Szolnok Megyei Néplap, 1978. június (29. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-25 / 148. szám
1978. június 25. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A kalapot a központ viseli Anélkül, hogy dicshimnuszokat zengenénk a jászfényszarui kalapgyáriakról, tárgyilagosan megállapíthatjuk, gyorsan leköltöztették a gépeket a jászsági községbe Budapestről. Mintegy 54 millió forintos beruházással elkészült az új gyár, ugyanakkor Budapesten az áldatlan munkakörülmények miatt alig találtak munkást a tompgyártáshoz. (A tomp egy félig megmunkált kalap ...) Hazudna tehát az, akii azt állítaná; a gyors költözködés nem egyezett az érdekeikkel. n Szép sorjában utaztak tehát a gépek. Volt olyan, amelyik szerdán még a fővárosban működött, pénteken pedig Jászfényszaruban kalapálta a nyúlszőrt. A tágas csarnokban a suta mozdulatok — nem csoda, .hiszen a dolgozók nagy része a mezőgazdaságból került ide — egyre gyakorlot- tabbá váltak. Mind több, jól sikerült tompot szállítottak Budapestre, hogy kalapot szabjanak belőle. Később már exportra is futotta a Jászfényszaruban készült műbőr fejfedőkből, s a vállalati termelési érték mind nagyobb részét produkálták. A létszám is évről évre nőtt — nem véletlenül telepítették éppen ebbe a községbe a gyárat. Tehát nagyüzemmé vált a valamikori kis kóce- ráj — hozzá „méltó” gondokkal. A létszám majdnem eléri a hétszázat, az NSZK- ba, a Szovjetunióba, Etiópiába szállítanak közreműködésükkel karimás „csodákat” — itt termelik meg a vállalati nyereség mintegy kétharmadát, s az árbevétel felét. Az üzem tehát ennyit tesz abba a bizonyos kalapba. S mit kap onnan? A kérdezősködést érdemes még megtoldani: mit is kaphat onnan? Például részesedhet a nyereségből — de ilyesmiről szó sincs. A beruházás miatt ugyanis eladósodott a kalapgyár — minden évben törleszteni kell a Magyar Nemzeti Banknak tartozásait. Erről persze .a jászfénysza- ruiak nem tehetnek — de belátással, az ő szakszervezeti képviselőik is megszavazták: ne legyen nyereség- részesedés. Ez persze csak egy része az üzemiek jövedelmének. A pillanatnyi belenyugvás után — hogy nincs — mindenkinek fontosabb a havi fizetés. Néhány éve hangzott el, amikor a budapesti üzem munkásai az új emberek betanításával foglalkoztak Jászfényszarun: „Ezért a pénzért el se vállalnánk .. Mármint a tompgyártást. Való igaz, alacsony volt a bérszínvonal — 1969-ben az átlagkereset 21 ezer 900 forint. Az idő telt, a munka, a jászfényszaruiak vállaira rótt teher nem lett kevesebb. Egy idő után ezzel arányosan nőtt a bérszínvonal is — így ma már megközelítően egyezik a budapestiekével: 34 ezer 900 forint. 2 Az adósságok miatt tehát szegényes a közös kalap tartalma, évente a szokásos hat százaléknyi bérfejlesztésre futja, gépbezerzésre alig. Régi, sokat használt masinák dolgoznak a jászfényszarui üzemben — nehezen találni közöttük olyant, amelyik még nem amortizálódott. A kalapkészítéshez gépeket kapni csak külföldön, elsősorban tőkés országokban lehet — így anyagiak híján marad a „házilagos gyártás”. A tompkészítés berendezései, ugyanúgy a varrógépek gyakran állnak, mert javításra szorulnak. Igaz, kialakulóban a tmk, hiszen épül