Szolnok Megyei Néplap, 1978. március (29. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-25 / 72. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. március 25. Ilii 1 rv Ll iUJH M jjM| (TpW ISuuuü rn 4 AJ A magyar tudomány arcképcsarnokából Bemutatjuk Hermann István akadémikust Profán kérdés: lehet-e egy akadémikus, ráadásul a filozófia egyik legnagyobb hazai szaktekintélye — szenvedélyes futbálldrukker? A választ bármelyik MTK-mecs- csen megtudhatják az érdeklődök: ha Budapesten van, és egészségi állapota miatt nincs „igazoltan” távol, akkor Hermann István immár 48 éve ott ül minden mérkőzésen, és buzdítja csapatát... Ami 53 életévéhez képest nem éppen csekélység... Persze, nemcsak az MTK- hoz köti hosszú hűség. A gondolkodás tudományához, a filozófiához is. Már 15—16 éves fejjel válaszút elé került: mi érdekli jobban? A színház világa, vagy Spinoza és Bergson akkoriban olvasott művei? Azután, 1946- ban, a budapesti egyetem bölcsészkarán megtalálta a megoldást, és a példaképet egyszerre. Ügynevezett „szabad bölcsész” volt, aki olyan előadásokat hallgatott, ami- lyenekeet éppen akart. És egyszer beült Lukács Györgynek, századunk talán legnagyobb marxista filozófusának egyik órájára. Lukács éppen a dráma és a regény esztétikai összehasonlításával foglalkozott ezen az előadáson. És Hermann István döntött: ez az, ami neki kell! 1950 végén kapott magyar—politikai gazdaságtan— filozófia szakos tanári diplomát. Ezután évekig középiskolában tanított. Közben irodalmi lapokba írt, főleg a Csillag (a mai Kortárs elődje) közölte tanulmányait. 1956 májusában szerzett kandidátusi fokozatot, Arany János esztétikája volt értekezése témája. Nem egészen véletlenül. Kötetet írt a magyar drámáról — és Gyulai Pálról. 1956 decemberében rövid időre a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Intézetébe kerül, majd újabb hosz- szú középiskolai tanár-évek. Közben alkot: könyvet ír. Előbb Freudról, majd színházelméleti művével jelentkezik. A Freud könyvvel már közelít kedves tárnájához: a XIX—XX. század filozófiai problémáihoz. És közben írja eddigi fő művét, egy trilógiát. (Első köetet, A polgári dekadencia problémáit, 1967-ben, a másodikat A szocialista kultúra problémái címmel 1970-ben, a harmadikat, A mai kultúra probléma'! 1974-ben jelenteti meg.) 1968-ban szerzi meg a tudományok doktora címet. Értekezésének témája: Kant te- leológiája. (Laikusabban fogalmazva: a célszerűség fogalma KantnáL) És egyre termékenyebb: esszék Illyésről és Füst Milánról, könyv a giccsről, majd nemrég egy újabb, a televízióról, az esztétikáról és a kultúráról. 1965—67 között a Színháztudományi Intézetben dolgozik, majd 1967-ben kerül ismét az MTA Filozófiai Intézetébe, ahol csoport- vezető főmunlkatársként dolgozik. 1972-ben nevezik ki az Eötvös Lóránd Tudomány- egyetem filozófiatörténeti tanszékének vezetőjévé. Mint mondja: élvezi munkáját. Különösen most, hogy sikerült néhány igen tehetséges fiatalt maga köré gyűjtenie. Hiszi: az 5 kibontakozásuk révén egy évtizeden belül komoly filozófiai élet alakul ki Magyarországon. Mint a Magyar Filozófiai Szemle szerkesztőbizottságának elnöke, segíti tanítványait, hogy recenzióik, tanulmányaik megjelenésével elindulhassanak pályájukon. 20 kötetes életműve mellett még valamire büszke: arra, hogy nemcsak a szakmai világ, de az egyszerű emberek is megértik. A tatabányai bányász, aki hallgatja rádióelőadásait, és eljön a rádió épületébe, hogy kérdésedre választ kapjon, az admindszt- rátomő, aki esztétikai könyveit olvassa, és levélben írja meg neki az általuk keltett gondolatokat — és még sokan. 