Szolnok Megyei Néplap, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-09 / 83. szám
IO SZOLNOK MfcGYEI NÉPLAP 1978. április 9. G „Vendégmunkások” a gyárban Aligha lehetne tévedéssel vádolni azért, mert azt állítom, hogy a vállalati belső problémák közül ma a munkaerőhelyzet foglalkoztatja leginkább a gazdasági vezetőket. S talán azért sem, ha megemlítem, hogy a munkaerővel való gazdálkodás, — vagy ahogy ismertebb — a „munkaerő hatékony felhasználása” már koránt sem okoz ennyi fejtörést. Pedig úgy vélem, hogy ez utóbbi a fontosabb. Nem újkeletű dolog, hogy az átmenetileg feleslegessé váló, vagy hasznosan nem foglalkoztatható dolgozókat egyik üzem a másiknak átengedi. Ez helyesnek, logikusnak is látszik, a gyakorlata azonban mind máig nem alakult ki. Tapasztalataim szerint — leggyakrabban az átadó és az átvevő üzem anyagi és szociális juttatásainak eltérő szintje okozza a problémát. Nyilvánvalóan felesleges munkaerőmozgást idéz elő,— például termelőszövetkezet és ipari üzem között —, ha az átmenetileg átengedett dolgozók a vállalatnál nagyobb juttatásban részesülnek, jobb munka- és szociális körülmények közé kerülnek. A dolgozók ideiglenes átengedésére kötött szerződések aligha tudták a fluktuációt megszüntetni. így a partner inkább a saját üzemében igyekszik foglalkoztatni az átmenetileg „feleslegessé” váló” dolgozókat, sok esetben a hatékonysági követelmények fiigyeimen kívül hagyásával is. (Erre a szabályozók is lehetőséget adtak.) A másik ok, ami miatt a munkaerő ideiglenes átengedése csak „elv” maradt inkább az „átvevő” munka- szervezetében okozott problémákat. Az, hogy válogatás nélkül alkalmaztak embereEddig miért nem ment? Tervszerű együttműködés Azonos bérezés, jobb eredmény két oda vezetett, hogy az iparban megkövetelt munkafegyelmet nem lehetett biztosítani, s ez rossz hatással volt az állandó munkásgárdára is. Sokszor az derült ki, hogy az átmeneti létszámtöbblet nem hozta meg a kívánt hatást, sőt a várakozással ellentétes volt az eredmény. Emiatt az ilyesfajta létszámpótiláshoz egyre ritkábban folyamodtak a munkaerőhiánnyal küzdő vállalatok. Űjabban azonban jelei vannak az előzőeknél átgondoltabb próbálkozásoknak. A Beton- és Vasbetonipari Művek szolnoki gyára a hozzá például földrajzilag közel eső olyan termelőszövetkezetekkel épített ki kapcsolatokat, melyek idényjellegű ipari tevékenységet is folytatnak. Ennek ugyanis az az előnye, hogy a vállalathoz átengedett dolgozók már némi ipari gyakorlattal rendelkeznek, tehát kevesebb nehézségbe ütközött a mi termelési szervezetünkbe való beilleszkedésük. o Az 1977-ben kötött szerződés szerint nem is a termelőszövetkezetnék fizetjük a munkabért, hanem közvetlenül a dolgozóknak és pedig ugyan olyan normatétel szerint, mint amit a gyárban alkalmazunk. Az első, lényegében kísérletnek számító átcsoportosítás a kezdeti tapasztalatok szerint már eredményesnek bizonyult. Az üzem termelése 20 százalékkal nagyobb, mint az előző év eddig eltelt időszakában, s ez alig több, mint 4 százalékos létszámnövekedés mellett következett be. Ez a módszer a korábbi gyakorlathoz viszonyítva új elemeket tartalmaz. Ilyen új elem, hogy nem általában az átmenetileg felesleges emberek átcsoportosítására vonatkozik, hanem csak azokéra, akiknek a munkafeltételeit is képesek vagyunk úgy megteremteni, hogy a nálunk kialakított anyagi érdekeltségi rendszert ne sértsük meg. o Bebizonyosodott, hogy az átcsoportosítás hatékonysága akkor biztosított, ha ipari, üzemi gyakorlattal rendelkező dolgozók kerülnek az ipari termelési rendszerbe. Ennek a hatékonysága még fokozható, ha az átcsoportosítást