az új csarnok, de rendszeres felújításról, nagy-, illetve középjavításról — mint' más gyárakban szokás — még nem beszélhetünk. Akkor javítják a gépeket, ha elromlanák. Kérdés: mihez juthatna a gyár a nagykalapból, ha már pénzt, például új gépekhez nem kap? — jogokhoz? Ügy mondják: a kalapgyár jászfényszarui telepe. A jogok illeszkednek a titulushoz, s ez hátráltatja gyakran a munkát. Nincs' alkatrész — telex, telefon, majd viszont telex, viszont telefon. A rossz anyagellátás ugyanúgy visszaveti a termelést, mint az akadozó anyagbeszerzés. A gyors döntéseket például lehetetlenné teszi például az, hogy anyag- beszerző csak a központban van. Ugyanez vonatkozik a tmk-ra, valamint a. tompgyártás és a kalapkészítés összhangjára is. (Az itt dolgozó műszerészeknek, lakatosoknak Budapesten van a főnöke, noha a vállalat gépeinek többsége Jászfényszaruban dolgozik.) 3 Gyakran szó esik a budapesti központú vidéki gyáregységek elhagyatottságáról. A jászfényszarui üzemben a külső jelek — a gyönyörű park, a sportpálya, az étkezde, a kulturált öltözők — ennek ellenkezőjéről tanúskodnak. Sőt, ugyanezt bizonyítják a fizetési cédulák is. De a pártfogás akár eszmei, akár gyakorlati — anyagiakról szó ne essék — makulátlanságáról aligha beszélhetünk. A telep — tények bizonyítják — megállna a saját lábán, már gyáregységként működhetne, ha hagynák. Amíg a „kalapot” kizárólag a központ viseli, jogaiból nem enged, a szervezeti felépítésen nem a feladatoknak megfelelően módosít, addig nem várható érdemi változás a jászfényszarui üzemben, amelynek helyzetét pontosan jellemzi a tomp jelentése: félig megmunkált kalap. Hajnal József Üt Kunmadarason Gyümölcsszüret Törökszentmiklóson A kunmadarasi Nagyközségi Tanács szervezésében júliusban megalakul a település szennyvizcsatornamű társulása. A tervek szerint a kivitelezés során négy kilométer hossznyi csatorna- hálózatot és egy 1600 köb- méter/nap kapacitású tisztítótelepet éoítenek majd. A munkálatok első fázisában a József Attila úton egy 1,8 kilométer hosszú, két nyomsávos terelőutat kell megépíteni. A hét elején megkezdődött a törökszentmiklósi Tiszatáj Termelőszövetkezet gyümölcsösében a meggy és a cseresznye szüretelése. A korai fajtákat ért fagykár ellenére 35—36 vagonnyi termésre számít a szövetkezet. Az idén *4s alkalmazzák a tavaly mái' jól bevált kezdeményezést: részes szedési lehetőséget biztosítanak a jelentkezőknek, akik — fajtától függően — 12—20 százalékos arányban gyümölcsben kapják meg a munkadíjukat. Jelenleg mintegy 250-en szedik a gyümölcsöt, a jövő héten segít a munkában a Nagykőrösi Konzervgyár gyümölcsszedő rázó gépe is.- A bő termés lehetőséget ad az exportra is. A tervek szerint 300 mázsa cseresznyét és meggyet értékesít külföldi piacokon a téesz. Pénteken próbaaratást tartottak a tiszaföldvári Lenin Termelőszövetkezetben. A próba sikerült, így holnaptól 21 kombájn megkezdi a 2559 hektáros kalászosból az árpa, 7 kombájn pedig a 693 hektáros termőterületről a borsó aratását. Fotó: N. ZS. A Magyar Optikai Művek geodéziai műszereit mintegy harminc országba szállítják. A képen: Károlyi Istvánná teodolitot szerel Honnan vették, ami nincs? 