Szolnok Megyei Néplap, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-22 / 94. szám
Éljen a magyar és szovjet nép megbonthatatlan barátsága! Emlékünnepség Moszkvában Leonyid Brezsnyev útja kibővíti a békepolitika tartalmát Bonn készül a látogatásra Vlagyimir Iljics Lenin születésének 108. évfordulója alkalmából tegnap délutáni ünnepi ülést tartottak Moszkvában, a Kreml kongresszusi palotájában. Az ünnepi ülés elnökségében helyet foglaltak a Szovjetunió Kommunista Pártja és a szovjet állam vezetői, élükön Leonyid Brezsnyev- vel, az 5ZKP KB főtitkárával, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnökével. Viktor Grisinnek, az SZKP KB Politikai Bizottsága tagjának, a moszkvai városi pártbizottság első titkárának megnyitó szavai után Mihail Szolomencev, a Politikai Bizottság póttagja, az OSZSZK Minisztertanácsának elnöke mondott ünnepi beszédet. A többi között hangsúlyozta: a népek felszabadító harcában, a szocializmus építésében megtett minden újabb lépés a lenini tanítás növekvő befolyását bizonyítja, megerősíti azt, hogy e tanítás értéke nem átmeneti. Lenin hirdette meg az egész világ számára a nem- zeközi testvériség és a népek barátságának eszméit. Leninnek, a Nagy Október győzelmének köszönhető, hogy a nemzeti önrendelkezés, a függetlenség az egyenjogúság, a belügyekbe történő be nem avatkozás, a békés egymás mellett élés elveinek politikáját az állami politika rangjára emlték. Ezek a demokratikus elvek napjainkban mindinkább érvényre jutnak az államközi kapcsolatokban. Ez _ a Szovjetunió, a szocialista közösség országai fáradhatatlan tevékenységének eredménye. A nemzetközi kapcsolatokban az enyhülés javára bekövetkezett fordulatról szólva Szolomencev rámutatott: ha sikerül megszilárdítani és elmélyíteni ezt az enyhülést, akkor az a tartós, szilárd béke prológusa lehet. A szovjet nép mélységesen békeszerető — de senki se vélje ezt a gyön- geség jelének. A Szovjetunió azzal bizonyítja meggyőző erővel az enyhülésre, a béke megszilárdításóra irányuló törekvését, hogy következetesen harcol a fegyverkezési verseny megszüntetéséért, a reális leszerelési intézkedések megvalósításáért. Ma ez a legfontosabb feladat. Az enyhülés légkörében kedvező feltételek jöttek létre ahhoz, hogy fejlesszék a különböző társadalmi rendszerű országok kölcsönösen Vlagyimir Iljics Lenin Pé_ térvárról csaknem három hónap alatt jutott el Su- senszkojéba. Szeretteihez írott levelében úgy nevezte a falut — „a Szaján-hegység nyúlványainál fekvő Suse”. Vonaton, gőzhajón, parasztszekéren utazott. Akkoriban az a mondás járta: Suse a legsötétebb hely, nincs távolabbi táj, mint a Száján, a hegység mögött már ott a világvége... Azokban az években Krasz- nojarszk faházakból álló, poros és nyomorúságos fészek volt, a száműzöttek központja, mivel onnan indult ki a politikai száműzöttek útjának utolsó szakasza. A Jenyiszej partján pusztaság volt, csak itt-ott árválkodott a tajgában rejtőzve egy-egy parányi házikó. A folyón tutajok úsztak lefelé, nagyritkán egy-egy nehéz uszályt vonszoltak a hajóvontatók. Krasznojarszktól jó 40 km-re magas sziklák szűkítik le a folyó medrét. Itt, a Sztarij Szikiinél kötött ki 1897. május 1-én a Szent Nyikölaj gőzös. Lenin, és társai a Jenyiszej {jártján rendezett majálison együtt énekelték a Varsavjankát. Oroszország jövőjéről beszélgettek, gyönyörködtek a előnyös kapcsolatait. Lenin ezt objektív történelmi szükségszerűségnek tekintette. Számos tőkés országgal a Szovjetunió szilárd:, sokoldalú kapcsolatokat alakított ki — így például Finnországgal, Franciaországgal, Olaszországgal, valamint a Német Szövetségi Köztársasággal. Leonyid Brezsnyev közeli nyugat-németországi látogatása is e kapcsolatok tanúbizonysága. Az SZKP és a szovjet kormány nagy figyelmet szentel a szovjet—amerikai kapcsolatok megjavításának, mert nagy mértékben ennek alakulásától függ a nemzetközi