Szolnok Megyei Néplap, 1978. február (29. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-11 / 36. szám
4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. február 11. Tökéletesebb fényképezűgép-objektívek A világ jelenlegi legjobb fényképezőgépeit láthattuk a héten Budapesten, az OFO- TÉRT Asbóth utcai bemutatótermében. A svéd Hassel- blad cég —ezúttal az olasz Durst nagyítógépgyárral közösen — mutatta be gyártmányait, a 6x6 képméretű fényképezőgéprendszer tagjait. A cég alapítása dr. Victor Hasselblad nevéhez fűződik, aki 1948-ban, most 30 éve hozta létre az azóta világhírűvé vált gyárat. Hasselblad eredetileg egy katonai fényképezőgépgyárban dolgozott, szabad idejében pedig madarakat fényképezett. Miután passziójához egyetlen fényképezőgépet sem tartott minden szempontból alkalmasnak, saját maga konstruált és készített egy gépet, majd a siker után, ennek a géptípusnak a gyártására alapította gyárát. Azóta páratlan karriert futottak be ennek a gépnek a leszármazottai: nemcsak a hivatásos és amatőrfényképészek kedvelt munkaeszközei lettek, hanem az USA összes űrvállalkozásában is részt vettek. Megörökítették az ember első lábnyomát a Holdon, és a Földünk körül keringő űrhajókból készített felvételekkel fontos gazdasági feladatokhoz nyújtották segítséget. Mi a titka ezeknek a sikereknek? Elsősorban a kitűnő alapgép, a Hasselblad 500 C/M. A kocka alakú, tükör- reflexes kamerának mind a hat lapját kihasználták a tervezők. Homloklapján a bajo- nettzáras, cserélhető objektí- vek rögzíthetők. Felül a tü- köraknás kereső foglal helyet, amely pentaprizmával. sőt belső fénymérővel felszerelt 45 fokos betekintésű prizmával is helyettesíthető. Jobboldalt a filmtovábbító gomb található, erre fénymérő tehető. A kamera hátsó lapján foglal helyet a filmet tartalmazó kazetta, amely a film kifogyása előtt is cserélhető. így lehetőség van különböző színes és feketefehér filmek egyidejű használatára. A 6x6-os képméretű filmből 12, 24, 70 és 500 felvételre elegendő mennyiséget lehet a különböző kazettákba tölteni. A fényképezőgép aljára revolverfogantyú illetve jobb és balkezesek (!) számára készített válltámasz, esetleg állvány csatlakozhat. A gép bal oldalára pedig a vakut lehet (fogantyún) rögzíteni. Az alapgépen kívül két típust gyártanak még. Az egyik a Hasselblad SWC, nagy látószögű fényképezőgép, amelyből kihagyták a felcsapódó tükröt, és keretkeresőt alkalmaztak. A másik a Hasselblad 500 EL/M, amely bizonyos mértékig már automatizált kamera. A gép aljára elektromotort szereltek, amely az expozíció után felhúzza a zárat, továbbítja a filmét, és így 1 kép/másod- perc sebességfelvételek készítése is lehetséges. Ez a géptípus kábel, vagy rádió segítségével többszáz méter távolságról is működtethető. Sőt, egy intervalométer nevű szerkezet segítségével megadott időközönkénti automatikus fényképezésre is alkalmas. Valamennyi géptípushoz árulnak a víz alatti fényképezéshez használatos nyomásálló tokot. Az objektíveket az ober- kocheni (NSZK) Carl Zeiss gyár készíti. Itt csak felsoroljuk a választékot: 3,5/30 halszem, 4/40, 4/50, 3,5/60 nagy látószögű, 2,8/80 alapobjektív, 3,5/100, 5,6/120, 5,6/135, 4/150, 5,6/250, 5,6/350 és 8/500-as teleobjektívek. Ritkaságszámba megy a 140—2800 milliméter fókuszú zoom-lencse, hiszen a nagyfilmes gépekhez nem igen készítenek gumiobjektí- veket. Valamennyi objektívet Sinchro-Compur középponti zárral láttak el, amelyek 1—1/500 másodpercig működnek. A vakucsatlakozó is az objektíveken található. Hogy a gépcsalád mennyire vált be, azt bizonyítja az is, hogy 1961 óta most hajtották végre az első gyökeres konstrukciós változtatást. Most láttuk első ízben az új géptípust, a Hasselblad 2000 FC kamerát. A változás: ezt a gépet titánlemezből készült redőnyzárral látták el, így az exponálható idők 1—1/2000 másodpercig terjednek, a vaAz elmúlt évtizedekben Európa egész területéről mindennap sok ezer adat állt a meteorológiai szolgálatok rendelkezésére, s ezek segítségével ennek a hatalmas földterületnek az ösz- szes időjárási eseményeit