Szolnok Megyei Néplap, 1978. május (29. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-25 / 121. szám
XXIX. évf. 121. szám, 1978. május 25., csütörtök A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA ENSZ — LESZERELÉSI ÜLÉSSZAK Megkezdődött az általános vita Tegnap délután a jugoszláv miniszterelnök beszédével megkezdődött az általános vita New Yorkban az ENSZ- közgyűlés rendkívüli leszerelési ülésszakán. A szónokok listájára máris több mint 120 kiildöttségvezető iratkozott fel. „Elnök elvtársnak” szólíthatta Veszelin Gyuranovics, a Jugoszláv Szövetségi Végrehajtó Tanács (kormány) elnöke az ülésszak szintén jugoszláv elnökét, Lazar Mojszav külügyminiszter-helyettest, akit a keddi megnyitóülésen közfelkiáltással választottak meg erre a tisztségre. adózva ezzel az el nem kötelezett mozgalom szerepének a rendkívüli ülésszak összehívásában — és Jugoszlávia szeretjének az el nem kötelezett mozgalomban. Tito elnök üzenetben fordult az ülésszakhoz, amelyre „csak most” került sor, miután a rá vonatkozó kezdeményezés 1961-ben történt. A jugoszláv államfő üdvözölte üzenetében a bizonyos fegyverzetfajták korlátozása és ellenőrzése terén elért eredményeket mint a vezető katonai hatalmak közötti kedvezőbb légkör megteremtése irányába mutató első bátorító jeleket. Ezekről a hatalmakról azonban — nem téve semmi különbséget közöttük — úgy beszélt, mint amelyeknek „pusztító potenciálja az egész emberiséget fenyegeti”. Hangsúlyozta, hogy a leszerelési erőfeszítésekben az ENSZ tevékenységének lényeges és szerves részét látja, s „nem csupán néhány tagállamának előjogát, amelyek leginkább felelősek a jelenlegi fegyverkezési versenyért.” A jogszláv kormányfő, aki felolvasta Tito üzenetét, nagy vívmánynak nevezte, hogy a rendkívüli ülésszakon egyenlő alapon minden BNSZ-tagállam véleményt nyilváníthat a leszerelés problematikájáról. Veszelin Gyuranovics „törékenynek” nevezte az atom- sorompó-szerződést, minthogy annak a nukleáris leszerelésre vonatkozó pontjában szerinte nem történteiig rehaladás. (Folytatás a 2. oldalon) ITT A SZÓJA, HOL A SZÓJA? Bemutató tanulságokkal 3. oldal A FÉLSZIGETBŐL SZIGET LETT Gibraltár az utolsó európai gyarmat 4. oldal BELÉPÉS CSAK NÉPLAP-OLVASÓKNAK Beszélgetés dr. Krasznai Géza kandidátussal 5. oldal BNV Hz Utolsó szakmai nap Tegnap az utolsó szakmai napot tartották a tavaszi BNV-n. ' Mintegy félmillió látogatót fogadott eddig a vásárváros, a látogatók közül 120 ezren szakmai jegygyei érkeztek. Üjabb üzletkötésekre is sor került. A Technoimpex a szovjet Sztankoimporttal állapodott meg mintegy 11 millió rubel értékű termék kölcsönös eladásáról. Eszerint a Szovjetunió jövőre 500 szerszámgépet, a magyar fél pedig egyebek között numerikus vezérlésű esztergákat szállít. A Csepel Művek jugoszláv partnerének százezer ddlilár értékben adottéi autóvillamossági próbapadokat és garázsipari berendezéseket. Megállapodott román vállalatokkal is 60 autódiagnosztikai táska szállításáról. A BNV vendége volt tegnap Orhan Alp török ipari és techndlógiaügyi miniszter, aki a magyar—török ipari és műszaki-tudományos vegyesbizottság alakuló ülésén vesz részt fővárosunkban. Leninvárosban épül a TIFO - Tiszai Kőolajipari Vállalat kombinált üzeme, amelynek az lesz a feladata, hogy alapanyagot állítson elő a Tiszai Vegyi Kombinát Olefin Gyárának, illetve fűtőolajat adjon a Tiszai Hőerőmű számára. A tervek szerint az új üzem 1979. második negyedévében kezdi meg a termelést. Évente hárommillió tonna kőolajat fog feldolgozni. A képen: Szerelik a hőcserélő