Szolnok Megyei Néplap, 1978. május (29. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-07 / 106. szám

1978. május 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Város a város mellett Méghozzá fóliából. A fel­vételen műanyagzacskókká zsugorodó építményekre 14 millió forintot költött a szol­noki Lenin Tsz, s ez első lá­tásra meglehetősen költséges beruházásnak tűnik. Pedig nem így van, hiszen a 2,5 hektárról nemcsak a szántó­földi termelés palántái, ha­nem egyéb zöldségfélék is le­kerülnek. Ráadásul a fólia alatt nyugodtan közlekedhet­nek azok a speciális kisgé­pek, amelyekre a munka java vár. Az embereknek így könnyebb a dolguk, s a ko­rábbiakkal szemben, amikor a holland ágyakról negyven munkásra volt szükség, most a fele is elegendő az itteni tennivalókhoz. A fólia alatt először a 300 hektár paradicsom palántái erősödnek meg, majd a he­lyükre ősszel és tavasszal primőrök kerülnek. A salá­ta, a retek, és a karalábé a megyeszékhely jobb ellátását szolgálja, a paradicsom lének feldolgozva a konzervgyárba megy, a paradicsommag pfe- dig nagyrészt exportra. Az említett növények mellett a gazdaság salátamagot, zöld­babot is termel. Ezzel azon­ban még nem ért véget a ná­luk található zöldségfélék so­ra. Tudnillik a hasítékolt fó­lia alatt már kikelt a para­dicsom, a retek, az uborka, a sárga- és a görögdinnye. S ezek a növények éppen ak­kor kerülnek a boltokba, amikor az üvegházak már nem, a szántóföldek pedig még nem ontják a zöldségfé­léket. A hasítékolt fóliának — amely különben a kecskemé­ti és a gyöngyösi Kertészeti Főiskola kísérletei nyomán a Lenin Tsz-ben állja ki a nagyüzemi próbát — egyéb előnyei is vannak. Nagyon olcsó, négyzetméterenként mindössze 1,50 forintba ke­rül, s egy ötletes szerkezet: tel, amit az üzem gépműhe­lyében állítottak össze, kife­szíthető a föld felé. A fólia hasítékai a bőr pólusaihoz hasonlóan működnek: a me­legre kitágulnak, ezzel biz­tosítják a szellőzést, a hideg­re pedig összehúzódnak, s így kívülrekesztik a növényekre ártalmas hőmérsékletet. A gazdaság szakemberei nagy fantáziát látnak az új mód­szerben, s ezért az ősszel újabb 5 hektáron termelnek a hasítékolt fólia alatt sa­látát, retket, zöldborsót és korai káposztaféléket. Egy kis igazítás még ráfér a „lélegző bőrre" Fotó: N. Zs. Kihajtották a gulyát Emberi kéz érintése nélkül 'Gép tölti zs; Terjed az állatok szabad­tartása Bács-Kiskun megyé­ben, ahol az idén már több nint százezer szarvasmarhát terelnek a mezőkön. Egy'ré­szük télen-nyáron a szabad­ban él, a többit ezekben a napokban csapják ki a lege- őkre. A tenyésztés ősi tor­nájának alkalmazásával a ószágok természetes igényé- íek tesznek eleget és a ter- nelési költségeket is csök­kentik. Napi 25 tonna kapacitású csomagolóautomatát állítot­tak munkába a soproni ma­lomtelepen. A berendezés emberi beavatkozás nélkül méri és tölti zsákokba a lisz­tet, s végül önműködően be is varrja a zsákok száját. Az így felszabaduló munkáske­zekre nagy szükség van más munkaterületeken. A megye többi malmában korábban már megtörtént a csomago­lás automatizálása. A sopro­ni malom gépesítésével lé­nyegében befejeződött a több éves csomagoláskorszerűsítési program Győr-Sopron megye malmaiban. (MTI) Időkéregetök Harmatgyenge ként fütyülné ki a közönség a szerző elképzelte jelene­tet, amint néhány vállalati vezető áll az utcán, s kérleli a járókelőket, adakozzanak, csak néhány ezer munkaóra kellene a szegény vállalat­nak, csak néhány ezer... A szerző: az élet, s a jelenet nem kabarétréfa, hanem ma­ga a valóság. Annyi különb­séggel, hogy az irányító posztok betöltői gyárkapun belül maradnak, s ott, on­nét kémek, óhajtanak, kö­vetelnek létszámot, munka­erőt, teszik ezt távolabbi tervek kialakításakor épp­úgy, mint napi termelési programok egyeztetésénél. Teszik, annak ellenére, hogy adakozó — hosszú ideje — nincsen. Mert hátha, talán, mégis; csoda történik. Cso­dák