Szolnok Megyei Néplap, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-26 / 97. szám

Erősítsük szolidaritásunkat az imperializmus ellen küzdő forradalmi erőkkel! Megnyílt a Komszomol kongresszusa Hz SZKP KB üdvözlete Május 9-től: béke és barátsági hónap Tegnap délelőtt a moszkvai Kreml kongresszusi palotá­jában csaknem 5000 küldött s több mint 100 országból érkezett külföldi delegáció, köztük dr. Marótihy László, az MSZMP PB tagja, a KISZ KB első titkára vezet­te magyar küldöttség, jelen­létében megnyílt a Lenini Komszomol XVIII. kong­resszusa. A csaknem ötezer küldött viharos tapsa köszöntötte a Komszomol zászlaját, ame­lyet ünnepélyesen hoztak be a terembe. A zászlóvivő Vla­gyimir Dzsanibekov űrhajós pilóta, a Szovjetunió Hőse volt. A kongresszust Borisz Pasztuhoz, a Komszomol Központi Bizottságának első titkára nyitotta meg. Köszön­Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke beszé­dében kiemelte, hogy az idő­sebb nemzedékek kommunis­tái elégedettek lehetnék nap­jaink szovjet ifjúságával. A szovjet fiatalok odaadóák a párt, a nagy Lenin ügyéhez. Ezt követően szibériai és távol-keleti utazásának be­nyomásait összegezte. Dicsé­rő szavakkal szólt a Bajkál— Amur vasútvonal építőiről. Leonyid Brezsnyev a to­vábbiakban a Szovjetunió külpolitikájának kérdéseiről szólt. A tartós és szilárd bé­ke biztosítása külpolitikánk célja, amelynek legfontosabb elvei a békés egymás mellett élés, a nemzetközi enyhülés — mondotta. Síkraszállunk az általános és teljes leszerelésért. Néma mi hibánkból jutottak zsák­utcába az e problémáról már csaknem húsz éve folyó tár­gyalások. Ezen időszak alatt azonban néhány, a fegyver­zetek korlátozásáról szóló megállapodást megkötötték, más kérdésekben pedig foly­tatódnak a tárgyalások. A Szovjetunió már évek óta arra törekszik, hogy kös­senek megállapodást a nukle­áris fegyverkísérletek általá­nos és teljes eltiltásáról. A Szovjetunió a föld más bókeszerető erőivel együtt aktív erőfeszítéseket tesz an­nak érdekében, hogy ne en­gedjék meg új, különösen antihumanus tömegpusztító eszközök, a neutronfegyver megalkotását. Az imperialista propagan­da, a Szovjetunió külpoliti­kájának értelmét és céljait akarja kiforgatni és azt bi­zonygatja, hogy ellentét áll fenn országunknak az enyhü­lésre a békés egymás mellett élés megvalósítására irányu­ló vonala s a gyarmati iga alól felszabadult országokkal kialakult kapcsolataink kö­zött. Bizonygatni próbálják, hogy a Szovjetunió és a töb­Sztanko Tod.orov bolgár miniszterelnök tegnap a szó­fiai kormányrezidencián fo­gadta a Varsói Szerződés tagállamainak külügyminisz­tereit. Sztanko Todorov tolmá­csolta Todor Zsivkovnak, a BKP KB első titkárának, a Bolgár Államtanács elnöké­nek a résztvevőkhöz intézett üdvözletét, és megkérte a külügyminisztereket, hogy a testvéri üdvözletét adják át országaik vezetőinek.' A találkozón megvitatták több nemzetközi kérdést, "így az enyhülési folyamat kiter­jesztésével és fejlődésével, a fegyverkezési hajsza megfé­kezésével, a leszereléssel, a nemzetközi biztonsággal és együttműködéssel kapcsola­tos kérdéseket. A bolgár miniszterelnök kifeiezte meggyőződését, tötte a kongresszus külföldi vendégeit. Hét nemzetközi ifjúsági szervezet és 107 or­szág 135 kommunista, szoci­alista, demokratikus ifjúsági szervezetének küldöttei vesz­nek részt a szovjet fiatalok tanácskozásán. A küldöttek megválasztották a kongresz- szus vezető szerveit, köztük a 131 tagú elnökséget. Nagy lelkesedéssel választották