Szolnok Megyei Néplap, 1978. május (29. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-25 / 121. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. május 25. u fl félszigetből sziget lett Gibraltár az utolsó európai gyarmat Svájc válaszút előtt S vájcra talán semmi sem jellemző jobban, mint a változatlanság. Ez az esztendő azonban úgy tűnik, kivétel lesz, A polgároknak hamarosan két fontos dologban is állást kell foglalniuk: már nem lehet halogatni a döntést az ország esetleges ENSZ-tagságáról, de ami még érzékenyebb téma, szavazniuk kell a kantonok hatáskörét megcsorbító új alkotmánytervezetről is. Feltehetőleg mindkét kérdés heves érzelmeket vált majd ki a svájci polgárok körében. Svájc ENSZ-tagságát az utóbbi években egyre többen szorgalmazzák. A helyi sajtóban is mind gyakrabban jelennek meg olyan írások, amelyek a kívülállás hátrányait taglaljak. A legnyomósabb érv, hogy az államszövetség a nemzetközi jelentőségű döntések meghozatalából marad ki, pedig azok jórésze valamilyen formában azt is érinti. A csatlakozás mellett szól még, hogy Genfben van az ENSZ európai központja, s ezáltal az ország amúgyis bekapcsolódott a világszervezet „vérkeringésébe”. A svájci kormány egyébként tavaly hivatalosan is bejelentette: szükségesnek és' hasznosnak ítéli az ország belépését az ENSZ-be. Elég népes azonban a belépést ellenzők tábora is. Nekik látszólag „tudományos” ellenvetéseik vannak: az ország 1815-ben szerződésben vállalt „örök semlegességet” tartják összeegyeztethetetlennek az ENSZ- tagsággal. A semleges státusz — szerintük — kizár mindenféle katonai akciót, márpedig a világszervezet bizonyos esetekben fegyveres beavatkozásra is felkérheti tagjait. Az aggáflyoskodókat teljes mértékben cáfolja a nemzetközi jogászok álláspontja. Ezek a szakemberek pozitív példaként Ausztriát emlegetik, amely semlegessége ellenére — 1955 óta aktív tagja a világszervezetnek — nem zárkózik el attól, hogy résztvegyen az ENSZ béke- fenntartó erőinek tevékenységében (például Cipruson). Ugyancsak az idén kiéli majd népszavazáson dönteni a Svájci Államszövetség új alkotmánytervezetéről. A készítőknek egyelőre nem sok örömük lehet a publicitásban. A közvélemény ugyanis óriási felháborodással fogadta a javasolt úi rendelkezéseket: a kantonok hatáskörének „megnyirbálását”, a népszavazásra bocsájtható témák számának csökkentését és a központi szervek befolyásának növekedését. Ügy érzik, a svájci demokrácia erős tartópillérei lennének megcsonkítva, ha az új törvény életbe lépne. A több áttételes, garanciákkal körülbástyázott államgépezetet ugyanis sokan a polgári demokrácia legfejlettebb változatának tartják. Előnyei közé sorolják, hogy a közvélemény minden lényeges — és kevésbé lényeges — országos ügybe beleszólhat. A kantonok erősségében, nagyfokú önállóságában látják a soknemzetiségű lakosság harmonikus együttélésének biztosítékát. A változások hívei ezzel szemben azt vallják, hogy a jelenlegi államgépezet rendkívül nehézkes, szinte lehetetlen a gyors, rugalmas központi kormányzás. Az önálló alkotmánnyal, parlamenttel, államigazgatási apparátussal renlelkező kantonok ugyanis minden elképzelést megvétózhatnak. Csak akkor lesz valamiből országos törvény, vagy gazdasági intézkedés, ha mind a huszonkét helyi állam jónak tartja. Még bonyolultabb a helyzet akkor, ha valamilyen kérdésben népszavazást rendelnek el: a szentesítéshez minden kantonban az „igen” szavazatok többsége szükséges. Az is