politikái légkör alakulása is. Most arra van szükség, hogy a szovjet—amerikai kapcsolatok fejlesztésé- nék kölcsönös érdeke kölcsönösen elfogadható megoldásokban testesüljön meg, valamennyi létfontosságú kérdésben és mindenekelőtt a hadászati fegyverzet csökkentésében. A Szovjetunió mind.en szükségeset megtesz ennek érdekében. Pártunk és kormányunk úgy véli — jelentette ki az oroszországi föderáció miniszterelnöke —, hogy a béke ügyét jelentősen elősegíti, ha sikerül felszámolni a Tegnap a moszkvai Kremlben folytatódtak Andrej Gromiko, szovjet és Cyrus Vance, amerikai külügyminiszter tárgyalásai. A fő figyelmet a hadászati tárnádé fegyverzet korlátozásáról megkötendő megállapodás előkészítésével kapcsolatos kérdések további áittekintéPrágálban tanácskozó IX. szakszervezeti világkongresz- szus tegnap folytatta a feladatait meghatározó általános vitát. A kongresszus eddig eltelt öt napjában felszólalt már valamennyi szocialista ország küldöttségének vezetője, továbbá a nemzetj és nemzetközi szakszervezeti tömörülések számos más képviselője. A magyar szakszervezeti küldöttség a kongresszussal párhuzamosan, a tanácskozás szüneteiben újabb megbeszéfolyamóriás mérhetetlen és fékezhetetlennek tűnő erejében. Susenszkojéhoz érve a falu és környékének képében a szem az iskolai tankönyvekből és régi fényképekről jól ismert tájat, házakat kutatja. .. Lenin így írta le Mária nővérének a helyet: „Nagy falu, több utcával, de mind elég piszkos, poros ahogy az lenni szokott. A sztyeppén épült, kertek, sőt növényzet sincs körülötte sehol. Mindenütt trágya, mert azt nem szórják ki a földre, úgyhogy ha valaki kimegy a faluból, azon kell átgázolnia. A Sus- folyócska már csaknem kiszáradt”. Szemben a folyóval másfél versztnyire van a „liget”, ahogy a parasztok ünnepélyesen elnevezték, valójában nem más, mint egy szerény, elég rosszul irtott erdőcsike. Szegényesen élnek az emberek, nincs egyetlen orvos, sőt felcser sem, nyomorúságosak a viskók, van néhány kocsma, és kig bolt, kőből épült templom, s egy iskola, amelynek nincs állandó épülete, s négy osztályban egyetlen tanító tanít. Csodálatra méltó, hogy az egész civilizált világtól szinmeglévő feszültséget a Kínai Népköztársasággal. Sajnálatos módon Peking álláspontja arról tanúskodik, hogy nem szándékozik tettekkel alátámasztani azokat a kijelentéseit, amelyek szerint kész normalizálni kapcsolatait a Szovjetunióval; Peking nem akar letérni a szocialista országdkikal szemben ellenséges irányvonaláról. Mihail Szolomencev megállapította, hogy a nemzetközi kommunista mozgalom befolyása állandóan szélesedik s kijelentette: az SZKP a többi testvérpárttal együtt küzd a nemzetközi kommunista mozgalom egységének megszilárdításáért a marxizmus;—leninizmus, a proletár internacionalizmus elvei alapján. — Űjból és újból örömmel győződünk meg arról, hogy Lenin tanítása az igaz forradalmárok: számára az eszmék, az alkotó lendület hatalmas, kimeríthetetlen forrása. A • marxizmus—leninizmus iránt tanúsított meginghatatlan hűség a kommunista mozgalom ereje, újabb győzelmeinek biztosítéka — hangoztatta Mihail Szolomencev. sére fordították. A megbeszélésen érintették a fegyverzetkorlátozással és a leszereléssel kapcsolatos egyéb kérdéseket is. A szovjet és az amerikai diplomácia vezetője véleményt cserélt továbbá a közel-keleti rendezés problémájáról és néhány más nemzetközi kérdésről. léseket tartott külföldi szakszervezeti vezetőkkel. A delegáció vezetője, Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára angol, a küldöttség más tagjai pedig többek között oortugál és kolumbiai kongresszusi résztvevőkkel, valamint a közalkalmazottak, a textilipari dolgozók nemzetközi szakmai szövetségének képviselőivel illetve az SZVSZ gazdasági- szociális és mérnök-technikus bizottságának tagjaival tárgyaltak. Lenint a múlt század végén Kelet-Szibériába száműzte a cári