hosszú távú szerződés szabályozza, mert a rendelkezésre álló időalapot tervezni lehet s ismert az a terminus is, amikor rendelkezésre állnak, a „vendégmunkások”. A munkaerő-gazdálkodás rendszere értékelése, elemzése birtokában a külső és belső munkaerő-átcsoportosítás is tervezhetővé válik, ami egvben a hatékonyság tudatos növelésének is a feltétele. Eredményt inkább ettől lehet várni, mint a külső segítségtől. Jámbor Ferenc a BVM szolnoki gyárának főkönyvelője A tisztességtelen haszon nyomában Árkedvezmény a megkárosítottaknak A megyei tanács végrehajtó bizottságának ipari osztálya huszonkét gazdálkodó egységnél tartott általános árvizsgálatot. Az ellenőrzés célja a termelői árak stabilitásának biztosítása volt, ami egyben a fogyasztói árszinvonal védelmét szolgálja. A következőkben az ellenőrzések tapasztalatairól számolunk be. Az ellenőrzések egyötödét ä tanácsi helyi ipari vállalatoknál, a többit ipari és szolgáltató szövetkezeteknél tartottuk. A vizsgálat tapasztalatai szerint a korábbi évekhez viszonyítva számottevően javult az „ármunka” tartalma, színvonala, s ennek következtében az árfegyelem is. Ezen belül a gépiparban, textilruházati iparban és a háziiparban magas színvonalúnak, a szolgáltató ágazatban — a vizsgált egységek átlagához képest — alacsonynak minősítjük az ármunkát. Kedvezőbb a kép a vegyesipari üzemekben. Az ellenőrzések során feltárt legjellemzőbb hibákat a következőkben lehet össze-' foglalni: Főleg a szolgáltató és vegyesipari termelő üzemeknél még mindig előfordul, hogy nem tesznek eleget árvetéskészítési kötelezettségüknek. Gyakran megsértik a bizonylati fegyelmet. Például nem megnyugtató az anyagelszámolás rendje, módszere; a normák nem kellően megalapozottak. Sok helyen vitatható az árvetésben elszámolt anyagköltség: nem csökkentették a felhasznált anyag értékét az értékesített vagy felhasznált hulladék értékével, az árvetés során elmulasztották az alkalmazott egységárak „keverését”. A bérköltséget néhány szolgáltató vállalatnál és szövetkezetnél a műszakilag indokolt időszükséglet meghatározása nélkül, a ténylegesen ráfordított órák bizonylatainak hiányában számították be az árakba. Felfigyeltünk az úgynevezett közvetett költségek helytelen felszámítására is. Tipikus hiba, hogy nem a „diktált”. hanem a tényleges, az előző időszakokban kalkulált pótlék-kulcsokat vették figyelembe. A vállalatok és szövetkezetek nagyobb hányada rendelkezik már árpolitikai irányelvekkel, illetve éves ártervvel. Ezek azonban kezdetlegesek. ma még nem iránytűi az árképzésnek, nem adnak elegendő biztosítékot arra, hogy az árváltozások tervszerű, tudatos keretek kö- zötí maradjanak. így az árak — árváltozások esetén — a közvetlen piaci hatásokra reagálva emelkednek. A gépipari és vegyesipari gazdálkodó egységek gyakran jogszabályellenesen az árak útján a vevőre hárítják a költségnövekedéseket, úgy, hogy az ismétlődő termékek árvetését évenként „aktualizálják.” Az árvizsgálatokat intézkedések követték. Ennek során — a társadalmi elvárásokon túl — messzemenően figyelembe vettük az adott évben a termelőegység ármunkájának átlagos színvonalát és sajátosságait. Ezzel együtt két esetben került sor a tisztességtelen haszon miatt kártérítés megfizettetésére. A jogtalan bevételt az egyik esetben a vevő kockázati alapja javára utaltattuk át, a másik esetben a jogtalan haszon nagyságrendjében árkedvezményre köteleztük a gazdálkodószervet. (... aminek a lakosság látta hasznát, tekintve, hogy ő volt a károsult is!) Hét személyt kellett felelőssé tennünk a helytelen áralakítás miatt, s velük szemben szabálysértési