az igazsághoz tartozik, hogy néhány „államban” olyan erős konzervatív vezetés van, hogy sorra megtorpedózhatja a neki nem tetsző rendelkezéseket. Már klasszikus példa, hogy a demokráciájára oly büszke Svájc „csupán” azért deklarálta a világon az utolsók között — 1971-ben — a nők politikai jogainak gyakorlását, mert néhány kanton évtizedekig megakadályozta azt, és még most is van cflyan, amelyik saját területén nem engedi őket szavazni és állami tisztségeikbe megválasztani. n számunkra szinte hihetetlen ellentmondások nyomán a kormány 14 évi huzavona után most már a változások híve. Ez azonban önmagában nem biztosíték az új kormány elfogadására Az alaptörvény sorsáról ugyanis még a régi államgépezet — 22, többségében konzervatív kanton — dönt, g aligha egyezik bele saját jogai korlátozásába. Mogyoró Katalin Hitler ős a többi sátán Az exhumálás: a maradványok a „szokásosak” A helyet lakosai egyszerűen csak Sziklának nevezik. A szűkszavú elnevezés találó; valóban itt, Gibraltáron, az Ibériai-félsziget d.éli csücskében csak szikla van. Így nyerte elnevezését is a XX. század hetvenes éveinek egyetlen európai gyarmata is. A mórok, akik 711- ben elfoglalták, vezérükről Tarik ibn Szaidról nevezték el. így kapták Herkules egykori oszlopai új nevüket, s lettek „Tarik szikiját”,1 azaz arabul Dzsebel al-Tarik. Az utrechti béke Az észak-afrikai hódítók nem az elsők voltak, akik. megtelepedtek itt a. Földközi-tenger atlanti kapujánál. Ismerték a helyet az ókor görög és római hajósai, a föníciaiak is. A tengerparti sziklaerődöt a középkor folyamán ostrom alá vették a normannok, a kasztíliaiak, s végül 1462- ben a spanyolok hódították vissza. A terjeszkedő világbirodalom számára fontos volt az erőd, hiszen délről és nyugatról az oszmán hajóhadak és az észak-afrikai kalózok fenyegették területét. A spanyol királyok uralmának azonban nem a félhold vetett véget: 1704- ben a brit lobogó kúszott fel a gibraltári erőd. ormára, s lett ezzel a Szikla Nagy-Britannia legfontosabb támaszpontjainak egyikévé. Az angolok hódítását 1713- ban, az utrechti békével a spanyol uralkodóknak is el kellett ismerniük. A szerződés tizedik cikkelye szerint: „A katolikusok királya maga és utódai nevében lemond Nagy-Britannia koronája javára Gibraltár városáról és erődjéről a hozzá tartozó kikötővel, erődítményekkel és őrhelyekkel együtt” A város és közvetlen környéke azóta Anglia birtoka, azaz egyszerűen gyarmata. Igaz, 1969 óta Gibraltárnak alkotmánya van, s hivatalosan választ, s a szavazások mindenkori győztese, a munkáspárt, minisztertanácsot alakít. Az ügyeket azonban úgy, mint már több, mint 250 éve a Londonból kinevezett kormányzó irányítja. Vizet importál Az egész terület egy 1200 méter széles 5000 méter hosszú, a Földközi-tengerbe nyúló terméketlen, kopár félsziget, ahová a legszükségesebb élelmiszereket, s az ivóvizet is tengeri úton kell szállítani. Tengeri vagy légiúton, mert a Franco-kormány több, mint tíz éve teljes blokádot hirdetett Gibraltárra, s elzárta a félszigetet a szárazföldtől. A blokád válasz volt az angolok által rendezett népszavazásra, amelyen 12 ezer szavazat ellenében csupán 44 szólt a Spanyolországhoz való csatlakozás mellett. Azóta a gibraltáriak még több „British forever”, azaz „Brit mindörökké” feliratot festenek a szűk utcák falaira, s a határon túl élő hozzátartozóikkal a lezárt sorompókon keresztül kiabálva közölhetik csupán a csa-* ládi hireket, mivel a szárazfölddel