be a díszelnökségbe az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjait. Ezután Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csa elnökségének elnöke szó­lalt fel. A szónoki emelvény­re lépő Brezsnyevet a küldöt­tek nagy tapssal köszöntötték. „Len in—párt—'Komszomol” — hangzott az ütemes kiál­tás. bi szocialista ország beavat­kozik a fiatal államok ügyei­be. Egészen odáig mennek, hogy „expanziós politikával” „a feszültség növelésével” vádolnak bennünket. Mind­ez puszta kitalálás, aminek semmi köze sincs a valóság­hoz. Az imperialista hatalmak azonban nyíltan, vagy vala­melyest álcázott módon ál­landóan beavatkoznak a fel­szabadult országok belügyei- be. Az emberiség eszméinek — meggyőződésünk szerint — arra kell irányulnia, hogy megőrizzük földünket és át­adjuk annak minden gazdag­ságát és szépségét az ifjú nemzedéknek, elkerüljük a nukleáris tűz mindent eltor­zító lángját. A Szovjetunió mindent megtesz a béke meg­őrzésére és megszilárdításara — hangsúlyozta Leonyid Brezsnyev. A Komszomol Központi Bizottságának beszámolóját Borisz Pasztuhov, a KB első titkára terjesztette a kong­resszus elé. Kiemelte: a fia­talok számára nagy boldog­ság, hogy abban az ország­ban élhetnek, tanulhatnak, és dolgozhatnak, amely az emberiség történetében első ízben nyitotta meg a kom­munizmus csúcsaihoz vezető utat. A fiatalokat a lenini Kommunista Párt, a szovjet nép győzelmeinek szervező­je és lelkesítője vezeti. Nagy terjedőmet foglalt el a beszámolóban az a rész, amely a szovjet ifjúságnak a népgazdaságban betöltött szerepét foglalta össze, ezt a szerepet elemezte. A Komszomol szervezeté­ről szólva Pasztuhov elmon­dotta. hogy a lenini kom­munista ifjúsági szövetség­nek ma 37 807 399 tagja . van, a fiatal nemzedéknek több mint fele komszomolista. Borisz Pasztuhov méltatta a közelgő havannai világif­júsági találkozót, amely fon­tos szakasz lesz a haladó if­államainak külügyminiszteri bizottsága jelenlegi ülésének eredményei elősegítik a tag­országok közötti külpolitikai juság imperialistaellenes szo­lidaritásának, barátságának fejlesztésében, a különböző ifjúsági politikai erők együtt­működésének elmélyítésében. Borisz Pasztuhov beszámo­lója után Vitalij Orszentyev, a Komszomol Központi Re­víziós Bizottságának elnöke terjesztette elő a bizottság jelentését. Ezt követően meg­kezdődött a Központi Bizott­ság és a Központi Revíziós Bizottság beszámolója felet­ti vita, amelyben tegnap né-' gyen szólaltak fel. Az SZKP Központi Bizott­sága üdvözölte a Komszomol tegnap megnyílt XVIII. kongresszusát. Az SZKP büszke a Lenini Komszomolra, amely az or­szág ifjú nemzedékének leg­jobb vonásait testesíti meg — mutat rá az üdvözlet. — A fejlett szocializmus körülmé­nyei között felnövekvő szov­jet ifjúság örökölte az idő­sebb nemzedékektől a kom­munizmus eszméi iránti oda­adást, a lenini ügyhöz való önzetlen hűséget, a készséget a közjóért való önfeláldozó munkára. A párt nagyra értékeli a Komszomol hozzájárulását az SZKP XXV. kongresszusán elfogadott határozatok vég­rehajtásáért folytatott harc­hoz, a kommunista építéshez. A Szovjetunió gazdasági, kul­turális, társadalmi életének nincs olyan területe, ahol a Komszomolisták, a fiatalok ne tevékenykednének aktí­van — hangsúlyozza a KB. — A szovjet ifjúságot széles körben áthatja az a lelkese­dés,\ amelyet a Nagy Októbe­ri Szocialista Forradalom 60. évfordulójának megünneplé­se és a Szovjetunió új alkot­mányának elfogadása váltott ki. A szovjet fiatalok