eljárást kezdeményeztünk. Két gazdálkodó egységnél négy vezető beosztású dolgozó jutalmazásának csökkentését írtuk elő, további két vezetőt pedig a felügyeleti szerv jogán figyelmeztetésben részesítettünk. L. Nagy-Kórsa Márta a megyei tanács vb ipari osztályának főelőadója Pultok, hűtűk Ferihegyre A Ferihegyi repülőtér ételbárjába készítenek pultokat, olajsütőket, melegvizes ételtárolókat, különféle salátahűtőket a Fémfeldolgozó Ipari Szövetkezet mezőtúri üzemében. Képünkön a rozsdamentes acéllemezeket kézi ponthegesztő berendezéssel állítja össze Erdélyi Mihály és Székely István Változatok Még nem szupermarketek fl kis boltokra is gondolni kell Jelenleg a kereskedelemben minden 100 forint beruházásból 20-25 forintot gépekre fordita- nak. Ez nem túl sok, de azért mégis jelzi az új üzletek korszerűségét, növekvő technikai színvonalát. .. .Az új üzletekét! Ám bármilyen gyorsan terjednek is az ABC kiszolgálási formák, megyénkben is jellemző még a kis bolt. S ezekre — akis alapterületű üzletekre — a berendezések tervezői nem gondolnak. Nem megoldott bennük hűtés, illetve a hűtővitrinek egyes rekeszeinek szagmentes elkülönítése. Ugyancsak a nagy üzletekre tervezték a szeletelő-, őrlő- és darálógépeket is, ha egyáltalán elfogadják erre a megrendelést valahol. Mérlegekre például több minit egy évet kell várni, fondantgéphez pedig csak nagy szerencsével lehet hozzájutni. Ám, ha esetleg sikerült is megszerezni a legszükségesebb gépeket,- ezzel még koránt sem szűnnek meg a gondok. Sőt! Általános tapasztalat megyénk kereskedelmében, hogy a berendezések az „elméletinél” is gyorsabban kopnak, romlanak. Különösen jellemző ez a hűtőkre és a mérlegekre. A korszerű optikai mérlegek pl. igen érzékenyek, javításuk legalább olyan „feladvány” a boltvezetőnek, mint az új készülék beszerzése. Az alkatrészellátás rendkívül gyenge. Legtöbb helyen úgy oldják meg a hibás gépek javítását, hogy egy másik gépből átszerelik az alkatrészt. Ez természetesen pazarlás, de kényszer. Ugyancsak megoldatlan — még a korszerű üzleteikben is — a függőleges árumozgatás. Ez épp úgy történik, mint 50 vagy 100 évvel ezelőtt. A korszerű üzlethálózat kialakítása több, jobb gépet igényelne, megkövetelné a javító szakipari hálózat dolgozóinak továbbképzését. A forgalomba hozott áru évről évre növekszik. 1977 utolsó negyedévében a megyei kereskedelem 16 százalékkal szerzett be több árut, mint egy évvel korábban. S erre az évre még a tavalyinál is 10 százalékkal nagyobb forgalomnövekedést irányoztak elő a vállalatok és szövetkezetek. A több áru, a jobb kiszolgálás megköveteli a kereskedelmi hálózat technikai színvonalának növelését. Bóka János fl vállalati sokféle probléma létezik. Hogy csak a leggyakoribbakat említsem, van számottevő, jelentős, figyelemreméltó, nagy, súlyos, komoly- sőt égető probléma is. Persze, nem azért sorolom fel most ezeket, hogy valami ízelítőt adjak azokból a zsargonokból, amiket többnyire redőzött homlokú, gondoktól gyötört vállalati emberektől szoktunk hallani. Csupán azért említettem a fokozatokat, hogy érzékeltessem, napi gondjaink között, milyen rangos helyre tört fel a munkaerőhelyzet, amit ugyanis újabban csak „égető” kérdésként emlegetnek. Szándékosan nevezem munkaerőhelyzetnek és nem úgy, ahogy gyakoribb, munkaerőhiánynak. Sokan ugyanis előszeretettel emlegetik e téma kapcsán — sőt ugyan erre célozva — a munkanélküliséget is. Csak persze hozzáteszik, hogy kapun belüli munkanélküliségről vagy munkakönyves munkanélküliségről van szó. Ugyan az a téma két változatban? Talán nem szorul különösebb bizonyításra, hogy a vélekedők mindkét