ismerjük. A meteorológusok abrosznagyságú térképeken tüntetik fel a helyzeti adatokat, és ennek alapján következtetnek az időjárás várható alakulására. Európa azonban csak ötvened része Földünk teljes felületének, ezért a légkör nagy folyamatainak mindig csak egy töredéke az, amit az európai adatok megmutathatnak. A meteorológia azzal vált nagykorúvá, hogy a mesterséges holdak lehetővé tették az egész földkerekség időjárási állapotának egyidejű áttekintését, az úgynevezett globális időjáráskutatást. Az alacsonyan keringő mesterséges holdak „csak” 300 km magasságban mozognak, 1,5 óra alatt kerülik meg a Földet, és így egy nap alatt 16 alkalommal adhatnak részletes képet a földkerekség időjárásáról. ku szinkronideje 1,90 másodperc lett. Bár az új géphez is használhatók az összes régi tartozékok és objektívek, új lencséket is bemutattak. Ezek már zár nélkül készülnek, így nem alkalmasak a régebbi gépekhez. Fényerejük is növekedett. A kapott tájékoztatás szerint a 2000 FC egy új gépcsalád alapgépe lesz, a változatok kifejlesztése még folyik. És hogy mi nem tetszett a kiállításon? Nem volt propagandaanyag, amelyből a gépek igazi tudására következtetni lehetne. És nem tetszettek az árcédulák sem: a rajtuk feltüntetett árak ugyanis nem lírában, hanem forintban értendők... Köhidi Imre A mesterséges holdak egyik fontos eszköze á" sugárzásmérő műszer. A földfelszínről érkező hősugárzás erősségéből meghatározható az „odalenti” hőmérséklet. Sok helyen ezt eddig is tudtuk, most azonban a sivatagok, a sarkvidékek és magas hegységek csúcsai is árulkodnak, s megismerjük az ott bekövetkező felmelegedéseket és lehűléseket. A másik eszköz a televíziós kamera, amely lefényképezi a Föld felhőtakaróját, valamint a téli hófödte területeket. Ez az adat nagyon fontos az időjárás alakulása szempontjából, mert már a legvékonyabb hótakaró is gyökeresen megváltoztatja a felette lévő levegő hőháztartását. A mesterséges hold televíziós kamerájának egyetlen felvétele a földkerekség felhőiből csak egy-egy, kb. 100 000 négyzetkilométeres sávot tüntet fel. Mivel azonban a felvevő egymás után készíti a távalakú felhőképeket, ezeket egymás mellé fektetve, megkaphatjuk a A különféle optikai hibák megszüntetésére a fényképezőgépek objektívjei már régóta több, eltérő sajátosságokkal rendelkező üvegből készült ragasztott vagy különálló lencsék rendszeréből állnak. Különösen nehéz a színi hiba megszüntetése a nagy gyújtótávolságú teleobjektívekben. Ez az optikai hiba abból ered. hogy a lencsék készítésére használt üvegfajták törésmutatója a fény hullámhosszával (színével) változik. Ezt a hibát nagy gyújtótávolságú objektívekben úgy lehetett a legjobban elkerülni, hogy az objektívrendszer egyes lencséit kvarcból, vagy szintetikus kalciumfluoridból készítették. Mindkettő meglehetősen drága és a kalciumKutatAAton a tenger mélyén Az ..IchttaiMlr” nevű szovjet tudományos Jcutatóhajó fedélzetén a „Tinro 2” vízalatti készülékkel nemrégen kifutott az Atlanti-óceánra. Az expedíció célja a nyílt óceánban levő vízalatti hegycsúcsok. Afrika kontinentális selfjeinek. a Kubától északra levő tengerszorosok és a Mexikói-öböl kutatása volt. Feladata a ..Tinro 2” vízalatti berendezés kipróbálása az óceán körülményei között. Tisztázni kellett a hordozóhajónak és magának a készüléknek a manőverező képességét az óceán bonyolult hidrológiai viszonyai között, és meghatározni a ..Tinro 2” lehetőségeit az óceán geológiájának és biológiájának a tanulmányozásában. Vizsgálni kellett a munka feltételeit a készülék belsejében. A ..Tinro 2” speciális vízalatti kutatások számára készült 400 m mélységig. Súlya 10,5 tonna, hosszúsága 7,4 méter. Hajtószerkezetek biztosítják a vízszintes és függőleges helyváltoztatást. A motorokat és felszereléseket akkumulátorok táplálják. Vízalatti kritikus helyzetek elkerülésére baleseti merülőt használnak. A vízpróbák steril kivételéről a ..Modul” nevű speciális mélységmérő egység gondoskodik. Állandóan forgó világító berendezések biztosítják a tanulmányozandó térség megvilágítását és