1 Maguknak nevelik az utánpótlást Az MHD tiszafüredi gyárában nem keresnek szakmunkást Az elmúlt év elején Honnan vegyük, ami nincs című cikksorozatunkban több héten át foglalkoztunk a munkaerő-gazdálkodás problémáival. Akkor az volt az általános tapasztalat a megye üzemeiben is, ami az országban : szabad munkaerő gyakorlatilag nincs, ezért csak a belső tartalékok, a termelési feltételek jobb kihasználásával érhetnek el jobb gazdasági eredményeÜzemi ösztöndíjat A Magyar H,ajó- és Darugyár tiszafüredi gyáregységében a kis portaépület falán függő táblán felvételt hirdetnek. Műszakiakat, alkalmazottakat keresnek, szakmunkást nem. — Ha nagyon őszinte akarok lenni, meg kell mondanom: soha még nem okozott gondot nálunk a létszámterv teljesítése — mondja Mező Béla gyáregységvezető. Mi magunk gondoskodunk utánpótlásról : a szakmunkástanulók képzésével. Minden lehetségest elkövetünk, hogy két, mindenekelőtt magasabb termelékenységi színvonalat. Most következő cikksorozatunkban arra kerestünk választ a Magyar Hajó- és Darugyár tiszafüredi üzemében, a martfűi Tisza Cipőgyárban és a jászberényi Aprítógépgyárban: honnan vették, ami nincs — azaz a munkaerőhiányt hogyan és milyen eszközökkel pótolták. kapnak a tanulók a füredi és a környékbeli gyerekek számára vonzóvá tegyük az üzemünket, hogy hozzánk jöjjenek szakmát tanulni. — Most is hetven ösztöndíjas iparitanulónk van — folytatja Szekeres László gazdaságvezető. — A tanulmányi eredmények után járó iskolai ösztöndíjat havonta 400—450 forinttal egészítjük ki. Nálunk a géplakatos, a szerkezeti lakatos, a hegesztő és az esztergályos szakmák a fontosak. A „vándorlegények” visszatérnek Budai Ferenc üzemgazdasági osztályvezető egy kimutatással érvel. E szerint 1977-ben átlagosan 575 volt a gyáregység munkáslétszáma, erre az esztendőre 635 a terv. Az év első öt hónapjában 622 munkás dolgozott a gyárban. A legutóbbi adat június tizediki; hatszázhuszonnyolc munkás neve szerepel á bérlistán. — ötvenegy végzős szakmunkástanulónk van, a második félévben velük is számolhatunk. — A létszám több lesz, mint kellene? A három gyári vezető ösz- szenéz, aztán Mező Béla elmagyarázza, arról éppen nincs szó. — Amikor a nőket foglalkozható üzemek' vezetői sorolják, hány fiatalasszony hiányzik a gyárból szülés, gyermekgondozási segély miatt, én csendesen hümmö- göm: hát a kato.naidő, az semmi? Pedig: — ha a menyecske eltudja helyezni a kisgyereket, bizony nem várja be a három évet... Sok fiatal dolgozik nálunk, sokan vonulnak be évről évre katonai szolgálatra. Ezért nem sok a végzős ötvenegy szakmunkástanuló. Beszélgetésünk során az is kiderült hogy a pályakezdő szakmunkások, a 17—18 éves legényemberek ma is szívesen vállalják a vándorélet korunkbeli, kissé kifinomult változatát. Pontosabban: ki is lépnek, meg nem is a „világba”. Jelentkeznek ugyan munkára a tiszafüredi gyáregységben, de megmondják: először az anyavállalatnál, például Óbudán kezdenének, ha lehel. Elmennek, megismerik 1 a nagyvállalatot, az ottani munkát. Kipróbálják magukat munkában, megismerik a fővárosi életet. Legtöbbje ott is marad, mígnem megkapja a behívót. Aztán, ha * leszerelnek, alaposan megfontolják, hogyan