blokk elosztóit KADAR JANOS ÉS LOSONCZI PÁL ÜDVÖZLŐ TÁVIRATA Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait Joszip Broz Titónak, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság elnökének 86. születésnapja alkalmából. A POLITIKAI BIZOTTSÁG TAGJAINAK LÁTOGATÁSAI Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja tegnap Győr-Sopron megyébe látogatott. Győrött, a megyei pártbizottság székházában Háry Béla első titkár és a megye más vezetői fogadták és tájékoztatták a megye életéről, fejlődéséről. A Politikai Bizottság tagja ezután a farádi Felszabadulás Termelőszövetkezetet kereste fel. Részt vett a közös gazdaság ünnepi közgyűlésén, s átadta a „Kiváló Szövetkezet” cím elnyeréséről szóló oklevelet. Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja kedden és szerdán Bács- Kiskun megyében tett látogatást. Kedden Kecskeméten Horváth István, a megyei pártbizottság első titkára köszöntötte. Biszku Béla részt vett és felszólalt azon az értekezleten, amelyen a megye városi és járási pártbizottságainak első titkárai, valamint a megyei pártbizottság osztályvezetői vettek részt. Kétnapos programja tegnap a bajai járásban folytatódott, Csávolyon, a községi pártszékházban, a járás párt-végrehajtóbizottságának tagjaival találkozott, majd körutat tett a több nemzetiségű községben. GYENES ANDRAS FOGADTA GEORGE FERNANDEST Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára tegnap a Központi Bizottság székházában fogadta George Fernandes indiai iparügyi minisztert, aki a magyar—indiai gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési vegyesbizottság budapesti ülésén résztvevő indiai delegációt vezeti. Szívélyes légkörben megbeszélést folytattak a két ország közötti gazdasági kapcsolatok továbbfejlesztéséről és véleményt cseréltek a nemzetközi helyzet mindkét felet kölcsönösen érdeklő néhány aktuális kérdésről. MARÓTHY LÁSZLÓ FIATAL MŰVÉSZEKKEL TALÁLKOZOTT A KISZ Központi Bizottsága tegnap Budapesten, a fiatál művészek klubjában aktivaülést rendezett a művészeti főiskolák KlSZ-bi- zottsági titkárainak, a fiatal művészek közösségei, klubjai, valamint a művészeti intézmények KISZ-szervezetei képviselőinek részvételével. Az aktivaülésen Maróthy László, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságánakr- tagja, a KISZ Központi Bizottságának első titkára konzultációval egybekötött tájékoztatót tartott az MSZMP KB április 19—20-i üléséről, a XI. kongresszus óta végzet munkáról és a feladatokról. ALI ANTER KOSZORÚZÁSA A hivatalos, baráti látogatáson hazánkban tartózkodó Ali Ahmed Nasszer Anter. a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság Nemzeti Frontja egyesített politikai szer vezete Központi Bizottságának ' tagja, a JNDK honvédelmi minisztere szerdán megkoszorúzta a Hősök terén a Magyar hősök emlékművét és a Szabadság téren a Szovjet hősök emlékművét. EGY MONDATBAN — Francia—magyar közös fejlesztésű kis-számítógép, az R—11 jelű komputer nullszériájának gyártását kezdték meg a székesfehérvári Videoton gyárban. — A fertői Nádgazdasűgi Vállalat fertőszentmiklósi üzemében már feldolgozták az idei szezonban a Balatonon és az Alföldön aratott nádat, és megkezdték a Fertő tavi friss nád feldolgozását. Nincs gond a nyersanyaggal a tiszaörsi Petőfi Tsz nagyivám nádüzemében. A télen ugyanis két új nádvágó kombájn állt munkába a Hortobágy nádrengetegében, és alig két hét alatt „leszüretelte” a nád egyharmadát. így zökkenőmentesen készül a nádszövet, amelyet a családi építéséhez használnak fel. Losonczi Pál látogatása a