lehetővé teszik a fényképezést az alacsony megvilágítás körülményei között. A berendezés orrában található 6 illumi- nátor biztosítja a menetközbe- ni megfigyeléseket előre és oldal irányban. A ..Tinro 2” legénysége két főből áll. a kormányosból és a megfigyelőbő!. Útközben nagyon sok érdekes eredmény született. A vízalatti készülékből sikerült meghatározni az áramlások irányát és sebességét. tanulmányozni a meredek lejtőket, a sziklakibúvásokat. a tengerfenék domborzatát. és érdekes megfigyeléseket végeztek a tengerfenék mikrodomborzatának a tanulmányozása során. Föld két félgömbjének az egész felhőzetét. Az elmúlt fél évszázad alatt a meteorológusok olyan matematikai egyenletrendszereket állítottak fel, amelyek segítségével a meglévő fluorid ráadásul a hőmérsékletváltozásra nagymértékben tágul, illetve összehúzódik és túl lágy, ezért a belőle készült lencsék csak az objektívrendszer belsejében, illetve külön védő üveglemezzel használhatók. így ilyen megoldású fényképészeti teleobjektívek sorozatgyártásban nem készültek. Legújabban a fényképezőgépeiről és objektíveiről híres japán Nikon-cégnek sikerült „ED” márkajelzéssel olyan optikai üvegfajtát kidolgozni, amelynek tulajdonságai a kalciumfluorid- dal egyenértékűek, annak hátrányai nélkül. Az ennek felhasználásával készült, az eddigieknél élesebb képeket adó 300—1200 mm-es gyújA tv-néző sokszor abban a szerencsés helyzetben van, hogy a labdarúgómérkőzés egy-egy szép akcióját visszajátszva, lassítva is élvezheti, tanulmányozhatja. Ilyenkor kevesen gondolnak arra, hogy ez a sok információt adó időjárási számadatokból kiszámítható a jövő időjárása. Ehhez azonban számító- központok kellenek. Ilyenek a híres moszkvai, a stockholmi és a londoni meteorológiai számítóközpontok. lótávolságú teleobjektívek ára a megfelelő hagyományos felépítésűeknek mintegy kétszerese lesz. A másik híres optikai cég, a Leitz kanadai részlegében viszont olyan különlegesen magas (1,9) törésmutatójú üveget állítottak elő, amely- lyel a Leica M fényképezőgépekéhez 1:1 fényerejű, 50 mm-es gyújtótávolságú nor- málteleobjektí veket gyártanak, ezek mindössze héf elemből állanak. (Jelenleg a legnagyobb fényerejű nor- málobjektívek 1:1,2—1,4- esek.) A Nikon- és a Leitz-cégek új optikai üvegfajtáinak’ fel- használásával remélhetőleg hamarosan az eddigieknél tökéletesebb optikai mikroszkópok és távcsövek is készülnek. megfigyelési mód nemcsak a szórakoztatás eszköze, hanem a tudományos kutatásé is. A különféle technikai „trükkökre” akkor van szükség, ha valami érdekes folyamat túl gyorsan vagy túl lassan játszódik le, s szemünkkel nem tudjuk követni a történéseket. Tudott dolog, hogy ha igen gyorsan pereg a film a felvételkor, a filmezett jelenség a normális sebességű vetítéskor lelassulni látszik, mozzanatai jól elkülöníthetők egymástól Az első igen gyors kamerák — néhány évtizeddel ezelőtl — forgóprizmás rendszerűek voltak, másodpercenként l(i ezer felvételt lehetett velük készíteni, miközben a filmszalagnak kb. 300 kilométeres óránkénti sebességgel kelleti száguldania (persze csak ígér rövid ideig.) Mivel a filmszalag szakadás nélkül már nerr bírt el nagyobb sebességet megszületett a másodpercenként 10 millió felvétel készítésére alkalmas forgótükröí kamera. Ebben már nem í film mozgott, hanem egy speciális tükörkoszorú szórtr szét kockánként a különleges lencserendszer által leképzet' információkat. Később rájöttek, ha a forgótükrös, nagj sebességű kamerát egy úgynevezett lencseraszter-kame rával kapcsolják össze, ahoi különleges fényforrás világítja meg a tárgyat, a másod- percenkénti 100 milliós (!] képsebesség is elérhető. A képen látható esetber egy permetező készülék szórófejének a működéséről impulzusfény-megvilágítással igen rövid expozíciós időve készült felvétel apró, finorr részletei kelthetnek csodála tot. Kulat Af ilmezés—idögyorsf fással Elektronikus meteorolónia 1500 kilométer magasságban, mesterséges holdról készült felvétel a félig felhővel borított Brit-szigetekről. U rfény képezőgépek ___ ____.esiHadászati árak