nincsenek. A szocialis­ta iparban a fizikai foglal­kozásúak által teljesített munkaórák száma folyama­tosan csökken, 1975 és 1977 között például az apadás mértéke 14 millió óra volt. Még 1976-ban, a vállalati középtávú tervek értékelése­kor állapította meg az Or­szágos Tervhivatal, hogy a termelőhelyek többsége ir­reális létszámszükséglettel társította termelésfejlesztési programját. Mégis, bár ta­valy, az esztendő végén az iparban 15 ezerrel keveseb­ben dolgoztak, mint 1975- ben — ezen belül a fizikai foglalkozásúak táborának fo­gyatkozása 23 ezer főt tett ki, az eltérést az alkalma­zottak számának bővülése magyarázza —, a termelés növekedett. A legjobban si­ránkozó vállalatoknál is, sa helyzetet tudomásul vevők­nél még inkább. Látszólagos vagy tényle­ges ellentmondás az előbbi? Nem az egyenes válasz ke­rülendő, hanem a valóságot tiszteletben tartó feleletünk az, hogy is-is. A vállalatok egy részénél nincs semmi el­fogadható indoka az időkére­getésnek, hacsak nem tartjuk oknak a laza fegyelmet, a szer­vezettség alacsony színvona­lát, az élőmunka pazarló föl- használását. A termelőhelyek egy másik csoportjánál vi­szont valóságos a munkaerő- hiány, s csak különleges erőfeszítésekkel, többlet rá­fordításokkal, tartalékaik tel­jes fölélésével tudták azt el­lensúlyozni, ami hosszabb távon aligha kínál biztonsá­gos haladást. Van tehát munkaerő, de nem ott, ahol — a munka társadalmi ha­tékonysága szemszögéből — a legeredményesebben dol­gozhatna, illetve rossz ha­tékonysággal működő cégek a teljesítményhiányt a lét­szám duzzasztásával vélik mérsékelni, ami szintén jár­hatatlan út. Igaz, nem a lelkes elha­tározás, hanem a tárca kez­deményezése nyomán a Ne­hézipari Minisztérium válla­latainak többsége felülvizs­gálta a létszámfejlesztési, munkaerő-gazdálkodási ter­veit. Amint e munka mi­nisztériumi összegezésekor kiderült, éppen a dinamiku­san fejlődő, az átlagos mér­téken felül lévő termelőegy­ségek határoztak úgy, hogy beérik kevesebbel az erede­tileg számítottnál, új fel­adataikat munkaerő-átcso­portosítással oldják meg cé­gen belül. Az óhajok újra­fogalmazása meg azoknál a vállalatoknál volt tapasztal­ható, ahol a tevékenység egésze akadozik, gondot baji követ, s bajt nehézség. Ez is, más tapasztalatok is ar­ra intenek, nagyon lassú a kívánatos változások — mind szemléletbeli, mind gyakorlati változások — me­nete, s ebben a vállalati szervezet konzervativizmu­sának éppúgy szerepe van, mint az ösztönzési, érdekelt­ségi nehézségeknek, Németh Károly, a Politi­kai Bizottság tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára az MSZMP Központi Bizottsá­ga 1977. október 20-i ülésén — a termelési szerkezet és külgazdasági politikánk hosszú távú fejlesztésének irányelveiről szólva — elő­adói beszédében így fogal­mazott : „Céljaink elérése döntő mértékben függ a munkaerő-gazdálkodás szín­vonalának javításától. Az előttünk álló feladatok kü­lönösen szükségessé teszik, hogy a munkához váló jog és a szabad munkavállalás változatlan biztosítása mel­lett szigorúbban érvényesül­jön a munkaviszonyból adó­dó kötelezettségek betartása, az e kötelezettségüket nem teljesítők anyagi és erkölcsi elmarasztalása.”. Az egyet­értéstől azonban a cselekvé­sig hosszú az út, s ott a baj, hogy a termelőhelyeken amilyen gyorsan létrejött az egyetértés általánossága, annyira lassan körvonala­zódnak a konkrét helyi in­tézkedések. Sőt, gyakran azt tapasztalni, a cégek egymás­ra mutogatnak, kezdjék ott, csinálják ők, bár kézenfek­vő, mindenkinek a maga portáján kell — kellene — körülnéznie. _ , , növekedés mai A gazdasági szakaszában törvényszerű­en csökken az iparban a munkaidőalap, s ez tartós fo­lyamat. Az időkéregetés nem más, mint menekülés a té­nyek tudomásul vétele elől, azaz olyan önáltatás, ami­nek következménye a kése­delmes cselekvés. Amennyi­vel halasztódnak a vállalati intézkedések, annyival mér­sékeltebben