telefonösszeköttetése sincs Gibraltárnak. A Szikla, mint mindig, most is a tengerből él. Igaz, a gibraltári hadikikötő és a légitámaszpont hadászati értéke az utóbbi időben valamelyest csökkent, de az itteniek számára mégis ez az egyik legfontosabb kereseti lehetőség. Ezenkívül természetesén számos kereskedelmi és turista-hajó is megáll Gibraltár védett kikötőjében, s a kereskedelem továbbra is jelentős hasznot .hoz, hiszen az egész gyarmat „Duty free” — azaz adó- és vámmentesek az itt kapható holmik. A kereskedelem uralja a város külső arcát. Minden ház egy-egy bolt, s az utcára kirakott árucikkek csábítva kínálgatják magukat a különböző egyenruhát viselő tengerészeknek és a turistáknak. A kényelmetlenségek ellenére ugyanis továbbra is van idegenforgalma Gibraltárnak. Az állandóan sütő nap, a Földközitenger vize aránylag sok üdülőt vonz ide ma is. Az egyenruhák gyakori felbukkanása azonban arra figyelmezteti a gibraltári Main street-en sétálót: Gibraltár a hajdani brit világhatalom egyik utolsó maradványa, amelynek megtartásáért 1967-ben London a térségbe vezényelte flottáját is. A félszigeten vannak olyan erők is, amelyek Gibraltár teljes állami függetlenségét tűzték zászlajukra. A többség azonban ma már nyilván számol azzal, hogy a jövőben hozzá kell szokniuk a Spanyolországhoz •való • csatlakozás gondoltához. Az, hogy anakronisztikus jelenség egy gyarmat Európában valószínűleg egyre világosabb London számára is. Az is igaz, hogy Nagy-Britannia amúgy sem túl jó egészségnek örvendő pénzügyeit alaposan megviselik Gibraltár költségei is. Érthető volt, természetesen a gibraltáriak szembenállása a Franco-rezsimmel, hiszen még a gyarmati uralom is felmérhetetlenül több jogot biztosított számukra, mint a fasiszta rendszer. Ezt akkor el kellett fogadniuk a gyarmat angol urainak is. (És persze az is sokat nyomott a latba, hogy Spanyolország, nem lévén tagja a NATO- nak, nem" látták biztosítva a támaszpontok jövőjét sem.) Tárgyalások A jelenlegi spanyol kormány és London között az utóbbi hetekben megindultak a tárgyalások a félsziget-gyarmat sorsáról. Sokan úgy tartják, Nagy-Britannia és a demokratizálódás útjára lépett Spanyol- ország hamarosan megtalálja azt az utat, amellyel a bonyolult helyzetet megoldják. Nyilván, átmeneti megoldásokkal kísérleteznek majd, s a Szikla különleges helyzete még sokáig fennmarad. A tárgyalások nem kerülhetik el Gibraltár legnevezetesebb létesítményét, a sziklaerődöt, a kövekbe vájt hadikikötőt, a hadihajók javítódokkjait és a katonai repülőteret sem. A Földközi-tengernek a NATO-stra- tégiában továbbra is nagy szerepe van. Így aztán valószínűnek látszik: a Szikla átadását már egy NATO- tag Spanyolországnak tervezik. Ez azonban aligha valósul meg rövidesen. A falakon még ott a felirat: „Gibraltár örökké brit marad!”, s a sziklákon még ott élnek Gibraltár híres majmai, amelyekről azt mondja a fáma, jelenlétükkel biztosítják a brit uralom folyamatosságát. Európában itt, Gibraltárban élnek csupán szabadon majmok. S ez kontinensünk egyetlen gyarmata is. Valószínűnek látszik, a majmok megérik a brit lobogó lehúzását. Ördögűzés Klingenbergben Anneliese szomorú halála Különös pert folytatott a nyugatnémet Aschaffenburg kerületi bírósága. A vád: gondatlanságból okozott emberölés-ördögűzés. A négy vádlott: a 67 éves Wilhelm Renz atya, korábban Rück- Schippach plébánosa mint fővádlott, a 40 éves Ernst Alt ettlebeni plébános mint bűntárs, továbbá a 60 éves