1976-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választatták. Egyetemi és tudományos munkája mellett még egy sor feladatot is ellát: esztétikát tanít a marxizmus—leninizmus esti egyetemen, a TIT-ben ismeretterjesztő munkát végez, a Tudományos Minősítő Bizottság filozófiai szakbizottságának elnöke, az egyetemen a marxizmus—leninizmus tanszékcsoport vezetője — többek között. És mint magánember: a focin kívül (amelyet nemcsak szeret, de ismer is, mint beszélgetésünk során kiderült) a „srácokkal” foglalkozik legszívesebben: 12 éves lányával inkább szellemi játékokat játszik, a 10 éves fiúval a gombfoci a „sláger”. Mintegy összegezve mondja pályájáról és kedvteléseiről : — Gyermekkoromban azt mondtam,’ Olyan pályát szeretnék, ahol azért fizetnek, hogy olvassak. Ez megvalósult ... Tegyük hozzá: nemcsak ez valósult meg. Az „olvasással”, de még inkább írásaival és nevelő munkájával jelentős mértékben járult hozzá a XX. század második fele magyar közgondolkodásának alakításához. Szatmári Jenő István „Szem-füles" tájékoztatás Korunkban az egyén, a család élete és ezzel összefüggésben a társadalom szerkezete is alapvetően megváltozott. Az új társadalom kialakításában fontos szerep hárult az oktatásra és a nevelésre. Az ismeretátadás és nevelés e kettős feladatát az iskola azonban ma már nem tudja ellátni. Milyen utakon kell keresnünk azokat az új formákat, amelyek az oktatás és a nevelés számára időt szabadítanak fel és jobb lehetőségeket nyújtanak? Az egyik új forma és mód ma az audiovizuális oktatás, ismeretátadás bevezetése és általános kiterjesztése. Az automatikus audiovizuális oktatás nem gépesített tanítás, nem az élőszót száműző és gépekkel helyettesítő technikai trükk, nem módszertani fogás, hanem az ismeretátadásra gondosan előkészített tananyagnak adott kép- és hangközlő berendezésekre kidolgozott rendszere, bármikor megismételhető teljesen vizuális (látható) és hallható (auditív) programja. A diavetítők fontos szerepet töltenek be az audiovizuális tájékoztatásban és oktatásban. A „szem-füles” információközlés fejlett eszközei jóval hamarabb rendelkezésre álltak, mintsem azokat használni tudták volna. Még ma is ez a helyzet, miközben a technika még egyre újabb és mind tökéletesebb készülékeket produkál. Ezek sorába tartozik a képen látható amerikai gyártmányú diavetítő is, amellyel elsötétítés nélküli helyiségben igen jól látszó képet lehet vetíteni a 27X42 cm méretű kihúzható képernyőre. A készülék egyébként teljesen automatikus — úgynevezett karusszel rendszerű - állóképvetítő, 4-30 másodperces idő- állitóval. Meddig élhet az ember? Tikjabanda azerbajdzsán falu legidősebb embere, a 142 éves Medzsid Agajev (baloldalt) £gy falubelijével beszélget (Fotó: APN-KS) A szakértők szerint már ma megvan a tudományos alap ahhoz, hogy az emberi életkor elérje a 100-120 évet. De még egyetlen gerontológus tudós nem élt meg ennyit. A szovjet azer- bajdzsáni Medzsid Agaje- vet a falubeliek alig tudták rávenni, hogy menjen nyugdíjba, mikor már 120 évet töltött el munkában. A 142 éves pásztor nem sokáig maradt otthon: újra munkába állt. Mint niondta: nem a fizetésért, hanem azért, mert megunta a semmittevést. Agajev szerint földije, Sirali Misz- limov is abba halt bele 168 éves korában - és ő szeretné megjavítani Misz- limov rekordját. A Szovjetunióban jelenleg mintegy 20 ezer 100 éves, vagy annál idősebb ember él. A gerontológusok azt