működnek az eredmény források; s a re­mélt haladás helyébe gon­dok lépnek. Ha csendben, ha mérlegbeolvasztásokkal szer­vezeti összevonásokkal rejt­ve is, de néhány tucat ki­sebb és közepes cég létével fizette meg ennek árát; pél­dájuk figyelmeztet. Kérdés, eléggé messzehangzó-e ese­tünk, vagy másfajta módon is — elsőként az ösztönzés és kényszerítés ésszerű ele­gyítésével — erősíteni szük­séges a példákban rejlő kö­vetkeztetéseket? Meggyőző­désünk: másfajta lehetőségek­kel is élni kell a figyelem növelésében, mert az idő­kéregetés nem ok, hanem okozat, egyike a sokféle bi­zonyítéknak, arra, hogy ha­tékonyság növelő tartaléka­inknak általában kevés a becsülete. V. T. Kivált a , törökszentmiklósi Béke Tsz Kiváló termelőszövetkezeti cím ünnepélyes átadására gyűlt egybe tegnap a török­szentmiklósi Béke Termelő- szövetkezet vezetősége és tagsága. A rendezvényen részt vett dr. Kovács Imre, a me­zőgazdasági miniszter helyet­tese, Mohácsi Ottó, a megyei pártbizottság titkára és Vad András, a törökszentmiklósi városi pártbizottság első tit­kára. Balogh Pál elnökhelyettes üdvözölte a vendégeket és a megjelent tagokat, majd ezt követően Kasza János, a ter­melőszövetkezet elnöke tar­tott ünnepi beszédet. Az ünnepi beszéd után dr. Kovács Imre átadta Kasza Jánosnak, a Termelőszövet­kezetek Országos Tanácsa és a MÉM által adományozott, Kiváló Szövetkezet címet, s egyben további eredményes gazdálkodást kívánt a tag­ságnak. * * * Fennállása óta először nyerte el a Kiváló Vállala* címet a megyei Sütőipari Vállalat. Tegnap a Pelikán Szállóban rendezett ünnepsé­gen dr. Bereczki Lajos, a megyei tanács elnökhelyette­se adta át a MÉM és az ÉDOSZ elnöksége által ala­pított oklevelet Zsarnai Bé­lának, a vállalat igazgatójá­nak. Öntözni csak szépen..? Évről évre minden ta­vasszal visszatérő téma az öntözés. Tanácskozá­sok, összejövetelek érté­kelik az elmúlt időszak tapasztalatait, lehangza- nak a változtatást sür­gető felszólalások, a szin­te fogadkozás számba menő beszédek — majd többnyire minden marad a régiben. Pedig a mes­terséges csapadék előnye­it nem tagadja senki. Sőt! Bármikor példálózhatunk olyan termésátlaggal, amely létét nagyrészt a víznek köszönheti. Ilyen többek között a karcagi Magyar—Bolgár Barátság Tsz 527 mázsás cukorré­pa-, az abádszalóki Lenin Tsz .121 mázsás fűszer­paprika-, a tiszaföldvári Lenin Tsz 326 mázsás burgonya-, vagy a török­szentmiklósi Tiszatáj Tsz több mint 100 mázsás lu­cernahozama, amely ugyan nem egyedülálló, de az­ért az élvonalba tartó-' zik. A baj viszont az, hogy akár ezekből az üzemek­ből is hozhatnánk példát arra is, hogy öntözni nem szabad, nem éri meg. Legalábbis ezt mutatják a termésátlagok. Arról van szó, hogy elképesztő­en nagyok a különbségek a hozamok között, s a legjobban dolgozó gazda­ságok is csak néhány nö­vénnyel tudnak kiugró eredményt produkálni. Vajon mi a magyaráza­ta annak, hogy az öntö­zött cukorrépa hektáron­kénti átlaga üzemtől füg­gően 285 és 527 mázsa között ingadozik, s ugyan­így a fűszerpaprika, ahol 32 és 121, a szója ahol 15—18, vagy a kukorica, ahol 45 és 74 mázsa a két szélső érték? Az önköltségeknél ter­mészetesen hasonló a helyzet. Csak egy-két szembeötlő példát felso- rakbztatva: van gazdaság, amely a kukorica mázsáját 181, olyan is akad ame­lyik 433 forintért állítja elő. A burgonyánál 406 és 186. a lucernánál 51 és 189 forint az ellenpólus. Hogy mindez miért van így? Bizonyára azért, mert valami mindig hi- bádzik. Itt a víz jön ké­sőn, ott a gépek nem ér­keznek meg idejében, előfordul, hogy a szem­lélet ferde vagy a szak­értelem nem üti meg a mértéket... Ezeken kell változtat­ni, ha nem akarjuk, hogy jövőre ismét ugyanazok az elemzések és fogadko­zások hangozzanak el, mint az idén, tavaly, vagy az előtt. B. A. \ A műhely dolgozóinak találmánya, a föld fölé feszíti a hasí­tékolt fóliát

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom