onnan a szaküzletekbe kerülnek. — És azoknak, akiktől elvették? — Az értéktől és a meny- nyiségtől függ, na és attól, hogy eldugta, vagy a vámárunyilatkozatba becsületesen beírta. Az országba ötezer forint értékű áru hozható be vámmentesen. De ez nem azt jelent’, hogy egyfajta áruból bármennyi. A személyi szükségletet^ vagy a szokásos ajándékozás mértékét nem haladhatja meg. ötezer forint felett vámot kell fizetni. Két napon át figyeltem a röszkei határállomás életét. Nem egy olyan epizódnak voltam szemtanúja, amelyet nem követett jegyzőkönyv és feljelentés, nem történt bűntett, szabálysértés, de... Nem repdesett az örömtől a szabadkai fiatalember, amikor fel kellett nyitnia a csomagtartót. Egy karton vaj, több kiló sajt. Lakodalom ide, vagy oda, fél kilónál egyikből sem lehet többet kivinni. Ez a szabály és nem kívánta tőle senki, hogy meg is értse, hogy az alapvető élelmiszerek állami dotációját inkább a magyar állampolgárok élvezzék. Dönthetett, hogy visszaviszi-e ahonnan hozta, vagy máshová (mindegy, csak maradjon az országban), vagy a határon leadja. Ugyanez a választási lehetősége volt annak a két jugoszláv fiatalembernek is, akiket a kis fityójukkái a határról szombat reggel egyszer már visszaküldték Jugoszláviába, mert dugig volt a kocsijuk farmernadrágokkal. Visszamentek, kipakoltak, átjöhettek. Délután hazafelé tartva újfent rajtavesztek. Több kiló kávé került elő a rejtekhelyről. — Kellemetlen, de ezt az utat is kétszer kell megtenniük, vagy itt hagyják, — közölte velük a vámos, Pócs Márton, és várt, míg döntenek. Ketten voltak két véleményen. össze is vesztek. Dühében az egyikük széttépte a kávéscsomagot. Bokáig a babkávéban. — Na ebből elég. Mindennek van határa. Most már ha tetszik, ha nem, visszafordulnak. — Döntött helyettük a vámos. Pócs Márton azon a napon több kisebb szállítmánynak — húsz üveg bornak, két kanna benzinnek, (amit szerettek volna ha olajnak néz) több kiló cukornak, lisztnek — állta útját. — A hétvégeken ez van. Átruccannak bevásárolni a határmenti településről. A nők Szegedre járnak fodrászhoz, varrónőhöz, orvosh02- Még arra is ügyelnek, hogy annyi benzint tankoljanak otthon, amennyi a határállomás kútjáig elég. Az is olcsóbb nálunk. A bevásárló szatyrokban mindig ott van a gyufa (tucatszám), a patron (dobozszám), a kavicscukor (kilószám), a sajt. a vaj, de még a konzerv is. Közte nem egy olyan, amit mi importálunk Jugoszláviából. A hétfői és a pénteki szabadkai olasz piacra átzúduló magyarok csomagja egészen más. Kifelé dióbéllel van tele, hazafelé tartva farmerekkel, pulóverekkel, lemezekkel. De nemcsak a határőrökön és a vámosokon múlik, hogy kik és mik jutnak be vagy ki az országból. Van amikor az állatorvos szól közbe. Létkérdése Magyarországnak, hogy megóvjuk a fertőzéstől. — Előfordult már, hogy megálljt parancsolt? — Igen, de ritkán. Legutóbb egy olasz cirkuszt kellett visszatartanom. Elefántokkal, jegesmedvékkel, lámákkal, oroszlánokkal, tigrisekkel, tevékkel jöttek, állatorvosi igazolás nélkül. — Dr. Varga Sándor — aki a nyugdíjazása előtti évekre választotta ezt a munkát, bevallása szerint még sohasem ült annyit egy helyben, mint az utolsó három évben. Kis szobája a határáljlomáson, kényelmesen berendezett. Huszonnégy órát tölt szolgálatban. Tévé, rádió pihenőszoba, ahol azért ritkán alussza végig az éjszakát. Pintyek, tűrjek,] sertések, versenylovak, rákok, állatbőrök, kutyák az ő pecsétje nélkül nem juthatnak be az országba, de ki sem. Fizet vagy visszamegy G'linger Julianna növény- védelmi szakmérnök ugyanattól óvja az országot mintáz állatorvos. Még ahhoz is, hogy egy cserép muskátlit hozhassanak, vihessenek az ő engedélye kell. Igaz. hogy inkább tonnákban gondolkodik. Kamionnyi vetőmagban, datolyában, gyapotban, gesztenyében. .. ö arra kíváncsi ami a kocsin van, ideiglenes kis bódéjukban a tengely- súly-mérlegkezelők másképp figyelik a tonnákat. — Egy forgalmasabb napon 100—110 teherautó, kamion gurul a mérlegre, — szinte a végszóra fut be egy sörszállító kamion és Vastag Júlia már az automata mérőgép szalagját figyeli. Nincs túlsúly, mehet. — És mi van, ha tengely- súlsúlyos a kocsi. — A többlettől és a kilométertől függően amelyet Magyarországon megtesznek a rakománnyal, adót fizetnek. vagy visszafordulnak. Gyakran megesik, ha nagyobb összeget kellene fizetni, mérgesen sarkon fordulnak. Mint akkor szombaton az iráni kamionos. Határtalan volt a dühe. Hiába magyarázták neki nagv türelemmel a tarifatáblázatot, nem akarta megérteni, hogy az útjaink védelmében a tonnáknak is határt kell szabni. — végtére a határon is mindennek van határa. TT niróno ofolín A standok között Háztáji csirke, csak ne legyen tetves... Szandálvásár Egy kis pletyka Kacsaperspektíva Pusztai László képriportja