kormány. Abban reménykedtek, hogy a három évi, isten háta mögötti száműzetés megrémíti a 27 éves forradalmárt és nem fogja majd folytatni tevékenységét. Születésének 108. évfordulójára emlékezve adjuk közre az írást. te teljesen elszigetelt Lenin a hatóságok állandó felügyelete alatt sem vesztette el lelkierejét, ellenkezőleg kiapadhatatlan energiával folytathatta a harcot. Több mint 30 művét írta meg itt, köztük olyan klasszikus munkákat, mint A kapitalizmus fejlődése Oroszországban és Az orosz szociáldemokraták feladatai. Elméleti munkássága mellett — bár óriási távolságra volt a politikai központoktól, Lenin továbbra is kezében tartotta a forradalom gyakorlati vezetését. A cári hatalomnak nem sikerült megszakítania Lenin ' kapcsolatait a külvilággal. Susensz- kojei levelezése rendkívül aktív és sokrétű volt, s óriási területet fogott át az oroszországi Távol-Kelettől Svájcig. Lenin gondosan figyelemmel kísérte az összes BUGOJNO Tito elnök tegnap a Bosz- nia-hercegovinai Bugojnón fogadta Vlagyimir Sztyepa- kovot, a Szovjetunió belgrádi nagykövetét, aki átadta a jugoszláv párt és államfőnek Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács elnöksége elnöke üzenetét. Az üzenet tartalmát nem hozták nyilvánosságra. MOSZKVA Előzetes megállapodás alapján, Kenan Evren tábornok, a török fegyveres erők vezérkari főnökének meghívására, április végén Törökországba látogat Nyi- kolaj Ogarkov, a Szovjetunió marsallja, a honvédelmi miniszter első helyettese, a szovjet fegyveres erők vezérkari főnöke. SZÓFIA Szófiában tegnap délelőtt folytatódott a Bolgár Kommunista Párt országos értekezlete. A küldöttek felszólalásaikban értékelték a központi bizottság beszámoló jelentését, amelyet „A munka szocialista szervezésének tökéletesítése és a gazdaság tervszerű irányítása” címmel Todor Zsivkov, a KB első titkára terjesztett elő csütörtökön. BUKAREST Tegnap Bukarestben megkezdődött a romániai országos nőkonferencia, amelyen 790 küldött vesz részt. A meghívott külföldi delegációk között van a Magyar Nők Országos Tanácsa küldöttsége Kakucsi Gabriella vezetésével. MADRID Csütörtök délutáni bizottsági üléseket követően tegnap délelőtt teljes ülésen folytatódott a Spanyol Kommunista Párt IX. kongresz- szusa. A délelőtti ülésen a küldöttek befejezték a központi bizottság beszámolójának a megvitatását és megkezdték a munkabizottságok jelentései alapján a tézisenkénti vitát a kongresszus elé terjesztett első dokumentumról, a politikai javaslatok tervezetéről. fontos politikai eseményt, s nemcsak reagálni tudott azokra, hanem befolyásolta Oroszországban és külföldön a szociáldemokrata mozgalom fejlődését. Susenszkoje ma modem, 20 ezer lakosú mezőgazdasági város, egy nagy mezőgazda- sági körzet központja. Baromfigazdasága, tej- és konzervüzeme, téglagyára van, a város körül 30 ezer hektár termőföld és magában a városban Lenin kolhoz központja. — A régi épületeket lebontjuk, helyükre a jelen követelményeknek megfelelő modem negyedeket építünk — mondta Grigorij Bajev, a járási pártbizottság titkára. — Susenszkoje ma turisztikai központ, évente több mint 200 ezer vendéget fogadunk:. Kényelmes szálloda, kikötő és autóbusz pályaudvar, turistaközpont, üzletek, éttermek, kávézók várják őket. A járási titkár gyakran ismételte ezt a szót — építünk. Szó volt bölcsődéről és a Szovjet Tudományos Akadémia asztrofizikai obszervatóriumáról, a mezőgazdasági technikum új tömbjéről, a szolgáltató házról, a Jenyiszej partján épülő sporttelepről és így tovább ... A városnak azonban van egy sajátos része, amelyet változatlanul megőriznek a csendes folyócska, a Sus. A nyugatnémet fővárosban tevékeny előkészületek folynak Leonyid Brezsnyévnek, az SZKP KB főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének közelgő látogatására. — A kancellári hivatalban, a különböző kormánytestületekben mégegyszer áttekintik a két