Szolnok Megyei Néplap, 1978. március (29. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-01 / 51. szám
1978. március 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 ÉPÜLŐ SZÉCHENYI Elemek katonás rendje várja a darust Reggel még segítenek a reflektorok, bár a hegesztők villogása már messze látszik A tanyák mellett hatezer család otthona épül: meleg otthonok Köhidi Imre képriportja Kinek a feladata? Sok a panasz, kevés a technikus LEGYEN, NE LEGYEN? Kellenek a technikusok vagy sem? Többek között ez volt annak a vitának a lényege, amelyet a technikusképzésről szóló rendelet váltott ki a hatvanas évek végén. Megszűntek a technikumok, átalakultak szakközépiskolává. A módszertani intézetek szakemberei, az oktatási intézmények tanárai szorgoskodtak ezután, hogy tudnák kialakítani azt a továbbképzési tanítási rendszert, amelyben nem szűnik meg a gyárak, az üzemek, a vállalatok középkáder-utánpót- lása. Akkor — a munkálatokban részt vevők tudják ezt igazán — már megfigyelhették, hogy a gyárak, azi üzemek, mintha tőlük független dologról lenne szó, alig-alig kapcsolódtak be a tananyag, a tematika kidolgozásába, az anyagi, az oktatási feltételek megteremtésébe. Az eltelt évek alatt a vállalatok aktivitása, jobban mondva passzivitása alig- alig változott, csak a technikusok száma lett kevesebb. Íme egy panasz, amely általában jellemző: Tiszafüreden, a Magyar Hajó és Darugyár gyáregységének vezetői elmondják az új, néhány esztendős üzemben szakmunkásból nincs hiány, technikusokból már annál inkább. A szakközépiskolában végzettek a munkapad mellett maradnak — kát éven belül tehetnek technikusi vizsgát, de nem tesznek, mert így jobb a fizetés. A szakmunkások, még ha leérettségiznek, még ha technikusi minősítést szereznek, akkor is szívesebben maradnak a gép, a munkapad mellett ugyanezen okok miatt. Tehát már az elhatározás sem megy könnyen. Ha valaki mégis úgy döntene, hogy technikus lesz, felkeresi a munkaügyi, személyzeti osztály, esetleg az oktatási csoport előadóit. (Az esetek többségében ez nem fordítva történik!) Megindul áz adminisztrációs — sokszor bürokratikus — gépezet. Papír papírt követ, míg jóváhagyják! a tanulási szándékot. Néhány esetben előfordult — és előfordul —, hogy az igények ellenére a gyár, a vállalat nem adott tanulmányi szabadságot a jelentkezőnek, vagy megfeledkezett az anyagi támogatásról. AZ ÜZEMEK TÖBBSÉGE az iskolákra várt a tennivalókat illetően, az iskolák nagy része az üzemekre. Az utóbbiak közül akadnak kivételek, ilyen például a Szamuely Tibor Ipari Szakközépiskola. Volt olyan esztendő, amikor harmincán kaptak technikusi oklevelet ( !) abban az intézményben, amely valamikor százával ontotta az ipari középkádereket. Hogy Változzon a „kép”— felkeresték levélben a volt szakközépiskolásdiákjaikat, a tanári kar nevelői írták a tanfolyamhoz szükséges könyvet. (A KGM berkeiben egyedül ez az intézmény ad a tanfolyamhoz szükséges jegyzetet hallgatóinak.) Az iskola felkért üzemeket, vállalatokat, hogy keressenek munkatársuknak témát, ne dolgozzon hiába, kitalált feladaton a hallgató. Nem sok munkahely akadt, ahol találtak. A LÉTSZÁM — AZ ISKOLA senki által elő nem írt pluszmunkája, s néhány üzem kényszerhelyzete az ott dolgozók „ébredése” — nyomán kezdett az utóbbi években felduzzadni, így az idén januárban már több mint százharmincán kaptak meg a minősítésit bizonyító oklevelet. A számok azt mutatják, egyre több üzem kezdi felismerni, hogy szüksége van középkáderekre. A felismerés persze nem elég. Még mindig jellemzi az iskolák s az üzemek kapcsolatát az az eset, amikor az egyik nagyvállalatunk személyzeti osztályának munkatársai felkeresték az Állami • Technikusminősítő Bizottság elnökét: mondja el, hogyan is van az a technikusképzés? Majd egy évtizeddel a rendelet megjelenése után .. . H. J. Élelmiszertörvény a fogyasztók védelmére Kismarton Károllyal, □ MÉM Állategészségügyi és Élelmiszerhigiéniai főosztályvezető-helyettesével beszélgetünk. Alighogy túlesünk a bemutatkozás formaságain, máris ott párolog a két csésze forró fekete az asztalon. S hogy a kortyolgatás közben se teljen hiába az idő, Kismarton Károly egy történetet mesél. — Amikor az előző, az élelmiszerekkel foglalkozó rendeletieket megalkották, még fiatal tanársegéd voltam az egyetemen. Az idős tanszék- vezető professzorunk, aki maga is részt vett az előkészítés munkálataiban, egyik nap így szólt hozzánk: „— No, gyermekeim most ismét sikerült egy olyan rendelkezést hoznunk, amit ha szóról szóra betartanánk, akkor rövidesen éhen halna az ország!” Megváltozott körülmények között A főosztályvezető-helyettes látja, hogy tulajdonképpen elébement az első kérdésnek, ezért így folytatja: — Komolyra fordítva a szót, azért kellett létrehozni az új élelmiszertörvényt — illetve az élelmiszertörvényt, hiszen 1977. január 1-ig csak törvényerejű rendeletek, vagy annál is alacsonyabb fokú