Josef Michel klingenbergi ácsmester, fűrésztulajdonos és felesége, — az áldozat Anneliese Michel szülei, akiket a bíróság 6 hónapi felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt. Renz atya szidta és fenyegette a leányt, a 23 éves pedagógiai főiskolai hallgatót, Anneliese falba verte fejét, elszakította rózsafüzérét, földhöz verte magát, s ha imakönyvet vagy keresztet mutattak neki, szitkozódni, ordítani kezdett. A két pap ezalatt imádkozott azért, hogv a Gonosz hagyja el a leány testét. A 73. szertartás után az apa az elalélt leányt ágyba fektette és fellélegzett: „Most már nyugton hagyják őt a szellemek, rövidesen vége az egésznek”. Néhány órával később, 1976. június 1-én 9 órakor reggel az éhségtől és szomjúságtól 28 kilóra lefogyott leány csakugyan meghalt. Az államügyészség vizsgálata megállapította, hogy ha a leány halála előtt legalább egy héttel orvosi segítségben részesül, bizonyosan életben marad. Nyugatnémet lapok szerint .további két személyt is a vádlottak padjára kellett volna ültetni1. Josef Stangl, würtzburgi püspök adott ugyanis engedélyt az ördögűzésre, a 83 éves Adolf Ro- dewyk frankfurti jezsuita atya véleményezése alapján. Idegorvosok ugyan már korábban megállapították, hogy a gyakran görcsökben fetren- gő Anneliese Michel epilepsziában szenved, Rodewyk viszont azt állította, hogy „megszállott”. „Egy második személyiség szólalt meg, mondotta —, aki magát Jú- dásnak nevezte és nem csinált titkot abból, hogy „ördög”. Rodewyk megállapításait közölte a vjürtzburgi püspökkel, aki az 1614-ből származó római rituálé szerint elrendelte „a nagy ördögűzést”. A szertartás végrehajtásával a püspök Renz atyát bízta meg, aki jól ismerte a MiOhel családot, Renz, az egykori misszionárius háromszor hetenként XVII. századi varázsigékkel vette föl a küzdelmet a démonokkal. Csakhamar a démonok egész sora jelentkezett: Lucifer és Judás után Káin és Néró, majd egy Fleischmann nevű pap, aki Alt községben három évszázaddal ezelőtt egy leányt elcsábított és megölt. Az új idők ördögei közül Hitler Adolf is jelentkezett. Az ördögűző Renz azonban ez utóbbiról így beszélt: „állandóan csak azt ordítja, hogy Heil! A többi ördögök azt mondják róla, hogy nagy a pofája, de nincs semmi mondanivalója”. Az ördögűzés azonban nem vezetett eredményre, sőt Anneliese Michel pszichikai zavarait elmélyítette és fokozta, mint ahogy az orvosszakértők megállapították. Renzék szertartásainak megkezdése után orvos többé nem látta a pácienst. Az utólagos vizsgálat kiderítette, hogy három hónappal halála előtt a leány már nem volt beszámítható, az utolsó hetekben pedig már teljesen eszelőssé, akarat nélkülivé vált. A katolikus „Publik-Fo- rum” című lap élesen támadja a püspököt, mert eljárása kompromittálta az egyházat. Kiderült, hogy nem Anneliese Michel az első, akiben Rodewyk az ördög tombolá- sát felfedezte. Évekkel ezelőtt egy bizonyos Magda nevű ápolónővémél állapította, meg a démonok jelenlétét. Magda nővér azonban hisz- térika és morfimsta volt, aki Rodewyk ördögűzése ellenére a kábítószer túladagolása következtében meghalt. Klingenbergben még mindig sokan hisznek az ördögűzés erejében. Egy apáca látomása szerint az ily módon elhunytak teste épen marad. Ezért Anneliese szülei február végén exhumáltatták leányuk holttestét. Többszáz néző és a sírnál imádkozó Renz atya meglepetésére azonban a halott maradványai — ahogy hivatalosan megállapították — „a szokásosak” voltak. 8- t K. B.