aktívan részt vesznek a termelés ha­tékonyságának növeléséért és a munka minőségének ja­vításáért indított országos küzdelemben. Sikeresen dol­goznak az iparban, a mező- gazdaságban és az építkezé­seken, a tudomány, a kultú­ra, a népművelés és a szol­gáltatások terén. Az üdvözlet hangsúlyozza az SZKP Központi Bizottsá­gának azt a meggyőződését, hogy a kongresszus még ak­tívabbá és céltudatosabbá te­szi a Komszomol-szervezet munkáját, újabb munkahős­tettekre ösztönzi a fiatalokat. A Komszomolnak szaka­datlanul gondot kell fordíta­nia a Szovjetunió népéi kö­zötti barátság erősítésére, az ifjúságnak a szocialista in­ternacionalizmus szellemé­ben történő nevelésére. Az SZKP Központi Bizottsága felszólítja a szovjet Komszo- molistákat, hogy mélyítsék tovább a szocialista országok ifjúsági szervezeteihez fűző­dő barátságukat, erősítsék szolidaritásukat és együttmű­ködésüket a világ demokrati­kus ifjúságával a reakciós erők ellen, a békéért és a tár­sadalmi haladásért vívott harcban. együttműködés további szi­lárdítását és tökéletesítését, hozzájárulnak a testvérpár­tok külpolitikai feladatainak sikeres megvalósításához. Fenyegetőzik az olasz jobboltfal Olaszországban tegnap megemlékeztek a felszaba­dulás 33. évfordulójáról.' Rómában valósággal za­rándokhellyé vált a Mario Fani utca, ahol március 6-án elrabolták Ald.o Mórát és le­mészárolták kíséretének öt tagját. Több ezer virágcsok­rot és koszorút helyeztek el a vérontás színhelyén. Az olasz kormány hétfő esti ülésén elfogadhatatlan­nak minősítette a „Vörös Brigádok” fogolycserére vo­natkozó követelését. A római La Republica tegnapi számában úgy véli, hogy „valaki segít a terro­ristáknak az államhatalmi szervekben, hiszen néhány nappal ezelőtt elfogatási Pa­rancsot adtak ki kilenc sze­mély ellen, akiket a Moro- ügyben gyanúsítanak, de a listán szereplő nevek előbb nyilvánosságra kerültek, mint a nyomozók elfoghat­ták volna az érintetteket. A hatóságok most bottal üthe­tik a nyomukat”. Torinóban egy magát „bosz- szúálló mozgalomnak” ne­vező csoport felszólította a kormányt, hogy — mint a Baader-Meinhof csoporttal történt — rendezzenek „kol­lektív öngyilkosságot” a Torinóban perbe fogott Re- nato Curcio és társai kö­zött. „Ha Morót nem enge­dik szabadon feltétel nélkül — fűzik hozzá röpcéduláju­kon — vérontást rendezünk a baloldal soraiban, Craxin kezdve, Berlingueren át De Martinóig”. GENF Genfben befejeződött a szovjet—amerikai állandó konzultatív bizottság ülése. A bizottság arra hivatott, hogy elősegítse a rakétael­hárító védelmi rendszerek korlátozásáról szóló megál­lapodás a hadászati táma­dófegyverek korlátozásának területén foganatosítandó intézkedésekről szóló ideig­lenes egyezmény, valamint a nukleáris háború veszélyé­nek csökkentését célzó intéz­kedésekről szóló szovjet— amerikai megállapodás cél­jainak és cikkelyeinek meg­valósítását. MOSZKVA Tegnap Moszkvában meg­tartották az Orenburg és a Szovjetunió nyugati határa között épülő „Szövetség” gáz-távvezeték építésében résztvevő szocialista orszá­gok kormányközi bizottsá­gának negyedik ülését. A ta­nácskozáson, amelyen ma­gyar részről dr. Szekér Gyu­la, a Minisztertanács el­nökhelyettese vett részt, megelégedéssel állapították meg: az ütemtervnek meg­felelően haladnak a Bulgá­ria, Csehszlovákia, Lengyel- ország, Magyarország, az NDK, Románia és a Szov­jetunió közös beruházásában épülő gázvezeték munkálatai. HANOI Május 8-ra összehívták a vietnami szakszervezetek IV. kongresszusát — jelentették be Hanoiban. Az ország egyesítése óta első ízben tar­tanak szakszervezeti kong­resszust. A tanácskozásra olyan időszakban kerül sor, amikor a IV. pártkongresz- szus már kidolgozta az or­szág politikai fejlődésének fő irányvonalait. PÁRIZS Ma délelőtt 9 órakor ösz- szeül a Francia Kommunis­ta Párt Központi Bizottsága, hogy mgvitassa a nemzet­gyűlési választások nyomán kialakult politikai helyzetet és a párt feladatait. A be­számolót Georges Marchais, a párt főtitkára tartja. Politikai közéletünk ha­gyományainak megfelelően évről évre a fasiszta Német­ország fölött aratott győze­lem napján, május 9-én kez­dődik az egész országot át­fogó béke és barátsági hó­nap. Amikor a győzelem 33. évfordulóját ünnepelve kö­szöntjük a békét, a függet­lenséget és a szabadságot, akkor mindenekelőtt kegye­lettel emlékezünk meg azok­ról a szovjet hősökről, akik a második világháborúban életüket áldozták — mondta Sütő Gyula, az Országos Bé­ketanács titkára az MTI-nek adott nyilatkozatában. Az Országos Béketanács képviselői május 8-án meg­koszorúzzák Budapesten a Szabadság téri szovjet Hő­si emlékművet, s ugyanezen a napon az OBT-nek a Par­lamentben megtartandó ün­nepi ülése nyitja meg a bé­ke és barátsági hónapot. A megyékben és a fővárosban nagygyűlések sorával induló akciókban napirendre tűzik mindazokat a kérdéseket, amelyek a szocializmus épí­tését, a társadalmi haladá­sért, a békéért folytatott (Folytatás az 1. oldalról.) Jól ismeritek az 1978. évi tervfeladatok. Pontos végre­hajtásuk a korábbinál is kö­rültekintőbb, következete­sebb munkát követel a ve­zetőktől és beosztottaktól egyaránt. A gazdasági ter­vek megvalósításában ezév- ben is számítunk a szocia­lista brigádmozgalom erejé­re. Az első negyedév eltelt, és már sok olyan vállalás­ról tudunk, amely a belső tartalékok feltárására, a mi­nőség javítására irányul. Andrikó Miklós részletesen ismertette a Komarov Szo­cialista Brigád eredményeit, amelyekkel tagjai kivívták a megyei pártbizottság elisme­rését. A jubileumi oklevelet — valamint a vállalat kiváló brigádja kitüntetést — a je­lenlevők nagy tapsa köze­pette adta át Kiss Lajos b ri g ád vezető- h elyettésn ek, s a brigád tagjainak. A megyei pártbizottság jubileumi oklevelét nyerte el a Szolnoki MEZŐGÉP Válla­lat tószegi gyáregységének Ernst Thälmann Szocialista Brigádja is. A tegnap dél­utáni eseményen részt vett dr. Hegedűs Lajos, a megyei tanács elnöke. Pálinkás István, a gyár­egység igazgatója mondott ünnepi beszédet. A vállalat tavaly erősen feszített tervet teljesített. A sikerben je­lentős részt vállalt az Ernst Thälmann Szocialista Bri­gád, hiszen munkaverseny­felhívásához nemcsak a gyár­egység és a vállalat, hanem az NDK-ban. és a Csehszlo­vákiában dolgozó társüze­mek is csatlakoztak. A kö­zösség átlagon felüli teljesít­ményének abban is része volt, hogy a tószegi gyáregy­ség elnyerte a kiváló címet, s mivel a többi brigád, is ha­sonló munkára törekedett, tovább növekedett a válla­lat exportja, és emelkedett a termelés, valamint a nye­reség is. Egyebek közt ezt hangsú­lyozta hozzászólásában a megyei tanács elnöke is, aki a megyei pártbizottság ne­vében köszöntötte az üzgm kollektíváját és adta át az Ernst Thälmann Szocialista Brigádnak a jól megérde­melt kitüntetést, a jubileumi oklevelet. A jászfényszarui Béke Ter­melőszövetkezetben Szűcs János, a megyei pártbizott­ság titkára köszöntötte a gazdaság Vörös Csillag Szo­cialista Brigádját, abból az alkalomból, hogy elnyerte a