intézkedések szabályozták az ottani tevékenységeket, — mert a legutóbbi, 1958-as rendelkezés óta nagyot fordult a világ. Tudniillik akkoriban még nem volt nagyüzemi mezőgazdaság és az élelmiszeripar is jóval alacsonyabb fejlettségi fokon állt. Nos, a változásokat figyelembe vevő törvény a fogyasztók érdekeinek megfelelően nagyon szigorúak, de nem annyira a folyamatot szabályozzák, inkább a végtermék iránt . támasztanak messzemenő minőségi követelményeket. — Ami a korábbi rendeletekből időt állónak bizonyult, azt a törvény létrehozásakor is megtartottuk. Viszont új intézkedéseket is bevezettünk. Csak egyet említve: mostantól kezdve — az állami szesz- és dohánymonopó- liumtól eltekintve — bárki előállíthat élelmiszert, aki a megfelelő szabályokat betartja. Természetesen ez adott területeken eleve meghatározza a gyártók személyét, hiszen nehezen képzelhető el, hogy magánemberek egy csoportja, teszem fel a követelményeknek megfelelő növényi olajat tudjon előállítani. — Gondolom a törvény megalkotói a szigorúbb ellenőrzésre is nagy hangsúlyt fektettek. Már csak azért is, mert a korábbi „értelmes” rendelkezések is úgy ahogy megálltak volna a helyüket, ha betartják őket. — A nagyüzemi termelés velejárója, hogy most már egy kisebb hiba is tömegeket érint. Tudniillik egy konzervgyár például a fél országban terít, és így elég egy apró hiányosság — mondjuk egy eltévesztett címke — s máris az emberek százezreinek okoztunk kellemetlenséget. Éppen ezért, ha sarkítva akarok fogalmazni, akkor azt kell mondanom, hogy ez a törvény a minőség törvénye. S mert eleve legalább 20—25 évre szántuk, lépcsőzetes követelmény- rendszert dolgoztunk ki. — Melyek azok az intézkedések, amelyek úgymond máról-holnapra megvalósíthatók? Szigorúbb ellenőrzés — Nos, a már említett tömegtermelés miatt, bizonyos százalék selejt mindig kikerül a gyárakból. Ezt a készítők. a hatalmas készletek miatt kiszűrni nem. csak megbecsülni tudják, s az ezekből adódó reklamációk fedezésére pénzt adnak a "kereskedelemnek. De ahogy szűkül a kör. úgy növekszik a rossz termékek megtalálásának lehetősége is, a kiskereskedelmi hálózatban pedig abból a néhány száz befőttből már minden további nélkül el lehet távolítani a fogyasztásra alkalmatlanokat. Ez csak hozzáállás kérdése és a törvény rendeletéi mindenképpen erre a magatartásra ösztönöznék. — A középtávú céljaink megvalósítása már az anyagi lehetőségektől függ. Valószínűleg még ebben az évben az illetékesek elé kerül a fo- gyaszthatóság és a minőség megőrzési időtartam megjelölésének egységes nomenklatúrája, amelynek teljes bevezetésére — az új berendezések beszerzésére, a már meglévő, felirattal ellátott csomagolóeszközök felhasználása miatt — 1981-től kerül sor. A gyorsan romló termékeken, mint amilyen a tej vagy a hús, a fogyasztható- ság időpontját kell feltüntetni, és ha ez lejár, akkor az árut azonnal be kell venni és meg kell semmisíteni. Ezt 1974 óta már csináljuk és az esetek 90 százalékában nincs is baj, de amellett, hogy a tiz százalék megszüntetése a hatósági ellenőrzés dolga, az egységes nomenklatúrára is szükség van. Teendők hosszú távra — A minőség megőrzését jelölő időtartamot, olyan termékeken tűntetjük fel, amelyek — mint például a liszt, — a hosszabb tárolás után is fogyaszthatok. Annak eldöntése, hogy az áru egyáltalán forgalomba kerülhet-e még, a kereskedelem dolga lesz, s mivel a termék már nem üti meg az első osztályú szintet, csak olcsóbban kerülhet a pultokra. — És melyek azok a rendelkezések, amelyek életbelépésére még az előbbieknél is tovább kell várni? — Azok az intézkedések, amelyek csak fokozatosan, a népgazdaság teherbírásának megfelelően vezethetők be, a tárolással és a szállítással foglalkoznak. Azt hiszem mindenki számára nyílt titok, hogy például a hűtőlánc, a hűtőtárolás még tíz év múlva is téma lesz. A gabonaipar például már eljutott odáig, hogy tavaly csak félmillió tonnára kellett tárolási szerződést kötnie, és a korábbiakkal szemben, amikor egymillió tonna gabona telelt a szabadban, most csak 10—15 ezer tonnára várt ugyanez a sors. Ám ez még mindig távol áll az ideálistól. a változtatáshoz viszont idő kell. — Ugyanez vonatkozik a szállításra is. A sütőiparhoz például 1.5 millió tonna lisztet fuvarozunk zsákokban. Ezeket feltölteni, gépkocsira rakni, leszedni, a felhasználáshoz kibontani, óriási munka. Ahhoz azonban, hogy komoly változás következ- hessék be, ugyanúgy, mint a tárolásnál, sok-sok pénzre, és az ágazati tárcák összefogására is szükség van — fejezte be a tájékoztatást Kismarton Károly. Braun Ágoston Az év eleje óta jó munkaszervezéssel és a „Dolgozz Hibátlanul*’ mozgalomban március közepéig átlagosan naponta 7-8 tonna papirt gyártott esedékes tervén felül a Dunaújvárosi Papírgyár. Ezzel körülbelül ötnapos előnyt szereztek éves tervük teljesítésében Figyelembe veszi a változásokat----1 i \ Ú jabb panel kerül a helyére