XVII. kerületbenLosonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke szerdán a főváros XVII. kerületébe látogatott. Az egésznapos programban részt vett Méhets Lajos, a Központi Bizottság tagja, a budapesti pártbizottság első titkára. A vendégeket a kerületi pártbizottságon Égető Lajos, a pártbizottság első titkára és Erdei Zoltán, a helyi tanács elnöke fogadta. Égető Lajos tájékoztatást adott a városrész helyzetéről, fejlődéséről, párt-, társadalmi és gazdasági életéről. A beszélgetést követően Losonczi Pál látogatásit tett a Budapesti Tejipari Vállalatnál, ahol Simka István, a Tejipari Tröszt vezérigazgatója, Laczkó György igazgató és Szabó Barnabás, a vállalati pártvezetőség titkára fogadta. A házigazdák tájékoztatást adtak: a vállalat életéről, politikai, gazdasági tevékenységéről, Budapest tejiparának fejlesztési terveiről. Délután a Rákosmezeje Termelőszövetkezet központjába látogatott efl. Losonczi Pál. Itt Cselényi Dezső, a monori járási pártbizottság első titkára, Tóth József, a tsz elnöke és Fazekas Ernő, a tsz pártbizottságának titkára köszöntötte, és tájékoztatta a közös gazdaság helyzetéről, eredményeiről, fejlődéséről. A tájékoztatást követően a vendégek megtekintették a takarmányüzemet, a borjúnevelőt és a szarvasmarha- hizlaló telepet. Országos fórum a társadalmi ünnepségekről Ma: kórusbemutatók A társadalmi ünnepségek és szertartások ötödik művészeti bemutatóinak rerdezvénysorozata tegnap Szolnokon tanácskozásokkal folytatódott. Délelőtt á Ságvári Endre Megyei Művelődési Központ színháztermében országos fórumot rendeztek, melyen azt vitatta meg csaknem száz résztvevő — szakszervezeti aktivisták és társadalmi ünnepségekét rendező irodák munkatársai —, hogy az ünnepségek további népszerűsítésében, színvonalas megrendezésükben milyen szerepe lehet a társadalmi szerveknek illetve a különböző tömegmozgalmaknak. Külön hangsúllyal beszéltek a résztvevők arról, hogy a szak- szervezeti bizottságok munkahelyen kifejtendő agitáci- ós tevékenysége csak akkor lehet eredményes, ha nem kampányszerű, hanem folyamatos, az ideológiai fel- világosító tevékenység szerves része. Expozéjában erre hívta fel a figyelmet dr. Simányi Pál előadó, és a hozzászólások is ezt a gondolatot erősítették. A vitában azonban az is megfogalmazódott, hogy bár a jelentős társadalmi ünnepekre már egyre inkább kellő figyelmet fordítanak a különböző közösségek, korántsem törődnek eléggé a munkahelyek közösségét erősítő ünnepi, bensőségessé tehető „kis eseményeivel” (nyugdíjasok búcsúztatása, pályakezdők fogadása vagy egyéb, munkával szerzett elismerés közösségi nyugtázása). Továbbá a vita egyik központi gondolataként fogalmazódott meg, hogy- elengedhetetlenül szükséges a társadalmi ünnepségeket rendező, állami irányítással dolgozó irodák és a szakszervezeti szervek valamint a különböző mozgalmak szoros kapcsolata, széles társadalmi bázis nélkül a további előbbrelépés egyszerűen elképzelhetetlen. Délután a Komarov-te- remben a meghívott irodavezetők és a szakemberek módszertani értekezletet tartottak az utóbbi évek tapasztalatait, illetve az új bevezetett formák kérdéseit vitatták meg. Ma a díjnyertes kórusművek bemutatójával folytatódik a rendezvénysorozat. A Szolnoki Galériában sorra kerülő, minősítéssel egybekötött versenyen a megye székhelyét a Bartók Béla Kamarakórus, a szervezőiroda féfikórusa és a Kassai úti Általános Iskola énekkara képviseli. Holnap este gálahangversennyel érnek véget a társadalmi ünnepségek és szertartások ötödik országos művészeti bemutatói.