folytassák. Otthon mégis jobb, nem kell munkásszálláson élni, a mama főztje más, mint az esti szárazkoszt, s úgy az élet is Olcsóbb. Különösen akkor van már ez így, ha családalapítás gondolata is józanságra, jövőalapozásra készteti a katonaviselt fiatalokat. Ilyenkor jön a levél, haza szeretnék menni. Ki nem fogadná vissza örömmel a „vándort”? A vándor ugyanis már nem kezdő, beletanult a gyári életbe, munkába. Természetesen nem jellemző ez minden füredi fiatalemberre. Számosán a gyárban kezdenek, leszolgálják a katonaidőt, s visszatérnek a régi munkahelyükre. A Magyar Hajó- és Darugyár tiszafüredi gyáregysége 1977-ben, fennállásának hetedik esztendejében 104,5 százalékra teljesítette tervét. Az egy munkásra jutó termelékenység 6,4 százalékkal javult. A műszakpótlék bevezetése és vállalati bérfejlesztés nyomán a tervezett 36 109 forintos átlagkereset 10,1 százalékkal nőtt. Az idén januárban ismét volt bérfejlesztés. A fizikai állományban átlagosan 7,1 százalék. Tavaly kilépett nyolcvanhét ember, felvettek száznegyvenhetet. (Azért ennyit, mert ebben az utóbbi számban azok is ott vannak, akik „visszajönnek” — katonaságtól, anyavállalattól, mint már írtuk.) Az 1974. évi 19,4 százalékos kilépési arány 1977-ben 15,1 százalékra csökkent. — Hasonlóan más vállalatokhoz, mi is igyekszünk megtartani munkásainkat — mondja Mező Béla gyáregységvezető. — Támogatjuk hosszúlejáratú, kamatmentes kölcsönnel az otthönalapító- kat, növeltük az ebédhozzájárulást. A munkakörülmények, s ezt nem dicsekvésképpen mondom, nálunk valóban korszerűek. A vállalat jóléti alapjából tavaly két munkaruhát adhattunk, hogy váltóruhájuk is legyen az embereknek. Nincs pa- naszkodnivalónk a munkára, a munkafegyelemre se. A nagyvállalat értékelése szerint a mi gyáregységünkben az átlagosnál jobb a munkafegyelem. Dolgozni és keresni akarnak — S mit jelentett nekik az, hogy tavaly már készterméket, az öttonnás darukat szállítottak a Szovjetunióba? Az emberek azt mondták, jó, jó, tudták, hogy (alkatrészeket, fontos tartozékokat készítenek, de amikor kész lett az elsői daru, az mindennél jobb érzés volt. A tiszafüredi gyáregységben 30,2 év az átlagéletkor. — A fiatalokra sokan azt mondják, kerülik a munka nehezét — Mező Béla mögött 37 esztendő munkásélet van már — vitatkozom velük. Mi itt a gyárban nagyon jól tudjuk, hogy a fiatalokat semmi se bosszantja jobban, mintha unatkozni hagyják őket. Dolgozni jönnek, igénylik a munkát, haragosak, ha anyag, alkatrész miatt várniuk kell. Ezért, ha meg akarjuk tartani őket, a folyamatos, ütemes termelést biztosítanunk kell. Nem elég, hogy évi 280 ezer forint lakástámogatást osztunk ki, hogy rendes öltözők, mosdók vannak, hogy jó az üzemi konyha. Legyen mindig munka, mert a dolgozók csak így tálálják meg a számításukat. A Magyar Hajó- és Darugyár tiszafüredi gyáregységének dolgozói tavaly öt, az idén húsz 5 tonnás darut készítenék szovjet megrendelésre. Nem hirdetnek munkás- felvételt. Bármennyire is elképzelhetetlen, Tiszafüreden sem állnak már sorba a munkáért a gyárkapuban, pedig egyre több szakmunkásra van szükség. Az MHD-nek jelenleg százharminc • szakmunkástanulója van. (Folytatjuk) Sóskúti Júlia