próbálják kideríteni, mi a titka az ilyen hosszú életnek. Ehhez mindenekelőtt azt kell megállapítani, hogy tulajdonképpen mi is az öregedés. A kutatók többsége csak azt tartja vitathatatlannak, hogy az öregedés elsődleges mechanizmusa összefügg a genetikai apparátusban végbemenő változásokkal, hogy vannak anyagok, amelyek késleltetik ezt a folyamatot, és hogy a kedvező szociális tényezők, s az orvostudomány mai nagy sikerei döntően befolyásolják embermilliók életét. Milyen esélyeink vannak az emberi élet meghosszabbítására?- Vlagyimir Frolkisz profesz- szor, a kijevi gerontológiai intézet munkatársa fogalmazta meg a nagyon népszerűvé vált, úgynevezett adaptációs-szabályozott öregedés elméletét. Eszerint az öregedés nemcsak a szervezet funkcióinak elhalása, hanem a folyamatot enyhítő fontos alkalmazkodási mechanizmusok kialakulása is. S minél nyilvánvalóbban jelentkeznek ezek a mechanizmusok. annál több az esélyünk a hosszú életre. Ezeket tanulmányozva a szovjet tudósok fontos felfedezésre jutottak. Kiderült, hogy ha az anyagcsere egyik természetes termékét, borostyánkősavat juttatunk a szervezetbe, az idős korban rendben tartja a szövetcserét és általános erősítőként is hat. Vlagyimir Gyilman professzor Leningrádból a korai halál okát abban látja, hogy öreg korban bizonyos szervek túlságosan „aktívan” működnek. Véleménye szerint ezeknek a fokozott aktivitására szükség van, amíg a szervezet növekszik, de amint a növekedés megáll, e szervek tevékenysége a belső egyensúly megromlásához vezet, a hasznos anyag pedig károssá válik. A növekedés és a sejtszaporodás elképzelhetetlen például koleszterin nélkül, de ez az idős korban érelmeszedést, a véredények patologikus elváltozását idézi elő. Gyilman professzor következtetése szerint az idő előtti öregedés megelőzéséhez időben le kell fékezni a szervezet bizonyos szerveinek és rendszereinek aktivitását. A kijevi gerontológus kongresszuson az öregedésről egy sor más elméletet is ismertettek. Vlagyimir Nvi- kityin harkovi professzor például a táplálkozás korlátozását tekinti az élet meghosszabbításához az egyetlen, kísérletekkel igazolt módnak. A nagyon kevés koszton tartott állatok például csaknem kétszer annyi ideig élnek, mint szokásosan táplált társaik. Ezzel kapcsolatban érdekes a híres angol, Thomas Parre esete, aki egészséges paraszti életmódján 152 évet élt meg. Amikor pedig meghívták a királyt udvarba, a túlságosan bőséges koszttól és a sok italtól megbetegedett és meghalt. A hosszú élet világrekordját Li Csung-jün tartotta, aki — úgy mondják — 252 évig élt és élete utolsó napjáig dolgozott s gyógyfüveket szedett az erdőkben és a hegyekben. Alakszandr Nadzsarov APN—KS A pszichológus véleménye a szerepről Megtévesztés: hivatalában szolid, családjában zsarnok Az előadóművészettöl kölcsönvett szó, a szerep, a pszichológiában igen gazdag tartalmat takar. Pataki Ferenc pszichológus mondja: igaz, hogy valamennyien a hivatásunknak, a szerepkörünknek megfelelő magatartásban lépünk fel embertásaink előtt. 