táborának igaza van. Valóban égető gond, hogy például élelmiszerboltok, patikák, kislétszámú szolgáltató helyek tartanak tartósan zárva munkaerőhiány miatt és egyre több ilyen egység jut hasonló sorsra. Munkáskezek hiánya miatt nem tudja megfelelő hatásfokkal kihasználni új beruházásait több országos jelentőségű nagyüzem. Millió dolláros konvertibilis valutától esünk el, mert nem sikerül néhánv száz embert átcsoportosítani kulcsfontosságú vállalatokhoz. A megyei üzemek egyre nagyobb hányadának arra sincs reménye, hogy a technológiailag szükséges létszámot elő tudja teremteni. Szóval így néz ki a probléma, amit égetőnek szoktak nevezni. És még az égetőnél is égetőbb, hogy a demográfiai prognózis szerint a létszámnövekedés mérséklődése folyamatszerű. A legutóbbi megyei tanácsülésen elfogadott hosszútávú fejlesztési program szerint: „15 év alatt várhatóan, mintegy 3—4 ezer lélekszámmal gyarapodik a megye lakónépessége”. Ez azt jelenti, hogy az 1980-tól — 1985-ig terjedő időszakban csak mintegy ezerrel, ezt követően pedig lényegében semennyivel sem gyarapodhat az iparban foglalkoztatottak száma. Ezek után talán kissé különösnek tűnik, hogy mégis ..munkanélküliségről” beszélünk, sőt túlfoglalkoztatottságról s felesleges emberekről is... Azért, mert ugyebár az volna a logikus, ha kevés az ember, mindenki jobban „ráhúz” és persze oda igyekszik, ahol elkel a segítség. A dolog nem ilyen egyszerű. Az ember ugyan társadalmi lény, és tetteit alapvetően a társadalmi célok határozzák meg, ám cselekedeteit mindig motiválják egyéni érdekek, családi elhatározások. így hát bizonyos injekciókra — vagy ahogy mostanában említik — adminisztratív eszközökre is szükség van, hogy az imént említett logikus folyamat bekövetkezzék. Ebben a sorban első intézkedés volt az adminisztratív létszámzárlat. (3—4 százalékkal csökkent a nem fizikai munkát végzők száma). Ezt később egy másfajta fékező rendszer váltotta fel. Felülvizsgálták több menetben a másodállásokat s többször is ellenőrizték, hogy a rendelkezéseket végrehajthatják-e? És az eredmény? Tömören: vitatható. Legalábbis abból a szempontból, hogy ezáltal több lenne a munkáskéz. Volt olyan intézkedés is, hogy minden ágazatban tételesen mérlegelik a létszám- igényt és „kimutatják” a felesleget, meghatározzák a vezetők és vezetettek optimális arányát stb. Feltehetően kevesebb azóta a 2—3 beosztottal, csakis presztízs okokból kinevezett „kis” vezető. Volt rendelkezés arra is, hogy 20— 30 százalékkal növeljék a teljesítménybérben — ismertebb néven — a normában dolgozók arányát. Ugyanis a tapasztalatok szerint a fix béresek közül kerülnek ki leginkább — tisztelet a kivételnek — a jelenléti díjasok. Azok tehát, akik úgy vélik, hogy napi 6 vagy 7 órai „jelenléttel” meg is szolgálták fizetésüket. Nos, ezek az „adminisztratív” intézkedések már intézményes eszközei voltak a munkaerő hatékony foglalkoztatásának. S az előjelzések szerint az élmúlt évben meg is hozták az eredményt. Legalábbis a vállalaton belül. több munkás- Máshova kéz persze nem jutott. Mert az igazat megvallva ritka eset az, hogy valaki — egyébként jó munkás — feleslegessé válik. S ha az történik,. mégis hogy a dolgozó veszi a cók-mókját, hogy más munkahelyet keressen — aligha fűti a nemes gondolat, hogy a munkaerőhiánnyal küzdő, népgazdaságilag fontos vállalatokat segítse. így a 'távozások inkább a ..fluktuáció” címszó alá könyvelhetők el, mintsem a tudatos átcsoportosításhoz. Ezért a serkentő „injekciók” mellett a vállalatoknak is többet kellene tenniük a hatékony foglalkoztatás érdekében. P. I. Összeállította: Palatínus István