ország kapcsolatainak valamennyi kérdését és megvitatják az együttműködés lehetőségeit a legfontosabb területeken — így tájékoztatnak Bonnból a Pravda tudósítói. Az eltérő politikai nézetektől függetlenül az NSZK- ban az emberek többsége Leonyid Brezsnyev nevét összeköti azzal a gyökeres fordulattal, amely az enyhülés javára változtatta meg a nemzetközi kapcsolatokat. „Különösen jó érzéssel emlékezem a ■ Leonyid Brezs- nyewel tartott tárgyalásaimra — nyilatkozta a Pravda tudósítóinak Williy Brandt, a Szociáldemokrata Párt vezetője, aki elmondotta, hogy a szociáldemokraták nagy váMoro családja és barátai tegnap Rómában közzétett nyilatkozatukban arra kérik a kereszténydemokrata pártot és a kormányt, hogy „tegyenek meg mindent Aldo Moro életéért” és tárgyaljanak a „Vörös brigádokkal”. A család, amely első ízben próbálja befolyásolni az dlasz partján. Ebbe az emilék-öve- zetbe tartozik az a( két ház, ahol egykor Lenin élt — ezek ma múzeumok. Ma Susenszkojétől nem messze épül a Jenyiszejen a világ legnagyobb — száján— susenszkojei erőműve. Lenin a szibériai száműzetés éveiben írott, A kiapita- lizmus fejlődése Oroszországban című művében vetette fel először és alapozta meg az ország komplex fejlesztésének gondolatát, előre látva a szocializmusban megszülető új racionális gazdálkodás formáját. rakozással tekintenek a látogatás elé. „Feltételezem, hogy ugyanazt elmondhatom honfitársaim többségéről is. Ügy érzik, hogy Leonyid Brezsnyev útja stabilizáló hatással lesz az európai államok együttműködésére és kibővíti a békepolitika tartalmát”. Természetesen nem mindenkinek van ínyére az NSZK-ban a kapcsolatok szélesedése — jegyzik meg a tudósítók, de a közvélemény hangulatára és hozzájárulására mégis az jellemző, hogy kevesen vannak azok, akik megkockáztatják a két ország együttműködésével szembeni nyílt fellépést. A különböző politikai színezet és hangnem ellenére Bonnban az a meggyőződés uralkodik, hogy a legfelsőbb szintű találkozó nagy jelentőségű mind a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének, mind az enyhülési folyamat elmélyítésének tekintetében — állapítják meg végezetül a tudósítók. vezetőket Moro elrablása óta, megszakítva ezzel több mint öt hetes hallgatását — nyilatkozatban sürgeti a kormányt, hogy „tanúsítson ésszerű magatartást és mutatkozzék késznek arra, hogy megvizsgálja a párt elnöke kiszabadításának konkrét feltételeit”. Az új szibériai vízierőmű egyedülálló iparvállalatok egész: nagy csoportját kelti életre. A Szaján-hegység lábainál, Susenszkoje közelében már épül a vállalatok egy része, olyan hatalmas létesítmények, mint a rainu- szinszki elektrotechnikai kombinát, a csemegorszki szénbányák, az abakani vagongyár. Emberek özönlenek végé- láthatatlanul Susenszkojébe. mélységes tisztelettel adózva a lenini útmutatásoknak. Zsan Kacer Vance moszkvai tárgyalásai Folytatfa munkáját a szakszervezeti világkongresszus Lenin Susenszkojéban Mengisztu Hailé Mariam Havannába érkezett Tegnap hivatalos baráti Iá- \ togatásra a Kubai Köztársaságba érkezett Mengisztu Hailé Mariam, az Etiópiái Ideiglenes Katonai Kormányzótanács és a szocialista Etiópia Minisztertanácsának elnöke. Az etióp vezető Fidel Castrónak, a Kubai KP KB első titkárának, az Államtanács és a Minisztertanács elnökének meghívására látogatott el KubábaMengisztu Hailé Mariamot, valamint a küldöttség tagjait, az ideiglenes katona} kormányzótanács magasrangú politikai vezetőit a Kubai Köztársaság állami és pártvezetői, élükön Fidel Castro állam- és kormányfővel, megkülönböztetett szívélyességgel fogadták. A hivatalos fogadás} ceremónia után az etió- piai vezető — Fidel Castro társaságában — a városon keresztülhajtva ment szálláshelyére. A gépkocsisor útvonala két oldalán a kubai dolgozók százezres tömegei köszöntötték a testvéri afrikai ország vezetőjét. Ma délután jár le a terrorszervezet ultimátuma