megyei pártbizottság jubileu­mi oklevelét. A tízéves mült­harcban foglalkoztatják ha­zánk, s a világ közvélemé­nyét. Május 9-én az ország valamennyi általános és kö­zépiskolájában megemlékez­nek az úttörő- és a KISZ- szervezetek a fasizmus fö­lött aratott győzelem évfor­dulójáról. A béke és barátsági hónap eseményeinek középpontjá­ban a biztonságos jövőért, a fegyverkezési hajsza meg­szüntetéséért a tömegpusztí­tó fegyverek, a neutronfegy­ver betiltásáért, a katonai enyhülésért és a leszerelésért folytatott küzdelem áll. Az Országos Béketanács tudo­mányos bizottsága és a lesze­relési szakbizottság képvise­lői az egyetemi városokban és üzemekben fórumokat tar- tanak az ENSZ május 23-án kezdődő leszerelési üléssza­káról. A fegyverkezés ellen síkraszálló dokumentumokat, a békehónap nagygyűlései­nek állásfoglalásait eljuttat­juk a Béke-világtanácsnaic, hogy a BVT-nek a közgyű­lésen résztvevő küldöttsége a magyar nép véleményét is magával vigye New Yorkba. ra visszatekintő brigád ma már milliós értékekre vi­gyáz, s egyúttal ellátja a termelőszövetkezetben a lu- cematermesztés minden te­endőjét. Megalakulása óta minden évben elnyerte a szocialista brigád címet, s tavaly elsőként csatlakozott a csepeliek felhívásához. Vállalása eredményeképpen 2 millió 800 ezer forint meg­takarítást ért el. A jubileumi oklevelet Ru- sai István brigádvezető vet­te át a megyei pártbizottság titkárától. A Tisza Bútoripari Válla­lat szolnoki gyáregységében is ünnepségen adta át Bar- ta László„ a megyei tanács általános elnökhelyettese az üzem Gagarin Szocialista Brigádjának az MSZMP KB jubileumi oklevelét. A brigád a gyáregység 27 kollektívájával együtt csat­lakozott a csepeli munkások felhívásához. Tagjai vállal­ták, hogy a létszám növelése nélkül, a munka jobb meg­szervezésével, takarékosság­gal, a selejt csökkentésével teljesítik a tervet. Az elkép­zeléseket megvalósították úgy, hogy a létszám az 1976- oshoz képest 38-cal ke­vesebb volt. A gyáregység termelési értéke elérte a 218 millió forintot az elmúlt esztendőben, ez 5,6 száza­lékkal több, mint tavaly­előtt. A szocialista brigádok 1977- es társadalmi munká­jának értéke meghaladta a 200 ezer forintot. Szépítet­ték lakó- és munkahelyük környékét, bölcsődéket, óvo­dákat, iskolákat patronáltak. 1977. évi eredményei alap­ján az AGROTROSZT 18 vállalata között az első he­lyen végzett a Szolnok me­gyei Mezőgazdasági Ellátó Vállalat. A tegnapi ünnepsé­gen Labancz László, a MÉM főosztályvezetője adta át Stiegler Károly igazgatónak a mezőgazdasági és élelme­zésügyi miniszter kitünteté­séről, a kiváló vállalat cím elnyeréséről szóló oklevelet. Az Alsójászsági Takarék- szövetkezet, amely a me­gye 17 szövetkezete közül tavaly a legjobb eredményt érte el ugyancsak kedden vehette át a Kiváló Szövef- kezet kitüntetést. A Könnyűipari Gépgyártó Vállalat 8. sz. mezőtúri gyá­ra eredményes tavalyi mun­kájáért dicsérő oklevelet ka­pott, Élenjáró szolgálati hely kitüntető elismerést ünnepel­tek a szolnoki Járműjavító­ban. A MÁV kiváló brigádja kitüntetést kapta a Diesel­mozdony javítók Kossuth La­jos Szocialista Brigádja. Leonyid Brezsnyev beszéde B szocialista országok külügyminiszterei Sztanko Todorovnál Szófiában tartotta gyűlését a Varsói Szerződés tagállamainak külügyminiszteri bizottsága. A .képen a magyar küldöttség Púja Frigyes külügyminiszter (balról a második) vezetésével hogy a Varsói Szerződés tag­Jubileumi zászlókat és okleveleket adtak át

Next

/
Oldalképek
Tartalom