5 ez egyáltalán nem nevetséges, mert el is várják tőlünk. Szerepünket ugyanis nem magunk találjuk ki, nem mi választjuk meg, hanem túlnyomó- részt környezetünk, a társadalom alakítja ki számunkra. — A legismertebb szerepek? — Talán amelyek a hivatással együtt járnak. Vegyük például az orvost. AZ a megszokott, hogy figyelmes, együttérző, segítőkész. Ha azonban több tucat ember zsúfolódik rendelőjében, s kissé türelmetlen, siet, nem azonosul a megszokott módon a betegekkel, hamar elhangzik a méltatlankodás: nem ezt vártam a doktor úrtól. Vagyis kialakulnak a viselkedési minták, s szinte függetlenül attól, ki tölti be az orvos, a rendőr, vagy akár a családanya szerepét, a társadalom' és az egyén is tudja, mit várhat el tőle. — Elvárások? — A legtöbb esetben már a munkakör, vagy a családban elfoglalt helyzet meghatározza, kitől mit lehet várni, s eiz nagyon jó. Haj tudjuk, melyik ember részéről mire számíthatunk, akkor saját cselekedeteink mércéjét is okosabban állapíthatjuk meg. Máskor évszázados beidegződés, egy falu vagy más emberi közösség szokásai, rég kialakult normái szerint kell cselekednünk. Ellenkező esetben komoly összeütközések keletkezhetnek. — Megtanulható-e a helyes szereplés? — Igen, s nem mindig Báját jószántából tanulja az ember. Minél zártabb egy közösség, annál körülírtab- bak a normák, annál több séma, „előregyártott elem” köti az egyént. Vegyük a régi falu életét. Minden lány tudta, mikor mehet előszóra bálba, minden zsellér, hogy előre kell köszönteni a bandagazdát és a jegyzőt, de mindenki elvárta, hogy a kisbíró minden utcasarkon mondja el a mondókáját) hangosan, jól érthetően, és a pap föladja az utolsó kenetét. Ezek szigorú betartása fölött az egész falu közvéleménye őrködött. Jaj volt annak, aki nem tanulta meg, vagy nem akarta megszokni. — Tehát a várt szerep betartásán a közvélemény, a kialakult közerkölcs őrködik? — Elsősorban. De amikor ez kívánatossá válik, a jog is szankcionálja. Régebben csak a környezet megvetése sújtotta' azt az embert, aki elhagyta a családját vagy nem gondoskodott idős szüleiről. Ma már jogszabály írja elő, a mindkét irányú tartási kötelezettséget és elmulasztását a törvény bünteti. — Szerepváltozások? — A társadalmi! fejlődéssel együtt jár. Ma már szinte senki sem ismeri a büszke tartású parádéskocsist, vagy az előbb említett kisbírót. Űj szerepek jelentek meg viszont: a traktoros, a brigádvezető, a tsz-elnök. Mint minden változás, ez is konfliktusok forrása. A szerep: előre kialakított viselkedési mód. De amíg nem volt modell, nem volt viselkedési minta, addig is voltak konfliktusok. Környezetük nevelte a helyes, a kívánatos magatartásra, a közösség tagjait, s amennyiben ez sikerült, az utánuk következő nemzedékben sem volt hajlandó rosszabbat, elfogadni. Csáki jobbat. Mert, ha azt mondjuk, bizonyos hivatás, vagy foglalkozás szabályszerűséget, ismétlődő jelleget feltételez, két ember mégsem lehet azonos Bolha. Az egyéniség mindig rányomja bélyegét a munkára, s ez a kívánatos, ez az alkotó szerepvállalás. — Csak felnőtt korban találkozhat az ember a szerepével? — Egyáltalán nem. Sőt, az esetek többségében már közvetlenül a gyerekkorban, amikor naphosszat bámulja az ügyesen kormányzó kom- bájnost, már öntudatlanul is élete nagy szerepére készül. — Szerepjátszás, megtévesztés? — A játszás, a megtévesztés szerepében első helyen a színművész áll. Minél inkább megtéveszt, annál jobban játszik. A legvisszaita- szítóbb szerepjátszás a talp- nyalóé ... — Sajnos, ezek után felhozhatnánk egy sor olyan példát, amelyek felsorolása 'lehetetlen. Például valaki a hivatalában szolid, megbízható, a családban pedig zsarnok. Sokszor megfigyelhető, hogy egy rossz főnök mellett burjánzik a képmutatás, kettéválik az egyén és a szerep. Vagyis: h.a valaki mást gondol és mást cselekszik, azt elítéljük, de nagyon is tiszteletreméltó, ha az ember a maga méltóságában halad végig az úton, amelyet a felkészültsége, s a társadalom nyújtotta lehetőségek kínálnak számára. (h. v.) ■*
